A Fidesz aláírós pániktünete

2002-ben volt egy országgyűlési választás, amit miniszterelnökként Orbán Viktor, belügyminiszterként pedig Pintér Sándor ismert el szabályosnak, valamint törvényesnek. Ezt a választást a Fidesz akkor elbukta. Amikor rájöttek, hogy ez a bukás a hatalmi arroganciájuknak is féket jelent, hirtelen rájöttek, hogy elcsalták a választásokat. A baloldalról természetesen. A helyzet ismétlődni látszik.

Még nem a választásokról van természetesen szó, mivel az még csak jövőre lesz. Az ellenzék szerepét ebben sokszor tárgyaltam magam is. Jelenleg nem túl fényes. A kormányzaté sem, mivel láthatóan előre biztosítani akarják a hatalmukat a választási törvények átalakításával, és rugalmas rángatásával. Tehát nem a választás. A kormányzat, és Orbán Viktor állandó önigazolás-keresése azonban több lehetőséget is kínál arra, hogy tömegeket varázsoljon maga mögé, illetve akár hatalmas számokkal is dobálódzék. Igen! Az aláírásgyűjtésekre gondolok. Amikor a kormányzati vezetés annyira önbizalomhiányos, hogy aláírásgyűjtésekkel kell igazolnia önnön döntéseit. Holott normálisan a hatalmi pozícióból végzett aláírásgyűjtés különben az ellenzék hagyományos eszköztárába tartozna. Azonban az Orbán-kabinett esetében ez a hozzáállás nem új. Pontosan ez vezetett ahhoz a bizonyos „kétmilliós” nagygyűlésre is a Kossuth téren. A hatalomban levő kormányzat sportolók, és tömegek felvonultatásával igyekezett fényezni önmagát a választások előtt. Idézve a hatalomból szervezett május elsejéket és azok hangulatát.

Azzal a különbséggel, hogy akkor valóban, és lefilmezhetően, közel annyian voltak jelen, amennyit a későbbi tudósítások állítottak. Rákosi Mátyásban és Kádár Jánosban, valamint a mögöttük álló kabinetben ugyanis volt annyi önmérséklet?, igényesség?, hogy legalább a látszatra adtak. Orbán Viktor tehát alkalmazta az erőt, és módszert, de fütyült külcsínre. Nem ezért, vagy nem csak ezért, persze, de el is bukták a 2002-es választásokat. Majd kijelentették, hogy az ellenség keze betette a lábát az általuk szervezett választásokra. Most kicsiben ez játszódik le az említett aláírásgyűjtéseknél. Nevezetesen a rezsicsökkentési aláírásgyűjtéseknél, mely aláírásgyűjtést Orbán Viktor azzal kívánta megfejelni, hogy köszönőlevelekben gondolta megveregetni önnön vállait. S itt kezdődtek a problémák.

Nem a pszichiátriai problémák, és még csak nem is a hatalomtechnikai bajok, hanem az eredmények „adták a másikat”. A kiküldött levelek összes számához képest talán elenyésző számban, de olyanok is kaptak köszönőlevelet, akik tudtuk szerint nem írtak alá semmit. Esetleg nem is írhattak alá semmit, mert elhunytak még az aláíróívek gondolatának megfoganása előtt. Az pedig nyilvánvaló, hogy ezeket az eseteket az ellenzék „felplankolja” és közhírré teszi. Mondhatnánk ez a dolga. Keresni a réseket az orbanizmus hatalomban összezáró falanxán. S itt értünk el a 2002-es párhuzamhoz, mivel a Fidesz, miután homályos foltok jelentek meg a Vezér önvixelésének tökéletességén, a baloldalt nevezte meg potenciális összeesküvőként. Mondván, hogy direkt becsempésztek hamis adatokat az aláíróívekre a későbbi hivatkozások érdekében. Cinikusan mondhatnánk, hogy a Fidesz szerint már az aláírások gyűjtésének és a köszönőleveleknek a gondolatát is direkt ők plántálták bele Orbán Viktor fejébe. Csak azért, hogy utána hamis adatokat adhassanak meg, és aztán ezekre hivatkozva tegyék nevetségessé.

Holott egész életszerűnek tűnik az, hogy amikor aláírást gyűjt, az aktivistán ott a teljesítési kényszer. Nem csak formálisan, hanem informálisan is, mivel attól csinovnyikabb, minél jobban teljesíti túl az elvárásokat, akkor némi extrapolálásba kezd. Ha ugyanis a névtáblán azt látja, hogy X.Y.-né lakik ott, akkor esetleg feltételezi X.Y. létezését is. Ha tehát a nej aláírta, akkor írja alá a férje is szerinte. Csak nem vesznek össze. A bajok a köszönőlevelekkel indultak. A turpiság ugyanis kiderült, amikor X.Y. nem azért nem írta alá, mert kidobta az aktivistát, hanem mert meghalt. Ellenben a túlteljesítő aláírásgyűjtő jóvoltából levelet kapott. Igazán lelkesek és lusták pedig fel sem csöngetnek minden lakásba egy lakótelepen, hanem egy telefonos fotó a kapucsengőkről, és később, egy iroda vagy kapualj magányában mindenki alá is írja az ívet. Ez a forgatókönyv is van annyira jó, mint a baloldali összeesküvés feltételezése. S pont annyira hipotetikus is. A Vezér iránti feltétel hűség, és a szolgáltatók államosítási szándéka, valamint a rajtuk keresztül ható burkolt adó, melletti kiállás azonban meggátolja a valódi problémával való szembenézést.

A valódi baj nem annyira az aláírások keletkezésének a módja, mert az legfeljebb bosszantó következményekkel, nem kívánt köszönőlevelekkel jár. Elvégre a népesség minden adata amúgy is a hatalom rendelkezésére áll. A baj az, hogy az ellenzéki módszerek bevetése az önigazolásra olyan időket idéz, amikor a hatalom volt önmaga ellenzéke. Holott azokban az időkben hatalom mai gyakorlói akkor még meg sem születtek talán, vagy csak gyermekek voltak. Valamint baj az, ha a hatalmat önnön kezében tudni akaró vezér olyan szinten felelősségpánikos, hogy minden döntésének minden felelősségét igyekszik szétmaszatolni és rámaszatolni az aláírókra, a körülötte sertepertélőkre. A nevetségességét pedig az ellenzék összeesküvéseire. Az a kormányzat, amelyik a saját döntéseiért sem vállal közvetlen felelősséget, milyen felelősséget képes vállalni az országért? S milyen felelősségek mentén képes szembenézni esetleg azzal, ha téves döntést hoz? S milyen felelősségek mentén képes esetleg azt mondani a miniszterelnöknek, hogy „eddig, és ne tovább”?

A jelen ismeretek szerint a válaszok kiábrándítóak lehetnek. Még akkor is, ha van a talonban esetleg valaki, aki látszatra elég lojális ahhoz, hogy előrelépje, elég erőszakos ahhoz, hogy vágyja a hatalmat, és elég gátlástalan ahhoz, hogy két kézzel kétfele mutogasson. A felelősséget egyrészt kifele hárítva önmagáról, majd maga helyett a Vezért áldozva be a „parancsra tettem” varázsszavak alkalmazásával. Jelenleg legalább egy jelölt már erre a posztra is van.

Andrew_s