2013. február 5., kedd

Oktatáspolitikai korbácsfal.

Forrás: Midnightpunk
2012. novemberében már tudható volt, hogy a kulturális büdzsé az egyik nagy vesztese a költségvetési megszorításoknak. Az akkor kiosztott maflásokhoz képest a legújabb felsőoktatási költségvetés már az a kategória, amikor a fal adja a másikat. Az akkori hétmilliárdos zárolás szinte tényleg semmi az azt hatszorosan meghaladó megszorításhoz képest. A Napi Gazdaság híre ugyanis mintegy 42 milliárdos csökkentési előirányzatot szellőztetett meg. A szinte minden felsőoktatási intézményt érintő csomag nagy veszteseként az Eötvös Loránd tudományegyetemet (ELTE) jelölve meg.

Ez azért is szembeszökő lehet, mivel még emlékezhetünk rá, hogy az ELTE-n hagyományosan erős jogászképzés volt az egyike azoknak a szakoknak, melyekre a miniszterelnök szerint tulajdonképpen nincs is szükség. Állami befektetésként legalább is. Az meg már unalomig ismételt poén ezzel kapcsolatban, hogy amennyiben az ő jogászi teljesítménye a mérce, akkor akár igaza is lehet. Egy, az övéhez hasonlóan formailag sem kifogástalan, és számtalan kérdést felvető szakdolgozattal megtámogatott, és a visszamenőleges törvénykezést sem elutasító jogászi diplomára talán tényleg kicsi lenne a kereslet. Már akkor, ha nem egy kétharmados, mutyiba süppedő, szavazógép vonna glóriát a vezér homloka köré. De ez csak a kérdés egyik oldala, mivel a másik oldalon ott van a diákság, melynek a megmozdulásai kétségtelenül zavart okoztak az erőben. Ha mással nem, akkor azért, mert világossá tették a kormányzati oktatáspolitika átgondolatlanságát, és zavarodottságát. Rákényszerítve Orbán Viktort, hogy megpróbáljon populista ígéretekkel úrrá lenni a problémán.

A politikai okokból vissza nem vonható ígéretek mögül azonban nyilvánvalóan hiányzik a valós megoldás szándéka. Így egyrészt megindult a felvételi ponthatárokkal való sakkozás, és a diákság megosztására irányuló erőfeszítések sora. Másrészt nyugodtan az egyetem hatáskörébe lehet sorolni a beiskolázási létszám megállapítását akkor, ha az egyetemek költségvetését motoros fűnyíróval alakítják át. Így lehet ugyan azon is vitatkozni, hogy a színvonalesés milyen mértékű lesz, de a hallgatóság megtizedelődésén aligha. Az állami finanszírozású helyeken mindenképpen. De végső soron a fizetős helyeken is. Aki ugyanis pénzt áldoz a tanulmányaira, az tényleg joggal elvárhatja az olyan színvonalú oktatást, melynek alapján a befektetés megtérülésére számíthat. Amennyiben a kényszernyugdíjazások, a megszorítások, vagy a még hátra levő nyílt kormányzati, és pártpolitikai kézileges vezérlés nyomán az oktatás színvonala tényleg esni kezd, akkor nem éri meg fizetni a képzésért. Egy szakmailag színvonalat vesztő, és politikailag kompromittált felsőoktatás által kiállított diploma értéke ugyanis nem ad biztos fedezetet a befektetés megtérülésére.

Ez természetesen visszahathat az állami finanszírozású képzésekre. A diploma nem csak az önköltséges, hanem az államilag finanszírozott helyeken is elinflálódik. Amikor tehát egy befektető diplomás munkaerő után nézne, akkor azokat a diplomákat sem lehet árában „eladni” a leendő munkáltatónak. Ez elindíthatja azt a spirált, ami a kormányzat számára indokot, érvet szolgáltat a majdani teljes forráskivonásra, és az értéket teremtő felsőoktatás elsorvasztására. Márpedig a hatalom egyik legnagyobb ellenségei lehetnek a kiművelt emberfők, és különösen a humán területen kiművelt emberfők. Ami érthetővé teheti, akár a szándékos beindítását is a züllés spiráljának. Hosszú távon. Mert rövid távon természetesen egyfajta bosszúként is értelmezhető a jelenlegi látszólag gazdasági lépés.

A diákmegmozdulások elindításában egyértelműen az egyetemisták a sárosak a kormányzati hatalom szemében. Márpedig a gazdasági korbács rövid, napi, távon jelentheti az egyetemek megbüntetését. A kollektív büntetés egyfajta megnyilvánulását a felsőoktatás felé. Még akkor is, ha legutóbb éppen az ELTE BTK dékánja gondolta úgy, hogy gesztust kell tenni a kormányzatnak. Ha nem is teljesen nyilvánvaló, hogy miért jó a HaHa kitiltása Dezső Tamás dékánnak. De lehet, hogy erre is igaz az, ami a kormányzat kollektív bosszúállására. Előfordulhat, hogy kár értelmet keresni ott, ahol csak indulatok vannak. Miközben persze számolni lehet azzal a lehetőséggel is, hogy a stadionépítésekhez nagyon is jól jöhet az a pár milliárd, ami Hoffmann Rózsának sem fáj. Miközben a kultúrának, és a jövő nemzedéknek a fal adja a másikat.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése