2013. január 9., szerda

Bayer a show-tolvaj.

Ahol olykor másnaptól minden másként volt.

Bayer Zsolt tulajdonképpen büszke lehet magára. Még akkor is, ha az általa elért kommunikációs eredmény nem jöhetett volna létre hathatós támogatók nélkül. Ha nincs egy pártja, amelyik a politikai haszonszerzés malomkövei között őrlődik, és nincs egy ügyészség, amelyik a sorok között nem üzeni meg a köznek, hogy szerinte a bíróság nem partner a diszkriminációellenességben. De megüzente azzal, hogy Gyöngyösi Márton hírhedtté vált felszólalás kapcsán azt vélelmezi, hogy nem minősül gyűlöletre uszításnak. Az üzenet a bíróságokról természetesen nem ebben, hanem az indoklásban van.

Az indoklás alapján adott egy bírói értelmezés: „gyűlöletre uszítás akkor valósul meg, ha az elkövető a magatartásával olyan mértékben korbácsolja fel az érzelmeket, amely révén kialakul a közvetlen veszélye annak, hogy a felszított indulatok erőszakos cselekedetbe torkollanak”. Az ügyészség erre hivatkozva nem indít eljárást a jobbikos képviselő ellen. Azért, mert az „ügyészség több ügyben eredménytelenül emelt vádat, a bíróságok a fenti értelmezés alapján felmentették a terhelteket”. A szemforgatás esetének fennforgása tulajdonképpen nyilvánvalónak látszik. A Parlamentben, vagy egy országos médiában elhangzottakat, leírtakat nehéz lenne nem tömegek előtt előadottnak nyilvánítani. Tehát a mentegetésre marad az a gumiszempont, hogy ezek révén nem alakul ki közvetlen veszély. Amennyiben ennek hatására nem ránt senki kést a Parlamentben, ez biztosan így is van. Azonban erősen kétséges, hogy amennyiben ilyen sunnyogó bátorítást tudhatnak maguk mögött, akkor ne okozhatnának közvetlen problémát azok a szervezetek, melyek belügyi programja inkább a pogrom. Ha ugyanis Gyöngyösi Márton parlamenti megszólalása nem minősül problémásnak az ügyészség szerint, akkor Bayer Zsolt cikke alighanem szintén mentesül majd minden eljárás alól. Miközben az ügyészek a bírákra, és azok alighanem az ügyészekre mutogathatnak. A rendőrség meg asszisztál a gárda-avatásokhoz, ha úgy adódik.


Tegnap még más volt a Széles-közlemény

Bayer Zsolt tehát bírhatja az eljáró hatóságok hallgatólagos menlevelét, és már tudhatja, hogy a pártja sem emel kifogást majd ellene. Selmeczi Gabriella megerősítette, hogy a Fidesz momentán nem kíván eljárni a belső mag tagja ellen, és inkább egy masszív maszatolásba kezdett. Közölve, hogy Bayer nem Fidesz-tagként, hanem újságíróként hirdeti meg adott esetben cigányirtási programját. Ami az, ami. Függetlenül az utólagos, és különben alig kevésbé fasisztoid indoklásoktól. Joggal építve az előítéletekre. Selmeczi Gabriella közleményére, végszóként, rárajtolt a Bayer Zsolt írásának felületet adó Magyar Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője is. Az Index 2013. január 8.-i közleményében még szerepel az a mondat, hogy: „a Magyar Hírlap elleni támadásnak nem titkolt célja a jobboldali egység megbontása, a Békemenet szervezőinek lejáratása”. Ez a kitétel több, a Magyar Hírlapot idéző tudósításban, például az ATV honlapján is szerepel. A közlemény jelen állapotában ez a mondat már nem található meg abban. A 2013. január 09.-i állapotban már a DK vezetője elleni kirohanás adja a Békement egyik szervezője által is jegyzett közlemény gerincét. S mert a Fidesz továbbra, még ilyen körülmények között, is számít Bayer Zsolt Békemeneteire, indokolt annak a blog-bejegyzésnek a címe, mely szerint „Aki fideszes cigányozik, hej, hej!”. Így Bayer Zsolt büszke lehet arra, hogy sikerült magára vonnia a média, és a közvélemény figyelmét.

De tulajdonképpen azért is, mert hozzájárulhat az erővonalak további tisztázódásához az egyes politikai formációk kapcsolatrendszerét illetően. Még akkor is, ha ez nem tölt el mindenkit felhőtlen örömmel. Amikor ugyanis a Fidesz nem ítéli el párt szinten azokat az eszméket, mely társadalmilag kinevezett kollektív, népcsoporti bűnbakokat nevez meg bíróilag által elítélt bűnösök helyett, akkor a nagyobbik kormánypárt egyértelműen kiállni látszik a szélsőségek mellett. Ha valakiben az eddigi történések során ez kétséges lett volna, azok kedvéért talán érdemes is időről időre felhívni a figyelmet erre a Fidesz berkeiből. S ez ad külön hangsúlyt az ügyészség, illetve bíróság megnyilvánulásainak. Ráadásul tovább súlyosbítva a helyzetet, mivel az igazságszolgáltatás részéről történő ilyetén megnyilatkozások teret adnak azoknak a véleményeknek, melyek előítéletes bíráskodást is sejtetnek. Márpedig a diszkriminatív ítélkezések felmerülő gyanúja csak növeli az előítéletességet.

A politikai erővonalak rendezgetéséhez különben nem csak kormánypártok és a Jobbik esetében járult hozzá Bayer Zsolt, hanem az ellenzéki oldalon is. A DK ugyanis egységes fellépésre szólított fel a fajirtáshoz közeli, vagy fajirtó ideológiát népszerűsítő megnyilatkozások ellen. Ennek érdekében tüntetést is kezdeményeztek, de ezen a tüntetésen a 4K! nem kíván megjelenni. Mert szerintük hiteltelen a DK vezetőjének fellépése a cigányság védelmében, és különben is csak politikai haszonszerzést szolgál az egész. Bár azért annak hangsúlyozása szerencsére hiányzik a közleményből, hogy esetleg Gyurcsány Ferenc íratta volna Bayer Zsolttal az inkriminált cikkeket. Az azonban bizonyos, hogy Bayer Zsoltnak tehát az ellenzék megosztásában is érdemet sikerült szerezni. Mert még abban az esetben, ha el is fogadnánk a cigányság gazdasági helyzetének romlását a korábbi kormányzati periódusban, akkor is kétséges, hogy a bayeri retorikának helyet kellene biztosítani. Miközben a 4K! sarkos kiállása a tüntetésen való részvétel ellen tulajdonképpen szintén tekinthető politikai haszonszerzésnek. Másként ugyanis könnyen lehet, hogy ma már alig figyelnének rájuk. S ez a haszonszerző árnyalat sajnos a közlendőik kétségtelenül pozitív tartalmait is gyengítik.

Mindezek hatására Bayer Zsoltnak végső soron sikerült ellopnia a show-t az oktatáspolitika aktuális válságjelenségei elől. Ahogy tulajdonképpen több más, a belpolitikát, gazdaságpolitikát hosszabb távon szintén erősen befolyásoló hír elől is. S ezzel szintén olyan szolgálatot tett a kormányzatnak, ami szinte minden pénzt megérhet a Fidesznek. Főleg, ha az esetleg fű alatt jegybankelnökké avanzsáló Matolcsy Györgynek köszönhetően mi mindannyian fizetjük ezeket a pénzeket. A pogromretorika fekete és barnainges árával egyetemben.

Andrew_s

4 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Gyöngyösi elvitte a figyelmet a regisztrációról, Bayer a diákokról. A regisztráció mondjuk már bebukott első körben, és a diákok kezelése is tipikus "sikertörténet", amelyben "megvédik az oktatást".

    De ebből úgy tűnik, egy kis zsidózós/cigányozós botrány kell a kommunikációjuknak segítségül. Jó világ lesz, ha ez lesz a rendszer.

    Bár állítólag régebben MSZP időkben (sőt talán MSZMP?) is volt ilyen, csak fordítva indítva a balhét: amikor az áremelések idején bejelentették, hogy most jól megvédik valamelyik kisebbséget. Mondjuk akkor kissé jobban kellett a sorok között olvasni, hogy rájöjjön valaki, ez "azok" hibája...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt hiszem, hogy ez amolyan fedőtörténet. Mint az egy napig sem élt kötelező latin ötlete.
      Csak az a baj, hogy vannak olyanok, akik ezt komolyan veszik. S aztán nekiállnak vonulgatni, verekedni.

      Törlés