2013. június 30., vasárnap

Unortodoxia ellenzéke labdanézést tart

Nem is olyan régen írtam a szóvivői erózióról. Annak kapcsán, hogy miniszteri szerepéből kilépve, a trafikügyekben is oroszlánrészt vállaló, Lázár Jánosnak kellett gyakorlatilag szóvivői lózungokat emlegetnie. Akkor talán a kormányszóvivő hitelességi problémái miatt. A Fidesz részéről most úgy tűnik Hoppál Péter próbált meg túlmenni a falon. Kérdés, hogy mennyire ütötte meg magát, és cserélik-e, vagy csak tovább nő a Fidesz-szóvivők száma a kompromittálódások következtében.

Hoppál Péter ugyanis elővette azt a már karcosra játszott lemezt, ami a baloldal bankokat kiszolgáló voltáról szól. A lemez már annyira karcos, hogy már a tények is recsegve potyognak ki a barázdákból. Erre utal legalább is az, hogy a szóvivő olyan tényekre látszott hivatkozni, melyeket elég gyorsan, és tényszerűen cáfoltak az ellenzék részéről. Az MSZP részéről legalább is hangoztatták, hogy az ingatlanadó nem ellenzéki célkitűzés a jövőre, hanem a telek- és építményadók formájában a Fidesz jelene. Ezt az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM) Szövetség részéről azzal egészítették ki, hogy Hoppál Péter kijelentései az adózási rendszer okozta megszorításokról kívánja elterelni a figyelmet. Bár kérdés, hogy mennyire érdemes a Fidesznek ebben az irányban törnie magát. A mindennapokban ugyanis az orbanizmusban való hit szemmel láthatóan mindent visz.

Az ugyanis alighanem gyorsan belátható lenne különben, hogy az energiahordozók nemzetközi pénzmozgások által szabályozott árából a kormány csak mások kárára képes rezsit csökkenteni. Ahogy végső soron a szinte naponta felszínre törő, és a kormányzati korrupciót bemutató, újabb adatoknak is legalább némi mozgolódást kellene kiváltania. Nem ragaszkodván persze a város felgyújtásához ennek kapcsán. De azért néhány ellenzéki aktivista szélmalomharc-szerű megnyilatkozásainál szélesebb körű népi ellenzést várva. Ezzel kapcsolatban a trafik-mutyi különben egyre inkább tényleg vízválasztónak tűnik. Fenntartva az áprilisban írtakat: „Ha azonban az ellenzék nem képes, vagy nem akarja a helyzetet kihasználni, akkor pont olyan alkalmatlan a feladatra, mint a kormánypártok”. Márpedig a jelenlegi helyzet nagyon erre utal. Érdemben azonban, mint az érintőleg kinyilvánított Hoppál-cáfolatok is jelzik, mit sem változott a fontolva baktatás politikája. Ebből a szempontból legalább biztosan teljes az egyetértés a Szárszón is kettesben eltáncolt széles ellenzéki összefogás szervezetei között.

Holott Hoppál Péter nyilatkozata elviekben éppen úgy magas labdát dobott fel, mint korábban Rogán Antalé. Korábban ugyanis a Fidesz frakcióvezetője keveredett bele abba a problémába, hogy unortodoxiában már a politikai oldalak is fordítva vannak. Amikor ugyanis azt nyilatkozta, hogy a baloldal képviseli a nagyvállalati érdeket, a tőkekoncentrációt, akkor elfeledkezett a történelemóráiról. S azok tematikájából arról, hogy a tőke érdekeit a jobboldal szokta képviselni. Mely például jól látszik a Fidesz ténykedésén. Például akkor, amikor komoly szolgálatot tesz a földbirtok-koncentrálódásának. Amikor a Fidesz szóvivője a baloldalnak tulajdonítja a bankok kiszolgálását, akkor belesétál ugyanebbe a retorikai útvesztőbe. A feldobott labda pedig csak száll, és repül. Az ellenzék meg hosszan, álmos szemekkel nézi. Lecsapni fáradt. Biztos fáradt az egymással való egyeztetésektől. Miközben alighanem azok, akiknek kezdetben még volt kedvük kimenni egy ellenzéki összejövetelre már belefáradtak a helyzetbe. S ez felértékelheti azt a helyzetet, amiről Gyurcsány Ferenc taktikája kapcsán írtam.

A kivárások lehetőségének egyszerűen azért lesz vége, mert az emberek nyugodt körülmények között nem lesznek megszólíthatóak. Egy darabig ugyanis vissza lehet élni azzal, hogy sokan nem szeretnek szembe nézni a saját rossz döntéseikkel. Ahogy ezt az egyszerű jelenséget Orbán Viktor most eredménnyel manipulálja. A körülmények akár objektív, akár szubjektív romlása azonban radikalizálhatja a reakciókat. Ha a demokratikus ellenzék képtelen lesz többségében felismerni azt, ami mentén az utóbbi időben a DK vezetője cselekedni látszik, akkor végső soron önként lökik az országot a Jobbik-Fidesz hatalmi koalíció karjaiba. Márpedig ehhez minden feldobott, de csak mélán nézve elengedett szóvivői teniszlabda is lépésről lépésre visz közelebb. De különben jó megbeszéléseket kívánok egymással mind az MSZP, mind az Együtt-PM tárgyaló delegációjának. Finom pogácsával, és forró teával a hűvös időben.

Andrew_s

2013. június 29., szombat

Minden hatalmak cárja cserélhető lehet

Áder János pénteken, 2013. június 28. –án aláírta a földtörvényt. Annak ellenére, hogy a megszavazása olyan botrányos körülmények között zajlott, ami felveti a megszavazás törvényességét. Annak ellenére, hogy többen, például a hivatal előtt táborozók is, kérték az aláírás megtagadását. Az aláírás kapcsán mégis érdekes lenne a felhívás, hogy tegye fel a kezét, akinek kétségei támadtak az aláírást illetően. Alighanem valóban ott lehet ugyanis a hátában az a felhúzó-kulcs, melyet Orbán Viktor forgat.

Esetleg ugyanazok az erők forgatják mindkettejükben a motort. S ebben az esetben nem okvetlenül a sokat emlegetett hatalomvágyra gondolok. Még akkor sem, ha Orbán Viktor személyiségével kapcsolatban aligha táplálható némi kétely ezügyben. Azonban éppen ezen keresztül akár manipulálható is. Még talán olyan módon is, hogy személy szerint a miniszterelnök meg is van győződve a saját személyének jelentőségét illetően. Így önként és dalolva eljátszatható vele a vezérbohóc szerepe. A közvélemény számára előtérbe tolva. Miközben a háttérben csendben szüretelik le hatalom gyümölcseit. Arról a pénzfáról, melynek hajszálgyökerei mára belenyúlnak a benzinszínezésbe, a trafikokba, a földügyletekbe, vagy akár a tankönyvkiadásba is. S amely pénzfa egyes levelei fogják biztosítani, immár patyolatfehéren, adományként, felajánlásként megjelenve, a leendő kampány költségfedezetének jelentős részét akár. Immár talán nem is azért segítve a Fideszt a hatalomba, hogy további pénzforrásokat tárjanak fel. A hatalom birtoklásában ugyanis van egy másik nagy vonzerő. Az, hogy meg lehet előzni a botrányok kirobbanását, illetve a kirobbanás után elébe lehet menni a számonkérésnek. Eközben a begyűjtött pénzek töredékéből finanszírozhatóak azok a látszatintézkedések, melyekkel befogható sokak szeme. Vakon pedig szájalni sem mernek. A recept ismerős lehet annak, aki Rejtő Jenő műveit ismeri. Ő írja egy szélhámosság kapcsán: „Igazán semmiség volt ebből a pénzből a "légiós mennyországot" fenntartani. Mit számított akár tízezer havanna vagy akárhány hektó bor vagy sütemény, amikor egész vasútvonalakat, alagutakat és hidakat loptak el?” (A három testőr Afrikában).

De nyilvánvalóan ahhoz, hogy ez országosan működjön, biztosítani kell azt a törvényi környezetet, amely törvényessé teszi az egyes lépéseket. A parlamenti kétharmad értelemszerűen gyakorlatilag Alaptörvénybe iktathatja azt is, hogy kire milyen törvények ne vonatkozzanak. Harrach Péter elszólása ebben a kérdésben legfeljebb csak tarkítja a képet, de nem festi át. Ezt követően az Alkotmánybíróság keze részben meg van kötve, részben pedig Áder János nyugodtan hivatkozhat jogállamiságra, a jogszabályoknak való alávetülésre. Moshatja a kezeit, miközben aláír szinte bármit, amit kérnek tőle. Legfeljebb látszatellenállást kifejtve olyan kérdésekben, melyek alapvetően nem túl fajsúlyosak. Nem cáfolva a kinevezésekor írtakat, miszerint „ennek fényében sajnos fennáll a veszélye annak, hogy a következő köztársasági elnök már személyében, a megválasztás és jelölés módjában szinte automatikusan a megosztottság szimbólumává válik”. Nem cáfolva, csak kiegészítve azzal, hogy immár működése is egyre inkább a megosztás szimbólumává válik. Nem vitatva, hogy vannak, akik számára egy olyan pártkatona teljesen megfelelő köztársasági elnök, akit a lényegi kérdésekben egyedül a vezérséghez kapcsolódó lojalitása vezet. Igazi antimatematikusként megjelenve a közigazgatási hierarchiában.

Nem vitatva, hogy voltak olyan, kegyelminek látszó pillanatok, amikor lehetőségként felmerült a hatalmi játéktéren belüli ellenállás a juhászvezérrel szemben. Azonban mind Rogán Antal, mind Áder János látszólag világosabb pillanatai elmúltak. A párt és a hatalom összezárt. S ezek azok a jelenségek, melyek egy, a miniszterelnökön esetleg jócskán túlmutató szervező erőt sejtetnek a háttérben. Ami független attól, hogy Orbán Viktor egyébként személyében mennyire problémás személyiség. Az országnak a miniszterelnök pszichológiai állapota csak közvetve, a tünetek jogrendszerbe öntésekor, illetve a külpolitikai lejáratódáskor jelent problémát. A hosszú távú problémát az jelentheti, hogy eltávolítása esetén is megmaradna azok az összefonódások, melyek pillanatnyilag a helyén tartják. Ez a megfelelő kampányfinanszírozási háttér biztosításával akár lecserélhetővé is teheti akár Orbán Viktort is. Például egyfajta demokrácia-demonstrálási céllal. Érdemeik elismerése mellett természetesen. A következő ciklusban akár, egy „emberarcú” miniszterelnököt téve a pókháló közepébe. Addig pedig minden hatalmat, de leginkább minden pénzt, a szovjeteknek.

Andrew_s

2013. június 28., péntek

Zsebben az oktatás és a tankönyvek ára

Rózsika-néni levele
Forrás: Gépnarancs
Lassan de bizonytalanul megkezdődik az előző tanév kiheverése, és a következőkre való felkészülés. Az érettségizetteknek pedig az iskolától független élethez, vagy a továbbtanuláshoz való nekirugaszkodás. Az utóbbihoz megadták az alaphangot a téli diáktüntetések, illetve botrányok éppen úgy, mint a minap publikált összesítés arról, hogy hol nem tart a hazai oktatás. Annak az oktatáspolitikának a következtében, melynek mindkét jeles képviselője letette a garast a napokban.

Bár a nemzetközi mezőnyben egyre inkább sehol sem tartó oktatásnak fontos ismérve lehetne a felsőoktatási beiskolázás, a gyakorlatban az oktatáspolitika a profiltisztításban látja a közeljövő legfontosabb teendőit. Klinghammer István felsőoktatási államtitkár szerint ennek egy-két éven belül most-aztán-már-tényleg-nagyon-irgum-burgum meg kell történnie. Addig is ő, akinek a kezében a pénzcsap, keres egy kisebb lavórt, és mossa kezeit. Kijelentve, hogy: „Minden rektor és minden szenátus pontosan tudja, mely szakjai életképesek”. No meg persze ezzel rábízva a piszkos munkát azokra, akik felett ő dönt a finanszírozási kérdésekről. Azokról, melyek korántsem befolyásmentesek az egyes szakokra beiskolázható hallgatók számát illetően. A most végzettektől meg elsősorban hűséget vár el. A nemzethez, az anyanyelvükhöz, és a tanult tudományhoz. Elfeledkezve arról, hogy a diplomás munkanélküliség adatai alapján a diáknak döntenie kellhet. Arról, hogy vagy tanulmányaihoz, vagy a nemzethez lesz hűséges. Miközben azért megnyugtató, hogy a listából a párt kimaradt.

Hasonló gondolatok egyébként visszaköszönnek abban a levélben is, amit Hoffmann Rózsa küldött az érettségizőknek. Megfogalmazva, hogy azért kapják meg az érettségizők az Alaptörvény egy-egy példányát, mert ennek lesz a feladata a bátorság forrásává válni. Bátorítva arra a diákokat, hogy megannyi kísértő erő ellenében se menjenek külföldre. Elvégre akkor, amikor nem kap munkát, hülyének nézik a politikusok, osztályrésze lehet a személyes szegénység, miközben olvashat a politikusok milliárdos mutyijairól, akkor vacsora helyett előveheti az Alaptörvény lapjait. S vagy megeheti, vagy kicsomagolhatja belőlük a maradék szalonnavéget. Viszont legalább megtudhatjuk, hogy Orbán Viktor mit tarthat a zsebében. Alighanem az Alaptörvény egy példányát, miközben abból merít bátorságot a brüsszeli nyilatkozat során.

A zsebre tett neveltetés
Noha lehet, hogy a különben udvariatlannak tűnő gesztus mögött a közvetlenség látszatát sugallni akaró szimpla lenézés van. Valami olyasmi, ami Hoffmann Rózsa levelében is megbújik. Ha ugyanis az érettségi kapcsán felnőtté avatja a diákokat, és ellátja őket még az Alaptörvénnyel is, akkor talán megtisztelhetné az érettségizetteket. Például tiszteletet sugalló nyelvezettel. Mellőzve például a tegezést. Még akkor is, ha ő maga magát mindenki Rózsika-nénijének hiszi magát. Azok egyikének, aki majd jól eldönt mindent a kis butusok helyett, akik ott lézengenek a társadalomban. S akik miatt Viki-bácsinak is mindent szabályozni kell. Amihez jó előkészületet ad a központosított tankönyvellátás is. Elvégre a szellemi eszterga-gépsor egyik fontos része lehet, ha mindenki egyszerre lép, és egyszerre lapoz. Ráadásul úgy, hogy a felkészülés során jó előre befizethetik a tankönyvek árát.

A tankönyvek ugyanis majd csak ősszel kellenek, de fizetni már most szükséges a kiküldött díjbekérők alapján. Veszélyeztetve az iskolakezdési támogatás igénybe vehetőségét is. Elvégre kit érdekel a családok helyzete akkor, ha egy nonprofit céget kell megtámogatni. A jelen esetben a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) az, amely az említett díjbekérőket szétküldte. Biztosítva azt, hogy a családoktól olyan helyre áramoljon a pénz, ahol azt akár meg is forgathatják az eltelő időben. Mert azért érdemes tudni, hogy ebben az esetben akár milliárdokról beszélünk, aminek a napi kamata is szép pénz lehet. Kérdés lehet persze, hogy ez haszna az előre kért pénzeknek, szigorúan nonprofit alapon, hol fog esetleg kikötni? Ugye nagyon meg kell majd lepődnünk azon, ha valamelyik választási kampánykomponens támogatói között megtaláljuk a tankönyvekben érdekelt valamelyik céget? Még akkor is, ha a trafik-ügyletekhez képest ez csak aprópénz lehet. Elvégre könnyen lehet, hogy több olyan család, összeadott, teljes éves bevételét is meghaladhatja, akiktől azért előre legombolják a tankönyvet árát. Mert az a rendszer, amibe Rózsi néni viszi be kézen fogva a magasról lenézett diákokat, ezt képes nyújtani.

Illetve nem csak ezt. Magát a zsebre tett kezű lenézést is tudja nyújtani. Meg a szólamokat. Hűségről, hazáról, nemzetiességről, permanens szabadságharcról, napi győzelmi jelentésekről. A paletta itt egyre szélesebb. Miközben az emberek mindennapjainak lehetőségei, és benne az oktatás is, szűkülnek.

Andrew_s

Végképp eltörölni...

A kísértő múlt egy plakáthármasa
Fotó: EISimay
Még egy hónapig, 2013. július 28.-ig lehet megtekinteni azt kiállítást, mely a rendszerváltást megelőző pártállami korszak köz-propagandáját mutatja be a fenti címmel. A kiállítás színhelye az OSA Archivum az Arany János utcában (Budapest, Arany János u. 32.). A kiállítás anyaga pedig a korábbi korszak plakátjaiból történt merítés.

Bár nem számoltam össze, de a hivatalos adatok szerint a kiállításon mintegy 300 plakát, illetve hirdetmény látható az 1949 és 1989 közötti évekből. Mivel tényleg soknak, tűnik, elhiszem, hogy ennyi. Miközben természetesen tudható, hogy ez sem lehet más, mint egyfajta reprezentatív válogatás. Alighanem komoly feladat elé állítva a rendezőket. Álljon is itt a kiállítás kurátorának neve: Kende Tamás, történész. Már csak azért is, mert tényleg a közélet szinte teljes keresztmetszetét képviselik a kiállításon látható színes papírok. Láthatóak azok a plakátok is, mely színházi előadásokat, filmeket népszerűsítettek. De látható olyan is, mely az érettségi megszerzését volt hivatva népszerűsíteni. Amin, abban a hiszemben, hogy ma már az szinte alapkövetelmény, ma talán sokan mosolyognának. Azonban érdemes lehet elgondolkozni azon a szemléleten, mely az emberfők kiművelésében még a jövő zálogát vélte megtalálni. S persze azon is, hogy vajon ma érettségije valóban jelent-e akkora érdemet, mint amit a neve sugall. A kiosztott alaptörvénykötetektől is függetlenül.

Maga a kiállítás egyébként sem titkoltan a mának való üzenet szándékával is került közszemlére. A kiállított dokumentumok mellett ugyanis a 2010-ben elfogadott Nemzeti Egyetertés Nyilatkozatának, valamint a 2011-ben elfogadott Nemzeti Hitvallásnak a részletei tarkítják. Mintegy párhuzamot jelentve azokkal a brossúrákkal, szónoklatokkal, melyek az egykori, még Rákosi beszédeiben visszaköszönő, sztálini alkotmány szellemét idézik. Azt a szellemet, ami többek szerint ismét előmászott a palackból, és kissé visszafele is kúszott az időben. S amely szellemet mintha egyre többet etetné a napi hatalmi politika. Számos történelmi áthallást eredményezve. Akár a Rákosi-korszakkal is. Talán erre utalhat az is, hogy magában a kiállításban is számos olyan momentum bukkan fel, ami kicsit hasonlít arra, amit az informatikusok „easter egg”-nek neveznek. Ezek azok az apróságok, melyek egy program tényleges funkciójától függetlenek, de bizonyos billentyűkombinációk hatására előbukkannak.

De tulajdonképpen ilyennek tekinthető az a jelenség is, amikor az információt a ténylegesen leírt mondatok mögötti tartalom hordozza. A sorok közti üzenés, melyet az említett korszakban a profizmusra kellett fejlesztenie annak, aki valós információkat is be akart csempészni a hivatalos közlemények soraiba. Ahogy annak is, aki ezeket az információkat ki akarta olvasni. Annak érdekében, hogy kicsit magasabbra lásson a futószalagon készült sikerpropaganda kerítése felett. Amely korszakot, az információ, a gondolkodás szabadsága érdekében, tényleg nem ártana végképp eltörölni. Talán ezt a korszakot is fel kívánta idézni a rendező, amikor néhány speciális plakátsorrendet vélhetünk felfedezni. Akár ennek letesztelésére is javasolható lehet a kiállítás megtekintése. De annak, aki nem kíván ebben a meg nem hirdetett játékban részt venni, annak is élvezetes lehet a hirdetmények, mint kordokumentumok világa.

Andrew_s

2013. június 27., csütörtök

Varga Mihály B-terve

Forrás: Varánusz
Most, hogy az előirányzatokkal baj van, nagyon úgy tűnik, hogy a B-tervek korát éli a hazai politika. Az ellenzéki összefogással kapcsolatos előirányzatokkal kapcsolatban Gyurcsány Ferenc hirdette meg pártja B-tervét. A gazdasági előirányzatokkal szemben pedig Varga Mihály. Bejelentve sarcigényét a bankoknak. Elvégre el sem tudjuk képzelni, hogy miként merészelt a tranzakciós illetékből kevesebb pénz befolyni a költségvetésbe, mint amennyit beterveztek kivenni onnan a szétcsorgó közbeszerzési csatornák segedelmével.

A bankoknak tehát két lehetőségük maradt. Fizetnek, vagy fizetnek. Mármint befele a költségvetésbe. Varga Mihály gazdasági miniszter, az ő arkangyali mosolyával, benyújtott egy módosítót, melyben ott van az ominózus mondat: „A pénzforgalmi szolgáltató (ide nem értve a kincstárat) 2013-ban a tranzakciós illeték elmaradását pótló egyszeri befizetésre kötelezett”. Ráadásul az első év-harmadra, a január-április hónapokra együttesen megállapított tranzakciós illeték 208 százalékát. Amely megoldásról azért mégis csak Hofi Géza emlékezetes műsora jut az ember eszébe a disznókról és a tervteljesítésről. A mosolyhoz tehát pallos is társul. Világosan kihasználva annak demagógiának a hatását, amivel bemagyarázzák az embereknek, hogy a bankok a szemetek. Alkalmasint persze világos, hogy a tőkekivonás továbbra is a vállalkozásoknak adandó, akár csak áthidaló hiteleknél azonnal megbosszulja magát. S az is, hogy a költségvetés ostorának a végén mindenképpen a lakosság áll. De a közvetlen demagógia azért hat.

Különösen, mivel a lakosság felé továbbra is folyik a porhintés a rezsivel, illetve a megemelt szocpol-pénzekkel kapcsolatban. Ahogy azonban már Hofi Géza kiemelte, a semmiből akkor sem lehet kiosztani a valamit, ha előtte megbeszélik a disznókkal. Így a költségvetések kormányzatilag éppen úgy célszerű lenne megcélozni a nulla összegű, vagy pozitív hozadékú megoldást, ahogy a versenyszféra vállalkozásai sem működnek másként. Ezért aztán a szolgáltatók értelemszerűen továbbhárítják a költségvetési terheket. Vagy beszüntetik a működésüket. Felszabadítva a piaci terepet az államosítási szándékok, illetve a kormányközeli befektetők előtt. Amely utóbbi lehet nyilvánvaló cél, amelynek megvalósítása után szinte borítékolhatóan megszűnne a kormányzat hadjárata a szolgáltatók ellen. Egyszerűen azért, mert az energiahordozók nemzetközi árára, valamint a kockázati befektetők által az állampapírokon elvárt kamathozamra nézve a kormánynak kevés befolyása van. Nagyjából a kambodzsai, vagy az angol alkotmánnyal kapcsolatos befolyásolási képességgel azonos. Lehet róla véleménye, és aztán fizetni kell.

Igaz, a teljes folyamathoz, a teljes szolgáltatói szektor kormányzati, vagy ahhoz közeli befolyásba vételéhez idő kell. Nem véletlen tehát, hogy Orbán Viktor, és csapata szinte állandóan a jelen kormányzati erők évtizedes uralmát igyekeznek sulykolni. Még olyan kérdések megközelítésében is, amely esetében a szakmai ostobaság szinte nyilvánvaló. A legutóbbi hír ebben a sorban Simicskó Istvánnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkárának a megnyilatkozása volt. A kábítószer-ellenes világnapon azt találta mondani, hogy 2020-ig teljesen visszaszorítanák a kábítószer-fogyasztást Magyarországon. Amiből az évszámot is érdemes figyelni, mivel bőven túlmutat a jelenlegi kormányzati cikluson. De a következőn is. A szakmaiságot is lehetne természetesen számon kérni, mivel a kábítószerek, illetve általában a szenvedélybetegségek kérdése aligha egy államtitkári leirat tárgykörét képezik. Annál lényegesen komplexebb kérdések. Különösen azt követően, hogy a szenvedélybetegek, például a dohányosok, pénzéből kívánják kistafírozni a hatalmi ismerősök egy részét.

Azonban a szándék kézenfekvő az Emmi-nyilatkozatban. Folyamatosan ismételgetni: „esélyetek sincs, mi nyerünk”. Mert ellentétben azzal, hogy a gyurcsányi B-terv lehetet egy taktikai húzás-sorozat része, a vargai B-terv nagyon is lehet egy kézzel fogható, és megvalósítandó terv része. Olyan, amit keresztül kellene mindenképpen hajtani a vezéri, és közgépi elképzeléscsomagok teljesülése érdekében. Ebben az esetben Varga Mihály emberi arcának tényleg nem lesz kegyelem. Ahogy a pénzintézeteknek sem. Mert ahol az adóprés jelenti a normát, ott fizetni kell. Most és azonnal. A jövő meg nem számít. Számítva arra, hogy akinek közel teljhatalmat sorsolt a demokrácia rulettje, annak a hatalom megtartását is biztosítja majd a sors. Meg a B-közép.

Andrew_s

Ahol nem tart a hazai oktatás

Az elmúlt időszakban a napi politikai kavarodások kétségtelenül elvonták kicsit a figyelmet arról, ami a télen igencsak orientáló hatással bírt. Az oktatásról, a felsőoktatásról. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne érkeztek volna hírek a hazai oktatás világából. Beleértve azokat a híreket is, amelyek a külföldre távozó diákokról, munkavállalókról szólnak. Ugyanakkor érdemes tudni azt is, hogy hírünket a világban nem csak a külföldre távozottak fémjelzik, hanem az oktatáspolitikánkat jellemző adatok is.

Ahogy arra az Átlátszó Oktatás is felhívja a figyelmet, publikálásra került ugyanis az az áttekintés, melyben az OECD-országok oktatási adatait dolgozzák fel. A hazai reflexió alapján lesújtó képet nyújtva a hazai felsőoktatásról. Eszerint igen rosszul állunk az oktatás megfinanszírozottságában, és a munkanélküliségi adatok tekintetében egyaránt. Az utóbbi esetében mind a diploma nélküli, mind a diplomás munkanélküliek tekintetében a sereghajtók közt van Magyarország. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy az idén publikált áttekintés nem az idei, de még csak nem is a tavalyi adatokat tartalmazzák. Mielőtt azonban bárki nekiállna „nyócévezni”, az adatok vonatkoztatási éve, a 2011. év is már a jelen kormányzat regnálásának az éve. Ellenben nyilvánvalóan nélkülözi azoknak az intézkedéseknek a hatását, melyek azóta buggyantak ki az oktatáspolitika, illetve az általános poltika retortáiból.

Ebből a szempontból például érdemes lehet figyelni az elemzés azon sorait, melyek a tanulói kilátásokat dolgozzák fel. Amikor ugyanis a várhatóan egyetemet végző diákok 27%-át említik a felmérésben, akkor ez azt jelenti, hogy hazánk nagyjából azon a szinten tartott 2011-ben, ahol az OECD, illetve az európai átlag 2000-ben. Ez a fiatalok oktatási karrierkilátásaiban gyakorlatilag két felsőoktatási fordulót kitevő lemaradást jelent. Látszólag. Azért látszólag azért, mert az, aki az életét ma nem úgy képzeli el, hogy egyetemet végez, az könnyen egy generációnyi lemaradást generálhat. Ha feltételezzük, hogy a gyermekeit azért mégsem üti szájon, ha a továbbtanulási szándékukat megemlítik. Átlag öt éves felsőoktatási képzést tekintve a mintegy tíz éves lemaradás tehát bőven túlmutat a generációnyi kiesésen. Amikor tehát a Hoffmann-Klinghammer páros a felsőoktatás további restrikcióját képviseli, akkor generációk képzéséről mond le az ország. A források megvonása, az oktatók nyugdíjazása, az államilag finanszírozott képzés visszafogása ugyanis nem igazán a továbbtanulási kedv növelését szolgálja. Márpedig a diáktüntetések fókuszában ilyen intézkedések álltak. Ezzel, miközben már a 2011-es adatok alapján is „sikerült” a 26 értékelt ország közül a 22. helyet megcsípni, könnyen lehet, hogy azóta csak csúsztunk lefele.

Még akkor is talán, ha nyilvánvalóan egy differenciáltabb arányszám jobb lenne. Arra nézve például, hogy hányan tervezik itthon befejezni tanulmányaikat. Mert 2011 óta, az oktatáspolitika egyik „eredménye” a diákok külföldre-orientálása. Amely utóbbi gyakorlatilag felér egy szociális abortusz-programmal. S nem arról van szó, hogy a felsőfokú képzést fétisként kellene kezelni. Nyilvánvaló, hogy a társadalomnak nagyon is szüksége van középfokon jól képzett szakemberekre. Azonban azt is tudjuk, hogy a szakképzés, a felzárkóztató oktatás is gyakran esett a forráskivonás és az átszervezések áldozatává. Az utóbbi első hatásai már a felmérésben is látszanak. Az egy tanerőre jutó diákok számát tekintve ugyanis minden iskolatípusban az utolsó harmadban volt az ország már 2011-ben is. Azóta ennek aligha kedvezett például a kényszernyugdíjazásokkal megvalósított közvetett tanárelbocsátás. Márpedig a felzárkóztatás, a szakképzés gyakorlati oktatása, a tehetséggondozás aligha képzelhető el nagy létszámú osztályokban.

Így gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy már általános és középiskolában lemond az oktatás a diákok egy részéről. Miközben a fokozott tanári terhelés már 2011-ben sem volt megfizetve. A pedagógusfizetések akkor is lemaradtak a környező világban megszerezhető javadalmazáshoz képest. Azt meg a napi hírekből is tudhatjuk, hogy ez mit sem változott, mivel Hoffmann Rózsa csak szeptembertől ígér valami javulást. A kormányzati ígéreteknek azonban igen alacsony a vásárlóértéke, és társadalmi presztízse. Különösen, mivel érdekképviseletként egy felülről szervezet kamarában látja a kormányzat a megoldást. Ami, ismerve a valamikori SZOT-korszakot, pontosan tudhatóan hatástalan. Pontosabban a hatalom számára lehet hatásos, de aligha jelent majd teljes érdekképviseletet a hatalommal szemben. Kikényszerítve például Hoffmann Rózsa ígéreteinek betartását.

Összességében tehát egyet lehet érteni az Átlátszó Oktatás véleményével, hogy lesújtó a kép a 2011-es adatok alapján. Miközben sajnos korántsem biztos, hogy ez a kép nem súlyosbodott a jelen tendenciákat látva. Nem feledve persze, hogy amíg számokon vitázva telnek az évek, generációk alól ránthatja ki a politika a szőnyeget. No meg az országot.

Andrew_s

2013. június 26., szerda

Kedveljük-e Gyurcsány taktikáját?

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke elmondhatja magáról, hogy róla szinte mindenkinek van véleménye. Érthetően beemelve a hírfolyamokba a vele kapcsolatos híreket, és találgatásokat egyaránt. Részben az utóbbiakra reagálva érezte szükségét annak, hogy leszögezze a félreállásáról, esetleg félreállításáról szóló hírek hápogó voltát. A Molnár Csabával közös sajtóreggelin is kiemelve, hogy pillanatnyilag az ellenzéki összefogás az a legfontosabb napirendi pont, ami mentén érdemes lehet tárgyalni.

Ez persze egyben azt is jelenti, hogy pillanatnyilag az az életkép lehet az igazán hitelt érdemlő, ami Szárszón alakult ki. Az, ami tulajdonképpen Bajnai Gordon és Mesterházy Attila kézfogójaként képzeli el az összefogást. Talán a Nagy Imre házánál elmondott Gyurcsány-beszédnek köszönhetően ez pillanatnyi állapot is lehetne. Aminek azért ellentmondani látszik az, hogy egyfajta B-tervként Gyurcsány Ferenc is meglebegtetett egy lehetőséget a Bajnai nélküli összefogásra. Ami annak ellenére nem lenne feltétlen jó ötlet, hogy Bajnai Gordon valóban több kommunikációs bakit is elkövetett. Azonban az is kétségtelen, hogy elismert gazdasági szakemberként talán az egyetlen, aki hitelt érdemlően tudná a képviselni a választók előtti őszinteséget. Azonban most látszik visszaütni az a kezdeti kommunikáció, ami talán nem is Bajnai Gordontól indult a jelenlegi E14 háza táján. Emlékezhetünk még arra az ellentétre, ami a Milla vezetője részéről került részben kifejtésre még Bajnai Gordon hivatalos újradebütálása előtt. Októberben. S bár lehet azt mondani, hogy egy politikus ne legyen haragtartó, azért a politikai ellentétek ki nem beszélése okozhat fennakadást a közös politizálásban. Ami mellett az is igaz, hogy a tárgyaláshoz két fél kell.

Ebből a szempontból alighanem kezelhetőbb szemlélet volt annak idején Kónya Péteré. Mely szemlélet kialakíthatta volna Bajnai Gordon olajbokrának a helyét. Az október óta kialakult helyzet alapján jószerivel ott sem tart ma az ellenzék, ahol akkor. Ha a cél egy demokratikus választási szövetség kialakítása lenne, akkor az említett állítás alighanem kis kockázattal tehető meg. Az októberi hajó alatt azonban sok víz elfolyt, miközben a kormányzat sem tétlenkedett. Azzal, hogy az ellenzéki erők nem álltak ki időben egy világos, a választók számára is kezelhető szövetségi elgondolással, tulajdonképpen kifolyt az idő a kezük közül. A Fidesz részéről elindultak azok a lejáratókampányok, melyek defenzívába kényszerítik, megosztják az ellenzéket. Miközben azzal, hogy a Szárszó kapcsán említett elitizmussal nem sikerül megszólítani az emberek nagy részét. Sem Gyurcsánnyal, sem Gyurcsány nélkül. Viszont, noha lehet szóhasználati vitákat folytatni a június 16.-án elhangzott beszéddel kapcsolatban, Gyurcsány Ferenc legalább világossá tette, hogy nem kíván kizárólag egy önmagába zárt közösségen belül kommunikálni. Azért is kockáztatható meg az a kijelentés, hogy az a beszéd taktikailag a helyén volt. Ha csak annyira, hogy nyomás alatt tartja a Fideszt, akkor is.

Az természetesen lehet egyéni választás kérdése, hogy valaki szereti-e Gyurcsány Ferencet. Beleértve a volt miniszterelnök politikáját, múltját, és akár jelenét is. Azt azonban alighanem megállapítható, hogy jó taktikai érzékkel rendelkezik, miközben retorikában is Orbán-álló. Látszólag ellene szegezhető ennek az, hogy az egyedüli megméretés szinte a vereséget borítékoló hatással bírhat. Egyrészt azonban talán felébresztheti az ellenzéki pártokat. Elősegítheti például a megnyilatkozási kényszert a partnereknél. Talán arra is ráébredve eközben, hogy amikor az utcán mérhető az egyre kisebb mozgósítókészség, akkor gond van, gond lehet a szándékok kommunikációjával. Másrészt azonban az is nyilvánvaló, hogy amennyiben mégis az egyedüli megméretés marad, az is egyfajta színvallást provokálhat. Márpedig a tényleges szándékok tisztázása szintén szükséges taktikai lépés lenne. Alkalmasint megvilágítva esetleg azt a szándékot, hogy az ellenzék nem feltétlenül akar kormányváltást. A színpadokon elmondott körmondatok ellenére.

Bajnai Gordon ugyanis kétségtelenül jó gazdasági szakember. Bőven felmérhette, hogy a jelenlegi gazdasági katyvaszból nem olyan egyszerű lehet az ország kivezetése. Különösen akkor nem, ha azt a Fidesz várható, újabb obstrukciós nyomása ellenében kell megvalósítani. Abban az esetben, ha ennek az állapotfelmérésnek az eredménye párosul a saját térfélen kivihetetlen széles összefogással, akkor lehet racionális döntés a választás elvesztése is. Politikailag mindenképpen. Még akkor is, ha egy újabb négy év végére alighanem le kell majd végleg porolni a rendszerváltás előtti túlélőkészleteket. Két „t”-vel, múlt időbe téve a demokráciátt. Gyurcsány Ferenc fellépése, taktikája akár a valós szándékok tisztázását is segítheti. Miközben könnyen előfordulhat, hogy a cselekvés ígérete még egyszer, és talán utoljára, képes felrázni az elit szekértáborokra már csak legyintő választókat. Erre pedig szükség lehet a Gyurcsány Ferenchez fűződő, az egyes ellenzéki háttérszereplők részéről megnyilvánuló személyes szeretettől függetlenül.

Andrew_s

Tiszta vizet a fülekbe

Forrás: Origo
Tüntetések és párthatározatok. Tüntetnek a kormány ellen. Civilek és pár párt velük. Tüntetnek a bankok ellen. Jobbára civilek, és mások velük. Ezek a mások zászlókat visznek. Árpád-sávosat is. Csíkosat. Hihetnénk, hogy az utóbbi miatt erősödik az előbbi. Hihetnénk, hogy a devizahitelesek tiltakoznak, amiért bármelyik párt rájuk akar telepedni, mozgalmukat kihasználni. Hihetnénk. S tévednénk. Ahogy akkor is, ha azt hinnénk, hogy a hatalom lenyugodott. Abban is tévednénk.

Hihetnénk pedig, mert a választási törvény átszabva, és a mindent megszavazni képes vak és süket parlamenti erő is demonstrálva. A vezér a hordón, hangja hangos, a tenyerek tömege ütemesen csapdos. Azonban látszik, hogy a győzelem érdekében akár az utolsó pillanatig finomhangolnak majd. Zenekart és törvényt. Vagy éppen a választási határokat. Mint azt Rogán Antal bejelentette. Közben mások fanyalognak, tömegeket hiányolnak, hibalistát alkotgatnak. Például arról, hogy szerintük mi volt a gond Szárszóval. Nem beérve száz szóval. Holott végső soron egy magánrendezvény, magánelittel és magánvéleményekkel. Lehet elitista önképzőkör akár. Lehet ott azt mondani, hogy az emberek nem becsülik a demokráciát, ha nem harcoltak meg érte. Lehet azt mondani? Lehet. Akármit. Kérdés, hogy az embereknek kell-e az, amit, és ahogy kínálnak a kormánnyal szemben alternatívaként. Egy elefántcsonttoronyból ki lehet szólni, hogy „nem becsülitek a demokráciát”. Lent pedig erre megvonja vállát a tömeg. A hordó ugyanis közelebb van. Jobban hallható. Jobban érthető. A zavarosban jobban is látható.

Mert a jelenlegi helyzetről az egy évnél régebben írtak jutnak az eszembe. Akkor a zavarost felkavaró zavarosban horgászók kapcsán szinte a máról szóltak a szavak. Szólhattak. Az iszap azóta sem nyugodott le. Nem hagyták. Nem hagyják. Érthetően nem is fogják. A hatalomnak nem mindig kell nyugalom. Akinek pallos van a kezében, harcolni akar. Aki harcolni akar, az pajzsot és pallost akar. Pajzsot maga védelmére, és pallost az ellenség ellen. Mert az, aki harcol, csak ellenséget lát. Ellenfelet szinte sosem. Számára csak kétféle ember van. Támogató, és ellenség. A hadvezérrel együtt dobogó arctalan hatalom, és az elsöprendő tömeg. Törvény a pajzs, és törvény a pallos. Pallossal faragott törvény. Esetleg baltával. A forgácsok pedig senkit sem érdekelnek. Mert ahol nagyban igazítják a nagyokhoz a törvényt, a kicsikre hulló, őket sebző szilánkok nem számítanak. A tömegük fekve is tömeg. Ha állva nem viszik vállukon a vezért, legfeljebb egymásra halmozottan, fektükben áll a hátukra.

Halmozottan. Az iszapba taposva. Fentről azt halva, hogy „Lám, Tietek a hatalom, hisz rajtatok állva gyakorlom”. Azoknak, akiknek tele a fülük iszappal, és a fejük a napi gondokkal nem szólítják meg a magasztos mantrák. A napi víz és kenyér nagyobb gond, mint az, hogy mit mondanak Szárszón. Mondhatják, hogy demokrácia-rezisztensek, nem érdekli őket más, csak az opportunista túlélés. S tényleg. Az éhező gyermek munkanélküli szüleit nem is fogja más érdekelni. Miközben indulatai gyűlnek, és a pohara egyre keserűbb, bürökebb. Kellene neki a demokrácia, a döntés szabadsága. De a feleslegességtől, szegénységtől, szociális magánytól véreres szemek már csak célpontokat keresnek. Az antidemokratikus hatalomnak tehát nem célja a szociális problémák megoldása. A szegénység kell, a megmutatható szegénység kell, bűnbak, és eszköz egyaránt. Az iszapban kúszók egyikének rálehet mutatni a másikra: „ő koszosabb, ő akarja elvenni a Te mocsaradat”. S fent lehet röhögni az iszapbirkózáson. A meddő küzdelmeken. Ha pedig egy réteg magasabbra nyúlna, akkor egy kis törvénytömlővel át lehet rendezni a játékteret.

Ezen az nem segít, hogy kívülről azon töprengenek hangosan, miszerint: „kéne nekik szólni, hogy fel kellene állni”. A tömegek arra fognak támaszkodni, aki közéjük mer, tud, és képes menni. Ha a bankok elleni fellépés a norma, akkor csíkos zászlókra támaszkodva, másokat, majd egymást is legázolva fogja kirúgni a küzdőtér kapuit. Meghagyva a hatalmi elit karzatát, és másra borítva a dühük mocskát. Ha képes lesz más, a tömegnek érthetően elmondani, hogy a karzatot akkor is el lehet seperni, ha csak felállnak, és egymásra támaszkodnak az egymásra taposás helyett, akkor lehet demokrácia. De nem attól, hogy számon kérik rajtuk a hiányát. Nem elvárni kell, hanem segíteni. Nem szemrehányást tenni, hanem javítani. Nem csak írni, hanem olykor olvasni is. Nem a tömegek fejére olvasni, hanem a tömegek reakcióiból. Tiszta vizet öntve a fülekbe, és ember voltukat sem feledve.

Andrew_s

2013. június 25., kedd

A kormányszóvivő szerepében: Lázár János

Az egyes megnyilatkozások során olybá tűnhet, hogy kormányzati megszólalók egyfajta szerepcserét hajtanak végre. Beleértve a Fidesz szóvivőit is. A jelenség végső soron annak is betudható, hogy a szóvivők nagymértékben erodálódnak, fulladnak bele az ellentmondásokba. Olyan mértékben, ami egyre inkább a tekintély mellécsatolását igényli a megnyilatkozásokhoz. Ahhoz, hogy legalább a hívek hitelt adjanak a mondatoknak.

Az erózió egyik biztos jele például, hogy Selmeczi Gabriella egyre kevesebbet szólal meg, miközben a Fidesz segédszóvivői egyre inkább előtérbe kerülnek. Azonban alighanem hamarosan még újabb arcok állhatnak majd csatasorba, mivel már Zsigó Róbert is egyre előrébb csusszan a borotva élén. Amin tudjuk, a csigák gond nélkül átjutnak, de a szóvivők akkor sem okvetlenül csigák, ha különben csúsznak-másznak az eszme előtt. A tényeknél maradva ugyanis azt olvashatjuk, hogy Zsigó Róbert ismét nekiment Bajnai Gordonnak a Hajdú-Bét kapcsán. Egy olyan régmúltban lezajlott ügy kapcsán, amivel kapcsolatban Bajnai Gordon sorra nyerte a pereket, és egyre nehezebb számba venni a megnyert helyreigazítási ügyeket is. Alkalmasint most ismét egy újságcikkre hivatkozva szólalt meg a Fidesz, miközben az „oknyomozó” riportok egyik alapkelléke az igazolhatóság. A nyilvános vádaskodáshoz legalább ezt illene megvárni. Ellenkező esetben könnyedén a koncepciós perek világát idézheti az ügy. Azt, amit egy másik, véletlenül szintén éppen Bajnai Gordont támadó, újságcikk alapján is emlegettem. Azt: „Amikor iratnak valakivel egy meg nem nevezett, és meg nem erősített forrásra hivatkozó tudósítást, amit senki meg nem tud erősíteni, és a bizonytalan forrás miatt cáfolni is értelmetlen. Majd erre hivatkozva beperelik azt, akit nevesíteni kértek a „tudósításban”. Biztosítva azt, hogy a választások környékén kicsit kivonják a forgalomból.

Azonban a teljes pályán játszó Fidesz-sportklub egy másik tagja, jelesül a kormány szóvivője szintén nekiment a falnak egy kicsit. Bajnai Gordont ugyan sikeresen kikerülte, de a nem is oly régen bejelentett Varga-csomag kapcsán mégsem tudott időben lefékezni. A csomag indoklásaként Giró-Szász András kormányszóvivő ugyanis az Európai Unió eljárását hozta fel. Kinevezve az EU-t bűnbaknak, amiért duplájára növelik a tranzakciós illetéket, illetve amiért emelik a bányajáradékot, és amiért a vállalatoknak drágább lesz a telefonálás. A kormányszóvivő hitelessége élt egy napot ebben az ügyben. A Világgazdaság ugyanis olyan információhoz jutott hozzá, hogy az Európai Bizottságnak köze sincs Varga Mihály csomagjához. A hasonló bakikból nem tudni mennyi kell egy kormányszóvivő formális lecseréléséhez, de az informális csere úgy tűnik megindult. Még akkor is, ha Lázár János legutóbb formálisan a Kárpát-medencei Szabadegyetem plenáris ülésén szólalt fel.

Az MTI által szerteszórt szöveg alapján ugyanis sokkal inkább olyan propagandaszöveg hangzott el, ami inkább szóvivői feladattá tette volna elmondását. Beleértve azt a kijelentést is, ami szerint a kormány ellenzékére az jellemző, hogy „azok a politikai pocsolyához tartoznak”. Miközben a kormányzat nagy erejét abban látja, hogy nem kötöttek kompromisszumokat. Mely utóbbi kapcsán tulajdonképpen hálás lehet, amiért az EB meghazudtolta Giró-Szász Andrást. Ellenkező esetben nehéz lenne megmagyarázni a kompromisszumok elkerülését és a Varga-csomaggal való behódolást egyszerre. Bár, belegondolva, értelmezhető akkor, ha a feltétel nélküli behódolást értjük alatta. Ugyanis az sem kompromisszum. Normális esetben azonban a tárgyaló felek akkor tudnak mindkét fél számára előnyös helyzetet előállítani, ha kompromisszum-készek. Ellenkező esetben diktátumok vetélkedése zajlik. Márpedig a kormány ebből a versenyből az ország és az EU gazdasági erejének arányában tud kijönni. Lehet tehát, hogy az országnak mégis jobb lenne a kompromisszumos megoldások halmaza. Még akkor is, ha ez nem kedvezne Orbán Viktor hatalmi komplexusainak.

A jobboldali pocsolyalakókkal kapcsolatban Lázár János a radikális Jobbikot „totális káosznak” nevezte. Megjegyezve, hogy az általuk keltett, „félelmet jelentő erőszak” a kommunistákéval azonos. Ennek kapcsán nem mennék bele abba, hogy a kommunizmus az egy ideológia, és még Sztálin sem állította a kommunizmus megvalósulását. Ellenben jó lenne tudni, hogy amennyiben a kormány minisztere ezt komolyan gondolja, akkor miként kell szerinte értelmezni a radikális jobboldalnak tett gesztusokat. Például Orbán Viktor távolmaradását a jobbikos képviselő felszólalása miatt szervezett nagygyűlésről, Pintér semmit nem szavatoló megnyilatkozását Gyöngyöspatán, a belügyi erők passzivitását a gárda eskütételén. Bár lehet, hogy Lázár szerint a félelemkeltést csak a számára, illetve a kormányzat számára értelmezhető félelem szintjén kell értelmezni. Ebben az esetben lehet a lakossági csendőrnosztalgiára való rájátszás, a hétköznapi radikalizálódás nem félelemkeltő, miközben pánikot okozhatott a Jobbik legutóbbi akciója a Parlamentben.

Az pedig legfeljebb csak a kormánypárti elszólások tárát bővíti, hogy Lázár János szerint 2010-ig a „demokratikus rendszerváltozás zsákutcába vezetett bennünket”. Megerősítve Orbán Viktor korábbi megnyilatkozását arról, hogy semmi baja nem volt a rendszerváltás előtti diktatúrával, melyhez 2010 után vissza is szeretne térni. S ebből a szempontból semmit nem jelent, hogy a kormány „jogállami keretek között működik”. Ugyanis a parlamenti kétharmaddal olyan törvényt hozhatnak maguknak, biztosítva önnön jogállami kereteit, amilyet akar. Alkalmasint pont ezt hívják diktatúrának. Így, miközben a hivatalos szóvivők erodálódnak, a szerepükbe beugró Lázár János legalább segít tisztábban látni a valós kormányirányítási rendszer-célokat.

Andrew_s

2013. június 24., hétfő

Korona-kisajátítás

Hallgatom a rádiót, és mondják a híreket. Igaz, nem a kincstári rádiót, hanem a Klubrádiót, és nem a királyi híreket. De alighanem a hivatalos hírverziókban is szerepet kap majd a nemzeti jelképek nemzeti védelmének nemzeti fokozása. A hallott hírek szerint az, aki a jelképeket csúnyán nézi, illetve Himnuszt rosszul énekli, esetleg rosszul beállított rádión hallgatja, akár egy éves csukdát is kaphat a nemzeti jelképek megsértése címén. A legújabb BTK szerint már akár 12 éves kortól. Felértékelve az olyan rajzfilmek szerepét is, melyben például az Orbán Viktor fején ábrázolt korona még csak nem is hasonlít a Parlamentben őrzött példányra.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az emberek általában nem azzal a gondolattal szoktak kelni és feküdni, miszerint „na vajon most mivel is akarok nemzeti jelképet sérteni”. Ami azért eléggé jogtechnikai pótcselekvéssé avatja a most bevezetett szabályozást. Mely véleménynek semmi köze ahhoz, hogy egyébként egyetértek azzal, hogy tisztelni kell a nemzeti jelképeket. Bármelyik nemzetét. Azért, mert ezen jelképek mögött emberek, emberek meggyőződése van. Aki tehát degradálóan beszél róla, mindenképpen embereket sért meg. Azonban ez kultúráltság, neveltetés, nevelés, és szociális intelligencia kérdése. Nem büntetőjogi kérdés, mivel a kimondott, leírt szavaktól független. A telepátiát alkalmazó gondolatrendőrség kora pedig még nem jött el. Miközben persze érdemes arra is figyelemmel lenni, hogy ezek a jelképek mindenki nemzeti jelképei. Nem lehet párthoz, ideológiához, hordozófelülethez kötni. Az emlékek között ugyanakkor felbukkan a micisapkának nevezett korona az egyik, és az időszakosan gyakorlatilag pártjelvénnyé silányított kokárda a másik oldalon.

Ahogy a „nemzeti” szó éppen úgy elkoptatottá vált a Fidesz hathatós tevékenysége miatt, ahogy a „polgári” is. Holott a polgári Magyarország éppen úgy nem a jelenti kormányzat kizárólagosságát, ahogy nemzetinek tekinthető sok minden, amihez a hatalomnak köze sincs. A „nemzeti” agyonhasználatával végső soron kirekesztve mindenkit a nemzetből, aki nem hódol be a nemzetinek nevezett, de csak Orbán Viktor híveinek fenntartott együttműködés rendszerének. Esetleg jótékonykodni nem a nemzetinek nevezett, de valójában az Emmi-hez becsatornázott számlára szeretne. S a sor alighanem még hosszan folytatható lenne. Felvetve azt, hogy vajon a korona, a címer, a Himnusz és a zászló után mikor jön majd a narancssárga korong beemelése a nemzeti jelképek sorába. Egyfajta önmeghatározásaként a Fidesznek. Miközben persze elgondolkodtató az, hogy amikor egy pártelnök közeli munkatársa cinikus kísérletet tesz a nemzetből való, ideológiai alapú kizárásokra, akkor ez a pártelnök, és csapata mennyire tekinthető nemzetinek. Márpedig Kövér László legutóbb megpróbálta ezt azokkal, akiknek ideológiai alapja inkább a saját személyes múltjával és nem a pillanatnyi jelenével harmonizál.

Ugyanakkor annak a folyamatnak a végén, amikor minden nemzeti egyben orbanista, és csak az lehet nemzeti, ami orbanista, természetesen nemzeti jelképpé avatható a kormányzó erő egyszemélyi vezetője is. Azonnal felséggyalázássá emelve minden, Orbán Viktort érő, kritikát. S lehet, hogy a jelen törvényi szabályozásba csak azért nem került be ez a passzus, mert nem sikerült eldönteni a megtorlás módját. Lehet, hogy a vita csak azon van Orbán Viktorral, hogy a pallosjog visszaállítása időszerű-e már, vagy még kell pár tiszteletkör ehhez. Elvégre a permanens hadiállapotban egy hadvezető gátőrt megbántani statáriális felnégyelést is megérhetne talán. Tulajdonképpen a nem teljesen ütemes tapsért, és zászlólengetésért is kiszabhatnának kézlevágást, és kalodát. Az egy év börtön tehát méltányos büntetés minden „nemzeti” kegyes urától. Miközben persze érdemes tudni, hogy a tisztelet látszatának fenntartását lehet törvényekkel kikényszeríteni, de a valós tiszteletet kiérdemelni kell. A nemzethez tartozó másik ember tisztelete nélkül pedig a nemzeti jelkép sem tisztelhető őszintén. Aki pedig kisajátítja magának a „nemzeti” mivolt eldöntését, az eleve tiszteletlen a többiekkel szemben.

Andrew_s

Szárszó, elit, ellenzék

Farkasházy Tivadar
Fotó: MTI / Nagy Lajos
Farkasházy Tivadar jól ismert egyénisége a magyar médiának, és egyáltalán nem baj, hogy ezt az ismertségét igyekszik kamatoztatni. Például azzal, hogy saját „birtokán” igyekszik országos jelentőségű találkozókat szervezni. Olyan emberek részvételével, akiknek így, kicsit magánemberként biztosítja a jelenlétet. Ugyanakkor olyan eseménnyé avatva a szárszói napokat, amely joggal kerül a média számos fórumának centrumába.

Ilyen részeseménye volt az idei találkozónak, hogy egy színpadra került Bajnai Gordon és Mesterházy Attila. Miközben a résztvevők általában is széles ellenzéki összefogást sürgettek. Az persze legyen olvasóként a magánhiányérzetem, hogy ebben az esetben hiányzott a színpadról a DK képviselője, illetve Bajnai Gordon mögül az általa képviselt trió még két vezetője. Óhatatlanul azt sugallva, hogy Farkasházy Tivadar politikai erőként nem számol a DK-val. Annak ellenére, hogy politikusai ott voltak a meghívottak között. Ahogy az Index-en megjelent képek tanúsága szerint ott volt például Juhász Péter is. Ahogy Kónya Péter, és Gyurcsány Ferenc ugyancsak meghívottak voltak. De, természetesen, mivel alapvetően egy magánrendezvény, kár lenne olyan szempontokat feszegetni, ami egy TV-adásban, vagy más fórum esetében nyilván nagyobb súlyt kapnának. Egyébként pont a magánrendezvénysége az, ami nyilván meghatározta a meghívott sajtó összetételét is. Nem erőltetve az olyan média képviseletének megjelenését, ahol a meghívottakat, vagy a rendezőt rendszeresen szidják, leszólják, esetleg hazaárulózzák.

Ami nem jelentette azt, hogy a meghívottak minden esetben értelmezni tudták volna azt a sávot, ami közéleti eseményt és a rendező magánéletét elválasztja. Ennek volt köszönhető az Index munkatársainak hazazavarása. Az, hogy erre a szerkesztőség beszámolt munkatársaik balatoni pancsikálásáról, az nyilván az ő dolguk. Az is, ha ezzel kapcsolatban, beszólva a rendezvénynek, azt írják, hogy „nem hivatalosan úgy tudjuk, a jelenlevő újságírók közül nem kevesen cserélnének strandoló mártírjainkkal”. Kicsit kiskorú reakciónak tűnik, de ez tényleg legyen az ő problémájuk. Sokkal lényegesebb lehet az, hogy tulajdonképpen milyen, a későbbiekben kamatozó eredményre jut az említett összejövetel. Már csak azért is, mert a meghívott négyszáz ember gyakorlatilag tényleg a krémjét képezi azoknak, akik egy kormányváltás motorjának számíthatnak. Tudásukkal, vagy esetleg pusztán a szakmai, emberi tekintélyükkel.

Ugyanakkor, ha az a vád is ér, hogy savanyú a szőlő, pont ez okozhatja a kudarcot is. Teoretikusan, filozófiai, és humanitárius idealista szempontból például igaza lehet Konrád Györgynek, miszerint nevetséges lenne, ha az összefogás személyes akadályokon múlna. Amire Bajnai Gordon úgy reflektált, az MSZP vezetőjével folytatott megbeszélése kapcsán, hogy: „fontos, hogy ki a vezetője az összefogásnak, de mindketten azt mondtuk, hogy az összefogást ne a személyi kérdésnek rendeljük alá”. A gyakorlatban, a választófülkében, az „utca emberének” mindennapjaiban azonban ez nem teljesen igaz. Az emberek többségének a pártok és ideológiák nem arcnélküli, steril, és elvonatkoztatott politikai entitások. Nagyon is számít, hogy ki áll a színpadon, és milyen címke van rátűzve. Adott esetben az összefogást lehet, hogy nem gátolja a színpadon a személyi kérdések, a vállalt, illetve vállalható, szerepek leosztása. De az is lehet, hogy az eredményességet a választáson más sem fogja befolyásolni. S ebből a szempontból nagyon is hiányozhatnak a többiek a nagy kézfogás pillanataiban.

Azonban, mint írtam, Balatonszárszó, Farkasházy Tivadar házigazdasága mellett, egyfajta magánszervezésű közéleti eseménynek adott helyet. Tükrözve nyilván a házigazda ismeretségi körét, és akár személyes véleményét is. Nem vitatva el tőle a jogot, hogy akár egy elitista szempontrendszer mellett pipálja végig a névsort. Azonban a kormányváltáshoz szavazatok kellenek majd. Azok szavazatai, akiknek valójában tele a hócipője az értelmiségi szekértábor-háborúkkal, definíciós vitákkal, és a kimért udvariaskodással. Ezeket a zembereket az utóbbi biztosan nem szólítja meg mialatt a fogát szíva próbál életben maradni. Ha tehát valóban kormányváltást akar az ellenzék, akkor Balatonszárszón talán nem, de a mindennapokban csak meg kéne nézni, hogy ki áll fel egy színpadra, és ott mit mond. Mielőtt ki nem derül, hogy teoretikusan mindennel, a gyakorlatban szinte semmivel kapcsolatban nem sikerült dűlőre jutni.

Andrew_s