Tömeggyűlés a nácizmus ellen.

Forrás: Index.hu

Lezajlott az a tüntetés, ami csattanós választ adott arra a társadalmi kihívásra, amit Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője intézet a Parlamenthez, és tulajdonképpen az egész társadalomhoz. Az alapállapot, mint tudjuk a zsidók listázásának vágya a Jobbik, és ennek elutasítása mindenki más részéről. Ki előbb, ki később csatlakozott ehhez az elutasításhoz, és voltak, maradtak is fonákságok a fellépésekkel kapcsolatban. Mígnem eljött 2012. december 2.-ának, a bronzvasárnapnak a délutánja, amikor az említett tömegtüntetés zajlott. A felszólalásokat nyilvánvalóan sokan, sokszor fogják idézni, elemezni a jövőben. Talán még kínos magyarázkodásokra is sor kerülhet az ügyben. Az azonban mindenképpen fontos körülménye volt a megszólalásoknak, hogy Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a demokratikusnak tekinthető ellenzékkel, a kormánypárt kihívóinak képviselőivel állt egy színpadra.

Ennek jelentőségét sajátos módon nem esősorban az adta, hogy kikkel szerepelt egy színpadon, hanem az, hogy kik nem szólaltak meg. Így például felértékelte azt az űrt is, amit például a magyar államiságot reprezentáló Köztársasági Elnök hallgatása jelez. Bár, a teljesség kedvéért megemlítem, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) kiadott egy elítélő, és Áder Jánost is hivatkozó közleményt. Azonban a nemzeti összefogást az újfasiszta eszmék ellen talán jobban reprezentálta volna, ha Áder János a tömeggyűlésen is exponálja magát. Ami azonban biztosan nem a „talánok” kategóriája, az a kormányzat megszólalása. Orbán Viktor sajátos hazafiságfogalmát jelzi, hogy sem korábban, sem a tömeggyűlésen nem kívánt megszólalni. Ahogy a keresztényi eszmeiség kormányzathoz közeli megítélését jelzi az is, hogy a KDNP egyik politikusa sem érezte szükségét fellépni az antiszemitizmus ellen. S ezek az előzmények azok, melyek felértékelik Rogán Antal felszólalását. Azt a felszólalást, melyben a benyomások alapján sokkal inkább a személyes, mintsem a politikai vélemény dominált. Mondhatnám azt, hogy Rogán Antal sokkal inkább beszélt Rogán Antal nevében, mintsem a kormányzat vagy a frakciója nevében. Ezért is lehet egyet érteni azzal, hogy végső soron nem kötelezte el magát semmilyen cselekvés mellett, és nem ígért semmit. A frakcióvezető beszéde, ennek ellenére minden tekintetben vállalható, és időszerű beszéd volt, végső soron benne hagyta a miniszterelnököt abban a csapdában, amit a Bajnai Gordont követően megszólaló Mesterházy Attila ki is használt. Akkor, amikor megszólalásra szólította fel Orbán Viktort.

Abban a helyzetben, amit joggal lehet úgy jellemezni, hogy Orbán Viktor mélyen belehajolt a pofonba. Addig menekült a nyilatkozás felelőssége elől, amíg a világ állva hagyta a saját komplexusai közepette. Pár napja még karakán véleménynek hatott volna, ha megszólal. De akkor elveszti a Jobbik hallgatólagos, sok esetben kihasznált, támogatását. Ha ezt követően szólal meg, akkor óhatatlanul az a látszata, hogy Mesterházy Attilának „engedve” teszi. Ezt pedig aligha teszi lehetővé a saját csalhatatlanságában megdicsőült személyisége. Az orbáni csomót tehát félő, hogy némi „nyócévezés” fogja felvágni. Ami azonban a jelen helyzetben inkább megmosolyogtató, mintsem fajsúlyos lehet. Amikor tehát Rogán Antal azt hangsúlyozva beszélt, hogy elsősorban önmagát képviseli, könnyen lehet, hogy a saját útját egyengette. Abba az irányba, hogy Orbán Viktorral szemben egy olyan pólust alakíthasson ki, ami a jelenlegi miniszterelnökkel egyet nem értő Fidesz-hívőket gyűjtheti egybe. Márpedig Rogán Antal korábban is bizonyította már, hogy szervilizmus ide, szervilizmus oda, még szervilizmusával is a saját hosszú távú karrierjét volt képes szolgálni. Az pedig látható, hogy Orbán Viktor mögött a pártban jelenleg legalább akkora űr van, mint Orbán Viktor és a valóság között.

Ezért lehet a tömeggyűlés egyik legjelentősebb felszólalója Rogán Antal, még akkor is, ha ez mit sem von le mindazok mondataiból, akik jelen voltak, és szót kértek. S sajnos azok „érdemeiből” sem von le semmit, akik nem voltak ott. Áder Jánost, Orbán Viktort és Semjén Zsoltot nem emelném ki ismét. Lehetne persze licitálni abban az irányban is, hogy parlamenti frakcióval bíró pártként az LMP miért nem képviseltette magát a színpadon. Ahogy talán nem is Semjén Zsoltnak, hanem a következő nemzedékek erkölcsi fejlődését NAT-szívén viselő Hoffmann Rózsának kellett volna megszólalni a KDNP színeiben. Azonban pár szervezetet, bevállaltan szubjektív okokból jó néven vettem volna legalább a támogatói listában. Mert vannak helyzetek, amikor utólag egyet érteni kevés. Például a magát legnagyobbnak mondó médiamunkás-tömörülés, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) is jól mutatott volna a szememben a támogatók névsorában. A média szerepe ugyanis aligha kicsi a közvélemény orientálásában. De természetesen ez sem von le semmit azok szerepvállalásából, akik támogatásukról biztosították azokat, akik az embertelen jelenségek ellen fel akarnak lépni.

Simay Endre István