2012. március 30., péntek

Senki többet? Hányadszor?


A köztársasági elnök körül felgyorsultak az események. A SOTE keretei között felállt tényfeltáró bizottság jelentésének, valamint az azzal kapcsolatos különvélemény publikálása után nyugodtan megkockáztató volt, hogy a média, és maga a teljes közvélemény megmozdult. Az utórezgések elérték a köztársasági elnököt is, de a külföldön tartózkodó Schmitt Pál nem a lemondását jelentette be, hanem egy karakter-öngyilkossággal felérő nyilatkozatott tett. Kijelentve azt is, hogy nem mond le

Ez utóbbi kijelentésével alighanem tényleg nagy lehetőséget mulasztott el, az arca legalább részleges megőrzésére. Nagyjából ezt állapította meg a Magyar Nemzet nevű orgánum portálján megjelent írás is (http://mno.hu/vezercikk/elnok-ur-gondolja-at-1064292), aminek a lap kormányhoz közelinek tekinthető volta adja különleges értékét. Az, ha az ellenzéket sokszor elitélő írásokra is gondolva értékeljük az ellenzék által is képviselt véleményhez való közeledést az MNO-cikkben. Eközben nehéz nem arra gondolni, hogy miközben a kormányt adó pártszövetség sokáig kitartott Schmitt Pál támogatása mellett, megindult az óvatos kihátrálás a köztársasági elnök mögül. Annak a napnak a hajnalán, mely napra rendkívüli ülésre hívták össze a SOTE doktori tanácsát, és szenátusának döntési naptárába felvették a Schmitt Pál egyetemi doktori fokozatának kérdését. 

A helyzet további pikantériája, hogy a tényfeltáró bizottság korábban egy inkább se-hideg-se-meleg jelentést tett le az asztalra, mely minden esetben az ő igazukat támaszthatja alá, ám a SOTE 2012. március 29. -i doktori tanácsülésén már egyértelműen a doktori cím megvonását javasolták a szenátus felé. Mely szenátus a délutáni órákban ezt meg is tette. A korábbi, a felelősséget szétkenő, és Schmitt Pál-ról elterelő megállapítások után az a bizonyos kisördög azt sugdossa, hogy az MNO-n megjelent cikkben, vagy az esetleg annak is alapját képező háttérbéli kommunikációkban végső soron a SOTE megkapta a „kormányzati felhatalmazást” a köztársasági elnök „elmeszelésére”. Megadva az egyetemnek azt a lehetőséget, hogy mentse a karakán kiállás látszatából azt, ami talán még menthető. Azt persze a jövő fogja megmutatni, hogy ez a mentőakció mennyire sikeres.

Ugyanakkor érdekes kérdéseket vethet fel az a gondolatkísérlet is, ha mindezt a köztársasági elnök korábbi, a nagyobbik kormánypártban betöltött szerepének fényében nézzük. Mert nehéz szabadulni az olyan, olykor az internet világában is felvetődő gondolatoktól, hogy a plágiumról talán korábban is voltak legalább hozzávetőleges információk a kormányzati körökben. S talán ennek köszönhető volt az, hogy a köztársasági elnök szinte mindent aláírt, amit az orra alá dugtak. De ezen az úton végigmenni olyan ösvényekre vezetne, melyet igazoló vélelmek nélkül nehéz lenne megnyitni. Nehéz szívvel lenne csak vállalható ugyanis, ha ilyen kisstílű hatalmi játékok zajlanának az ország képviseletében és irányításában. Még akkor is, ha egy felelősségi kört nehéz elhárítania magától a parlamentben uralkodó többséget jelentő pártszövetség.

Nevezetesen a köztársasági elnök kinevezésének, és hatalomban tartásának felelőssége. A kinevezés ugyanis egyértelműen az ezen pártok által a Parlamentben delegált képviselők felelőssége. Némely források vélemények szerint közvetlenül a miniszterelnök személyes felelőssége. Ami azonban biztos, hogy a miniszterelnök személyes szóvivője hangoztatta azt, hogy a plágiumgyanú csak bulvárkacsa. Így az első eltusolási kísérlet kétségtelenül Orbán Viktor közvetlen környezetében került artikulálásra Szijjártó Péter közbeiktatásával. Az eltelt idő miatt, melyben nem érkezett a szóvivő magánvéleményére utaló nyilatkozatra, mára elfogadható lehet, hogy a szóvivő nem irodalmi munkásságának, hanem a FIDESZ vezetőjének véleményét közvetítette. Holott, ha akkor lehetőséget teremtenek a köztársasági elnök lemondására, vagy lemondatására, talán elmaradt volna az a lavinaszerű szerep-erózió, ami bekövetkezett. De a nagyobbik kormánypárt szóvivője, Selmeczi Gabriella, a tényfeltáró bizottság jelentése alapján lezártnak tekintette az ügyet. Amolyan struccpolitika-szerű hozzáállással próbálva menteni talán azt, ami nem igazán menthető, és nem igazán magyarázható. Nevezetesen a köztársasági elnököt jelölők, majd megválasztók, és a botrányt eltusolni szándékozók felelősségét. Márpedig az ország vezetésének erkölcsösségét, az abba vetetett hitet, ha már a NAT-ban annyira hangsúlyt kap az erkölcsi nevelés, kár ilyen nyilatkozatokkal megingatni. 

Mert akárki lesz a köztársasági elnök a jövőben, a jelenleg kialakult helyzet felértékeli mind a jelölés, mind a megválasztás felelősségét. S elég sajnálatos, hogy Schmitt Pált az oroszlánveremben hagyva most mindezek az erők a palánk mögé, annak takarásába próbálnak besomfordálni. Sajátos módon éppen a kormányzatot adó kisebbik párt irányából indítottak ilyen kezdeményezést. A HVG értesülése szerint: „A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) budapesti elnöke bocsánatkérésre vagy lemondásuk megfontolására szólítja fel azokat a politikusokat, akik az államfő kisdoktorija ügyében”. Az persze kérdéses, hogy vajon eljutottak-e eközben addig a végkövetkeztetésig, hogy az említett két szóvivő mögött alighanem ott található az, akinek, akiknek a szóvivői. A miniszterelnök, illetve a FIDESZ vezetése. Különösen, mert Orbán Viktor, úgy tűnik, az utolsó leheletig kitart Schmitt Pál személyének sérthetetlensége mellett. Ami önmagában, ha csak a pozíciónak szólna, érthető lenne. De a köztársasági elnök tisztje nem választható el a tisztséget betöltő embertől. Így még háttéralkuk, háttérengedélyek, végső soron a pozícionális mutyik sem tudják elválasztani a kettőt. A tisztség nimbusza melletti hős kiállás óhatatlanul egy megbukott plagizátor melletti kitartássá alacsonyítja le a miniszterelnök nyilatkozatát. Mintegy informálisan megerősítve, hogy rajta áll, vagy tőle bukik a köztársasági elnök. S ez legalább annyit árt a köztársasági elnök pozíciójának, mint Schmitt Pál pozícióban tartása. Mert elveszi a pártokon felül állás látszatát is.

A napi politikán túl azonban további kérdéseket vethet fel az is, hogy vajon csak a politikai közélet szereplőire nézve válhat-e ez az ügy kellemetlenné? Mert milyen hatása lehet az ügyben a hazai egyetemi oktatásra, közvetlenül a SOTE-ra, a tudományos minősítések elfogadottságára. Mely elfogadottság nyilvánvalóan visszahat az egyetemi munkára. Az oktatói és kutatói munkára egyaránt. Sőt, akár az ezekben a műhelyekben írt publikációk fogadtatására is. Ebből a szempontból talán előnyös lehet, hogy legalább a tényfeltárás jelentésének megjelenésekor változott az akadémiai reakció. Januárban ugyanis az akadémia elnöke még azt nyilatkozta, hogy bár a plágium csúnya dolog, neki köze sincs egy, az egyetemi doktorit érintő vizsgálathoz. Ami annyiban kétségtelenül igaz, hogy ezeket a címeket egyetemi hatáskör volt odaítélni, de annyiban nem, hogy ne lettek volna a címnek tudományos előzményei. Úgy általában. Ha nem másolták, vették, vagy kártyán nyerték a dolgozatot. De fogadjuk el, hogy politikától mentes, elfogulatlan és száraz hatásköri véleményt mondott ki akkor. Így kevésbé megrázó a változás odáig, hogy a bizottsági jelentés fényében már az egyetem és Schmitt Pál közös felelősségéről beszélt. Végső soron tényleg van abban valami, hogy talán nem kellett volna annak idején sebtében bírálni a doktori dolgozatot.

Az azonban biztos, hogy az egésznek egy kicsit valóság-show jellege kezd lenni. A figyelmet a napi gazdaságpolitikai, nemzetközi eseményeiről kétségtelenül erre a gumicsontra lehet terelni. Csak kérdés, hogy a kiszavazás végeredményeként Schmitt Pál erkölcsi, és talán személyi kiszavazása után mi lesz például az ország képviseletével. Vagy az erkölcsileg kiszavazottak sorsában kellene mindazoknak osztozni, akik az ország polgárai. Vagy például mi lesz a felsőoktatással általában? Mert kár lenne azért a helyzetért, ha a manapság hazánkban diplomát, tudományos fokozatot szerzőket széles mosollyal sajnálnák le a nemzetközi porondon. 


Az utóbbiban bekövetkezett rombolást értelemszerűen nem fogja egyik pillanatról a másikra meg nem történtté tenni egy, egy személyi változás. Amennyiben Schmitt Pál azonnali lemondása következett volna be a szenátus döntése után, valószínűleg az sem. A tudományos közéletben való elfogadottság ugyanis egy lassú folyamat eredménye. Igazoltan alapos kutatói munka, oktatói tapasztalat, témavezetői jártasság, és a munka eredményének nemzetközi elismerései azok a csiszolóvásznak, melyek csillogóvá varázsolják. Márpedig a köztársasági elnök doktori védésével kapcsolatban számos olyan anomáliára derült, esetleg csak közvetve fény, melyek durván összekaristolták a talán korábban is itt-ott lemattult elismerést. Az, hogy tényfeltáró bizottság megpróbálta a felsőoktatási intézményre tolni a felelősség nagyját, és ebben az MTA későn jött segítségét is megkapta például bizonyára ilyen hatással lehet a jövőben. Az, hogy kétséges szakmai háttérrel jelöltek meg annak idején bírálót, nemkülönben. Végső soron beigazolódhat az, amit januárban vetettem billentyűzetbe először: Ha tehát a plágium bebizonyosodik, akkor a közröhej szégyenpadjára a köztársasági elnök mellé felsorakozhatnak a védésre bocsátó tanszék, illetve kar (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, valamint jogelődjei), akkori vezetésében ténykedők és opponensek egyaránt”. Alighanem ez az a kár, amit a legnehezebb lesz helyreállítani.

Ahogy nehéz lesz a köztársasági elnökség, mint intézmény elfogadottságának gyémántját is újrapolírozni. Mert ez is olyan, amit gyorsan, alig pár hónap alatt lehetett végletesen összekaristolni, de csak nagyon nehezen lehet majd a károkat helyrehozni. Ennek és a tudományos közéletet ért kárnak végső soron közös gyökere van. S ez nem más, mint a reakciók megkésettsége. Mégpedig úgy, hogy közben nem sikerült a problémákat „kibeszélni”, és ezzel a megoldási alternatívák sorát a társadalmi konszenzus mérlegére tenni. Ha ebben a helyzetben a Schmitt Pál által igencsak rongyosra hordott inget úgy biggyesztik valaki másra, hogy továbbra is gyakorlatilag egyszemélyes döntés is sejthető lesz mögötte, akkor a jelenlegi köztársasági elnök lemondása végső soron semmit nem fog ezen a téren megoldani. Ahogy fenntebb is jeleztem, továbbra is nehéz lesz a köztársasági elnököt kimenekíteni abból az árnyékból, amit a párthoz köthetőség, párt-döntéshez való hozzáláncolhatóság vet majd a pozícióra. Megosztva ezzel azt a lakosságot, melyet szerepe lenne összefogni inkább. 

Természetesen lehet keresni a megkésettség okait is. Ez egyfelől lehet Schmitt Pál ragaszkodása a hatalomhoz, akár a tisztesség látszatnak rovására is. De lehet a kinevező közvetlen, vagy közvetett befolyása is. Hiszen ugyanazért, amiért tömegtüntetni lehet hívni azokat, akiknek a felelősség előli mentesülés ígéretét lehet felcsillantani, a kinevezésben részt vevőkre is igaz lehet a rossz döntéssel való szembenézés előli menekülés. Ez okozhatja azt, hogy kezdetben az eltusolást szorgalmazó erők kerekedtek felül, és ezt a szakaszt sem lehet meg nem történtté tenni. Kikezdve azok irányítási felelősségét, akik ebben tevőlegesen, irányítóként részt vettek. Ezért, noha szépségflastrom lehet Schmitt Pál esetleges gyors eltávolítása, illetve lemondása, a valós problémákat lehet, hogy csak egy széles konszenzuson alapuló megoldás, esetleg a régebbi, közvetlen elnökválasztás gondolatának felelevenítése jelentheti.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése