2013. április 4., csütörtök

Felszabadulás, felszabdalódás.

Budapest, 1945
Forrás: NOL
1945. április 4. –e a felszabadulás hivatalos napja. Április 4.-e sokáig volt hivatalos ünnepe a felszabadulásnak. Felszabadulásnak valami alól, ami azóta is kollektív lelki teher az országnak. Olyan sötét szoba, amelybe kevesen és akkor is félve mernek csak benyitni. Mert tele van csontvázakkal. Olyanokkal, melyek könnyedén a benyitó szívére mutathatnak.

Márpedig az, aki nem tud a szemébe nézni a múltnak, azt továbbra is kísérteni fogja a jelen is. Az a jelen, amiben neki szán dicstelen szerepet a hatalommal sakkozó kevesek egyike. Vagy másika. Az tény, hogy a szovjet csapatok bejövetele és maradása között jelentős dolgok történtek. Miként azon időszak alatt is, mely előzménye volt annak a bevonulásnak. Olyan időszak, melyet Horthy Miklós, a Don-kanyar, Szálasi Ferenc, a deportálások, a Dunába-lövések, gettók, keretlegények fémjeleznek. Olyan időszak, mely alatt pincébe húzódott, aki tudott, s menekült, aki bírt. Olyan időszak, amiben bárki lehetett bármikor ellenség, de a véletlen is ellenségeként szegődhetett egy eltévedt repesz formájában. A szovjet bevonulás sokaknak ezen időszak lezárását, a háború végét jelentette.

Miközben a sötétben ott maradtak azok az eszmék, melyek ma is állati csontvázként kövesednek sokak lelkében. Miközben a hazai történelem-szemléletre sajnos rányomta bélyegét az, ami az ezt követő évtizedekben zajlott. Nem egy esetben ideológiai túlzásokkal vegyítve. Nem kell tehát örülni sem a később, ideiglenesen évtizedekre itt maradt szovjet tankoknak, és nem kell örülni az ezek támogatásával kiépült Rákosi-korszaknak sem. Bár akkor romjaiból épült fel egy ország. S megszülettek olyan generációk, melyek szerencsére már nem saját bőrükön tapasztalták meg a háborút. Miközben továbbra is megtanultak élni a csengőfrász árnyékában.

Április 4.-e mégis a felszabadulás napja. Nem azért, mert ne lettek volna később bajok, túlkapások, áldozatok. Akár értelmetlen áldozatok. De értelmetlen áldozatok voltak azok is, akik menekülni kényszerültek, vagy meghaltak a német és nyilas tömeggyilkosságok, deportálások "jóvoltából". Azokat az emberi mivoltukból kivetkőzött barmokat, akik gyermekes anyákat voltak képesek lelőni nem tudom, de nem is akarom embernek tekinteni. Ahogy azokat sem, akik mások védtelenségével visszaélve Dunába lőttek bárkit is. Tőlük például a legalább tünetileg mentesítették az országot az 1945 utáni évtizedek. Tünetileg, mert a valós kezeléshez be kellett volna menni abba a sötét szobába. Kihozni a csontvázakat, és tisztességgel elföldelni a múltat. De mert ez elmaradt, és a múlt tovább erjedt, mára ismét a hatalom eszközéül szegődhetnek a zombik.

Mert igen, mostanság túl sokan grasszálnak ebből a társaságból. Egyre kevésbé emberek, és már csak biológiailag tartoznak a Homo nemzetségbe. A humanizmusnak már a nyoma sem őrződött meg bennük. Esetleg csak az a nyoma, hogy még tudják mit kéne mondani, hogy elfedjék azt a moslékot, ami a szellemüket ellepi. Színes szavak ültetve dobva a posvány tetejére. S ez baj lenne önmagában is. De nagyobb baj az, amikor a hatalom formálisan, vagy informálisan támogatást nyújt a fekete lélekbe öltözött fasisztoid zombiknak. Amikor rendőr-legények védik a gárda-legények eskütételét, amikor a mélyszegénység konzerválása hatalmi érdek. Eszközt és célt is szolgáltatva a program helyett pogrom-terveket dédelgetőknek. Amikor hatalmi hordószónok kacsint cinkosan össze a másokat nem meggyőzni, hanem legyőzni, megosztva elsöpörni akarókkal. Amikor legyőzni akar maga is mindenkit, aki nem ért vele egyet. Amikor a hatalom a zombiktól remél segítséget a megfélemlítésben, erőfitogtatásban.

Április 4.-e kapcsán tehát érdemes lenen azon is eltöprengeni, hogy miért kell kockáztatni egy hasonló történelmi helyzetet, mint amelyik 1945. április 4.-éhez vezetett. Elvégre felszabadítani is azt kell, aki elnyomatásban részesül. A legkomolyabb elnyomó erő pedig a félelem. Amikor hallgatólagosan tudomásul vesszük a kormányzati félelemkeltést, akkor magunkat taszítjuk elnyomatásba. Tápot adva az újabb fasizálódásnak.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése