2012. július 2., hétfő

SzabadLimmud a Barabás Villában

A Limmud egy olyan szó, aminek a jelentését, mi tagadás csak utólag néztem meg. Azt követően, hogy hallottam egy rendezvényről, melyen a zsidó hagyományokról, a zsidóság jelenkoráról, illetve Izrael háborúiról, és a Közel-Kelet jelenlegi egyik nagy gondjáról, az iráni atomhelyzetről is szó lesz. Nos, a Limmud a hazai honlap (http://limmud.hu/mi-a-limmud/limmudrol)  alapján egy meglehetősen széles „ismeretgazdálkodási" platform a zsidók és a nem zsidó érdeklődők számára egyaránt. A nemzetközi Limmud elérhető a www.limmud.org webcímen, ha valaki ez iránt érdeklődik. A legutóbbi hazait, melyen a korábban említett előadások is meghallgathatóak voltak 2012. július 1.-én szervezték a Barabás Villában.

Kétségtelenül maximálisan igazolva azt az alapelvet, hogy „a Limmud sokszínű és befogadó fórum, ahol tisztelettel viselkedünk a zsidó hagyomány eltérő értelmezései iránt". Kiegészítve azzal, hogy tisztelettel a kívül állók iránt is, ami azt hiszem nyugodtan tekinthető példamutatónak. Még akkor is, ha az eseményen rövid időt eltöltve is nyilvánvaló volt, hogy sokan ismerősként kezelték egymást. Ami, ismerve az alapvetően, és valamilyen szempontból szűkebb tematikájú, vagy szűkebb kulturális közösséget megcélzó konferenciák általános jellegzetesség. Így nem is különösebben lepett meg. Azonban kinek-kinek magára bíznám annak mérlegelését, hogy hányszor érezte nyilvánvalóan idegennek egy rendezvényen. Amikor a gesztusok arról a kérdésről árulkodnak, hogy „ki ez az alak, akit még sosem láttunk". No, de végső soron a Barabás Villában rendezett SzabadLimmud-nak ez nyilván csak az egyik, ha nem is utolsó jellemzője volt. Miközben rendelkezett a hasonló rendezvények egyik buktatójával is. Az előadások, foglalkozások párhuzamosságával, ami óhatatlanul azt jelentette, hogy valamiről mindig lemarad a látogató.

Ezen szoktak azzal segíteni, hogy az előadások anyagait közzé teszik valami egységes kiadványban. Sajnos az erre vonatkozó kérdésre a bejáratnál nemleges választ kaptam. Ami persze mit sem von le SzabadLimmud érétkeiből, csak egy kis szervezési baki talán. Miközben érdemes talán azt is figyelembe venni, hogy a rendezés, úgy tűnt jelentésen épített az önkéntes segítők munkájára, és a részletes program is elérhető a http://limmud.hu/szabadlimmud-program címen. Ahonnan azért egy-egy pár mondatos ismertető, ízelítő is elérhető. Ami azért képet adhat arról a sokszínűségről, amiről szó esett. Mármint a felnőtteknek, mert a gyermekeknek külön foglalkozásokat szerveztek. Így akár családi programként is szerepet kaphatott a rendezvény. A mérleget pedig mindenki úgyis maga mérhette le, hogy mennyire volt érdemes részt venni rajta.

Ez a mérleg személy szerint pozitív, mely mérlegben nyilvánvalóan szerepet kap az, hogy olyan nézőpontokból sikerült képet kapnom még az olyan, különben ismert tényekről is, mint Izrael politikai helyzetének, háborúinak értékelése. Mely új nézőpontról Csepregi Zsolt gondoskodott az Izraeli Kulturális Intézetből. Vagy ki lehetett volna autentikusabb az egyes vallásértelmezési irányzatok rövid megvilágítására, mint egy rabbi. Nevezetesen Radnóti Zoltán, akitől azért pontos választ csak feltételesen kaptunk arra, hogy „Hogy ment volna Mózes szombaton zsinagógába?" De szerencsére arra igen, hogy mi húzódik meg az elismerten provokatív kérdés mögött. Ám azért is említettem korábban a részletes programot, mert alighanem igazságtalan lenne részletesebben kiemelni egyik, vagy másik előadót. Hiszen nyilvánvalóan mindenkit más érdekel, és mindenki mást találhatott érdekesnek.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése