2013. augusztus 18., vasárnap

Amikor felesleges a pályázat

A munkahelykeresés diszkrét bájai. Nagyjából ezzel lehet értékelni azokat az eseteket, amikor szinte nyilvánvalóan csak a formalitás kedvéért kerülnek meghirdetésre az egyes pozíciók. A „pipáljuk ki” mozgalom részeként. Melyre nyilvánvalóan azokon a helyeken bukkanhatunk rá leginkább, ahol meghirdetési kötelezettség van.

Például a közigazgatás területén, ahol igazolni kell valakinek a felvétele előtt, hogy a helyére bárki pályázhatott volna. Ilyenkor kiírják ugyan a pályázatot, de vigyáznak arra, hogy minél nehezebben lehessen félreérteni: csak egy adott személynek szól. Mint amikor az intézmény vezetőjének újra kell pályázni, de a feltételek közé beírják, hogy az adott intézmény vezetésében eltöltött több éves gyakorlat a pályázat egyik feltétele. Ilyenkor sírva vigadhat a munkakereső, hiszen az összes többi feltételnek hiába felel meg. S akár még, új seprűként, jobban is tudhatná csinálni. A már előre meghatározott jelölt oda van láncolva, mert az ő szociális, és pedálrendszereken finomított hálózata jobb, szebb, az elöljáróság szemében kedvesebb. Az esélyegyenlőség nevében természetesen.

Ahogy nem kevésbé lehet biztos a pozícióra pályázó a kudarcban akkor, ha pályázati határidőkkel, illetve a megjelentetés helyével kezdenek manipulálni a közigazgatás nagyjai. Ilyen esetekben tapasztalható, hogy meghirdetésre kerül ugyan a pozíció, de csak valami nagyon zárt körben olvasott média felületén. Ezt szakmailag még meg is lehet védeni, ha valaki beleköt. Elvégre a sarki fűszeresek hétfői magazinjánál aligha lehetne jobb helyet találni egy atomkutató igazgatói helyének meghirdetésére. A már funkcióban levő illető amúgy is fog pályázni a belső információk alapján. Mindenki más meg amúgy is feleslegesen küzd a problémával. Ahogy hasonló eredményt lehet elérni akkor, ha a hirdetmény ugyan nagyon publikus, de „technikai okokra” hivatkozva csak a határidő lejárta előtt pár órával, néhány nappal válik olvashatóvá. Lehetőleg egy hétvége előtt, és szombati napot adva meg a határidő végének. Amikor alig olvassa valaki, és ha mégis további információra lenne szüksége, úgysem veszi fel senki a telefont.

Mindezek olyan technikák, amelyekről alighanem sokan sokféle történettel tudnak szolgálni. Már az internet-korszak előtt ismertek voltak, és a rendszerváltás előtt is bőven volt keletjük a „titánelvtársak” elhelyezésénél, a már bejáratott nyelvű aparatcsikok pozícióban tartásánál. Amikor tehát egy iskolaigazgatói pályázat, tanári hely meghirdetésénél hasonlókat olvas az ember, akár nosztalgiával gondolhat a régi idők pozíció-focijára. S még az is biztos, hogy akkortájt sem sokat foglalkoztak az ilyen hirdetések tartalmával. Csak az internet hiánya jobban leplezte a jelöltek széles rétegének lenézését, és azt a nem kevésbé nyilvánvaló nemtörődömséget, amellyel a formalitásból megjelentetett hirdetés közzétevője kezelte ezeket az álláshirdetéseket. Mert nehéz másként értékelni az olyan hirdetést, aminek megírója, közzétevője már arra sem figyel, hogy legalább a nyilvánvalóan árulkodó jeleket kiszűrje a betűtengerből.

Olyat például, amely arról szól, hogy informatika-tanárt keresnek, de még véletlenül sem informatikai végzettséggel. Pontosabban informatikai alapvégzettséggel, de azzal, hogy előnyt jelent, ha testnevelés szakon végzett egyetemet. Nyilvánvalóan azért, mert így sokkal hatékonyabban tudja átugratni a biteket a tüzes karikán. Az, hogy a „szakmában szerzett” gyakorlatról nem lehet tudni, hogy tanári, vagy informatikai szakmára gondolt-e a kiíró, tulajdonképpen szinte már mindegy is. A válasz erre nyilvánvalóan az, hogy informatikatanári. A jelöltek hada pedig ossza be. Arra a három évre, amíg GYES-re ment a korábbi tornatanárnő az iskolából, aki látott már talán számítógépet. Vagy az a tanárnő, aki informatikusként végzett valahol, és a mindennapi testnevelés folyosói csuklógyakorlatait is le tudta vezényelni. Mert első olvasatra nagyjából ez vonható le egy hirdetésből, mely informatika tanárt keres, de testnevelési mellékvégzettséggel. Esetleg az, hogy az igazgatónak már régen meg van a kedves jelöltje a posztra. Csak azok a fránya formalitások, azok. Alkalmasint az informatikai szakvégzettségek, a pedagógusi szakképesítések sora is smafu lehet ekkor. Akkor, ha valaki profi a guggolva térgyöplésben, vagy hídban. Míg GYES-re nem megy.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése