2013. március 31., vasárnap

A hírTV célpontosított kölyök-öngólja.

Van az úgy, hogy az ember nem ül egész nap a hírcsatornák előtt, és akkor úgy jár, mint ama német professzor, dr. Alzheimer kórságának áldozatai: Minden hírre rá lehet csodálkozni. Ezen hírek egyike kétségtelenül a nemzeti homokozó-hírek egyik fejleményéről szólt. Arról, amiben egy minap feltöltött videóban jólmegaszonta a hírTV a németeknek a magáét. Noha elsőre azért voltak kétségeim az ügy komolyságát illetően.

Ám aztán ismét megnéztem az internetes verziót. Annak alapján alapos vélelem támadt bennem, hogy „Kölyök Célpont” címmel illetett videó mégsem önparódiának készült, hanem valami homályos visszavágási vágy vezérelte. Visszavágás azért, amit a német televíziózás elkövetett Orbán Viktor kiemelt nagycsoportos homokozó-virtuóz ellen. Mely történethez azért hozzátartozik az, hogy a miniszterelnök saját szájával erősítette meg a kézileg vezérelt sajtó iránti vágyát. Amire meg is kapta az emlékezetes „bohóc-videót” a Lajtán túlról. Kellemetlen, de még mindig lehetett volna visszakozni. Elvégre a másodszor nekifutni a falnak mégis csak lehet kellemetlen. Főleg, ha már elsőre kiderül, hogy a fal márpedig ott van, és előszeretettel adja a másikat.

A „Kölyök Célpont” készítői azonban túltették magukat ezen a gátláson, és bizonyították, a régi mondást: „akinek ilyen barátai vannak, annak nem kellenek ellenségek”. A visszavágásként elkészült animációból ugyanis roppant lényegre törően megtudhatjuk például, hogy Németország egy gazdaságilag erős, alkalmasint nálunk sokkal erősebb ország. Annyira erős, hogy befolyásolni képes teljes térségek, esetleg országok gazdaságát. Ez aligha jelent újdonságot bárkinek. Akinek a megélhetése függ a hazánkban működő német tőkétől, az pedig a napi gyakorlatból ismeri mindezt. Márpedig a telekommunikációtól, a biztosítási szektoron át az autógyártásig sokfelé tekinthető a hazai gazdaság összefonódva a német beruházásokkal, piacokkal, tőketartalékokkal. Erről, különben a kisfilm hallgat. De megértem, hogy Ciprus előrángatása mégiscsak jobb lehet. Jobb annál, mint annak beismerése, hogy a homokot hozó dömper sofőrjének fiacskáját akarják beledöngölni a homokozóba. Miközben persze gondosan eltekintenek attól az apróságtól, hogy a német animációk nem a gazdaságunk kicsinységét gúnyolták ki, hanem a vezetés antidemokratikus, diktatórikus módszereit nehezményezték.

Ám most mindettől, mármint a különbségektől tekintsünk is el kicsit. Szintén tekintsünk el az éjjeliben kavart, és „óvónéni Pistike bántott” jellegű, művihartól is. Tekintsük úgy, hogy a hírTV alkotása ténybemutató kisfilmnek készült. Ha ennek tekintjük, akkor Orbán Viktor kommunikációs csapata tulajdonképpen kezdheti sírva megszaggatni a ruháit. Ha ugyanis az orbáni nyilatkozat nem lett volna kellő öngól a cenzúraigény beismerésével, itt a túlteljesítési szindróma újabb remeke. Pusztán az a tény, hogy tényközlőnek kívánnak beállítani, egy hasonló jellegű animációt, megerősítik a módszer politikai létjogosultságát. Ezzel erősítve és nem gyengítve a német televízióban leadott filmek hatását. Nem gyengítve azokat valós tényközlőként, hanem Orbán Viktor nyilatkozatát követően is tovább erősítve még a bohócos videó hatását is. Így a csinovnyikoknak sikerült úgy visszavágni a lasztit a latrinába, hogy az összes szutyok a saját térfélre fröccsenjen. Alighanem szándékuk ellenére nem a módszert hiteltelenítve, kifigurázva, hanem a korábban, Németországban, közölteket erősítve. Egyben kiütve Kumin Ferenc kezéből is a kezdeményezési lehetőséget. Hacsak nem akar a hírTV ellen is eljárni.

Az ügy a maga hatalomnak tetszelgő módján tehát szinte bedrótozottan halad a közröhej irányába. Először miniszterelnöki nyilatkozattal erősítve rá egy gyermekeknek készült műsor igazságtartalmára. Majd a nagy vehemenciával beharangozott jogi válaszcsapást elhiteltelenítve egy vélt animációs válaszcsapással. Hacsak nem Kumin Ferenc rendelte, körmönfont önvédelemből, a hírTV-s alkotást. Bár ez ugyebár nem lehetséges, mert a videó ugyebár csak a németek jogának tartja fenn, hogy béna rajzfilmeket gyártsanak az adófizetők pénzén. A követező lépéseket csak találgathatjuk. Talán már szerveződik a Békemenet, mely először csak a német követségre vinne néhány transzparenst „Viktor nem bohóc!” felirattal. Majd onnan továbbhaladva elsétálna a német TV-szerkesztőségekig, Közben a Fidesz több politikusa nyilatkozatban szólítaná fel Bajnai Gordont, hogy azonnal vonja vissza filctollas segédcsapatait Németországból. De legalább is hitelt érdemlően bizonyítsa be, hogy a valamikori szakdolgozatát nem az animációs filmtechnikák Orbán-elleni bevetéséből írta. A legnagyobb leleplezésként pedig bebizonyítanák, hogy a német filmek legalább egy készítője életében már legalább egyszer ivott olyan sört, melynek palackján volt egy vörös csillag. Megtalálva az összefüggést a világot behálózó neoMSZMP-s összeesküvés és a rajzfilmek között.

Az egyetlen, amiért a kormányzat tényleg hálaimát rebeghet, az nem a támogató barátok sora. Sokkal inkább az az ellenzék, mely helyett a blogvilág csapja le a labdákat, vitatja meg az összefüggéseket. Miközben egymással a meg nem szerzett hatalom előzetes elosztásáról vitatkoznak azok, akik állítólag le akarják váltani Orbán Viktort. A hírTV-hez, Kuminhoz hasonló barátoktól bármikor elbukhatna a kormány. Az ellenzék jelenleg tapasztalható ténykedésétől viszont soha.

Andrew_s

2013. március 30., szombat

Bohóc-e vagy, Orbán Viktor?


A német TV-csatornák immár másodszor szerveztek támadást a magyarság lejáratására. Ami persze nem igaz, de szinte biztosan megfogannak ilyen gondolatok. Például azok fejében, ahol termékeny mohára hull az „ország én vagyok”-ra rímelő orbáni elképzelések. Azonosítva egy választással hatalomba került miniszterelnököt szerepcserélve egy abszolút uralkodóval. Holott a képlet viszonylag egyszerű.

Az Orbán Viktor által vezetett kabinet számos olyan intézkedést hozott, mely szembe megy azzal az értékkészlettel, melyet az EU alapjának tekintenek a tagállamok többségében. Ennek szinte hagyománya teremtődött az utóbbi években. Kétségessé téve azt, hogy a Fidesz akart-e valaha is mást, mint az abszolút hatalmat. Pontosítok. Ezt nem teszi kétségessé, hiszen a Fidesz egy párt, melyből számosan kiléptek már az évek során. Orbán Viktor esetében pedig tőle magától tudjuk, hogy nem a diktatúra, hanem a vezető személye nem tetszett neki a Kádár-rendszerben. Véletlen elszólás volt ugyan a részéről, de emlékezetes. Az is nyilvánvaló, hogy az EU-ben hangot adnak a véleményüknek. Ha elítélő a véleményük, akkor az elítélő véleményüknek. Pontosan úgy, ahogy hazánkban is hangot adnak a más országokat érintő kommentároknak. Az is elképzelhető, hogy nem csomagolják be mindig a véleményt selyempapírba, és nem festenek rá virágocskákat, hogy Orbán Viktor örsvezető bajtársnak jobban tessen.

Ez történt abban az esetben is, amikor egy német televízió, a gyermekeknek szóló, de a közéletről véleményt közvetítő műsorában megjelent a kritika a magyar kormányzatról. A KIKA műsora kikerült a videó-megosztókra, és ezzel tulajdonképpen ez a téma le is zárult volna. De mindannyiunk ezoterikus gondolat-felügyelője megsértődött. Ha annyit mond, hogy ez nem volt szép dolog, akkor ennyivel le is zárult volna az ügy. Viszont sikerült a bolhából elefántot fújnia Orbán Viktornak. Azzal, hogy kijelentetése szerint pillanatokon belül tennék utcára azt, aki birodalmában ilyenre vetemednék. Szinte azonnal megjelent a német televíziók válaszfilmje, amiben már sértett udvari bohócként ábrázolják Orbán Viktort. Nem az országot, nem a magyarságot, hanem egyetlen embert. Azt, aki képtelen meglátni a helyzet fonákságát. Azt, hogy pont kijelentésével igazolta a korábbi állításokat a sajtószabadság hiányos voltáról. Ezzel pedig elérte azt is, hogy a bolhából lett elefánt alaposan rálépett a lábára. Az ugyanis régről tudott, hogy a nevetségessé tétel, és a nevetségessé válás meglehetősen káros a hatalomra nézve.

Nem véletlen, hogy először a viccek szintjén jelenik meg a kritika. Azonban a hazai hatalomgyakorlás nem szorul az utca tréfacsinálóira. Van nekik egy Kumin Ferencük arra, hogy közröhej tárgyává tegyen szinte bármit. Azt nyilatkozta ugyanis már az első animáció megjelenés után, hogy „Magyarország megbízásából egy szakértőkből álló jogászcsapat dolgozik Berlinben azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg, a német médiaszabályozás alapján milyen lehetőségei vannak a panaszos magyar félnek a jogai érvényesítésére”. Eltekintve attól, hogy az említett jogászcsapatnak biztos zsebpénzt jelenthet ez az akció, elképzelem, amint a végén odamennek a tévésekhez és jól beolvasnak nekik. Esetleg, amint a bíróságon felszólalnak, hogy a „cúna néni pirosz lapot mutatott Vikikének”. Amitől nyilván az egész német médiavilág hanyatt-homlok összecsinálja magát. A röhögéstől legfeljebb. Arról feledkezik meg ugyanis a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár úr, hogy ott igen kevés befolyása van a magyar médiafelügyelet szolgaiságához szokott kormányzatnak. Közben persze elfeledkeznek arról, hogy amikor külföldi külképviseletek szóltak legutóbb a Táncsics-ügy kapcsán, akkor milyen hangosan kiabáltak a belügyekbe való beavatkozásról.

Kumin Ferenc megnyilatkozása alapján azonban legalább tudjuk, hogy jelenleg ki tölti be a bohócügyi államtitkár szerepét. Azt, amelyről először a rendvédelmiek tiltakozó akciója során szerezhettünk tudomást. Azonban mindezek ellenére részben azzal is egyet lehet érteni, ami a HajduPress-ben jelent meg. Azzal, hogy Orbán Viktor nem bohóc. Bár mi tagadás, a bevezető gondolat alapján, miszerint „Orbán Viktor kemény, mint Tarzan sarka, Orbán Viktor határozott, mint Van Persie a kapu előtt, Orbán Viktornak vág az esze, mint a beretva”, nehéz komolyan venni az állítást. Pontosabban, nehéz úgy tekinteni az írást, mintha az nem egyfajta ironikus összekacsintás lenne arról, hogy „de igen, bohóc az kérem, de ki meri azt itt leírni?”. Már csak az olyan mondatok miatt is, mint az, hogy „szeretik és/vagy gyűlölik, de itthon nem nagyon neveti ki senki, ha elé kell állnia”. Egyébként tényleg nem. Az átlag, kicsit jobb érzésű ember nem neveti ki a másikat. Legfeljebb azt, amit csinál. Ismert ugyanis a pedagógiából is az, hogy a „hülye vagy”, illetve „hülyeséget csinálsz” kijelentések egyáltalán nem egyenrangúak. Az ember tehát nem neveti ki a másikat, amiért alacsony, beteg, kancsal, buta, féllábú, vagy bármi más fogyatékossága lenne. Amitől még lehet nevettető az, amit tesz.

Ahogy a bohócok is pontosan tudják azt, hogy nevettető, amit csinálnak, és azért is teszik, amit tesznek. Akár saját hiányosságaikból is erényt kovácsolva, de mindig pontosan tudva, hogy min nevet a közönség. Orbán Viktor azonban tényleg nem bohóc. Annak ellenére, hogy azt még csak tudni véli, hogy mit szeretnének tőle hallani. Azt azonban már nem látszik látni, hogy hol a nevetségesség határa. Ugyanis nem kacagtatni, szórakoztatni akar. Ami nehéz is lenne, mivel kívülről nézve inkább azt nem értik, hogy az emberek miért hagyják bomolni. Míg belülről korántsem szórakoztató egy lecsúszó gazdaság körülményei között éledő diktatúrában vegetálni. Orbán Viktor tehát tényleg nem bohóc. Mert a nevettető, és a nevetséges sem azonos. Nem bohóc tehát. Sokkal inkább vezérszólistája egy kibontakozó tragikomédiának.

Andrew_s

A politikai gyávaság apokalipszise.

Egy kétséges hitelességű múlt és a kétségtelen jelen.
Forrás: 168óra
Az Amerikai Népszava idézi Róna Péter sommás véleményét Orbán Viktor mentális és morális állapotát illetően. A hatalmi vágy romboló voltáról korábban is születetett írás, és azt követően is több vélemény kezdett keringeni a miniszterelnök személyiségét, és esetleges problémáit illetően. A 2013. március 29.-i hírekre más szempontból is rányomta bélyegét a Fidesz, illetve a hatalom.

Ezek egyike az, hogy a diákok újabb tüntetést helyeztek kilátásba a Fidesz székháza elé. Ezzel kapcsolatban a Fidesz preventív maszatolásba kezdett, és ismét megpróbálta bevonszolni Bajnai Gordont a diákok közé. A szándék nyilvánvaló, hiszen rögtön más az optikája a tiltakozásnak, ha valamelyik ellenzéki pártot lehet felelőssé tenni. Rögtön kevésbé kell bátor kiállással elismerni bármi hibát. Hiszen hiba nincs, csak az ellenzék zsörtölődik. Egy tévedhetetlen párt bátor vezetője pedig nem tévedhet. De arra az esetre, ha Bajnai Gordon pártja mégsem vállalná a felbujtásügyi főgonosz szerepét, készen állt a B-terv. A korábbi tüntetés néhány résztvevőjét a hajnali órákban előállította a rendőrség. A véleményszabadság olyan apostolinája, mint Selmeczi Gabriella gyűlöletügyi megbízott, által tett feljelentés nyomán. Nyilván teljesen véletlenül az ismételt tüntetés előtt. Ahogy annak idején is teljesen véletlen volt az önkormányzati választásokra időzített ügyészségi fellépés például Új-Budán.

Igaz a diákokat elengedték, s így a rabosítás élményével gazdagabban bár, de tulajdonképpen részt vehetnek az újabb tüntetésekben. A megfélemlítő hatás és szándék ugyanakkor nyilvánvaló. Nem véletlen, hogy számos fórumon a kádárista nosztalgia újabb megnyilvánulását a rendőrségi akcióban. A Fidesz nyilatkozata arról, hogy ők ott sem voltak, és csak a rendőrség tehet mindenről enyhén szólva is álszent. Korábban Selmeczi Gabriella ugyanis vaníliás karikával kedveskedett azoknak a diákoknak, akiket később feljelentett. Ha tehát azok a diákok betörők voltak, akkor Fidesz szóvivője szerint ez mikortól számít. De azért is álszent a magyarázkodás, mert a savazással hősiesen fenyegetődző, és a rendőrség felé aligha előre bejelentetten megjelent többi véderő elleni hasonló rendőrségi akcióról továbbra sem igen tudni. Ellenben a Sirályt meglepetésszerűen megszállták a szombati tüntetés előtt a rendőrök. De végső soron a kádári nosztalgiába egy sajátos munkásőrség, mondjuk turul-őrség, felállása is beleférne. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a Fidesz fennállásának megünnepléséhez való Békemenet-kirendelésről nem jött hír. Mert ilyen ünnepség is zajlott. Bátran, kiállósan, orbánosan. Meg sem hirdetve, sutyiban rendezve és a székházukba húzódva, és egy nappal korábban, mint az esedékes lenne.

Mert bár a közvélemény-kutatások a Fidesz töretlen, és a rezsidemagógia hatására növekvő népszerűségéről áradoznak, valahogy nem akaródzott előre meghirdetni a Fidesz negyedszázados fennállásának megünneplését. S nem is a tavalyi, különben stílszerűbb helyszínnek számító Bibó-ban, hanem a székházukban ünnepeltek a Fidesz-tagok. Elvégre az ő székházuk az ő váruk. A vár, ami az említett erőkkel védhető is akár. Bár az esetleges ünneprontásnak elejét véve az évforduló előtt egy nappal jöttek össze a székházban. Amit különben teljesen meg is lehet érteni annak fényében, hogy a korábbi megmozdulás alkalmából is az egykori Fidesz-, és Orbán-megnyilatkozásokból olvastak fel mára igencsak elfeledett mondatokat. Olyanokat, melyeket az egykori liberálisból mára centrál-vezéres néppárttá alakult párt tagjaiból sokan szeretnének el nem hangzottá tenni. S igencsak ünneprontó lett volna, március 30.-án ez megismétlődött volna. Mert a miniszterelnök szabadságharcos bátorsága csak a tükörbe nézésig tart csupán. Feltéve, ha nem a lakájok által görbített tükör az, amibe bele kellene néznie.

Az olyan tükrök, amiket a diákság tud tartani, már kínossá válhatnak. Miként kínossá, és egyre nehezebben vállalhatóvá válhat az a helyzet, ami a Németországban készített animációs filmek nyomán kialakul. A korábbi kritikára Orbán Viktor egy olyan kirohanással reagált, ami nem csak miniszterelnökként, hanem demokrataként általában is méltatlannak tűnhet. Megemlítve, hogy gondoskodna a hasonló magyar műsor hazai szerzőinek kirúgásáról a TV-ből. Alkalmasint a sajtószabadság demonstrációja gyanánt. Meg is kapta a választ a következő animációs filmben, melyben már bohócként toporzékol a neki nem tetsző sajtóvélemények miatt. Rávilágítva arra, hogy a korábbi kirohanásával éppen azt a véleményt támasztotta alá, amit cáfolni akart volna. Nem mintha azok, akik akár csak a diáktüntetések korábbi történetét figyelemmel kísérték, ne lehettek volna tisztában azzal a moralitással, amit például az MTVA munkatársai képviseltek. S ami alighanem megfelel a hatalom képviselőinek. Elvégre kellően meleg, kellően nedves és kellően hosszú nyelv ahhoz, hogy az illemhelyen használatos papírt kiváltsa. Mely tulajdonságokkal a külföldi média nem rendelkezik. Kellően meglepve a Fidesz első emberét. Ahogy talán az is meglepetésként éri majd, ha kiderül, hogy a német televízió-csatornáktól mégsem rúghat ki mindenkit, aki neki nem tetsző tükröt tart elé.

Az pedig alighanem csak egyfajta fricska lehetett a Fidesz részéről, hogy a nem túl bátran elcsúsztatottan, és bezárkózottan szervezett ünnepségre Nagypénteken került sor. Mert 2013. március 29.-e mégis csak a Húsvét előtti péntek is volt. A hittan tanrendbe emelését oly nagyon szorgalmazó oktatáspolitikát támogató Fidesz részéről akár jelképes is lehet az időpontválasztás. Talán azt a böjtöt jelképezve, amit a növekvő szegénység nyomán sokan talán nem is önként kénytelenek vállalni. A zártkörűség is talán azzal magyarázható, hogy a párt tagjai a székházba zárkózva imádkoztak és böjtöltek egész nap. Csendes, elvonult meditációban töltve a napot, mely meditációról talán majd ezt követően jelennek meg a közmédia hírei. Az azonban kétségtelen, hogy a Nagypéntek a gyász napja az egyházban. Így még az is lehet, hogy a Fidesz egyfajta önmérlegét, a gyászos gazdasági és politikai állapotokat, akarták megüzenni a gyásznapra időzített ünnepléssel. Bár abban nem bízok, hogy a pártnak és országnak egyre kétségesebben vállalható miniszterelnök leváltását üzenték volna meg, Még akkor sem, ha a szervilista gyávaságba még ez a sorok közti apokalipszis-hirdetés is beleférhetne.

Andrew_s

2013. március 28., csütörtök

Akarunk-e kisebb rezsit?

Parancsra több olajunk terem?
Forrás: inewsgy.com
A címre a kérdés, csípőből tüzelve, akár egy hangzatos igen is lehetne. S ez az, amit a maga kádárista nosztalgiájával meg is lovagol Orbán Viktor kommunikációs csapata. Elvégre ki ne akarna kevesebbet fizetni az energiahordozókért, üzemanyagért? Azonban a rezsi azért ennél kissé komplexebb jellemzőkkel bír. Bár a kormányzati hordóról úgy tűnik, hogy ennyire azért nem kell belelovalnia magát senkinek.

Sőt! Egyenesen káros, ha nagyon belegondol akár csak a saját lakás-, és létfenntartási költségeibe, és azok fedezetébe valaki. Könnyedén úgy járhat, hogy a zsemle is kicsi, és a nyilatkozók orcája is kissé nagy. A családi költségvetésből a gázra, villanyra kötelesen jutó pénz ugyanis aligha csak számértékében értelmezhető. Noha kétségtelen, hogy igen szimpatikus az, ha minél kisebb összeg szerepel ott. Hogy minél kisebb? Bárminél kisebb. Elvégre csak a viszonyítási alapot kell jól meghatározni. Mint a „Magyarország jobban teljesít” kampányjelmondatnál. Elvégre nem kell megmondani, hogy a bányászbékánál, vagy Kínánál teljesít-e jobban. S máris nyugodtan lehet bármire vonatkoztatni. Valahogy a rezsinél is így vagyunk, így lehetünk. Tulajdonképpen nem is értem, hogy ha már negatív licitkampány zajlik, akkor miért nem az ingyenesség mellett folyik a kampány. S persze az aláírásgyűjtés. Esetleg nem is az ingyenesség mellett, hanem még pluszban meg kellene népszavazni azt is, hogy mindenki alanyi, állampolgári jogon kapjon havi félmillió forintot. A trükk csak annyi lenne, hogy nem kellene megmondani, hogy ki és miből fizesse.

Azért persze elhiszem azt is, hogy az ellenzéki pártok is gondban vannak. A jobbiknak azzal adta fel a leckét Orbán Viktor, hogy igyekszik a szélsőségek felé hajló szavazókat is szárnyai alá gyűjteni. Ennek ugyan semmi köze látszólag a rezsicsökkentéshez, de ez csak a látszat. Ha ugyanis nem sikerül a szegénységet felszámolni általa, akkor továbbra is lehet mutogatni a mélyszegénységben élőkre. Márpedig akinek már petróleumra sem futja, azon az elektromos művektől kapott számlán mások által látható csökkentés aligha segít. Biztos célponttá tehetők tehát továbbra is, akár alanyaként, akár végrehajtójaként egy szélsőjobboldali retorikának. Mert ugyebár, ha azt mondják az egyes rétegalkotóknak a másikra mutatva, hogy „miatta nem jut neked több”, akkor simán kijátszhatók az emberek egymás ellen. Majd építeni lehet a csendőrnosztalgiára akkor, ha rendet kell tenni.

De bajban lehet a baloldal is, hiszen a rezsicsökkentéssel való népszerűségszerzés olyan szinten épít a baloldali demagógiára, hogy Marosán „Buci” György is megnyalná Orbán Viktor fülcimpáját. Azt mondani, hogy nem akarunk rezsicsökkentést, nem lehet egy hálás feladat. Holott az lehetne az egyetlen megoldás. A magam részéről például nem szeretnék nominális rezsicsökkentést. Olyan kádárista demagógia árán, ami nem mondja meg, hogy miből származik a fedezete, semmiképpen. Márpedig a kormányzat ezzel adós, holott a költségvetés mégis csak akkor stabil, ha közel nulla összegű játék. Márpedig a külföldről importált energiahordozók árát aligha Orbán Viktor fogja diktálni a nagyvilágnak. A recessziós gazdasággal a háta mögött még a piaci alkupozíciója sem lehet falat rengető. Eltekintve attól, ha úgy nekimegyünk a világgazdasági falnak, hogy csak úgy beleremeg. Ha a világgazdaság nem is, a magyar mindenképpen. Szóval nem szeretnék ilyen rezsicsökkentést.

De természetesen egyáltalán nem bánnám, ha több pénzem maradna a zsebemben, mint eddig bármikor. Ehhez azonban az az út is elvezetne, ha a központi pénzelvonásokat csökkentenék, illetve a jövedelem gyanánt bezsebelt összeg növekedne. Például biztos, jól fizetett munkahelyek garmadája következtében, mellyel párhuzamosan a kormányzat is lemondhatna az ÁFA egy részéről. Mert igazándiból eléggé optikai tuning az árcédulán áthúzott szám alá írt alacsonyabb összeg. Különösen akkor, ha valaki már olyan helyzetben van, hogy egyiket sem tudja kifizetni. Sokadszorra leszögezem tehát, hogy nem szeretnék rezsicsökkentést. Olyan jövedelmet szeretnék, hogy nyugodtan ki tudjam fizetni a piaci áron adott szolgáltatásokat. Értelmes munkát biztosító, jövedelmet adó, munkahelyeket szeretnék látni, és nem koldusbotra juttatott embereknek adott baksist. Olyan körülményeket, amikor nem a családok, gyermekek diszkriminálásával kell operálni ahhoz, hogy ki kaphat segélyt, hanem olyan viszonyokat, hogy lehetőleg alig szoruljanak rá erre a gyermekek. Nem érdekel a rezsicsökkentés számháborúja, mert a nulla lenne akkor a legszimpatikusabb. Nem érdekel, hogy a bíróságokat is maga alá teperő Fidesz, vagy az olajkutakat szaporítani éppen úgy nem tudó MSZP mond-e kisebb számot. Mert a nulla lehet sokaknak a legszimpatikusabb.

A legszimpatikusabb mégis az lesz, aki az orbanisztán unortodox workfare-programja által meglódított negatív spirált, piacszűkítést megtörve mer közelíteni a kérdéshez. Aki nem a baloldali demagógiában licitálva próbálja lelökdösni a másikat ugyanarról a hordóról, hanem, ha tetszik, egy másik hordót mer odagurítani. Egy általam is már többször hiányolt pozitív megoldást kínálva. Arányaiban csökkentve a fenntartási költségeket, és nem az ártábla felett marakodva.

Andrew_s

Kádárista rezsicsökkentés.

Forrás Varánusz
A rezsicsökkentés körül fellángolt viták surranó-pályáján megnőtt a kormányzatnak a közvéleményt kutatók által mért támogatása. Azon lehet persze vitatkozni, hogy hányan nem válaszolnak, és valójában mekkora a tényleges támogatottság a mérések hátterében. Ahogy azon is, hogy a miniszterelnök megnyilatkozásai, és a rezsicsökkentéssel valójában inkább konzervált állapotok mennyire egy abszolutizmus-párti megoldások. Az azonban biztos, hogy a kommunikációja ismerős lehet.

Nem annyira a közelmúltból ismerős, de azért ismerős lehet azoknak, akik az 1970-1980-as évekre vissza tud emlékezni. Márpedig szép számmal lehetnek ilyenek. Még akkor is, ha az Orbán Viktor és csapata számára nosztalgikus emlékek a mostani fiatalabb generációk számára ismeretlenek lehetnek már. Az ugyanis teljesen világos, hogy miközben az energetikában érdekelt szolgáltatók extraprofitjáról beszélnek, a kormány nem mond le az ezen szolgáltatásokon nyert profit egyetlen fillérjéről sem. Nem csökken például azok ÁFA-tartalma. Ahogy a jövedéki adótartalom sem igazán látszik csökkenni. Holott a fogyasztásarányos támogatásba akár ez is beletartozhatna. A számos csatornán érvényesített megszorító intézkedések, például a hírhedt Matolcsy-csomagok, ugyanakkor jelentősen sújtották a családok gazdálkodását. Amin a recessziós jövedelemviszonyok szintén nem segítenek jelentős mértékben. Hasonlóan ahhoz, mint amikor arról szóltak a vezércikkek, hogy mikor milyen külgazdasági hatások nem fognak begyűrűzni a hazai árakba. Aztán begyűrűztek.

Ebben a helyzetben indult meg az a fajta kommunikáció, hogy bár minden rosszabb lett, és sok terméket nem lehetett a korábbi áron megkapni, azt hangsúlyozták, aminek csökkent az ára. Természetesen állami beavatkozás hatására, és a lakosság feletti gyámkodás nagyobb dicsőségére. Egyben „testre szabva” az inflációs számításokat. A valamikori kabarétréfában említetten beleszámítva az inflációba a lépegető eszkavátor csökkenő árával egyensúlyozva a bab növekvő árát. De ez még az internet-korszak előtt volt sokkal. A központosított kommunikáció és a centrálisan kézileg vezérelt szocialista diktatúra korszakában. Ilyen mértékben atyáskodó, és alapvetően megtévesztő állam a demokráciában természetesen nem lehet. Amikor tehát azt tapasztaljuk, hogy a recesszió által, az amúgy is szegényebbek körében megnövekedő családi terhek korában ilyen olcsó kommunikációs átveréssel él a központi, „királyi” média, akkor az nyilván csak valami tévedés lehet. Még akkor is, ha eléggé a kádárista kommunikációra hasonlít az, ahogy a rezsicsökkentést használja a kormányzat.

A családok általános terheit ugyanis lényegesen jobban csökkentené, ha piaci munkabérekkel növekvő foglalkoztatásban dolgozva ki tudnák fizetni a közüzemi számlákat. Nem kormányzati kegyet véve igénybe ahhoz, hogy a fejüket arasznyira elemeljék a pocsolyából, hanem önerőből talpra állva. Azonban a hatalmat sokkal inkább szolgálja a kiszolgáltatottakkal való kommunikációs manipuláció. Az, ha a folyamatosan elért elszegényedés egy pontján baksist adnak, és ezért hálát, a jelen esetben aláírást várnak. Támogatást, mint amikor a bárkit bármikor deresre húzó, és a bárkitől bármit elvevő Döbrögi-uraság várta el, és kapta meg a tömegektől a megsüvegelést.

Andrew_s

Az írás a Propeller-en szintén olvasható

2013. március 27., szerda

Kövér szélkakas-moralitása.

Forrás: Kanadaihirlap
Kövér László visszakozott a Heti Válasznak adott, és a lap honlapján beharangozott interjúban. Nem minden olyan sértésből, amit kiosztott az évek során, de a székházfoglaló diákok szüleit érintő komcsizásért elnézést kért. Közben persze elhelyezett egy oldalvágást a pártja által jelölt egyik alkotmánybírónak, Stumpf Istvánnak is, de ez van. A házelnököt nem okvetlenül a politikai udvariasságáért szeretik rajongói. Maradjunk kicsit a bocsánatkérésnél.

Az egyik nyilvánvaló, és cseppet sem elhanyagolható mellékkörülmény, hogy a Fidesz feljelentette a székházát ostromló diákokat. Selmeczi Gabriella azóta is adós azzal, hogy vajon a diákokat savazással fenyegető, vagy gyilkosságért elítélt székházvédő hősök mit is kerestek ott. De mindent neki sem kötnek talán az orrára. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Orbán Viktor nyíltan kirohant a bíróságok ellen a rezsicsökkentési demagógia kapcsán, akkor talán Kövér László számára is összeállt az öngólt felvillantó politikai kép. Márpedig egy dolog a koncepciós perek képének sejtetése, és megint más dolog egyértelművé tenni az ideológiai háttérrel megtámogatott, köztörvényes köntösbe bújtatott per tényét. Amire csak ráerősít, hogy az említett feljelentés, nem cáfoltan kizárólag, a szüleiken keresztül ideológiai elmarasztalásban részesített diákok ellen irányult. Még az sem elképzelhetetlen, hogy talán egy józanabb szellem intette némi önmérsékletre a házelnököt. Ez mit sem változtat azon, hogy az említett kiszólás már elhangzott, és a bocsánatkéréstől függetlenül jelzi a koncepciós eljárás lehetőségét. Másrészt azonban mégis egyfajta gesztus lehetett volna Kövér László nyilatkozata.

Lehetett volna, ha nem uralkodik el a megmagyarázási vágy, hogy mégis neki volt igaza. S ez az, ami inkább egy külső nyomást, és nem valós szándékot sejtet. Mert a házelnök szükségét érezte tudatosítani, hogy azért a diákság mégis csak alacsonyabb rendű, mint ők a Fideszben. Az említett interjú alapján: „Akik ma a »röghöz kötés« ellen tiltakoznak, átgondolni sem képesek, mi ellen menetelnek, nemhogy olyan morális alapról tennék ezt, mint mi annak idején”. Ezzel egy menetben lehülyézve mindenkit, aki nem ért vele egyet, és fényezve a saját moralitását, vagy a pártjáét általában. Az első részmegállapításhoz legalább telepatának kellene lennie. Elvégre minden egyes felvonuló személyes meggyőződéséről aligha sikerülhet leltárt készítenie. Miközben óhatatlanul egyfajta gárdát sugall a „meneteléssel”, miközben nem igazán lehetett menetelésről beszélni a Fidesz székházánál. Ellentétben azzal, hogy a Jobbik által patronált, és a kormányzat által eltűrt gárda ténylegesen menetelget. De ezt most kicsit iktassuk is ki Kövér László nyilatkozatának vizsgálatából. Elvégre a moralitással kapcsolatban látszólag igen súlyos megnyilatkozást sejtet az idézet kijelentés.

Az már a komcsizás kapcsán is világos volt, és maradt, hogy Kövér László és számos párttársa sem igazán ódzkodott annak idején a KISZ-, illetve MSZMP-tagságtól. Még akkor is, ha ezzel kapcsolatban, jelenleg, szeretné valahogy a kollektív feledékenység szellemét idézni. Ahogy alighanem arról is, hogy annak idején a Fidesz egy haladó szellemiséget képviselő liberális, szekularizációt hirdető szerveződésként indult. Annyira, hogy maga Kövér László ugyancsak a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) támogatását is élvezve jutott be a Parlamentbe. Pár parlamenti ciklus után már az SZDSZ-t a legkártékonyabb pártnak tartotta. S aligha a saját parlamenti mandátuma kapcsán felbukkanó önkritika által motiválva. Bár, Gyurcsány Ferenc ellen még így is szövetkezett volna a liberális párttal. Azt döntse el a házelnököt nálam jobban ismerő olvasó, hogy Kövér Lászlót mi motiválta volna a feltétlen hatalomvágyon kívül. Különösen, mivel korábban gyakorlatilag lehazugozta a liberális szemléletet képviselő pártot.

Igaz, időközben a Fidesz maga is szakított a liberalizmussal. S mert egy párt jobbára olyan, mint amilyen irányban a vezetői viszik, a Fidesz vezetőire ugyancsak igaz ez a köpönyegfordítás. Annyira, hogy alig pár nappal ezelőtt már pánikoltak az EU liberális pártjaitól is. Igaz, ezek a pártok aligha a valamikori múltat, illetve az azóta megtett Pál-fordulást kérnék számon, hanem a Fidesz jelenét. Azt a jelent, mely az Orbán Viktor szájából elhangzott „csuhások térdre” kijelentéstől a katolikus lobbipárttal kötött hataloméhes koalícióig tartó út jelene. Azt a moralitást, ami a jelenben egy authoriter, a neohorthyzmust pártoló kormányzatot fémjelez. Ha mindezt mérlegelve olvasom Kövér László kijelentését arról, hogy a mai diákság a megmozdulásaikat „nemhogy olyan morális alapról tennék ezt, mint” ők, akkor meg vagyok nyugodva. Elvégre a diákság számára egyfajta dicséret, az, ha nem egy hatalomvágytól csillogó szemű, a diktatúrától sem visszariadó és köpönyeget forgatható moralitással hozzák őket egy platformra a tüntetéseik kapcsán.

Andrew_s

2013. március 26., kedd

Mosolyogva robogás a nyomor-Waterloo harcmezején.

Kocsis Máté vasárnapi sajtótájékoztatóján az informatikai zöldségek mellé bekészített a tálra egy adag egyebet is. Nevezetesen, egy alighanem „spontán” kérdésre válaszolva kinyilatkoztatta a pillanatnyi kormányzati mantrát a foglalkoztatáspolitika sikeréről. Eszerint minden nagyon szép, minden nagyon jó, és Orbán Viktor mosolyog. Talán nem az eredményeken, hanem kínjában. Talán nem látva a tényeket. Talán csak testületileg kinevetik azt, aki elhiszi. Talán még maguk is elhiszik a végén.

Holott teljesen világos, hogy nagyon könnyű csökkenteni a munkanélküliek számát, ha törlik a munkanélkülit a statisztikákból. Nagyon könnyű statisztikailag megnövelni a foglalkoztatottak számát, ha kirúgnak valakit, és a helyére felvesznek két közmunkást. Akár valamivel kevesebb pénzből. Az igazi cinizmus pedig az lehet, ha ugyanazt kényszerítik harmadannyiért közmunkából elvégezni egy munkát, akit korábban kivágtak egy pozícióból, mint egy macskát a dolgát végezni. Kocsis Máténak akár igaza is lehet akkor, ha szerinte „ma 160 ezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon idején”. Különösen akkor, ha két egyéb adatot is mellé tesz. Az egyik, hogy meglehetősen sokan hagyták el az országot dolgozni, illetve tanulni. A másik pedig az, hogy a „többen” sokkal inkább közmunkában dolgoznak.

Az egyébként önmagában nem lenne gond, ha piaci munkabérhez közeli jövedelmet biztosítana. De, köztudott módon, a kormány szerint sokkal kevesebből is meg lehet élni. Bár alighanem sok kormányzati szereplő igen kellemetlenül érezné magát, ha abból az ominózus, havi ötvenezernél kevesebb, nyomott szintű jövedelemből kellene megélnie. Demagóg módon persze itt megjegyezhető lenne, hogy havi milliós jövedelemmel éppen olyan könnyű a másét beosztani, mint fűtött autóból jópofizni a havazás áldozataival. Kevésbé demagóg módon viszont magam is megjegyeztem már korábban, hogy az Orbán Viktor által preferált unortodox workfare alapvetően piacokat szűkítő hatású. Nem felszámolja, hanem erősíti az egyes emberek, rétegek elszegényedési spirálját. Kocsis Máté, de a többi kormányzati nyilatkozó is hallgat ugyanis egy adatról. Nevezetesen az egy főre jutó súlyozott jövedelemről. Arról, hogy a valamikori, mára folyamatosan csúszó középréteg mekkora jövedelemtömeggel rendelkezik. Ez reálértéken ugyanis alighanem olyan jelentős csökkenést jelent, hogy nem mernek kiállni vele. Holott ez az, ami a belső piacot meghatározza, meghatározná. Kocsis Máté erről hallgat.

Ahogy másról is hallgat. Például arról is hallgat, hogy az esetleges statisztikai bravúrok ellenére, vagy részben azoknak is köszönhetően harmadmillió embernek semmilyen bevétele nincs. Miközben a hivatalosnak tekinthető adatok alapján a regisztrált munkanélküliek száma is magasabb, mint korábban. Az egyik statisztikai csavar ott lehet, hogy az „álláskeresési ellátásra jogosult” ezzel párhuzamosan ötödével csökkent az egy évvel korábbi adatok alapján. Azt sejtetve, hogy sokan egyszerűen törlődnek az ellátási nyilvántartásokból. Átkerülve a legalább egy éve munkanélküli „tartósan regisztrált álláskeresők” közé. A kormányzati zsellérpolitika nagyobb vívmányaként. Az ugyanis jelenleg tény, hogy miközben egy évnél hosszabb az átlagos álláskeresési idő, a munkanélküli ellátást három hónapra csökkentették. Ami azt jelenti, hogy hozzávetőleg egy évig kormányzati kegyből kell megélnie. Segélyből, közmunkából, vagy éppen semmiből. Esetleg, ha van olyan, a családi tartalékokat felélve. Ami egyenes út az egzisztenciális és morális nyomor felé. Biztosítva a kormányzatnak azt, ami a jelek szerint, a centralizált hatalom kiépítésének útján, kedvére való.

Miközben persze álságossá teszi a nagyobbik kormánypárt információszórási igazgatójának említett kijelentését. Az összehasonlítás alapjaként ugyanis kár „e’mútnyócévezni”. Illetve, ha a valóságtartalmától függetlenül, még mindig az előző kormányzatra mutatnak vissza, akkor az egy nagyon súlyos dolgot jelez. Azt, hogy a saját kormányzatukkal fémjelzett 2011-es, 2012-es évekkel sem állják ki az összehasonlítást a jelenleg tapasztalható adatok. Ez természetesen nem csak azt jelzi, hogy a kormányzati kommunikáció a foglalkoztatáspolitika kapcsán is csúsztatóan demagóg. Mert bár ez sem jó, de a napi megélhetés szempontjából lehetne alárendelt jelentőségű. Sokkal nagyobb baj az, hogy ez a fajta hallgatás a saját kormányzati évekről egyenértékű egy beismeréssel. Beismerése annak, hogy ezek az évek elmentek a levesbe, és az alkalmazott politika kudarcot vallott. Ritka őszinte megnyilvánilás a Fidesz politikusa, Kocsis Máté, részéről. Miközben a visszamutogató hallgatás azt is jelzi, hogy nem kívánnak szakítani ezzel az irányvonallal. Például azért, mert egy hatalmi mámorban magába zárt vezér nem tévedhet. Elvégre egy nagy ember már régen megmondta, hogy egyrészt „a politikában a hülyeség nem hátrányos helyzet”, míg másrészt „a politikában tilos bármit visszavonni, meghátrálni, vagy elismerni, hogy hibáztunk”. Igaz, mindkettőt az a Bonaparte Napóleon hagyta ránk, aki bukott diktátorként, számos nyomorékot, halottat, és háborús szegénységet hagyva maga után, Waterloonál szállt ki a történelemből.

Andrew_s

2013. március 25., hétfő

Kocsis Máté aggódik.

A Fidesz-nél ismeretlen az adatvédelmi nyilatkozat?
A Fidesz immár mindenki nevében aggódik. Mondhatni eljutott a hivatásos rettegők táborába, ahol némileg megpihent. A sok aggódásra okot adó olyan jelenségek, mint a recesszió, a továbbtanulási válság, a népességi statisztikák alakulása, a jegybank helyzete alighanem már mind megoldást nyert, és már csak egy dolog hibádzik széles e hazában. Nevezetesen az Együtt 2014 Facebook oldalán indított adatgyűjtés az, ami a kormányzati erőknek a migrénes fejfájást okoz.

Erről osztotta meg aggályait Kocsis Máté egy sajtótájékoztatón a vasárnapi pogi-kávé-kormánybeszéd kombóra megjelentekkel. Az onnan lemaradók pedig a Fidesz honlapján olvashatják el azt, amit nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója a kérdésről tud, sejt, illetve sejtet. Őszintén elismerve, hogy pár dologról keveset tud, és sokat sejtet. Ami alighanem teljesen megfelel azon rétegeknek, akik az informatikai rendszerekről még annyit sem tudnak, mint Kocsis Máté, viszont fogékonyak az egyszerű mondatok populizmusára. Az, hogy a Haza és Haladás Alapítvány a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) érdeklődését felkeltette, az lehet szép szólam, de semmit nem jelent.

Adott esetben a vizsgálat eredménye lenne érdekes, és nem az azt prejudikáló sejtetés. Elvégre az érdeklődés felkeltődhet, különösen, ha a hatalom segít is benne, majd lelohadhat, a szükséges vizsgálatok elvégzését követően. „Oszt jónapot!", hogy egy Fidesz-klasszikust idézzünk. Kocsis Máté megfogalmazásában különben hol Bajnai Gordonékról, hol a Haza és Haladás alapítványról, míg másutt az Együtt 2014-ről eseik szó. Ügyesen összemosva mindent mindennel. Felkeltve a gyanút, hogy vajon a kommunikációs igazgató tudja-e, hogy miről kommunikál?

Egyébként, mielőtt bárki segítene Kocsis Máténak a pánik bugyraiba merülni, érdemes tudni azt, hogy a sokak által használt Facebook-on való adatgyűjtés az, ami a kommunikációs igazgatónak nem tetszik. Ennek során azon polemizál, hogy az odakattintókról bármikor lehet profilt, személyiségrajzot készíteni. Ez, ismerve a Facebook-ot elképzelhető, de elképzelhető azok esetében is, akik Orbán Viktor Facebook-oldalán nyomnak egy „like"-ot, vagy kommentálnak valamit. Velük kapcsolatban mintha alacsonyabb fordulatszámon pörögne az aggódás motorja. Persze, nem kötelező odalátogatni, kommentelni. Ahogy egyébként nincs ez másként a hivatalos aggódás tárgyával kapcsolatban sem. Alkalmasint persze a Facebook beépített lehetőségeivel elég alaposan korlátozható sok minden, mivel annak nem a Fidesz, hanem a nagyvilág adatvédelmi elveinek kell megfelelnie. Így aztán annak sincs akadálya, hogy valaki lekorlátozza adatai olvashatóságát. Erről Kocsis Máté éppen úgy megfeledkezett, mint arról, hogy az inkriminált Facebook-oldalon van egy adathasználatról tájékoztató nyilatkozat is. S arra az esetre, ha mégsem a Facebook-ról, hanem egyes honlapokról lenne szó, akkor az Együtt 2014 honlapján levő csatlakozási felhívás oldalán szintén van adatvédelmi nyilatkozat.

Ezzel szemben, miközben a Fidesz honlapján is lehetőség van beregisztrálnia magát valakinek, az „adatvédelmi nyilatkozat" kulcsszóra való keresés üres eredményhalmazt adott vissza. Nem mintha oda kötelező lenne bárkinek is regisztrálnia magát. Próbaképpen ellátogathatunk a tagfelvételt kezdeményező egyik kerületi honlapra is. A III. kerületieknél adatmegadási lehetőség van. Adatvédelmi nyilatkozatra utaló link nincs. Emiatt Kocsis Máté vajon miért nem aggódik?

Andrew_s

Szájer József Alaptörvény-védelme.

Forrás: szajer.fidesz-eu.hu
Szájer József vasárnapi fellépéséről, a Hír TV Kontraszt című műsora nyomán az MNO közöl részleteket. Tulajdonképpen azt a refrént hangoztatva, hogy az országot összehangolt külföldi támadások érik, de csapataik harcban állnak. Behúzódva abba a sündisznó-pozícióba, ami teljesen megfelel Orbán Viktornak ahhoz, hogy továbbra is elhitesse magáról a hős honvédő mítoszát.

Az említett sündisznó-pozitúra haszna teljesen nyilvánvaló, ha elrugaszkodunk a tényekről, és belehelyezkedünk abba a kommunikációs stratégiába, ami immár évek óta körvonalazódik. Amikor Orbán Viktor és hős várvédői a lakosság lábára ejtik a falazóblokkot, akkor hirtelen kifele kezdenek mutogatni. Bízva abba, hogy amíg mindenki az egyenesen előre tartott ujjakra figyel, addig elfeledkezik egy lényeges problémáról. Nevezetesen arról, hogy az említett falazóblokknak nem a lábán lenne a helye, hanem az ország felépítményében. Esetleg az alépítményében, ha azt vennénk észre, hogy immár az alapok felszedésénél tart a gazdaságpolitika. Meg az oktatáspolitika, a szociálpolitika, a munkahelyteremtés, és szinte minden, amire az állandósult recesszió rányomja a bélyegét. Az ugyanis nem igazán tekinthető például aktív munkahelyteremtésnek, ha a „többen dolgoznak, mint korábban” összesítéssel ellátott demagóg kijelentés mögötti valóságtartalom egyre több külföldön munkát vállalót, és belföldön egyre több, nyomorbéren alkalmazott, közmunkást takar. Amikor tehát repül az a nehéz kő, akkor nagyon jól jön az, ha bűnbakot sikerül találni.

Belföldön sem árt az ilyesmi, és külföldön is aranyat ér. Belföldön azért, mert a mélyszegénységben élőket, vagy az ezzel fenyegetett rétegeket egymásnak lehet ugrasztani. Levezetve az indulatokat, és etetve a szélsőségeseket. Például megalapozva a Jobbik néhány képviselőjének rasszista felszólalásait a Parlamentben is. Hallgatólagos háttér-koalíciót lebegtetve a jobboldali pártok között. Amit különösen szalonképessé tehet az a bírósági döntés, mely szerint a Jobbik nem neonáci párt. Mely döntést Orbán Viktor aligha fog botrányosnak nevezni. Elvégre semmi köze a rezsicsökkentéshez. S persze nyilván csak a véletlen műve, hogy a bíróságok elleni kirohanás utáni egységes kormánypárti fellépés egy politikai megrendelési menükártya vízióját villantotta fel a miniszterelnök részéről. Aki természetesen nem tör diktátori babérokra. Szintén a véletlen játékai közé sorolva azokat a történelmi áthallásokat, melyek egyik legutóbbi példája a „kegyelmes urunk miniszterelnökünk és szárnysegéde minisztere megtekintik a hóhelyzetet” című szösszenet volt.

De Szájer József azért csodálkozásának adott hangot, hogy miért is beszélne valaki is authoriter centralizmusról. Elvégre a bírói kar nagyasszonya nem nehezményezte azt, hogy az ország miniszterelnöke nyíltan szembeköpte a bíróságokat. Hopp! Az említett hölgy, a Országos Bírósági Hivatal vezetője, merő véletlenségből Szájer József felesége. Úgyhogy tulajdonképpen családba marad. A válasz is, hogy Handó Tündét miért is nem zavarta a kormányzat és Orbán Viktor kirohanása. A lényeg, hogy Szájer József szerint a külföld összehangolt támadásának nyilvánvaló bizonyítéka, ha nem tetszik a gránitmintás zsírkőbe karistolt legújabb módosításhalmaz a nemzetközi jogi normákkal foglalkozóknak. Igaz, Stumpf Istvánnak sem tetszett, de őt nyilván megvezette a külföldi ármány. Az, amire olyan jól esik hivatkoznia a kormányzatnak. Mert az ilyesmi tényleg aranyat ér.

Amikor pottyan az a bizonyos falazóblokk, akkor ugyanis azt lehet mondani, hogy a külföldiek lökték meg az ország építésén serényen munkálkodó sztahanovisták könyökét. Így mindenki láthatja, akinek szeme van, hogy a külföldi ármány gátolja az ország épülését. Aminek hatására összetartás kell elvtársak polgártársak. S ehhez az összetartáshoz minden eszközt meg kell ragadni. Amikor ez az eszközpark összességében nem tetszik, akkor megint csak lehet a külföldre mutogatni. Elérve azt, hogy minden külföldi rosszallás a belföldön érvényesített populista demagógiát erősítheti. Nem utolsó sorban elérve azt, hogy ennek mentén Orbán Viktornak elemi érdekévé válhat, hogy még véletlenül se feleljen meg a nemzetközi elvárásoknak. Ha ugyanis elkezdene nyilvánvalóan alkalmazkodni, akkor a szélsőjobb felé tett korábbi gesztusok hatása gyorsan elmúlna. Egyben, ezzel egy időben pedig számot kellene adnia azokról a nyilvánvaló tévedésekről, és a korábbi harcos retorika-fordulatokról, melyek idáig vezettek. Egy önnön csalhatatlanságában végletekig hívő személyiség számára ennél rosszabb nem is történhetne. Ugyanakkor, ha ezekkel sikerülne is valamit kezdeni, azonnal csökkenne, a kormányzat által megnevezhető bűnbakok száma. Márpedig jelenleg még a látszat-pávatáncok is a külföld galád ténykedésével és aknamunkájával kerülnek megmagyarázásra a hordó magasából.

De Szájer József nem érti, hogy miért is zavar valakit egységében egy rendszer, amikor annak egyes elemei másutt is fellelhetőek. Nem abban a kontextusban esetleg, nem abban a politikai környezetben, és nem olyan vezetési stílus mentén, mint hazánkban, de mégis előfordulnak. Az egyik elem itt, a másik ott, mindahány eltérő környezetben. De végül is igaz. Ahogy igaz az is, hogy léteznek köszörűsök és léteznek acéledzők is. Miként léteznek pengegyártók, és léteznek késárusok. Ettől még, ha valaki nekiáll egy pengét eszkábálni, vagy megvesz egy míves kést, és nekiindulva az úton belemélyeszti valakibe, azt mégis a cselekmény egésze alapján szokás minősíteni. Alighanem körberöhögnék azt a védőt, aki arra alapozná a védelmet, hogy miért lenne ez baj, hiszen mások is készítenek pengéket, mások is árulnak és vásárolnak pengéket. S még olyan is előfordul a háborús övezetekbe, hogy másokba köt ki egy-egy penge.

Egy ilyen védekezés esetén azért lehet, hogy a bíró nem értené, hogy mi köze mindennek egy előre megfontolt gyilkossághoz. Bár lehet, hogy Handó Tünde megmagyarázná neki. Ha például Szájer József nem értené.

Andrew_s

2013. március 22., péntek

Matolcsy félelmi tőkéje.

S mondá az úr
Forrás: Origo (MTI/Szigetváry Zsolt)
Legutóbb a havazásügyi helyzet kapcsán forgatott, kormánykerék-menti, kampány-videó kapcsán lehetett komoly deja vu-érzése a korábbi korok pártpropagandáira emlékező, vagy arról ismeretekkel rendelkező honfitársaknak. De mert hó mégsem lehet egész nyáron, és a búzaföld miniszterelnöki meglátogatásáig is van még egy kis idő, igazán ideje volt, hogy egykori jobbik keze biztosítsa a nosztalgiaigény kielégítését.

Mellyel egy időben természetesen a kormányzati hatalom önigazolás-adagja is biztosítva vagyon. Akármit is mond erről a nemzeti vagyon leltára. Mármint a valóságos leltára. Mert a kimutatások lehetnek kellően lazák, ha Matolcsy György szabja meg az irányt. Ezt látszik mutatni az a hír, ami szerint a nemzet korábbi tündérfelelőse a számok megszépítésére írt ki munkaversenyt az irányítása alá kaparintott jegybankban. Az MNB hivatalosan cáfolja ugyan, hogy a tények helyett a kormány prognózisait kell figyelembe venni, de azért lehetnek árulkodó jelek, hogy talán nem alaptalanok a feltételezések a ráncfelvarró tanfolyamról. Ezen jelek egyike, hogy az új elnök, miközben a legjobbaknak is felmond, egyfajta hűségteszttel készült fel a káderkiválasztásra. Azzal párhuzamosan, hogy a jegybankelnöki konferenciát is lemondta. Márpedig az ilyen hűségtesztekkel kapcsolatban joggal lehetnek fenntartásai bárkinek, aki szerint egy gazdasági hozzáértést igénylő feladat ellátásakor nem a vezér iránti hűség a legjelentősebb szakmai értékmérő. A szakmai hozzáértést minden esetre nem pótolja a bármi megtapsolásának képessége.

Miközben a tapsolástani továbbképzésre bárki benevezheti magát akkor, ha a kormányzat egyik vezető tagjától a nemzeti szabotázs emlegetését hallja. Márpedig Lázár János, amikor egy interjúban a Fidesz nagyszerű ötleteit gátló szabotőrökről vizionált, elkezdett ezeken a régóta hangolatlan húrokon játszani. Az, hogy miért pont ötszáz szabotőrt álmodott meg Lázár János, az talán csak afféle elszólás arról, hogy szíve szerint lángsírba kergetne mindenkit, aki nem ért vele egyet. Ugyanakkor a mindennapok gyakorlatához egyre közelebb kerülő régebbi múltról azért tudható, hogy az az ötszáz bizony lehet akármennyi. Mert mindig pont annyi lesz, amennyi bűnbakot igényelni fog a hatalmi hibák mentegetése. Pontosabban, több lehet, de kevesebb semmivel sem. A névsorból meg úgyis hiányozni fog az, aki miatt a harangot félre kellene verni. Mert ő lesz az, aki megmondja majd, hogy ki legyen a névsorban. A Lázár-féle alig burkolt fenyegetések tehát szinte biztosan elérik hatásukat. A tükrök megfelelő módon való görbítését, és ezzel akár a számok optikai tunningját.

Bár erről két másik szórakoztató alkotás juthatna eszünkbe. Az egyik a „Kelly hősei” című film, amiből világosan kiderül, hogy a pozitív gondolatok és a még oly erős akarat sem tudja benntartani a lyukas benzincsőben az üzemanyagot. A másik Hofi Géza örökbecsűje a szocialista tervteljesítésről. Aminek örök tanulsága, hogy a számokkal való bűvészkedés nem pótolja a valóságot. Lehet akárhány kismalacot hazudni a vezetői elvárásoknak megfelelően, de a valós számokat mégiscsak a disznó határozza meg. Feltéve az örök kérdés, hogy vágyakat a disznóval is megbeszélték-e? A hatalom tehát az egyik oldalon, például az éppen mostanság cáfolt átszervezés lebegtetésével, papíron elérheti azokat a számokat, amelyek alátámasztják Orbán Viktor székfoglalóit, ez aligha befolyásolja a valóságot. A másik oldalon azonban ettől nem lesz kevésbé mély a recesszió, és nem terem több banán. Pusztán újra, és újra felidézi azokat a diktatórikus vezetőket, akik idejében a kommunikáció manipulálása pótolta a valós eredményeket.

Matolcsy György tehát csak alkalmazkodik a rendszerhez. Ahhoz, ami egyre hasonlít egy olyan konstrukcióhoz, amivel kapcsolatban Orbán Viktor egy őszinteségi rohamában bevallotta, hogy kedvére való. Legfeljebb talán csak az lehet kérdéses, hogy a jegybank elnöke a kegyúr udvari bolondjának, vagy első prófétájának tisztjét kapja meg. Elvégre mindkettőre éppen úgy lehet több jelentkező, ahogy a diktátori állásra is van. Az egyre rosszabb gazdasági kilátások közepette, melyeken az MNB-s beosztottak megfélemlítése nem igazán használ, de rontani biztosan tud.

Andrew_s

Óvakodj a szellemi TyRex-törpéktől.

Zmescience képe nyomán
Olvasgatom azokat a híreket, melyek a rovásírásverseny egyik legjobbja egy Vietnámból ideszármazott hatodikos kislány lett. Idáig tulajdonképpen akár egyike lehetne ez a bulvárhíreknek. Mégis egyet kell érteni azzal, hogy Szaniszló Ferenc díjazásának árnyékában sajnos nem biztosan az még egy kerületi verseny sem. Különösen nem egy olyan kerületben, mely élenjár a rovásírás köznapi használatában. S abban is, hogy polgármestere nyílt, rendőrségi feljelentésekkel támogatott, harcot folytat az internetes cenzúráért.

Holott, ismerve az ázsiai írásbeliség hagyományait, valamint az eredményorientált családi hagyományokat alig lehetne meglepő a győztes. Az iskola, és a szülők egyaránt büszkék lehetnek a kislány teljesítményére, és ezúton is szeretnék ehhez gratulálni. Azzal a reménnyel, hogy a siker megalapozza egy tehetséges élet készségeinek kibontakozását. Mely reménykedéshez csatolnék egy másik, immár a jelen magyar specifikumokból fakadó kívánságot. Azt, hogy a leánynak ettől jobb és nem rosszabb lesz ezt követően a közösségi státusza. Senki nem fogja azért vekzálni sem szóban, sem gesztusokban, hogy miként merészelte legyőzni a nagymagyarkodók, vele esetleg egy osztályban járó gyermekeit. Elvégre könnyen lehet, hogy azok részéről érheti akár csak gesztusbéli inzultus, akik nem csak egy rovásírás-versenyen, hanem a mindennapok betűinek használatában is alulmaradnának. Viszont fogékonyak az olyan ostobaságokra, hogy kinek a fenekét látta el piros pöttyökkel a narancsvidék mesefelelőse. De ezt nem is akarnám agyonragozni, míg okot nem adnak rá a hírek.

Már csak azért sem mert a székely rovásírás ősiségének, illetve eredetének kapcsán sem igazán egységes a tudomány állásfoglalása. Ahogy sok más írásrendszer eredetét illetően is lehetnek kétségek. Elvégre egy, a környezettől eltérő írásrendszer akár információelméleti szempontból is jelentős lehet. Erre mutat rá Sir Arthur Conan Doyle, magyarul „A táncoló emberek” címen megjelent, történetében. Egy olyan karakterkészlet, ami a környezettől eltér, különösebb erőfeszítés nélkül tekinthető egyfajta titkosírásnak. Ami lehetőséget ad arra, hogy közszemlére is tehető legyen egy épület ornamentikájának részeként az az üzenet, ami különben kínos következményekkel járhatna. Akár szó szerint is, mivel volt idő, amikor a titkos társaságok tagjainak válogatott halálnemeket találtak ki a hatalom képviselői. De, mert a tudás közlésének vágya alighanem a társadalmasodással egyidős, és a barlangrajzok korába nyúlik vissza, az írásbeliség kialakulása alighanem örök vágy és cél volt az emberiség fejlődésekor.

Függetlenül attól tehát, hogy a rovásírás kapcsán a kőkorszakot, és a kőkorszaktól folytonos magyarságot emlegeti-e valaki az írásbeliség lényege a fontos. Az, hogy gondolatok közvetítésére alkalmas. S ebben az esetben sokkal inkább lényegesek a közölt gondolatok. Korántsem egyenlőségjelet téve a gyíkagyból éppen csak kitört közösségrombolás, és a Szent Istvánig visszanyúló befogadó, közösségépítő szemlélet közé. Amikor tehát a vietnámi kislány sikerében reménykedek, akkor egyben az országalapítónak elfogadott királyunk nyomdokaiban maradásért is reménykedek. S sajnálnám, ha az ékírást, vagy bármi más írásrendszert az emberek közötti megosztásra használná a politika bármelyik szűk látókörű Tyrannosaurus-szellemiségű tagja.

Andrew_s