2013. július 6., szombat

„Megvédett” milliárdjaink

Nem szóltam, amikor...
A lakosság megnyugtatására közöljük, hogy töretlenül haladunk azon az úton, mely mindenki számára nagyobb dicsőséget, és országunknak kiemelkedő elismerést hoz. Nos, tudom, hogy az előző mondat tartalmilag milyen. Pontosan olyan, amilyeneket a rendszerváltás előtt bőven hallhattunk, olvashattunk. De alighanem hasonló tartalmú mondatok röpködhettek az 1940-es és 1950-es években is. Holott a valóság, és benne a gazdasági valóság ennél szárazabb.

Az utóbbi kapcsán tudjuk, hogy az ország költségvetése a jelenlegi állapotban csak folyamatos forrásbevonással tartható fenn. Ennek folyamata jól nyomon követhető volt, és a forrásbevonások készségesen cáfolják a kormányzati sikerpropagandát. Jól emlékezhetünk még a magán-nyugdíjpénztárak államosítására. Kétségtelenül jelentős, egyösszegű bevétele volt a kormányzatnak. Miközben végső soron az elkövetkező évtizedekre vett fel hitelt. Feltételezve, hogy az emberek nyugdíjba menetelével és nem az idősödő korosztály eltűnésével számol. Egy hitel felvétele esetén nyilvánvaló, hogy akkor van értelme, ha befektetési kamata, a felhasználás haszna nagyobb, mint a hitelkamat. A hatalom szempontjából ez kényelmesebb, mivel az államosításkor nem igazán kell kamatot fizetni. Ellenben a befektetés haszna szolgálhatja az állam működését. Jól befektetve egy bővülő bevételi spirál mentén. Szükségtelenné téve a további források bevonását, a további hitelek felvételét.

Ezzel ellentétben az ország a korábban kizavart IMF-el és taslival ellátott EU-val mégis csak elült tárgyalni a további források bevonásáról. Majd az általuk ajánlottnál némileg magasabb hozamígérettel, de állampapírok értékesítéséből vont be a költségvetésbe újabb forrásokat. Jelzésként, hogy a korábbi pénzek haszonnal való megforgatásával valami gond lehet. Egyben a trágyát előrébb lapátolva az időben, mivel nyilvánvaló, hogy az állampapírok hozamát is ki kell majd gazdálkodnia a lejáratkor regnáló kormányzatnak. Feltéve, hogy az országot nem szanálják időközben, és nem szenved technikai K.O.-t. Csődöt jelentve. S miközben az állampapírokról polemizálunk nem árt a pénzügyi szektor fokozódó és fenntartott adópréséről sem megfeledkezni. A maga populista szlogenjeitől megtisztítva ebben az esetben a banki, illetve a biztosítói pénzek elvonásáról van szó. Szintén azt jelezve, hogy a kormányzat nem képes fenntartható, és növekedést biztosító gazdaságpolitikát folytatni. Ez a folyamat már akkor világosan látszott, amikor a nemzeti tündérmese-felelős az adóbevételek növelésében látta minden bajok orvoslását.

Az adóprés fokozásának, és persze a kiváltott bizalmatlanságnak az egyik jeleként fokozatosan olvadtak, és szeptemberre már nyilvánvaló csökkenést mutattak a banki hitelállományok. Érthetően, mivel a növekvő elvonás kigazdálkodásával számolók számára egyre nehezebb a vállalkozás, a beruházás. Így inkább nem vesznek fel hiteleket. Miközben a bankok ez utóbbiak kamataiból fizetik a betéti kamatokat. Mely utóbbiak csökkenése nyilván nem hozza megtakarítási, betételhelyezési lázba az embereket. De ez a kis kitérő mit sem változtat azon az általános képen, hogy a kormányzat jól érzékelhetően rosszul forgatja meg a pénzt. Amennyiben a hatásfokot nem abban mérjük, hogy egy fekete lyuk torkában is okoz forgást az örvény. Az ugyanis már az elmondottakból is látszik, hogy szó nincs a pénz bővített újratermeléséről, és a befolyt százmilliárdoknak a termelésbe forgatásáról. Miközben a már beszedett pénzek, például a nyugdíjalapok, is folyamatosan olvadoztak. Mely utóbbiak kapcsán ismerjük a fedő-sztorit: meg kellett védeni a zemberek pízét, a gazoktól.

Elsőként mutatva meg azt, hogy milyen azt, amikor Orbán Viktor és csapata megvéd valamit. Nem véletlenül kezdtek sokan aggódni, amikor Matolcsy György közelkerült ahhoz, hogy megvédhesse az MNB valutatartalékát. Figyelmeztetve arra, hogy intenzív „megvédése” államcsődhöz vezethet. Azonban az, hogy a valutatartalék felhasználása egyáltalán szóba került, jelzi, hogy a kormányzat, a korábban már többször emlegetetten, további forrásbevonásra szorult. Annyira, hogy januárra Lázár János már világossá tette, hogy a következő lépés az emberek bankbetétjei körüli turkálás lesz. Akkor röppentve fel a mesét arról, hogy miként szerzik meg a svájci államtól a banktitkot. Ami önmagában lehetett ugyan üres fenyegetés a külföldi betétek kapcsán, de világos üzenet a belföldiekre nézve. Az ugyanis teljesen világos, hogy a kormányzati gazdálkodáson tátongó résekbe rengeteg pénz tud befolyni. Fedezeteként pedig a recesszió rossz tanácsadó. Márpedig az ipari visszaesés nem a dübörgő gazdaság biztos jele.

S bár az iparra vonatkozó adatok mostanában váltak nyilvánossá, ne áltassuk magunkat és egymást: a tendencia kormánykörökben is látható volt. Függetlenül Orbán Viktornak az Európai Parlamentben előadott magánszámától. Érthető tehát, hogy idejekorán szétnéztek a még mozdítható, és az aktuális lékekbe illő nagyságrendet jelentő forrás után. Alighanem így dönthettek arról, hogy éppen ideje lesz a takarékszövetkezeti megtakarításokat megvédeni. Elsősorban az emberektől talán. Mely védelmi szándék elsősorban abból a válaszból derül ki, amit Demján Sándornak írt a miniszterelnök. Annak, aki egyike volt azoknak, akik nem szóltak, amikor a másikat vitték. Demján Sándor ugyanis levelét megírta a takarékszövetkezeti törvényről, és az nem tetszett Orbán Viktornak. Noha magát a törvényt, némi áderi pávatánc után, ismét elfogadta a parlament. A pénzre ugyanis szükség van, és az a gazdálkodási teljesítményből nem kerül a kormányzat közösnek szánt zsebeibe.

Miközben egy olyan vállalkozás, ami csak viszi a pénzt, de nem hozza, aligha tekinthető nyereségesnek. Így a kormányzat veszteséges, közgazdaságilag tehetségtelen működését jelzik a befolyó, majd hatástalanul eltűnő pénzek. Közgazdaság alatt most a köz számára való gazdálkodást értve. Annak a köznek a számára való gazdálkodást, amely köz számára a nemzeti szalaggal átkötött populista szövegek mellé egyre kevesebb önálló lehetőség társul. Miközben személyes tartalékaik folyton folyvást csökkennek. Azon persze lehet, hogy még tanakodik a kormányzat: mi legyen a következő amit meg kell védeni. A gyógyszerek kapcsán talán az egészségpénztárakat? A lázadó oligarchák, és persze a szemétnyugatimultik miatt, a bankbetéteket? Még nem tudhatjuk. Azt azonban igen, hogy a gazdaságba vetett bizalom egyik jeleként, és a beruházási kedv illusztrációjaként, a Panasonic bejelentette távozását az országból.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. A Panasonic esetében picit árnyaltabb a kép, nem teljesen kenhető rá az egész szar az orbáni gazdaságpolitikára. Más okok is közrejátszanak a cég kivonulásában, olvastam a vonatkozó link alatt.

    De… szerintem ettől azért még vastagon benne van a döntésük mögött húzódó óvatosság, hogy tudniillik addig menekülnek innen, amíg nem késő. Egy kis visszamenőleges unortodox dézsma, egy kis pár százmilliós nem különadó… etc. – „hámecsak” indoklással -, oszt jöhet a harakiri, mi a francért vállalták be a matyóturnét?!
    Amúgy a poszt minden megállapításával egyet értek. A MANYUP pénz einstand és az összes többi Nemzeti Kifosztási Terv által alkalmazott eszközök ellenére az államadósság nem csökkent, sőt, másfél éves csúcsára emelkedett. Ez ám a teljesítmény!
    Egy másik blog, másik komment kollégája szerint, a magyar gazdaság csődben van egy éve, csak az EU támogatja hátulról petrencés rudakkal, azért látszik úgy, mint ha még állna. (vajon ki mondhatta, ha nem is szó szerint..?)

    Demján meg a durcás kisgyerek, akinek elveszik a játékát, vagymi?
    Az ő szintjén már illene kívülről fújnia az egykori kisgazda géniusz bölcseletét, hogy: " a hála, az nem politikai kategória", pont
    Viszont ennek és a takarékszövetkezeti izének kapcsán, nem árt Don Vittorio-nak jó előre eszébe vésni Aiszóposz Sanyira (is) vonatkozó szösszenetét:
    "Akik nem kapnak részt a jóból, azok a szerencsétlenségben nem szilárd barátok"

    Demján nem kedvencem, de egy bizonyos szituban szeretnék kéjes vigyort látni az orcáján...:))

    Köszi, jó olvasgatni errefelé!





    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cégeknél általában tudható, hogy amennyiben beruházásparitáson másutt olcsóbb, mennek. De éppen azért mett tudható, fel lehet rá készülni. Ez az amit elmulasztott a politika . Ahogy anno az IBM esetében is.

      Törlés