2013. július 31., szerda

Devizaügyi parlamentológia

Forrás: Varánusz
A devizahitelesek kérdése láthatóan folyamatosan napirenden van, mivel napirenden tartják. Felzárkózva ehhez a trendhez, érdemes elgondolkodni az utóbbi idők történésein is. Akár azon is, hogy például a gazdasági tündérmese legújabb felelőse kit tart jelentős tárgyalási félnek. Illetve kiket tart jelentősebbnek a kérdést illetően. Amire nyilvánvalóan abból lehet következtetni, hogy milyen sorrendben ráz kezet, illetve fog kilincset.

Lassan tehát szinte ugyanazokkal a módszerekkel lehet majd a híreket kezelni, mint a régi, néhányaknak tán szép, de a kormányzatnak láthatóan otthonos időkben, amikor külön szakma volt a kremlinológia. A hivatalos értékelések megalapozása a sorok közti információkkal, illetve a „ki-kivel fog kezet a Kreml folyosóján”, valamint a „milyen sorrendben állnak Brezsnyev mellett” társasjátékok megfigyeléseivel. Ebből a szempontból Varga Mihály ténykedése igazi tárháza lehetne a találgatásoknak, mivel már a B-terve kapcsán is felmerült, hogy a vezéri és közgépes programok, illetve a valós gazdaságpolitika fog majd inkább érvényre jutni. Ugyanakkor nyilvánvaló volt már akkor is, hogy alkalmasint a Varga Mihály emberibb arca is könnyen áldozatául eshet a gazdasági hatalom, vagy csak simán a hatalom oltárán. Így érthető volt a figyelem, amivel a devizások kapcsán folyó tárgyalásokat próbálták kísérni az érdekeltek, és az érdeklődők.

Az ugyanis teljesen érthetőnek tűnt, hogy a bankszövetség aligha hagyható ki a tárgyalási sorból. S még az is indokolhatónak látszott, ha előtte az adósokkal próbál valamilyen kompromisszumra jutni a gazdasági miniszter. Az azonban már kevésbé világos, hogy miként került az asztalhoz a CÖF, amely szervezetet eddig sokkal inkább a Békemenetek szervezése kapcsán emlegettek. S amely szervezet alighanem akkor sem tekinthető a devizában eladósodottak egyetlen szószólójának, ha az első Békemenet kétségtelenül szólhatott a hitelfelvevők felelősségmentesítéséről is. Elvégre a populizmus mindig jó áron eladható termék, ha nagy a kereslet az egyszerű, és másokat hibáztató gondolatokra. Talán Varga Mihály is ebből indult ki, amikor az említett szerveződéssel kezdte meg tárgyalásai sorrendjét. Különösen mivel sosem árthat egy olyan szervezet támogatását bírni, amely bármikor, szinte rendelésre képes odavonulni, ahol erőt kell demonstrálni. Szükség esetén akár közmunkásokkal, vagy külföldi szimpatizánsokkal is megerősítve.

Azt sem vonva kétségbe, hogy szolgálatait felajánlva esetleg tényleg a CÖF kezdeményezte a tárgyalásokat, azért Varga Mihály biztos meghívhatott volna oda más szervezeteket is. Ellenben a CÖF kizárólagos előrevétele kétségtelen üzenetértékkel is bírhatott. Akár a Bankszövetség felé is, amellyel csak ezt követően ült le Varga Mihály. Mert azért sokkal hatékonyabb lehet a tárgyalás úgy, hogy „Akartok a bankok ellen Békemenetet? Na, ugye!” S minden szépen mehet a mentőprogrammal úgy, ahogy azt a vezér elképzeli. Függetlenül attól, hogy a CÖF mögött álló alapítvány mekkora részét képviseli ténylegesen a devizában eladósodottaknak. Illetve attól is, hogy azok kérnek-e egy olyan szervezet támogatásából és képviseletéből, amelynek ismerten nem túl rosszak a kapcsolatai a jobboldal radikálisaival. Valahogy nem rémlik, hogy a radikális jobboldallal való szimpátia feltétele lett volna a hitelfelvétellel. Ellenben könnyen előfordulhat jelenleg a fordítottja.

Az, hogy a kormányzati segítség csak annak áll majd rendelkezésére, aki, úgymond, „aláír”. Például egy ígérvényt arról, hogy a következő Békemeneten ott lesz, és akár jelenléti íven is szerepelhet. De informálisan akkor is megüzenhető, hogy ki a miniszterelnöknek jó deviza-adós, ha ilyen papírt nem kell előre aláírni. Bár, a bankszövetségen keresztül, egy kész listával mégis csak egyszerűbb lenne az egyeztetés. Ám a sorok közt, és a részletekben alig szunnyadó ördög azt is mondathatja, hogy Varga Mihály pont egy ilyen listával érkezett a Bankszövetségi tárgyalásokra. Igaz, nem a jövőben csatlakozókéval, hanem azokéval, akik eddig is rendes, szorgos, és engedelmesen tapsoló résztvevői voltak a CÖF rendezvényeinek. Azokéval, akiket okvetlen meg kell menteni. Ha különben mind azt fizetjük, akkor is.

Mert a vezér kampányáért mind megfizetünk.

Andrew_s

Comments on Facebook

2013. július 30., kedd

A keresztényi gyűlölet margóján

Forrás: Rédley Tamás / FN
A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) megszűnik. A jelen politikai közéletben betöltött szerepe jobbára az emlékek sorába tartozik. Így politikailag semmiképpen nem indokolt a KDNP kirohanása az esemény kapcsán. Az a kirohanás, amely óhatatlanul más emlékeket, analógiákat idéz.

Analógiaként például képzeljünk el egy futóversenyt. Egy olyat, melyen az egyik versenyző a verseny feladására kényszerül, míg a másikat hordszéken viszik be a célvonalba. Ezután képzeljük el, hogy az utóbbi hangos röhögéssel és mutogatva gúnyolással nevetné ki az előbbit. Alighanem Néró Rómája, vagy hasonló állapotok jutnának az eszünkbe. Már akkor, ha a versenytársát kiröhögő „győztest” nem vinnék el azonnal egy muszáj-dzsekiben a célvonaltól. Miközben persze a hordszék, a KDNP esetében a Fidesz kétséges értékű barátsága, nélkül sem avatná a népszerűség példaképévé azt, aki a versenytárs utólagos lealázásában véli kinyilvánítani önmegvalósítását. S bár a politikában talán kár keresni a fair play-t, a szeretet vallását állítólag pártszinten képviselő egylettől elvárható lenne, hogy ellenfeleit ne ellenségként kezelje. Ezért aztán lehet, hogy a KDNP politikusainak csak el kellene olvasnia a Bibliát. De egy etika-tankönyvet mindenképpen. Ha már kedvenc, és a kormányzat lelkészi hivatalában ténykedő, államtitkáruk lobbi-harcának eredményeként kötelező a hittan, illetve az etika választása.

Miközben persze az ellenfél kiesése alkalmából lejtett örömtánc önmagában is lehet gusztustalan, a megnyilatkozás szövegezése is lehet visszás. A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye ugyanis azt látszik tartalmazni, hogy szerintük legfőbb ideje volt a „hároméves kínos agonizálás után” bekövetkezett megszűnés. Érdekes párhuzamot jelentve egy másik kijelentéssel, mely egy haldoklóról szólt imígyen: „három éve ott vergődik a Honvéd kórházban, mert képtelen meghalni”. Az utóbbi kijelentést tevő Wittner Mária alighanem beírta ezzel magát a hazai Parlament gyűlölködve bunkó képviselői közé. Amikor tehát a KDNP mintegy kölcsön veszi ezt a retorikát, akkor a kereszténységet zászlójára tűző párt felzárkózik a gyűlölködők soraiba. A keresztényi szeretet és megbocsátás jegyében természetesen. Már akkor, ha saját kútfőből merített gondolatról van szó, és nem arról, hogy valaki csak a nevét adta ahhoz, amit a Fidesz részéről az orruk alá tettek. Mely utóbbi esetben még az is lehet, hogy közös szövegíró dolgozott ezen a közleményen, és Wittner Mária egykori felszólalásán.

Mert még ez sem teljesen kizárt egy olyan párt esetében, mely önmagában nem igazán került megmérettetésre a választásokon. Felvetve még azt a kérdést is, hogy amennyiben nem a hatalom jegyében megtért miniszterelnöki kegyet élveznék, akkor vajon elérnék-e a statisztikai hibahatárt a támogatottságban. De ezt talán sosem tudjuk meg, mivel számos koalíciós és szövetségesi példa mutatja, hogy a Fidesz barátsága nem garancia a párt hosszas fennmaradására. Miközben azért nem árt talán emlékezetünkbe idézni, hogy az SZDSZ önmagában is megméretésre került. Olyan előzmények után, hogy a valamikori SZKH (Szabad Kezdeményezések Hálózata) olyan értelmiségieket tudhatott sorai között, akik akkor is a liberalizmust hirdették, amikor a Kádár-rendszerben ezért nem járt nagy megbecsülés.

Nem vitatva természetesen, hogy számos és számtalan hibát is elkövetett a párttá alakult mozgalom, aminek hatásai ma is hatnak. Ahogy Kövér László bejuttatása is a Parlamentbe. Igaz, az akkori Fidesz még liberalizmust hirdetett. S nem azt az authoriter konzervatív sapkát hordta, melyen bojt gyanánt ott fityeg a KDNP is. Az a párt, ami aligha a szerintük az SZDSZ-t jellemző „hatalomvágytól és pénzéhességtől vezérelve” lépett szövetségre a Fidesz-szel. Vagy inkább visszatért a kebelére, mivel a KDNP jelenlegi frakcióvezetője 2004-ben még fideszes képviselőként volt az Országgyűlés alelnöke. Igaz, akkortájt is elég nyílt volt a karrierépítési átjárás a két párt között. Ezt nem csak Harrach Péter, hanem például a fideszes miniszterként saját testvérét kitüntető Mikola István életútja is mutatja. Az erős, mondhatni karriertörténeti összefonódás alapján tehát egyáltalán nem kizárt, hogy a KDNP nyilatkozatát a Lendvay utcában fogalmazták a wittneri gyűlöletet idéző kiszólásokkal. Ahogy talán már a kereszténységet csak árnyékként képviselő némely korábbi megnyilatkozást is.

Ettől még természetesen lehet történelmileg szükségszerű az SZDSZ megszűnése. De ezt történelmi elégtételnek csak az élheti meg, aki egyrészt gyakorlati segédletet nyújtott a bukáshoz, másrészt gyűlölettel viseltet az elbukottal szemben. Ez a retorika szintén jobban illene a mindenhol ellenséget kereső Orbán Viktorhoz, mint a keresztényi szemlélethez. Akiben tehát eddig lehetett valami kétely aziránt, hogy a KDNP nem más, mint Orbán Viktornak a templomba járók felé kinyújtott pallosa, az újabb adalékot kaphatott a kétely elhessegetéséhez. A maga korában szintén megbukó, mártírként meghalt Jézust megcsúfoló gyűlölet nevében.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. július 29., hétfő

Munkanélküliek! Kurvulásra felkészülni!

Forrás: Felsőfokon.hu
A munkanélküliséggel kapcsolatban szinte közhelyszerű megállapítás, hogy az magas. Miközben persze az is kétségtelen, hogy léteznek álláshirdetések, és erre hivatkozva szokták emlegetni a strukturális munkanélküliséget. Annak jellemzésére, hogy az állás nélküliek és a pozícióajánlatok nem egészen ugyanazt a szegmenst fedik le. Ugyanakkor a létező állásajánlatokra is érzékelhető az erős túlkereslet, ami aztán azt eredményezi, hogy igen sokszoros túljelentkezésekkel szembesülnek a foglalkoztatók.

Alkalmasint ennek a helyzetnek egy igen pofátlan interpretációja az, amikor egy politikus, nevezetesen a miniszterelnök, kiáll, és a közmunka presztízséről kántál. Elfeledkezve arról, hogy éppen a politikájának a szemétdombra valóságát jelzi a közrabszolga-program „kapóssága”. Az, hogy a megalázóan alacsony munkabérért is emberek ezrei kénytelenek gazsulálni és megalázkodni. Ez a szellemiség természetesen szivárog lefele, és a közszférában foglalkoztatottak nagy részével szemben ugyancsak éreztetik a kiszolgáltatottságot, a zsarolhatóságot. Elvégre valóban bármikor találnak olyan közmunkást, aki fele bérért örömmel elvégzi a munkát. Az éhhalál előli menekülés jegyében avatva sztrájktörővé a munkanélkülit. Mert van az a helyzet, amikor az opportunista túlélés marad az egyetlen vezérlő erő. Például az illető családja érdekében. Még akkor is, ha utána elkerüli nagy ívben a tükröket. Nem azért, mert dolgozni szégyen, hanem azért, mert köphetnékje támad önmagát, és megalázhatóságát látva. Azonban ez nyilván csak az egyik oldala a helyzetnek.

A strukturálisnak nevezett, de valójában simán a túljelentkezésről szóló vetülete ugyanis a munkanélküliségnek az, ami a közszférától függetlenül megérinti azt, aki az utcán van. Látszólag remek fórumokat szerveznek az álláskeresőknek, ahol felvonulnak a munkaadók, és kínálják a pozíciókat. No meg felmérik azt, hogy valójában milyen túljelentkezés van egy-egy pozícióra. Nyilvánvaló érdektől vezetve, mivel a lehető legkisebb munkabérért az adott pozíció szempontjából akár túlzott képességekkel, készségekkel rendelkező jelöltet akarván megszerezni. Az álláskeresők, és ezzel a jelentkezők nagy száma miatt speciális szűrőfeltételeket alkalmazva a jelentkezőkkel szemben. Ha pedig nem bírják maguk, akkor kiadják az előválogatás munkáját egy-egy állásközvetítő, illetve fejvadász cégnek. Költséghatékonyság szempontjából érthető módon, de szakmailag nem egy esetben indokolatlanul.

Az ugyanis gyakorlatilag kizárt, hogy egy fejvadász cég alkalmazottja a golyóstoll összerakásától a rendszerinformatikáig, mindenhez értsen. Miközben az ő foglalkoztatása ügyében a többiekkel azonos szempontok játszanak szerepet. Megspékelve a hatalomnak azzal a látszatával, hogy övé a döntés mások karrierje felett. Igazi portássá avatva azt a különben talán jó szándékú, de pedagógiai, szociológiai érzékkel alig megáldott ifjút. S bár udvarias marad talán a végtelenségig, azért érezteti a hatalmát, mivel ezzel kívánja esetleg kompenzálni a saját részleges alkalmatlanságát. Az pedig csak hab a tortán, amikor fejvadász cégek vezető tisztségviselői tartanak előadást, vagy írnak könyvet, arról a munkanélkülieknek, hogy miként kellene jobban eladniuk magukat. Nekik. Lényegében alig különbözve attól, mintha egy bordélyház igazgatója tartana előadást az utcán kolduló lányoknak arról, hogy miként lehetnek menő kurvák az ő nyilvánosházában. Alapvetően nagy ívben tojva arra, hogy a másik is ember, akinek talán nem az a leghőbb vágya az életben, hogy a fejvadász cégek talpa alatt csússzon-másszon. De azért az említett előadásoknak nagy keletje van. Elvégre addig, amíg több diplomával is kockázat nélkül megalázhatóak az emberek, addig miért is ne tennék.

Azonban nyilvánvaló, hogy hasonló effektus, illetve defektus akkor is tapasztalható, ha nem egy arcoskodó fejvadász ül le tárgyalni. Az egyes cég-képviselők humán-faktora sokszor alig nagyobb. Alapvetően szintén érdektelenek abban, hogy a másik oldalon is egy emberi lény ül, és nem egy rabszolga, akit az ő kénye-kedve szerint raboltak frissiben. Nem vitatva persze, hogy sokszor valahol megreked a rendszer a két állapot között. Aki állást keres, az bőven megtapasztalhatja azokat a helyzeteket, amikor a cég képviselői nem adják át a kiválogatást egy külső cégnek, de a saját dolgozói is gyávák a döntésüket felvállalni. Ilyenkor jönnek azok a helyzetek, amikor látszólag, vagy valóságban robotokkal levelez az álláskereső. A cég honlapján be kell ehhez regisztrálni, kitölteni minden olyan adatot, aminek különben semmi köze az adott pozícióhoz, majd miután jelentkező a lábméretét is megadva bejelentkezett, akkor kap egy automatikus levelet. Többnyire arról, hogy nyugi, majd válogatunk. Hogy kicsoda, milyen szempontok alapján, ahhoz semmi közöd hozzá, tehát várj.

Igazán kifinomult verziója ennek a megoldásnak az, amikor egy idő után megjön egy szintén automatikus elutasítás arról, hogy „bocs, de nem téged dobott ki a gép”. Pontosabban de. Kidobott a rendszerből, húzz el isten hírével. Természetesen nem ezzel a szöveggel, de lényegében ezzel a tartalommal. Teljesen PC-üzemmódba kapcsolva hajítva ki valakit a fogaskerekek közül. Hadd landoljon a pofáján az a szemtelen, aki méltatlanul merte zavarni köreinket. Mert mi vagyunk az úr, a munkáltató, élet és egzisztencia urai és parancsolói. Nem vitatva azt, hogy az említett rendszerek üzemeltetői, minőségbiztosítói, fenntartói, és inspirálói órákig tudnak beszélni az etikus kiválasztás mítoszáról. Miközben ugyanezek a kihajítós libellék azok a helyzetek, amiről mintha szemérmesen szeretne mindenki megfeledkezni. Arról, hogy a munkanélküliség nem csak statisztikai adat, hanem annak talaján törik meg az emberek tartását, önbecsülését, gerincét, és jövőképét. Amíg állásban van, addig bevezényelve nyelvét a főnök ánuszába, és kirúgva akkor, ha nem elég nyálas, langyos és meleg. Ha pedig, megsértve a vezető záróizmát, utcára kerül, akkor minden egyes jelentkezéssel, és embertelen kezeléssel, illetve visszautasítással roppantva egyre mélyebbre.

Amikor tehát állásbörzékről, és azon a fejvadászat kiválóságainak előadásairól hallunk, akkor talán érdemes lehet majd felidézni a fentieket is. Ahogy akkor is, amikor a politikusok szövegelnek a munka becsületéről, a beszállító-ipar remekléséről, és a recesszió szerintük remek állapotáról. Egy gondolatot szentelve azoknak, akik gerincének napjai meg vannak számlálva. Ahogy a zsebükben kuporgó utolsó pénzek is. Már csak azért is, mert miközben az átlagos munkahely-keresési idő még megalázkodva is évnél hosszabb, az állam három hónap után kidobja a rendszerből az állását vesztett embert. Utána mehet segélyért kuncsorogni, vagy éljen meg, ahogy tud. Mert a politika kevély, mint a cégek, és embertelen, mint a dajak fejvadászok. Bár a dajakok, természeti népként, talán nem is voltak annyira embertelenek. A kiszolgáltatottsággal való visszaélés azonban nem avatja sem a politikát emberségessé, sem az egyes cégeket, és különösen nem azok megbízottjait az emberek megmentőivé.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. július 28., vasárnap

Szabadegyetem a gyávaságról

A szabadegyetem műfaja számomra azóta kérdéses, amióta először megjelentek. Akkor még a TIT szervezésében, és szigorúan a tudományos ismeretterjesztés céljából. De aztán, az eltelt évek alatt, sokat megértettem abból, hogy sok egyetemi tanár, kutató tudós itt mondta el, mintegy tesztelte, azokat a véleményeit, melyekért a katedrán esetleg akadémiai kiátkozás lett volna része. A szabadegyetem tehát nem csak a hallgatóság számára volt a szabad ismeretszerzés helye, hanem az előadó számára is a szabadság egy kis szigete lehetett.

Aztán jött a rendszerváltás, de a szabadegyetemek maradtak. Nemcsak maradtak, hanem ráterjedtek a politikára is. Amiért a valamikori rendezvények emlékei idéződtek fel, az nem más, mint az, hogy évek óta rendszeresen megrendezik Romániában azt a szabadegyetemet, aminek rendszeres előadója Orbán Viktor. Az esemény idén szinte egyik pontján sem volt fenékig tejfel. A kellemetlenségek sorába a konvoj balesete, és repkedő paradicsomok is szerepet kaptak. Az előbbivel kapcsolatban már klaviatúrát ragadtak az Orbán-ellenes összeesküvést felvetők. Az utóbbiak pedig nyilván egy magyarellenes összeesküvést jelképeznek. Nyilván csak ez, és nem az orbáni politika elleni vélemény indíthatott néhányakat arra, hogy egy igazán nem-magyar növény termését vágják, vélemény gyanánt, Orbán Viktorhoz. A miniszterelnökhöz, aki a romániai felségterületen elmondott beszéddel üzen rendszeresen haza. A jelen évben például ott emlegette a Varga Mihálynak címzett utasítását éppen úgy, mint a Közgép méltatását. Alighanem azért, mert Orbán Viktorban él még a valamikori szabadegyetemek emléke.

Azoké, melyeken a felszólaló olyan bejelentéseket tesz, illetve tesztel, melyet a saját hivatali asztala mellett nem biztos, hogy el merne ereszteni. Ez a jelenség ellenzéki szerepkörben még csak-csak érthető, de kifejezetten furcsa lehet egy hatalomban, és saját bevallása, és a közvélemény bevallott kutatásai, szerint hatalma teljében levő miniszterelnöktől. Noha teljesen érthető, hogy a miniszterelnök esetében a külföldi megnyilatkozások is bőséges helyet kapnak a tudósításokban, és elemzők vetik rá magukat a félmondatokra is. Mégis inkább az a jelenség lehet legalább annyira érdekes, hogy Orbán Viktor rendszeresen külföldről üzen haza. Elvégre Varga Mihályt egy kormányülésen is irányba állíthatná, és Simicska Lajos vállát is megveregethetné négyszemközt. A szabadegyetemi eredményhirdetés azt mutatja, hogy a kormányfőnek tömeg kell a megnyilatkozáshoz. Pódium, melyen ő a hangadó. Olyan képzetet keltve, melyet más esetben egyszerűen a „ripacs” jelzővel emlegetnénk. De ez számos politikus sajátja, ne bántsuk hát érte. Ellenben az már más, és csak a politikusok egy részére jellemző, ha alapvetően szelektált, és jó részt érdektelen tömeg előtt lép csak fel.

A Tusnád-Bálványos térségében, Tusnádfürdőn megtartott szabadegyetem hallgatósága ugyanis szinte biztosan kis létszámban fogja azokat magába foglalni, akiket napi rendszerességgel érintenek az ötletszerű jogszabálygyártások. Mivel a román valutához nem sok köze van, Varga Mihály ténykedése se nagyon rázza meg az ottaniakat. Ahogy a Közgép se több egy távoli cégnél. Orbán Viktor tehát jórészt kockázat nélkül beszélhetett. Elmondhatta kampánybeszédét. Azt a pár paradicsomot pedig agyon lehet hallgatni. Esetleg előre tervezett, és a miniszterelnök által kezdeményezett, paradicsom-beszerzésnek feltüntetni. Melynek során a hívek nem tudták megvárni a beszédet, és szolgai repesésükben mielőbb oda akarták adni a bogyókat. Miközben persze az is figyelemre méltó, ha egy regnáló miniszterelnök külföldön mond kampánybeszédet. Különösen, ha esetleg ezt is besoroljuk abba a sorba, ami a régi szabadegyetemi előadókról visszaköszönhet. Bár igazán nehéz lenne feltételezni, hogy Orbán Viktor, a bátor szabadságharcos, ne merne Budapesten kampányt hirdetni, és kampánybeszédet mondani a szabadon összegyülekező közönség előtt. Noha talán kétségtelenül kevesebben fognak pár kérdést közvetlenül nekiszegezni Tusnádfürdőn, mint Budapesten. Például a választásokkal kapcsolatban, mivel Budapesten esetleg többeket érdekelne a külföldi szavazók részesedése a választások következményéből, mint ott ahol jórészt csak a potenciális hívek terelődnek be szabadegyetemet játszani.

Mert alapvetően játékká, kommunikációs kalandjátékká silányítja az eseményt az, ha egy politikus a saját haszonelvűsége alá rendeli. Arra, hogy olyan véleményeket üzenjen haza, amit itthon, szabadon elmondani esetleg bátortalan lenne. Márpedig Orbán Viktor határozottan hajlamos erre. Mutatta ezt már korábban az Európai Parlamentben elmondott beszéd is, mely sokkal inkább egy hazaüzent rizsa volt, mint valós, tényszerű vélemény. Csak hát az EP mégsem egy szabadegyetem. Ott nagy ívben leszavazták. Még a jobboldalról is. Igaz, ott szavaznak, és nem savaznak. De még csak nem is paradicsomoznak. Azt azonban mégis jelzik ezek a megnyilvánulások, hogy amennyiben nem azt nézzük, hogy mit mond a miniszterelnök, akkor egy közös momentum marad. A közpolitikai megfutamodás. Az, ami a rendszerváltás előtt még csak-csak érthető volt egy egyetemi tanár, de disszonáns és nehezen érthető az önmagát a nép kedvencének látni akaró kormányfő esetében.

Andrew_s

Comments on Facebook

2013. július 27., szombat

Sajtó, mocsár, hatalom

Orbánék mocsara
Fotó: Népszabadság/Kurucz Árpád
Azt olvastam itt a monitoron, egy hír címeként, hogy „Magyarország kiheverte a baloldal bukását”, és majdnem úgy jártam, mint a régi vicc újságolvasója. Az, aki mindig csak a címlapot nézte meg az általa várt halálhír miatt. De tudjuk ugyebár, hogy jelenleg nem a Fidesz által kinevezett baloldal van kormányon, s még messze van a bukása, és annak kiheverése is.

Mert azt nem kisebb ember, mint Rogán Antal, által megerősítve tudjuk, hogy a Fidesz még a politikai oldalakat is unortodox módon értelmezi. Előállítva azt az értelmezést, ami alapján a baloldali, szinte bolsevik retorikát, a magát konzervatív polgárinak emlegető, Fidesz alkalmazza, miközben a baloldalé a nagytőkések hagyományosan jobboldalt illető pártolása a kormányzat részéről felszólalók szerint. De az MNO említett címe, az MTI-re hivatkozva mégsem a Fidesz bukásának kiheveréséről, hanem a korábbi kormányzat bukásáról szól. Olyan hatalmas eredményeket emlegetve a Fidesz erényei között, hogy a devizahitelesek kezét ők aztán nem engedik el. Különösen a kampányhoz közeledve. Ha ugyanis annyira szívükön viselték volna, akkor aligha az ócsai szellemváros kivitelezőit lennénk kénytelenek felidézni az elmúlt évekből. Sokkal inkább a saját lakhelyükön megtámogatott százezreket. Még akkor is, ha a mindenki pénzéből való megtámogatással kiutalt, és ezzel sokak szemében megutált közszolidaritás azért továbbra is kérdéses lehetne.

Aztán ott vannak az olyan kijelentések, hogy a Fidesz-kormányzat „egyetlen fillér hitelt nem vett fel”. Amivel kapcsolatban azért felmerülhetne az a tiszteletteljes kérdés, hogy az állampapírok eladása ugyan mi a fene, ha nem hitelfelvétel. Azokkal az, IMF-pénzeknél sokkal melegebb, pénzekkel éppen, hogy eladósodott az ország. A kötvényekkel ugyanis előbb-utóbb megjelennek majd a pénztárnál, és akkor ki kellene fizetni. Így aztán a jelenlegi, most éppen a takarékszövetkezetek pénzén stabilizált helyzetért a jövő jelentős instabilitásával kellhet megfizetni. Ami azért kérdésessé teszi, hogy Orbán Viktor, a kiugróan magas hataloméhségi koefficienstől eltekintve, miért akarhatna hatalmon maradni. Racionálisan jobb lehetne a Fidesz-nek, ha nem nyerné meg a választásokat, és ellenzéki obstrukcióval folytathatna hordószónoki kampányt. Esetleg csak kis többséggel nyerne, és a parlamenti ellenszavazatokra kenhetné az összes nagyszerű ötlet meghiúsulását. Ezért, noha kicsi a valószínűsége, de még az is lehetséges, hogy az utóbbi idők botránykrónikája nem független a Fidesz-től.

Ha, teljesen teoretikusan, és szinte minden alap nélkül, de feltételezzük, hogy a nagyobbik kormánypártban még maradt reálpolitikus, akkor ebből az irányból is értelmezhetőek lennének az események. Lett légyen az akár a különböző lakossági rétegek bajszának húzgálása, az egyre nyíltabb hülyének nézés, vagy akár egyes események, döntések hátterének óvatos kiszivárogtatása. Annak érdekében, hogy Orbán Viktor veszítse el a választásokat, vagy legalább ne legyen alaptörvényező többségben. Ha azonban, túlzott optimizmussal, azt hinnénk, hogy van még pár reálpolitikus a kormányzat valós döntéshozói között, akkor számukra is nagy csalódást jelenthet a lakosság fásulttá tételének hatékonysága. Az, amit látva aligha lenne szükség arra a nagy birodalmi összeesküvésre, amit szintén az MNO vélt leleplezni. Olyan hatalmas, kifejezetten baloldali összeesküvést, mely most éppen a médiamogulokon keresztül akar érvényesülni. Kifinomult bosszúként a reklámadóért, amivel alighanem inkább a bankadóhoz hasonló terve lehetett a miniszterelnöknek. Demagóg, és populista szólamokkal fedezni azt az akciót, ami a média szinte teljes kisajátítását célozta meg a nemzetközi befektetők megszöktetésével.

De tulajdonképpen a nem kormánypárti média szereplői jelenleg még talán örülhetnek is. Ha másért nem, mert a tájékoztatásra felesküdöttek ellen még csak szórványos ellenségeskedés zajlik. Ellentétben azzal, ahogy Sztálin számolt le a gyógyításra felesküdöttekkel. A koncepciós perekre, melyek végén a „médiamoguloknál” dolgozó magyarok nyilvánosan gyakorolnak önkritikát, még nem fog talán sor kerülni. Addig persze jó lenne tudni, hogy a média, vagy a közhatalom tehet-e a hírekről. Az például aligha a média hibája, ha egy ökológiaiag egységes területen csak az Orbán-család által kitermelendő tőzegbánya nem védett. A tájékoztatók hibája legfeljebb az lehetne, ha hallgatnak. Demokratikus körülmények között mindenképpen. Míg kétségtelen, hogy ellenkező esetben azért lesznek hibásak, mert szólnak. Mert még szólni mernek. S akkor rögtön az ellenséges médiamogulok csápjaivá válnak. Miközben a diáktüntetések alatt nyilvánvaló etikai hibát elkövetett rádiósok azóta talán már kitüntetést is kaptak. Ám ezt nem tudom, miközben a sajtóetikai elítélésről sem szóltak a hírek.

De ez utóbbi szinte már a múlt. A jelen az, amikor lassan a kánikuláról is Gyurcsány és Bajnai tehet. Mert a kormányzat, és benne Orbán Viktor töretlen erővel és lelkesedéssel harcol a nemzet érdekében, S éjszakáit is a nép felemelésére fordítja. Tőle távol áll minden, ami a népet sanyargatná, és eljövendő évtizedeken át áll majd sziklaszilárdan a vártán. Szemben a széllel, mely Turul-tollakat hord szét az ég éjjeli-vizében. Míg egyszer valakinek bele nem lóg a keze, mielőtt az ország fejét nyomná bele a történelem.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. július 26., péntek

Bátrak és gyökerek

Két látszólag különböző hír, melyek között elsőre csak ott a kapcsolat, hogy belbiztonsági eljárásokat zár le. Ha ugyan lezár. Jobban belegondolva azonban még legalább egy további kapcsolat, hasonlóság van köztük. Nem igazán keltett széles körű társadalmi reakciókat. Megjelentek a hírek között, és a világ megy tovább sokak számára. Jelezve azt, hogy a hatalom kommunikációs forgatókönyve igenis hatásos. Véresen hatásos.

A hírek közül a látszólag kisebb jelentőségű, hogy a Lendvay utcába szervezett diáktüntetések ellen fellépő, saját bevallásuk szerint meg sem hívott, de erőszakot alkalmazó hős aktivisták ellen megszüntették a nyomozást. A hősök közül elhíresült Sz. Ferenc, aki annak idején hosszas börtönbüntetéssel rótta le társadalmi tartozását egy emberölésért. De azért persze jellemző a csoportban bátrakra, hogy öt segéderő jelenlétében ketten viszik erőszakkal odébb a tüntetőt. Aki nem egy mázsás testépítő-bajnok, hanem egy törékeny diáklány. Orbán Viktor személyes értékítélete alapján azonban ez nyilván rendben van, hiszen szóvivőinek ajakáról csak úgy csobog a bajnaigárdázás. Miközben nem hallunk fideszgárdát emlegetni. Azokra értve, akik bármikor mozgósíthatóak. Esetleg mozdulnak maguktól, ha valaki felhívja őket, hogy buli van, és kockázat nincs. A nyomozás megszüntetésének indoka, miszerint az aktivistának „nem a személyi szabadságát korlátozták, hanem a testi épségét védték”, mert a „nyomozáshoz beszerzett iratok szerint ugyanis, a Fidesz székház azon része életveszélyes” csak újabb kérdéseket vet fel, ha igaz. Például azt, hogy a székházban dolgozók milyen veszélyességi pótlékot kapnak? Továbbá azt is, hogy Sz. Ferenc és társai mit kerestek ott, hívatlanul, egy életveszélyes helyen? Már akkor, ha nem az ő jelenlétük képezte az életveszélyt a székház azon részén. Ott és akkor. Meg különben is. Ha tényleg senki nem hívta oda őket, akkor hogy jutottak be?

De ugorjuk most át ezeket a kérdéseket, és pillantsunk egy másik, szintén szinte a semmibe koppant hírre. Arra, hogy ítélet-születési mérföldkövet ért az eljárás a roma-gyilkosságok ügyében. Azon gyilkosságok ügyében, amikor roppant nagyon bátor, embernek látszó biológiai objektumok alvó családokra gyújtották rá a házat, majd a menekülőket levadászták. A gyermekét mentő apát, és gyermekét is. Az aljasság független az áldozatok bőrszínétől, és az aljasság mértéke alig különbözik a koncentrációs táborok kápóinak aljasságától. Az állatvilágban erre kár is hasonlatot keresni, mivel a talajban lakó férgeknek, de a trágyában élű nyüveknek is, nagyon fontos biológiai szerepe van. A végső ítélet megszületik majd, amit a kormányzat akár a szerintük független, de a miniszterelnök által olykor parlamentből minősítve-befolyásoló, igazságszolgáltatás, hatalmas eredményének is tekintethet. S sok szempontból az is. Jelezve, hogy van még olyan testületi tag, akit nem érintett meg az a szélsőjobboldali szemlélet, mely például a betiltott gárda avatását tűri meg a Hősök terén.

Ugyanakkor a társadalmi közönyt akkorára sikerült hizlalni, hogy már külföldön is felfigyelnek a jelenségre. Ahogy Tamás Gáspár Miklós is jelezte: a romagyilkosságok alapvetően egyfajta nemzeti gyászt jelentenek. Ám a tömeg a vállát vonogatja, és hallgat. Holott a sötétben bátrak szempontjából akár ő is lehet a következő. Akár azért, mert valamelyik vadbaromnak tetszik, vagy éppen nem tetszik a lánya szeme-színe. Mégsem sorakoznak fel a tömegek. Olyan esetben sem, amikor pedig joggal izzanának fel az internetes fórumok, és bárkinél kiverhetné a jelenség a biztosítékot. Nem a politikait, hanem az emberiességit. Márpedig nem szeretném azt hinni, hogy egy olyan országban élek, ahol az embertelenség a norma. Csak azért, mert az áldozat például roma. A csend azonban szinte bántó. Nem a néhány média, hanem a széles társadalom csendje.

S ebből a szempontból tényleg el lehet mondani, hogy a kormányközeli kommunikáció megtette a hatását. A cigányokat leállatozó publicista kebelbarátként való megtartása, a megtűrt felvonulások, a burkoltan rasszista parlamenti megszólalások üzenete célba ért. A szélsőségekre, illetve a kormánypárt nevében fellépő erőszakoskodókra legyintők, vagy az azokat csendben támogatók tömege elérte azt a szintet, aminek árnyékában egyre kevésbé bátrak a többiek.

Föld alól a föld fölé tör,
kúszik s ravasz a gyökér,
karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik,
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.
(Radnóti Miklós: Gyökérrészlet)

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. július 25., csütörtök

Csinovnyikok csapkodó cenzúrája

2013. július 24. -én jelent meg Szabó Zoltán Facebook-profiljának oldalán a hír, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) a leghatékonyabb indirekt cenzorok sorába lépett. Az időpontoknak, így, egy nappal később akár külön jelentősége is lehet. Mivel egy olyan hírrel kapcsolatban került a fenti állítás közlésre, ami Orbán Viktor tanácsadóinak javadalmazására vonatkozott, majd eltűnt a Webhir.com oldalairól. Aminek kapcsán tényleg nem igazán eldönthető kérdés, hogy sírjunk, vagy visítva röhögjünk.

Nem csak a cenzúra, a kormányzati befolyás, a csinovnyiki túlteljesítés miatt, hanem az informatikai rendszerek, az internet működésének fájdalmasan szegényes ismerete miatt is. Azonban előbb az előzményekről szólnék. Orbán Viktor, jött, látott, és megjutalmazást helyezet kilátásba az ő cirkuszának aktív részesei számára. Kivételesen nem a stadionépítőknek, hanem a sportolóknak és edzőknek. Alighanem a miniszterelnök sportdiplomáciai felkészítését végezhetik azok a szakértők, akik körébe Kárpáti György, egykori olimpiai bajnokunkat is besorozták. Nem társadalmi munkában, hanem 670 ezer forint havi, mintegy negyed órás telefonbeszélgetéssel kiérdemelhető, tiszteletdíjért a 47 ezer forintos garantált állami jövedelmek országában. A Demokratikus Koalíció (DK) ezzel kapcsolatban adott ki közleményt, mely 2013. július 24.-én fél tíz körül került ki a világhálóra.

A közlemény különben nem is az összeget kifogásolta. Érthetően, hiszen egy hazánknak sikerekkel gazdag nevet szerző sportoló miért ne érdemelhetné meg az anyagi problémáktól mentes nyugállományt. A vízilabdázóknál sokkal silányabban teljesítők számára is adott jelenleg ez a lehetőség. Ellenben egy dolog lenne, egyfajta garantált nyugdíjat és mélységes elismerést adni egy sportolónak, és megint más dolog a munkavégzésre vonatkozó jogszabályok esetleges állami kijátszása. A DK közleménye az utóbbira, a színlelt szerződésre, illetve az ár/érték aránytalanságra kérdezett rá a kormányfőnél, illetve a legfőbb ügyésznél, Polt Péternél. Hivatkozva arra, ami az említett portálon, 2013. július 13.-án a Google számára már elérhető formában megjelent. A keresés nyomán az utóbbin az olvasható: „Negyedórányi telefonbeszélgetésért utaltak át bruttó 670 ezer forintot a Miniszterelnökség legújabb tanácsadójának, Kárpáti Györgynek”.

Az eredeti interjú azonban nem érhető el. Ahogy arra Szabó Zoltán is felhívja a figyelmet, a DK közleményének nyilvánosságra kerülése után sebtében lesöpörték a netről. Azzal a kísérő szöveggel, hogy „Sajnáljom ez a cikk törölve van, vagy soha nem is létezett.” Amely szövegben a nyilvánvaló elírás is sejteti, hogy milyen hirtelen döntöttek a lekaparásról. Elfeledkezve arról az alapérvényű jelenségről, hogy a net nem felejt. A nemzetközi rendszerekből is kitakarítani több kell, mint esetleg egy telefon a pártközpontból. Az automatizmusok még az eredeti oldalon is őrzik például a Facebook-kedvelések számát. Ahogy azt a lehetőséget is, hogy további „like” nyomható, illetve az „elküldésre” is lehetőség van. Ilyenkor pedig egy újabb rendszer lép be. A Facebook belső informatikai rendszere, mely szintén egy független rendszer. Olyan, ami őrzi az első megosztás rövid bevezetését, linkjét, és képét. Villámgyorsan leleplezve az eredeti anyag törlését. S persze a törlést kezdeményező, utasításba adó vagy utasítás nélkül elvégző informatikai ostobaságát is.

Mert nyilvánvalóan nem szabad kizárni azt a lehetőséget sem, hogy nem a pártközpontból szóltak oda. Elegendőek lehetnek a hatalommal szembeni lojalitáselvárások vélelmei ahhoz, hogy beinduljanak a korábban, más üggyel kapcsolatban már említett reflexek. Azok a reflexek, melyek mögött gyakran valós félelmek vannak a valós kiszolgáltatottságtól. Akár egy-egy átgondolatlan, kapkodó, és alapvetően sajnálatra méltó reakciót szülve.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. július 24., szerda

Kontrademagógia devizaügyben

Komolyan azt hiszitek?
A devizahitelek kapcsán lassan a tyúk, a disznó és a sonkás rántotta meséje látszik kirajzolódni. Miközben, úgy tűnik teljesen mindegy, hogy ki kezdte, és mikor a hitelek népszerűsítését, a devizahiteleseket márpedig meg kell menteni. Főleg így kampány előtt. Függetlenül a valós felelősségektől. A jelenség nem új, és csak újabb arcátlan kihasználása az emberek manipulálhatóságának és a rossz döntéseiktől való elfordulásuknak. Így Orbán Viktor úgy döntött: kolbászból épít tyúkketrecet.

Ami nem azért gond, mert a bankokat azonnali hatállyal szentek gyülekezőhelyeivé szeretném kinevezni. Nem azok. A bankok olyan szerződési feltételekkel kínálták a devizahiteleket, melyeket az akkori törvények ott és akkor lehetővé tettek. Alighanem azoknak is hitelt adva, akik különben a kockázatosabb hitelfelvevői csoportba tartoztak. Kétségtelenül mohók voltak. De mohók és nem kevésbé felelőtlenek voltak azok is, akik a kockázati hitelfelvétel mellett döntöttek. Bevállalva azt, hogy a devizaárfolyamok nem csak számukra kedvezően alakulhatnak. A döntések sokaknak szinte biztosan a meghozatalkor is kockázatos volt. A kockázatot pedig csak növelte a Fidesz hatalomra kerülése. Azzal ugyanis aligha számolhatott bárki előre, hogy az új kormány a nemzeti valuta és a tőzsde megrángatásával kezdi meg ténykedését. Márpedig a Szíjjártó-Kósa páros ezen tevékenységéről a The New York Times is megemlékezett 2010. júniusában. A kormányzati tényezők, például Matolcsy György nyilatkozatai nyomán később rapszodikusan változó árfolyamokra pedig szintén emlékezhetünk.

Azonban az is tény, hogy amikor az emberek az egyre növekvő részletekkel találkoztak, akkor szinte biztosan egy rossz döntésként élték meg a devizaalapú hitelek felvételét. Amikor tehát az első Békemenet egy külső bűnbakot, rajtuk kívül álló okot kínált, akkor éltek az önmentegetés lehetőségével. Az emberek részéről érthető reakció, a hatalom részéről pedig arcátlan kihasználása ennek a reakciónak. Már csak azért is, mert azért alapvetően senkit nem köteleztek a hitel felvételére. Még akkor sem, ha Kocsis Máté gyakorlatilag ezt próbálja beleverni a csekély értelmű állampolgárok és hívek fejébe. Amikor tehát Orbán Viktor a hitelfelvevőket menti, akkor azért csak kikívánkozik pár kérdés ezügyben. Leginkább az, hogy kinek a pénzéből menti meg a bedőlt hiteleseket, és kit gazdagít például ezzel? Az ócsai lakóparkban résztvevő kivitelezők, például feltétlenül az utóbbiak közé tartoznak. A közös kárvallottjai pedig mindahányan vagyunk. A kormányzati mentőakciókra ugyanis aligha Orbán Viktor magánvagyona adja fedezetet.

A helyzet tehát nagyon úgy néz ki, hogy amikor a Vezér gondol egy nagyot, akkor a kampány potenciális célpontjait hirtelen elkezdik megsegíteni. Miközben arról persze elfelejt közvéleményt kutatni, hogy ki akar szolidáris lenni, és ki nem. Esetleg ki az, akinek a minimálbéréből, vagy a 47 ezer, mindenre elég, forintjából kellene szolidaritást vállalnia azokkal, akik a befektetésükben, hitelfelvételükben úgy vállaltak kockázatot, hogy a miniszterelnök most visszamenőlegesen is elmegy hozzájuk pelenkát mosni. Csak még nem lehet tudni, hogy az övékét mossa, vagy a sajátját attól való félelmében, hogy kiveszik a hatalmat a kezéből. Azt a hatalmat, amelynek az árát mindenkivel megfizetteti. Még akkor is, ha majd a trafikosok, kaszinótulajdonosok önkéntes felajánlásaiból fogják fedezni a kampány közvetlen költségeit. A kampányhoz közeli osztogatás, ezúttal mentőakciónak álcázva, jelenleg kormányzati pénzekből, és így mindannyiunk pénzéből dübörög.

De kérdésként merülhetne fel az is, hogy amikor valaki a majdani kaszinókban túl nagy tétet tesz, akkor is szaladni fognak megmenteni? Esetleg tetszőleges tőzsdeveszteség nyomán? Mert ez utóbbi esetben mindazok, akik az OTP-részvények árfolyamesésén vesztettek, szerintem elindulhatnának tüntetni a Parlamenthez. Hátha Orbán Viktor elkezd nekik pénzt osztani. Vagy ha nem Orbán Viktor, és nem pénzt, akkor legalább Selmeczi Gabriella osztogat majd vaníliás-karikát. Azt legalább jó eséllyel nem közpénzekből szerezte be annak idején. Esetleg az OTP-részvények vesztesége mégsem érdemli meg a nagy kampányhadjáratot? Mert hogyan is nézne ki, ha Orbán Viktor személyes ismeretségi köre kerülne olyan hírbe, hogy nyomában segélyhadjáratot kell folytatni?

Azonban természetesen mindezen felvetések azonnal okafogyottaknak tekinthetők, ha már előkészület alatt van a tőzsde-vesztesek kisegítését célzó előterjesztések, és a mentőakciókhoz szükséges pénz és kolbász Orbán Viktor, illetve a Fidesz vezetésének azon személyes vagyonából származik, amelyért személyesen voltak kint kapálni a krumpliföldön. Közmunkában. 47 ezerért.

Andrew_s
Comments on Facebook

A forróságról Gyurcsány és Bajnai tehet

Forrás: Fidesz.hu
Az előrejelzések alapján jön az idei nyár legmelegebb időszaka. Az ember ilyenkor esetleg rosszabbul alszik. S arra ébred, hogy a Fidesz szóvivője azt csacsogja a fülébe: „Kánikuláról a Gyurcsány-Bajnai kormány tehet”. Majd meglibbenti szőke haját, és távozik a sajtótájékoztatóról. Amikor erre felébred az ember, akkor azt olvassa, hogy Selmeczi Gabriella szerint az ellenzék éppen a családokat ekézi.

Azt persze nem igazán lehet elvárni egy szegény főszóvivőtől, hogy ne azt mondja, amit elvár tőle pártjának nagyszerű vezére és a gátak géniusza. De azt talán igen, hogy legalább akkor tanúsítson némi önmérsékletet, amikor az ellenzéket lehazugozza. Nem is annyira a hatalmas tisztelet, és a kiugró moralitás miatt. Elvégre túlzott elvárásokat dehogy is mernék támasztani a Fidesz szóvivőjével szemben. Ám azért a magánnyugdíj-pénztárakat megvédő Selmeczi Gabriella szájából, kicsit furcsa az, amikor másokat nevez hazugnak. Nem annyira a másik feje felett derengő glória, hanem a lelkiismeret miatt. Jó, tudom, a túlzott elvárások a Fidesz-szóvivő felé. Azért persze kicsit unalmas az, hogy a Fidesz szerint az egész ellenzék azzal foglalkozik, hogy mitől lesz kicsit rosszabb mindenkinek. Bezzeg ők!

Hopp! Lehet, hogy itt a megoldás? Elvégre ellenzékként erősen képviselték a „minél rosszabb mindenkinek, annál jobb nekünk” elvét. Annyira, hogy még az EU-ba is elszaladtak kicsit jelentgetni. Így mégis lehet, hogy a Fidesz prominensei, és velük a szóvivők is megtalálták a tükröt? Vagy csak egészen egyszerűen egyfajta előremenekülést hajtanak végre? Mert ugyebár, amikor azt mondják, hogy az előző kormány tehet mindenről, akkor mégis csak eltávolítják egy kicsit a felelősséget. Természetesen önmaguktól. Ha pedig nem kormányon, akkor ellenzékként tehetnek mindenről. Előre. Mert két lehetőség van. Az emberek csak elhiszik részben azt, hogy még mindig az előző kormány tehet mindenről, és újabb sok évet adnak Orbánnak és kabinetjének. A Parlamentben. Ezzel nyernek. A másik lehetőség, hogy elvesztik a választásokat, és még esetleg az utcai zavargások is elmaradnak. Amivel ugyan kárba vész a 2006-os főpróba, de ezt bánnám legkevésbé.

A választási vereség nyomán nyilvánvalóan ellenzékbe vonulhatnak, és onnan lehet obstruálni mindent. Mert csak. Utána kiállni nagy melldöngetve, hogy bezzeg, ha maradtak volna, megcsinálták volna. Mert hát a parlamenti kétharmadhoz nem kell ellenzék. S tényleg sok mindent megcsináltak. Például az előző kormányzati ciklusuk alatt elindított hitelezéseket is az előző kormányzatra próbálják rámaszatolni. Holott a devizahiteleknek az első nagy pofont a hazai valutát és tőzsdét meghullámoztató Szijjártó-Kósa páros adta. A nevezettek pedig valahogy nem rémlenek a Gyurcsány-Bajnai kormányzás miniszteri stáblistájából. De Kocsis Mátétól nem elvárás, hogy ezt tudja, amikor nyilatkozik. Ami talán nem is baj, mert esetleg leszakadna a mennyezet, amikor kifejti, hogy a devizahitelekkel a „problémát a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idézték elő”. Bár akkor meg alighanem jönne a következő nyilatkozat arról, hogy a Lendvay utcai födém a Bajnai-gárda miatt gyengült meg.

A gárda miatt, akiket azért nem lehet nagyon felismerni, mert képesek nem egyenruhaszerű ruházatban közlekedve civilnek kiadni magukat. De a Fidesz leleményes emberei azt is tudják, hogy a gyermekek szegénységét is megünneplik, ha már a Fidesz által kinevezett vezérük tehet arról is. Amellett, hogy a kormánypártok titkos megfigyelői, szigorúan ürgebőrbe öltözve, azt is látták, amint titkos találkahelyeiken külön naphozó táncot lejtenek. A kánikula és a forróság érdekében természetesen. Egyfajta antitermékenységi, és buszonizzasztó varázslatként. Felidézve azokat az ősi időket, amikor a Gyurcsány-Bajnai kormányok, kormányülésen határozták meg, hogy hány Celsius-fok legyen az aznapi középhőmérséklet.

Vagy csak visszabóbiskoltam? Az nem jó, mert mindjárt Jön Selmeczi Gabriella és megmagyarázza...

Andrew_s


Comments on Facebook

2013. július 23., kedd

Garázda-áldozat-tan

A Lendvay utcában savazással fenyegetődző bácsi ellen eljárást kezdeményeztek, és kihallgatták. Az izraeli zászlót elégető jobbikos képviselő ellen ugyancsak elindult valami. Ez lehet természetesen az emlékezetes két pofonnal jelképezett heteken belüli hazazavarása a szélsőségeknek. Annak értelmezve a garázdaságot, ami. Miközben tényleg nem árt kiemelni, hogy nem a szélsőségek ellen általában, hanem egyes emberek ellen indult eljárás.

A savazást ígérgető bácsi esetében ez különösen szembeötlő, mivel a fellépése önmagában alig veszélyesebb, mint a szomszédjával összekapó nyugdíjasé. Elfajulhat, és akkor természetesen veszélyes is lehet. De alapvetően nem más, mint a feszültség, a megfelelni akarás kipüfögése abba az irányba, amerre a hatalom éppen támogatást sejtet. Jól látszott ez az esetről készült felvételen, amikor is a kirohanása után nagyon gyorsan visszasorolt a tömegbe. Szinte megrémülve a saját bátorságától. S bár egy más ország zászlójának elégetése egyáltalán nem udvarias gesztus, és valóban érdemes a hivatalos megtorlásra, a közösségek elleni fellépésnek sokkal nagyobb erőt ad az, ha a parlamenti hatalom tűri, vagy támogatja. S ebből a szempontból kormányzati pártfogást sejtet a miniszterelnök távolmaradása egy, szintén jobbikos megnyilvánulásra választ adó, antifasiszta nagygyűlésről. Különösen, ha másnap burkolt, a rasszistáknak tett, gesztussal reagál a Parlamentben.

Miközben természetesen nem érdemes szem elől téveszteni azt sem, hogy a Lendvay utca eseményei között nem a savat emlegető bácsika volt a legerősebb. Szó szerint sem. A fegyvertelen diákok ellen erőszakkal fellépő, és jogilag szintén civilnek minősülő, hős védők elleni eljárásról ugyanakkor nem igazán hallunk. Miközben természetesen nem feledkezhetünk meg arról a kettősségről sem, ami a szélsőségesekkel szembeni fellépéseket jellemzi. A motoros felvonulás orbáni betiltásának előzményeként azért ott van a Hősök terén lezajlott gárda-esemény, és a belügyminiszter, nagyjából óvodai ejnye-bejnye erősségű, fellépése Gyöngyöspatán. Márpedig ezek az utóbb említett események azt sejtetik, hogy a miniszterelnök személyes, és pillanatnyi ötletei nagyobb erővel esnek latba, mint következetes fellépésre való törekvés. Így aztán sajnos motozhat a gyanú, hogy a jelenlegi, izolált, és inkább személyek ellen indult eljárások sem feltétlenül egy következetes pálfordulás nyitányát jelzik.

A szélsőséges eszmék térnyerése ugyanis nem mindenki számára szimpatikus folyamat. Ugyanakkor Orbán Viktor pávatáncainak egyik kísérő mítosza kifele, hogy ő lenne a biztosíték a Jobbik vezette radikális jobboldal fékezettebb szájhabzására. Ezért a miniszterelnöknek nagyon is jól jön a felszín azon kapirgálása, hogy kirakateljárásokat indítsanak néhány, a médiában nagyobb hanggal emlegetett fellépés ellen. Bízhat ugyanis abban, hogy az említett, garázdasággal való hivatalos meggyanúsítások szintén nagy visszhangot keltenek. Különösen, ha szóvivőit és a fórumokon aktív híveit is mozgósítja annak bizonygatására, hogy: „Ím’ a bizonyság minden előtt, megfékezte Orbán a menetelőt”. Miközben a menetelést szervezőkkel, a tényleges hangadókkal, a hangadók mögött álló politikai erőkkel továbbra is a távolról támogatás gesztusnyelve alkalmazható.

Ezzel párhuzamosan tulajdonképpen egyfajta erődemonstráció is meghúzódhat a hátérben. A kevésbé rendpárti, de a „rend” iránt mégis igénnyel rendelkezők számára alkalmas Orbánt, illetve Polt-féle ügyészséget bemutatni abban a szerepben, akik hazaküldik a radikálisokat. Mindezt komoly vezéráldozat nélkül. A pesszimista forgatókönyv tehát szólhat úgy, hogy Orbán betüremkedik a radikálisok felé a jobboldalra, és ezt megpróbálja úgy eladni kifele, hogy ő tartja féken a szélsőségek előretörését. Alkalmasint akár sikeres eladási kísérlettel. Ugyanakkor burkolt fenyegetést is életbe léptetve akár mindenkivel szemben, aki nem tapsol elég hangosan. Mondván: „ha leváltotok, elszabadul a szélsőjobb az utcán”. Ami nyilvánvaló előremenekülés is lehet a részéről. Előre bejelentve azt, hogy amennyiben veszít, akkor az utcán számítani lehet a feketeruhások felvonulásaira éppen úgy, mint az ultrák gyújtogatásaira. Hasonlóan ahhoz, ahogy Bajnaival közölték, hogy bemehet ugyan Felcsútra, de nem garantálják a biztonságát. Ami a konkrét esetben lehet nevetséges. Indokként éppen úgy, ahogy Bajnai sem potens politikusként mutatkozott be a visszavonulással. Ellenben retorikai főpróbának bevált.

Márpedig a recept nagybani beválása esetén egy-két személyes áldozat igazán nem lehet nagy ár a kormányfő szemében. S persze az eljárásokat is el lehet húzni a választások utánig. Aztán majd csak találnak valamit, ami alapján megszüntetik azokat.

Andrew_s
Comments on Facebook