2013. április 13., szombat

Neoratkoista Jobbik-ötlet

Forras: http://worldhealthtalk.net/
Annak idején Ratkó Anna neve összeforrott egy meglehetősen elbaltázott demográfiai programmal. Eszméi, és egy másik, nem sokkal kevésbé méltán feledett eszme úgy tűnik összekeveredett a Jobbik egyik politikusánál. Alighanem azért, mert olvasni ugyan sikerült talán egy-két dolgot életében, de a HÖK tagjaként elég volt hallgatókat listázni az egyetemi előmenetelhez.

Stummer János ugyanis azzal a zseniális ötlettel állt elő, hogy a fiatal, diplomás munkanélküli nők „hogy ha nem találnak munkát rögtön, akkor menjenek el rögtön szülni, járuljanak hozzá a demográfiai kilábaláshoz. Elárulva azt, hogy számára tényleg csak akörül forog talán a világ, mint a viccbéli Móriczkának. Talán nem is véletlen ezek után, hogy annak idején miért tarthatták fontos paramétereknek a diákok Pistának való jóságát azokban a bizonyos listákba. Elvégre volt idő, amikor az került volna bele, hogy Adolfkának, esetleg Dolfinak jó lesz. Annak idején szintén volt ugyanis egy listázós társaság, amely többek között a „gyermekgyárnak jó lesz” minősítést is felvette a paraméterek közé némely esetben. Erről természetesen a Jobbik politikusa legfeljebb a könyvekből szerezhetett volna tudomást, ha nem csak ráalszik a könyvekre jól sikerült gólyatábori bulikat követően. Mert a könyv sokszor lehet hasznos vánkos, és esetleg ideiglenes sámli is. De azért a benne leírtak is jelenthetnek némi extra információt.

Nem vitatva, hogy egy fiatal férfinek a gyerekszülésről is legfeljebb az olvasmányaiban fordulhat elő némi ismeret. Ha pedig a szociológiát olyanoktól tanulja, mint aki a minap felszólalt a cigány kultúráról megnyilatkozott, akkor az az ismeret is a nullához konvergálhat. Így aztán minden adott, hogy kinyilatkoztassa a számára teljesen világos és örök szentenciát. A szerinte megfelelő, diplomás nőknek fakanál való a kezébe és inszeminátor a lába közé. Az utóbbi szerepre alighanem szintén meg van a biztos jelöltje, illetve a jelöltek biztos köre. Ahogy annak idején is meg volt, akik kitalálták az „Lebensborn (Életforrás)” projektet. Feltételezve, hogy a Harmadik Birodalom utánpótláscsapatát az SS-re alapozottan, és gyakorlatilag hágató-háznak berendezett árja-bordélyokban lehet majd megoldani. A megfelelő listák alapján természetesen.

Stummer János természetesen nem jutott el odáig, hogy a gárdistákra bízza a probléma megoldását. Talán azért, mert azok életkori összetétele nem felelne meg teljesen annak, hogy aktívan részt vegyenek a kormányzati párválasztó-programban. Amit alig pár nappal korábban hirdettek meg. Természetesen egészen véletlenül ugyanannak a korosztálynak, akiket most a Jobbik képviselője megcélzott. Alkalmasint persze lehet véletlen az átfedés, hiszen a szülőképesség azért biológiailag is behatárolt. Bár talán azzal sem ártana olykor foglalkozni, hogy a gyermek felnevelésének kilátásai szociológiailag válhatnak kérdésessé. A segélyezés ilyenkor lehet átmenetileg hasznos, de csak a kiszolgáltatottságot növeli a hatalom felé. Zsarolhatóvá téve a családokat. Miközben egyáltalán nem töri meg azt a spirált, hogy a mélyszegénység továbbra is újra termelődik. Ráadásul a mélyszegénység némileg növeli a gyermekszületések számát is. Tehát tényleg egy gyorsuló spirál indulhat be.

A megoldás tehát mégis inkább a társadalmi stabilitás kialakítása lehet. A többit pedig bízzuk a családokra. Hátha jobban ismerik a tehervállaló képességüket, mint egy-egy politikus.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése