2013. május 31., péntek

Szülinapi dohánydíj a WHO-tól

Vincent van Gogh:
Csontváz égő cigarettával
Forrás: Wikipedia
Leonyid Iljics Brezsnyev, 60. születésnapja alkalmából, megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést. A WHO magyar irodája, a miniszterelnök születésnapja alkalmából kitüntetést nyújtott át Orbán Viktornak a dohányzás elleni hősies harc jutalmaként. Igaz ugyan, hogy a hősies harc sokkal inkább a klientúrának juttatott üzletről látszik üzenni, és az eljövendő kampány pénzmosoda-szerű finanszírozását is sejtetheti, de a lényeg a harc maga. Egy permanens szabadságharcos számára mindenképpen. A harc pedig hősöket szülhet. Ezt tudhatják a WHO hazai irodájánál dolgozók, például Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának vezetője is.

Bár a döntés nyilvánosságra hozatalát követően kifejezetten érdekes lehet az a kérdés, hogy a nemzetközi szervezet nevét viselő hazai iroda vezetője és dolgozói kitől, milyen csatornán keresztül kapják a fizetésüket. Amely kérdésre a választ az is sürgetheti, hogy a kitüntetés hírét Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár jelentette be. A kitüntetés fényét, a trafik-mutyi körüli viharokon kívül, erősen tompítaná, ha kiderülne, hogy a WHO nevét viselő iroda finanszírozását egy kormányzati szerven, például egy minisztériumon keresztül oldanák meg. Függetlenül attól, hogy minisztérium együttműködése a WHO-val nem új keletű, és akár okszerűnek is tekinthető. S függetlenül attól, hogy a kitüntetést magát a Dohányzásmentes Világnap, vagy a kerek születésnap alkalmából ítélték-e oda. Miközben az egészségüggyel, az egészség megőrzésével kapcsolatos kitüntetés odaítélése egy olyan, korrupciógyanús, pályázat árnyékában, melynek kapcsán orvosok érdekeltségi körébe is kerültek trafikok, mindenképpen szembeötlő.

Mondhatni, nem csak szembeötlő, hanem maga is mutyi-gyanús. Abból a szempontból mindenképpen, mivel Orbán Viktornak mindenképpen kellhet egy nemzetközi szervezet nevével fémjelzett megerősítés. Ebben az esetben ugyanis a trafikok körüli botrányt egy laza csuklómozdulattal söpörheti le az asztalról. Azzal, hogy egy nemzetközi szervezet is elismeri a ténykedését a dohányüzlet dohányának elosztása kapcsán. Miközben a WHO részéről már csak azért is ballépés lehet a nevét adni egy ilyen kitüntetéshez, mert a legutóbbi hírek szerint akár iskolák mellett is nyílhatnak trafikok. Ami aligha hozható össze az ifjúság egészségesebb életvitelre való nevelésével. Különösen akkor, ha ugyanezek a boltok lehetnek esetleg azok, melyek előlépnek a nemzeti szeszcsapok helyeivé is. A díjjal tulajdonképpen ellentmondva WHO hazai honlapján olvasható, és ugyancsak Pusztai Zsófia által jegyzett azon gondolatnak is, hogy „a dohányzás-, alkohol-, és balesetmegelőzési programjaink és az egészséges táplálkozás és életmód elősegítése mind olyan területei munkánknak [a WHO-nak], amelyek közvetlenül vagy közvetetten, de hatással vannak a mindennapi életünkre”.

Nem vitatva persze azt, hogy a dohányzás helyenkénti tiltása akár valóban korlátozhatja is a nikotinfogyasztók körét. Azonban a kitüntetési aktusoknál aligha egyes intézkedések izolált vizsgálata lehet a cél. Az ugyanis, aki a buszmegállótól három lépésre gyújt rá, az semmivel ne nyel kevesebb füstöt. Ahogy a szórakozóhelyek ajtajában füstölőkre is igaz ugyan ez a megállapítás. A tiltási intézkedések tehát alapvetően a látszatintézkedések körébe sorolhatóak. Miközben természetesen tudjuk, hogy az addiktív szerek esetében a törvényi tiltás igen csekély hatású lehet. A hozzájutást befolyásoló intézkedések során még a látszatra sem ügyeltek. A dohányboltok pályáztatási megoldása egyértelműen nem a korlátozás irányába hat. Sokkal inkább a centrális piacirányítási törekvések irányát látszanak kijelölni. Ennek kitüntetése azonban nem annyira az egészség védelmére felesküdött intézmények hatáskörébe látszik tartozni. A szervezett pénz-átpozícionálás ugyanis nem egészség-, hanem pénzügyi tevékenység. A központosított nikotin-ellátási doktrina pedig a kereskedelem, az elosztáspolitika kérdéskörét látszik érinteni.

Lelki szemeinkkel szinte már látni vélhetjük Pusztai Zsófia következő levelét. Azt, amiben a tévesen odaítélt díj önkéntes visszaadásáért eseng a nagyobbik kormánypárt vezérének. Hasonlóan ahhoz, ahogy Balog Zoltán vélte elintézhetőnek a Táncsics-díj ügyét. A díjat azonban aligha fogja viszontlátni, mivel, mint fentebb írtam, a miniszterelnöknek kell a nemzetközi névvel ellátott, felelőssége alóli mentesítő levélke. Már csak születésnapi emlék gyanánt is, ha már sikerült a WHO hazai irodájában ilyen ügyesen megtalálni az odaítélés idejét. Ráidőzítve arra a hálaadó imára is, melyet ugyancsak Orbán Viktor születésnapja alkalmából szervezett az orbanista nőegylet. Besorolva hallgatólagosan a WHO magyar irodáját vezető hölgyet is azok sorába, akik még a pótszékeket is megtöltötték a nép nagy vezérének imába foglalása alkalmából.

Tulajdonképpen a trafikügyi különdíjat is ott, az Orbán Viktorért hálát adó szentmisén kellett volna átadni. Egy olyan aktus keretében, melynek keretében az arra érdemesek átvehették volna első cigarettájukat. Mely első áldozati cigijüket a frissen dohányboltot nyert trafikosok gyújthatták volna meg. A hamut egy külön erre a célra megszentelt szelencébe gyűjtve. A szelencét később ünnepélyesen átadhatták volna valamelyik ügyeletes szóvivőnek megőrzésre. A mise végén az összetartozás barackfájáról zengve dalt, és ütemes lábdobogással illetve egymás talpát. Majd hosszas vastapssal ünnepelve meg a nép hős szabadságharcosát. Felhatalmazva a Békemenet következő fordulóját, hogy szivar-formájú fáklyák alá gyűjtsék a Turul árnyéban fogant szellemek hű fiait. Úgyhogy igazán szimpla megoldást választottak, amikor „csak úgy” odaítélték a díjat a születésnapon.

Andrew_s

Comments on Facebook

A Fidesz szerint Bajnai nyeri a választásokat

A Fidesz hivatalosan természetesen nem közölte a címbeli állítást. Azonban teljesen nyilvánvaló, hogy a magabiztosság hiányának egyik jellegzetes tünete, ha mindig másban találja meg valaki a hibást. Ebből a szempontból a kormánypárt normán felül teljesít. A másik jellegzetes tünet, ha a veszélyt jelentő személyt, körülményt démonizálják. Bármi áron.

Az utóbbi tünet jelentkezése esetén elegendő a támadások célpontját, és módszereit megtekinteni ahhoz, hogy vélt veszélyforrást felismerjük. A Fidesz esetében teljesen nyilvánvalóan látszik ez a működés. Jól látszott ez akkor is, amikor Gyurcsány Ferencet látták a legnagyobb kihívónak. Akkor, csapot és papot elfeledve kötöttek bele mindenbe, amit láttak. Beleértve az ominózus szakdolgozatot is, melynek ellenpólusaként közhírré tették a kormányfő, számos kérdést megválaszolatlanul hagyó diplomamunkáját. Bevetve kormánypárti TV-csatornát és feledve az ártatlanság vélelmének szabályát. Most pedig Bajnai Gordon látszik annak a célszemélynek, akire minden erővel koncentrál a Fidesz apparátusa.

A legutóbbi tünete ennek a folyamatnak, hogy közleményben jelezték az öntisztázás hiányát az országjárás kapcsán. A közleményt a Fidesz sajtóirodája adta ki, és mindjárt azt is megmondja, hogy szerintük mi lett volna Bajnai Gordon országjárásának a célja. Megfeledkezve arról az apróságról, hogy mely országos berendezkedés és demokráciatípus volt az, amikor a hatalom részéről gondolták az ellenzék mondandóját is megfogalmazni. Így tulajdonképpen közvetlenül a kormánypárt oldaláról erősítették meg a lehetséges demokrácia-deficitet. Amit csak erősít az, hogy már megint megfeledkeznek arról, hogy a volt kormányfő eddig minden libázós pert megnyert. S az ártatlanság alapjogáról is persze. Arról, hogy a vád-állítást kell igazolni. Mármint akkor, ha valaki nem érzi saját hatáskörébe tartozónak a vád, az ítélet, és a büntetés teljes skálájának, akár személyre szabó, meghatározását.

Ugyanakkor alig valószínű, hogy mindezekről a Fidesz környékén dolgozó sajtómunkatársaknak ne lenne legalább halvány fogalmuk. Marad tehát az, hogy a pártvezetés szerint Bajnai Gordon, illetve az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség veszélyt jelent a pillanatnyilag kormányzó elit hatalmára. Olyan szintű veszélyt, ami minden demokratikus játékszabály felrúgását is megéri. Olyan szintű veszélyt, amelyet bármi áron meg kell ragadni, és kitekerni az általuk vélt méregfogát. Ebben az esetben értelmezhetővé válik az, ha mindenhol Bajnai Gordon embereit vélik felfedezni. Legyen az akár egy országjárás közönsége, ahol akár igaz is lehet az állítás. Vagy, egy olyan rendezvény esetében, melyet a kormányzat a nemzeti szaporulatnövelés koncepciójának jegyében szervezett. Ahol, azért valószínűbb, hogy a rendzavarás, a nyilvános bukás nyilvánvalóvá válása előtt, inkább a rendezők érdekeit szolgálta. S persze a Fidesz székházánál is Bajnai Gordon anarchistái randalíroztak.

Emberárnyék
Foto: EISimay
Mondhatni, a Fidesz szerint Bajnai Gordon már a spájzban van. Bár az a tünet, amikor valaki már minden árnyékos sarokban ellenséget lát, az orvosi eset lehet. Miközben tudjuk, párt esetében nem lehet kórtermet megjelölni a problémák kezelésének helyeként. Az azonban nyilvánvaló, hogy a jelenlegi tünet-együttes alapján, és a közlemények háttereként a cím sejdíthető. A Fidesz már a saját közvélemény-kutatásaiban sem bízva, gyakorlatilag Bajnai Gordon kezében látná a kormányzást egy mostanság tartandó választás esetében. Talán felismerve, hogy hiába a sikerpropaganda, a politikai patthelyzetben sokkal jelentősebb az ételért sorban állók száma, mint a valós támogatóké.

Andrew_s

Comments on Facebook

Abcúg a digitális bennszülöttekre

Az internet rémséges, és maga az ördög találmánya az éretlen ifjúság megrontása érdekében. Különben nem, de ilyen apróságokkal természetesen nem foglalkozik az, aki szerint valamit mondania kell az internetről, melyet talán csak hallomásból ismer. Korábban Erdő Péter érezte úgy, hogy a világháló az, ami az egyház hatalmának nagy veszélyeztetője a lélekkufárság piacon. Legutóbb pedig Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője gondolta meglátni az internetben a Sátánt.

Azon a rendezvényen szólt erről, melyet a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) tanácskozásaként hoztak össze. S persze a kép is árnyaltabb a korábbi mondatoknál. A tudósítás alapján, Harrach Péter szerint, az internet miatt: Függőség alakulhat ki, és ebben a világban az ember „rosszabbik énjét kontroll nélkül jelenítheti meg”. Az állítás egyes részei is vitathatóak, hiszen a függőségek sorában az internet, illetve a digitális világ irányában megjelenő függőség csak egy a sok közül. S ebből a szempontból ugyanúgy csak tünete egy komplex állapotnak, mint megannyi más függőségi esetben. Köztük azokban is, melyekben sokaknak előjön a rosszabbik énjük. Miközben persze vitatkozhatunk azon is, hogy rosszabb-e Mr. Hyde eljövetele egy virtuális világban, mint akkor, amikor valaki a valós világban követ el rablógyilkosságot a következő drog-adagért. De Harrach Péter az internet kapcsán szólalt meg, tehát egyszerűen ott kellett megjelennie a rosszabbik énnek. Már akkor, ha nem kellően érett személyiség használja a lehetőségeket.

Ami persze felveti azt a viszonylag egyszerű kérdést, hogy az érett személyiségnek az internet-használattal kellene együtt kellene-e kialakulnia, vagy esetleg korhatárossá kellene tenni a számítógép használatát. A magam részéről az előbbire szavaznék, miközben félek attól, hogy a KDNP politikusa szerint az utóbbi lenne a jobb. Holott az utóbbi megoldás nagyjából azt jelentené, hogy az utcára se menjen ki senki, csak érett személyiséggel. Elvégre ott is megszólíthatja valaki, és még az autó is elütheti. Pedig sokkal egyszerűbb megtanítani a gyermeknek, hogy piros lámpa esetén nem lépünk le a busz elé, és idegenekkel nem megyünk el fagyizni. Mert esetleg más megnyalásáról is szó lesz a végén. Olyasmiről, melytől hithű KDNP politikus olyan nagy ívben fordul el utálkozva, mint az abortuszkérdés szociológiájától. Sokkal egyszerűbbé téve azt a megoldást, hogy tagadni és tiltani mindent, ami nem fér bele az évszázados keretekbe. Nem feledve természetesen a probléma egyik másik nézőpontját sem.

Azt, hogy az érett személyiség érettségének a megállapítása is kérdésessé válhat. Kérdés ugyanis az, hogy aki maga nincs tisztában egy adott helyzet veszélyeivel, az alkalmas-e a másik ember minősítésére a kérdésben. Például az a jó szándékú amazóniai bennszülött, aki teljesen érett személyiség az erdőben, az könnyen éretlennek tűnhet egy nagyvárosban. S persze ez fordítva is igaz, mivel a jaguár ugrását nem jelzi piros lámpa. Így aztán nehéz megállni azt a gonosz felvetést, hogy vajon az internet veszélyeit emlegető politikusok mennyire ismerik ezeket a veszélyeket a saját tapasztalatok alapján. Felvetve azt a kérdést is, hogy vajon látogattak-e meg egyáltalán egy pornóoldalt, mielőtt annak problémáiról beszélnek? Vagy csak láttak olyat, aki olvasott már a témába vágó tanulmányról. Holott a saját érett személyiségük egyik igazolása lehetne, hogy végignézték, majd megbeszélték a családjukkal, és emelt fővel otthagyták. Lévén, hogy azért ezek az oldalak nem olyan gyors hatásúak, mint a heroin. Mármint valóban érett, és leginkább erre felkészült személyiség esetében. S ez a felkészültség az, ami inkább számon kérhető lehet. Az a felkészültség, amihez igenis segítség kell a gyermeknek. Nem tiltás, hanem segítség. Például a tanárától. Attól a tanártól, aki nem körmösökben, tiltásokban és intőkben látja a nevelés csúcsát.

A HVG tudósításában szereplő másik előadó, Radetzky András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója ebből a szempontból szinte marginális problémát vetett fel. Az internet penetrációjáról szóló adatokkal ugyanis nem igazán lehet vitatkozni. A közösségteremtő erejével sem. Elegendő ehhez azt a pánikot szemlélni, ami az interneten szerveződött diákmozgalmakat kísérte a KDNP-t is magába olvasztó kormányzati hatalom részéről. Talán ennek is köszönhető az a kritika, hogy az internetes veszélyek egyike az, ha „a radikális szabadelvű globalizáció asszimilálja a kultúrát”. Kicsit arra hajazva, hogy jött a Borg, és asszimilálta a szerencsétleneket. Holott az üzenet ennél nyilvánvalóbb. Csak azt a kultúrát ismeri el a felszólaló, amit ő ismer, és megért. Minden más az ördög műve. Nem ismeri el az emberiség közös kulturális kincsét, ami nyilvánvalóan globalizált. S nem is ismeri nagyon a globalizációs jelenségeket. A kulturális globalizáció ugyanis birodalmi szinten megfigyelhető volt már a Római Birodalomban is. A jelen esetben csak arról van szó, hogy a repülőgép és az internet felváltotta a postagalambot, és társzekeret. Ezen persze lehet fanyalogni, de az együtt élés megtanulása a jelenséggel mégis csak egyszerűbb lenne.

Nem vitatva, hogy elzárkózva kiátkozás sokkal egyszerűbb. Sokkal konzervatívabb, és sokkal langyosabb is. Meg jobban is hangzik. Tulajdonképpen akár fára is egyszerűbb lenne visszamászni. Még a munkanélküliséggel sem kellene foglalkozni, és a napi testnevelés is meg lenne. Mert aki nem fut elég gyorsan, azt megenné a szomszédban lakó nagy sárga cica.

Andrew_s

Comments on Facebook

2013. május 30., csütörtök

Brüsszel döntésétől tényleg jobb lesz?

A brüsszeli hírek nyomán tarolt a médiában az a hír, hogy törölték a túlzott deficit miatti eljárást hazánkkal szemben. Emiatt, tekintve, hogy tényleg alapja lehet az európai pénzek beáramlásának, és ezzel a növekedésnek, eszembe sincs fanyalogni. Akár még örülni is jó lenne, ha nem emlékezne ilyenkor az ember a nyugdíjkasszák elzabrálására, és például az egyéni számlák körüli állítások licitjére. S megannyi más, kevésbé vidám kísérő tünetre.

Amilyen például azoknak a kötvényeknek a kibocsátása, melyek alapvetően az IMF-től felveendő hitelt voltak hivatva kiváltani. Némileg magasabb kamatígérettel vonzva a pénzt a kormányzati pénztárba, mint amit az IMF-nek kellett volna fizetni. Valahogy pedig az az érzésem, hogy ezeket a kötvényeket egyszer még be fogják nyújtani. Amikor is a tőke mellett azt a kamatot is ki kell majd fizetni, amire a fedezetet újabb kölcsönök, vagy egy intenzív gazdasági növekedés teremthetné meg. Szemben a recesszióval, illetve a beígért kamatoknál mindenképpen alacsonyabbnak tűnő növekedéssel, ami van. No meg azzal a piacszűkítő spirállal, amit az unortodox workfare teremt. Lévén, hogy közrabszolga-programok nem igazán látszanak megteremteni azt a fizetőképes keresletet, amely a szolgáltatói ágazatokban megóvna bárkit is a piacvesztéstől, és így a leépítéstől. Márpedig Varga Mihály, nemzetgazdasági hűtőgép-szakértő szerint az adósság csökkentése a cél. Tehát újabb hitelt a kormányzat nem kíván felvenni. Most legalább is nem, mivel az említett kötvények alighanem a következő kormány, illetve kormányok alatt fognak robbanni. Adott esetben rákényszerítve a jövőt, hogy fizesse a zálogcédulát, amiből akarja. Meg amiből majd tudja. S persze nem árt emlékezni arra, hogy annak idején volt tőlünk keletre egy ország, amelynek gyakorlatilag nem volt adóssága. Erdélyből elszármazott középkorú szomszédainkat lehetne megkérdezni arról, hogy milyen remekül éltek arrafele.

A gazdasági minisztertől az eufórikus győzelmi propaganda helyett például jó lett volna a jövőbe mutató programot hallani inkább. A „töretlenül előre az orbáni úton” ugyanis aligha jelenti a teljes megnyugvást. De a csatazaj szüneteiben talán még erre is sor kerül. Amely hasonlatot különben maga a szelíd, és szeretetközpontú vallás parlamenti artikulációját biztosítani akaró párt egyik prominense szolgáltatta. Surján László ünnepelte akképpen a mai brüsszeli döntést, és Varga Mihály beszédét a Facebook-on, hogy „A mai nap győzelem, de inkább csatanyerés, mint a háború vége”. Mely háborús retorika már régóta ismert a miniszterelnöktől. De egy kereszténységet hirdető politikustól azért inkább valamiért a béke, a megbékélés hirdetését olvasnám szívesebben. Miközben az sem teljesen világos, hogy tulajdonképpen mi ellen csatázik a kormányzat állandóan. Az EU-ba testületileg lépett be az ország. Ott önmagunk ellen is háborúzunk. Tehát az ellen a skizofrének vitáját vívhatjuk. Belföldön pedig a kormányzat gyakorlatilag olyan törvényeket hoz, amilyet akar. A korábbi példák, az adóügyi ötletrohamok azt mutatják, hogy gazdaságilag is. Így az állandó harc emlegetése itt is inkább a süketek kiabálására emlékeztet a sötét szoba gyáva magányában. Azért remélhetőleg, ha már párttársai szinte mindenre megnyomják a gombot, amit a Fidesz eléjük tálal, legalább Surján László tudja a háború részleteit.

A folyamatos háborúskodáshoz azonban, mint azt tudjuk, kell az a bizonyos három dolog. Ahogy az ország üzemeléséhez is ugyanaz kell. Márpedig jó lenne eldönteni, hogy háborúzni, vagy építkezni akar-e a kormányzat a rendelkezésre álló forrásokból. A brüsszeli eljárás megszűntetése kapcsán sokan attól tartanak, míg mások annak örülnek előre, hogy az építkezés a népszerűség növelésének szándéka kapcsán fog jelentkezni. Ez ugyanis egyfajta osztogatást vetíthet előre. Az osztogatásoknak pedig haszonélvezői is szoktak lenni. Aki tehát úgy gondolja, hogy haszna származik majd a fokozott költségvetési pénzszórásnak, az nyilván örömmel tapsol. Aki pedig úgy érzi, hogy neki továbbra is csak az élelmiszerosztások során jut valami, az talán kevésbé lelkesen tapsol. Annak ellenére, hogy ismerjük azt a hatást, hogy háborús években az emberek nagyobb megszorításokat is elviselnek a különböző eszmék jegyében. A kormányzat tehát joggal számíthat arra, hogy a fokozatosan hangoztatott nemzeti retorika árnyékában talán még a trafik-mutyihoz hasonló kormányzatközeli korrupciók milliárdjait is elnézik. Az azonban ettől még kérdéses maradhat, hogy mennyivel lesz ettől jobb a mindennapokban.

A rezsicsökkentés önmagában ettől még pont olyan hámozott lufi maradhat. Az ugyanis gyenge érv, hogy a keresetekhez képest magas a hazai energiaár. Az arány azt jelzi inkább, hogy a keresetek alacsonyak. Nyilvánvalóan ezen az irányadó bértábla, a közigazgatásban dolgozók bérén keresztül tudna hatni a kormány. Erről a legutóbbi hír azonban a pedagógusok béremelésének az elnapolását sejtetik, és nem az emeléseket. Miközben a közmunkaprogram jövedelmei inkább visszafogják a bérfejlesztéseket. A munkanélkülieknek nyilvánvalóan nagy beruházási hullámok adhatnának megoldásokat a határokon belül. S nem közmunkák keretében foglalkoztatva. A beruházásokhoz azonban politikai, közbiztonsági stabilitás is kellene. Az ezen a téren megüzent, államosítást előrevetítő, adópolitika, vagy például a szélsőségek fékezett habzású kezelése nem feltétlenül azt a stabilitást üzeni, amire egy multi évtizedes működéseket alapozhatna. Márpedig azért mégis ott van a beruházásra mozgósítható pénz. Azért persze lehet örülni a brüsszeli döntéseknek. Azonban jelenleg ezek legfeljebb lehetőségek, mintsem garancialevelek arra, hogy az eddig nagy ívben leejtett tömegeknek is jobb lehet. Az eddigi példák nyomán a lehetőségek inkább a miniszterelnök holdudvarába tartozó zsebeket töltik tovább. Miközben hatalom képviselői a többiek kezétől várnak egyre hangosabb tapsot.

Andrew_s

Comments on Facebook

2013. május 28., kedd

Egy medvébe rugó Cessna emléke

Forrás: Index
Nem kerek évfordulóként, de talán érdemes lehet a nagy nosztalgiázások közepette megemlíteni egy kis repülőgépet. Egy Cessna típusú kisrepülőt, mely 1987-ben, ezen a napon, május 28.-án szállt le a moszkvai Vörös Téren. Nem egy légparádé részeként, hanem egyéni repülési bemutató eredményeként. A pilótája Mathias Rust, az akkori NSZK 17 éves állampolgára. A kérdés pedig függőben maradt, hogy honnan szállt fel a német fiatalember.

Mára egyik, az eseményben érdekelt államalakulat sem létezik. A Szovjetunió szétesett, míg a két német fél-ország egyesült. A Szovjetuniót akkor vezető Michail Gorbacsov később elnöki kegyelemmel engedi haza a négy év kényszermunkára ítélt Mathias Rustot. Akit egyébként, jellemző módon, nem a nemzeti légtér megsértéséért, vagy akár kémkedésért ítélnek el, hanem garázdaságért. Ugyanakkor az előzőt jelzi, hogy a védelmi minisztériumban igen magasan hordott orrok horgadnak le. Majd igen magasan levő fejek hullottak porba. Olyan fejek, amelyek elmozdítása kétségtelenül szükséges lehetett a gorbacsovi nyitási politika sikeréhez. S olyan fejek, melyeket ilyen nyilvánvaló provokáció nélkül nehéz lett volna kimozdítani a helyükről. Alkalmasint az új miniszteri vezetés, és Gorbacsov csapatkivonási szándéka vezetett el oda, hogy nem sokkal ezt követően egy borostás fiatalember minden kockázat nélkül beszélhetett a szovjet csapatok magyarországi kivonásáról. Igaz, nem a Vörös Téren, hanem a budapesti Hősök terén. Lendületet véve azon a politikai úton, melyen lassan, de biztosan visszakanyarodik a lenini ösvényekhez.

Amikor azonban az a bizonyos kisrepülő landolt Moszkvában, még nem lehetett tudni többet, mint azt, hogy komoly botrányt jelentett. Előjelet váltva attól függően, hogy a Varsói Szerződés légvédelme, illetve a szabad közlekedés és a politikai véleményszabadság oldaláról ítélte-e meg valaki. A szovjet hatóságok, alighanem a csúcsig vezető szálak mentén hozott döntések nyomán, a kettő közti utat választották. Amennyiben ugyanis kémkedés lett volna a hivatalos vád, akkor aligha lett volna kinek elnöki kegyelmet adni a későbbiekben. Mathias Rust pedig alighanem egyike lett volna a kihallgatások közt eltűnt gyanúsítottaknak. S legfeljebb sok évvel később derült volna ki, hogy munkatáborban, vagy az izsáki kihallgatási módszerek következtében porlad valahol. Michail Gorbacsov azonban alighanem felismerte a politikai tőkét az esetben, és védte, amennyire védhette az önjelölt szabadságharcost. Aki ellen nyilván még számos más véd is felhozható lett volna. Azonban a kihallgatók érthettek valamit az emberi lélekhez azzal a garázdasággal, mint gyanúokkal. Hazatérése után ugyanis hazájában ítélik el egy nővér megtámadása után. Úgyhogy mégis csak lehetett valami abban, hogy Mathias Rust akciója mögött nem csak fennkölt eszmék álltak.

Ez azonban mára már a történelem része. Mathias Rustot, mint embert lassan elborítja a feledés homálya, miközben repülőgépe múzeumi tárggyá válva hirdeti egy kisrepülő szerepét egy nagy birodalom széthullásában. Valamint egy olyan politikai rendszer bukásában, mely az egyre kontraszelektáltabb parlamenti többség uralmát hirdette a parlamenten kívüli többség felett. Egy olyan politikai rendszerében, mely ellenőrzése alatt tartotta a teljes belbiztonsági rendszert, és politikai megrendelésre indíthatott eljárást bárki ellen. Egy olyan politikai rendszerében, mely ellenőrzése alatt tartotta szinte a teljes kommunikációt, mivel törvényen kívül helyezte, megfojtotta az államin kívüli média-csatornákat. Egy olyan politikai rendszerben, melyet diktatúrának hívunk. Egy olyan politikai szövetségben, melyen belül a Magyar Népköztársaság csak egyik barakk lehetett. Még akkor is, ha Kádár János munkássága nyomán a legvidámabb barakk lehetett. Még akkor is, ha Kádár János csapatának, a diktatúrát puhává tevő, hozzáállása nélkül nem nőhetett volna fel egy olyan politikusgeneráció, mely aztán hozzájárult hazánkban a barakk falainak megrongálásához.

Elbontásához nem annyira, mert a fejekben még ott vannak azok az emlékek, melyek nosztalgikusan gondolnak a személyes felelősség feleslegességére. Az emlékek, melyek alapján az a jó állam, amely mentesít a személyes felelősség alól, mert dönt mindenről. Az emlékek, melyek alapján az állam, és a Vezér minden problémát megold. Az emlékek, melyek alapján a demokratikusnak nevezett olyan szervezetek, mint a felülről szervezett szakszervezetek, csak apró, bármikor lekaszálható virágok a mindent átszövő pártapparátus kertecskéjében. Az emlékek, melyek kedveznek minden, a demokratikus retorika elemeit hangoztató, de a demokráciát különben szembe hazudó, diktátornak.

Május 28.-án tehát emlékezzünk meg egy kis repülőről, mely annak idején leszállt egy nagy diktatúra központi terén. Ha nem is igazán számíthatunk arra, hogy a hivatalosan betiltott gárda belügyi erőkkel kísért avatásainak is teret adó Hősök terén leszáll bármi is. A történelmi poron kívül, mely már mélyre temette az egykori borostás fiatalembert is. Itt hagyva belőle a hatalomvágyat, a diktatórikus nosztalgiát, és a felelősségpánikot.

Andrew_s



Comments on Facebook

2013. május 27., hétfő

Kondérból is jobban teljesítünk

A belföldi híreket, és azok külhoni reakcióit látva sokszor lehet az az ember érzése, hogy igen alaposan melegítik a béka alatti vizet. Különösen, ha olyan híreket olvasunk, hogy Orbán Viktor immár kabaré-témává vált az Angela Merkellel szembeni ostoba kirohanásának is köszönhetően. Melyet olyan belföldi hírek árnyalnak, mint a trafikok ügye, vagy a földpályázatok kapcsán zajló nyomeltüntetésre utaló jelek. Miközben zajlik a kampány, ami szerint az ország jobban teljesít. Még mindig részben titokként kezelve azt, hogy tulajdonképpen mihez, kihez képest teljesít jobban.

A gazdasági teljesítményt illetően ugyanis erős kétségek támadhatnak akkor, ha az ételért sorban állók tömegére tekint valaki. Lehetőleg magasból, mivel a tudósítások szerint rendőrök igazoltatták a sorban állókat. Mert, ezek szerint, a szegények megalázásában például biztosan jobban teljesít az ország. Továbbá jobban teljesítünk adónemekben is, melyek közül most éppen a médiacégeket próbálja megsarcolni a kormányzat. Ahogy korábban a szolgáltatók államosítását készítették elő a rezsi csökkentésével kapcsolatos kampánnyal. Tehát a kormány aláírásgyűjtésben is igen jól teljesít a virtuális Vörös téren. Alkalmasint persze az egész kormányzati kampánymegnevezés is bugyuta. Ugyanis alapvetően a kormányzat teljesítményének kellene mérleget állítani. Már akkor, ha ehhez volna objektív adatokon alapuló lehetőség, és persze bátorság. Sokkal vonzóbb lehet az ország jobb teljesítményét hangoztatni. Bár egy valamiben biztosan jól teljesít az ország. S ez a türelem. Még akkor is, ha a türelem jórészt fásultságból fakad.

No meg talán abból, hogy az ellenzéki oldalon hiányzik az a fajta operatív elszánás, ami lehetőséget adna a tömegek utcára szólítására. Nem mintha egy polgárháborús, flaszterdobálós, TV-felgyújtós mizéria olyan nagyon hiányozna. Noha mindez annak idején, 2006-ban sem hiányzott. S nem csak azért, mert a Fidesz vezérkarának kedvezett a végkifejlett. Annyira, hogy a mai napig görcsös erőlködéssel próbálják a hívekben felgyújtani az emlékeket. Akárkinek kedvező eredménnyel sem hiányzik egy utcai bandaháborúkra emlékeztető közállapot. Amivel alighanem nem vagyok egyedül, és amit a hatalom meg is lovagol. A tömegek alapvetően békére vágyó beállítódását összekeverik a tohonya fásultsággal. Holott erre a tévképzetre már többen ráfaragtak a történelem során. De persze a történelem ismerete, az sokak szemében olyan métely, ami az alattvalóknak nem való, az uralkodót meg nem érdekli. Míg, akár egy választás kapcsán, bele nem verik az orrát.

Az ugyanis aligha valószínű, hogy az emberek tömegei szeretnek koldusként élni, és ételért állni sorban. Mert megalázó, mint minden kiszolgáltatottság. A megalázottakat rendőrökkel igazoltatni is megalázó. Sajátos módon azonban nem csak az igazoltatottaknak. Annak a hatalomnak is, amelyik láthatóan már csak a porban csúszók feletti hatalomdemonstrációban lel önigazolást. Nem vitatva, hogy a sorban állók puszta tömege is jobb cáfolat a kormány sikerpropagandájára, mint az ellenzék minden grafikonja és kimutatása. Nem vitatva, hogy a hatalom képviselőit már csak ezért zavarhatja a sor kialakulása. Miközben azért persze tudjuk, hogy korántsem mindenki állt ott, akinek bőven lett volna oka ott lenni. A vidéken élő szegények például biztosan hiányoztak a Blaha Lujza térről. Ahogy azok is hiányoztak, akiknek az éhség még nem törte meg a gerincét annyira, hogy ott kolduljanak étel-alamizsnát.

Ami természetesen egyáltalán nem jelenti azt, hogy feltétlenül szeretnek ülni Orbán Viktor kondérjában, és békésen puhára főnek. Ahogy előfordult már olyan történelmi pillanat jó párszor, hogy a békés ücsörgést, a csodavárásra emlékeztető kivárást felváltotta a közvetlen demokrácia-gyakorlás. Nem véletlen talán, hogy a jobban teljesítős kampányban is szép számmal szerepel a rendőri létszám növelése. Elvégre szintén a történelemből ismert recept szerint a diktatúra biztos megoldása lehet az, ha népesség harmada felügyeli a másik kétharmadot. Azt a kétharmadot, amelyiknek a fele értékteremtő munkát végez, míg a másik fele demonstrációs eszközként börtönben vagy kényszeres foglalkoztatáson van. Az sem vitatható, hogy minél melegebb a víz, annál nagyobb lehet az ellenzék felelőssége.

Mert egyáltalán nem mindegy, hogy feszültségek milyen csatornán keresztül kerülnek levezetésre. Könnyen előfordulhat, hogy kő kövön nem marad, és csak meddővé váló kezdeményezés nyomán ok keletkezik a szélsőjobboldali hatalomátvételre. Könnyen előfordulhat, hogy az ellenzék tehetetlensége miatt valóban polgárháborús krízis alakul ki. Alig különböző eredménnyel, mint az előző megoldás esetén. Könnyen előfordulhat persze az is, hogy véletlenül megnyerik a választásokat. A 2002-es események alapján sajnos ez sem biztosan vágyható állapot. 2002-ben is úgy vesztett a Fidesz, hogy a végén az ellenzéket vádolták az általuk, az Orbán-Pintér páros által, felügyelt és tisztának elismert választás „elcsalásával”. Miközben nem csak ezért lehet kellemetlen megnyerni a következő választást. A gazdaságpolitikai aknazár számos eleme garantáltan a következő kormányzat alatt fog robbanni. Olyan körülmények között, hogy parlamenti ellenzékként pont az, vagy az sem várható el az ország érdekében végzett együttműködésből, mint abban a sokat emlegetett nyolc évben. Semmi. Eltekintve a retorikai puffogtatásoktól, melyben Orbán Viktor profizmusa alig vitatható. Még akkor sem, ha beszédírói az utóbbi időben nekivezették a falnak.

Nem véletlen tehát az, hogy az országban tényleg sokan, sok szempontból fásulnak elfele. A kormány, illetve a Fidesz elérte azt, hogy elmondható: hatalomban maradásuk szinte biztosan rossz, de leváltásuk sem ígéri a mindennapok biztonságát. Még akkor sem, ha a koldusszintre kényszerítettek tömegei esetleg tényleg tetszenek egy valós forradalmat csinálni. Amitől azért az elhírhedett mondás szerzője is félt, mint ördög a tömjéntől.

Andrew_s

A Propelleren szintén olvasható.
Comments on Facebook

Táncparketten az önprovokatőrök?

Szigorúan ellenőrzött párválasztás.
Kép a Gattaca című filmből
Megtartották az első nemzeti kézfogóserkentő nemzeti párválasztó pártrendezvényeket. Az Index tudósítása szerint a rendezvényeket csak azok hagyták ki, akiket megcéloztak a táncmulatsággal. Hajazva arra a meglehetősen markáns bukásra, amelyet tavaly, az első Békemenetet követően érte azokat, akik koncertet rendeztek a kormányzati öntömjénezés jegyében. A kormányzati párkereső bulik megtartását különben azok után is erőltették, hogy az ellenzők beírásainak megsokasodása nyomán már korábban törölni kellett a rendezvényeket népszerűsíteni szándékozó Facebook-oldalt.

Az természetesen alig meglepő, hogy Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyekért felelős államtitkára sikerként aposztrofálta a „Szabad egy táncra?” megrendezett bulit. Gyorsan lerögzítve azt a véleményt is, hogy bár a rendezvény nagy siker volt, a kudarcért a Bajnai-gárda a felelős. Mert ki más is tehetne arról, hogy a profi táncosokon kívül nem csapott ki az országos tánckedv az utcákra, és nem alakult azonnali, mindent elsöprő tánchullámmá a rendezvény. Pedig alapvetően nem kellene talán Soltész Miklósnak tennie, mint megkeresni a saját minisztériumában Hoffmann Rózsát. Természetesen egy táncra is felkérheti a kolleganőjét, de mindenképpen érdemes lehetne elbeszélgetnie a pedagógiáról, és annak lélektani aspektusairól. Ha pedig ebben az államtitkár-asszony nem partner, akkor elbaktathatna ugyanezen okból valamelyik hasonló témával, pedagógiával, tömeglélektannal foglalkozó intézménybe. Az utóbbit érintve már csak azért is, mert akkor megtudhatná esetleg, hogy már korábban sem volt az a rugalmas elszakadást hirdető győzelmi frontjelentés, amitől valóban változott volna a II. Világháború fronthelyzete. Az érintettekből semmivel nem haltak meg attól sem kevesebben. Ahogy a nincs az a párválasztási sikerpropaganda, amitől a jelenlévők többen jelentek volna meg, mint ahányan ott voltak.

Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy az emberek az egyeteminél élemedettebb korban is rühellni szokták, ha hatalmi arroganciával ugatnak bele a magánéletükbe. Márpedig az, amikor pártrendezvényen akarnak neki párt találni, akkor végső soron pontosan ezt teszi a kormányzat. Olyan nyílt provokációt intéz az ifjúság felé, hogy csak a szervilizmusra előszelektált, illetve a megjelenéstől személyes előnyöket remélők aktív részvételére számíthatnak a szervezők. Nem vitatva persze azt, hogy Soltész Miklós esetleg maga is azt szeretné, ha pártdirektíva írná elő a magánéletének minden percét, azért, azt hiszem, ez a kisebbség. Így a hatalom által szervezett pár-összeszerkesztő táncestek alighanem akkor is szerény sikerre számíthattak volna, ha nem feltétlenül a latin táncokat akarták volna népszerűsíteni. Akár elfogadjuk tényként a döglött halakról szóló állítást, akár nem. A diszkriminatív szervezést, a látogatók szelektálását azért sikerült igazolni.

Ha tehát elfogadjuk azt, hogy kevesen szeretik az ismerkedésre vonatkozó „kivel, mikor, hogyan” kérdéseinek kívülről való megszabását, akkor aligha van szükség Bajnai anarchistáira a kudarchoz. Különösen, mivel megkockáztatom, hogy az ellenzék akár érdekelt is lehetett volna a botránymentességben. Abban, hogy érdeklődés hiányában fulladjon be a buli adott esetben. Az ugyanis sokkal jobban demonstrálhatta volna a hatalom meddő kínlódását a népszerűségének demonstrálására. Pontosan úgy, ahogy a spontán szervezett, önkéntesen pártpénzből is finanszírozott Békemenetek esetében is szép lassan kiderült a hatalmi pozícióból való finanszírozás, és a szélsőségekkel rokon ideológiákat hangoztatók beépülése a szervezésbe. Az, hogy éppen a Jobbik képviselőjének alákérdezése nyomán erősítette meg Orbán Viktor, hogy mennyire tetszik neki a Békemenet szolgáltatta tapsonckör, már csak cizellálja legfeljebb a helyzetet. Nem befolyásolva azt azt állítást, hogy Bajani Gordonnak aligha állhatott érdekében a „táncolj magyar” mottójú rendezvények megzavarása.

Ugyanakkor ez korántsem állítható teljes bizonyossággal a rendezőkre. A Facebook-on tapasztalható ellenállás után megtartva a bulikat lehetett számítani a korlátozott sikerre. Ebben az esetben alapvető érdekké válhatott az, hogy ne a rendezvény elvi, pedagógiai hibáira visszavezethető legyen a kudarc oka. Azt pedig már a diákmegmozdulások során megtapasztalhattuk, hogy van egy olyan támogatói réteg, aki a diáksággal azonos korosztályt képvisel, és bármikor módosítható. Márpedig a pályára való bedobálása annak, ami éppen kéznél van, vagy menet közben beszerezhető, az inkább a b-közép, illetve az ultrák „munkamódszere”. S éppen az ultrák voltak azok, akik „spontán” bevonultak az egyetemfoglalók ellen az ELTE-re. Egyáltalán nem kizárható tehát, hogy a táncmulatságok esetleges ellaposodásának, és nyilvánvaló kudarcba fordulásának esetére kéznél tartották a megzavarók telefonszámát, és előre preparálták az erről szóló beszédet is. Biztosítva, hogy a sikerért a kormány, a kudarcért az ellenzék legyen a megnevesíthető felelős. Anarchista munkatársakat emlegetve, és a Fidesz székházánál levő békés diákokat belekeverve, de a gyilkosságért elítélt székházvédőt elfeledve.

Az is nyilvánvaló, hogy ebben az esetben azt ugyancsak muszáj volt bejelenteni, hogy az érdektelenségtől eltekintő sikerre való tekintettel újra megrendezik majd a bulit. Majd. Majd egyszer. Jelenleg őszre ígérve. De azért nem lennék nagyon meglepve, ha addigra valahogy a majdani végtelenbe helyeződne az időpont, vagy jelentősen átalakulna a tartalom. Meg különben is. Őszig is sok minden történhet. Még a szamár is megtanulhat beszélni. Bár Naszreddin Hodzsa nevű kormánytagot nem ismerünk. Viszont még Soltész Miklós is olvasgathat némi pedagógiaelméletet.

Andrew_s



Comments on Facebook

2013. május 25., szombat

Rezsicsökkentéssel a békavéka alá

Úgy tűnik a hatalom közelében fokozottabb a kitettség a komplexusképzésre. Valami ilyesmivé válhatott a rezsicsökkentés és a „mindenre új adót találunk ki” politikája. Megértve persze azt is, hogy a kormányzatot a hiánycsökkentési elvárások kellően nyomaszthatják. Azonban a fenyegető médiacsőd illetve például az RTL-csoport kivonulásának fenyegetése a reklámadó miatt, azért jelzi, hogy az út nem biztosan jó. Ahogy a rezsicsökkentéssel is baj lehet hosszú távon.

Ugyanakkor a rezsicsökkentés egyszer már hozott a népszerűségen, és ezért joggal érezheti úgy a hatalom, hogy fokozása, fenntartása biztosíthatja a választási győzelmet. Pontosabban azt, hogy a választási győzelem mögé, melynek keletkezését egyre többen előre borítékolják, felsorakozzon egy ügydöntő tömeg. Mely, a 2002-es recept nyomán, nyilvánvalóan ismét utcára vihető egy vereség esetén is. Így a gazdaságilag aligha indokolható rezsicsökkentés óhatatlanul felértékelődik a politikai piacon. Olyan felárral, melyet egyébként mindenki megfizet. Az is, aki most aláírja a megvédésére irányuló íveket. Amely aláírásgyűjtés önmagában is morbid. Lényegében felér ugyanis a Vörös téren annak idején felvonultatott spontán összeverődő május 1.-i felvonulással. Lévén, hogy akkor is a hatalom igyekezett demonstrálni a hatalmi önigazolást a tömeges jelenléttel. A rezsicsökkentés megvédésének említett gesztusa is ilyen. Nehéz lehetne megfogalmazni, hogy mit ér az aláírás. Ha az ellenzék gyűjtene aláírást a kormányzat ténykedése ellen, annak valós demonstrációs értéke lenne. Amikor a kormány hoz egy intézkedéscsomagot, majd aláírásokat gyűjt mellette, akkor az kevésbé érthető.

Ha hiányzik a szükséges önbizalom, akkor az kormányzati tényezőként baj. Ha hiányzik a felelősségvállalási képesség az szintén baj. Baj akkor is, ha Orbán Viktor esetében tudható eme gyarlóság fennállása. Ha bebeszélik az embereknek, hogy például a földgáz világpiaci árát az aláírások száma fogja befolyásolni, az pedig hazugság. Megvédeni ugyanis nem kell a rezsicsökkentést. A kormányzat hozott egy intézkedést, melyre újabb rezsicsökkentési kampányokkal akar ráerősíteni. Ez egy gazdasági adottság, amelyhez a piac vagy tud, és akar alkalmazkodni, vagy nem. Nem az aláírások számától függ ez sem. A nem-alkalmazkodás egyik módja, hogy valamilyen szinten a fogyasztók fogják megfizetni. Ezt lehet hatalmi szóval befolyásolni, de valós kényszert csak diktatórikus eszközökkel lehet alkalmazni. Amikor tehát a kormány azt kommunikálja, hogy az aláírások úgymond a szolgáltatókkal szemben is megvédik a rezsicsökkentést, akkor tulajdonképpen egy diktatúra hangulati tömegbázisát is megalapozhatja. Amennyiben a gazdasági törvényszerűségeket engedik érvényesülni, és tudomásul veszik, hogy a szolgáltató gazdálkodására is érvényesülnek ezek a szabályok, akkor a bevételcsökkentés óhatatlanul kiadáscsökkentést vált ki.

Ennek egyik kísérő jelensége lehet egy fokozottabb elbocsátási hullám a szolgáltatóknál, és minden olyan cégnél, melyek beszállítói a szolgáltatóknál. Ami részben csökkenti a szolgáltatási színvonalat, míg közvetlenül növeli a munkanélküliséget. Amikor pedig ezek a tartalékok is kimerülnek, akkor a következő lépés a szolgáltató likvidálása a piacon. Amennyiben a szolgáltatást a kormányzat ennek ellenére fenn kívánja tartani, akkor nyilvánvalóan saját, vagy baráti kézbe kell adni-venni a szolgáltatókat. A rezsicsökkentés kierőszakolásának tehát egyik következménye, a várt népszerűség-növekedés mellett, hogy nőhet a munkanélküliség, és elősegítheti az államosítást, illetve a politikai korrupciót. Az államosítás pedig nyilvánvalóan növeli a kitettséget a hatalom felé. Ahogy az egzisztenciális veszélyeztetés is. Márpedig a centrális hatalom számára az egy kedvező állapot, ha ott és akkor kapcsolhat ki-be egy szolgáltatást, ahol, és amikor akar. Ahogy bárkit, bármikor manipulálhat a kiszolgáltatottság. Ahogy a manipulációt csak hatékonyabbá teheti, ha az információs monopóliumot is sikerül kialakítani.

S ez lehet az a pont, ahol a rezsicsökkentés összeérhet a különadókkal. Amikor a kormányzattól független, vagy csak lazán függő média cégek kivonulnak a piacról, akkor nyilvánvalóan megnyílik például a csatorna frekvenciája a kormányzat előtt. A formális pályázatok ebben nem sok vizet zavarnak. Erre a trafik-mutyi is jó példát szolgáltatott. Márpedig a közelgő választásokra tekintve erős lehet a hatalmi megszállottság kényszere a hatalmi megszállás szélesebb bázisának kiszélesítésére. Az persze lehet kérdés, hogy meddig lehet ezt elfogadtatni a lakossággal. Azonban erre nézve Orbán Viktortól tudjuk a receptet béka alatti víz langyosítását illetően. Mely békának lassan már csak a hátsóját látják sokan a kondér aljáról, miközben egyre nagyobb erővel gyömöszölik le sokak torkán a béka rokonságát.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. május 24., péntek

Bunkó buzizástól a beavató iskoláig

Kerényi Imre buzizása, mely bunkósága mellett még az egyetemes ostobaságból is kivette a részét, okkal okozott botrányt. Azon is lehet alighanem vitatkozni, hogy a helyben ülő színházigazgató miért nem reagált azonnal, hiszen egy rendezőnek, színésznek kéne tudni rögtönözni. Ahhoz meg nem árt a helyzet-felismerési gyorsaság. Ugyanakkor rámutat arra, hogy masszív előítéletek, illetve ismerethiányok uralkodnak a fejekben. Részben ennek is lehet az egyik mutatója az, ahogy az abortuszhoz viszonyul a jog.

Ez utóbbi kapcsán a TASZ szerint egy alapos, és lopakodó szigorításnak nézünk elébe, amelynek során a kormányzat olyan szinten szól bele az emberek életébe, ami túlzottnak tekinthető. Morálisan egyébként bárminemű szigorítás, és korlátozás túlzásnak tekinthető ezen a ponton, amikor a másik oldalon cinikus lenézéssel kezelik az embereket. Mármint akkor, ha szegény. Miközben van egy olyan szintű szegénység, amikor a szexualitás marad az egyetlen közösségi örömforrás. Ami óhatatlanul megemeli a terhessé válás valószínűségét is. Ostobaság ekkor azt állítani, hogy védekezzenek, hiszen a védekezésre alkalmas eszközökre sem feltétlenül van pénz. A védekezés egyetlen módja a szexuális élettől való megtartózkodás maradna. S ezalatt az ördögi kör másik oldala kétségtelenül az az ismerethiány, ami kulturális kérdés is. A kör peremén ugyanakkor tudjuk, hogy a peremre szorultak a kormányzat igyekvése nyomán ott is maradnak. A peremen. Ott, ahol a gyermek megszületése a szegénység bővített újratermelését szolgálja. A szélsőségek irányából érkezőknek meg egyben jelezném, hogy a történelemből ismert kényszer-kasztráció legalább annyira embertelen, vagy inkább embertelenebb, mint az abortusz.

Az abortusz nyilvánvalóan csak a fogalmi kör tekintetében köthető Kerényi Imre kijelentéséhez. Amiről azért nem árt tudni, hogy kultúrált viszonyok között kevesebbért is bukott meg már politikus. Kerényi azonban nem biztos, hogy megbukik. Egyszerűen azért, mert a buzizás olyan előítéletekre támaszkodik, mely meglehetősen kedves lehet a kormányzat köreiben. Alighanem egyébként ezért hagyhatott ki az igazgató úr rendezői rögtönzési képessége is. Pontosan tudhatja ugyanis, hogy az előítéletekre alapozva azonnali pozitív visszajelzést kaphat a pártoló táborban. Miközben a későbbi „szánom-bánom” bármikor elsüthető azzal, hogy „srácok, muszáj volt, de tudjátok, hogy Imike szerintem is megmondta a frankót”. Mert az előítélethez nem kellenek tények. Olyan tények, melyek éppen az előítéletek ellen hatnának. Márpedig a szexuális előítéletek legalább olyan erősek, mint a faji előítéletek. Ahogy az abortusz megítéléséhez nem ártana az érintett kormányzati tökfejeknek némi szociológiai és pedagógiai ismeret, úgy a homoszexualitással kapcsolatban sem ártana némi ismeretterjesztés.

Ahogy más, a szexualitással kapcsolatos ügyekben sem. Például akár a pornográfia kapcsán sem. Már csak azért sem, mert arra aztán maximálisan igaz az, hogy „már a görögök is...”. Ehhez képest lehet érdekes az Index tudósítása arról a felmérésről, mely az iskolai tárgyalás szükségességét érinti. Angliában. A hazai kérdezgetések nyomán a NAT állítólag foglalkozik a kérdéssel. A tudósításban hivatkozott, erre vonatkozó, államtitkári állítás azért kétséges lehet. Ha ugyanis nem tudja pontosan megmondani, hogy melyik óra keretében kellene foglalkozni az internetes pornográfiával, akkor olyan nagyon mégsem foglalkozhat vele az oktatáspolitika. Az, hogy ezzel az informatika órán kellene foglalkozni, az pedig egy tipikusan hárító válasznak tekinthető. Az internetes pornográfia sok szempontból ugyanis pontosan ugyanazt a szerepet tölti be, mint annakidején a nyomtatott magazinok. A kitérő válasz azonban pontosan azt mutatja, hogy a kérdés tekintetében életbe lépnek az elvártnak vélt prüdériai előítéletek. Azok, melyek életbe lépnek a szexuális felvilágosítás kapcsán, melyet szintén besöpörnének a biológiába. Nehogy már annak moralitásával kelljen foglalkozni, és ezzel a tanárnak állást foglalnia. Nehogy már a gyermek esetleg az iskolában megismerkedjen azzal a szexualitással, netán a szexuális etikával, kultúrával, ami mégis hozzájárulhat az abortuszigények természetes, és humánus csökkenéséhez. Netán még a szexuálisan másként viselkedők megértéséhez, vagy legalább elfogadásához.

Ugyanakkor az oktatásügyi prüdéria alkalmazkodik ahhoz az előítélet-halmazhoz, ami a Vatikán-központú vallási intézményrendszer működését jellemezte évszázadokon át. S jellemzi különben, nyíltan, vagy burkoltan, a mai napig. Ebből a szempontból például kifejezetten ballépés volt az oktatáspolitikát a KDNP hatáskörébe helyezni. Függetlenül akár Hoffmann Rózsa személyes alkalmasságától is. Ennek megítéléséhez elegendő volt annak idején abortuszügyben, illetve a családfogalom megítélése kapcsán végighallgatni azokat az álszent, és nem egyszer még csak nem is feltétlen keresztényi, megnyilatkozásokat, melyeket a KDNP politikusai előadtak. Azokat a megnyilatkozásokat, melyek alapján az embernek tényleg olyan benyomásai keletkezhetnek, mintha a politikusok egy részét tényleg a gólya hozta volna. Amíg azonban erről nem hoznak pecsétes igazolást, addig jó lenne, ha egy politikus sem támadná az emberek szexuális magánéletét, és annak alapvető kérdéseit. Miközben persze nyugodtan beszállhat a segítséggel. Családoknak, iskoláknak egyaránt. Még akkor is, ha tudom, hogy ez sokkal kevésbé látványos, mint felállni egy mikrofonnal a kézben, és beszélni valamiről, amit, és amihez nem ért.

Andrew_s

Comments on Facebook

2013. május 23., csütörtök

Leleplezői kampányszorgalom

Bajnai Gordon potenciális kihívóvá vált, és a Fidesz ismét rákattant a libákra. Leporolva a papírokat, és közpénzből megtámogatva a népszerűségét a gazdáknál. Megszülethet az ellenzéki megállapodás, és hirtelen megtalálják az öszödi beszéd kiszivárogtatóit. Igaz, csak keresztnéven, de azért mégis. Miközben a trafik-mutyi szabványos gumicsont-szerepe is kezd egyre kellemetlenebb lenni. Annyira berágta magát a köz kommunikációjába, hogy egyre jobban rárohadni látszik a kormányzó elitre. S a családon belüli pofonok ügye sem olyasmi, amire okvetlen büszkének kellene lenni.

Teljesen érthető tehát, ha a 2006-os események felidézése, némelyek szerint, szükségszerűvé válhatott. Ott fenn. Ennek a belépő pontja kétségtelenül a Gyurcsány-beszéd kiszivárgott részleteire alapozott hecckampány volt annak idején. Mely kampánnyal kapcsolatban ma már sokan sokkal inkább a beszéd tényére emlékeznek csupán, míg a részletek sokaknak már akkor is érdektelenek voltak. Ahogy ma már kevesen emlékeznek talán arra, hogy a Fidesz parlamenti viselkedése, majd képviselőinek felszólalása a Kossuth téren, nem kicsit járult hozzá TV felgyújtásához. Ahhoz, hogy az ott randalírozók politikai támogatást sejthettek maguk mögött. Az azóta kormányzó, akkor ellenzéki Fidesznek is bőven elég lehet, ha sikerül annyit felidézni csak, hogy volt valami. Ami ott, és akkor nagyot ütött a DK jelenlegi vezetőjén. Látszólag legalább is elég.

Ugyanakkor, ha mellette még ellentéteket is lehet szítani, az egyfajta külön haszon lehet. Pedig alighanem más is meghúzódhat a görcsös igyekezet mögött. Annak mögötte, ahogy Öszödöt elő akarják kotortatni az emberemlékezetből. Filmet alkotva, és kiszivárogtatókat megtalálva. A figyelem elterelése, okként, ehhez kevés lehet. Különösen, mivel a trafikokról ezzel nem lehet elterelni a figyelmet. Maradna tehát a DK hiteltelenítése. Mely húron különben tényleg játszik a hatalom. Ahogy a libáknak is érthetően szántak ilyen szerepet Bajnai Gordonnal szemben. Ami azért annyiban persze sikeres, hogy sikerült utcai tüntetést szervezni liba-ügyben. Melynek kapcsán megszólalt az a Wittner Mária is, aki a TV felgyújtása előtt szerepelt a tömeggyűlésen. Így aztán persze a libák és az öszödi beszéd ügye nem teljesen azonos helyi értéken szerepelhet. Melyben Öszöd elég lerágott csontnak bizonyulhat. Erre utalhat, hogy az említett, nagy lelkesen elkészített film csodája se sokáig tartott. Egyébként természetesen nem felejtem el, hogy a most felbukkant leleplező is a DK tagja. Azonban nem ez lenne az első eset, ha kiderülne, hogy a Fideszben van már biztos helye a megtért báránynak. Ahogy a faji diszkriminációt állítólag elutasító pártban akár szóvivő is lehet egykori MIÉP-tag.

Ugyanakkor elképzelhető, hogy valamilyen formában mindez csak a bevezetés. 2006-hoz ugyanis az utcai zavargások is hozzátartoztak. Melyekben a Fidesz szerepe is vitatható. Illetve néhányak szerint talán vitathatatlan. Azonban érdemes emlékezni arra, hogy az egészet megpróbálták már többször is Gyurcsányhoz kötni. Kétségtelen sikerrel a hívek szemében. Márpedig, ha komoly veszélybe kerülne Orbán Viktor hatalma, akkor aranyat érhet egy mozduló tömeg. Olyan, amelynek tagjai nem foglalkoznak szövegösszefüggésekkel, s tényekkel is csak alig. Ellenben bármikor leporolni készek a személyes sértettséget, vagy akár csak azt, hogy ok van a vonulásra. Így aztán a Fidesz, illetve szimpatizánsok ragaszkodása szemelvényes emlékezet leporolásához, lehet egy újabb, elhúzódó hecckampány nyitánya. Akár ismét ráterjedve az utcákra. Ahol készen állhat majd a gárda. De nélkülük is ok lehet a rendcsinálásra. Kerül, amibe kerül. Nekünk.

Andrew_s

Comments on Facebook