2013. március 5., kedd

Fidesz-kirándulás az MSZP-erdőben.

Az MSZP videója lassan csatlakozhat azokhoz a témákhoz, melyekről sokan sokat elmondtak már. Beleértve azt is, hogy a nagy tiltakozások inkább ráirányították a figyelmet. Ehhez nehéz sok újat hozzátenni. Hacsak azt nem, hogy alighanem sikerült az orbáni gépezetet a saját zsákutcájába bevinni.

S ebből nem lóg ki a KDNP éppen aktuális akciója, a kisebbik kormánypárt kezdeményezte, „ki hazudik nagyobbat” című vetélkedő sem. Az ugyanis, hogy publikussá tett anyagok az internetről felhasználható, vagy sem, az lehet külön vita tárgya, de alighanem a cél szempontjából ez indifferens. Abból a szempontból, hogy nem eltereli a figyelmet a filmről, hanem éppen ellenkezőleg. Így szinte biztos, hogy az RTL Klub tulajdonképpen szívességet tett az MSZP-nek azzal, hogy beindított egy folyamatot, amit nehézzé vált kontrollálni. S ez a folyamat az, amivel a Fidesz-t alighanem bevitték az erdőbe. Pusztán annak következtében, hogy önjáróvá váló állapotba keveredett a nagyobbik kormánypárt apparátusa és környezete.

Azt ugyanis lehet tudni már egy ideje, hogy a Fidesz, illetve a párt hangadói, egyfajta hatalmi vakságban szenved. Maga a miniszterelnök is. S ennek mintegy mellékhatásaként, már korábban is rosszul viselte a kritikát. Pártostul. Annyira, hogy az apparátus, jelesül Selmeczi Gabriella vezérszónoknővel, egyfajta preventív gyűlölködésbe is belevágott. Ezt cáfolatlanul hagyva, és saját retorikájának foglyaként, azonnal rámozdultak az ominózus videóra. S ez az, amihez a startpisztolyt kétségtelenül az RTL Klub szerzői jogokkal kapcsolatos tiltakozása sütötte el.

Ezt a tiltakozást követően alighanem a pártkatonaság úgy érezhette, hogy remek lehetőség támadt fogást találni az ellenzéken. Ennek hatására alighanem mozgósították a formális és informális kapcsolatokat. Megpróbálva, és nem is sikertelenül, egy egész tiltakozáshullámot elindítani. Elfeledkezve arról, hogy ez a fajta tiltakozás nem annyira gyengíti a videót, mint erősíti. Mely hatáserősítésnek csak az egyik oldala az, amiről már szó esett. A figyelem, a kíváncsiság felkeltése a videó iránt azokban is, akiknek esetleg nem állt szándékukban megnézni. Miközben van egy másik, szintén a videót erősítő szempont, ami mintha nem domborodna kellően a vitaanyagokban. Az, hogy a vita tényleg szinte kizárólag a szerzői jogok, a vágóanyagok forrása, és felhasználhatósága körül zajlik. Eközben nem kerül cáfolatra annak tartalma. Miközben tehát a Fidesz közkatonasága piszkálja, piszkáltatja a külcsínt, erősíti a belbecset.

Ráadásul minél erőszakosabban támadják a formát, annál inkább válhat kontraproduktívvá. A Fidesz egyre gyűlölködőbbnek kezdhet látszani, miközben az ellenzéket vádolták korábban ugyanezzel. S a szerzői jogok körüli vita nem cáfolja azokat az üzeneteket, melyek a Fidesz kormányzási hibáiról, az emberek százezreinek cserbenhagyásáról, az oktatás, a jogrend, a gazdaság szétveréséről szólnak. Sajátos módon tehát éppen a tiltakozás, illetve annak iránya igazolja a videóban bemutatottakat.

Ezért említetem, hogy Mesterházy Attila köszönettel tartozik a TV-csatornának. S persze azoknak a Fidesz-katonáknak is, akiket már vakká és süketté tett a vezérnek való megfelelési kényszer.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. Hosszú, terjengős, és tényleg csak a támadások miatt nézik meg annyian. Most majd szépen megvágják, pörgősebbé teszik: az csak használhat az élvezhetőségnek.
    És igenis támadják a tartalmat is, de tök röhejes indokkal: a képek ellentmondanak a kormány által sugalmazott valóságnak.
    Hogy is volt a Tanúban?
    "Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Fidesz jelenleg csak azt szajkózza, hogy "gyűlöletkampány". Minden tényszerű cáfolat nélkül. Olyan ez, mintha a népeknek azt a klasszikust emlegetnék, hogy "drágám, most nekem hiszel, vagy a szemednek?"

      Törlés