A nem döntők választalansága.

Forrás: http://szegedma.hu

A választási törvények változása, illetve a változtatások lehetőségének felvetései számos olyan helyzetet teremt, mely igazi mozgócélpontos válaszkényszert teremt az ellenzék számára. No meg persze a jogrend közelébe merészkedők számára is, akik közül, kár is lenne tagadnom az egyik kedvencem Kolláth György alkotmányjogász. Nem is annyira a politikai állásfoglalásai miatt, hanem annak okán, hogy egyike azoknak, akik igyekeznek közel hozni az embereknek a gondolatokat. Amit azonban legutóbb felvetett, valahogy nehezen emészthető ötletnek tűnik. Még akkor is, ha talán nem először merül fel a 2014-es választások bojkottja.

A bojkott ugyanis kicsit olyan, mint az éhségsztrájk. Szélsőséges, mondhatni végletes reakció valamire, ami nem tetszik. Figyelemfelkeltésre csak akkor alkalmas, ha tudomására jut bárkinek, ha van, aki felfigyel rá, ha érdekel bárkit is az éhségsztrájkoló sorsa azok közül, akiknek hatalmukba áll a sorsán változtatni. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy csak posthumus kitüntetés boldog tulajdonosa lesz a éhhalált halt sztrájkoló családja. A bojkott végső soron már csak azért is lehet ezzel analóg módon kezelhető, mivel az éhségsztrájk is felfogható, mint a táplálkozás bojkottja. Amennyiben egy választás bojkottjával szeretnénk a párhuzamokat bővíteni, akkor nyugodtan elmondható, hogy politikailag legalább annyira önromboló lehet. Ellentétben azzal, amit megfelelő kommunikációval akkor lehet elérni, ha a parlamenti munkát bojkottálják. S amit különben a saját célpropagandája szempontjából a Fidesz annak idején példásan levezényelt. Mondhatni elvíve a show-t, az ötletet az elől a hasonló akciósorozat elől, amit az ellenzék esetleg a jelenlegi kormányzat parlamentkisajátító ötletei nyomán tett volna. Bár túl sokat nem halottunk arról, hogy a jelenlegi ellenzék rendszeres kivonulással hívta volna fel a figyelmet a kormányzati törvénygyártásra. Szó szerint értve a megfogalmazást. Mert abban az esetben, ha megtették, akkor is pocsékul kommunikálták.

De térjünk vissza a választások bojkottjára, mely egy Ujhelyi István MSZP-s politikussal közösen tartott szegedi lakossági fórumon merült fel. A fórumon elhangzott, és a bojkottot felvető Kolláth-i mondat imígyen hangzott a források szerint: „A választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét”. Ami azért jelzi, hogy az alkotmányjogász is inkább feltételes módban fogalmazott. Az esetleges bojkottal kapcsolatban ugyanis számos kérdés felvethető, melyek analógiát mutathatnak valamelyest a korábban megfogalmazott feltételekkel. Mármint azt az esetleges bojkott hatásosságával kapcsolatban felvethető feltételek, és az éhségsztrájk közti analógia tekintetében értve. Mindjárt az elején leszögezve, hogy azzal aligha lenne gond, hogy a tudomására jutna-e bárkinek is. Egy választási bojkottot elég egyszerűen be lehet jelenteni, és közhírré tenni. Mondhatnánk azt is, hogy elrontani nehezebb ennek a kommunikálását, mint megvalósítani. Ezt a kérdést tehát kár tovább feszegetni. Maradnának tehát a további kérdések, amikre alighanem elég egyszerű választ lehet találni.

Az a kérdés például, hogy van-e, lesz-e olyan, aki felfigyel rá, meglehetősen rugalmasan értelmezhető ebben az esetben. Mert adott esetben egy bojkott vajon kinek a figyelmét szeretné felhívni, és főleg mire? Ilyenkor lehet persze nemzetközi közvéleményt emlegetni, meg olyan szankciókra hivatkozni, amivel néha valóan élnek az emberi jogok, és hasonlók megsértése esetén. Abban azonban szinte biztosak lehetünk, hogy az ellenzék önként vállalt bojkottja aligha lenne az a kategória, ami túlságosan átlépi ezt az ingerküszöböt. Különösen, mivel alighanem tényleg csak a baloldalt érintené, mivel a Jobbik aligha fog nagyon kimenni a napra a gárda-támogatós vajtömbökkel a füle mögött. Végső soron a szélsőjobb felé hajló mozgalmárok nyugodtan berendezkedhetnek arra, hogy amikor a nagyok már szinte anarchiába jutnak a kölcsönös nyilatkozatháborúkkal, akkor a rendpárti csendőrnosztalgiára is megnő a kereslet. Márpedig annak fényében, hogy a gárdafelvonulásokkal kapcsolatban a belügy milyen hatékonysággal lép fel, ezeket az elemeket nem okvetlenül csak a Jobbik soraiban kell keresni. S még csak nagyon csodálkozni sem kell, hiszen az erősen hierarchizált szervezetekben nyugodtan lehet nagyobb fogékonyság a parancsuralmi rendpártiságra. Alkalmasint érdemes talán elgondolkodni azon, hogy a pogromközeli helyzetek, és azok kormányzatilag kurta-furcsa kezelése sem túl heves nemzetközi beavatkozási hullámot generált. Ha tehát a baloldali bojkott-hívők arra számítanak, hogy a külföldi reakciók bármit megoldanak, akkor ebben az ügyben szkeptikus vagyok.

Maradna tehát annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy a hatalom közeli, illetve a baloldallal szemben álló erőket érdekli-e a baloldali pártok sorsa? Erre a kérdésre azt hiszem sokan megtalálják maguktól is a közel triviális választ. Azt, hogy valójában aligha fog Orbán Viktornak vagy Vona Gábornak álmatlan éjszakákat okozni, ha az MSZP sikeresen kigolyózza saját magát a választásokból. Ahogy abban sem hiszek, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja, vagy akár az LMP után krokodilkönnyeket fognak hullatni. Olyan körülmények között, amikor a kormányzat közeléből az ellenzék kapcsán legfeljebb egy futó komcsizásra telik reakcióként, nem valószínű tehát, hogy a bojkott ebből a szempontból bármi jelentős eredményre vezetne. Miközben értelemszerűen magát a bojkottot csak akkor érdemes mérlegelni, ha az a regisztrációra vonatkozik. Ennek megtagadtatása ugyanakkor elég nagy marhaságnak tűnik annak fényében, hogy végső soron a fülkében mindenki oda húzhatja az X-et, ahova jól esik. Az ugyanis, hogy mennyire válhat az ellenzékből pofozó-bábú, az nem kis részben a választások valós eredményétől függhet. Miközben a bojkott-felhívás egyetlen esetben bírhat értékkel. Ha amúgy is nagy mértékű regisztrációs passzivitásra számítanak, és sikerül valahogy eladni azt a baloldali felhívás sikereként. Amitől ugyan továbbra sem lesz részük a választási győzelem, de kommunikációs szinten megszerezhető az a bizonyos posthumus plecsni. Ez azonban ettől még a tényleges törvényhozásból való végleges kiszorulást is jelentheti, mivel már a demokrácia szépségflastromjára sem lenne a hatalom okvetlen rászorulva.

Ugyanakkor a bojkott az egyes emberek számára is döntési zsákutca. A választástól való távolmaradás ugyan látszólag felfogható tiltakozásként, de alkalmatlan a befolyás megszerzésére. Miközben azt a lehetőséget is elveszi az adott embertől, hogy legalább megpróbált hatással lenni a jövőjére nézve. Tulajdonképpen a nem-döntéssel, azt a döntést hozza meg ilyenkor, hogy a döntést átruházza azokra, akik elmennek a szavazásra. Alapvetően meglehetősen szervilis helyzetbe hozva a bojkott-felhívásra válaszolókat. Ami kétségtelenül a hatalom érdekét szolgálja, hiszen azok is kiszorulnak még a közvetett döntéshozatalból is, akik a változásra szavaznának. Bár az önfelmentés lehetősége persze itt is adott. A saját döntésképtelenség, pipogyaság felelősségét a távolmaradási felhívást kiadókra hárítva. Így azok kétszeresen is vert helyzetbe lavírozhatják magukat egy, a szavazásról, regisztrációról való távolmaradásról szóló állásfoglalással. Végső soron maguk ellen fordítva mindazokat is, akik egyébként önhibájukból maradtak távol a szavazástól. Ezzel tulajdonképpen szívességet téve azoknak, akik a centralizált hatalom további rétegeinek kiépítésében és fenntartásában érdekeltek. A konkurenciát tulajdonképpen látszat-demokratikus módszerekkel kiszorítva a hatalom közelből is. Megvonva a szót sokaktól, akiket már egyébként is a szolgaság felé vezető útra tereltek. A csendőrnosztalgia árnyékában kialakíthatóvá téve tulajdonképpen azt a fajta „demokráciát”, mely végső soron a kondérhoz közel ülők döntési és hatalmi egyensúlyának borotvaélén táncol. 

Márpedig ez aligha lehet érdeke egy valóban demokratikus ellenzéknek, mely az elmondottak alapján inkább abban lenne érdekelt, hogy minél többen menjenek regisztrálni, majd szavazni. Még akkor is, ha alapvetően egyet lehet érteni Kolláth György azon véleményével, hogy hazánk kiírhatja magát a jogállamok sorából a Fidesz testre szabott választási rendszerével.

Simay Endre István