2016. december 5., hétfő

Demagógisztáni napló: kézcsókot tízezerért

Forras: http://gepnarancs.hu/
Nyugdíjasnak lenni ma Magyarországon, a jelek szerint, a froclizás céltáblájává válást jelenti. Annak alapján mindenképpen, ahogy a nyugdíjasoknak szánt tízezer forintot körbekerítik a különböző nyilatkozatokkal. Melyek közül talán ismét Kósának sikerült az alulmúlhatatlan teljesítményt kimaxolni. Mondván: ez nem jár, és ne is higgyék azt a nyugdíjasok.

Vegyék csak tudomásul, hogy a kormány igenis kegyet gyakorol. Akkor, amikor a hazai gazdaság rendkívülinek beállított teljesítményéből valamit csorgat az idősebbeknek is. Elvégre a fergeteges demokrácia egyik legbiztosabb jele nyilvánvalóan az, hogy vannak egyenlők, és vannak nem annyira egyenlők. Az utóbbiak nyugodtan dögöljenek meg. Lehetőleg a saját fűtetlen lakásukba. Mert nehogy azt gondolják, hogy Stadionisztánban számítanak bármit is. Akkor sem, ha a töküres lelátókkal pangó építmények árából kicsit alá lehetetett volna támogatni az egészségügy rogyadozó felépítményét. Amely alatt szintén jobbára az idősebbek, a nyugdíjas korosztály tagjai halnak bele valami kórházi fertőzésbe, a krónikus orvoshiány okozta várólistába, valamint a hatalom hasonló jótéteményeibe. Amelyhez képest a tízezer forint talán tényleg apró pénz. Kósának például egészen biztosan az. Alig valószínű ugyanis, hogy valaha a büdös életben megpróbálkozott volna a mindenkori minimálnyugdíjból megélni. Sőt! Akárcsak túlélni. Noha megtehette volna. Arról most talán nem is beszélve, hogy a politikusi teljesítménye alapján leginkább ő tekintheti alamizsnának, kegynek a fizetését. Nem tízezer forintot, hanem az egészet.

De nem csak Kósa nyilatkozgatott az ügyben, hanem elég sokan érezték úgy, hogy ezzel a pénzzel érdemes labdázgatni egy kicsit. Ha más szempont nem jut éppen eszébe valakinek, akkor a kézbesítés módját érdemes kicsit feszegetni. Mert van ugyan egy erre alkalmas postaszolgálat hazánkban, de ez nem elég jó. Vigye csak ki a közszolga. Legalább is az első verziók szerint. Ha másért nem, akkor a Kósa-féle emlékeztetés gyanánt. Tanulja meg az a hülye nyugdíjas, hogy kinek pitizzen a pénzért. Esetleg csókoljon kezet. Lehetőleg csapatostól. Ha másért nem, mert Orbán orcája valószínűleg minden pénzt megérne. Ha már évekkel ezelőtt képes volt egy fennhéjázó előcsücsörítéssel kézcsókra nyújtani a pracliját, akkor milyen képet vágna vajon most?

Addig is, amíg kiderül, levelezgetni fog a nyugdíjasokkal. A kilátásba helyezet kegy-utalványok mellé levelet is ígérnek a nyugdíjasoknak. Ha már a postás viszi majd ki az éppen aktuális álláspont szerint, akkor tulajdonképpen tényleg vihet levelet is. Remélhetőleg szépet, vereteset. Amiből aligha fog hiányozni a hatalom öntömjénezése, a lózung-gesztusok a nyugdíjasok felé. S szinte bizonyosan hiányozni fog az, hogy hova lettek a fiatalok, az orvosok, a mérnökök, a szakasszisztensek, vagy akár csak a jó szakemberek százezrei. Holott ők azok, akik a ma még csak leendő nyugdíjasok öregkorát biztosíthatnák. Valamint azt, ami az ország jövőképét, és a ma nyugdíjasának jelenét is megalapozhatná. De ezzel aligha fog felvágni a hatalom. Már csak azért sem, mert ez bőven túl lenne azon a látóhatáron, ami a felcsúti kertvégen álló stadion VIP-lelátójából még befogható. S ameddig a szotyihéj elköphető.

Andrew_s
Comments on Facebook

2016. december 4., vasárnap

A nemzetietlen pirézek támadása

A pirézek lovaglása
Volt egy szavazás, a közelmúltban, a parlamentben, ahol Orbán kezéből kiverték azt a vésőt, amellyel újabb passzust karcolt volna a gránitba. Kissé megkésve a Fidesz is reagált. „Természetesen” gyurcsányoztak egy kicsit, és elmentek némi időutazásra. Talán mert most találtak indokot arra, hogy összeköthessék a kudarc magyarázatát valami migráncsozással.

Az indok talán, bár az MTI közleményéből ez nem derül ki, a legutóbbi koncepciós terroristaper elleni tiltakozás lehetett. Más aligha indokolhatta, hogy a „migránsok betelepítését” támogató ellenzékről szóljanak. Némi képzavarral, és a csillagokat is lehazudva a derült éjszakai égről, de azért a híveiknek talán meggyőzően. Az egykori népszavazás kérdése ugyanis, már akkor bőven kivesézve, egész egyszerűen nem volt valós kérdés. Akkor sem. Legfeljebb Orbán fejében súghattak hasonlókat a hangok. Valószínűleg ezért kellett okvetlenül elítélni Ahmed H.-t , aki Röszkén hangosbeszélőn szólt a többiekhez. Több, talán arabul is tudó, szemtanú véleménye szerint csitítani akarta a többieket. S ezzel valószínűleg tényleg kivívhatta a hatalom haragját. Okkal. A minden érdemi tevékenységet plakátkampánnyal pótló hatalom számára valószínűleg megbocsáthatatlan vétket követett el. A hatalomnak ugyanis vér kellett volna. Valószínűleg nem sok, de elég ahhoz, ami akár egy rendpárti puccsot is indokolt volna. Márpedig erre sem a megafon, sem a később eldobott kövek nem voltak elegendők.

A menekültek sem akartak igazán tömegesen zavarogni egy város utcáin sem. Az istennek sem. Noha a hatalom tényleg sokat megtett a cél érdekében. Annak idején még a főváros néhány közterületét is „feláldozta” a cél érdekében. Megpróbálva legalább annak az elérését, hogy a lakosság forduljon tömegesen a menekültek ellen. Ehelyett a bűnös főváros szemét lakossága kaját vitt a menekülteknek, és a Planetáriumon rongálási főpróbát tartó ultrák kivételével nem akart senki, tömegesen, menekültet zaklatni. Annak ellenére sem, hogy néhány alulszocializált, az embereket semmibe vevő státuszkeresztény nyilván morgott. De valószínűleg még ők is megértették: a menekültekkel érkező nők és gyermekek ellen erőszakkal fellépni nem nagy hőstett. Ahhoz legalább kormánytagnak kell lenni. Esetleg ultrának. Vagy valami más szervezetbe tömörült, nem sokkal több szocializációval megvert, hominidának. Mert különben a jó keresztény, vagy jó magyar azért mégis elsősorban jó ember. Akármit ugat Lázár az ifjúsági agymosás kapcsán.

Ahmed H. tehát, valószínűleg, legalább részben szembement a kormányzati provokációnak, és ezzel bűnt követett el. Januárban még a terrorizmus is hiányzott a vádpontok közül. Holott a koncepciós per vádját nagyon gyorsan el lehetne oszlatni az ott készült vágatlan, és nem manipulált hangfelvételek közzé tételével. Valószínűleg elegen tudnak külföldiül ahhoz, hogy közkézre kerülhessen egy hitelesnek tartott leirata annak, amit a megafon szétkürtölt Röszkén. De valamiért sem a vágatlan felvétel, sem annak leirata nem kering a neten. Látszólag még a kormánypárti fórumokon sem. Vajon miért? Valószínűleg ugyanazért, amiért folyamatosan elhallgatják az Orbánnak aligha kedves tényt: a népszavazása megbukott. Egy érvénytelen népszavazás pedig pontosan az, ami: egy érvénytelen népszavazás. Egy érvénytelen népszavazás kisebbségének eredményére hivatkozva hozni hatalmi törvényeket nem több egy, a bolsevik diktatúrákat idéző hatalomtechnikai csalásnál.

Nagyjából azt közölve a társadalommal, hogy „tök mindegy mit akartok, a Ti kegyes uratok azt csinál amit akar”. Amikor az ellenzék, akármilyen indíttatásból, de nem biztosította a parlamenti többséget ehhez, akkor nem tett többet, mint azt, amiért a választók odaküldték. Annulált egy illegitim kezdeményezést, és ezzel tükrözte a népszavazás eredményét. Egy érvénytelen népszavazásra hivatkozó javaslatra egy érvénytelenítő szavazással. Amellyel, érthetően kivívta a kedves vezető haragját. Tekintettel arra, hogy a személyes felelősséget talán még a mellékhelyiségben sem vállaló vezető színes, szagos, körbenyalt világában nincs helye semminek, ami nem illik bele a koncepcióba. Az éppen aktuálisba. Abba, ami éppen az aktuális pillanatban érvényes. Így aztán előkapták a Fidesz kommunikációs igazgatóját, és némi késedelemmel közleményt írattak vele.

Arról, hogy az ellenzékre nem lehet számítani nemzeti ügyekben. Mert nyilvánvaló: a népszavazás eredményének parlamenti tükrözése az nem nemzeti. Ellenben a belföldi magyarokat a határon túliakkal szembeállító támogatások teljesen nemzetiek. A pénzért árusított letelepedési engedély pedig már annyira, de annyira nemzeti, hogy annál nemzetibb már nem is lehetne. A Fidesz szerint. A jelek szerint.

Andrew_s
Comments on Facebook

2016. december 3., szombat

A lelki határbontás jó lenne

December 3-a a fogyatékkal élők világnapja. A Wikipedia szerint a rokkantak napját váltotta le a politikai korrektség (PC) jegyében. Noha valószínűleg számos szóösszetételben furcsa eredményt adna a PC-átírat, azért a fogyaték, és a hétköznapi életben használt rokkant kifejezés között tényleg jelentős az eltérés. Ahogy az „átlag” és a „fogyatékos” emberek között is.

Noha más jellegű a különbség. S az idézőjel sem véletlen. Tökéletes ember ugyanis leginkább a mesékben fordul elő. Meg a faji demagógiákat hirdetők szólamaiban. Annak ellenére ugyanis, hogy a jól látható problémák valóban első látásra megkülönböztethetővé tehetnek embereket, azért az átmenet sokszor tűnik folyamatosnak. Különösen a szellemi teljesítőképesség terén. De a para-olimpiák résztvevőit látva, más tekintetben is. Valamiért mégis igen komoly gátlások működnek. Valószínűleg mindkét oldalon. Elég ehhez, ha ki-ki leltárt csinál magában arról, hogy mikor segített utoljára egy látássérültnek, segített tolni egy kerekesszéket, illetve milyen szívesen segít valakinek, akinek kérdését a torkához tartott segédeszköz teszi érthetővé a városi forgatagban. S ebben a tekintetben egy kicsit egyet lehet érteni a Magyar Református Szeretetszolgálatnak az MTI által közreadott véleményével. Annyiban, hogy valóban létezik egy szemléleti, illetve sokszor emberi, az ő megfogalmazásukban lelki határmezsgye.

Ennek megléte valószínűleg nagyon sokszor érthetetlen, és szinte mindig felesleges. Akkor mindenképpen, amikor a másikban az embert kell(ene) tisztelni. Így az a törekvés mindenképpen indokolt lehet, amely ezt a hétköznapi, belső akadálymentesítést szolgálja. Az egyházak és a pártok részéről egyaránt. Azonban éppen a hétköznapok politikája az, amellyel igen jelentős ütközések is tapasztalhatóak ezen a téren. Az ugyanis kétségtelen, hogy a másik ember egyenrangú kezelését szolgáló szemlélet kialakításában az iskoláknak kiemelkedő szerepe lenne. Beleértve azt is, hogy azon tanulmányok esetében, amikor indokolatlan az elkülönített oktatás, akkor ez ne is következzék be. Alig valószínű ugyanis, hogy a láb elvesztése indokolhatná a szegregációt a matematika tanításakor. Már akkor, ha az iskola különben akadálymentesített. Már akkor, ha nem éppen az oktatásért felelős minisztertől hallanánk olykor olyan szólamokat, amelyek az iskolai szegregáció kritikátlan pártolását sejtetik. Az persze ez utóbbi esetben legfeljebb hab lehetne a tortán, hogy az Emmit vezető miniszter református lelkészként teszi ezt.

Így a Magyar Református Szeretetszolgálatnak talán nem is kellene messzire mennie a lobbizáskor. Annak elérésére, hogy az iskolák egyre nagyobb része legyen akadálymentesített, illetve alkalmas arra, hogy az integrálható oktatási pontokon valóban megvalósulhasson az integrált oktatás. Bízva abban, hogy az a gyermek, aki fiatalon megtapasztalja a kritikátlan, és sokszor oktalan távolságtartás értelmetlenségét, felnőttként jobb, elfogadóbb ember lesz. Aki aztán a saját gyermekei esetében sem fogja azt a nézetet képviselni, hogy a problémák elhallgatása, elrejtése egyenértékű a problémák megoldásával. Ezzel, emberségből lényegesen többet adva a gyermekének, mint a legutóbb Lázár által felmagasztalt keresztényi gyermektípus kiesztergálása.

Nem feledve persze, hogy Lázár és Balog is annak a kormánynak tagjai, amelyben ez az egyengondolkodású tömegbázis-nevelés a központi irányvonal. Cseppet sem cáfolva azokat, akik szerint az oktatáspolitika hűen tükrözi a diktatúra felé haladó kormányzat, minden mást elnyomni szándékozó, menetelését. A hétköznapok szólamaitól függetlenül. Ahogy azoktól teljesen függetlenül, a fogyatékkal élőkkel szembeni szemléletet is hűen tükrözi az, ahogy a köztereken, a közlekedési lehetőségek kialakításakor alakul az akadálymentesítés helyzete. Az Együtt például arra mutat rá ezzel kapcsolatban, hogy a metró felújításának tervezésekor a megállók egy részénél kihagynák az akadálymentesítést. Spórolásból. Vagy felelőtlenségből. Vagy nemtörődömségből. Miközben alig lehet szabadulni attól a gondolattól, hogy stadionok helyett szinte biztosan erre költene a kormányzat akkor, ha Orbán bármelyik gyermeke, rokona, ismerőse, strómanja olyan helyzetben lenne, ami ezt indokolná.

Andrew_s
Comments on Facebook