2011. augusztus 20., szombat

Csöndes kis tiszta falunk, Budapest - Avagy, nincs pardon Zöld Pardon


A Zöld Pardon ügyében már sokszor esett szó annak működéséről a média különböző rétegeiben. Az utóbbi időben a bezárása körüli viták izzítják a kedélyeket. A bezárás mellett lobbizó köztisztviselők és a bezárás ellen szót emelő városlakók részéről egyaránt táplálva a tüzet. A legutóbbi hír szerint, most éppen úgy tűnik, a bezárást szorgalmazók állnak nyerésre. Okként azt a több száz bejelentést emlegetik, mely a zajra, és a köztisztaság problémáira hivatkozik. Márpedig ezek bizonyára súlyos problémák, melyek fontosságát nem célunk kétségbe vonni, hiszen a pestisjárványokat is a szeméten hízó patkányok visítása kísérte. Igaz, a középkorban.

Márpedig az MTI-re hivatkozva úgy jelent meg a híradás, hogy „Újbuda hivatala azonban azt közölte: az önkormányzathoz több száz lakossági panasz érkezett…a zajjal és a szétdobált szeméttel kapcsolatban”. Tehát igazán komoly ok szerepelhet a háttérben. S igazán nem illik ilyenkor arra gondolni, hogy, például a közelben horgonyzó A38-as hajóval ellentétben, ezek a szórakozó helyek potenciálisan igen nagy értékű ingatlant foglalnak el, ha a térképre pillantunk. Jobb is talán, ha nem pillantunk a térképre, mert akkor legalább mentesülünk az olyan költői kérdésektől is, hogy vajon hol lakik az a több száz bejelentő, akiket a zaj zavar. Nem azért, mert egy ilyen szórakozó hely csendes, hanem mert egy, a ténylegesen lakott területektől azért elég távol álló területről van szó például a Zöld Pardon esetén.

Ez okozza azt, hogy a szubjektív történelemszemlélet szerint régebben sem volt egy „habostorta” a vidék. Igaz, a szerző gyerekkori emlékei korántsem biztosak, és nem is feltétlenül objektívek, de rémlik, hogy ezen a területen akkortájt egy felhagyott villamossín darab szegélyezte gyomtenger volt csupán. Néhány romos paddal és a Duna partján, hétvégi programként autóikat mosó kerületbeliekkel. A felhagyott területek minden romantikájával és szemetével a környéken. Ezen emlékek minőségével lehet vitatkozni, de az kétségtelen, hogy a Petőfi hídnak akkor sem kicsi, és akkor sem csendes forgalma volt már. Ennek okán már a '960-as években sem serénykedtek sokat, hogy ezen a környéken lakóházakat építsenek. S ez az aktivitáshiány azóta sem sokat változott. A környék közlekedési viszonyait, az említett mennyiségi a zajossági szempontokat tekintve érthető okokból. A környék meghatározó épületei az egyetemi épületek, melyek még csak nem is közvetlenül a Zöld Pardon által használt terület mellett vannak, valamint egy szintén kissé odébb elhelyezkedő irodaház.

Miközben kétségtelen, hogy ez a terület Budapesten az egyik, ha nem a legnagyobb alapterületű olyan szabadtéri szórakozóhelye, ahol az ifjúság megfordul. Élő zenés koncertekkel és, nem utolsó sorban, rendezői felügyelettel múlatva az időt. Nem vitatva természetesen továbbra sem, hogy egyrészt a műsorok programja nem biztos, hogy mindenki igényének megfelel, és az említett koncerteken nyilván van a területet átívelő hangosítás. Sokkal erősebb már csak azért sem valószínű, mert akkor az említett A38-as rendezvényhajó látogatói, üzemeltetői sem hagynák valószínűleg szó nélkül. Ami természetesen mit sem von le a parkokban talán elnyugodni szándékozók esetleges jogos felháborodásából, hogy az egyetemépület előtti parkban zavarja az alvást. S bizonyára van lehetőség korrekt méréseket is végezni, hogy a legközelebbi lakóházban milyen zajterhelést jelent a Zöld Pardon műsora, és ez mennyivel nagyobb, mint annak a főútvonalnak a közlekedési zaja, mely mellett elhelyezkedik. Így bízzunk benne, hogy előbb-utóbb minden igényt kielégítő mérési adatok is alá fogják támasztani azt a sok száz beadványt, mely minden bizonnyal tényleg érkezett Újbuda lakosaitól.

Ebben az esetben is még felmerülhet ugyanaz a kérdés, mint annak idején a Red Bull Air Race Világbajnokság magyarországi futamának kapcsán felmerült, hogy vajon mennyire annyi az annyi. Noha a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának megállapításaiban nem kételkedünk, a szerző korából adódik, hogy még emlékszik azokra az időkre, amikor a műrepülőknél némileg hangosabb vadászrepülők parádéztak a Duna felett augusztus 20.-án. Nem törődve azzal, hogy az állami zaj volt-e, vagy magán, mely elkülönítési elv ellen a hanghullámok méltán emelnék fel zajukat. A nép apraja, és nem egy esetben nagyja is valós lelkesedéssel szemlélte a vízi és légi parádét. Nem kis mértékben gazdagítva magukat élményben, és az utcai árusokat pénzben. Mely pénzbeli juttatás alighanem bőven ellensúlyozta azt a kétségtelenül eltakarításra váró szemétmennyiséget, mely a rendezvény után maradt. Mert a rendezvények kétségtelenül szeméttel is járnak. Sajnos, ha valaki Budapestet gyalogosan járja, akkor azt is megállapíthatja, hogy ehhez még rendezvény sem kell. Aligha valószínű tehát, hogy a közterületeken a Zöld Pardon koncertjeinek idejében fajlagosan nagyobb hulladékmennyiséget termelnek az emberek, mint egyébként. A rendezvény helyszínén és közvetlen környezetében pedig joggal elvárható, hogy a szervezők oldják meg a köznek az ő tisztasági kérdését. Emiatt alighanem nem bezárni kellene a szórakozó helyet, hanem ellenőrizni a szemétügyi viszonyait Újbudának, ha már az önkormányzat feltétlen cselekvési kényszerben érzi magát. Ami különben dicséretes is lehetne a kerület néhány más pontja tekintetében is.

Mert a fővárosról általában is igaz, és Újbuda esetében is aligha mondható el, hogy olyan csendes kisváros, ahol a légy zümmögése is messzire hallatszik. Ahogy sajnos az sem igazán mondható el, hogy a köztisztaságot csak az ifjúsági szórakozó helyek veszélyeztetik, mert különben egy elejtett papír-fecni is feltűnést keltő deviancia. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy a szemetelés mellett állnánk ki, vagy például a Móricz Zsigmond körtér, vagy a Kelenföldi pályaudvar tágabb környékének hányástócsái felett merengenénk el nosztalgikus mélázással. Természetesen nem! De felesleges lenne mindezt, a zajossá vált Bartók Béla út problémájával egyetemben a szórakozóhelyek nyakába varrni. Miközben az ellenőrzött szórakozóhelyeknek van egy másik, az ifjúságpolitikát is érintő aspektusa. Ugyanúgy, mint annak idején az egyetemi kluboknak, melyek műsorszerkezetét olykor szintén érték támadások. Mintegy elfeledkezve arról, hogy egy banda zenéjét manapság nem kötelező meghallgatni. A Zöld Pardon esetében pár perces, szinte zöldövezetben megtett sétával elérhető az a távolság, ahonnan már szinte csak zöngicsélés a zene az utcai forgalomhoz képest.

Azonban valószínűnek tűnik az, hogy az élő koncertet hallgató ifjúsági közönségnek még mindig jobb helye a Zöld Pardon, mint a park mögötte vagy a belvárosi utcák. S jobb a szervezett program, mint az önszerveződő bandázás. Az izolációs depresszió okozta kedélybetegségnél, és ennek akár társadalmi szövődményeinél pedig szinte biztosan jobb. Miközben kár lenne kétségbe vonni, hogy a közvetlen önkormányzati munka szempontjából kedvezőbb. Elvégre a szórakozóhelyekkel csak a macera van. Ellenőrizni kell a közbiztonságát, a személyzetét, a köztisztasági viszonyokat. Olykor méréseket végezni a zajról és szabálysértési ügyeket intézni, ha gond van. Miközben a fiatalok összejönnek és megbeszélik egymással a világ aktuális megváltásának kérdéseit. Mert van egy kor és állapot, amikor a fiataloknak ez a dolguk. Akkor is, ha mire önkormányzati tisztviselőkké válnak, ezt már elfelejtik. Csupa olyan dolog, amivel a serény, és papírhalmok mögül ki sem látszóknak dolguk van. Ahhoz képest mindenképpen több, mintha egy tollvonással megszüntetik a szórakozóhelyet. Kiküszöbölve mindezt. S egyben, mintegy mellékhatásként, felszabadítva egy ilyen megátalkodottan munkát adó hely alól a vélhetően értékes telket is.

Azonban elfogadva, hogy polgármesternek lenni felelősség. Beleértve a döntés, és a tájékoztatás felelősségét is. Így, a térkép sugallta látszat ellenére se kételkedjünk benne, hogy akár az egyetemépületekhez közeli parkban lakók részéről, de „Újbuda Önkormányzatához több száz lakossági panasz érkezett és érkezik folyamatosan a Zöld Pardon és a Rio működésével, a zajjal és a szétdobált szeméttel kapcsolatban.” Így például legalább a térképre bökött állapotban, és természetesen nem szegve meg az adatvédelmi szempontokat jó lenne tudni, hogy honnan is érkeztek azok a bejelentések. De ilyen pöttyözött térképre a polgármesteri hivatal oldalán nem sikerült linket találni. S bár a polgármesteri hivatal közleménye szerint vizsgálódni sem érdemes, azért reménykedjünk benne, hogy a döntés mögött egy ifjúságpolitikai és idegenforgalmi hatástanulmány is meghúzódik. Mert ilyenek nélkül dönteni valamiről, mely az ifjúságot és a vendégek fogyasztása által generált bevételt érinti, aligha lenne felelősségteljes.

Simay Endre István


Kapcsolódó linkek:

http://beszamolo2010.jno.hu/JNO_beszamolo_2010.pdf
Comments on Facebook

2011. augusztus 13., szombat

Hatalmi móka laissez-faire módra.



A vezetési stílusok vizsgálatának könyvtárnyi szakirodalma van. Ennek tételes felsorolása tehát egy katalógusfiókra emlékeztetne. Amitől részben megtartóztatom magam, részben megkímélem az olvasókat. Részben talán a vállalt lustaság, részben az empátia okán. Az azonban biztos, hogy a Kurt Lewin által definiáltak között van egy speciális vezetési stílus, ami sokszor okoz értetlenséget a gyakorlatban, és felismerése is nehéz, mivel sok szempontból a demokratikusnak tekinthető stílushoz hasonlít.

Ez nem más laissez-faire típusú vezetés, mely azzal, hogy látszólag mindenkit meghallgat, és látszólag delegálja a feladatokat tényleg hasonlít a demokratikus vezetéshez. Ahogy azonban a nagykönyvek, de a netes források is emlegetik, a felelősséget is megpróbálja delegálni. Ezzel, valamint a lovak közé dobott gyeplővel tulajdonképpen arra sarkalva a beosztottakat, hogy a porlasztott felelősséget további egymásra mutogatással tegyék még átláthatatlanabbá. Végső soron a vezető számára végképpen átláthatatlanná válik a helyzet, és a csapat összes, mondhatni kumulált, hatékonysága drasztikusan romlik. A hatékonyságromlással párhuzamosan a teljesítmény látszólag növekedni is képes lehet, de ez a teljesítmény voltaképpen virtualizált teljesítmény. A leadott dokumentumok egyre nagyobb része szól a felelősség szétkenéséről, és a vezető látszólagos támogatása mellett, annak részleges vagy teljes félreállításáról, mellőzéséről. Mind a valós döntések meghozatalában, mind a személyi kérdésekben.

Kihasználva egyben azt, hogy az ilyen vezető, önmagát is demokratikusnak látva és láttatva, mindenkit bármikor meghallgat. Ám mindig a vele utoljára beszélő embernek lesz aktuálisan igaza. Ami alulról nézve az egységért lobbizni képtelen, felülről nézve a részletekben elvesző, megbízhatatlan vezető képét nyújtja. Alapvetően akkor is elindítva az el-, vagy félremozdításának folyamatát, ha személy szerint talán nem is gerjeszt indulatokat senkiben. Ennek folyamatnak egyfajta gondolatkísérleti, és ezért vitatható, esetét mutatja az alábbi kis „helyzettanulmány”. S mert gondolatkísérlet, nyilvánvalóan minden egyezés egy valós helyzettel csak a véletlen műve lehet. Tehát egy végjáték-lehetőség:

Szereplők:
Kinevezett vezető: Mint említettük, laissez-faire alkat. Nem konfrontálódik, ha nem muszáj. Nem szól, ha az nem kényszerhelyzet, de mindig az utolsónak van igaza. Szakmailag nem megingathatatlan, de legalább szakmainak tekinthető elképzelései vannak, és nagy felettesi, illetve emberi nyomás alatt a gerincesek rendjébe tud tartozni;
1. aspiráns: Nyomás alatt elhajlik. Szakmailag megkérdőjelezhetetlenül teljesítésképtelen, de tipikus bürokrata. A hierarchiában előrefele mindent megengedhetőnek tart, míg lefele semmilyen morális fenntartása sincs. Tipikus státuszbürokrataként viselkedik. Nyomás alatt elhajlik és lapul. Mely utóbbi hatására (anyagmegmaradás révén) a nyelve hosszan kinyúlik;
2. aspiráns: Egy szűk szakterületen rendelkezik a minimális ismeretekkel. Alapvetően kényszeraspiráns. Nyomás alatti viselkedése megítélhetetlen, mivel alapvetően kerüli ezeket a helyzeteket. Túlélésre játszik. Nem vállal feladatot, csak akkor, ha az megkerülhetetlen, és igyekszik a feladatkiosztáskor a minimumra csökkenteni a vállalt munkákat. Az „aki nem dolgozik, nem is hibázik” elv feltétlen híve. Alapvetően nem befolyásolja a történéseket, de nincs ellenére, ha a sodródás előreviszi.
Segédaspiráns: Opcionális, de gyakran felbukkanó szereplő. Szakmailag megingatható, alapvetően nem is a vezető, hanem a 2. aspiráns számít hierarchikus dugónak számára. Türelmetlen törtető. Alapvetően a „cél szentesít bármit” elv követője. De van benne rendszer, és lehetőség szerint nem konfrontálódik nyíltan, de bárkit bármikor megkerül. Felbukkanása a saját szintjén konfrontációt, a felsőbb szinteken a kinevezett vezetővel szembeni biztos ellenpólus megjelenését garantálja. Ebben a fázisban főaspiránssá is előléphet.

1.     jelenet:
Mivel a kinevezett vezetőt, kihasználva az érdemi döntésképtelenségét, számos olyan helyzetbe hozták, ami szakmailag megalapozatlan döntéseket is eredményezett, támadhatóvá válik. Köztük olyan személyi döntésekbe is bevonható, mely a későbbi munka szakmai megalapozottságát kérdőjelezheti meg.
Eközben az 1. aspiráns kerülő utat tudott biztosítani ahhoz, hogy a vezetőt, akinek székére már korábban is pályázott, akár meg is kerülje.

2.     jelenet:
Az 1. aspiráns számára olyan helyzetet kell teremteni, amiből minden szakmai alkalmatlansága ellenére látszólag érintetlenül jöhet ki. Ugyanakkor a végső döntési láncban a kinevezett vezetőt addig a posztján kell tudni tartani, amíg végképpen el nem lehetetlenedik. Addigra a kerülő úton „kinevelhető” az utódja. Megbízhatóan manipulálhatóan, mivel egyértelműen olyan státuszba kerül, aminek fenntartása, saját alkalmatlansága okán, csak és kizárólag a pozícióba juttatóktól függ.

3.     jelenet:
A kinevezett vezetőt egy végletes döntés meghozatalára kell kényszeríteni, melynek nyomán az 1. aspiráns „fájdalommentesen” átveheti a posztot. Először megbízott vezetőként az esetek „kivizsgálásának” idejére. Erre az időpontra minden potenciális veszélyforrást el kell lehetetleníteni, vagy legalább hitelteleníteni kell. Szakmai veszélyt csak a 2. aspiráns jelentene, de alternatív beosztás kreálásával, esetleg más részlegbe vezénylésével kiiktatható. A segédaspiráns még jelentkezhet törtetőként, de alapvetően a 2. aspiráns székének felajánlásával lekenyerezhető, mivel ezzel is lokális csúcsra jut. Amennyiben főaspiránssá vedlett, akkor egy frissen kreált alternatív beosztással érhető el ugyanez.

Andrew_s
Comments on Facebook

Előszó-helyettes

Első bejegyzésként nagy okosságokat, vagy nagyon jópofának szánt megjegyzéseket illenék talán írni. Nagy fogadkozásokkal, hogy az ember gyereke rendszeresen fog írni, rendszeresen jelentkezik, és ehhez kéri a nyájas, vagy nyájtalan olvasók türelmét, megértését. De leginkább valami olyasmit, hogy mire fel az egész. Mit keres az ember az interneten, és miért akarna elmesélni bármit is. Mert megteheti másként, más formában is akár. Mert az internet szinte végtelen. Annyi információval, amely képes lehet megfullasztani az agytekervényeket.

Eközben persze a világ változik. Az ember saját világa is. S eljön az idő, amikor az elmére boruló újdonságok varázsa megkopik, és a kíváncsiságot a megértés vágya kezdi ki. A felhalmozások kora után talán olykor nem árt leülni, és végiggondolni a sok szilánk egymásba illeszkedését. Nem összeesküvés-elméleteket gyártva, de óhatatlanul több gondolatra jutva, mint a rohanó morzsákat elkapni próbálva a szélviharban. Az is nyilvánvaló, hogy ez a továbbgondolási szándék nem független a morzsáktól, melyek belerepülnek a szemünkbe, csiklandoznak az ing alatt, és körbeáramlanak minket a napok szürke egymásutánjait morzsolgatva.

Az is természetes, hogy alig ér valamit az a gondolat, mely másokat érdekelhet, de nem jut el másokhoz. Bár lehet, hogy ezt csak a betűvető magamutogatása íratja le. De kétségtelen, hogy az internet hírrobbanásának szinte hajnalán a főszerkesztőm, Faklen Pál egy lap koncepciójává tette, hogy nem csak felsorolni kell tudni a híreket, mert arra bárki képes, hanem a hírözönben gondolatokat felvetni, továbbgondolásra sarkalni sosem lehet elég rest az újságíró. Mert ollója bárkinek lehet, de a szolgai másolás csak a szövegszerkesztő használatában szerzett jártasságot igazolja. Igaz volt ez akkoriban még egy olyan informatikai magazin esetében is, mint az Új Alaplap volt. De igaz maradt szinte minden más esetre is, amikor a kavargó mondatok nem segítik, hanem akadályozzák az, amit már eleink is szintézisnek hívtak.

Önmagában megmondani a „tutit” egy blogon nyilvánvalóan nem lehet, ahogy más fórumokon is óvakodtam azoktól, akik minden tudás birtokosának hitték magukat. Még akkor is, ha meghallgatásuk néha hasznos. Új látásmódokat bárki becsempészhet a gondolatok rendszerébe. Azt ígérni tehát, hogy senki által nem olvasott, soha senki által fel nem vetett gondolatok tárházát nyitom meg ezen pillanattól, dőreség lenne. Annak fényében pedig, hogy tudom, korábbi írásaim sem csak asztalfiókban porosodó betűhalmok, különösen az lenne. Nem is teszem tehát, mivel éppen az interneten olvasható nem is kevés. Köszönhetően a Kis János szerkesztette euroASTRA című folyóiratnak. Így még azt sem ígérhetem biztosra, hogy bizonyos gondolatok nem köszönnek majd vissza azon írásokból, mert ismert az árnyék átugrásának esélye. Annyira, hogy szándékaim szerint néhány esetben a más megjelent írásokat, vagy azok továbbgondolásait is szeretném majd közzétenni.

Vállalva azt is, hogy az írások, gondolatok nem elfogulatlanok, mivel rajtuk a szerző árnyéka. Ha valamiben, akkor ebben kérem a későbbi olvasók megértését. Mert kár elvárni azt, hogy egy hír alapján alkotott vélemény steril, minden elfogultságtól mentes legyen. Még azt sem lehet mondani, hogy aki ezt várja el, az a cenzúra híve, vagy akár az öncenzúráé. Azon egyszerű okból, hogy a cenzúra sem steril, és az sem mentes az elfogultságtól. Az öncenzúra pedig a gondolatok önigazoló darálója csupán, melynek eredménye a hatalom hintőpora. Hogy jobban csússzon, és a szerző jobban csússzon-másszon. Miközben a legkisebb szellő is felkavarhatja a hatalom hintőporát, torkára forrasztva a szót a szerzőnek, és betakarva, a múlt homályába taszítva azt.

Hogy ezek után itt mik lesznek majd olvashatóak? Majd kiderül. Inkább nem ígérek semmit. Azt könnyebb betartani. Az életet pedig amúgy is az idő írja.

Ahogy a kommenteket is mások írják sokszor. Viszont, ahogy az élet dolgait olykor nehéz  befolyáolni, a kommenteket lehet. Így tehát nyugodt lelkiismerettel fogok törölni megjegyzésket, ha úgy látom jónak, és el fogom zárni a külvilágtól a lehetőséget, ha a szubjektív véleményem szerint erre érik meg a helyzet. S ez nem annak a függvéye, hogy egyet ért e velem bárki is. A vitának, vélemyénynek szerintem szabadnak kell maradnia. A szabadságot és a szabadosságot, személyeskedést azonban nem szeretném hagyni, hogy összekeveredjen.
Comments on Facebook