2013. december 14., szombat

Rektori trehányság-felelősség

Az utóbbi években mintha halmozottan bukkannának elő a papírok átkának áldozatai. Legutóbb az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség vezetője kényszerült lemondani. Talán ezért is váltunk érzékenyebbé az ezzel kapcsolatos hírekre, félmondatokra. Olyanokra, melyek legutóbb egy, különben nem kifejezetten erre fókuszáló írásban jelentek meg.

Az Amerikai Népszavában jelent meg egy hallgató levele arról, hogy a homoszexualitást halálos bűnnek tanító szemlélet az uralkodó a Váci Katolikus Főiskolán (Apor Vilmos Katolikus Főiskola). Ott, ahol Erdő Péter testvére, Fülöpné dr. Erdő Mária a rektor. Ebben olvasható az a felvetés, hogy a rektorasszony életrajzában szereplő néhány pont mintha homályba boruló lenne:
Néhány mondat Erdő Máriáról. PhD fokozatát (szakmai önéletrajza itt) a szlovákiai Rózsahegyi Katolikus Egyetemen (Katolícka univerzita v Ružomberku) szerezte egy szlovák nyelven beadott disszertációval, szlovákul nem tud. Források: galamuscsoport.hu és egyhazforum.hu . A védés állítólag angol nyelven zajlott, nincs tudomásunk ehhez megfelelő nyelvtudásról.

Ennek az állításnak a végéről elindulva, éppen a megjelölt életrajzi adat-forráson olvasható, hogy a rektorasszony nyelvismeretei az angol, orosz, illetve lovári nyelvekre terjednek ki. Ennek alapján miért ne tételezhetnénk fel, hogy képes lehetett megvédeni angolul a disszertációját? Különösen, mivel a szakzsargon nem igényel túl széles spektrumú nyelvismeretet, és nyugodtan feltételezhetjük, hogy az egyetem megelégedett a kommunikációképes nyelvismerettel a gyakorlatban. Valójában abban sem lehetünk biztosak, hogy az megáll, miszerint szlovák nyelven adta volna be a disszertációt. S még ebben az esetben is elképzelhető, hogy eredetileg magyarul vagy angolul íródott, és helyben került lefordításra. Ez alighanem inkább pénzügyi, mint technikai kérdés.

Ami inkább meglepő, hogy az említett önéletrajz jelzi ugyan a phd-cím megszerzésének az évét, de a publikációk között nyoma nincs a dolgozatnak. Ami azért lehet meglepő, mert a rektorasszony az általában lényegesen kevésbé jegyzett TDK-s munkásságát 1983-ból feltünteti. A konferencia-részvételek között találunk egyáltalán olyan időpontokat, amik „gyanúsak” lehetnek. Különösen az egyik látszik egyfajta kakukk-tojásnak. A kirekesztéssel, családi neveléssel kapcsolatos „sorozatból” kilógni látszik egy székelyudvarhelyi konferencia-előadás, amelynek témája a multimédiás oktatás (Fülöpné Erdő Mária: Multimédiás lehetőségek az oktatásban – Babes-Bolyai Tudományegyetem Székelyudvarhelyi Kihelyezett Tagozat, Előadás: 2010.). De önmagában ebből sem következne semmi.

Az is nyilvánvaló, hogy az önéletrajz írásakor akár szimplán trehány is lehet valaki. Ami egy rektor esetében nem kifejezetten előny, de azért még lehet kevésbé vétkes gyarlóság, mint valakinek a saját neméhez való szexuális vonzódása. A 2011-es védési időpont valószínűsíti, hogy a kibocsátó egyetemen lesz valami nyoma a dolgozatnak. Az nagyon gyorsan kiderül, hogy az életrajzban elírásra került az egyetem neve. De az, hogy az életrajzban „Katolickej Univerzity v Ruzomberku” néven szereplő intézmény a saját honlapján „Katolícka univerzita v Ružomberku” néven szerepel talán szintén csak a rektoroknál nyilván megengedhető figyelmetlenség következménye. Ebből mégsem vonható le végletes következtetés. Ahogy abból sem, hogy az említett egyetem honlapján elindított keresés sem az „Erdő” sem az „Erdo” szóra nem ad eredményt. De még a „mediálna kultúra” szavakra sem dobja ki a rektorasszony disszertációját. Azonban lehetséges, hogy ez egy olyan egyetem, ahol phd–t végzőktől sem helyi tanítási gyakorlatot nem várnak el, sem helyi publikációt. A disszertációkat pedig titkosan kezelik.

Az említett, médiakultúrára utaló, kifejezést különben szintén csak kerülő úton lehetett megtalálni. Egy határral odébb, Jan Zimny, a Katolicki Uniwersytet Lubelski Jana Pawła II professzora utal rá a saját tudományos, illetve oktatói munkássága kapcsán. Korrektül feltüntetve minden olyan disszertációt, amelyet bírálatra megkapott, belistázta Fülöpné Erdő Mária dolgozatát is (Recenzja rozprawy doktorskiej: Mgr Fűlőp Andrásné Erdő Mária., „Mediálna kultúra – nové možnosti katolíckej výchovy a vzdelávania“. Ružomberok 22.VI.2011, ss.173. Pedagogická Fakulta. Katolícka Univerzita v Ružomberku.). Sajnos ebből nem derül ki, hogy milyen nyelven íródott, hiszen a professzor tudhat szlovákul, és a dolgozat is íródhatott angolul. Az azonban biztosnak látszik, hogy létezett egy 173 oldalas disszertáció, ami legalább a bírálatig eljutott. Majd, immár 197 oldalasan, elő is terjesztették.

Az természetesen lehetne továbbra is kérdés, hogy sikeresen megvédésre került-e? Függetlenül attól, hogy milyen nyelven készült. Ahogy attól is, hogy vajon arrafele nem követelmény-e az előzetes publikációk léte a disszertáció témájából. Nem egy szimpla előadás, hanem kutatási beszámolók, szakcikkek, és hasonlók. Különösen egy olyan témában, mint a multimédia oktatási használata. Mivel 2011-ben ez már korántsem az eredményektől mentes területek egyike volt. S amennyiben saját, korábbi publikációkkal is alátámasztott kutatás nincs benne, akkor mi van benne? De, mert a disszertáció láthatóan nem található meg egyszerű kereséssel a neten, erre a kérdésre szimpla hírolvasóként nem igazán van válasz. Ami egy, a disszertációtól független észrevétel az az, ami a rektorasszony internetre kitett szakmai önéletrajzáról megtehető. Az, hogy akár Zimny professzor, szintén webes, önéletrajzával összehasonlítva, a rektorasszony által publikált laptól bármelyik fejvadász nevetőgörcsöt kapna. Alighanem hiányos, és biztosan felületes. De ez nem jelenti azt, hogy valótlan a tartalma.

Arra inkább az Amerikai Népszava egyik kommentelője tesz célzást:
Az en problemam a tobbi kozott az, hogy a holgy eletrajzat nezve megdobbentem, ugyanis NEM IGAZ!
Mivel en is abban az idoszakban tanitottam a Lonayi utcai iskolaban, ami kesobb lett Szent-Gyorgyi Albert 12 evfolyamos iskola, masik ott ilyen neven nincs, igy nem ertem.
Csak nem hazudik valaki 18 ev munkaviszonyt es pedagogusi gyakorlatot?
Es ha ott nem volt, akkor merre jart, hogy azt nem lehet beirni az eletrajzaba?”

De ez már egy másik történet. Azonban az szinte biztosan nyilvánvaló, hogy egyrészt a média felelőssége adott abban, hogy esetleg akaratlan segítséget adjon egy karaktergyilkossághoz. Másrészt arra is felhívja a figyelmet, hogy adott esetben megérheti egy vezető egyetemi tisztségviselőnek tisztességgel, az olvasót tiszteletben tartva megírni egy publikus önéletrajzot. Különösen, ha rektor és pedagógia szakos az illető. Ellenkező esetben nem a nevelést szolgáló szakmai alázat, hanem a beosztás szülte beképzelt gőg lesz az, ami kisugárzik a sorokból. S az életrajzi, és disszertáció-körüli kérdések száma sem csökken ettől. Például azt is felvetve, hogy vajon honosításra került-e, magyar nyelven elérhető-e az említett disszertáció? Vagy egy hazai egyetem rektora, miért nem egy hazai, mondhatni nemzeti közoktatási intézményben szerzett fokozatot?

Andrew_s

5 megjegyzés:

  1. Lehet ide kommentelni?

    VálaszTörlés
  2. Andrew_s
    Ezt a linket terjeszetni kell, mert jó munkát végeztél. Ha javítod az alábbiakat, már mehet is világhódító útjára a világhálón:

    " ph.d. –t" helyett: phd-t

    "... Mivel 2011-ben ez már korántsem volt egy eredményektől mentes területnek."

    Különösen egy olyan témában, mint a multimédia oktatási használata, mivel 2011-ben ez már korántsem volt egy eredményektől mentes terület.

    "disszertációkörüli" helyesen:
    disszertáció körüli

    Sok sikert!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem pont úgy, de javítva :-)
      Terjeszd és köszönet érte. MInél többen megosztják, minél több helyen, úgy fog terjedni.

      Törlés