2013. január 7., hétfő

Regisztrációtlansági reflexológia.

Az Alkotmánybíróság döntését követően lassan csengenek le a reakciók arra nézve, hogy ez mit is jelent a kormányzatra. Beleértve azt a kérdéskört is, hogy mi lészen a regisztrációval, illetve valóban ne lesz-e? Az ugyanis egy meglehetősen állapot lenne, hogy a kormányzat valamit meg tudna oldani erőből, és „csak úgy” eláll tőle. Végső soron ezt érintette az a korábbi felvetés is, hogy mi lesz azzal a népességet őrző nyilvántartással, melyre az AB hivatkozott.

A nemzetközi reakciókat összegezve azt olvashatjuk, hogy a külföldi sajtó Orbán Viktor hatalmas vereségeként értékeli a választási törvényt ért kritikát. Eközben itthon Rogán Antalt kezdték faggatni a témáról. Az, hogy a választási törvényeket érintő interjút az AB-döntésre nem utaló cím alatt közölték, nem okvetlenül kell meglepődnünk. Elvégre a címválasztás nyilván függ az adott média éppen aktuális érdekeitől is. Rogán Antal egyébként megismételte, hogy a kormányzat nem akar „belemenni újabb jogi-politikai vitákba” a regisztráció kapcsán. Ugyanakkor azt is olvashatjuk az MNO tudósításában, hogy a Fidesz farkcióvezetője bizony nem állta meg a jelenlegi nyilvántartás csepülését: „A jelenlegi választójogi névjegyzék egy nagyon bizonytalan dolog annak a 350-400 ezer embernek, akik papíron rendelkeznek magyarországi állandó lakcímmel”. Mielőtt zavaró általánosításhoz vezetne, leszögezem, hogy szövegösszefüggésében Rogán Antal a külföldön dolgozó tömegeket érti ez alatt.

Ez a sorok közt azt is jelenti, hogy immár százezres nagyságrendekre tehető azok száma, akik a kormányzati munkaerő-politikának is hála külföldön dolgoznak. De ebbe, részletes adatok híján nem mennék most bele. Maradva a regisztrációnál, ha az illető munkavállaló nem tudja ellenőrizni, hogy itthon szerepel-e a megfelelő névjegyzékben, akkor felmerül a kérdés, hogy más meg tudja-e tenni? Jó lenne például egy megnyugtató kormányzati választ hallani arra nézve, hogy amennyiben valaki itthon szerepel a választói névjegyzékben az véletlenül sem szerepelhet egyben a regisztrációs névjegyzékek egyikében sem. Sem külföldön élő magyar állampolgárként, sem pedig külföldön tartósan dolgozóként. Mert Rogán Antal nyilatkozatának az a része, miszerint az utóbbiak számára megoldást jelentett volna a regisztráció azt is előrevetítheti, hogy számukra esetleg be is vezetik. Természetesen egyéni képviselői indítványra. Mi másra? S természetesen csak az ő érdekeik védelmében. Amit adott esetben kár is lenne kétségbe vonni. Az előbb említett kérdésre azért mégis jó lenne a biztos válasz. Nem az ígéretek, és a bizonyságtétel, hanem a garanciák szintjén.

Amennyiben ezek a garanciák hiányoznak, akkor nehéz lenne kimosakodni utólag egy olyan csapdából, hogy esetleg teret nyit a kettős szavazásra. Ha mondjuk valaki, itthon lakóként, szerepel egy névjegyzékben, de közben külföldön lakóként, dolgozóként regisztrál is. Ebben az esetben nem kellene mást tennie, mint bízva az adatbázisok izoláltságában, leszavazni a szavazóhelyiség nyitásakor a magyarországi lakóhelyén, majd felkerekedvén, egy levelet is feladnia külföldön. Márpedig kár lenne, ha hídlezárásokkal, és közintézmény-foglalásokkal tarkított vitákat kellene utólag lefolytatni az utcán arra nézve, hogy ki élt vagy nem élt egy ilyen lehetőséggel. Utólag megmagyarázva ennek lehetetlenségét. Ami különösen problémás lehet, ha a választás informatikai rendszerére igaz az állítás, hogy közvetlenül a nagyobbik kormánypárt befolyása alá került. Az utólagos magyarázatoknál, akárki nyeri a választást, jobb lenne ezeket a garanciákat előre lefektetve látni. Így még egy véletlenül előforduló kettős névsorban-szereplés esetén sem érezne senki indíttatást a felesleges szavazókirándulásra. Ahogy kár lenne buszkaravánnyi szavazóval terhelni a külképviseleteket feleslegesen.

A magam részéről szinte biztos vagyok abban, hogy a választási szakemberek gondoltak erre, és ki is zárták a lehetőségét a mindenki számára tiszta választások érdekében. No meg a kék-cédulás gyanú árnyékát is kivédendő. Leírva azért majd jobban mutatna a garanciális feltételrendszer.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése