2013. június 24., hétfő

Korona-kisajátítás

Hallgatom a rádiót, és mondják a híreket. Igaz, nem a kincstári rádiót, hanem a Klubrádiót, és nem a királyi híreket. De alighanem a hivatalos hírverziókban is szerepet kap majd a nemzeti jelképek nemzeti védelmének nemzeti fokozása. A hallott hírek szerint az, aki a jelképeket csúnyán nézi, illetve Himnuszt rosszul énekli, esetleg rosszul beállított rádión hallgatja, akár egy éves csukdát is kaphat a nemzeti jelképek megsértése címén. A legújabb BTK szerint már akár 12 éves kortól. Felértékelve az olyan rajzfilmek szerepét is, melyben például az Orbán Viktor fején ábrázolt korona még csak nem is hasonlít a Parlamentben őrzött példányra.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az emberek általában nem azzal a gondolattal szoktak kelni és feküdni, miszerint „na vajon most mivel is akarok nemzeti jelképet sérteni”. Ami azért eléggé jogtechnikai pótcselekvéssé avatja a most bevezetett szabályozást. Mely véleménynek semmi köze ahhoz, hogy egyébként egyetértek azzal, hogy tisztelni kell a nemzeti jelképeket. Bármelyik nemzetét. Azért, mert ezen jelképek mögött emberek, emberek meggyőződése van. Aki tehát degradálóan beszél róla, mindenképpen embereket sért meg. Azonban ez kultúráltság, neveltetés, nevelés, és szociális intelligencia kérdése. Nem büntetőjogi kérdés, mivel a kimondott, leírt szavaktól független. A telepátiát alkalmazó gondolatrendőrség kora pedig még nem jött el. Miközben persze érdemes arra is figyelemmel lenni, hogy ezek a jelképek mindenki nemzeti jelképei. Nem lehet párthoz, ideológiához, hordozófelülethez kötni. Az emlékek között ugyanakkor felbukkan a micisapkának nevezett korona az egyik, és az időszakosan gyakorlatilag pártjelvénnyé silányított kokárda a másik oldalon.

Ahogy a „nemzeti” szó éppen úgy elkoptatottá vált a Fidesz hathatós tevékenysége miatt, ahogy a „polgári” is. Holott a polgári Magyarország éppen úgy nem a jelenti kormányzat kizárólagosságát, ahogy nemzetinek tekinthető sok minden, amihez a hatalomnak köze sincs. A „nemzeti” agyonhasználatával végső soron kirekesztve mindenkit a nemzetből, aki nem hódol be a nemzetinek nevezett, de csak Orbán Viktor híveinek fenntartott együttműködés rendszerének. Esetleg jótékonykodni nem a nemzetinek nevezett, de valójában az Emmi-hez becsatornázott számlára szeretne. S a sor alighanem még hosszan folytatható lenne. Felvetve azt, hogy vajon a korona, a címer, a Himnusz és a zászló után mikor jön majd a narancssárga korong beemelése a nemzeti jelképek sorába. Egyfajta önmeghatározásaként a Fidesznek. Miközben persze elgondolkodtató az, hogy amikor egy pártelnök közeli munkatársa cinikus kísérletet tesz a nemzetből való, ideológiai alapú kizárásokra, akkor ez a pártelnök, és csapata mennyire tekinthető nemzetinek. Márpedig Kövér László legutóbb megpróbálta ezt azokkal, akiknek ideológiai alapja inkább a saját személyes múltjával és nem a pillanatnyi jelenével harmonizál.

Ugyanakkor annak a folyamatnak a végén, amikor minden nemzeti egyben orbanista, és csak az lehet nemzeti, ami orbanista, természetesen nemzeti jelképpé avatható a kormányzó erő egyszemélyi vezetője is. Azonnal felséggyalázássá emelve minden, Orbán Viktort érő, kritikát. S lehet, hogy a jelen törvényi szabályozásba csak azért nem került be ez a passzus, mert nem sikerült eldönteni a megtorlás módját. Lehet, hogy a vita csak azon van Orbán Viktorral, hogy a pallosjog visszaállítása időszerű-e már, vagy még kell pár tiszteletkör ehhez. Elvégre a permanens hadiállapotban egy hadvezető gátőrt megbántani statáriális felnégyelést is megérhetne talán. Tulajdonképpen a nem teljesen ütemes tapsért, és zászlólengetésért is kiszabhatnának kézlevágást, és kalodát. Az egy év börtön tehát méltányos büntetés minden „nemzeti” kegyes urától. Miközben persze érdemes tudni, hogy a tisztelet látszatának fenntartását lehet törvényekkel kikényszeríteni, de a valós tiszteletet kiérdemelni kell. A nemzethez tartozó másik ember tisztelete nélkül pedig a nemzeti jelkép sem tisztelhető őszintén. Aki pedig kisajátítja magának a „nemzeti” mivolt eldöntését, az eleve tiszteletlen a többiekkel szemben.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése