2012. október 31., szerda

Rogán itt, Rogán ott, Rogán mindenütt.


A választási törvény, a választási regisztrációt immár kőbe véső, Alaptörvény-módosítás elfogadásával szinte befordult a célegyenesbe. Mindaddig, amíg ki nem derült, hogy a zuglói polgármester kezébe olyan paksamétát nyomtak, aminek beterjesztésével több száz ponton szándékoznak módosítani a választási törvényt. Papcsák Ferenc pedig, lévén rendes, szófogadó tagja a Fidesz-nek, be is nyújtotta. Mert mibe kerül az neki? Ki tudja? Ahogy azt sem, hogy az mibe került volna, ha mégsem vállalja magára ezt a nemesnek nem igazán mondható feladatot. Különös tekintettel az egész folyamatban fel-felbukkanó olyan pontokra, melyek nyomán a választási csalások előkészítésének a gyanúja merül fel folyamatosan. Ami természetesen csak részben igaz. Hiszen a csalás az lenne, ha törvényt szegnek. Ha a törvény adta eszközökkel élnek, az lehet etikátlan, a józan észnek és a köznapi igazságérzetnek ellentmondó, de nem tekinthető csalásnak. Ahogy a nagyon gyorsan lex-Bajaninak kikiáltott, és az egyesületeket kirekesztő módosítási javaslat is ilyen. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy megjelentek az első magyarázkodások arról, hogy de nem is, meg csak a pártokhoz hasonló működést várják el.

Ennek kapcsán ugyanis nehéz lenne elfeledkezni arról az apróságról, hogy mindaddig senkit nem érdekelek az egyesületek, amíg meg nem alakult az Együtt 2014. Így tulajdonképpen Bajnai Gordon büszke lehet magára és arra, amit elindított. Még akkor is, ha ezzel magára vonta a kormányzati hatalom tüzes tekintetét, és persze az össztüzet is. Azt az össztüzet, mely látszólag formalitásokban, beszólásokban, kétes értékű felszólalásokban nyilvánul meg és látszólag meghúzódik a választási törvény körüli viták árnyékában. Holott adott esetben komoly hatása lehet a Fidesz holdudvarában serénykedőkre éppen úgy, mint a választási döntések határán billegőkre. Az utóbbiak esetében inkább annyi szereppel bírva, hogy koptatják azoknak a kijelentéseknek az élét, amik mentén az ellenzék bíráló megjegyzéseit a kormányra veti. A holdudvar számára azonban fontos orientáló tényező. Mert aligha lehet véletlen, hogy az internetes fórumhozzászólásokban szinte egy kaptafára mozduló gondolatok tükröződnek. De most kicsit hagyjuk az összeesküvés-elméleteket ezen a szinten megpihenni, és higgyük el, hogy Rogán Antal felszólalásainak hihetetlen meggyőző ereje az, ami ellenállhatatlan hatással bír a Fidesz-ben hívők nagy számára. Mert kár lenne tagadni, hogy a Fidesz frakcióvezetője igencsak beszállt a játékba. A pozícióért meg kell dolgozni, és nem lehet lazsálni. Nem is teszi, amikor annyi más dolog van. Meg kell próbálnia erodálni Bajnai Gordont, ha a fene fenét, és gerincet is eszik.

Rogán Antal tulajdonképpen a választási törvények vitájának kellős közepén érezte úgy, hogy be kell támadnia az ellenzéket. Azzal, hogy a „Gyurcsány-Bajnai-szövetség” veszélyeit kezdte ecsetelni. A mondanivalójának szó szerinti mondandóját úgyis atomjaira szedik majd, mivel annak nincs is jelentősége a vélhetően sokkal fontosabb kommunikációs mondanivalóhoz képest. A Fidesz szóforgatói ugyanis nyilvánvalóan abból indulnak ki, hogy Gyurcsány Ferenc személyének elutasítottsága elegendő ahhoz, hogy rátolva Bajnaira, az utóbbi elutasítottságát is növelje a választók körében. Márpedig a Fidesz számára ennek sokkal nagyobb lehet a prioritása, mint az, hogy a frakcióvezető miről beszél valójában. Rogán Antal ugyanis nem azért csicskázott egy évtizedig, hogy most, végre frakcióvezetőként, ne hajtsa végre a rá jutó feladatot. Különösen, mivel a vezér akaratából ott lebeghet előtte az előd képe, aki jól teljesített és zsírosabb posztra bukott. Ugyanakkor nem árt szem előtt tartani azt, hogy Rogán Antal egyben polgármester is. Mert munkabírása olyan hihetetlen, hogy egyszerre két pozícióban is eleget tud tenni a kormányzati szándékoknak. Nem mellesleg pedig minden olyan ügyben érintett lehet, amiben önkormányzatok, polgármesterek szerepelnek a kedvezményezetti szerepben. Amellett igazi szakértője a kádárista kommunikációnak. Így tényleg ideális arra a szerepre, hogy a piszkos aprómunkát elvégezze a kormányzat kommunikációs latrinájában. S láthatóan van az a pénz és poszt, amitől hajlandó bárkit ellenségnek látni, és ellenségnek kezelni. Amolyan bozót-szabadságharcos módon.

De egy igazi frakcióvezető nem elégszik meg két vassal a tűzben. Különösen nem akkor, ha olyan pénzekhez lehet jutni általa, amire majd polgármesterként is benyújthatja a tenyerét az osztogatáskor. Pár napja ugyanis benyújtottak egy külön törvényjavaslatot arról, hogy pénzért bárki letelepedhet. Formálisan ugyan államkötvények vásárlásáról van szó, de amikor százmilliárdokat szánnak az önkormányzatok adósságkiváltására, alig lehet kétség az így beszedett pénzek sorsát illetően. Az csak külön pikantériája az ügynek, hogy a törvényjavaslatot jegyző politikusok egyike állampolgárság megadásáról is tett először említést. Majd, amikor a határ mentén, a választási törvénnyel amúgy is felkavart közvéleménybe berobbant Babák Mihály nyilatkozata, sürgős utólagos értelmezési módosításba kezdtek. Talán kár is találgatni, hogy ki lehetetett a másik politikus, aki jegyezte a javaslatot, és akivel megmagyarázatták, hogy Babák Mihály nem tudta mit beszél. Régen rossz ez a szarvasiaknak. Különben persze, hogy Rogán Antal az illető. Ami sok szempontból törvényszerű, hiszen frakcióvezetőként hivatalból ott tekergőzik minden kilométerkőnél. No meg persze akár kínaiul is tudhat, ha már, Babák-hoz hasonlóan, szintén a magyar–kínai társaság, és az Interparlamentáris Unió tagja. Ám tulajdonképpen nem is okvetlenül van irigylésre méltó helyzetben. Rogán Antalnak, a kormányzati és pártfeladatok mellett ott vannak még a saját frakciótársai is. Például Wittner Mária, aki legutóbb az LMP kékcédula-szóró akciója nyomán érezte szükségét annak, hogy kikeljen magából. Bár abban igaza van, hogy hasonló nem történt még a parlamentben amióta ő képviselő. Noha a kékcédulás választásokra akár még emlékezhet is. Arra viszont mások emlékezhetnek, hogy egyike volt azoknak a Fidesz-es képviselőknek, akik megjelentek a NŐPiF Kossuth-téri akcióján. Összekötve a Fidesz-t a TV-székház lerohanásával.

S persze, a jövőre nézve, ott van fegyverként az MSZP, korábban alaptörvényesített, betiltásának a lehetősége. Azt hiszem, tévedés lenne azt hinni, hogy a nemzetközi nyomástól tartva ettől eltekintenének. Mert a nemzetközi hatásokra visszavonják majd a betiltást, de azt már lehet úgy kommunikálni, hogy a külföldi baloldali összeesküvés tette ezt. Márpedig ez olyan kommunikációs fegyver lenne, ami alighanem Rogánnak is, de Kósának, és persze a Vezérnek is tetszene. Mert számukra egy, a Fidesz-t felmenteni látszó bűnbak szinte minden pénzt megér.

Simay Endre István

Comments on Facebook

2012. október 29., hétfő

Gazdaságakarati aknazár.

Nem látják, hogy erőlködök? He?
Forrás: Stop.hu

A kormányzati hatalom édes mámora megszállta az ország elsőszámú Turul-juhászának tündérmese-felelősét. Ez volt nagyjából az első gondolat, ami felötlött Matolcsy György legújabb megszólalása után. Holott lassan azon kell majd meglepődni, ha meglepődik valaki. Akár a gazdaságot, akár a választási törvény alakulását nézi meg valaki. Az utóbbi, beleértve a hatalom által saját magának biztosított visszaélési lehetőséget már annyit, de annyit boncolták, hogy szinte már szóba hozni is felesleges. S annyit, de annyit módosították a törvényt már a javaslati szakaszban, hogy a gazdasági tündérminiszter kijelentése, miközben a jövőt próbálta felvázolni, szinte már fel sem tűnik a sorok között.

Márpedig meglehetős magabiztossággal jelölte meg azt, hogy a 2014 és 2020 közötti nemzeti fejlesztési programokat milyen területekre akarják összpontosítani. Ami azt jelenti, hogy a nyilatkozatok hangvételében továbbra is alapmotívum a demokratikus választások elutasítása. Nem formailag természetesen, hiszen a regisztráció, és a többi, esetleg még talonban pihenő, ötlet alapvetően még őrzi a titkos és szabad választások látszatát. Tartalmilag azonban a korlátozások újabb, és újabb rétegeket hasítanak le a választók halmazából. Ugyanakkor továbbra is kialakítható az a vélemény, hogy Matolcsy György csak akkor fogalmazhat ilyen konkrét, a jelen kormányzati cikluson túlmutató törekvések jegyében, ha ő már biztosan tudja, hogy nincs olyan együttállás, ami megdönthetné a jelen kormányzat hatalmát. Így a gazdasági miniszter tulajdonképpen csak ismét elszólta magát. Elvégre, ha valaki a gazdasági vezetéshez nem ért, miért értene a konspirációhoz. Árulkodva arról, hogy valahol a háttérben érik az a Fidesz-es forgatókönyv, ami egy esetleges ellenzéki győzelem esetén kiiktatná a választott parlamentet a döntéshozásból. Amennyiben tehát Matolcsy Györgynek politikailag hinni lehet, akkor az súlyos problémák előszelét sejteti.

Miközben a gazdasági problémák továbbra is itt vinnyognak a katyvaszba ragadtan. Legalább is Bajnai Gordon az Index-nek adott interjúban katyvasznak nevezte azt, amit a Fidesz-kormány költségvetésként próbál meg kommunikálni. Az is igaz, hogy már a korábbi információk, és a folyamatos változtatások fényében is inkább sugalmazásnak, mint költségvetésnek tűnt. Lehet persze azt mondani, hogy minden szép, és minden jó, de azért alighanem sokkal kevesebb hit, és sokkal több meggyőződés lenne a hallgatói oldalán a híreknek, ha a széles rétegek nem a recesszióval és annak következményeivel kellene, hogy naponta birkózzanak. Talán kevesebb összeesküvés-elméletet kellene gyártani annak megmagyarázására a hívek felé, hogy miért egy kiebrudalandó szemét szervezet az IMF, ha utána Orbán Viktor nem győz kalapozni azért, hogy pénzt adjanak. Nem egy esetben olyan projektekre, amikről aztán kiderül, hogy valami kormányhoz, vagy lobbi-jóemberhez közeli céghez vándorol. Bár lassan az IMF, talán megelégelvén a kettős beszédet, és a semmibe hulló költségvetési tündérmeséket, besokallni látszik. Amit olyan hírek jeleztek pár napja, ami alapján az IMF lemondani látszik a magyar gazdaságról. A forint árfolyama pedig ugyancsak lereagálta ezt a hírt, és gyengült a magyar gazdasági miniszter beszédének ellenére. Vagy talán éppen azért.

A gazdasági szakértők, befektetők tehát inkább Bajnai Gordonnak szavaztak bizalmat a szakértelmében. Ami az ellenzék jelenlegi potenciális vezetőjével szemben éppen úgy jelzés értékű gesztus lehet, ahogy a bizalom hiányát jelzi az Orbán Viktor által jegyzett kabinet vergődéseivel szemben. Az ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy tetszőleges retorikai fordulat sem pótolja azokat a személyes forrásokat, ami az egyes családoknak lenne szükséges a napi túléléshez. Nem azoknak az egyes kiemelt családoknak, melyek tagjai ma a kondér közelében ülnek, és várják a rájuk fröccsenő milliókat. Inkább azokra a családokra gondolnék, akikre nem fröccsen más, mint az adóteher, és legfeljebb az egyre üresebb családi kondért nézhetik a tűzhely körül. Akinek ez túl sarkítottan hangzik, az gondoljon a recesszióra, a munkanélküliségre, az ételosztásoknál kígyózó sorokra, a csökkenő reálbérre, az egyre újabb adóötletekre, az oktatás visszaszorítására, és az orbanizmus hasonló vívmányaira. Melyeket a permanens szabadságharc jegyében szervezett Békement tagjai még mindig tudnak önfeledt mámorban üdvözölni. Pótolva a napi kenyeret a Turul képével talán, melyet akár a saját magukból vágott húscafattal is etetni képesek. Hasonlóan a tündérmesékhez, melyek nagy tudója az a miniszter, aki a mesebeli béka fenek alá beszélte a gazdaságot. Miközben csatlakozom azokhoz a véleményekhez, hogy a megvezetett emberek nagy része szintén lényeges tagja a magyar társadalomnak. Ahogy a történelmi példák is mutatják, kortól, helyzettől függően sok olyan ember is képes felülni gyilkosan káros demagógiáknak, akik némelyike akár pápa is lehet. Bár gyanítom, a Békemenetelők közül kevesen aspirálhatnak ilyen magas egyházi tisztségre. Még akkor sem, ha valóban nem kis hit kell a racionalitásokon túl mutató önfeledt tapsoláshoz.

Azt természetesen magam sem hiszem, hogy Bajnai Gordon zsebében lenne a bölcsek köve. Ahogy továbbra sem gondolom azt sem, hogy túl sok pozitívat tudna kínálni az unortodox évek után. Sajátos módon különben ez lehet a veszte. A racionalitás és az őszinteség alighanem ellenjavallja azt, hogy nagy ígéreteket tegyen. Azonnali kilábalást a legkevésbé, mivel továbbra is nyomni fogják a gazdaságot azok a kötelezettségek, melyek az IMF-hitel felvétele helyett eladott, és annál magasabb kamatú államkötvények nyomán, a jövőben fognak keletkezni. S ami miatt Matolcsy György kijelentései, a 2014-2020-as időszakra nézve, meglehetősen szaglanak a blöff gyanújától. S mindjárt ellent is mondanék magamnak azzal, hogy talán éppen ezért nem feltétlenül arról szólnak a tündérgazdasági számvevőtiszt kijelentései, hogy biztosak lennének a hatalom megtartásában. Ha ugyanis a Fidesz a következő, a 2014-es, választások várható elvesztésére számít, akkor is teljesen érthetővé válnak ezek a kijelentések. Erre az esetre éppen ezek a miniszteri kijelentések készítheti elő a talajt arra a folyamatos obstrukcióra ellenzéki szerepből, amire volt már példa. Folyamatosan hangoztatva, hogy „bezzeg, ha maradtunk volna”. Miközben világos, hogy a híveik számára a regnáló kormány amúgy sem fogja tudni megmagyarázni, hogy éppen a Vezér-kórság salakanyagát kell ellapátolni.

Nem a hívek rosszindulata miatt. Ó nem. Egyszerűen azért, mert a hit érv-, és tény-rezisztens. Ha világosan levezetnék abban az esetben, hogy Orbán mai államkötvény-eladása okozza a jövő-pillanatnyi nehézségeket, akkor is kivonulnának a Fidesz mellett tüntetni. Azzal, hogy: „jó, jó, de bezzeg, ha maradtak volna, megoldották volna”. Talán varázsvesszővel, varázstükörrel, lovasszobor-állítással. Elvégre tündérországban bármi lehet, csak akarni kell. Kevésbé tündérországban is sok minden megvalósítható a racionalitásokkal szemben. Csak ahhoz hatalom, és akarnok kell. S még ennek is meglennének a maga haszonleső haszonélvezői.

Simay Endre István

Comments on Facebook

2012. október 28., vasárnap

Ki lesz a földmegmondó?


Forrás: Nol.hu

A földtulajdon szinte mindig jelentős hatalmi tényező volt a történelem során, és miért gondolnánk azt, hogy manapság ez másként lenne. A rendszerváltás környékétől, amikor magánkézbe kezdtek kerülni a földek, biztosan látható ez a jelenség azok számára is, akik korábban csak olvastak arról, hogy volt, aki látott ilyet. A földosztásos zsellérnosztalgia jegyében aztán el is aprózta a regnáló, és korántsem hozzáértéséről elhíresült kormány a korábban koncentrált gazdaságokat. Igen jelentős kárt okozva a termelésben és szemléletben egyaránt. A jelenlegi kormánybotrányokra pedig egy belülről jött ember ténykedése nyomja rá a bélyeget. Ángyán József, aki legutóbb Bajnai Gordonnal kapcsolatban jegyezte meg, hogy neki a volt miniszterelnök nem vállalható.

Erről, és a hasonló szemléletekről hirtelen a meseirodalom egyes részei jutottak eszembe. A klasszikus mesékre emlékezők szinte biztosan ismerik azt a jelenséget, ami nyomán a birodalom fele és a legkisebb királylány keze a szegény juhászlegény jutalma. Ami két kérdést biztosan felvet. Az egyik, hogy vajon a legkisebb királylány olyan ordenáré ronda-e, hogy a fél birodalom is kell hozzá ráadásként? Ahogy nem kisebb jelentőségű kérdés, hogy vajon mi a teendő akkor, ha a gyönyörű platinaszőke kislány helyett a legkisebb juhászlegénynek a kicsit érettebb barnák jönnek be? Ezzel a kérdéssel valahogy nem igazán akaródzott a meseíróknak foglalkozni. Kevesen álltak ehhez a kérdéshez úgy, mint a Grimm-testvérek a „Széttáncolt cipellők” című mesében. Így a köztudatban a legkisebb királylány valami egyetemes értékmérőként épült be. Függetlenül attól, hogy a kérő akar-e vele lenni, vagy tetszik-e neki egyáltalán. Így aztán talán az említett királylányokban sem merül fel talán, hogy meghallgassák a másik felet is, mielőtt távolmaradásuknak komoly zsarolási potenciált tulajdonítsanak. Mondjanak olykor bármi szellemeset, vagy mutogassanak akár szamárfület a király háta mögött. Pusztán azon az alapon, hogy egyszer azt halotta, hogy a juhászlegény szerint csinoska.

A legkisebb királylány szerepét jelenleg Ángyán József vállalta magára az említett kijelentéssel. Annak ellenére, hogy Bajnai Gordon valóban megemlékezett róla név szerint a Milla-tüntetésen. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy Ángyán József sikeres PR-akciókat folytatott az utóbbi időkben. Nem vitatva el tőle azon erényt, hogy nem mellesleg hozzájárulhat a földügyletek tisztázásához. Különösen azért, mert a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkáraként hozzájuthatott olyan információkhoz, amik a kormányzaton belül belső információknak számíthattak. Megkérdezése nélkül azt sem lehetne biztosan állítani, hogy egyfajta személyes előremenekülést folytat, mivel nyilatkozataiban elsősorban a tisztázó igazság önjelölt harcosaként jelenik meg. Az ex-államtitkári, és így Fidesz-kormányzati beosztást azonban nem érdemes elfelejteni akkor sem, ha most többen savanyú szőlőkről kezdenek majd töprengeni. No meg nem kellően megbecsült igazsághozókról, és a kétségtelenné váló visszaélések meg nem becsült lebuktatójáról. Márpedig Ángyán József azért mégiscsak kormánytisztviselőként került olyan helyzetbe, hogy most a Fidesz szellemiségének megvédőjeként eljátsza az igazság harcosának szerepét. Mely szerep bevállalása mellett szólhat a csillapíthatatlan igazságszeretet mellett a személyes pozíciómentés is.

Az ugyanis már akcióinak megindulásakor nyilvánvaló volt, hogy az Orbán Viktor és Matolcsy György által képviselt gazdaságpolitika nem olyan, ami évszázados sikerre van kárhoztatva. Márpedig a kormányzat bukása, vagy a közhangulatban való marginalizálódása nem olyan hatalmi konstelláció, ami mellett érdemes lehet mindhalálig kitartani. Az is biztos, hogy az egykori államtitkár úr jól érezte meg a közhangulat elmozdulását abba az irányba, ami tisztázást, és valós tisztázást vár el az olyan helyzetekben, amik nyilvánvalóan anomáliát rejtenek. Így össze lehetett kötni a valós elvárásokat a személyes előre meneküléssel. Az azonban nyilvánvalónak látszik, hogy aztán ilyenkor nagy a kísértés a szerep túljátszására. Annyi népszerűséget mindenképpen lehet szerezni egy ilyen lebuktató akcióval, ami a politikai vizek felszínére emel valakit, akinek a tudományos ambíción túlmenő, ilyen jellegű igényei vannak. Ez nem csökkenti a bizonyítható visszaélések leleplezésének súlyát, és az vesse az első követ egy saját pecsenyéjét is pirítgató politikusra, aki eltalálja. Mert azért Ángyán József a képviselői fizetésről nem mondott le a személyes szabadságharca érdekében. Inkább olyan bejelentésekkel élt, hogy majd így, vagy úgy kirúgják, és napjai meg vannak számlálva a Fidesz-en belül. Teljesen nyilvánvalóan arra játszva, hogy amennyiben ez az elköszönés bekövetkezik, kétség ne férjen ahhoz a látszathoz, ami alapján eltávolítása az igazság kiderülése miatt válhat szükségessé. Bebiztosítva magának a parlamenti kormánypárton belüli képviselői állást, hiszen egy amúgy is billegő népszerűségi helyzetben politikai baklövéssé tette az elmozdítását. Hiszen abban a pillanatban eljátszhatná az igazság szabad szájú mártírjának a szerepét. S bár a képviselői fizetést „függetlenként” is megkapná, a hatalom közelében maradva mégis nagyobb a súlya a megszólalásainak. Nagyobb látszó, vagy valós lobbi-erőt képvisel.

Az is egyértelműnek látszik, hogy mindez a védelme a képviselői javadalmazásnak, és szerepnek, csak addig értelmezhető, ameddig a jelenlegi hatalmi berendezkedés fennáll. A királylány csak egy csinos lány, ha nem a palotában él, és nem adják mellé a fele királyságot. Így aztán elképzelhető olyan forgatókönyv is, amiben Ángyán József saját politikai túlélésének egyik záloga a Fidesz túlélése. S ebben az esetben egyáltalán nem egyértelmű, hogy a kormány bukásában érdekelt. Márpedig egy előrehozott választás, vagy a következő választáson Bajnai Gordon győzelme esetén, a zavaros leülepedése, netán kitisztulása, esetén Ángyán ex-államtitkár úr könnyedén mellékszereplővé válhat. Amennyiben a következő, és nem Fidesz-es kormány nem tart a szolgálataira igényt, akkor egy újabb zavaros már egyértelműen nem az ő halászterülete lesz, mivel az információk szűkebb csövön fognak csörgedezni feléje. Ennek fényében racionális döntésnek látszhat az előremenekülős taktika alkalmazása. Kihasználva azt a népszerűséget, amit a valós leleplezések szolgáltattak a vidéki népesség körében. Ez természetesen azt a fordulatot is más polcra teszi, hogy számára nem játszik Bajnai Gordon. Amihez különben szíve joga, hiszen bőven belefér a véleményszabadság keretei közé. Az egyik oldalon van egy „örökölt” népszerűtlensége az előző kormányzatnak, amit még mindig ki lehet használni. Másrészt Ángyán József jó érzékkel bejátszotta magát a megmondó-ember szerepébe. Azt a látszatot igyekezve kelteni, hogy őt aztán térden állva kapacitálta a frissen megalakult választási szövetség, de ő erős maradt és nem vállalta. Valami olyan képet sugallva, hogy nélküle aztán egy tapodtat sem tehet majd senki az agrárpolitikában. Noha elég valószínűtlen, hogy a kormány leváltására készülők között ne lenne agrárszakember. Így Ángyán József beleeshet ugyanabba a hibába, mint Schiffer András az LMP-nél. Azt hívén, hogy ő az az egyetlen értékmérő, amihez képest a másik fél önmeghatározása, részben vagy egészben, értelmezhető.

Holott ezzel kapcsolatban még az is kérdéses lehet, hogy mennyire akarták esetleg ténylegesen a részvételét bármiben egy esetleges Fidesz-mentes kormányváltáskor felálló új struktúrában. Ha ugyanis komolyan veendő Bajnai Gordon azon elvárása, hogy a csatlakozás esetén mindenki nézzen a tükörbe, akkor még Ángyán József is láthat ott fura dolgokat. A nagy leleplezéseket megelőzően ugyanis ő maga is része volt ugyanannak a rendszernek. Kérdés lehet tehát az is, hogy alkalmasint Bajnai Gordonnak mennyire vállalható Ángyán József. Nem a mezőgazdasági szakember, hanem a Fidesz-politikus. Többek között ezért is lehet a Fidesz-politikus számára kedvező egy olyan leosztás, ami egy kicsit elveszi Bajnai Gordon népszerűségét, egy kicsit ő maga is kihasználja a tüntetésen elhangzott és őt méltató, szavakat, de alapvetően inkább a Fidesz keretei között és velük a hatalom közelébe marad.

Simay Endre István

Comments on Facebook

Jeszenszky Géza cigánykultúrája.

Az a bizonyos részlet.
Forrás: Index.hu
A beltenyésztettség káros biológiai, genetikai hatásai ismertek a különböző élőlények esetében. A Homo sapiens, mint biológiai faj esetében is. Oka a közeli rokonok közötti szaporodási közösséglétesítés, aminek az emberi kultúrában külön nevet is adtak: vérfertőzés. Nyomai a különböző kultúrákban régre nyúlnak vissza, és például a fáraó-dinasztiák hanyatlásáért is felelőssé tehető a tradicionális rokonházasság. Az európai kultúrkörök azonban ebben a tekintetben jogilag és vallásilag sem megengedők. Érthető tehát, hogy Jeszenszky Géza tankönyvének esete kicsit felkavarta az amúgy sem túl nyugodt vizet a romák, a roma kultúra körül.

Az eset Roma Sajtóközpont Facebook-oldaláról indult és az Index dobta be a szélesebb köztudatba. Szalagcímben jelölve meg, hogy a volt külügyminiszter és jelenlegi nagykövet által írt egyetemi tankönyvben a romák vérfertőzéséről tanít Jeszenszky Géza. Egyben azt is leszögezve, kijelentő mondatban szerkesztve azzal a szövegkörnyezettel, hogy a számos roma azért mentálisan beteg, mert a kultúrájuk megengedi a testvérek közti házasságot, illetve szexuális kapcsolatot. A szövegkiemelés nyomán pedig felbukkant Czeizel Endrének, egy, közel egy évvel ezelőtt tett, kijelentése. Az azonban még a felületes olvasás alapján is megállapítható, hogy ez a megállapítás „Például az unokatestvér házasság aránya a népességükön belül 2 és 20 százalék között van, a kultúrájukban mélyről gyökerezik, hogy a nagy családon belül kell házasodni. De az önmagában nem rejt nagy veszélyeket.” Nem fedi le a Jeszenszky Géza által hivatkozott állítást. Kivéve talán azt, hogy mindkettőben megjelenik a cigány kultúra, és annak hatása a házasságokra. Az azonban gondolom nem igényel bővebb indoklást, hogy a testvér és a nagycsalád változatos genetikai távolságban levő unokatestvérei nem egészen ugyanazt a rokonsági fokot fedik le. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy néhány ritka gén, akár pozitív, akár negatív irányban hatva, ne dúsulhatna még ilyen körülmények között is.

Fotó: MTI
Nyitva maradt tehát a kérdés, hogy Jeszenszky Géza milyen forrásokra támaszkodva fogalmazta meg az inkriminált állítást. Nem a rokonházasság biológiailag káros voltát, hanem a cigány kultúrára vonatkozó állítást. Azt, ami a testvérek házasságára vonatkozik. A HetiVálasz.hu által közölt nyilatkozattól nem lettünk e tárgyban okosabbak. Holott mennyivel egyszerűbb lett volna, ha az MTI-nek eljuttatott közleményben ott van: az adatok innen, és innen származnak. Megadva azokat a szociológiai forrásokat, amik alapján az állítás ellenőrizhető. Mármint az, hogy „Azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy testvérek, vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással”. Forrásként az, hogy „több tanulmány, szociológiai felmérés érinti a cigányok között is fellelhető szellemi fogyatékosság jelenségét, és általában ezt a belterjes közösségek létével, és az ezzel járó gyakori rokonházasságokkal magyarázzák”, elég vérszegény. Az esetleges megalapozatlanságra az, hogy „az érintett kurzus már két éve nem indult el az egyetemen, a könyve pedig nem tananyag, és sosem került könyvesboltokba” meg nem magyarázat, csak kifogás.

Az, hogy a Roma Sajtóközpont szerint több más, szintén kissé elnagyolt, szerintük a rasszizmus határát innen-onnan súroló gesztus tulajdonítható Jeszenszky Gézának, azt nyilván megvitatják majd a megfelelő fórumokon. A jelenség ugyanakkor rámutat arra a pongyolaságra, amivel bizonyos előadók akár az egyetemi előadásokat alátámasztó munkákat, akár az azt olvasókat kezelik. Ez utolérhető ott, hogy a jelzett könyv oldal-reprodukcióján látszik a lábjegyzet. Pontosabban a lábjegyzet jelzésének hiánya, ami jelezhetné az előzőekben hiányolt forrást. Azt a hozzáállást sugallva, hogy „én ezt mondom innen a katedráról, és ha nem kartok bukni, kritika nélkül fogadjátok el”. S alighanem sokan még akkor is hallgatnak, ha röhögésvágytól csikorgó fogakkal hall olyan kitételeket, ami Rommel beszorítását emlegeti Sztálingrádba a második világháború során. S mielőtt bárki félreértené, az ez utóbbi kiszólás nem Jeszenszky Gézától, de szintén egy katedrán elhangzott órai előadásból származik. A volt külügyminiszter esetében szintén a hallgatóság, illetve az immár naggyá vált közösség némi lenézése nyilvánul meg abban, hogy forrást továbbra sem kíván feltüntetni. Inkább olyan szivaccsal mosakszik, amire az van írva: „külszolgálat miatt a katedra zárva”. Ami érthetően semmit sem ment a helyzetből. Sokkal inkább egy „szálljatok már le rólam” –értékű kijelentés. Ami kicsit furcsa egy közszereplő esetében. Nem csak a romákkal, hanem bármivel, és bárkivel kapcsolatban. S akkor is, ha a közre való dallamos fütyülést udvariasabban fogalmazta meg Jeszenszky Géza, mint a minap Tarlós István.

Különösen egy olyan helyzetben lehet kellemetlen, amikor joggal lehet számolni egy kijelentéssel kapcsolatban annak az előítéletességre gyakorolt hatásával. Ezzel, politikusként Jeszenszky Gézának bizony tisztában kellene lennie. Akkor is, ha van kedve forráskutatás gyanánt felkeresni mondjuk a Janus Pannonius Tudományegyetemet, és akkor is, ha nem. Látva különben, hogy a téma felvetése egy internetes fórumon mennyi, a világhálón elérhető utalást ásott elő a bitek bugyraiból, tényleg egyetemi arrogancia a forrásmegjelölés nélküli katedra-kijelentés. S az is csak kifogás lehet magyarázat helyett, ha jelentősebb beosztásban ténykedő kormánypolitikusok sem igazán foglalkoznak ilyesmivel. Ahogy az sem, hogy egyetemi főiskolai katedrán mástól is elhangzanak akár nyíltabban, és kevésbé alátámaszthatóan rasszista kijelentések is.

Simay Endre István

Comments on Facebook

2012. október 26., péntek

Abortuszexportunk nyomában.

Az abortusszal kapcsolatban már többen megszólaltak az utóbbi időben, és az alaptörvénybe belobbizott, a fogantatástól életbe lépő, magzatvédelmi passzus ezt érintő sarkos hatásai megvalósulni látszanak. Erre is felhívja a figyelmet Valkai Nikoletta írása az abortuszturizmusról, mely az Index-en jelent meg. Alapvetően abból a nézőpontból, hogy a bécsi út másik felén sokan megoldhatják azt, amire hazánkban nem adatik meg a lehetőség. Elsősorban nem egészségügyi, hanem politikai okokból elvágva a lehetőségek előtt az utat. Miközben az sem teljesen világos, hogy a politika tulajdonképpen mit is akar elérni. A kormányzat részéről ugyanis igen kevés valós törekvés látszik arra, amit különben a hordó magasából olyan szívesen üvöltenek világgá.

Ha szertenézünk a kormányzati döntések között, akkor igen kevesen lesznek azok, akik felelősséggel mernék állítani, hogy a ma kormányzati döntései megalapoznák bárkiben az utódvállaláshoz vezető racionális döntést. Már akkor, ha eltekintünk attól a szűk rétegtől, akiknek a dinasztikus oligarcha-uralmat szánták osztályrészül. Ezzel szemben már a gyermekvállalás szűk környezetébe a családban is belebeszélési jogot akar a politika. Ennek az ügynek a vezérszónokai alapvetően a klerikális lobbi-pártként működő KDNP soraiból kerülnek ki. Ténykedésük legutóbbi legmarkánsabb jelei Rétvári Bence, illetve azt megelőzően Varga László képviselő urak felszólalásai voltak. Mert ugyan hazánkban, és ezt Rétvári Bence is elismeri számos gyermek születik élettársi kapcsolatban, ezeket a gyermekeket a KDNP valamiért másodrendű biológiai termékként kívánja megkülönböztetni. Jobbára azon az alapon, hogy a szüleik befizették-e az egyházi esküvőért a papságnak járó zsebpénzt vagy sem. Az, hogy Jézus, a gyermekek vagy családok ilyen megkülönböztetéséhez, még hasonlót sem tanított, az olyan apróság, amin a KDNP fényes tekintetű, és egységesre polírozott gondolkodású megszólalói kényelmesen átsiklanak. Ellenben, a politikai kipipálások szintjén kétségtelenül csökkenthető a családon belüli erőszakok száma, ha az élettársi kapcsolatokat egyszerűen nem tekintik családnak. Tovább lehetne persze csökkenteni akkor is, ha az egyházat teljesen kirekesztő házasságkötések következtében létrejött együttéléseket is kirekesztenék a család fogalomköréből. Így, statisztikailag, tovább csökkentve a politika által elismert, de különben családként működő, családok számát.

A családon belüli erőszak akár ilyetén, nem pofonokban, de statisztikailag csökkent száma igencsak kedvére lehetne például a Fidesz delegálta Varga Istvánnak, aki számára a családon belüli erőszak amúgy neuralgikus pont lehet. No persze, nem a léte, hanem az, hogy szóba került. Mert alig vannak talán, akik ne emlékeznének arra az ominózus nyilatkozatára, aminek egyik olvasata szerint a családon belüli erőszak azonnal csökkenne, ha a feleségek bármikor igénybe vehető prostituáltként, illetve bármikor ágyba küldhető retortának tekintenék magukat. Ha pedig nem így viselkednek, akkor pofont nekik, hogy megtanulják a helyes vargapistás etikát. Amitől Pál apostol alighanem ringlispilként forog haló poraiban. Az, hogy a téma kapcsán az Emmi vezetője, Balog Zoltán miniszter, is kinyilvánította a tudatlanságát bizonyos kultúrtörténeti fogalmak kapcsán, már mit sem von le az ellentmondások értékéből.

Az egyik oldalon tehát áll egy teljesen zavaros, az emberi kapcsolatok valóságától elrugaszkodó családfogalom, illetve egy inkább ál-keresztény felfogás a gyermekekkel kapcsolatban. Ezzel szemben a másik oldalon van egy alaptörvény a magzat, fogantatástól való, védelmével, és egyes képviselőknek a fogantatás körülményeihez, az abortuszhoz való sajátos hozzáállással. Sajátossal, mert olyan urak szoktak rendszeresen megnyilatkozni, akiket alighanem keveset erőszakoltak meg, és nem nézem ki belőlük, hogy részt vettek volna abortuszon. Alanyként legalább is szinte biztosan nem. De kormányzatilag a hozzáállás más tekintetben is álságos. Ugyanis a gyermekvállalás irányába olyan kényszerítő erőket is bevet a hatalom, a gazdaság-, és munkaerő-politika, ami tulajdonképpen tisztességtelen, és alig különbözik a „megerőszakollak, de te is akard” szemléletétől. Mert a munkahelyi bizonytalanság gerjesztette szülésbe menekülés például aligha tekinthető sokkal különbnek. Miközben a szétvert oktatás, a szülést követően is várható létbizonytalanság végső soron egyre lejjebb, a szolgaság szintjére degradálja sokak kilátásait. Ugyanakkor egyes képviselők, kellő kétszínűséggel, magához az abortuszhoz, mint sokszor kényszeres, és a nem várt gyermek későbbi lehetőségei szempontjából sajnos mégis elviselhetőbb, utolsó lehetőséghez úgy viszonyulnak, mintha az, valami semmihez sem hasonlítható élvezet, úri passzió lenne. Beleértve a nők számára lényegesen kíméletesebb, és egy későbbi gyermekvállalás szempontjából ugyancsak a kisebb rosszat jelentő tablettás abortuszt is.

Az, hogy közben nagyon erőteljes tendenciák mutatnak a korábban már egyszer általam is megemlített szociális abortusz-trendek szélesedése felé, az mintha nem zavarna senkit a hatalom közelében. Ezzel kapcsolatban a legutóbbi érdemi reakció Orbán Viktor, október 23.-i, beszédében annyi volt, hogy a már kimenteket egyszer majd rábeszélik a visszatérésre. Ha újra hatalmat kap a következő ciklusban, ha Matolcsy György csomagját hagyják végigfutni, ha nem szól bele senki, hogy mit csinálnak, ha... Ha esetleg a Turul valamelyik sámánja ráolvas a kereszt jegyében megszámlált birkákra. Ha a vezért hivatalosan történelmet író messiássá avatják, ha... Ha nem tudjuk, mi lesz. A jelen kivándorlási hullámát ugyanis a sok „majd”, és még több „ha” aligha fogja megállítani. S ebből a szempontból az az ellenzéki szemlélet, hogy talán az okokkal kellene kicsit többet foglalkozni, lényegesen szimpatikusabbnak tűnik. Mert a legbiztosabban hazánkban maradó fiatal az, akinek nem kell külföldre menekülni a gazdasági és politikai hatalomkampányok kereszttüze elől.

Persze volna talán egy alternatív hatalmi megoldás, ami nem túl új, ki is van próbálva, működött hosszú ideig. Úgy hívták szögesdrót, vasfüggöny. Rögtön megoldaná a Fidesz és a KDNP problémáját a népességgel, mert egész egyszerűen nem kell kiengedni senkit. Nem túl kultkonform, de úgysem érdekel senkit a kormányban Európa. Átmeneti megoldásként javasolható a határon a kötelező ultrahangvizsgálat, és terhességi teszt. Befele bárki, kifele senki. A körülmények változtatásánál egyszerűbb, tisztább, szemellenzősebb és nosztalgikusabb, mint energiát áldozni olyan marhaságokra, mint munkahelyteremtés, oktatás, és hasonló modernista, a Turul által meg nem áldott, ám keselyű jegyében le se tojt marhaságok.

Simay Endre István

Comments on Facebook

Bajnai Gordon olajbokra.


Bajnai Gordon megnyilatkozásai egy darabig erősen alkalmas lesz a társadalmi kommunikáció tematizálására. Nem azért, mert a jelen pillanatokban annyira komoly erőt képviselne a volt miniszterelnök, hanem inkább azon kommunikációs erő miatt, ami megjelent általa. Voltaképpen a kormánnyal szemben álló olyan csomópontként jelent meg az Együtt 2014 Mozgalom, ami alkalmas arra, hogy a többi, céljaként a kormány leváltását megjelölő szerveződés ehhez képest definiálja a saját fellépését. Akár parlamenti pártról, akár civil szerveződésről, vagy parlamenten kívüli politikai mozgalomról legyen is szó. Már csak azért is, mivel a Milla, az Együtt 2014 egyik alkotóeleme sem más jelenleg. S miközben hivatalosan csak 2012. október 26.-án várható annak megszületése, hogy az említett szövetség alapítói aláírják a hivatalos együttműködést, már megindult több szerveződés orientálódása.

Részben akár abban az irányban, hogy elevezzenek a csatlakozáshoz vezető útból, részben éppen ellenkezőleg, a csatlakozás felé. Az előző csoport egyik legmarkánsabb tagja az LMP, melynek parlamenti tagsága okozza elsősorban azt, hogy viszonyai az ellenzékként fellépők között nagyobb figyelemnek örvend. Amit az LMP kapcsán sokszor idéznek az egy olyan irányvonal mentén való öndefiníció ebben a témában, amit Schiffer András egyértelmű elzárkózása foglalt össze még október elején. Ugyanakkor könnyen olyan helyzetbe kerülhet az LMP, hogy lemarad, ha kimarad. Bajnai Gordon ugyan nyilvánvalóvá tette, hogy nem kíván politikai baksisosztogatással reagálni a csatlakozásokra, és az egyes szervezetek részvételére, a csatlakozás mégsem hatástalan kommunikációs hatással bírhat. Amennyiben ugyanis létrejön egy széles alapokon nyugvó választási szövetség, és annak esélyt tulajdonítanak a választók a győzelemre, akkor a szándékosan kimaradók üres vázként zöröghetnek majd a választásokon. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy a győzteshez húzás az ellenzéki erők, és választóik körében is működik. Az LMP számára tehát eljöhet az a pont, amikor egyszerűen azt vehetik a vezetői észre, hogy egyedül maradtak. A választóik szimpátiája elfordul tőlük, és maguk csak jelentős arcvesztéssel próbálkozhatnak utolérni a közben előreszaladó szekeret. Különben sajátos módon maga a Milla részben éppen ezen hatás következtében szenvedheti el azt a szakadást, amit korábban a várható koalícióalakítással kapcsoltban említettem. Az ugyanis szép idea Juhász Péter részéről, hogy ő pártok nélkül képzeli el a jövőt. S benne a saját szervezetét valami elemelkedett politikum képviselőjeként. Igen, a sokat emlegetett pártoktól való távolságtartásra gondolok, amivel éppen ellenkezőleg fogalmazott Bajnai Gordon. Mivel ezzel sok szempontból közös nevezőre jutott Schiffer Andrással, tulajdonképpen az LMP idegenkedése akár furcsa is lehetne. Ha nem tudnánk, hogy jórészt a visszatekintés okozta zsigeri elutasítás játszhat benne szerepet.

Ami visszatekintéssel kapcsolatban Bajnai Gordon különben azt emelte ki, hogy valamilyen szintű szembenézés a múltakkal feltétele lehet ahhoz, hogy egy szervezet csatlakozhasson az Együtt 2014-hez. Így a Kuncze Gábor vezette Szabadelvű Polgári Egyesület esetében sem automatikus a „felvétel” a klubba. Ez a teljesen megengedő kezdeti megnyilatkozás irányából egy kis visszalépésnek látszik a Milla vezetője által képviselt szemlélet irányába. Alighanem azért is, mivel kicsit furcsa lenne, ha éles határvonal jelenne meg egy formálisan még meg sem alakult mozgalom alapítói között. Az azonban a volt miniszterelnök részéről következetesnek látszik, hogy nincs éles elutasítás a pártok irányában sem. Ami lényegesen reálisabb szemléletet tükröz a Milla vezetőjének sokat emlegetett kijelentéseihez képest. Miközben természetesen az is tudható, hogy a résztvevők számának növekedésével az „alapító atyák” szerepe a végleges irányba beolvadhat a „közösbe”. S bár Bajnai Gordon az ATV-ben erősen cáfolta, hogy vezetője lenne az Együtt 2014 Mozgalomnak, sokak szemében mégis megmarad vezetőnek. S ha szerinte a legesélyesebbnek kell is vezetni, és a vezetést személyében nem vállalja be, a körülmények akkor is óhatatlanul kikényszeríthetik, Ahogy a korábban már említett koalíciót is. Még akkor is, ha jelenleg inkább az „olajfa”-modellt emlegetik.

Nem is csak mostanában, mivel a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett szakértői egyeztetéssel kapcsolatban is felmerült egy „olajfa-koalíció” esetleges létrehozása. Ahogy a pesthidegkúti időközi választások kapcsán is emlegettek ilyet. Ez azonban, noha sokszor úgy értik, hogy egy általános demokratikus szövetkezés, tradicionálisan inkább a bal-középre alapozott szövetségeket tekintik az olajfák árnyékában kötötteknek. Márpedig hazánkban, miként azt Bajnai Gordon is megjegyezte, elég mély politikai szakadékok találhatóak a közéletben. Ezt egy elsősorban balközepű, a jobboldalt kizáró koalícióval aligha lehet betemetni. Sokkal stabilabbnak tűnik egy, a Fidesz-ben csalódott jobboldaliakat „felszívni” képes szervezetet is felölelő koalíció. Ami már sokkal közelebb áll egy nagykoalíciós rendszerhez. Annak számos hosszú távú előnyével. Amivel jelenleg egyetlen gond van. Az, hogy nem igazán látható a közéletben ilyen szervezet. Holott a fórumok hozzászólásai alapján vannak olyanok, akik alapvetően egy jobbközepes személettel vannak „megverve”. Megverve, mivel erre a világnézetre sem a Jobbik, sem a Fidesz, sem a KDNP nem „vevő”. Így még az is előfordulhat, hogy az Együtt 2014 Mozgalom sajátos koalíció-központi helyzetben találja magát. S Bajnai Gordon következő nagy kihívása az lehet, hogy miként tudja megszólítani ezeket a jobboldaliakat az említett szervezet nélkül. Márpedig igencsak bokros olajfára lehet szüksége ahhoz, hogy ernyőt tartson a teljes középmezőny fölé. Olyan bokrosra, hogy az már nem is olajfa. Ami nem jelenti azt, hogy a közbeszéd egy darabig elrágódhat majd azon, hogy milyen elágazó ez a fa, és ki mindenki törekszik alá, illetve kik hiányoznak alóla.

Simay Endre István

Comments on Facebook

2012. október 24., szerda

Bajnai leendő nagykoalíciója.

Forrás: Új Szó
A kormányváltó összefogás meghirdetésével Bajnai Gordon kétségtelenül nagy lépést tett annak érdekében, hogy valóban történjen valami. az is kétségtelen, hogy akik csodák bejelentésére vártak, azoknak csalódást okozhatott a volt miniszterelnök ismételt szerepvállalása. Ugyanakkor azoknak, akik egy összefogás magvának elhintésében bíztak, akár elegendő is lehet az „Együtt 2014” elindulása. Abban is egyet lehet érteni, amit a Varánusz szerzője kiemelt. Nevezetesen azt, hogy Bajnai Gordon a legtöbb kommunikációs csapdát inkább sikeresen kerülte ki az összefogást meghirdető beszédében. Az pedig még kérdéses, hogy a később élesedő csapda méregfogát miként tudja kihúzni.

Az ugyanis szintén okozhat majd még fejtörést, hogy adott esetben miként tudja majd elválasztani akár az „Együtt 2014”-et, akár a saját személyét azoktól a szervezetektől, amelyek ott bábáskodtak a létrejöttekor. Adott esetben erre szintén szükség lehet. Különösen azért, mert Juhász Péter többször emlegetett általános pártfóbiája nagyon kínossá is válhat. Ezzel felvetve a Milla hosszabb távú szerepvesztését, vagy szétszakadását. Az egyszerűség kedvéért csak azt a két esetet vizsgálva, hogy a Milla következetesen betartja a pártok, mint logoval rendelkező politikai identitások kirekesztését, illetve ennek ellenkezőjét. A jelenlegi Milla-vezető korábbi megnyilvánulásaihoz való megcsontosodott ragaszkodás egy idő után ellentétbe kerülhet azzal amit Bajnai Gordon meghirdetett. Azzal, hogy mindenki ápoljon magában olyan pártpreferenciát, amit akar, de szavazzon a választási szövetség által támogatott jelöltre. Nyilvánvalónak tűnhet, hogy ebben az esetben nehéz lesz elmagyarázni bármelyik pártnak, hogy támogatjuk a jelöltedet, de felejtsd el a pártidentitását, és a jelölted is álljon sorba agymosásra.

A felvázolt, és valóban sarkított lefolyású, párt szintű kirekesztődésekkel együtt megjelenhet ugyanakkor egy másik tendencia is. Az, hogy maga a választásra verbuválódott „Együtt 2014” jelenik meg a választók előtt egy párt képében. Pontosabban Bajnai Gordon szövetségét fogják pártként tekinteni, és akként is kezelni. Márpedig ez hozzájárulhat a szavazatok, a regisztrálások egy részének elveszéséhez is, mivel a pártokhoz hű szavazók szemében olyan szervezetként tűnhet fel, ami mintegy bedarálta a szívüknek kedves politikai mozgalmat. Függetlenül attól, hogy a maga visszafogott módján Bajnai Gordon mit is mondott 2012. október 23.-án ebben a témában a Millá-val azonosított tüntetésen. Lévén, hogy olyanok szemében kell az egység képét, és a támogatottság szövetségi és nem pártjellegét megjeleníteni, akik nem voltak jelen az említett tüntetésen, és csak szemelvényesen, közvetve tájékozódnak az ott történtekről.

A korábban említett másik lehetőség, hogy a Milla feladja a korábbi elhatárolódását, szinte egyértelműen egy belső konfliktust jelenthet. Erre joggal mondhatja bárki, hogy a Milla belügye, és mást nem is érdekel. Azonban ez azért nem teljesen így igaz, mivel a belső konfliktus könnyen vezethet belső törésvonalakhoz. Olyanokhoz, melyek esélye egy újonnan alakult és hirtelen bővülő, de demokratikus szervezetnél amúgy is nagyobb. Amennyiben ezek a repedések rávetülnek az „Együtt 2014” mozgalomra, szövetségre, akkor éppen a kampány célegyenesében okozhat egy szalámizálódásos hatást. Megosztva a szövetséget. Akár valójában, akár csak a szavazók szemében. Mely, a valós tartalmi különbségek dacára, hatását tekintve édes mindegy. Ellenben kockáztatja a Bajnai Gordon által most meghirdetett szövetség-alapú fellépést éppen úgy, mint az időközben kidolgozandó gazdaságmentő programot.

Azt a programot, ami aligha lesz egyszerű szülés. Azzal kapcsolatban, leszámítva a miniszterelnöki csapat által is gerjesztett zsigeri elhatárolódásokat, talán kevés kétség lehet, hogy Bajnai Gordon alkalmas egy szakmailag megvitatható anyag összeállítására. Azonban a kétségek aziránt is legfeljebb a messiás- és csodavárók körét érintik, hogy az ország gazdaságának stabilizálása kapcsán az „Együtt 2014” csapata is elsősorban könnyeket és szívást ígérhet. Ahogy annak idején a keleti piac érzelemtől vezérelt szétverésének árát a Bokros-csomag keretében fizette meg az ország, a nyugati trendektől való, és hasonlóan a populizmus kiszolgálása érdekében gerjesztett, elszigetelődés árát is meg kell majd fizetnie az országnak. A jelenlegi túlélés fedezetét ugyanis az orbanista doktrinában olyan tartalékok felélése biztosította, mint például a banki tartalékok, vagy a magánynyugdíj-pénztári vagyon elzabrálása és felélése. Kiegészítve olyan állampapírok forgalomba hozásával, melyek után a gazdasági növekedés várható eredményét, de az IMF-től felvehető hitelét is, messze meghaladó kamatokat kell fizetni. Aminek egyetlen hatása az, hogy a jelenleg halmozódó gazdasági komposzt a jövőben fog igazán az orrunk alá büdösíteni. Ismerve a Fidesz viselkedési mintáit abból az időből, amikor ellenzékben voltak, Bajnai Gordon aligha áltathatja magát és a lakosságot azzal, hogy egyszerű lenne az országot visszavezetni Európa közepén egy európai rendszerbe csatlakozó pályára.

Az szintén valószínű, hogy ez nem csak és kizárólag gazdasági kérdés. A várható nehézségek ugyanis nagyon magas labdát dobhatnak fel a nacionalista populizmus talaján álló erőknek. Ahogy az már kicsiben megnyilvánult a Milla tüntetésein. De, mint azt a példák mutatják a kormányzat sem szorul ebben a szélsőségesek akcióira. Orbán Viktor is láthatóan kihasználja a Turul-komplexus hatásait éppen úgy, ahogy a KDNP-től sem idegen a vallási alapon kinyilatkoztatott demagógia. Amikor tehát nem csak a teoretika szintjén, hanem a hús-vér emberek szintjén kell majd Bajnai Gordonnak programot hirdetnie, akkor olyan erők is ott fognak állni a frontvonalon, melyek nem a gazdasági racionalitás, hanem a lélek hitvilágát, a nehezen megfogható, és ezért mindennel, a racionális nemzeti érdekkel is szembe állítható nacionalista érzelmeket képviselik majd. Ezért például Bajnai Gordonnak nagyon is szüksége lehet egy olyan mérsékelt jobboldali szerveződésre a szövetségben, ami nem kompromittálódott a hatalmi harcokban, és amely akár a Fidesz jelenlegi elitista és authoriter vezetését is elutasítja. Amikor azonban ez a szerveződés, párt a felszínre kerül, akkor szintén nem gazdasági, hanem politikai feladat fog várni Bajnai Gordonra. Létrehozni egy olyan, nagykoalíció-szerű, szövetséget, ami képes összebékíteni ezeket a jobboldali törekvéseket a liberális és baloldali szervezetekkel. S viszont. Igaz, hogy ennek lehetnek olyan hozadékai is, amik végre tartósan révbe juttathatnak évtizedes kifutású folyamatokat az irányítás szintjén. Olyanokat, mint például az oktatáspolitika is. Amit mindenképpen rendbe kell tenni, ha Bajnai Gordon komolyan gondolja a fiataloknak való cél-adást a maradáshoz.

Simay Endre István

Comments on Facebook

A Milla megmozdulása közel-alulnézetből.

Milla-fény a kormányváltás alagútjában?

Lezajlott a Milla nagy előzetes várakozást keltő, 2012. október 23.-i, rendezvénye. Mi tagadás, de mert olvasható volt itt korábban, nem minden pesszimizmus nélkül tekintettem a rendezvény elébe. Nem azért, mert jónak tartanám a jelenlegi kormányzást, hanem mert valahogy furcsának, az eseményeknek elébe menőnek tűnt a Milla de jure egyesületté alakulása éppen annyira, mint Juhász Péter Milla-vezető kirohanás a pártok ellen. Pontosabban a pártok felismerhető jelenléte ellen. Mintegy megelőlegezve azt, hogy kirekeszt, miközben az összefogásról beszél. Mintha a jobb kéz nem tudná, mit akar a bal agyfélteke. Az összedrótozottság dacára. De mégis nagy volt az előzetes várakozás, hiszen Bajnai Gordon visszatérésének bejelentése mégis olyan, ami nagyot szólhatott. Még akkor is,ha tudjuk, Bajnai Gordon sokkal jobb közgazdász és szakpolitikus, mint népszónok.

Rendezvények egymás között.
Forrás: Millamedia
Az eseményeknek, illetve a részletes véleménynek elébe szaladva előre érdemes talán szólni arról, hogy a rendezvény körülményeinek biztosításáért csak részben a Milla felelős. A megközelítési lehetőségeket ismertető millás oldalon ugyanis közzétették a rendőrség részben ezt érintő levelét. Amiért ez ide tartozik, az egy olyan „apróság2, amit ott azzal írnak körül, hogy a környéken számos más rendezvényt is szerveznek. Ebből közvetve az is következhet, hogy a rendőrség tudtával és beleegyezésével került az a szélsőséges csoport a Jégbüfé környékére, amelynek tagjai például egy Index-es újságírót meg is vertek. A demokrácia és a jobboldal sajtó-, és információs szabadságról alkotott képzetéről is képet adva. De nyilván szintén a rendőrség engedélyével jött létre az a rendezvény is, ami miatt az Astoria felé korlátozott volt a bejutás a Milla rendezvényére. Kérdésessé téve azt, hogy ennek hatására vajon mennyire manipulálódott ezáltal az a számháború, ami a részvétellel kapcsolatos. Az minden esetre valószínű, hogy a médiában több helyen közölt húszezres részvételnél „némileg” többen voltak jelen. Bár, a számháborút Orbán Vikor nyerte. Már csak a permanens háború Békemenetének köszönhetően is. S alighanem a várakozásoknak megfelelően.

Ami a Milla rendezvényének belső körülményeit illeti, annak fontos része az előadók száma, személyük, és mondanivalójuk. No meg persze az olyan technikai körülmények, amik biztosíthatták volna az érthető és kiegyenlített hangosítást. Nos, ez a Jégbüfé magasságában már hagyott némi kívánnivalót maga után. Különösen akkor, amikor a kormány nő-, és családpolitikáját szidó hölgyek belelelkesültek a mikrofonba. Az esemény szempontjából, fenntartva a mondanivaló egyébként fontos voltát, teljesen feleslegesen. Azt ugyanis emberileg teljesen meg tudom érteni, hogy a Milla vezetője demonstrálni akarta, hogy ki mindenkit tud a színpadra szólítani. Azonban talán nem ártott volna eldöntenie Juhász Péternek, hogy erődemonstrációt, bemutatkozást, támogatottsági bemutatót, az összefogás kezdeti lépéseinek jelzését, vagy mit is szeretett volna elérni a rendezvénytől. Különösen azok után, hogy az összefogásról annak fényében kicsit nehéz lehetett beszélni, hogy előzetesen párt-cenzust hirdetett. Talán, ha előzetesen hallgatott volna, bölcsebben jöhetett volna ki a Milla egyesületesítéséből. Amivel szintén nyugodtan megvárhatta volna, azt hiszem, a mai rendezvény végét. Így nem érzem szükségét annak a korábbi véleményemnek a felülvizsgálatát, hogy a Milla vezetője előbb cselekedett, mintsem felmérte volna a kommunikációs következményeket.

Nyilvánvalóan az is inkább lehet magánvélemény, hogy kit és mennyit szerettem volna hallani a rendezvényen. Az azonban szinte biztos, hogy a kevesebb több lett volna. Azzal ugyanis lehetett előre is számolni, hiszen az előzetes értékelések alapján is nyilvánvaló volt, hogy sokan Bajnai Gordonra várva, és az orbanániai megoldások ellenpontjának megtudása, illetve az említett rendszer elutasítása okán mentek el a rendezvényre. Ebből kifolyólag feleslegesnek és fárasztónak tűntek azok a felsorolások, hogy mit nem szeretünk Orbán Viktor kormányzásban. Nyilvánvaló, hogy az, akinek erről nem voltak elképzelései, az nem ezen a rendezvényen múlatta az időt. Az ezt taglaló monológok beseperhettek némi egyetértő tapsot, de nem fogták meg az emberek jó részét. Ehhez elég volt az arcokon átfutó reakciókat meglátni, a félszavas megjegyzéseket meghallani. Szinte biztos, hogy amennyiben nem a várt Bajnai-beszédet teszik a rendezvény végére, a részvételi számok alighanem gyorsan olvadozni kezdtek volna. Ahogy a kevesebb felszólaló felkérése lehetővé tette volna annak a kommunikációtechnikai kihasználását, hogy a Szolidaritás mozgalom vezetőjét akkor kérjék, azonnal, a színpadra, amikor annak menete megérkezett a Milla rendezvényére. Függetlenül attól, hogy a később felszólaló Kónya Pétert mennyire volt élvezetes hosszan végighallgatni.

Az azonban tény, hogy a vért Bajnai-beszéd felülmúlta a várakozásaimat. Még akkor is, ha jól esett volna valamivel több konkrétumot hallani a hogyanokról is. Azonban tisztességgel meg kell jegyezni, hogy egy, a politikai bemutatkozást szolgáló, tömegrendezvény nem alkalmas a gazdasági program részleteinek ismertetésére. Az azonban, hogy Bajnai Gordon összefogottan, a lehetőségekhez képest konkrétan, és, őszintén szólva, tőle számomra szokatlan erővel beszélt a tömeg előtt az mindenképpen pozitív volt. Az is, hogy bejelentette a választási szövetség szükségességét, és kezdeti keretszervezeteit. Az ellenzéki nyílt szövetséget „Együtt 2014” néven. Az alakuláskor a Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás részvételével. Végső soron különben ezért is lett volna jobb első előadóként meghallgatni Bajnai Gordont, ami után Juhász Péter nagy tömeg előtt jelenthette volna be az egyesületalakítást. De ez a vonat elment a kapkodás miatt. Ellenben Bajnai első előadóként való megszólaltatása után könnyebb lett volna talán azok dolga is, akik a szociológiai, kommunikációs, és filozófiai tartalmat adhatták volna hozzá a már bejelentett kormánydöntő együttműködéshez. Így a szervezők szinte szándékosan látszottak megnehezíteni a Tamás Gáspár Miklós filozófus és Balavány György újságíró dolgát a saját hozzászólásuk kapcsán. Holott Bajnai Gordon beszédének ismeretében, esetleg egy előzetes egyeztetést is beiktatva kevesebb ismétléssel, a tömeget jobban megfogni képes módon lehetett volna szervezni a millás tüntetést.

Azonban Bajnai Gordon megszólalása ennek ellenére több fontos célt megvalósított. Leginkább a volt kormányfő visszatérésének mikéntjét és kereteit ismertette. Ez azonban kell ahhoz, hogy az emberek ne zsákba macskát érezzenek támogatottnak. Az, hogy ez mennyire jelent majd valós új ellenzéki pólust, az nyilván kicsit a jövő titka. De, a Milla vezetőjének korábbi megnyilvánulásaival ellentétben, mégis egy igazodási pontot jelenthet a pártok számára is. Ezt előlegezheti meg a DK vezetőjének felújított támogatása Bajnai Gordon részére, amit alighanem egyre több szervezet követhet. Illetve kell is, hogy kövessen, ha a banánköztársaság felé haladó, és a szélsőjobb ökleire támaszkodó kormányzatot le akarja váltani. Miközben maradtak némi kétségeim a Milla kapcsán, Például mert nem igazán hiszem, hogy ne állna rendelkezésükre olyan szociológus, illetve kommunikációs szakértő, akik bevonhatók lennének a szervezésbe. Maradhat egy olyan forgatókönyv, hogy a Milla vezetője dönt egy személyben, és a véleményektől függetlenül. Viszont ilyen vezető szervezetére nem szívesen voksolnék. Esetleg elképzelhető, hogy valamiért a Milla szándékosan rendezkedett be a kényelmes ellenzék székébe. De ez sajnos eléggé kérdésessé teheti a szándékokat, és a felvállalt szerepeket. Ám, érdekelten a demokráciában, és így a jelen kormány távozásában, örömmel vizsgálom felül a véleményem, ha a jövő eredményei alapján erre okom lesz.

Simay Endre István
Comments on Facebook

2012. október 23., kedd

Angyalok gépfegyverrel.

Az árva angyal
Foto: EISimay
1956 mély nyomot hagyott az emberek százaiban, ezreiben, százezreiben. Ez közhely. Ahogy közhelyek vesznek körül ezernyi más történelmi eseményt. Abban ugyanis mindenki egyet tudott érteni korábban is, hogy az 1956. október 23.-án, illetve már az azt megelőzően indult folyamatok történelmi eseménnyé váltak hazánkban. Azok számára is, akik ellenforradalomként élték meg, de azok számára is, akik népfelkelésnek, illetve forradalomnak tartották, illetve tartják. Miközben sokan egyszerűen csak túlélni akarták azokat a napokat. Nem akartak hősök lenni. Megelégedtek azzal, ha másnap is fel kel a Nap számukra, megetethetik a gyermekeiket, és elmehetnek dolgozni.

Mielőtt pedig azt hinné bárki, hogy az örök opportunizmus káros, az vegye figyelembe, hogy nélkülük nem élne. A hősi halottak utódai sokszor meg sem születnek. Aki tehát azt hiszi, hogy csak a hősi halottak számítanak, az téved. Ha azt tanítja, hogy a hősök az egyedüli követendő példák, az hazudik a gyermekeknek. Miközben tudjuk, kellenek olykor azok, akik képesek átlépni a naponta épülő gátakat. Mert nélkülük viszont a posvány, a langyos taposómalom marad. Tehát kellenek a forradalmárok is. Akik lázadni képesek, és akár irracionális döntéseket is meg tudnak hozni. Azonban abban a pillanatban, amikor a közvetlen cselekvés manifesztálódik, és a döntés az utcai megmozdulásokban ölt testet, már minden bili hajlamos kiborulni. Alighanem ez jellemezte a hazai 1956. év októberét is. Voltak, akik csak nem akarták úgy folytatni, ahogy annak előtte. S voltak, akik haszonélvezői akartak lenni a különben jogos népharagnak. Miközben nem árt felidézni a kornak azt a vonatkozását is, hogy közel volt még a háború. Túl közel ahhoz, hogy kitörlődtek volna annak emlékei, revansvágyai, vagy akár harcba hívó eszméi.

Amikor tehát kitörtek a megmozdulások, mindezek szándékok, vágyak, sértődések és eszmék is utat törtek maguknak. Összevegyítve, elkoszolva az idealizmust. Meg azokat a célokat, amiért annak jegyében utcák megteltek emberekkel. Ez korántsem egyedi, magyar jelenség. A nagy forradalmak sokszor kitermelték a maguk söpredékét. Azokat a köztörvényes bűnözőket, akik az alkalmat várva raboltak ki üzleteket, vagy ideológiák nevében élték ki bosszúvágyukat. Remélve közben, hogy a forradalom lángja fertőtleníti tettüket, és utóbb hősöknek kijáró dicsfénybe vonja bűneiket. Miért kellene hinni, hogy az ötvenhat évvel ezelőtti magyar események szereplői mások voltak. Az, hogy ma hangosan üvöltik világgá azt követő börtönéveiket? Aligha. Azt kellene hinnünk, hogy csak szentek vettek részt az egyik, míg ördögök a másik oldalon? Aligha. Emberek vettek részt mindkét oldalon. S akiket meglincseltek, megöltek azokban a napokban emberként haltak meg. Nem egy esetben állati halállal. Aki a sorozott kiskatonát megölte, semmivel nem volt jobb ember szerintem, mint az, aki sortüzeket vezényelt fegyvertelen emberekkel szemben. Annak a kiskatonának talán az egyetlen bűne az volt, hogy rosszkor volt rossz helyen, rossz csapategységben. S ez arra a szovjet katonára is igaz, aki bennéget egy tankban. Azt sem tudva talán, hogy ki, és kik ellen harcol. A lincselők igazságából mindig hiányzik az a bizonyos „i”.

Kétlem, hogy az így haltak ördögök lettek volna. Ha ugyanis feltételezzük, hogy azok, akkor fel kell tételeznünk minden sorozott hadseregről, hogy csak ördögökből áll. S mindenkiről, aki parancsra véd egy helyet, országot, eszmét ugyancsak azt kell feltételeznünk, hogy ördögök. Aki most erre azt válaszolná, hogy igen, így van, az gondoljon a Múzeumnál megtaposott katona családjára. S gondoljon arra, hogy az ő gyermekét sorozzák be egy testületbe, ahol egy parancs teljesítése közben halálra rugdossák, majd felkötik, és megalázzák még holtában is. Ha erre gondol, gyermeke gyilkosát tudná-e hősnek látni? Tiszta szívből hiszem, hogy nem. Számára a csőcselék gyilkos szerepébe maradna a lincselő akkor is, ha utána kitüntetik, ha parlamenti képviselő, ha kényszerből meg is tapsoltatja magát. A lincselő legtöbbször nem is több az alja gyilkosnál. Ahogy nehéz hősnek tekinteni azt is, aki kirabolja a szomszéd üzletet. De ez sem 1956 specialitása. Szinte minden polgárháború kitermelte a maga söpredékét. A háború közelsége ezt azzal is súlyosbította, hogy újra felszínre törtek a háborús ideológiák és sértettséget. A nyilas eszmék és embereik egyaránt. A rasszisták, és a háborús sérelmeket megbosszulni akarók egyaránt teret hittek kapni, és kaptak is sok helyen. Újra feltépve sebeket, és újakat okozva.

Ha valaki ezek után azt hiszi, hogy védeni akarnám a forradalom megtorlásában részt vevők túlkapásait, téved. Eszemben sincs. Ahogy a manapság közkeletű „relativizálás” is távol áll tőlem. Nem, nem akarok védeni senkit, aki értelmetlen halált hozott embertársaira. Nem védem azt, aki erőszakot tett védtelen embertársán, és nem védem azt, aki szigorúan elvi alapon ölt. A halál nem érv semmi mellett, és semmi ellen. Megfélemlít, megtorol és megaláz. De nagyon ritkán oldja meg a problémákat. Elnyomhatja a tüneteket, de nem gyógyítja a bajokat. Ahogy a kitárgyalhatatlanság, a megbeszélhetetlenség, a megfélemlítettség sem old meg semmit. Az, hogy a hatalom, és különösen a buta, beképzelt hatalom mégis ezekhez az eszközökhöz nyúl, az látszólagos hatékonyságukból következik. De tudni érdeme, hogy a vonat alól felhangzó kacaj ritkán őszinte. A parancsra tapsolás sem az. Csak gerjeszti azokat a feszültségeket, melyek melegítik a társadalmi kuktát. Ami bármikor robbanhat. Gőzáramával ismét felszínre dobva minden mocskát az emberi tevékenységeknek. Sokkal inkább a mocsok terjedését, mintsem lemosását szolgálva.

Eközben megtöltve az utcákat olyanokkal, akik továbbra sem ördögök vagy angyalok. Még akkor sem, ha utólag angyalnak hiszik magukat azok, akik a beszélgetéshez pisztolyt tartanak az asztal alatt, vagy angyalszárnyuk alatt gépfegyvert szorongatnak.

Simay Endre István

Comments on Facebook