2013. november 20., szerda

Kósa szereti a baloldalt

Floridázás. Mi tagadás a szó plágium, mivel nem én találtam ki, hanem a neten olvastam. De azért nem rossz kifejezés. Analóg módon az egykor volt digózáshoz hasonlít. S ma már azzel sem illik talán foglalkozni. A floridázással meg tutira nem. Még a debreceni hivatalokban sem. Azonban a polgármester nem unatkozik. Aggódik.

Nem a vezetők miatt, akik annyira, de annyira jól keresnek Debrecenben, hogy magánpénzükből utaztak konferenciázni. Konferenciázás. Egy ehhez hasonlóan hangzó szó a digózással kapcsolatban is ismert volt. De az egy másik nemzet nevéből lett származtatva. Ki tudja miért. Nem is érdekes. A floridázás sem érdekes. Már csak azért sem, mert nem is szép lányok űzik jó kiállású fiúkkal. Legfeljebb a jó kiállású pénztárca az igaz. Mert Florida minden pénzt megér. A debreceni vezetőknek. Akik elég jól keresnek ahhoz, hogy még szakmai konferenciára is magánvagyonkájuk áldozzanak. Irigység? Lehet. Elvégre számos olyan közvezető, tanár, közalkalmazott és közmunkás van, akinek nem telne szakmai konferenciára utazni, és kókusztejet szürcsölgetni a világ másik végén. A közmunkás kivétel. Neki semmi köze az ügyhöz. A szakmákhoz sem. Tartsa a száját, és dolgozzon. Elvégre agyon van javadalmazva. Ha nem is annyira, minta debreceni vezetők, akiknek az útjával semmi dolgunk foglalkozni. Állítólag.

Kósa Lajos sem teszi. Ő, mint említettem, más miatt aggódik. Nem Orbán Viktor miatt. Miatta nem is kell aggódnia. Amíg a Vezér hatalmon van, addig Kósa nem aggódik. Utána meg már minek aggódjon. Elvégre ő is csak egy debreceni vezető. Floridában sem járt. Megtakarításaiból tehát majd csak kihúzza valahogy. Legközelebb meg már nem is lesz debreceni vezető. „Csak” képviselő. Neki elég az is. Nekünk talán még sok is. Azért viszont nyilvánvalóan nem neki kell aggódnia. Viszont aggódnia azért lehet, hogy muszáj. Már csak azért is, mert ellenkező esetben mit is tehetne. Debrecennel sem kell foglalkoznia. Ott vannak a jól fizetett vezetők. Így aztán marad neki az ellenzék. Miatta vannak álmatlan éjszakái, és lidérces nappalai. Ahogy Hoppál Péternek is. Ha nem is ugyanazért. Látszólag. Hoppál az egész Fidesz nevében pánikol az ellenzéktől. Kósa azonban nem.

Kósa Lajos, jó keresztényként, a túlcsorduló humanizmusa miatt aggódik. Csak és kizárólag az ellenzék érdekében. Sőt! Kizárólag a baloldal érdekében. A jobboldali ellenzéket tehát nem is igazán tartja talán ellenzéknek. Őket nem szereti. Ők csúnya, rossz ellenzék. Szavazatokat vihetnek el a Fidesztől. Értük nem aggódik. Pukkadjanak meg, ha nem szavaznak Orbán Viktorra. De a baloldal. Őket szereti. Igaz, csak annyira, mint hisztis óvodás az indulatlevezető zsákot, de szereti. Félti őket a meghasonlástól, amit egy, az Orbánra nem szavazó jobboldaliaknál „cúnább báci” okozhat. Kósa Lajos szerint végképp szétverve a balodalt. S ki is lehet más ez a gonosz, mint Gyurcsány Ferenc. Elvégre teljesen nyilvánvaló, hogy az, aki széleskörű összefogást szorgalmaz, az szét akarja verni az összefogást. Világos! Nem igaz? Mint a floridai magánpénzes konferenciázás. Pont annyira világos és logikus. Ahogy az is, hogy Kósa Lajosnak az ég világon semmi más dolga ne lenne, mint a baloldal szétveretése miatt hánykódni álmatlanul.

Ellenben abban még akár igaza is lehet, hogy a nagy ellenzéki zűrzavarban Gyurcsány Ferenc lesz az, aki beviszi az ellenzéket a Parlamentbe. Nem azért, mert Kósa Lajos megüzente, hanem mert megteheti. Az őszödi beszédet már annyiszor olvasták a fejére, hogy mindenki legyint rá, ha arra hivatkoznak. Szemkilövetés ügyben Hoppál Péter segíti hozzá a közt a röhejhez. A Sukoró-ügy erőteljes kifulladásban van. Jószerivel nincs már olyan muníció, amit el ne pufogtattak volna az elmúlt időszakban. Csendben, de biztosan beérni látszik az a taktika, amelynek a jelei már az emlékezetes éhezve-sátrazásnál is láthatóak voltak. A magára vont tűzzel idő előtti tár-ürülést idézett elő a Gyurcsány-pánikos vezér környezetében. Az, hogy az ellenzék többi tagja az eddig kikapart gesztenyéket gondosan mindig visszarugdalta a tűzbe, talán nem annyira a DK vezetőjének róható fel. Az azonban tudható, hogy a Fidesz-vezetés pánikja nem teljesen alaptalan.

Élnek tehát azzal az eszközzel, ami annyiszor, de annyiszor bevált már a történelemben: „Ha nem tudod meggyőzni, legalább ébressz kételyt. Ha nem tudod legyőzni, legalább próbáld az ellent megosztani”. S ebbe teljesen belefér Kósa Lajos álságos aggódása a baloldal szétverését illetően. Az legfeljebb az ő személyes helyzetfelismerési képtelenségét dicséri, hogy megszólalt az ügyben. Bár, ameddig a szövegét elemzik, mint én is eme sorokkal, addig sem foglalkoznak mással. Azzal sem, hogy mikor utazik floridázni. Még akkor sem, ha tudjuk: szíve szerint Gyurcsányt is elküldené Floridába. Még talán áldozna is rá valamicskét. Csak legyen minél messzebb az ő szeretett, egyesek szerint istenített, vezérétől.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése