Unortodox sírgyalázó

Forrás: http://www.wellsphere.com/

A szociális temetések megváltoztatott intézményrendszere kellően megmozgatta az emberek fantáziáját. A legkülönbözőbb helyeken bukkannak fel vélemények arról a morbidnak tűnő ötletről, aminek mozgatórugója a temetkezéseken való spórolás. Egybekötve a munkára neveléssel, mivel csak annak járna a segítség, aki tevőleges részt vállal a halott elkaparásában. Ezzel tulajdonképpen Orbán Viktor kedvenc szlogenjének, a temetésekre alkalmazott, forgatókönyvét is visszatükrözi.

Természetesen önmagában nem azzal van baj, hogy aki akar, vegyen részt tevőlegesen a temetésben, mivel bárki érezhet erre lelki ráhangoltságot. Ahogy régen se volt ritka, hogy a barátok, ismerősök segítettek a halott utolsó útjának előkészítésében. A probléma a kötelezőséggel van. Azzal, ami nem teszi lehetővé, hogy a kegyeleti aktust ne valami kötelező gyakorlatnak élje meg az, akinek egyébként is elég lelki problémát okozhat az elszenvedett veszteség. Alig hiszem azonban, hogy ezzel a véleménnyel is újat írnék le, mivel a tervezetet elmondta már más is embertelennek, és alapvetően cinikusnak. Miközben lehet egy teljesen kiszámított hatása is.

Amikor ugyanis kényszerből kell közreműködni valaki elbúcsúztatásában, eltemetésében, akkor ez sokszor csak úgy működik, ha megszakadnak az érzelmi szálak. Akkor, ha a halott valamilyen fomában tárgyiasul. Jól mutatták ezt azok a helyzetek, amikor például a II. Világháború koncentrációs táboraiban kényszerítették a rabokat egymás földi maradványainak eltakarításában. Ahogy a másik oldalt mutatják azok a helyzetek, amikor valaki még a szívéhez nőtt állat eltemetésében sem tud aktívan részt venni. Igaz, az ember nem olyan. Egy embernek, lett légyen az akár kormányzati szereplő, nem okoz problémát az, hogy visszaéljen egy másik ember egzisztenciális kiszolgáltatottságával. Miközben előfordulhat az is, szívest, örömest hoz létre ilyen helyzetet. Amikor ugyanis a másikat kényszeríteni képes, bármilyen enyhe és puha is a látszólagos kényszer, akkor mindenképpen fitogtathatja a hatalmát. Márpedig mi lehet kedvesebb valakinek a hatalomvágy űzte pszichikai függőség során, mint az, amikor egy másik ember érzelmeit is meg tudja törni. Ahogy a prostitúcióra kényszerítés egyik eszköze is pontosan ez. Az érzelmek megtörése, és az emberek tárgyiasulása.

Amikor tehát a temetkezésben való segítséget egyfajta kényszerfeltétellé teszik, akkor az morálisan alig tér el a lányokat piacon vásárló emberkufárok moralitásától. A csináld-magad sírásás meghirdetése tehát látszólag anyagi megtakarítást jelent. Már akkor, ha valaki a hozzátartozóját nem egy tömegsírba akarja elkaparva tudni. Ugyanakkor pontosan abba az irányba hat, amelyet a politika kijelölt az egzisztenciális zsarolással fűszerezett ösvényen. Amikor ugyanis az emberek elfásulnak, és érzelmileg is elidegenedettek, akkor sokkal jobb hatásfokkal manipulálhatóak. Márpedig jelenleg az oktatáspolitika, az unortodox workfare, a segélyezési rendszer, s több más is ebbe az irányba mutat. Nevezetesen abba az irányba, hogy a hatalomnak nem polgártársak, hanem bármire rákényszeríthető alattvalók kellenek.

Ebben az unortodox temetési segély csak egy morzsa. Kicsi, gusztustalan, zombiknak való morzsa ugyan, de csak egy morzsa. Egy apró adalék csupán ahhoz, hogy minél több emberen gyakorlatozhasson az, akinek a másokon való hatalom jelenti az önmegvalósítás egyetlen lehetséges útját. Elvégre az, aki tehetségével, ügyességével, tudásával nem tud kitűnni a többiek közül, még mindig kérkedhet azzal, hogy bárkivel bármit megtehet. Smasszersallereket osztogatva.

Andrew_s