2012. szeptember 22., szombat

Gyorstalpaló doktori és póthülyítés.



Forrás: Index.hu

 Schmitt Pál a napokban úgy döntött, leporolja az egyszervolt doktori címének dossziéját, ismét felmelegíti a témát. Noha már annak idején, 2012. májusában is tudható volt, hogy a doktori iskolától független címelőkészítés nem egy egyszerű mutatvány. Az pedig mit sem változott a diplomabotrányok tépázta SOTE vonatkozó szabályzatában, hogy a Ph.D. fokozat elnyeréséhez vezető akcióra előzetes regisztráció szükségeltetik. Schmitt Pál pedig manapság már messze nem az a centrális tömegközpont, aki miatt akár visszamenőleges hatállyal is törvényt, szabályzatot módosítanának. Valamiért mégis annak látta szükségét, hogy a korábban elvett doktori cím pótlását célzó ténykedéséről tudósítsa a nagyérdeműt. A korábban említett képzés nélküli utat bejárva.

Ennek előzményében, mint emlékszünk az áll, hogy Schmitt Pál, akkori köztársasági törvénymotor egyetemi doktori címét plágium miatt visszavonták. Kövér Lászlótól tudjuk, hogy az említett eseményről nem a mások dolgozataiból ollózó, másoló politikus tehet, hanem az a „néhány nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terrorista”, akik lebuktatták. Elvégre az igazi demokrata nem is gondolhatja másként, mint úgy, hogy „ha hibázok, Ti demokratikusan szétoszthatjátok a felelősségem”. Ami elvet különben a miniszterelnök is eredményesen betart, miként az azeri baltás gyilkos, vagy az IMF-tárgyalások kapcsán adott kinyilatkoztatásai alapján láthatjuk. De ez most messze vezetne Schmitt Páltól, tehát kicsit hagyjuk a többieket a maguk igazságterein labdázgatni. Van ott is elég buktató, amibe hasra lehet esni annyira, hogy összetörjük magunkat.

Szóval Schmitt Pál és az ő Ph.D.-ja. Ahogy az Index megírta, a HOT!-magazinnak adott interjúban jelezte először a volt köztársasági kódexmásoló, hogy a maga részéről belevág a dologba. Ennek első lépéseként megmagyarázta, hogy nem a plágiumbotrány miatt mondott le, és neki is állt a szakfolyóiratokban megjelentetni vágyott publikációknak. Ez utóbbi különben rendben is lenne, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy egy tudományos publikáció megszerzéséhez tudományos munka, és annak igazolása is szükségeltetik. Kivéve azt, ha valaki címzetes tiszteletbeli doktorrá válik valamely intézményben. S persze kivéve azt, ha valaki elég jelentős posztot tölt be ahhoz egy mérsékelten demokratikus rendszerben. Elég jelentőset ahhoz, hogy az egyetem ne csináljon nagy ügyet egy kiadott papírból. Mondjuk az egyetem vezetése számára kilátásába helyezett koncepciós perek és kényszermunkatáborok kies világához képest. Tulajdonképpen az, hogy Schmitt Pál nekiállt publikációkat írni, az tehát rendben is lenne. A gondok akkor kezdtek előkeveredni, amikor a részletekben lakozó ördögök kidugták szarvacskáikat a szekrényekben felhalmozott csontvázak közül.

Szintén az Index munkatársai megkérdezték a túlsó oldalt, az egyetemet is, ahol az utóbbi időben dékán is bukott bele egy képviselő fiának diplomaosztójába. Melynek kapcsán ugyan hirtelen érdekelne Deutsch Tamás egykori miniszter egyszer volt diplomájának története, de elhessentem ezt a gondolatot egyelőre. Elvégre a Fidesz Twitter-virtuóza jelenleg inkább csak a decibelek harcterein számíthat politikai szerepre. Tehát Schmitt Pál volt köztársasági elnök doktorijának ügyben megkérdezték a SOTE-t, és a kijelentés könnyűnek találtatott. Az egyetem nem tud arról, hogy hallgatói jogviszonyuk lenne egymással. Ennek köszönhetően két állítás kezdett egymásnak feszülni. Az egyik szerint Schmitt Pál nekifeszült a doktori fokozat megszerzésének, míg az egyetem erről nem látszik hivatalosan tudni. Kiss Norbert, Schmitt Pál hivatalos szóvivője szerint az ellentmondást akként lehet feloldani, hogy jelenleg gőzerejű előkészítés zajlik, és majdan képzés nélküli fokozatszerzésre készül. Ebben az esetben talán tényleg nem kell hallgatói jogviszonyba keveredni a képzési hellyel, és talán jövőre is elég jelentkezni hozzá. Mi tagadás egyre kevésbé érdekel, ami szinte biztosan méltatlan hozzáállás az ügyhöz.

S nem is teljesen igaz, mivel az egyik szereplő egy olyan közszereplő, akinek igen komoly szerepet osztottak. No nem a hatalom közvetlen gyakorlásában, de abban igen, hogy olyan törvényeket írjon gondolkodás nélkül alá, amelyek nagy lépéseket jelentettek a jelenlegi helyzethez vezető úton. Ugyanakkor igaz, hogy Schmitt Pálnak nem az egyetemi fokozata, hanem személye az, ami erre biztosítékot jelentett Orbán Viktornak. Az ebben játszott felelőssége pedig aligha függ attól, hogy most sikerül-e annyi tudományos publikációt összeírnia majdnem azt írtam: összemásolnia, ami elegendő lehet egy valós Ph.D.-fokozat megszerzéséhez. Akár képzéssel, akár képzés nélkül. Azt pedig, hogy a Schmitt-interjúra a 18-39 éves, fiatalos nőket megcélzó HOT! magazin riportere ugrott ki a Nemzeti Vágtára alighanem a véletlen. Vagy a morózusabb olvasóközönségű, és különben is a Ringier AG berkeiben augusztus óta amúgy is fél lábon ugráló, Népszabadság olvasóiból nem nézték ki, hogy vevők az interjúra. Az azonban momentán úgy tűnik, hogy sokkal inkább egyfajta háromnapos mini-gumicsontnak bizonyul a dolog. Mert Schmitt Pál, már gumicsontnak is fajsúlytalan jelenleg. Már nem alkalmas tartósan elvinni a bulit az IMF-tárgyalások, a választási rendszer körüli viták elől.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése