2013. május 17., péntek

Merkel a szellőztetés előtt


Forrás: Gépnarancs
A németek pénzére ugyan lehet, hogy csak közvetve tart a magyar miniszterelnök igényt. Azonban ez nem jelenti azt, hogy az EU-n belül igencsak jelentős szerepet játszó németek ne figyelnének Orbán Viktor kormányának ténykedésére. Ennek a bohócos videó nyilvánvalóan csak egyfajta nézőpontját közvetítette. Tulajdonképpen a jéghegy csúcsát mutatva meg.

Jól mutatta ezt az a felszólalás Angela Merkel-től, mely európai kontextusba, az unió szempontjából tekintve emlékezett meg hazánkról. Kiemelve azt, hogy bár szinte semmivel nincs megelégedve, azért esze ágában sincs kipöckölni az országot a szövetségből. Azzal, hogy „az Európai Unióból való kizárást nem érdemes kilátásba helyezni”, mivel akkor a szövetség befolyása, nyomás gyakorló képessége erősen korlátozódik. Amely korlátozódás egyébként aligha jelenti az eszközök hiányát, vagy azok gyengeségét. Végső soron még az is előfordulhat, hogy a kormány feltétlen híveinek, illetve az EU-szkeptikusoknak, akkor sem lenne oka fellélegezni, ha ez a kizárás bekövetkezne. Az alkalmazható eszközök sajátos módon ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy nem erősebbek lennének.

Amíg ugyanis az ország a szövetség tagja, addig az informális véleményezéseknek, üzeneteknek, és az enyhébb, konzultatív jellegű megoldásoknak is tere van. Amikor kívülállóként válhat szükségessé a korábbi beruházások védelme, valamint a demokratikus módszertan bizonyos elemeire való emlékeztetés, akkor ezek a megoldások nem feltétlenül megvalósíthatóak. Miközben számos gazdasági, illetve politikai lehetőség adott maradhat. Anélkül, hogy ezekért drukkolnék, de azért ismert a történelemből a gazdasági blokád, és a politikai elszigetelés intézménye. Amit, ismerve a történelmi eseteket, aligha szeretnének sokan megtapasztalni. Már csak azért sem, mivel a hazai gazdaság meglehetősen kitett gazdaságnak tekinthető, és az állampapírok eladásával elég forró pénzek is bekerülhettek a hazai gazdaságba. Nem valószínű ugyanis, hogy a negatív növekedést jelző recesszió túl biztató fedezetet nyújtana a kamatok kifizetésére. S erősen kérdéses az, hogy mennyire sikerült hosszú távon megtérülő beruházásokba, és mennyire a gyakorlatilag azonnali felélést jelentő irányokba csatornázni a hiteleket.

De persze a forró pénzek kivonása nélkül is kellemetlen napoknak nézhet elé az ország, ha lemond a szövetségen belüli enyhébb megoldásokról. Angela Merkel nyilatkozata így akár egy burkolt figyelmeztetés is lehet. Arra nézve, hogy egyelőre az unió egyik vezető hatalma nem kívánja kirekeszteni az országot a szövetségen belüli megoldásokból. Annak ellenére, hogy a magyar kormányzat már a The New York Times márciusi elemzése szerint is meglehetősen próbálgatja határokat. Sajátos módon egyébként ez még jól is jöhet az Európai Uniónak. Miközben ugyanis magyar kormányzati lépések feszegetik az uniós tűrőképességet, a szövetségi szabályokba lefektetésre, kodifikálásra kerülhetnek azok az eljárási szabályok, amelyekkel kezelhetők az orbanizmus tünetei. Olyan szabályok, melyekre korábban azért sem volt szükség, mert úri társaságban általában nem divat az alá az asztal alá üríteni, amiről étkeznek. Angela Merkel tehát már csak azért is kipróbálhatja a kezelést a termen belül, mert így nem kell külön demonstrálni, hogy az említett akció milyen mérgezően büdös lehet mindenkinek.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése