2013. augusztus 23., péntek

Iskolamilícia újratöltve

Az iskolarendőrökkel kapcsolatban az első tervek óta vannak komoly fenntartások. Korántsem csak azok, melyekre legutóbb a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látszik hivatkozni abban a közleményben, mely szerint az iskolában nincs helye a rendőröknek. Alapvető pedagógiai és szociológiai ballépés az egyenruhások iskolákba telepítése. Olyan üzenettel, ami leginkább a diktatúrát pártolók számára lehet kedves.

Ez azonban korántsem új, és korábban is szó esett arról, hogy alapvetően a szolganemzet, az orbanista embertípus kialakításának lehet hatékony eszköze az iskolarendőr. Nem azért mert gond lenne a tanár megvédése az agresszív diáktól, hanem azért mert a kóros agresszivitástól nem a rendőrségnek, hanem a gyermekvédelemnek kell megvédenie a többi gyermeket, és nem elsősorban a tanárt. Lévén, hogy a tanár maga is része a gyermekvédelmi jelzőrendszernek. Miközben az iskolarendőr, az iskolai milícia, eszköz lehet a megalapozatlan tanári diszkrimináció kezében. Nem azért, illetve nem csak azért, amit a TASZ vélelmez. A tanár alkalmatlansága legalább annyira beleszámíthat ebbe, mint az iskolarendőr elfogultsága. Nem vitatva természetesen azt a kutatást, ami nyilván megalapozottan állítja a karhatalom potenciális elfogultságát.

Ugyanakkor kicsit furcsa szövegösszefüggésben olvasható, hogy az iskolarendőr jelenléte lenne az oka annak, ha egyeseknek egyenes út nyílik a börtönbe. Ennek a kriminalizálhatósági korhatár leszállítása inkább lehet oka. S vele az, hogy a droghasználatot nem jutalmazzák állami kitüntetéssel. Az persze egy másik kérdés lehet, hogy a karhatalmi jelenlét mennyiben fogja visszaszorítani a diákság körében a drogok használatát. Mert ebben a tekintetben alighanem igaza van azoknak, akik szerint szinte semennyire. Amihez hozzátehetnénk azt is, hogy akár ellenkező hatást is kiválthat. A deviáns viselkedési mintáknak ugyanis önmagukban is van egyfajta vonzó hatása azokra, akik maguktól, vagy a kortársi nyomás hatására a „lázadók” kategóriáját képviselik. Ez egyáltalán nem új jelenség. Legfeljebb csak azoknak, akik elfelejtették a WC-ben dohányzókat, vagy a hecc kedvéért boltból csokit elcsenőket, a saját diákéveikből. A droghasználatnak szintén lehet egy ilyen kihívási értéke, és az iskolarendőr jelentette nagyobb kockázat okán ez az értéj még nagyobb is lehet. Miközben a drogosok problémája aligha szigetelhető el teljesen a többi függőségi problémától.

Beleértve a megoldását is, amivel kapcsolatban a történelmi példák azt mutatják, hogy nem igazán lehet teljesen kiküszöbölni a társadalomból. Amikor tehát egyesek szerint rend költözik az iskolákba, az sok szempontból nem lesz több egy optikai tunningnál. Egy eszköznél, ami segíthet a szőnyeg alá seperni a valós problémákat, miközben egyfajta hamis biztonságérzetet kölcsönözhet sokaknak. Pusztán hatalmi demonstrációvá silányítva a bűnmegelőzési tanácsadónak titulált diktatúra-ügynökök megjelenését. Ráadásul olyan hatalmi demonstrációvá, ami a következő generációk teljes életét befolyásolhatja, és zsigerileg beépítve korlátozhat szabadságjogokat. Azonban a TASZ erre mintha nem térne ki. Holott tartósabb és súlyosabb hatású lehet a társadalomban, mint a droghasználat elleni fellépés ténye, illetve módja. A valós szándékról ugyanis nagyon árulkodó módon nyilatkozott a témában legilletékesebb miniszter.

Pintér Sándor már májusban elmondta, hogy emberei a tantestületekbe épülve fognak működni. Márpedig egy tantestületben státuszt foglaló nyomozó nyilvánvalóan hatalmi gócpont, és demonstráló erő. Nem csak a folyosón szaladgáló, és a WC-fülkékben továbbra is nyugodtan cigiző diákok, hanem a tantestület többi tagja számára is. S ettől a ponttól teljesen mindegy is, hogy minek hívják a nyomozót hivatalosan. Könnyedén lehet, hogy nem más, mint a nagy testvér szeme és füle az iskolákban. Ahogy az is lehet, hogy amennyiben a belső megfigyelés a hatalom szerint eléri a kívánt hatást, akkor a jelenleg, úgymond veszélyeztetett, kétszáz iskola után szinte mindre ki fog terjedi ez a kiváló projekt. S csak azért szinte mindre, mert az oligarcha elitiskoláira majd alighanem a TEK vigyáz majd.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése