2013. július 11., csütörtök

Kis kormány-őszinteségek képzésügyben

A hatalom konszolidálódását, illetve az önnön megingathatatlanságába vetett hitét egyaránt jelezheti, hogy bizonyos területeken elindult egyfajta tisztulás a kommunikációban. Az oktatáspolitika, és az ifjúsági testedzés kérdéskörei például kétségtelenül ezt a folyamatot jelezhetik. Eddig, talán emlékezhetünk rá, volt szó a mindennapos testnevelés körüli indoklásokról, a tanárok megbecsülésének emlegetéséről, a jövő diáknemzedékének jelentőségéről, és hasonlókról.

Hoffmann Rózsa ígéreteit, vagy csendőr-pertuban írt levelét az érettségizőknek, már talán számba venni, és emlegetni is kár, miközben a tanárok életpályamodellje továbbra is az ablakban maradt. Vakablakban. Ahogy a tanárok fizetésemelése is ott maradt befalazva. Balog Zoltán miniszter erről teljesen világos nyilatkozatot tett, amikor kijelentette, hogy csak 2017-re várható a teljes béremelés pedagógusok körében. Tiszta és világos üzenet arról, hogy az Orbán-kormány az égvilágon semmit nem kíván tenni a tanárok megélhetési lehetőségeinek érdekében. Ahogy különben a szakszervezetek sem. Mert azzal, hogy Galló Istvánné, némi morgás kíséretében, de csak annyit fűzött a kérdéshez, miszerint: „remélhetőleg a jelenlegi tervekkel ellentétben már 2017 előtt megvalósul a teljes béremelés”, azzal gyakorlatilag jelezte a behódolást. Egyben támogatását az Orbán-kabinet felé, mely a következő választás utánra dobta át a trágyalabdát. Meg a tanárokat a palánkon.

Balog Zoltán, üzenete egyébként más tekintetben is oszlatja a homályt. Az ugyanis teljesen világos, hogy még a töredékes fizetésemelés sem feltétlenül annyi, amennyi. Tekintve a pótlékok rendszerének átszabását, könnyen lehet, hogy a számlára korántsem az eddigi jövedelemhez képest arányosítva érkezik meg a pénz. Nyilván nem ez teszi világosabbá a helyzetet, hanem az, hogy a költségvetésből fizetett dolgozók között alapvetően fedezet nélkül kelt bérfeszültséget, és ezzel ellentéteket a kormányzat. A tanárokat tehát bedobták az arénába és lehúzták mögöttük a rácsot. Márpedig kiket szoktak tradicionálisan beküldeni? Akikről a „tulajdonos” lemondott, akikért szerinte nem kár, akik munkájára nem számít, és különben is tesz a fejükre. A kormányzat tehát világosan megüzente: a minőségi oktatás, illetve a tanárok egzisztenciális megbecsültségének, irányába nem hajlandó lépni, és mindenki menjen a nyugodtan a fenébe, akit ez zavar. Márpedig ezt a szintjét a lenézésnek csak akkor engedheti meg magának a hatalom, ha érzi, hogy nincs valós kontroll, és nincs valós ellenállás.

Ha pedig valakinek nem lenne teljesen világos, hogy a kormányzat tényleg nagy ívben tesz a szellemi erők kibontakoztatására, annak ott van a felsőoktatás helyzete. Beleértve Klinghammer István remekbe szabott megnyilatkozását is az egyes szakokról. De annak érdekében, hogy ne kelljen közvetett magyarázatokat keresni, maga a miniszterelnök magyarázta el a helyzetet. Ráadásul nem is csak középiskolás fokon, hanem gyakorlatilag generáció-függetlenül. Ha ugyanis egy élsportoló jól fut, akkor az edzője külön juttatásba, fix fizetésemelésbe részesül. Ám, mit érdemel az a felsőoktatás, amely nemzetközileg elismert szakembereket, tudósokat képez? Igen, jól tudja a nyájas olvasó! Forráskivonást és kényszernyugdíjazást. Orbán Viktor tehát világossá tette véleményét a tudás presztízséről. Számára nincs. Talán az önkritika, vagy csak az abszolút vezető kritika-fóbiájának részeként.

Alkalmasint persze szó nincs arról, hogy a testnevelés káros voltát szeretném kihangsúlyozni. De az is világos, hogy kormányzati erőforrásokat a kormányzat arra fordítja, ami felé a mérleg billen a szemében. Amikor a miniszterelnök kifejti, hogy „Magyarország jövője a gyermekeinkben van”, és nem az oktatás, hanem a versenysport támogatására ad ezzel milliárdokat, akkor ez egy világos állásfoglalás a részéről. Aki tanulni akar, és minőségi oktatást szeretne, az keressen másutt iskolát, és fizesse maga a tanárt. Úgy általában. Miközben kétségtelenül ott maradnak a tanári pályán azok a „szent őrültek”, akik lassan maguk fizetnek azért, hogy taníthassanak. Minőségi oktatást és készségfejlesztést nyújtva azoknak, akiknek nincsenek millióik az állam által stadionokban eldorbézoltak pótlására. S minőségi oktatást, és tehetséggondozást nyújtva egy olyan társadalomnak, melynek vezetői jelenleg talán még ki is röhögik eközben.

Mindezt úgy, hogy az érdekeiket hamarabb fogják megvédeni azok, akik megkínálják egy tál süteménnyel a falunapon, mint azok, akiknek a szakmai érdekképviselet a feladatuk lenne. Viszont legalább őszintén reménykedve abban, hogy a hatalom asztaláról az ő ölükbe is hullik némi javadalom. Újra aktuálissá téve a korábbi kérdést arra nézve, hogy „PSz elnök-asszonya még meddig kívánja betölteni az említett posztot”.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése