2013. július 13., szombat

Napjaink hatalma, és annak pitiánersége

Fotó: EISimay
A hatalomnak mindig és mindenhol kétségtelenül nagyobb lehetősége van a további előnyök halmozására. A történelem egyik nagy tanulsága lehet azonban ebben a kérdésben, hogy ennek folyamata, ha úgy tetszik hatalomfelfogása, korántsem egyforma. Az egyik vonulat lehet az, amikor a hatalom nagyban játszik, és kulcspontok uralmát biztosítva, az „élni, és élni hagyni” elvét képviseli. Mondhatni nagyvonalú. Míg ennek ellenpárja lehet, amikor a hatalom a középszer, a pitiánerség diadala.

A bármelyik esetben, a hatalom természetesen a kulcspozíciók uralását tekinti a hatalom első céljának. Ez törvényszerű, mivel a hatalmi pozíció konszolidálásához ez nélkülözhetetlen. Elmondható, hogy ezek azok az elsődleges hálópontok, melyekre fel lehet fűzni a befolyásolás további rétegeit. Innen kiindulva tulajdonképpen egyszerűen, néhány hierarchikus szinten keresztül, lehet befolyást szerezni a folyamatok nagy részére. Gyakorlatilag a 80:20 –as szabályt is érvényesnek tekinthetjük annyiban, hogy a hierarchia felső ötödének uralásával a befolyás négyötöde érvényesíthető. Miközben ez a felső ötöd annyira messze van a mindennapoktól, hogy közvetlen kapcsolatba csak nagyon kevesen kerülnek vele. De itt születnek a törvények, és itt koncentrálódik a gazdasági befolyásolás képessége is. S alkalmasint a haszon nagy része is itt csapódik le. Lett légyen ez a haszon akár közvetlen gazdasági előny, vagy „csak” a politikában érvényesülő, és azon keresztül ható befolyás-képesség.

A nagyvonalú hatalmi berendezkedés ezen a szinten elegendőnek tekinti az uralmat. Az, hogy végső soron egy konszolidált, a hétköznapoktól gyakorlatilag elemelkedett hatalmi befolyás kialakul, biztosíthatja a saját túlélését és élni, érvényesülni hagyja az „alsó” négyötödben besorakozókat. Elvi és gyakorlati lehetőséget biztosítva arra, hogy saját utánpótlását szolid módszerekkel, a feltörekvők hatalmi és gazdasági képességeire alapozva biztosítsa. Tulajdonképpen tehát nem csak nagyvonalú, de nyílt struktúráról is beszélhetünk. Nyilvánvaló és áttekinthető motivációs rendszerrel, és ezért meglehetős hatékonysággal működve a társadalom teljes metszetében. Külsőségeiben leginkább arról ismerhető talán fel, hogy nem szükséges a hatalom állandó, nyilvánvaló, és erődemonstrációja. Anélkül is gyakorlatilag önfenntartó a rendszer, mivel a hatalom nem, vagy csak nagyon közvetett módon konfrontálódik a mindennapokkal. Például annak a felismerésnek a hatására, hogy az befolyás maradék négyötödének megszerzésével, az aránytalanul nagy energiabefektetés haszna a teljes rendszer tortájának mindössze a kisebbik szelete.

Ezzel szemben a pitiáner hatalom az, amelyik az utolsó fillért, az utolsó még szabad pozíciót is megpróbálja uralma alá hajtani. Alighanem ez az a pont, ami sok hatalmi struktúra halála. Még akkor is, ha a haldoklás hosszú, és generációk életét teszi tönkre. A hatalom ugyanis elaprózódik. Miközben, a fentiek alapján látható módon, aránytalanul nagy energiát fektet be, sok erőforrást áldoz fel annak érdekében, hogy mindent a maga „pénztárcájába” söpörjön. Az is nyilvánvaló, hogy eközben nagyon széleskörű konfrontációk alakulnak ki, mivel a társadalom szinte minden rétegével, minden tagjával szemben ütköző zónát „ápol”. Nem is tehet mást, mivel a „minden hatalmat és pénzt nekem” sok ember személyes érdekeit sérti. Beleértve a napi túléléshez fűződő érdekeit is. Ebből a szempontból a teljes konszolidáció hiú ábránd marad. Erőszakkal, formális, illetve egzisztenciális elnyomással, ugyanis el lehet nyomni a nyilvánvaló ellenreakciókat, de ez újabb érdekeket sért, és újabb olyan rétegeket jelenít meg, akiket le kell fizetni. Pénzzel, vagy hatalommal. Miközben az is nyilvánvaló, hogy hatalmas energiákat emészthet fel a frontvonalak állandó felügyelete, manipulálása, az ott gerjedt indulatok elvezetése, a hangadók eltávolítása, illetve lefizetése.

Miközben tehát egyre több pontot ural a hatalom, és egyre több erőforrást rendel a saját befolyása alá, annál több folyik szét. Lett légyen az akár pénz, akár pozíció, akár csak betartandó baráti szó. Olyan, amit erősen ajánlatos betartani, mivel különben fontos hálópontok esnek ki, fordulnak a hatalom ellen. A pitiáner hatalom tehát egyben, és szükségszerűen paranoid is, mivel mindig félhet a „belső árulástól”, és a sok szereplő valamelyike bármikor meginoghat. Egyre rászorultabb az egyéni lekötelezettségekre. Ezek pedig egyre több elköteleződést is jelentenek. A rászorultság miatt egyre nagyobb hibák is eltűrésre kerülnek. A hatalom tehát az egyre nagyobb hatalom, az egyre szélesebb körű befolyás hajszolás közepette egyre kisebb hatásfokkal működik. Még a hétköznapi szavahihetőség szempontjából is. Az állításai mögé tett fenyegetés ugyanis még a valós állításokat is hiteltelenné, a megfélemlítés hatásává silányítja.

Ha fentiek fényében nézzük a hazai mindennapokat, akkor jelenleg egy igencsak kisstílű, pitiáner és paranoid hatalom diktatúrájának mindennapjai rajzolódnak ki. Olyan, ahol a kormányzati szereplők buzizásai sem lehetnek azonnali elbocsátási tényezők, ahol a miniszterelnök egykori konzulense folyamatosan kap több milliós fizetést. A korábbi kormányzati pozíciók után. Ahol egy látszólag semmibe mért párt, a DK vezetője, vagy más kulcsszereplője ellen folyamatos harc zajlik. Ahol csinovnyikok járják a világot nyilvánvalóan propaganda-kiküldetésben. Ahol semmi sem drága, ha a külsőségekről van szó, és ahol a trafikos után lassan a klozettpapír-felelős is csak pártmegbízott lehet. Ahol a támogatás könnyen lehet látszólagos, és az emberek összeugrasztása, a képzettek lenézése mindennapos hatalmi eszközzé válik.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése