2013. szeptember 30., hétfő

Szobordöntéssel az orbáni hatalomért

Úrfej-felmutatás
Fotó: HVG / Túry Gergely
Nagy beharangozások után tompán puffantak egy hungarocell-szobor alkatrészei. A tompa puffanásra a „na bumm és akkor mi van” visszhangja felelhet. Legfeljebb az ellenzéki kesergőt inspirálva újabb hangerő-spirálra. Jó lenne tudni, hogy vajon erre mi szükség volt, és különösen mi szükség volt ebben a formában? Kanapén üldögélve erre aligha adható egyértelmű válasz.

Márpedig jó lenne, ha az ellenzék is tudomásul venné, hogy az emberek nagyon nagy része kanapé-reformer. Elmegy választani akkor, ha nagyon dühös, nagyon változtatni akar, vagy esetleg akkor, ha nagyon muszáj. S mert évtizedekig nagyon muszáj volt, reflexből még sokáig akkor is sokan elmentek, amikor már nem volt annyira kötelezettség elmenni szavazni. Azóta sokszor sokan azért mentek szavazni, mert dühösek voltak az éppen aktuális kormányra. Az eddigi választások történetében általában erre játszott rá az aktuális ellenzék. Elérve azt, hogy sokan a kisebb rosszra adva a voksot segítették elő a kormányváltást. Egyébként 2006 is sokaknak erről szólt, mivel a Fidesz korábbi kormányzása, és egyre szorosabb kötődése a szélsőségekhez, a mindent tagadó, és gyakorlatilag semmit sem segítő parlamenti munkája, sokakat elriasztott a kormányváltástól. 2006-ban tehát sokaknak az MSZP vezette koalíció látszott a kisebbik rossznak. Mindez egyben azt is jelenti, hogy hazánkban gyakorlatilag a negatív kampányokra szocializálódtak a választók. Miközben egyre többen szeretnének egyszer már úgy szavazni, hogy van valami ami mellé ki lehet állni, és nem csak valami ellen kell voksolniuk.

Bajnai Gordon múlt októberi visszatérése a politikába végső soron ezt ígérte eredetileg. Azzal együtt benne volt a pakliban a várt pozitív kampány, hogy Juhász Péter emlékezetes megszólalása eleve az ellenzéki erők megosztásáról szólt. Ez azonban felejthető lett volna. Egyebek között akkor, ha ezt követően, az időközben párttá szerveződött, Együtt 2014 élén komoly szakmai munkát tesz le, egyfajta olajfa-koalíciót szervez, és szakít a populizmus mindent homályba borító, szinte kizárólag csak érzelmekre alapozó ködével. Ezzel szemben Bajnai Gordon, illetve az MSZP részéről Mesterházy Attila is, nem egy esetben alkalmazkodni látszott a Fidesz legutóbb ismét megválasztott vezérének retorikájához. Ami nyilvánvaló vakvágány azok számára, akik ezen a terepen idegenek, és el sem várják tőlük a honosságot ezen a grundon.

Ennek fényében a Szolidaritás mozgalom által kezdeményezett szoborállítás, majd –döntés, szintén a negatív kampányfogások egyike. Ami könnyen visszafele elsülő gépkarabéllyá válhat. Még akkor is, ha pár napos szenzáció lehet belőle, és ezért médiahekknek is jó lehet. S nem azért sülhet el visszafele, mert Orbán Viktor a demokrácia csúcsát képviseli. Ahogy az jól látszott a ’930-as, illetve a ’950-es évek diktatúráira hajazó legutóbbi tisztújító párttaggyűlésen is. Tipikusan bemutatva a párton belüli személyi kultusz működését, melynek társadalomszintű kisugárzására minden szervezeti alapot is megteremtettek már a kormányzat részéről. Ezek a jelek végső soron akár érthetővé is tehette volna a szimbolikus szoborállítást, majd annak nem kevésbé szimbolikus ledöntését. Ha az a volna, ott nem volna. Ez esetben az a bizonyos volna az, hogy amennyiben tömeges, és a félelmi küszöböt meghágó elégedetlenkedési hangulat volna az ellenzékkel szolidárisan. Azonban, tekintettel a jelen társadalmi állapotokra, és az ellenzéki vezetők korábbi elitista akcióira, ilyenről aligha beszélhetünk.

Egy gyors, és nyilván nem hibátlan, vagy vitathatatlan, leltárt téve, a szobor állítás kapcsán az egyes csoportokban végső soron nem igazán lehet tudni, hogy kiket is kívántak megszólítani általa. A jobboldalról indulva a parlamentben is képviseletet kapott Jobbik felé Vona Gáboron keresztül vezet az út. Az ő szoros kapcsolata az orbáni politikával és korábbi ismeretsége Orbán Viktorral közismert. A tőle jobbra álló ultrákat ugyan ki lehet vezetni az utcára, és akár szobrokat is dönthetnek talán, de őket aligha akarta Bajnai Gordon megszólítani. Reményeim szerint különben a Jobbikot sem. Az ultrák korábbi TV-székházgyújtogatási akciója nyomán egyébként feléjük a Fidesznek jobbak lehetnek a csatornái. Az emlékezetes 2006-os akciójuk ugyanis egyes vélemények szerint köthető Wittner Mária fellépéséhez is a NŐPiF-en. Ez a két, különben radikalizálható, csoport kiesik a szobordöntés címzettjei közül. A Fidesz kemény magja hitelvi, illetve haszonelvi alapon alighanem kitart Orbán Viktor mellett. Így részükről legfeljebb zsigeri tiltakozást lehet betakarítani a Vezér kifigurázásával. Jól mutatja ezt, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) máris bejelentette az ellen-Békemenetet. Habár, a KDNP ismert túllihegési hajlama miatt még így is hozhat valamit a szobordöntés a politikai konyhára. Mert annak fejtegetése, hogy egy szobor ledöntése azonos a gyilkosságra uszítással ugyancsak a kabarészerzők tollára való téma lehet. Mert egy meglehetősen szánalmas pedálozás Orbán Viktornál, akinek újraválasztásához Semjén is elment talpat nyalni.

A jobboldal mérsékeltebb csoportjai alighanem sokkal inkább fogékonyak lennének a pozitív program, és az orbáni retorika elutasítása iránt. Mással alighanem meg sem szólíthatók, és egy olajfa-koalíció lehetősége nélkül gyakorlatilag kiesnek Orbán Viktor megbuktatásának rögös úton haladó menetéből. Alig hiszem, hogy számukra a szobordöntés szimbolikája felülírja a pozitív program hiányát. S ez alighanem a baloldali ellenzék jelentős részére is igaz. Különösen azt követően, hogy az MSZP is elhatárolódott az akciótól. A társadalom centrumát tehát nem igazán szólítja meg nagy számban egy olyan akció, ami megint csak arról szól, hogy kit nem akar vezetőként az ellenzék. A sokat emlegetett, és sokszor túl-, vagy alulbecsült liberalizmus mikrofont kapó hívei számára a szoborállítás és döntés is a vélemény-szabadság részhalmazává válhat. Miközben a valós liberalizmus sajnos korántsem tekinthető komoly erőnek hazánkban. Különösen nem akkor, ha maga az ellenzéki elit vezetősége is csak a még indultak között kezeli őket. S ha már az erőt nézzük, a baloldal radikálisai szintén aligha vannak túl nagy számban az országban. Jelenlétük a társadalomban nyilván létezik, de széleskörű utcai akcióikról nem igazán szólnak a hírek. Őket tehát lehet, hogy megszólítja egy szobordöntögetés, de aligha fogják sikerre vinni a választásokat.

Márpedig szép és energiaigényes feladat lehetett hungarocellből megalkotni és bronzszínűre festeni Orbán Viktor szobrát. Igazán kár, hogy előfordulhat: alig több hívet tudott megszólítani, toborozni, mint ahányan a szobor fejét hurcoló menetben előfordultak. Ellenkező esetben ugyanis részben nagy tömeg gyűlt volna össze a szobordöntő rendezvényen, másrészt a menet hízott volna több százezresre az egészségügyi sétának is beillő út során. Esetleg még bízhatunk benne, hogy az akciótól nem is vártak többet, mint egyfajta tömegjelenetes előkészítését a Monty Python-filmek valamelyikéből készítendő film változatának. Ezzel azonban választást nyerni nem igazán lehet.

Andrew_s

2013. szeptember 28., szombat

Sajnálat és irigység Orbán hatalma okán

Forrás: Fidesz.hu (felül),  illetve
filmrészlet az "Akarat diadalából"
A miniszterelnököt hatalmas küzdelem eredményeként ismét megválasztották a kormányzó párt elnökének. Egyetlen jelöltként erre alig volt Orbán Viktornak esélye, de bejött. Igazán fontos mérföldköveként a személyi kultuszon alapuló diktatúra elleni harcnak. A kialakult helyzetet végső soron két megközelítésből is lehet szemlélni. Az egyik a sajnálat, míg a másik az irigység.

A sajnálat alapvetően az ország iránt, amely erőltetett menetben látszik menetelni a populista demagógiákkal szegélyezett úton az egyszer volt bolsevik típusú diktatúra felé. Erről árulkodik tulajdonképpen az is, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag érdemi kihívó nélküli versenyben kapta meg a Fidesz feletti uralmat. Immár tizenharmadszorra. Miközben, ahogy a tudósítás szól, szólt a vastaps. Orbán Viktornak, és a permanens harcának. Amelyről folyamatosan beszél, ha nem is írt könyvet a folyamatos harcáról. Vastaps ügyben pedig nyugodtan lehetnek rossz tapasztalatai sokaknak. A pártkongresszusokon elvárt vastaps ugyanis sokszor volt a kerekek alól felharsanó nevetéshez hasonlóan őszinte. S még csak a hatalom garanciája sem. Amit egyébként megannyi, és akár külföldi, történelmi példa is jelez. Például, amikor Gorbacsov a nyitásról beszélt Nicolae Ceausescu gondosan kiválasztott több ezer híve előtt, akkor egy korabeli tudósítás szerint az illendőségből felhangzó levezényelt tapson kívül hideg fogadtatásban részesült. Nem úgy a román vezér, akit 45 perc alatt 30-szor szakítottak meg vastapssal, és felállván üvöltve a dicsérő szólamokat.

Alkalmasint nyilván sok apró, és néhány szarvas hibát lehet majd még találni a Fidesz kongresszusának felszólalásai között. Akár még a részvételben is fellelve néhány árulkodó mozzanatot. De igazán kár lenne meglepődni például Semjén Zsolt részvételén és felszólalásán. Ezen ugyanis legfeljebb csak az lepődik meg, aki szerint a KDNP tényleg párt, és nem csak a Fidesz kereszt-klerikális lobbi-platformja. Miközben persze azon is kár meglepődni, hogy Rogán Antal a nagy igyekezetben Az előző kormányzásukból őket kipenderítő miniszterelnöknek tulajdonította bécsi cukrászdás szlogent. Holott az nem állításként fogalmazódott meg, hanem kérdésként, és ne a miniszterelnöktől, hanem egy köztéri plakáton. Ám kár lenne egy polgármestertől és frakcióvezetőtől elvárni a pontosságot. Legfeljebb az ország sajnálható, ha az ügyeit is ilyen nagyvonalú nagyképűséggel kezelik. Különösen, mivel a miniszterelnök gyakorlatilag a bérek vásárlóerejének befagyasztását hirdette meg.

A sokat emlegetett aktuális harca ugyanis alapvetően erről szól. Erről kell, hogy szóljon, mert másként nem értelmezhető. Az orbáni rezsiháború ugyanis valójában nem a rezsiről, hanem egyes rezsitételek nominális mértékéről látszik szólni. Egy család rezsiköltségébe a gyerek cipőjétől a kenyéren keresztül a fűtésig számos tétel belekerül. Ebből Orbán Viktor harca valójában csak egyes szektorok szolgáltatása ellen irányul. Ráadásul a fizetnivaló százalékos mértékében. Szó nincs arról, hogy a valós rezsiköltségeket csökkentené a család bevételének, a család költésének egy szeleteként. Mely megközelítés a fizetnivaló nominális, számszerű csökkenésén kívül természetesen a bevételek növelését is magába foglalhatná. Ha tehát a Fidesz úgy hirdet harcot, hogy csak a csökkenésre, és ráadásul csak egyes tételek csökkenésére összpontosít, akkor ez világosan jelzi a fent említetteket. Azt, hogy Orbán Viktor a keresetek befagyasztását szeretné elérni, illetve az éhbérszintű foglalkoztatást kívánja fenntartani, szélesíteni. Amiről különben, nem is olyan régen, a belügyminisztere szintén megemlékezett.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a hatalom koncentrációja, pontosabban a hatalom maga irigyeket szül. Márpedig korántsem csak abban a formában, hogy „ha én király lennék”, hanem nagyon is konkrét célt megfogalmazva. Az pedig szintén nyilvánvaló, hogy a tett-hatékony irigyeket nem a feltétlenül az ellenzék között kell keresni. A hatalomkoncentráció ugyanis kézben tarthatóvá is teheti az ellenzéket. A vezetői eltüntethetők, lejárathatók. A hívei pedig megfélemlíthetők, vagy jelentéktelenné tehetők. Jól mutatja ezt megannyi diktatúra természetrajza. Ahogy ugyanezek nyújtanak példát arra, hogy a legirigyebbek azok között fordulhatnak elő, akik csak egy lépésre állnak a hatalom centrumától. Nekik ugyanis reális lépés lehet meglépni azt az egy lépést. Kipenderítve a székből a jelenleg ott ülőt, és a már előkészített hierarchiát és hatalmi rendszert egy mozdulattal a saját kezébe kaparintani. Minden rosszat az előd nyakába varrni, és az adott szervezet megmentőjének képében tetszelegve kielégíteni a saját hatalomvágyát.

Freud kiszólt a portálra?
Így nagyon is könnyen lehet, hogy Orbán Viktor a trónkövetelőnek vívja meg harcait akár a realizmussal szemben is. Nem lenne egyedül a történelemben. Márpedig potenciális trónkövetelővel jól el van látva. Ott van a nagybajuszú és agresszív decibelharcos, a legkitartóbban talpnyaló frakcióvezető, a legkisebb királyfi és legfrissebb alelnök, bármit előadni képes anti-bölcselő egyaránt. Egy-egy lépésre a kondértól. De különben is alighanem a leghangosabb hívek, és tapsvezénylők egyike. Elvégre Orbán Viktor kiválóan alkalmas arra, hogy adott esetben elvégeztessék vele a diktatúraépítés piszkos munkáját. Talán csak a tudatalatti felszínre törése a hiba a Fidesz honlapján: „utált Orbán Viktor”. Legfeljebb, ha elég humanista az utód, akkor megtartja örökös és tiszteletbeli elnöknek. Amitől még nyugodtan elküldheti gyógykezelésre. Érdemei elismerése mellett természetesen. A következményekért azonban a jelen miniszterelnököt legfeljebb emberként lehet sajnálni. Ahogy Julius Caesart az epilepsziájáért. Politikusként nem.

Andrew_s

2013. szeptember 27., péntek

Kokain-öngól a szombathelyi kapuban

Forrás: cocaine.org
Az MSZP szombathelyi akcionistái kétségtelenül furcsa, és cseppet sem minden tekintetben szimpatikus módszert választottak Lazáry Viktor karaktergyilkolászására. A kokain-használat gyanújába kevert alpolgármester furcsa megoldást választott a probléma kezelésére. Elment és vizeletmintát adott. Márpedig ez a húzása könnyedén visszafele is elsülhet.

A suttyomban felvett videó közzétételével ugyanis az ellenzéki párt tulajdonképpen alig választott nemesebb eszközt, mint amit 2006 körül a Fidesz is bemutatott. Ráadásul egy munkájában tematizált alpolgármester esetében, de még egy polgármesternél is hajlamosak a választók a munka alapján megadni, vagy megvonni a bizalmat. Nem véletlen, hogy Újbuda esetében is kellett némi, kampányon kívüli, segédlet ahhoz, hogy az előző polgármestert biztosan sikerülhessen leváltatnia a Fidesznek. Szombathely sportért és ifjúságért felelős alpolgármestere esetében is lehet, hogy viszonylag gyorsan döntöttek volna a szakmai alapon a választók a mandátumáról. Azon az alapon a választók, hogy jól csinálja, vagy nem jól csinálja a dolgát. A droghasználattal való megvádolás, és annak közzétételi módszere, amennyiben az alpolgármester szakmai önbizalma a helyén van, alapvetően a hallgatással is kivédhető lett volna. Közölve, hogy a videó tartalmának valóságát bizonyítsa az, aki közzétette. Beleértve azt is, hogy nem éppen a droggal való visszaélés egyszerűségének veszélyeit mutatja be ifjúságvédelmi célzattal. Mondjuk porcukorral.

Ez a bizonyítási teher még akkor is az MSZP-re szállt volna a közvélemény szemében, hogy éppen a Fidesz az, amelyik párt mindent megtesz a droghasználat totális kriminalizálásáért. Azt is lehetne mondani, hogy Lazáry Viktor drogmentes maradt volna, ha hallgatott volna. De ehhez vagy ő, vagy a tanácsadói nem voltak elég bölcsek. Ehelyett egyrészt elkezdett perrel fenyegetőzni, másrészt elment vizeletmintát adni. Aminek eredményekén nagy örömmel tartott sajtótájékoztatót arról, hogy a teszt eredménye negatív. Óhatatlanul a saját fejére idézve ezzel a problémák hullámát. Hamarosan megérkezett ugyanis az MSZP válasza arról, hogy a vizeletminta nem jó, és tessék hajmintát adni. Citálva azt, hogy a kokain az egyik leggyorsabban lebomló szernek. Így, miközben eredendően az MSZP-nek kellett volna a droghasználatot bizonyítani, valamint a szakmai alkalmatlanságot igazolni a törvény, illetve a választók szemében, ez ezennel megváltozott.

Átalakult a szél, a haraszt és a zörgés háromszögének esetévé. Az ugyanis kétségtelen, hogy amennyiben csak kicsit is beleolvas valaki a témába, akkor az internetes források is jelzik a kokain kimutathatóságának problémáit. A vizeletben gyorsan lecsökken a mértéke a droghasználatra utaló, milliliterenként 300 nanogramm (literenként 300 mikrogram) érték alá. A vita szinte az órákon van. Az azonban nagy biztonsággal megállapítható, hogy a droghasználat mértékétől függően 48-72 óra alatt gyakorlatilag a kábítószer-használatra utaló szint alá csökkenhet. Beleértve a kokainhasználtra utaló bomlástermékeket is. Masszív és rendszeres fogyasztás, kell ahhoz, hogy hetekben lehessen mérni a kimutathatóságot. Részben ennek köszönhetően kezdtek a haj, illetve szőrzet vizsgálatára koncentrálni. Miközben ez sem teljesen egy egyértelmű eredményekre vezető megoldás. Akár környezeti ártalomként is vezethet téves pozitív eredményre a vizsgálat helyétől, a mintavételtől, a minta előkészítésétől függően. Tulajdonképpen jobb híján, és a lebomlási termékekre koncentrálva, használják a bírósági és büntetőügyi gyakorlatban.

A tudományos igényű eredmények és előrejelzések természetesen sokkal messzebbre, és talán komolyabb vitákra is vezethetnének, mint a hazai napi politika történései. Az utóbbiak alighanem le fognak egyszerűsödni arra, hogy Lazáry Viktor öngólt rúgott. Miközben, ahogy Papcsák Ferenc mögé sem zárkózott fel a kampány közeledtével a Párt, alighanem mérsékelten számíthat a hatalom támogatására. Az utóbbi természetesen lehet bizonytalan. Az öngól már kevésbé. A kokain nehéz kimutathatósága miatt az MSZP esetleg nehéz helyzetbe került volna egy egyértelmű bizonyíték bemutatását kérve. Ellenben ugyanez fordulhat most az alpolgármester ellen. Ugyanis még a negatív eredmények halmozása esetén is nyitva hagyhatja a gyanút, és ezzel a karaktergyilkolás előtt a támadási felületet.

Andrew_s

KDNP: A kormány árulkodó pártszóvivője

Fotó: EISimay
Az ellenzék fellépésével és kommunikációjával több baj is van, aminek egyik tünete a valódinál jócskán nagyobb jelentőségűre fújt bajai választás. Az is nyilvánvaló, hogy a kormánypárt nem különösebben fog válogatni az eszközökben. Lett légyen az egy jól időzített rendőrségi eljárás, vagy csak szimplán a taplóság. Erre korábban is volt már példa, és erre a szintre lemenni valóban ostobaság az ellenzék részéről, mert itt a Fidesz megveri a rutinjával.

Akár a személyek, akár pártok szintjén. S ebből a szempontból sajnos Bajnai Gordonnak igaza lehet, hogy a kevés udvarias gesztusra lehet számítani. Az előző önkormányzati választásokra időzített ügyészi fellépéstől a képviselőnőkkel szembeni bunkóságig széles a kotta-skála, amint a kormányzat játszhat, és játszik. A törvényhozás mozgósításától a karaktergyilkosságig behangolva a tapsszólamokat a Fidesz, illetve Orbán Viktor hatalmának megtartása érdekében. Mert bármilyen szépségflastromot is tesznek ki az ajtóra, azt azért láthatjuk, hogy Fidesz-ben gyakorlatilag Orbán Viktor hatalmának van alárendelve a személyi kultusz. Már 1999-ben is egyedüli elnökjelöltként indult a pártján belül. S ez később sem változott, s a most aktuális kongresszusra is hasonló helyzettel indul a kormánypárt. A kampányirányvonalak behangolásában pedig nyugodtan számíthat a klerikális platform támogatására.

A KDNP ugyanis aligha tekinthető valójában másnak, mint a Fidesz olyan platformjának, amit a vallásosabb érzelmű szavazók megszólítására önálló pártként jegyeztettek be. Árulkodó erről, hogy a jelenlegi KDNP számos politikusa korábban a Fidesz színeiben volt akár kormánytag is az előző, 2002-ben megbukott, Orbán-kormányban. A már említett 1999-es állapot is erre utal, amikor is igaz volt, hogy „a Fidesz frakciójában vannak a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tagjai, akik nem akarnak külön pártot létrehozni, de meg akarják őrizni függetlenségüket”. Ami egyben azt is jelzi, hogy már az előző Orbán-kormány idején sem volt önálló kormányzati tényező az a szerkezet, amit ma KDNP néven ismerünk. Amivel nem az a gond, hogy ne lehetne kereszténydemokráciáról beszélni. Különösen, mivel egy igazi keresztény más sem lehetne, mint demokrata. Nem véletlen, hogy a klérusnak mindig meggyűlt a baja az olyan „eretnekekkel”, akik komolyan ezt túl komolyan vették. S ebből a szempontból tulajdonképpen meg is kell követnem mindazokat, akiket eddig megbánthattam azzal, hogy a KDNP-t többször is katolikus lobbi-pártként emlegettem. Amiből a lobbi-pártság igaz, de a kereszténységtől idegen az a bedrótozott rosszindulat, ami ki-kibuggyan a KDNP politikusaiból. Például az SZDSZ megszűnése kapcsán is megtapasztalt formában.

De a korábbiak fényében ez is érthető, mivel olyan politikusokat is betereltek a kormányzat aklában, akik vállalták a keresztes logót, de a Bibliáról elég szerény ismeretekkel rendelkeznek. Annyira, hogy akár egyfajta árnyékkereszténységet alakíthatnak ki. Ellenben kiválóan alkalmasak arra, hogy képviseljék a klérus vélt vagy valós érdekeit, és akár hitükön keresztül elérjék azokat is, akiket Orbán Viktor különben aligha tudna megszólítani. S nem kevésbé kiválóan alkalmasak arra, hogy ezen potenciális szavazóknak közvetítsék a Nemzeti Vezető éppen aktuális gondolatait, nézeteit, és véleményeit. Például a baloldallal kapcsolatban, mert ellenzékről Orbán Viktor nem beszél. Világos tehát, hogy amikor a keresztes platform megszólal, akkor ők is csak baloldalról fecsegnek annak kapcsán, hogy a szétesett baloldalról beszélnek. Nem véletlenül feledkezve meg arról, hogy az ellenzék egy ennél szélesebb kör jelenleg.

Például a parlamenti formalizmus alapján ellenzéki a Jobbik is. Amikor tehát a Fidesz szóvivői, és ebbe most a formál-jogilag önálló KDNP-t is beleértem, csak a baloldalról beszélnek, akkor árulkodnak a saját terveikről. Arról, hogy a Jobbikot már most sem kezelik ellenzékként. Alátámasztva azt, hogy alkalmasint minden további nélkül készek a szélsőségekkel, többé-kevésbé nyíltan kapcsolatot tartó, a Parlamentben is zsidózó párttal szövetséget és koalíciót kötni. Miközben, noha a liberalizmusnak nincsenek talán mély hagyományai a magyar társadalomban, de azért még az is létezik. Annak ellenére, hogy a jelenlegi oktatáspolitika ismét próbálja szellemi karámba nevelni az ifjúságot. Az emberi szabadságjogok ismerete, és elvárása ugyanis veszélyes lehet egy diktatúrára. Ahogy a történelem során mindig is veszélyes volt. A kormányzat tehát okkal próbál szabadulni azoktól, akik a liberalizmus irányába haladnak. Még olyan primitív eszközökkel is, mint a fétisimádással rokon hallgatás. Azt hívén, hogy amiről nem beszélnek az nincs is. Egyben remélve azt is, hogy a saját múltjáról is megfeledkezhet. Arról, hogy a Fidesz nem is nagyon titkoltan próbált az SZDSZ farvizén evezve előre jutni annak idején. Láthatóan nem eredménytelenül.

Talán ezért is tekintette fontosnak, hogy a klerikális platformmal kirohanást intéztessen az említett párt megszűnése alkalmából. Amit a KDNP szolgaian, és híven a hatalom eszméihez, meg is tett. Ahogy, mint írtam fentebb, most is készséggel állt be az orbanista csaholó-hordába a baloldal gyepálása érdekében. Bízva abban talán, hogy a Vezér kegyéből pár morzsa eztán is jut a hatalom asztalánál. Vagy alatta. Ahol kushad, míg nem lesz szükség ismét megszólítani a templomba járókat. S egyszer talán még azt is elérik, hogy ne csak a születésnapján, hanem napi rendszerességgel imádkozzanak Orbán Viktor lelki üdvéért. Aztán, ha esetleg ez mégsem visszhangzik elég hangosan, akkor majd azt is a baloldal ármányának fogják kikiáltani. Esetleg egyházi átkot is kieszközölve. Mindaddig, amíg komoly kérdések nem merülnek fel a hitüknél fogva megvezetett emberek tömegeiben, hogy a KDNP hazánkban, és a jelenlegi leosztásban vajon mi?  

Andrew_s

2013. szeptember 25., szerda

Szellemi trágyaökölbe zárt tanárok

Alighanem a pillanatnyi indiszponáltság lehet a ludas abban, hogy először félreértettem Balog Zoltán minisztériumának legújabb nyilatkozatát. Hirtelen azt hittem, hogy a nemzeti pedagógusok teli kamráról álmodtak a humán erőforrásügyi gittegyletben. Aztán persze a figyelmesebb olvasás lebuktatta a hírt, hogy Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága a Nemzeti Pedagógus Kar kapcsán fejtegette ki a szellemi bogokat.

Legalábbis is valami ilyen törekvést hordozhat az, hogy intenzív magyarázkodásba kezdtek az NPK kapcsán. Mely rövidítésről ugyan inkább a műtrágya jut a vidéki földmíves, azaz a paraszt eszibe, mintsem a falu tanereje. Elvégre azt annak idején nagyon gyorsan a szakközépiskolai tananyagba vették, hogy a nitrogén (N), a foszfor (P) és a kálium (K) fontos növénytáplálási faktorok. Igaz, akkor „csak” tanár úrnak szólították a pedagógust. Még akkor is, ha a hivatalos megszólítás tanár elvtárs lett volna. Ellenben értett hozzá. Mert amennyiben rosszul állt a kasza a kezében, akkor legkésőbb a kocsmában, de irgalmatlanul kiröhögték. Egyébként, valószínűleg, akkor is kiröhögték volna, ha nemzeti tanerőnek hívatja magát. Nem kevésbé akkor is, ha komoly arccal kezdett volna bele egy, a SZOT jelentős érdekvédelmi szerepét taglaló beszédbe. De azok más idők voltak. Akkor az NPK még műtrágyát és nem egy felülről szervezett szellemi trágyát jelentett.

Mert a Nemzeti Pedagógus Kar és a tanárok álma között a legnyilvánvalóbb összefüggés az lehet, hogy amennyiben álmukban, és a kamaráról vizionálva, belelóg kezük az éjjelibe, akkor felriadnak. Ám az új típusú NPK rövidítés tartalma mégsem múlik ettől el. Viszont az Emmi jóvoltából legalább megtudhatják, hogy világ életükben csak erről álmodtak. Amit a minisztérium a tömeges aláírásokkal is alátámaszt. Bár, a jelen esetben, nem támogató aláírásról, hanem az új kinevezési okmányok alákacskaringózásáról van szó. Amit azért erősen árnyal két dolog ebben az esetben. Az egyik az, hogy a pedagógusok nagy érdekképviseleti szervezeteinek hatékonysága, és a valamikori SZOT között leginkább a név látszik különbözőnek. A másik, részben ebből is következő hatás, a munkanélküli nyomás. Különösen kisebb településeken, ahol a tanár elbocsátással való fenyegetése mindent visz. Márpedig majd pont a pedagógust nem fogják megzsarolni ezzel egy olyan hatalom képviselői, melynek legutóbb a belügyminisztere értekezett a közmunka nemesítő voltáról.

Ezeket a tényezőket is figyelembe véve, az új szerződések aláírása jobban tükrözi a megfélemülést, mint a támogatás szándékát. Nem vitatva persze, hogy elég magas hordóról lenézve már csak az arctalan tömeg látszik, és a tapsolás hangja hallatszik. Ha pedig elég magasan vannak a fegyverek, akkor lentről a tudatuk is elég. Látni sem kell azokat. Amikor pedig már elég személytelen a hatalom gyakorlása, és elég személyközpontú a hatalom élvezete, akkor ki a fenét érdekli a tömeg egyes tagjainak arca, hangja, őszintesége? A vezért ugyan miért is érdekelné. Vagy a kondérban mellette kotorászókat. Ilyen körülmények között azt állítani, hogy a felülről szervezett műtrágya-gyülekezet egy régi álmot elégít ki, arcátlanságnak tűnik. S persze a tanárok kiszolgáltatottságával, gyenge lobbi-erejével való visszaélésnek. De Balog Zoltán, lelkészként, nyilván olyan speciális szentírást olvasott, amiben az van: „rúgd fel, és alázd is meg a nálad gyengébbeket”.

Miközben az újmagyar NPK-ra is igaz az a többi „nemzeti” izével kapcsolatos kérdés, hogy mi legyen a nemzetiségi tanárokkal, netán az idegen földről jött nyelvtanárokkal? Vajon nekik is álmuk volt ez a kamara? Ha automatikusan a tagjai, akkor vajon őket mennyire képviseli? A képviselethez különben ki kell egy fakókeselyűt Turult is varrni a hajtókára? Vagy elég, ha keselyűként viselkednek? Vagy ez csak a hatalom keselyűinek megengedett? Aki nem ért egyet az NPK-val, az automatikusan nemzetáruló? A sok nemzeti intézmény központi szervezetének vezetője Nemzeti Vezető? Ha Orbán Viktor Nemzeti Vezetőnek kezdi majd hivatni magát, akkor meddig marad az két szó, és meddig marad ott közte az az „i”? S akkor egy Nemzeti Történelemtanár vajon mit fog tanítani a valamikori Nemzetvezetőről? Vajon a tanárok tudása mikor kerül a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának fennhatósága alá? Vajon az említett nemzeti szellemhivatal weboldalán látható ábra meddig tekinthető hiányos pentagonnak, és mikor alakul át stilizált ököllé? Mely oda csap, ahova a felülről érkező intenciók szerint köll. Ha valaki mégsem azt meri álmodni, amiről az államtitkár, vagy főnöke, vezére megmondta, hogy mi az aktuálisan nemzeti.

Andrew_s

Pintér esete az unortodox workfare-rel

Workfare==kiszolgáltatott munkavégzés?
Forrás: The Void
Pintér Sándor számára most érkezett el az idő, hogy elolvassa a Vezér közel egy éves gondolatait. Legalább is valami ilyesmit sejtet, hogy immár a belügyminiszter tette le a voksát azzal kapcsolatban, hogy életerős emberek nehogy már piaci bérért dolgozzanak, amikor éhbérért is dolgoztathatók. A gárdaeskütételhez biztosítást adó miniszter ugyanis ezúttal az unortodox workfare, avagy a workfare orbanista átiratáról nyilatkozott.

Kifejtve többek között, hogy az egész világon el fog terjedni a közmunka. Szerinte. Ami különben azt jelenti, hogy a belügyért egy kriminálisan tájékozatlan ember felel. A közmunka ugyanis el van terjedődve a világon. A workfare ugyanis annyira nem új, hogy már bőséges elemzések vannak azzal kapcsolatban is, hogy miért nem old meg sem az alapszemlélet, sem az ennek keretében végzett közmunka, illetve gyakorlatilag ingyenmunka. Ami ellen már több mint egy éve is szerveztek internetes tiltakozónapot. Az egyik veszélye ugyanis éppen az a hazánkban is többször említett probléma, hogy a közszférában (sem) tart vissza egy hatalmaskodó vezetőt semmi, hogy kirúgjon valakit, majd akár két közmunkást vegyen fel némileg kevesebb pénzért. Javítva ezzel a kormányzati statisztikát, miközben csökkenti a bérköltségét, és növeli a munkavállaló kiszolgáltatottságát. Ez természetesen szolgálhatja a hatalom érdekeit, de aligha segíti a munkavállalókat. Ezt eladni munkahelyteremtésnek, a munkahelyek megvédésének egyszerűen arcátlanság.

Igaz ez akkor is, ha az olyan kijelentéseknek, hogy „a végén odáig szeretném elvinni a dolgot, hogy azt tudjam mondani minden magyar állampolgárnak, hogy nem kapsz szociális segélyt, ha egyébként fizikailag munkaképes, viszont mindenki számára van elérhető közmunka”. Lehet támogatókat szerezni. Nyilvánvalóan azok köréből, akik nem érintettek a munkanélküliségben, és készséggel tapsolnak a mások közdolgoztatásának. Így annak idején is tapsikáltak Orbán Viktornak, a fentiek nyomán. Ugyanakkor nem lehet nem látni a párhuzamot az orbáni kinyilatkoztatás és aközött, amit most Pintér Sándor mond: „az emberek ugyanis egyre nehezebben fogadják el, hogy életerős, egészséges emberek ne dolgozzanak, kizárólag segélyekből éljenek generációkon keresztül”.

Azért persze a közmunkával kapcsolatban Pintér Sándor mást is mondott. Jelesül azt, hogy: „a közfoglalkoztatás nem az elvégzett munkáról szól, hanem az emberről, akinek a munkaereje nem kell a piaci szférának”. Amihez azért hozzátehetnénk, hogy annak a piaci szférának, amit többek között a kormány is alakít. S amely munkaerőpiacnak a közszféra is a részét képezi. Mert ez a piac nem az a piac, ahol a kormány ne jelenne meg piaci szereplőként. A belügyminiszter tehát világosan kifejtette, hogy a kormányzat gyakorlatilag lemond a munkanélküliség érdemi felszámolásáról. A korábbi, miniszterelnöki, és a jelenlegi belügyminiszteri kijelentés ugyanis a hasonlóságokon túl egyfajta egymás kötöttséget is jelez. Orbán szerint minden munkanélkülinek biztosítanak közmunkát, és ez akár teljesen felesleges, különben értelmetlen munka is lehet. Amely „közfoglalkoztatásról” akár a „Domb” című film, sivatagban homokdombot építő, kényszermunkásai is eszébe juthatnak az embereknek.

No meg az a korszak, amikor vasveretes táblák hirdették táborok kapuján a munka nagyszerűségét. Esetleg értelmetlen, és ezért is lélekromboló munkával törik meg az emberek lelkét és tudatát egyes diktatúrákban. Ugyanis kár lenne arról megfeledkezni, hogy a belügyminiszter szájából másként hangzanak ezek a szavak, mint egy, a jobbszélen felfutó, gigerli pártvezértől. A rendőri erőkért felelő miniszter ugyanis erőt, a kényszerítés lehetőségét, az akarat ellenére való igába hajtás lehetőségét is képviseli. A hordószónoknak kijáró tapsviharban elsuttogott szavak a kényszermunkatáborok lidérces leheletét idézik. Különösen, mivel a korábbi idézet arra a kérdésre volt válasz, hogy vajon „miért nem rendes foglalkoztatásban és tisztességes bérért végeztetik el a munkát” akkor, ha valóban szükség van rá. Árulkodva arra nézve, hogy a kormányzatnak esze ágában sincs érdemi munkahelyteremtésben gondolkodni.

Az a megállapítás a belügyminiszternek, hogy a „magyar közfoglalkoztatás rendszere megoldást kínálhat a világ számos országa számára is a szociális feszültségek csökkentésére”, tehát elég szűk értelmezési tartományban lehet igaz. Amíg ugyanis a workfare nem ritka bizonyos esetekben, és az ennek keretében végzett közmunka sem kuriózum, a belügyi erőkkel kikényszerítve végzett, akár értelmetlen munkavégzés már a társadalmak szűkebb körében tekinthető általánosnak. A Harmadik Birodalom táborai, a Gulag, a hazai recski munkatábor ugyanis nem kifejezetten a demokráciáról szóltak. Miközben persze Pintér Sándor nem beszélt rendőri kényszerről a közmunkával kapcsolatban. Azonban ezt az extra-információt, mint korábban jeleztem, maga a pozíciója teszi hozzá a kijelentéséhez. S ennek fényében a nem olyan rég emlegetett bánya-újranyitások is új értelmet nyerhetnek.

Andrew_s

2013. szeptember 24., kedd

Drogni, vagy nem drogni...

Avagy a drogellenesség diszkréten hatalmi bája...

Forrás: Wikimedia
A különböző függőségek okozta problémák rendre visszatérnek közéletbe az orvosok, társadalmászok, jogászok, és persze a politikusok jóvoltából. Leginkább az utóbbiaknak köszönhetően a médiában is nem egy esetben hallunk a drogról, és nagy ritkán a többi, különben nem egyszer nem kevésbé problémát okozó addikciós jelenségről.

Nagyjából másfél éve írtam: „A drogosok problematikája olyan téma, ami szinte mindig alkalmas az állóvíz felkavarására. Így igazi hírközlési Joker-kártyaként működik”. S amennyiben manapság szétnézünk a hírek között, vagy akár a Parlament munkájára vetünk egy pillantást, akkor ez a helyzet mit sem változott azóta. A napi politikának „hála” az lehetne az érzésünk, hogy a közel tízmillió drogos országává váltunk. Ami azért szerencsére nincs így. Még akkor sem, ha a függőségek, és köztük, talán tényleg legsúlyosabbként, a drogfüggés, valóban súlyos társadalmi és egészségügyi problémát okozhat. Akár közvetett egészségügyi problémát is, amelyek közül az AIDS és a hepatitisz kapja a legnagyobb hangsúlyt.

Így érthető, hogy a világ több pontján működő tűcsere-program, amelynek fontos szerepe lehet a továbbfertőzési lánc, a járványveszély megtörésében, hazánkban is lehet lényeges pontja a drogproblémák tüneti kezelésének. Tünetinek, hiszen sem a drogfüggést nem szünteti meg, sem a drogosok számát nem csökkenti közvetlen módon. Az is érthető tehát, hogy amikor a hazai tűcserés anti-járvány támadásban szerepet kapó Kék Pont Alapítvánnyal megszüntette a józsefvárosi önkormányzat az együttműködést, akkor arra rámozdult a politika is. Miközben egyfelől az érintett alapítvány, és egyenesen HIV-járványt idézve, kinyilatkoztatta a magáét, az érintett önkormányzat is publikussá tette a saját álláspontját. Ami alapján, a kibontakozó nyilatkozatháború részeként, részben akár igaza is lehet. Az adott alapítvánnyal való kapcsolat megszüntetése ugyanis nem okoz önmagában járványt, és még a tűcserék leállását sem. Feltéve, hogy az önkormányzat ezt magára vállalja. Ellenkező esetben a struccpolitika intő példájával állhatunk szembe.

Ami különben nem lenne józsefvárosi specifikum. Amikor ugyanis nemzeti drogellenes stratégiáról vitáztak a Parlamentben, akkor Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Kék Pont ügye kapcsán azt mondta, hogy „nem hagyják az út szélén azokat”, akik eddig az alapítvány szolgáltatásaival éltek. Ami az eddigi gyakorlat szerint Fideszből magyarra fordítva azt jelenti, hogy lövésük sincs, mit kéne csinálni, de addig sem foglalkoznak az üggyel. Az új stratégiával kapcsolatban azon már fenn sem akadunk, hogy 2013–2020-ig terveznek. Jóval a jelenlegi kormány mandátumán túlnyúlva. Nem először és aligha utoljára célozva arra, hogy eszük ágában sincs leköszönni a hatalomból. Ellenkező esetben ugyanis ilyen terminusokban csak akkor lehetne gondolkodni, ha nagykoalíciós elfogadás állna az elképzelések mögött. Ami egyáltalán nem lenne az ördög műve ilyen esetekben, vagy, ehhez kapcsolódva például, az oktatáspolitikában. Azonban ezzel kapcsolatban azért villódzik pár kérdőjelecske.

Az általános vitára bocsátott stratégia alapján ugyanis kábítószer nélküli társadalmat képzelnek el. Ami, ismerve az emberi társadalmak történetét elég abszurd elképzelésnek tűnik. Különös tekintettel arra, hogy ez még a szocialista embertípus kinevelésének csúcspontján sem jött össze, alig valószínű, hogy az orbanista embertípus nevelése során, az iskola rendőrökkel fenyegetett, és ezért alapjában véve félelem-frusztráltabb világában, ez menni fog. Legfeljebb beszélni nem fognak róla. Azt hívén, hogy amiről nem beszélnek az nincs. Holott a struccpolitikában pont az a probléma, hogy miközben a vakságig megy tele a szeme valakinek homokkal, aközben szétrúgják a tények a hátsóját. A porhintés ugyanis a porhintőkre is veszélyes, ha felülnek a saját ostobaságaiknak. Ami persze nem jelenti azt, hogy az iskolai prevenciónak, az okszerű probléma-megközelítésnek ne lenne hatalmas szerepe az elutasító magatartás kialakulásában. Az azonban nem prevenció, amit Zombor Gábor fogalmazott meg a Fidesz részéről. A felvilágosítást abban látva, hogy „a kábítószer-fogyasztás és -birtoklás büntető törvénykönyv általi szankcióival” kell megismertetni a diákságot és a szülőket. Az csak hab a tortán, hogy éppen egy fideszes politikus keveredett droghasználat gyanújába. Amit az sem tesz adott esetben meg nem történtté, ha az őt ezzel vádoló maga sem az angyalok karának egyike.

A kriminalizálás ugyanakkor éppen annyira fogja meggátolni különböző függőségeknek való kitettséget, amennyire a szesztilalom megoldotta az alkoholizmus problémáját. Vagy amennyire a szexualitás hivatalos, és álszent, elutasítása nyomán kihalt az emberiség a középkor évszázadai alatt. A függőségek problémáját, és nem csak a drog-használatét illetően továbbra is valószínű, hogy „a társadalom jobban jár, ha valamilyen módon meg tanulja kezelni az egyes függőséget okozó helyzetek kezelését”. Ehhez azonban a kormányzati erőknek kellene előbb szakítani a hatalom-függésükkel. Esetleg szakpedagógusokra, orvosokra bízva azt kérdést, amiben jelenleg csak a politikai haszonszerzés lehetőségét látják olyanok, akik legfeljebb távolról ugatják a kérdést, mint magányos kutyák, tiszta éjszakán, a Holdat.

Andrew_s

2013. szeptember 22., vasárnap

Baja és az ellenzék baja

Az országgyűlési választásokhoz egyre közelebb kerülve óhatatlanul felértékelődnek azok a megmérettetések, melyekbe belebotlanak a pártok. Az eredmények éppen úgy nagy visszhangot fogak kapni, mint azok a folyamatok, melyek odáig elvezettek, és onnan tovább vezetnek. Beleértve az előzetes acsargásokat, és az utólagos magyarázkodásokat is.

A bajai választás sem több ezen az úton, mint egy kő az út mentén. Aki akarja, annak mérföldkő, míg mások majd megpróbálják kavicsnak látni. Mely utóbbiban is van valami, hiszen tulajdonképpen rövid időre szól a választás, és a városi döntések szempontjából szinte mindegy ki ül abban az önkormányzati székecskében. A pillanatnyi tény az, hogy a kormányzati jelölt nyert Baján. Szoros eredménnyel, de a szorosság legfeljebb csak arra jó, hogy könnyebb legyen alternatív magyarázatokat találni. No meg gyanúkat megfogalmazni az esetleges csalásokkal kapcsolatban. Így máris megjelentek azok a nyilatkozatok, ami szerint szervezett szavazóutaztatással manipulálták a szavazás végső kimenetelét. Erre nézve nyilván előkerülnek majd a bizonyítékok, és azok mérlegelése után vagy bizonyítottnak tekinti a bíróság a csalást, vagy sem. Addig pedig majd meghallgathatjuk a Fidesz örömmámorban zúgó önválvergetését arra nézve, hogy milyen nagyserűen elismerik a zemberek az ő vezérük zseniális megoldásait. Kiegészítve azzal a zenei aláfestéssel ami „bukott baloldal” kezdetű lemezről jön majd. Egyben a csalásgyanút is ignorálva a hívek szemében azzal, hogy csak nem tud a zellenzék beletörődni a bukásba.

Amihez viszont joga van, és talán ennek alkalmából nem fogják szétverni Baját, és talán a pisilős nagygyűlést sem fognak rendezni a Fidesz győzelem „megünneplésére”. Holott a valamikori bukott jobboldalnak mindezek az eszközök belefértek a fővárosi repertoárba. Ugyanakkor, ha Bajnai Gordon komolyan azt gondolta, hogy a 2014-es változások most Baján, egy hagyományosan jobboldaliakra voksoló körzetben fognak elkezdődni, akkor az általa szedett szerből azt hiszem a tűcsere-programok alanyi résztvevői is kérnének. Az az ellenzéki huzavona ugyanis, ami az utóbbi időben lezajlott aligha az egységes szimpátiabázis alapjainak lerakását szolgálta. Az, hogy a jelöltet formálisan az Együtt - A Korszakváltók Pártja indította ebből a szempontból nem sokat lendíthetett a helyzeten, mivel Bajnai Gordon sikeresen belelavírozta magát az MSZP mögötti második vonal látszatába. Elérve ezzel azt, hogy az MSZP-DK nézeteltéréseknek akkor is kárvallottja legyen, ha különben köze se hozzá. A trió egymás közötti huzavonája viszont óhatatlanul komolytalanná tette Teket Melinda közös támogatását. Illusztrálva azt, hogy a jelenlegi, sokkal inkább vezérelvű-szerűen, felülről gründolt, s nem kis mértékben elitistának tűnő „összefogással” nem igazán lehet áttörni a tömegek ingerküszöbét.

Így aztán Zsigó Róbert is megveregetheti a saját vállát, és a vezér keze alá is odatarthatja. Függetlenül attól, hogy a baloldaltól honvédős retorikája úgy ostobaság, ahogy kiejtette a száján. Éppen azért, ami oldaltévesztésbe Rogán Antal is beleesett korábban. Ha ugyanis maguknak tartják fenn a jogot a kisemberek, a melósok védőszentjének szerepében való tetszelgésre, akkor a Fidesz részéről töltik be a hagyományos baloldali szerepet. Ha pedig ehhez a centrális erőteret is hozzákapcsoljuk, és az erőből végrehajtott törvénykezést, akkor végső soron egy meglehetősen bolsevik berendezkedést kapunk. De természetesen nem kívánhatjuk, hogy a vakhittel bíró orbanisták az SZKP történetét ismerjék, olvassák, és tisztában legyenek a „bolsi” szó, vagy „baloldal” megnevezés eredtével. Nekik Zsigó Róbert és Orbán Viktor olvassa fel a történelemkönyv saját maguk ízlése szerint interpretált verzióját. Miközben az ellenzéknek kár is lenne tagadni, hogy az említett „kisemberek” megszólítása nem sikerült.

S ebben a bajai választások sokkal inkább irányadók, mint például nem túl nagy erőfeszítéssel akár manipulálhatóra is sikeredhető Facebook-támogatottság. Amiben különben az ellenzék szintén nem remekel. De ezt lehet életkori és technológiai indokokkal is mentegetni. Ellenben azért még a Fidesz szóvivőjénekis meg lehet a maga részigazsága. A bukott baloldalról szóló tirádáktól lecsupaszítva ugyanis abban az egyben igaza van, hogy a bajai választás egyértelmű üzenet. Arról például, hogy vagy sikerül valós egységet kialakítani a körzetenkénti jelöltek támogatására, vagy teljesen felesleges a látszattárgyalásokkal és az ezek kapcsán kommunikált fél-megállapodásokkal hülyíteni a népet. Ebből a szempontból Gyurcsány Ferencnek lehet igaza abban, hogy legfőbb ideje lenne, akár érzelemből, de megszólítani tudni az embereket. Ellenkező esetben Baja tényleg a 2014-es választások előszele lehet.

Ha pedig gondos erőfeszítéssel sikerül pozitivista programtalanul veszteni el a választásokat, akkor gyakorlatilag bebetonozzák Orbán Viktort a hatalomba. Az ugyanis nem program, hogy „nem szeretjük, mert diktátor, és fúj”. Annak idején a Duna-környékén is ismertté vált első római légiót szeptember közepe táján megalapító Nérót sem igazán hatották meg az ilyen jellegű kritikák. Kár áltatnia magát bárkinek azzal, hogy az önmagának is bármikor ellentmondani képes Vezért eléri a kritika. Ebből a szemponból költői a gyurcsányi kérdés, hogy jól alszik-e? Nyugodtak lehetünk benne, hogy ettől még remekül fog aludni. S akkor, ha a valós együttműködés valós problémái helyett az elemzők elemzésének elemzésével, illetve az elemzések magyarázásával fognak foglalkozni, akkor még sokáig nyugodtan alhat.

Andrew_s

Tűcsere-rizsák egymás között

Forrás: Wikimedia
Az intravénás droghasználók alighanem a kábítószerrel élők „kemény rétege”. De ebben fenntartom a tévedés jogát, mivel magam nem élek ilyen segédletekkel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy esetleg ne lennék érintve a tűcsere-programban. Ahogy, akár tetszik, akár nem tetszik, bárki érintve lehet. Ebből a szempontból egyáltalán nem szükségtelen, és csak a drogosokat segítő a tűért tű program.

Ehhez azonban kétségtelenül az kell, hogy a felek komolyan vegyék a tűk helyzetét. S így nem árthat esetleg a józsefvárosi honlapot is megtekinteni. Itt ugyanis a Népszavát cikiző cikkben azt is olvashatjuk, hogy a Kék Pont Alapítvány sem állt teljesen a hivatása, és a használt tűk begyűjtésének magaslatán. Holott a HIV-, vagy hepatitisz-fertőzés áldozatai által használt tűk begyűjtése talán fontosabb, mint az új tűk biztosítása. Az utóbbira ugyanis rá lehet fogni, hogy liberális ármány, és a drogosokat segíti. Az előbbi azonban nagyon súlyos közegészségügyi kérdés, és alig van köze a drogosok támogatásához. Mivel azonban a droghasználókat a friss tű hiánya nem fogja meggátolni az idegeik rombolásától, a kettő csak együtt működik hatékonyan. Ráadásul az, ha nem szigorú elszámolással folyik a csere, és szélsőségesen kriminalizált a droghasználat, akkor a használt tűtől, mint egyfajta tárgyi bizonyítéktól, való gyors megszabadulás irányába hathatnak a vektorok.

Az említett kerületi cikk nagyjából ezt fedi le, amennyiben a szétdobált tűkről ír, melyekről valóban nem lehet látszatra eldönteni, hogy fertőzött-e, vagy sem. Márpedig a sok éves lappangási idővel bíró betegségek „beszerzése” egy fertőzött tűvel való találkozás azt is jelenti, hogy megindulhat egy láncszerű fertőzés a környezetben. Immár nem csak intravénás droghasználattal, hanem szexuális úton, sebeken át, és minden más, testnedvekkel kapcsolatos, módon. Arról nem is beszélve, hogy a droghasználattól szintén érintett prostituáltak növekvő fertőzöttsége fokozza az alkalmi partnerek veszélyeztetettségét. Függetlenül attól, hogy a konzervatív szemellenzőt lebegtető kormányzati erők elismerik-e a prostituáltak létét, és „igénybevételét”. Mindez komoly problémát okozhat még akkor is, ha eltekintünk attól az érthető családi pániktól, amit egy drogos által használt tűvel megsebzett gyermek családja átélhet. Így, miközben nem okvetlenül kell szeretni a nyóckeres polgármestert, és az őt jelölő pártot, talán érdemes lehet egy mély levegőt venni, mielőtt zsigerből leszólja valaki a tűket be nem gyűjtő szervezettel való kapcsolat-megszakításért.

A probléma nem okvetlenül az, hogy a Kék Pont Alapítvánnyal él vagy halott az önkormányzat kapcsolata. Sokkal inkább ott lehet a gond, hogy a saját magáért való aggódásról már meggyőzött drogos továbbra is igyekezni fog friss tűket beszerezni. Ennek útja-módja legyez az ő titka. Viszont, ha beszerezte, akkor a használt tűt éppen úgy nagy ívben el fogja hajítani. Továbbra sem csökkentve a közegészségügyi veszélyt. Alkalmasint a kerület határain is túlnyúlva. Így, miközben hajlandó vagyok elfogadni a vállalt feladatnak meg nem felelő alapítvánnyal való kapcsolat-megszakítás szükségességét, ez kevés a nyugalomhoz. Ahhoz azt is látni kellene, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat mivel váltja azt ki. Esetleg önkormányzati kézbe véve a tűcsere-programot. A szemérmes hallgatás, a rózsaszín öntömjén, a másokra mutogatás ugyanis baromira nem fog semmit megoldani.

Andrew_s

2013. szeptember 21., szombat

Kósa ismét bölcseket szólt

Az, ha egy polgármester, aki egyben a hatalom birtoklásában egyre inkább kizárólagosságra törekvő párt egyik vezető funkcionáriusa érdekes személyiség, az jó dolog. Az talán már kevésbé, ha az érdeklődést a pártkommunikáció belső ellentmondásainak előtérbe helyezésével irányítja magára. De nem lehet mindenki tökétes. Miért is pont Kósa Lajos, Debrecen polgármestere legyen az.

A korábbi sziporkák közül több megjárta már a hírelemzési hadak útjait, és találtatott igencsak könnyűnek. Akár a nemzetközi sajtóvisszhangok alapján is, melyek közül a legemlékezetesebbek közé tartozik az elhíresült, és Szijjártó Péterrel közös versenyszámuk a forint rontásában elért eredménnyel. Erről 2010. júniusában a The New York Times is megemlékezett a nemzetközi porondon. Itthon pedig a devizahiteleseknek nem ártana néha emlékezni erre az akcióra, miközben a kormány azóta sem győzi azt kerepelni, hogy ők aztán semmiről sem tehetnek. Kósa Lajos azonban nyilván erre sem emlékezik, vagy van az a pénz és beosztás, amitől az emlékezett múlékonnyá válik. Elősegítve azt, hogy a vezér óhajára, vagy csak a semmit is túllihegve mondjon valami nagyot, és bölcset.

Int legutóbb is, amikor a hirTV adásában nyitotta meg szavainak az MNO oldalán is közzétett tárházát, és többek között kifejtette, hogy nincs épeszű magyarázat a Gyurcsány-Bajnai kormányok alatti árképzésre. Ebben Kósa Lajosnak lehet, hogy igaza van, és lehet, hogy nincs. Ellenben erre a magyarázatkeresési problémára lenne egy látszólag roppantegyszerű megoldás. Meg kellene kérdezni. Már akkor, ha valóban érdekli, és nem csak vagdalkozni akar az azeri baltával a sötét szobában. Azonban a Fidesz egyéb kommunikátoraitól tudjuk, hogy kérdéseik költőiek, és valójában a gyurcsánybajnaizás a lényeg. Lévén, hogy alighanem éppen úgy teljesítménybérben számítják be, mint az aláírások gyűjtését a rezsitámogatások ürügyén. Azt pedig annak kapcsán, hogy Bajnai Gordonnal Orbán Viktor hajlandó lenne egy valóban spontán kérdéseket sem nélkülöző vitára, maga Kósa Lajos utasította el a miniszterelnök nevében. Ennek alapján Debrecen polgármesterétől kicsit érdekesnek, mondhatni viccesnek tűnhetnek a számon kérő kijelentések. Olyan kérdések keretében, melyet csak a másik fél háta mögött, a sajtóban üzengetve mer feltenni. A válaszokkal való szembesülés veszélye nélkül.

De ha már korábban szóba került a rezsicsökkentős aláírások szakmányban való gyűjtögetése, akkor érdemes lehet megemlékezni Kósa Lajos ezt érintő legutóbbi kijelentéséről is. Azt mondta ugyanis, hogy: „Nem értem, hogy a szocialisták miért arra teszik fel a politikai krédójukat, hogy jó legyen a rezsiszolgáltatóknak”. Amitől azért csak meg bír állni a kanál a kávé kevergetése közepette az ember kezében. Nem is arra nézve, hogy megkérdezhetné a szocialistákat, ha valamit nem ért. Azért nem, mert ehhez már korábban is láttuk, hogy nincs elég bátorsága vagy szaktudása. Az azonban már más kérdés, hogy valaki úgy akarja csillogtatni mindent átfogó tudását, hogy némileg hézagos fogalmi összefüggésekben beszél. A krédó ugyanis olyanokat jelent, hogy „hitvallás, életelv, alapelv”. Márpedig a politikai alapelvet nem igazán lehet rátenni valamire. Ellenben meg lehet határozni valamiben. A szocialisták esetleg még abban is lelhették volna meg azt a fránya krédójukat, amit Kósa tulajdonít nekik. Ám a Fidesz alelnöke egy mellékmondatban még ezt is alul tudja múlni.

Az ugyanis egy igen érdekes szolgáltatási üzletág lehet, ami rezsit szolgáltat. Lévén, hogy a rezsi az a megélhetési költség. Így aztán a megélhetési költség szolgáltatója maga a költség viselője, mivel ezzel ő szolgáltat azoknak, aki neki ezért kenyeret, húst, gázt, gyertyát, és hasonlókat adnak. Kósa Lajos tehát miközben hihetetlen vehemenciával akarja gyepálni az ellenzéket, tulajdonképpen nekik ad igazat. Ha ugyanis a rezsiszolgáltatókra igaz az, hogy az a fogyasztó, akkor a szocialisták, immár Kósa Lajos által is elismerten, a fogyasztóknak akarják, hogy jó legyen. Ilyen az, amikor valaki annyira, de annyira akar megfelelni a pártjában dúló elvárásoknak, hogy a végén már maga sem tudja, mit beszél össze-vissza. Ráadásul még a saját pártjával sem egyeztet minden tekintetben.

Ha ugyanis Kósa Lajosnak igaza van, és a „rezsicsökkentés nem kampánytéma”, akkor ezt érdemes lenne esetleg Orbán Viktorral és Rogán Antallal is megvitatnia. Az ugyanis, hogy az induló kampány nyitányaként egyikük többet beszél a rezsicsökkentő állóháborúról, mint a másik, talán mégsem véletlen. Ahogy az sem, hogy a frakcióvezető elvtárs úr miért éppen most akarja mindenáron alaptörvényesíteni a lakossági szolgáltatásokkal kapcsolatos ötletrohamát a Pártnak. De talán elfelejtettek szólni az alelnöknek, Vagy csak egyszerűen mostanában Kósára osztották a bohóc szerepét.

Andrew_s