2013. augusztus 31., szombat

Pozíciófoglalások a kampány előtt

A hazai politika szereplői környékén tapasztalható politikai nagyüzem látszólag megállapodásokról, izolált eseményekről szól. Ugyanakkor egy sokkal átfogóbb kép is látható. Ez pedig a pozíciókeresés, ami egyaránt igaz a politikai formációkra, és esetleg az egyes emberekre. Illetve akár az egyes emberek felhasználására a politikai formációk, vagy további szereplők pozícionálására.

Tudom, a fentiek nagyon zavarosnak hatnak, de vegyünk néhány konkrét példát. Legelőször szegény Orbán Ráhel esetét. Akit nyilván nem az anyagi korlátai miatt kell sajnálni, hanem azért, mert tudtával és akaratával, de leginkább talán azon kívül is jócskán felhasználnak a nagypolitika érdekei szerint. Annak idején a trafik-mutyi egyik villámhárítójaként is feltűnt, de az, végső soron, csak bemelegítést jelentett a most folyó szappan-operához. Mert kár lenne tagadni, a hírek alapján pedig nem is lehet, hogy leendő esküvője már annak tervezeti periódusában is nagy képernyős nyilvánosságot kapott. Holott normálisan a kutyát sem kellene, hogy érdekelje. Elvégre a miniszterelnök gyermeke, nagykorúsága esetén, pont olyan földi halandója az országnak, mint az utolsó putri lakója. Igaz, az utóbbival tényleg nem igazán foglalkoznak. Orbán Ráhel esküvőjével annál többet. Legalább annyit, mint egy dinasztiaalapító főúr családtagjával. Ami természetesen ezt is jelentheti. Orbán Viktor örökös miniszterelnöki megbízásának előkészítését. Koronával vagy anélkül, de világosan jelezve egyfajta pozícionálását a politikai vezérnek.

Ennek az sem mond látszólag ellent, hogy pontosan tudni lehet már a helyet. Azt, hogy Budapesten hol köttetik a frigy, és az miként tekinthető majd meg akár villamosból is. Ami, mi tagadás, megnyugvással töltheti el azokat, akik már féltek, hogy a Horthy-korszak ilyetén áthallásai kimaradnának mindennapjainkból. Miközben az is nyilvánvaló, hogy a dinasztikus hatalom előkészítésén kívül egy komoly pozíciószerzési, pozícionálási, és kommunikációs ténykedés eredménye is lehet mindez. Pusztán azt kell ehhez feltételezni, hogy Orbán Viktor megszegi azt a sokszor csak hallgatólagos szabályt, ami alapján az ember nem rendeli alá a gyermek életét a saját hatalmi ambícióinak. Ahogy úriember nem küldi a frontra a gyermekét sem maga helyet. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy azok számára, akik számára a napi olvasmány a nyálas-bulvár szintje, azok számára Orbán Viktor kiesik a nézőpontból. Ellenben a lányának esküvőjéről szóló, és pont ebbe a kommunikációs sávba pozícionált hírei elérik. Az esetleg szoros szavazás esetére pedig ők is kellenek. Ahogy azok is, akiket igenis el lehet érni egy, a „Vitéz Felcsúti Orbán Vezérünk lánya esküvőjéről” szóló nosztalgikus kommunikációval. Így aztán az is érthető, hogy miért a kampányra forduló időszakban lobbant hirtelen szerelemre egymás iránt a két fiatal, és miért most kell házasodniuk. Korábban nem lett volna kommunikációs értéke. Később pedig nagyon elvihetné a show-t. Most elég, hogy a bulvaristákat előkészítse arra az esetre, ha majd a következő szólam megérkezik Orbántól.

De természetesen láthatunk közvetlenebb kampánypozíció-keresést is. Például Lázár Jánostól, akinek legutóbbi húzása éppen Orbán Viktor gyengítése lehet a trafikok nagyboltos kitiltásával. Belelépve Mészárosék üzletébe. Az ebben az esetben elég szembeszökő, hogy Lázár egyfajta libikóka-játékba kezdett. A kampány előkészítése során erre a húzására kihasználhatja a „gebedjenek a multik” Fidesz-szlogent. Amivel képes lehet a saját harcos képét erősíteni. Nem is annyira kifele, hanem befele. Megerősítve magát egy olyan pozícióba, ami bátorságot sugall a Fidesz-en belül. Jelképezve a bármit letarolni, és bárkivel szembe masírozni képes erőt. Márpedig ez okozhat az egyszemélyi vezetésre berendezkedett pártban egy akkora zavart, hogy a pillanatnyi tehetetlenséget kihasználhatja. Esetleg erősebb pozícióból fordulva rá a személyes kampányára. Akár Orbán potenciális váltótársaként, mivel egy esetleges vereségnél könnyen lehet, hogy a miniszterelnök autoriter ámokfutása lesz a bűnbak.

Ekkor szintén hasznot húzhat a jelenlegi kezdeményezésből, mivel mintegy előre elhatárolódik a Vezértől. Természetesen a vereség nincs borítékolva, bármennyire is szeretnék ezt így látni az ellenzék részéről. Orbán Viktor hatalomban maradása esetére szinte biztosan van egy lázári B-terv. Megmagyarázva, hogy ezt a húzását nem is úgy kell érteni, ahogy. Meg majd bedob egy javaslatot arra, hogy az üzletek légtere helyett a parkolókban árusíthassák Mészárosék a dohányt. Esetleg egy, még csak kevésbé kiszámítható húzást vezet majd elő. De valamit biztosan, mert aligha valószínű, hogy a már egyszer kiharcolt jól fizető pozíciót feladja.

S ha már az ellenzék szóba került, a kampányra fordulás pozícióküzdelmei ott is nyilvánvalóak. A Bajnai mögött álló csapatból néhányan úgy döntöttek, hogy hírt adnak magukról. Aminek kétségtelenül az egyik hozadéka az volt, hogy talán felgyorsította az Együtt-PM, valamint az MSZP közötti, különben esetleg sehova sem vezető megállapodást. Mert az egyértelmű, hogy az ellenzék például csak pozíciót veszíthetett az időhúzással. Ahogy azzal is, ha most elkezdődik az Együtt-PM szövetség egyfajta kommunikációs önszalámizása. Annak kapcsán, hogy egyesülnek, vagy nem egyesülnek. Az azonban nyilvánvaló, hogy mind a kampányhoz, mind az esetleges győzelemhez megindult a pozícionálási felkészülés. Miközben nem lehet egyelőre tudni, hogy mennyire üres az a kondér, ami fele tolonganak. Ahhoz ugyanis előbb meg kell nyerni a választást. Ebből a szempontból talán kicsit koraira, és nem minden indulattól mentesre sikerült Gyurcsány Ferenc nyílt levele Bajnai Gordonhoz.

Talán egy napot érdemes lett volna várni vele. Még akkor is, ha érthető, hogy a megszületett megállapodás fényében a Demokratikus Koalíció (DK) érzékeny területre, a borotva élére sodródhat. Azonban egy csepp várakozás talán pontosabb képet adhatott volna arról, hogy tulajdonképpen tényleg kellenek-e a külön jelöltlisták, vagy jobb kommunikációs pozíciót lehet elfoglalni egy ultimátum-közeli megfogalmazással. Nem feledve eközben Gyurcsány Ferenc abbéli kijelentését, a saját helyzetét illetően, hogy nem kíván jelölt lenni. Az, hogy ez mennyire volt elhamarkodott kijelentés, és mennyire csak ott és akkor volt értelmezhető, annak még a napokban ki kellene derülnie. Ha ugyanis a tárgyalásokat ő kezdi meg az ellenzék többi tagjával, akkor beleragad a jelöltségi pozícióba. Ami jelezheti azt, hogy a kijelentésnek ott és akkor a Fidesz össztüzének megosztása volt a célja. Ellenben egy magyarázkodási kényszerhelyzet, illetve egy szavahihetőségi vákuum kialakulását is rejtheti. Amennyiben viszont komoly, a napi harcoktól való visszavonulási, szándékot rejtett az akkori kijelentés,akkor lassan, legkésőbb a tárgyalások elindulásakor fel kell bukkannia a Jelöltnek.

Az, hogy ebben az esetben a várható utód, Vadai Ágnes, vagy más kerül előtérbe, azt még nem tudhatjuk. De a média profiltisztításának jegyében a DK-hoz igazolt új szóvivőnek könnyen lehet, hogy ez lesz a nyitó-asszója a volt kollegákkal. Gréczy Zsolt ugyanis az ATV-ből új pozícióba, a DK-hoz igazolt.

Andrew_s

2013. augusztus 30., péntek

Megállapodtak? Na és?

Forrás: ATV
www.atv.hu
Szegény egyezkedőket az ág is húzza. Nem elég, hogy nagy nehezen sikerült valamennyire kiegyeznie, megbékélnie Bajnai Gordonnak és Mesterházy Attilának, máris a sötét ármány nyújtogatja feléjük a karmokat. A Fidesz azt veti a szemükre, hogy titkolóznak, míg az ellenzék többi szereplője holmi bénázással vádolja meg az említetteket. S nem a Fideszt. S nem is teljesen alaptalanul.

Ha ugyanis egy célfeladat megvalósításáról, mondjuk egy üzlet beindításáról, van szó, akkor általában az első lépés az, hogy felméri az ember vállalkozója, hogy mit szeretne megvalósítani. Aztán készít valami tervet arról, hogy ezt hogyan tudja megvalósítani. Amikor ezt is körbejárta, akkor az említett két paraméter ismeretében és ahhoz optimalizálva próbálja meg a stábot felállítani. Az Együtt-PM, illetve az MSZP tárgyalása kapcsán felvetett menetrend is ezt a receptet lett volna jó, ha követi. Azaz, jobb lett volna, ha először valami kimunkált munkaterv létezik arra, hogy miként, és tulajdonképpen mire akarják leváltani az orbanizmust. Utána nyugodtan lehetett volna ahhoz a kabáthoz hozzáfércelni a kabátot. Nem utolsó sorban nem beszűkítve a tárgyalásokat két szereplőre. Gyakorlatilag helyből a második vonalba száműzve mindenki mást, aki Szárszón nem állt a színpadon. Érthetővé téve azt a „gesztust", hogy a DK saját lista állításával fenyegette meg az álompárost.

Amely kása talán nem is olyan forró, mint amilyennek jelenleg látszik a gőze alapján. Lévén, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentette tárgyalási hajlandóságát az MSZP-vel. Végső soron világosan tudtára adva Bajnai Gordonnak, hogy az Együtt-PM számára a „még indultak" dicső sorát gazdagítja. Aki emlékszik még arra, hogy Bajnai Gordon formációja mekkora támogatottságról jutott oda (le), ahol most tart, akkor még csak nem is lehet ezért szemrehányást tenni a DK vezetőjének. Még a millás Juhász Péter emlékezetes kirohanását sem kell ehhez felidézni. Legfeljebb csak annyiban, hogy az általa képviselt inkább kirekesztő, mint befogadó személet látszott eluralkodni a pártosodott Bajnai-csapaton. Ellentétben azzal, amit a Szolidaritás, illetve Kónya Péter képviselt már októberben is. Miközben volt pár olyan, kegyelminek nevezhető kegyelmi pillanat is időközben, amikor Gyurcsány Ferenc a fideszes fiúk és lányok karaktergyilkolászós kommunikációját jócskán magára vonta. Erre is inkább csak ezért érdemes emlékezni, mert akár egy stratégiai terv része volt, akár csak „történelmileg így alakult", Bajnai viszonylag védettebb helyzetben nyithatott volna a kis pártok felé. Ám nem élt a lehetőségekkel.

Márpedig ez a kivárás könnyedén megbosszulhatja magát akkor is, ha a DK listája kapcsán sikerül az MSZP-nek megegyeznie egyfajta egyesítés érdekében. Annyiban már látszik a betli nagy esélye, hogy az MSZP kiénekelte a koordinátor szerepét az Együtt-PM szájából. Az októberben millástól is szép eséllyel visszatérő Bajnai Gordont hátrapenderítve a második vonalba. Holott az korántsem feltétlenül igaz, hogy azokat az „X"-eket mindenki automatikusan a nagybetűs ellenzékre teszi. Lett légyen ott bárki is. S ebből a szempontból még Hoppál Péter is szerezhet piros pontokat. Még akkor is, ha nyilatkozatát esetleg atomjaira lehetne szedni és mondatonként megcáfolni. Sokan ugyanis, akik szívfájdalom nélkül szavaznának egy Bajnai Gordon által képviselt olajfa-koalícióra, szívfájdalom, de nem fognak szavazni egy MSZP vezette ellenzéki képződményre.

Ezen is javíthatott volna egy pozitív irányú programfejlesztés. Hiába volt ugyanis Bajnaiéknak egy jó programtervezetük annak idején, ez érthetően csak részhalmazzá vált a jelen helyzetben. Miközben a kommunikáció fő iránya abba az irányba mozog, hogy „válasszatok minket, mert mi vagyunk a kisebbik rossz". Márpedig érthető lenne, ha az embereknek erősen tele lenne a hócipője azzal, hogy megint csak azt tudni, hogy ki mit nem akar, de igen keveset arról, hogy mit akar helyette. S igen, tudom, hogy Hoppál szólamaitól teljesen függetlenül, a Fidesz pontosan egy ilyen, negatív és karaktergyilkos kampánnyal győzött. De ezen a grundon, ebben a dagonyában ők vannak otthon. Ha az ellenzék sem tud jobbat, és a jelenlegi információk szerint ez a helyzet, akkor itt a Fidesz legyőzi a rutinjával.

Andrew_s

S Tarlós szólott az Bibliárúl

A politikában néha nem ártanak a céltudatos, kiszámítható személyiségek. Ezt, illetve nem egy esetben ennek hiányát sokszor megtapasztaljuk, amikor a miniszterelnök felelősségpánikjával, vagy éppen az ellenzék helyben-toporgásával szembesülünk. Budapest ezzel szemben szerencsésnek mondhatja magát, mivel olyan főpolgármesterrel verte meg a kormánypárt, aki céltudatos és kiszámítható.

Amiért Tarlós István egy csapás a főpolgármesteri székben az az, hogy nagyjából annyi politikum szorult bele, mint egy kevésbé míves széklábba. Ellenben legalább nem egy esetben adta tanújelét annak, hogy bunkón is tud viselkedni, ha kell. Meg akkor is, amikor nem kell. Emellett valójában eltörpül az, hogy sok más politikai haszonszerzőhöz hasonlóan nem egészen abból a pártból indult, amely végül is alátolta a bársonyszéket. Az legfeljebb az olyan neofita túlbuzgóságokban nyilvánult meg korábban, mint az erőszakolt átnevezések, szoborpakolások, és azok az egyéb politikai akciók, melyekkel a Vezér kegyét igyekezte kiérdemelni. Igazolva, hogy a magasabb hatalmi érdek vélt szolgálatában, és a saját hatalmi vágyának kielégítésében végzett munka során akár fejjel is nekimegy a falnak, és téglánként töri össze, ha kell. A kitartása tehát olyan, mint egy veszett bikáé. A legutóbbi, ezúttal a Demokratikus Koalíciót (DK) eltaláló kritikájával pedig igyekezett bizonyítani, hogy a modora is.

Annak ellenére, hogy valószínűleg nem akart ő semmi rosszat, amikor a hirTV adásában beszólt Gyurcsány Ferenc pártjának, és talán az ezt hírként közlő HVG dimenzionálja túl az esetet. Akkor, amikor zsidózásként interpretálja azt, hogy Tarlós szerint a DK-nak állandóan az Ószövetségnél nyílik ki a Biblia, míg ő az Újszövetséget szokta inkább olvasgatni. Mondta ezt annak kapcsán, hogy a DK a zsoltárok könyvének egy idézetére hivatkozott a hajléktalanok kapcsán. Mellyel Tarlós véleménye az, hogy „rosszul alkalmaznak ötletszerűen kiollózott idézeteket, hát így jár az, aki egy darabig bérmálkozik, meg aki a mi megváltónkat a rabbik előtt nevezi megváltónak, annak talán ritkábban kellene ötletszerűen ollóznia a Bibliából”. Ezt a fordulatot tartalma alapján talán nem is lehet zsidózásnak tekinteni. Sokkal inkább neveletlenség, illetve tudatlanság húzódhat meg mögötte. Valamint az a vágy, hogy az egykor iskolaigazgatásért az MSZMP-be belépett, majd a hittanoktatás apostolává szegődött Hoffmann Rózsánál bevágódjon. Esetleg annak, választást sosem nyert egyházi lobbi-pártjánál.

Tarlós István kijelentésének neveletlensége nyilvánvaló, és talán ecsetelni is felesleges. Mások hitével akkor sem a jól neveltség bizonyítéka szórakozni, ha szerinte rosszul idéznek valamit. Akkor illik kijavítani, és rátérni a lényegi kérdésekre. Mert a hajléktalanok ügye kapcsán sokkal jelentősebb problémák is vannak annál, mintsem hitelvi kérdésekről vitatkozzanak. Még akkor is, ha abban a kérdésben már jó ideje a demagógiák verseny, illetve vesszőfutása zajlik. Azonban Tarlós István nem azt állította, hogy rosszul idéztek volna valamit, hanem azt, hogy rosszul alkalmazzák. Tehát, elvéve Hoffmann Rózsa kenyerét, hitoktatóként is megnyilvánult. Megirigyelve talán azt, hogy Vezére is mindenhez alanyi jogon ért. Azonban egy főpolgármester esetében sem lenne szégyen, ha éretné is azt, amit indulatból kiejt a száján. Nem csak, hogy nem lenne szégyen, de kifejezetten hasznosnak is bizonyulhatna. Elvégre Jézus életművének megvitatásán kívül van pár olyan döntés, amikor, Orbán Viktor ténykedéséhez hasonlóan, megbosszulhatja magát az, ha olyasmibe beszél bele, amiről fogalma sincs.

A tarlósi idézettel kapcsolatban ugyanis érdemes tudni, hogy a szláv eredetű szóval illetett bérmálás egy kifejezetten katolikus szertartás. Nem lehet egy darabig bérmálkozni, ahogy nem lehet kicsit terhesnek sem lenni. Vagy részt vett valaki a szertartáson vagy nem. Aztán pedig ott van Jézus, a megváltó, akiről azt például világosan tudjuk, hogy mindenki megváltójaként halt kereszthalált. Tehát elég értelmetlen a „mi megváltónkról” és az „ő megváltójáról” beszélni. Különösen annak fényében, hogy Jézus maga is rabbi, azaz tanító volt. Alapvetően ugyanis sokkal inkább megreformálni akarta korának zsidó vallását, illetve egyházát. A saját korában inkább volt egy szektás rabbi. A problémája éppen ezért a római hódítókkal lepaktáló papsággal volt, és nem a rabbikkal általában. Ez egyébként nagyjából az Újszövetségből is kiderül. Különösen, ha egy történelemkönyv elolvasását is beiktatja valaki. Így aztán gyanítható, hogy a főpolgármester nagyjából ugyanannyit forgatja az Újszövetséget, mint a KDNP politikusainak zöme. Azok, akik bár néha hivatkoznak rá, hallomásból szerzett ismereteik vannak csupán arról, hogy néhányaknak tényleg ott áll a Könyv a polcon.

Elvégre ahhoz, hogy pártcsinovnyik és karrierpolitikus legyen valaki, nem okvetlenül kell ismerni minden irodalmat, amire a vezér-beszédírók hivatkoznak. Hoffmann Rózsa, vagy akár Kövér László, de sokan mások is tanúsíthatják a kormányzatból, hogy ez már az MSZMP-ben sem volt másként. Rétvári Bence, családokkal kapcsolatos felszólalásai, és párttársainak munkássága nyomán tudjuk, hogy a Biblia ismerete a KDNP-ben sem követelmény. Ám, Tarlós-hoz hasonlóan, boldogok ettől még lehetnek, hiszen „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,1-10). Ha a Biblia nem is emeli ki, hogy a tudatlanság jutalmának magas hatalmi pozíciók kellenének, hogy legyenek. Ez egy autoriter, hierarchikus és ostoba hatalom esetében alapállapotként megjelenő kontraszelekciós helyzet. Tarlós tehát talán nem zsidózott, hanem csak alkalmazkodott. Mint a Borg.

Andrew_s

2013. augusztus 28., szerda

Megemlékezés a szexpiaci kényszerpályákról

A rendszerváltás előtt is előfordult, hogy régi, jobb sorsra érdemes, kifejezések jelentősen új tartalommal teltek meg. Így például a „digózás” sokaknak egyáltalán nem a szikes talajok javítását kezdte jelenteni akkortájt. Annyira, hogy talán az, aki az agrárterületen tanulva megtudta a szó tényleges eredetét, az, elsőre, bután nézett ki a fejéből. Pedig a jelentés tulajdonképpen hasonló okokból változott, ahogy a fogalom megszületett.

Annak idején a szikesek javítása során elvégzendő altalajforgatás cseppet sem könnyű munkájához Olaszországból hoztak vendégmunkásokat. Maga a talajjavítási technológia kicsit pejoratív megnevezése éppen ebből, az olaszok gúnynevéből fakadt eredetileg. Amikor tehát, a megnyíló határok és a hazai fedezetlen igények találkoztak, a tömegével érkező, és fedező-kapacitással jól ellátott olasz vendégek nyomán éledt fel új tartalommal a fogalom. Igaz, nem altalajműveléssel, hanem altestműveléssel kapcsolatban. A „digózás” ugyanis szép lassan felvette azt a fogalmat, ami a szezonális prostitúció fogalmával is leírható lett volna. Amikor megjött a nyár, megjöttek a turisták is. A lányok, és olykor a fiúk pedig elvonultak azokra a területekre, ahol az ő kínálatuk találkozott a külföldről érkezett kereslettel. S bár a szocialista világrend megvetette, és hivatalos ideológiájában nem ismerte el a prostitúciót, azért tulajdonképpen mindenki tudta, hogy létezik.

A társadalmi prüdéria falainak repedezésével pedig annyira nagyvonalúvá vált a kezelése, hogy szinte már az számított különcnek, aki nem beszélt róla. Hazánk elismerten egyik nagy beszállítójává vált a pornóiparnak, és legfeljebb a kirívó esetek borzolják meg a kedélyeket, vagy hágják át az ingerküszöböt. Így például a tandíjakról szólva évek óta rendszeres téma a diákprostitúció. Először külföldi, majd rá egy évre hazai előfordulásán tornáztatva meg a hírszerkesztőket. Azért, hogy kicsit később, de már idén a lakhatási szex-támogatáson keresztül keveredjen elő a téma. Miközben szinte biztosan csak a jéghegy csúcsa az, ami a diákság körében zajlik, és amire maguk az egyetemek is rájátszanak. Például, amikor a gólyatábornak álcázott húspiac felett szemet hunynak. Mert alig valószínű, hogy a legutóbb botrányt keltő, vagy az azt megelőző „Pistának jó lesz” mottójú esetek lennének a kizárólagos előfordulásai a nem éppen tanulmányokra felkészítő eseteknek. Hacsak az alkalmazott szaporodásbiológiát és leplezetlen csoportterápiát nem tekintjük egyfajta speciális tantárgynak.

S mielőtt valaki azt hinné, hogy savanyú a szőlő, ez csak részben igaz. Ugyanis a jelenlegi egyetemistákat sem a gólya hozta. Viszont némelyiküket talán a valamikori gólyatáborok. Mert a felfokozott hangulat mindig is legalább annyira kedvezett a gyorsított pártalálásnak, mint az anyagi, vagy élethelyzetbeli kiszolgáltatottság kihasználása. Csak amíg az előbbi, a gólyatáborok, ifjúsági rendezvények legalább a szabad akarat részleges érvényesülését lehetővé teszik, az utóbbi esetek még annak látszata esetén sem feltétlenül biztosítják azt. Egy látszólagos segítségnek, legyen az akár anyagi, akár emberi, ugyanis nagyon kellemetlen, és nagyon hosszú, illetve nem egy esetben kilátástalan következményei lehetnek. Mármint a segítség elfogadásának. Az anyagi vagy emberi kátyúba került, végső soron, áldozatok ugyanis olyan csapdahelyzetbe kerülhetnek, amiből utána nagyon nehéz lehet kivergődni. A látszólagos batári segítségnek soha véget nem érő tartozás, majd durva, vagy akár selyempapírba csomagolt prostituálódás lehet a vége.

Nem egy esetben akár felhajtó-hálózatok csápjait üzemeltető nemzetközi szervezetek „fióküzletein” keresztül. Melyek közül olykor-olykor azért lebukik néhány legutóbb például Velencében sikerült részlegesen felszámolni egy ilyen szervezetet. S mielőtt az esetleg itt kitartott barátnőt foglalkoztatott olaszokra gondolna bárki, az a szervezet elsősorban kelet-európai érdekeltséggel bírt. Talán a hazai hírek közé is ezért került csak be. A hírben különben van két érdekes kitétel. Az egyik, hogy „az őrizetbe vett bandatagok között nők is vannak”. Tehát szó nincs arról, hogy csak marcona zsákos emberek gyűjtik be a lányokat. A másik, hogy „védelmi pénz fizetésére kötelezték az ott dolgozó többi prostitúciós szervezetet”, akik „lányait” megverték, ha nem fizettek, és a lebukáshoz is ez vezetett. Az, hogy a „bántalmazott prostituáltak jelentették fel az albán-magyar csoportot a rendőrségen”. Amiből persze az is következik, hogy egy prostitúciós szervezet lebukott, de nem tudható, hogy hánynak a csápjai maradtak érintetlenül.

S bár tényleg szemellenzős állítás lenne napjaink kizárólagos vívmányának tekinteni a kitartottak, az utcalányok, és utcafiúk jelenlétét, azért amikor szegénységről, kiszolgáltatottságról, és az azzal való visszaélésről esik szó, talán róluk is szó eshetne. Amikor egy oktatáspolitikai döntésről, egy réteg, például az elnőiesedett pedagógusok, fizetésviszonyairól szó esik, akkor talán a közvetett hatásokról is szó eshet. Nem áltatva senkit, hogy az egyes kiszolgáltatottsághoz vezető helyzetek egy csapásra megszűnnek majd. Azt is kár lenne állítani, hogy ez lenne a prostitúció egyetlen oka. Azt sem hiszem, hogy bárki felvállalhatná, hogy minden okot, akár a személyes tragédiaként megélt pillanatnyi rossz döntéseket is, egyetlen tollvonással megszüntet.

De talán az utca irányába ható nyomást csökkenteni lehet, lehetne. Nem Hoffmann Rózsa morális, vallási és etikai kirohanásainak a jegyében, hanem akár csak az emberség jegyében.

Andrew_s

Tényvilág a nemzeti demokráciában

A jobboldal radikálisainak ténykedése, valamint a belügy számukra kiosztott beleegyező vállveregetése kétségtelenül nagyon elvitte a figyelem fókuszát. Ahogy az ellenzék helyben-tapicskolása úgyszintén. Nálam is. Így aztán csak most, a Varánusz írása nyomán figyeltem fel a 4!-nek a ténykorrekciós portált feszegető hírére.

Mert nekünk már ilyenünk is van, ráadásul nem is csak a napokban kezdhette meg működését, mivel a ténykorrekciós szervezet Facebook-profiljának alapítása 2013. júliusának idusa. Tehát van egy remek szervezetünk, ami pénzt, paripát, és klaviatúrát nem sajnálva ellenőrzi a tényeket. Róluk szólva álljon itt az önbemutatás: „A Nézőpont Intézet által létrehozott factcheck.hu oldal célja ellensúlyozni a nemzetközi sajtóban Magyarországról megjelenő tárgyi tévedéseken alapuló tudósításokat, véleményeket”. S akkor megjelenik a szemeim előtt egy amerikai milliárdos, aki a The Wall Street Journal fellapozása után kiadja a titkárnőjének, hogy az ott olvasottakat ellenőrizze le a Nézőpont Intézet nézőpontja alapján. Esetleg le is szidja a hölgyet, hogy a reggeli kávémellé miért nincs már ott kivonatolva az említett portál teljes termése a WSJ aznapi tévedéseiről. Ellenben ez a kép valahogy nem tűnik túl életszerűnek. Nem vitatva persze, hogy a külföldi sajtóban éppen úgy jelenhetnek meg téves adatok. Éppen úgy, ahogy a hazai médiában is sokszor jelennek meg eltérő adatok mondjuk egy tüntetés résztvevőiről. Bár, emlékeim szerint a nyilvánvaló tévedéseken, például a Kossuth téren felvonult kétmillió orbán-hívőről, szinte a világ röhögött hangosan.

Mindenféle külföldi ténykorrekciós oldal nélkül. Pusztán becslést adva arról, hogy a Parlament előtt annyi ember legfeljebb egymásra fekve, vagy ledarálva fért volna el. S ezen az sem javít, ha Rákay Philip rendezői utasításra kürtölte világgá a nyilvánvaló hazugságot. Melynek szánmára nyilvánvaló hozadéka az az óta befutott karrierje. Melyben a hitelesség alig, a párthűség maximálisan látszik számítani. Nem először a magyar történelemben, és nem is csak egyes emberek tekintetében. Mert a hazai tényfigyelő intézetet is meglegyintette a Fidesz-közeliség szele. Már 2012. decemberében megjelentek a hírek arról, hogy ennek köszönhetően zárt jó évet a Nézőpont Intézet, mely önmagát különben nonprofit cégként definiálja. De, egy idén januári hír szerint, akár közvéleményt is kutat a Fidesz közeli cég, megrendelés szerint, ha szükséges. Márpedig a párthoz, hatalomhoz köthetőség éppen úgy kikezdheti a Nézőpont nézőpontjának a hitelességét, ahogy az a bizonyos kétmilliós bemondás. Adott esetben egy könnyed legyintéssel elintézhetővé téve azt, ami a factcheck.hu webcímen megjelenik. Arra, ami a kormányzat kritikatűrését, illetve annak hiányát, hivatott demonstrálni a factcheck.hu webcímen. A kormányközeli Nézőpont Intézet egy ideje ugyanis ténykorrekciós oldalt működtet, amelyen jól kiosztják a nemzetközi médiát, amiért rosszul ítéli meg a kormány tevékenységét.

Továbbra sem állítva persze, hogy ne jelenhetnének meg akár tényszerű tévedések is a nemzetközi sajtóban. Ám annak elintézési módja aligha az, hogy egy, a hatalmi centrumhoz közeli intézmény gründol egy portált, ahol majd jól kiosztják a nemzetközi médiát. Még akkor sem, ha már hallani vélem a Fidesz híveinek hördülését, hogy ezzel csak a nemzetközi gyakorlatot másolják. S valóban létezik nemzetközi példa. Bárki felkeresheti ugyanis a FactCheck.org webcímet, ahol elsőre szintén hasonló működési célt fog olvasni, mint hazánkban. A különbségek tárháza a részletekben van. Az amerikai oldal ugyanis azt írja magáról, hogy: „FactCheck.org is a project of the Annenberg Public Policy Center of the University of Pennsylvania”. Tehát egy amerikai egyetemi intézet projektjéről van szól. S azért működik, hogy az amaerikai politika nagyjainak a tévedéseit, ferdítéseit leplezze le a választók számára. Az eredeti szöveg szerint:

Ennek alapján a már 2007. decemberében felvetett hazai megfelelőjének mondjuk az ELTE, vagy a Corvinus keretein belül kellett volna megalakulnia, és nem a külföldi sajtóban megjelent hírekkel, hanem a hazai politikai vezetés kommunikációjával kellene foglalkozni. Amikor tehát a factcheck.hu a kormányközeli intézményként alakult meg, és a külföldi sajtónak a hazai vezetés ténykedését kritizáló írásait akarja magyarázni a hazai közönségnek, akkor ez nagyon unortodox másolása az amerikai példának. Az ott a médiaszabadság és a közlési tényszerűség jegyében működik. Ez itt pedig a kormányhűség, és magyarázkodás, a hívek hatalmi képének megőrzése érdekében jött létre.

Nagyjából olyan viszonyt ápolva az eredeti mintával, mint az athéni demokrácia a Kádár-korszak népi demokráciájával. Noha nem szabad alulértékelni azt az őszinteségi gesztusát a Nézőpont Intézetnek, mellyel esetleg azt kívánta burkoltan jelezni, hogy Orbán Viktor nemzeti demokráciája az utóbbi reinkarnációja.

Andrew_s

2013. augusztus 26., hétfő

Villámok előtti, átvonuló állapotok

A magyarországi hatalom, ahogy korábban, most is lábhoz tett jogszabályokkal felvigyázta a jogerősen betiltott Magyar Gárda utódszervezeteinek felvonulását. Pontosabban felvonulását, majd eskütételét. A rendőrség biztosította rendezvényt, és ezzel kinyilvánította a belügy hivatalos szimpátiáját azokkal szemben, akik zárt alakzatban, egyenruhaszerű képződményben, és egyenruhaszerű eszmékkel foglalnak területet.

Alkalmasint a szervezők szerint ezzel minden rendben is van, mivel nem a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselik. Függetlenül attól, hogy az utódszervezetek éppen a betiltott egylet alakulásának évfordulóján vonultak eskütételre. S függetlenül attól, hogy a szellemiség aligha változik akár a névtől is. Elvégre nyugodtan emlékezhetünk egy „Torna és Sportrészleg” fedőnévvel létrehozott szervezetre is egy korábbi párt esetében. Ezt az 1921-ben alakított párt-egyletet később Sturmabteilung (SA) néven ismerte meg a nagyvilág. Márpedig a Jobbik vasárnapi tevőleges részvételének hiányától még emlékezhetünk arra, hogy Vona Gábornak volt egy nem csekélyke köze a Magyar Gárdához. Így nem is kell túl erőltetni azokat a párhuzamokat, melyek joggal kelthetnek aggodalmat. Még akkor is, ha Pintér Sándor, és belügyes kollegái szerint mindenki menjen haza, és nincsen kérem semmi látnivaló.

Az ugyanis, hogy nem történtek utcai atrocitások a 2013. augusztus 25. –i gárdavonulás kapcsán, az, sajnos, lehet egy nagyon rossz jel is. A félelemkeltésnek ugyanis létezik egy olyan szintje, amikor az emberek nem azért nem szerveznek ellentüntetést, mert pártolják a megmozdulást, hanem mert kilátástalannak tartják, és félnek. Kilátástalannak tartják, mivel a belügyi szervek hallgatólagos támogatása nyilvánvaló üzenetet hordoz. Azt, hogy „ők a mi barátaink, tehát a hatalommal húzol ujjat, ha beléjük kötsz”. Miközben az utcán vonuló erőszak erőszakot sugall. Márpedig azt sem sokan fogják leköpni, aki vállával egy csőre töltött gépfegyverrel sétálna körúton. Mert a közvetlen tűzerő vele van. Amikor tehát azt állítják, hogy a gárdaszerű egyletek gárdistaszerű eskütevői azért nem keltenek félelmet, mert hiányzott a velük szemben felvonulók sokasága, akkor az lehet színtiszta demagógia is. Szemet hunyva az előbb elmondottak felett. Egyben persze afelett is, hogy Orbán Viktor a motorosok felvonulása kapcsán világosan megüzente: „az a felvonulás lesz, amit ő szeretne”.

Egyfajta belügyi bénultságot is eredményezve talán. Alapesetben engedélyezve az említett eskütételt. Fél szemmel pedig a Vezér fejét figyelve, hogy lefele vagy oldalra billen-e? Helyesli, vagy ellenzi-e a döntést? Amelyik felelős szervnek ugyanis egy-két alkalommal kiveszik a kezéből, a különben hozzá dedikált hatáskörből fakadó, döntést, illetve felülbírálják azt, az a következő alkalommal nehezebben fog dönteni. Részben azért, mert ez sokkal kényelmesebb, részben pedig azért, mert az apparátus tagjai is félnek. Féltik az állásukat, az előmenetelüket. Elvégre ők is csak emberek. Családdal, és aligha milliárdos tartalékokkal. Azok ugyanis a pártok fejeseit és baráti körét illetik meg. S ezt a beosztottak is pontosan tudják. Ha nem akarnak konfrontálódni a hierarchiával, akkor felfele mutogatnak, és lapítanak. Pontosan bemutatva azt, amit a közvetett megfélemlítés produkálni képes az ennek kényére, kedvére kiszolgáltatott emberek esetében.

Fotó: MTI / Bruzák Noémi
S persze azt is, hogy miként válik csendes szemlélőjévé a lakosságot, és államiságot megvédeni képtelenné váló szervezet a napjainkban megtapasztalható folyamatoknak. Messze, egész Weimarig, túlmutatva azon, hogy kell-e rendőr az iskolákba vagy sem? Miközben számos új kérdés merül fel, vagy nyer megválaszolást. Az például, hogy Orbán Viktor pártolja-e a gárdaszerű egyleteket, már nem kérdés. A jelenlegi felállás az, hogy pártolja, mivel nem érkezett tőle személyes passzus az engedély megvonásáról. Az azonban kérdés lehet, hogy vajon mi lenne reakciója arra, ha az egykor volt munkásőrök egyenruhájához hasonló szerelésben szerveznének vonulást a városon át? Ahogy az is kérdés lehetne, hogy a TEK mennyire érezné személyes sértésnek, ha ilyen tömegek állítanának be Orbán Ráhel esküvőjére. Természetesen csak és kizárólag jókívánságaik átadása céljából. Esetleg a felcsúti stadionkomplexus közelében szerveznék meg a munkásőrség valamelyik évfordulóján a maguk kis gyüszmékelését. A rendőrségnek ugyanis nyilvánvalóan aligha lenne több jogalapja a fellépésre, mint a Magyar Gárda utódszervezetei esetében.

Bár, kétség nem férne hozzá, hogy azonnal ott teremnének a Békemenetesek, és szigorúan magánzsebből, és trafikosok adományaiból finanszírozott buszaikkal teremtenének ellensúlyt. Talán még Wittner Mária is velük tartana. Hátha a megjelentek nem elég erősek a gyűlölködés terén, is igényelnek valami erősítést. S akkor pedig a belügynek máris jogalapja lenne beavatkozni. Végszükségben pedig életveszélyesnek nyilvánítanák a területet, mint a Fidesz-székház egyes részeit. Mely esetben az sem probléma, ha szabad ég alatt zajlik az esemény. Elvégre az égszakadás is lehet életveszélyes, ha villámok csapkodnak. Bár az nem az SA jele volt. Ott még talán nem tartunk. Csak Orbán Viktor sajátos tündérkertjénél.

Andrew_s

2013. augusztus 24., szombat

Egy vezérelvű ellenzék felesleges

Forrás: Gépnarancs
Az ellenzék két önjelölt centruma láthatóan a nem létező kötél rángatásával van elfoglalva. Bajnai Gordon és Mesterházy Attila egyaránt szügyig bele van feszülve egy olyan helyzetbe, ami alapvetően alig szól valakinek, és így alig szól valamiről. Teljesen mindegynek tűnik ebből a szempontból, hogy bőszen egyeztetnek egymással vagy sem. Az önerózió olyan mértékű a jelen látszat alapján, hogy egyszerűbb lenne, ha lemennének egy kocsmába, és jól berúgnának.

Ha eltekintünk attól, hogy a Fidesz részéről olykor kikiabálnak a páholyból, és lassan már rutinból szidják az ellenzék éppen szem előtt levő tagjait, akkor is igaz a fenti állítás. Az Együtt-PM és az MSZP részéről ugyanis nagyon komoly lehetőségeket szalasztottak már eddig is el. Legutóbb, amikor a Fidesz kommunikációs gépezetébe kerültek olyan kavicsok, amelyekkel lehetett volna élni, akkor írtam: „Holott a kommunikációs fárasztásnak csak akkor van, lenne, lehetne értelme, ha nem maguk keltenék a mindenbe belefáradt, már nyerni sem akaró harcos képzetét”. Ezt követően a legújabb hírek megint arról szólnak, hogy ismét elkezdődött az ellenzéki üzengetés. Egymásnak. Annak eldöntésén polemizálva, hogy ki legyen az ellenzék kormányfőjelöltje. Mármint módszertanilag. Mintha most éppen az lenne a legnagyobb ellenzéki hiányosság, hogy vajon közvélemény-kutatással, vagy egy előválasztással döntsenek a fenti kérdésben. Holott előbb talán egyebeket kellene megoldani. Pontosabban már rég túl kellene lenni pár egyéb pont teljesülésén. Néhány ezek közül:

  1. Világos, mindenki számára elfogadható, közös platformról támogatható politikai és gazdasági program; 
  2.  Az előbb említett program világos, az átlagemberek szintjén is mindenki számára érthető kommunikációja; 
  3. Az emberek meggyőzése arról, hogy az Orbán kormányt nem csak technikailag lehet, de hosszú távon is érdemes leváltani; 
  4. Az előző pont teljesülése esetén az emberek meggyőzése arról, hogy a megvalósításhoz el kell menniük szavazni;

Az említett pontok teljesülése nélkül ugyanis teljesen mindegy, hogy ki a kormányfőjelölt. Ha nincs mögötte a pártok széles platformja által támogatott program, akkor győzelem esetén sem fogja tudni teljesíteni a vállalásokat. Ha valami elitista elefántcsonttoronyban, zárt ajtók mögött érik ez a program, és a zárt görbe menti integrálás fejben való elvégzése nélkül nem lehet elmondani a lényegét, akkor fabatkát sem ér. Lett légyen bármilyen szakmai, az átlagemberek csak legyinteni fognak. Azzal, hogy megint a fejük felett szövegelnek valamiről, ami számukra valahol a kínai és a szankszkrit közt van félúton. Következésképpen az egész szavazást a hatalmi elit legújabb cirkuszának fogják értékelni. Ha pedig véletlenül, Orbán elutasítottsága el is éri az ingerküszöböt, és technikailag sikerül is leváltani, még mindig meg kellhet győzni az embereket arról, hogy érdemes is. Mert nem csak a választást, hanem a győzelmet is meg kell nyerni.

Számolva a város esetleges felforgatásával, melyből 2002-ben és 2006-ban is kapott az ország és Budapest némi ízelítőt. De ennek elmaradása esetén is számolva a Fidesz, mint ellenzék állandó obstrukciójával. Ha az embereket nem lehet meggyőzni arról, hogy kivételesen nem egy negatív, hanem egy pozitív program mellé is állhatnak, akkor a parlamenti obstrukció ismét könnyedén az utcán találhatja magát. A mindenki számára érthető, és pozitív programra többek között azért is szükség lenne, hogy az utcai tüntetések elől kifogja a szelet. Az pedig világos, hogy mindennek csak akkor van értelme, ha az emberek elmennek a választásra és behúzzák az „X”-et. Egy diktatúrába hajló hatalomgyakorlással szemben ugyanis a bojkott jelentős erkölcsi fölényt demonstrálhat csak. A gyakorlati eredmények halvány árnyékát sem vetítve sehova. Márpedig az országnak a választás másnapján is „ki kell nyitnia”. A nap felkel, és az élet megy tovább. De legalább is az a jó, ha megy tovább.

Az ellenzék jelenlegi helyzetében nyilván vannak nagyon jó programötletek Bokros Lajostól Mesterházy Attiláig sok mindenki fejében és fiókjában. A jelen sorok írójának a fejében is. De a politikai ellenzék részéről még egységesítési kezdeményezések sem igazán történtek. Szárszó, Farkasházy Tivadar nyilvánvaló jó szándékától függetlenül, ezért volt vakvágány abban a formában, hogy csak Bajnai és Mesterházy állt a színpadon. Úgy tűnik az a kiválasztottság-érzés Szárszó óta is hat. Meggátolva az első pont teljesülését. Így végső soron az ellenzék ott, vagy inkább ott sem tart, ahol októberben. Holott sokat számítana, ha egy befogadó, bárki ötletére nyitott, attitűdöt láthatnának a tömegek az orbáni ellenségkép-gyártással szemben. Amellett egy közös platformról nem kellene annyira figyelni arra sem, hogy ki kivel beszélget, szóba áll-e Gyurcsánnyal, stb.

A közös, befogadó platformépítés hajója azonban elmenőben, és ebben a tekintetben a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének alighanem igaza van. Egy korábbi megnyilatkozása kapcsán írtam a következőket: „Bajnai Gordon ugyanis kétségtelenül jó gazdasági szakember. Bőven felmérhette, hogy a jelenlegi gazdasági katyvaszból nem olyan egyszerű az ország kivezetése. Különösen akkor nem, ha azt a Fidesz várható, újabb obstrukciós nyomása ellenében kell megvalósítani. Abban az esetben, ha ennek az állapotfelmérésnek az eredménye párosul a saját térfélen kivihetetlen széles összefogással, akkor lehet racionális döntés a választás elvesztése is. Politikailag mindenképpen”. A jelen kép alapján nagyon esélyesnek látszik, hogy gyakorlatilag bedobta a törülközőt, és akár hallgatólagosan, de a vesztésre játszik az MSZP-vel. Ez nyilvánvalóan indokolhatja azt, hogy törekvés sem történik a tárgyalások szélesítésére, nyitásra más pártok, politikusok felé. Beleértve az elzárkózást a jobboldal racionális elemeinek megszólításától is. Már a kísérlet szintjén is.

S természetesen indokolja azt is, hogy nem a megvalósítandó feladatokhoz, az említett programhoz keresik a megfelelő embert, hanem mintha fordítva ülnének az éjjelin. Eközben, ha tényleg a legfontosabbnak a vezér kiválasztását tekinti az ellenzék, akkor kár fáradniuk. Vezérelvű kormányunk már van.

Andrew_s

Eger, Gárdonyi városa, szobortalanít

Forrás: Stop.hu
Eger városa lehet, hogy a papok városa. S lehet, hogy nem. A csuhások népsűrűségét sem becsülném meg így a távolból, ahogy a polgármestert sem sorolnám ebbe a kategóriába csak azért, mert a KDNP színeiben vált Habis László azzá, amikor a nép kegyelméből megválasztották. Emlékezni azonban könnyen lehet, hogy nem ezért, hanem a fővároshoz való felzárkózása miatt fognak rá.

A Parlament előtti tér átrendezésének egyik „mellékhatásaként” új rendet vágtak. Többek között, a fák mellett, a Kossuth tér szobrai között. Egerben nincs Parlament, de azért a Habis László alighanem mégis ki akarta fejezni, hogy számára a hatalmi centrumhoz való igazodás mindenek elé helyezendő. Parlament nélkül a Városháza előtti terület átalakítása jöhetett szóba. Talán nem is teljesen minden ok nélkül. Elvégre Gárdonyi Géza városa ennyit megtehet a Gárdonyi emlékév tiszteletére is. S persze Dobó István tiszteletére is, aki valóban heroikus küzdelmet folytatott a megszálló hadak ellen. Nem egyedül, hanem azokkal a végvári katonákkal karöltve, akik nélkül minden várkapitányi teljesítmény meddő lett volna. Talán ezt is szimbolizálta tér szobrainak korábbi együttese, mivel a központban álló Dobó-szobrot egy másik kompozíció, a Végvári vitézek lovas szobra egészíti ki.

Az igeidők váltott használata nem stilisztikai kérdés, mivel az utóbbi, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása, már csak ideig-óráig díszíti a teret. A lakosság által megválasztott polgármester a köz tiltakozása ellenére a szobor elvitetése mellett döntött. Ha már Kossuth-szobor nincs a Kossuth téren, akkor ezzel demonstrálva feltétlen kiállását a hatalomgyakorlás azon módja mellett, miszerint kedvenc ölbéli frakciója bármit megszavaz. Oszt jónapot. Mert azt magától a polgármestertől tudhatjuk, hogy az önkormányzat nyújtotta be a „Dobó tér – Eger patak – Belvárosi térsor funkcióbővítő rehabilitációja” című pályázatot, és a feltételek kidolgozója is az önkormányzati tulajdonú Egri Városfejlesztő Kft. Az 1967-ben a jelenlegi helyére került szobor pedig a projekt keretében lovagolhat a Szúnyog közbe. Részben talán azért, mert néhány nézőpontból takarja a Városháza épületét. A polgármester székhelyét viszont mindenkinek, bárhonnan, bármikor látnia kell. Sőt! LÁTNIA KELL! Csupa nagybetűvel. Kerül, amibe kerül. Elvégre Eger városának az a több mint 328 milliócska meg sem kottyan.

Egy polgármester nem engedheti meg magának, hogy székhelyét ne lássák, utasításait ne hajtsák végre, parancsait ne szavazzák meg. A rossz nyelvek szerint ilyen hatalmi demonstráció az oka a Dobó István Vármúzeum személyzeti átszervezésének is. No meg az, hogy a tudományos, mit ad isten történelmi munka helyett legyen ott móka, kacagás, meg túrizmus, meg minden szép és történelmi. Ja, az nem. Viszont az említett szoborcsoport esetében legalább jelképileg helyes. A „Végvári vitézek” egyik paripája épp a fenekét mutatja a városházáról kilépők felé. Jól jelképezve a polgármester véleményét városának polgárairól, véleményéről. Márpedig nehogy már egy közel két emberöltő előtt odahelyezett szobor mondjon véleményt egy politikusról. Vagy sugallja azt, hogy a győzelemhez az egyszemélyi hatalom kevés, és a közösség is kellhet. Neki? Ugyan már!

Andrew_s

Középiskolás közrabiga?

Az iskolakezdéssel számos új szabály és elvárás lép életbe az iskolákban, melyek némelyike a középiskolások életének felbolygatását, vagy akár a családdal való szembeállítását is jelentheti. Mindezt úgy kommunikálva, mintha valami világrengető, de minden esetre valami hatalmas vívmány lenne. Holott alapvetően talán a gyomorforgató lehetne a jó szó. Nem a külcsín, hanem a belbecs miatt.

Ilyen lehet az új szabályok kapcsolata a közmunkával, mely közmunkát a jelen formában bátran lehetne közrabszolgaságnak, a kiszolgáltatottsággal való visszaélésnek tekinteni. Az érte kapott fizetés legfeljebb a napi túlélésre elegendő, és nem véletlen, hogy a kormányzati politikusok jó része kitér az olyan kérdések elől, amelyek a megélhetési lehetőségeket firtatják az ominózus 47 ezerből. A képviselői irodaházból, illetve a polgármesteri székekből ugyanis sokkal rózsaszínűbb lehet a világ, mint akkor, ha a képviselői, a bizottsági és a ki tudja milyen lobbi-pénzek helyett abból a kevésből kellene megélni. S ahhoz is gazsulálni, megalázkodni kellene. De tudom, a 47 ezerből papíron megélő politikus urak jó részének számára a lapát talán csak egy elvont fogalom. Viszont remekül tudnak beszélni munkára szoktatásról, és a lapátolás nemesítő erejéről.

Arról, aminek a jegyében a középiskolásokat is 50 óra társadalmi munkára lehet kényszeríteni. Ez ugyebár kicsivel több csak, mint egy munkahét, de mint arra a Középiskolai Hálózat - KIHA számára levelet író egyik középiskolás is jelezte, ez olykor mégis sok lehet. Nem a középiskolásnak elvégezni, hanem hatásában. Az ugyanis nyilvánvaló, és ezt a levélíró, akinek levelét a KIHA teljes egészében kitette a Facebookra, pontosan felvázolja. Csak egyet érteni lehet azzal, hogy a középiskolásokkal elvégeztetett munkát másnak már nem kell elvégezni. A következmény szívszorítóan törvényszerű. Ahogy a levél tartalmazza: „A probléma csak az, hogy ezzel párhuzamosan lakóterületemen a közmunkaprogram meg fog szűnni!” Ez természetesen azt is jelenti, hogy óhatatlanul feszültséget generál a középiskolások és a közmunkából élni kényszerülők között. Akár gyermek és rokonai között is.

Márpedig ez legalább olyan „gusztusos”, mint a diáktüntetések idején megszólaló egyik konferencialátogató kijelentése egy diáknak: „Te pedig hazamehetnél édesapádnak lecsavarni két nagy fülest!”. Mert a családon belüli feszültségkeltés, a családtagok kijátszása egymás ellen a hatalom bársonyszékében röhögve, egyszerűen gusztustalan. Különösen akkor, ha tudjuk, a társadalmi munka szép hagyománya ingyenmunkát jelent. Így a középiskolások ingyenmunkájával a keveset keresőknek kifizetett bért is „megspórolják” a hazai, unortodox workfare lovagjai. Vagy ahogy a levélíró fogalmaz: „Most 3 kereső fog kiesni a családból én és osztálytársaim meg mehetünk -gyakorlatilag ingyen munkára!”. Ha ez igaz, akkor remélem komoly a milliókkal járó kitüntetést, és Orbán Viktor személyesen használt WC-papírját is megkapja az ötlet megfogalmazója.

A jelzett levélben megemlített másik, szintén a középiskolásokat extra teherhez juttató vívmány ehhez képest szinte már semmi. Ez a felvételihez kötelező nyelvvizsga kérdése. Ami különben a 47 ezres térségektől függetlenül is vitatható. A középiskolának ugyanis nem a nyelvi képzés, hanem egy általános tudásszint biztosítása kellene, hogy célja legyen. Ha az egyetem képes lenne normális számonkérésre, és a szakdolgozatok elbírálását arra alkalmas módon, arra alkalmas opponensek végeznék, akkor az egyetem végére amúgy sem lehetne „megúszni” a szaknyelv anyanyelvtől idegen ápolását. A belépéskor sokkal inkább azok a biztos szakmai alapok kellenének, amire az egyetem építkezni tudna. Mármint akkor, ha nem a „(Klinghammer) Istvánnak jó lesz” szemlélete, hanem egy valósan tudásközpontú felsőoktatás lenne a cél. Ezzel ellentétben a belépéskor megkövetelt nyelvvizsga olyan, mintha a vizsgaközpontok lobbi-érdekei vezérelnék a törvényhozók kezét. Nem először felvetve ennek gyanúját, amikor újabb, és újabb gesztusok kezdenek gyakorlódni.

Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ahol kevés a munkahely, ott a tanulás lenne az egyetlen kilábalási, túlélési lehetőség. Akit tehát megbuktatnak a nyelv-vizsgán, az szinte biztosan megpróbál újra elmenni. Újra és újra befizetve a vizsgadíjat, és a tanfolyami költségeket. Akár a család szinte teljes kisemmiződése árán is. Biztos bevételhez juttatva a vizsgáztatókat. Tekintettel arra, hogy ezek a vizsgák azok, melyekben annyi szubjektív elemet lehet belevinni, ami alapján bárki, bármikor megbuktatható. Jó eséllyel a Londonban talán öt perc alatt eladható vizsgabiztos fogja ugyanis értékelni a jelölt kiejtését, intonációját, a beszédkészségét, szókincsét, miegymását. Miközben aki járt már Londonban, az pontosan tudhatja, hogy ezek azok a paraméterek, amik pontosan annyit számítanak, mint hazánkban a tájszólással megnyikkanó atyafi beszéde esetén a tájszólás. Ellenben remek buktatási lehetőséggé válhat.

Ha két hatást összeadjuk, akkor siralmas kép alakulhat ki az ország egyes területein. A családok vissza fogják tartani a középiskolától a diákok egy részét azért, hogy számukra a közmunka megmaradhasson. A véletlenül mégis középiskolába kerülteket szembeállítják a családjukkal. Ha tovább akarnak tanulni, akkor fizessenek akár a semmiből is. De még jobb, ha nem akarnak továbbtanulni. Elvégre így lesznek kiváló célpontjai azoknak a mutogatásoknak, amelyek a helyzetükön gúnyolódnak. Esetleg felajánlva céltáblának is a szélsőségesek számára, mint kulturálatlan, visszamaradott családokat. De az a lényeg, hogy az ezt kitaláló politikusok köszönik jól vannak. Messze ezektől a helyektől. Mert még véletlenül fröccsenne rájuk valami emberség. S az csak a 47 ezerrel van megfizetve. Nekik meg több jár.

Andrew_s

2013. augusztus 23., péntek

Iskolamilícia újratöltve

Az iskolarendőrökkel kapcsolatban az első tervek óta vannak komoly fenntartások. Korántsem csak azok, melyekre legutóbb a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látszik hivatkozni abban a közleményben, mely szerint az iskolában nincs helye a rendőröknek. Alapvető pedagógiai és szociológiai ballépés az egyenruhások iskolákba telepítése. Olyan üzenettel, ami leginkább a diktatúrát pártolók számára lehet kedves.

Ez azonban korántsem új, és korábban is szó esett arról, hogy alapvetően a szolganemzet, az orbanista embertípus kialakításának lehet hatékony eszköze az iskolarendőr. Nem azért mert gond lenne a tanár megvédése az agresszív diáktól, hanem azért mert a kóros agresszivitástól nem a rendőrségnek, hanem a gyermekvédelemnek kell megvédenie a többi gyermeket, és nem elsősorban a tanárt. Lévén, hogy a tanár maga is része a gyermekvédelmi jelzőrendszernek. Miközben az iskolarendőr, az iskolai milícia, eszköz lehet a megalapozatlan tanári diszkrimináció kezében. Nem azért, illetve nem csak azért, amit a TASZ vélelmez. A tanár alkalmatlansága legalább annyira beleszámíthat ebbe, mint az iskolarendőr elfogultsága. Nem vitatva természetesen azt a kutatást, ami nyilván megalapozottan állítja a karhatalom potenciális elfogultságát.

Ugyanakkor kicsit furcsa szövegösszefüggésben olvasható, hogy az iskolarendőr jelenléte lenne az oka annak, ha egyeseknek egyenes út nyílik a börtönbe. Ennek a kriminalizálhatósági korhatár leszállítása inkább lehet oka. S vele az, hogy a droghasználatot nem jutalmazzák állami kitüntetéssel. Az persze egy másik kérdés lehet, hogy a karhatalmi jelenlét mennyiben fogja visszaszorítani a diákság körében a drogok használatát. Mert ebben a tekintetben alighanem igaza van azoknak, akik szerint szinte semennyire. Amihez hozzátehetnénk azt is, hogy akár ellenkező hatást is kiválthat. A deviáns viselkedési mintáknak ugyanis önmagukban is van egyfajta vonzó hatása azokra, akik maguktól, vagy a kortársi nyomás hatására a „lázadók” kategóriáját képviselik. Ez egyáltalán nem új jelenség. Legfeljebb csak azoknak, akik elfelejtették a WC-ben dohányzókat, vagy a hecc kedvéért boltból csokit elcsenőket, a saját diákéveikből. A droghasználatnak szintén lehet egy ilyen kihívási értéke, és az iskolarendőr jelentette nagyobb kockázat okán ez az értéj még nagyobb is lehet. Miközben a drogosok problémája aligha szigetelhető el teljesen a többi függőségi problémától.

Beleértve a megoldását is, amivel kapcsolatban a történelmi példák azt mutatják, hogy nem igazán lehet teljesen kiküszöbölni a társadalomból. Amikor tehát egyesek szerint rend költözik az iskolákba, az sok szempontból nem lesz több egy optikai tunningnál. Egy eszköznél, ami segíthet a szőnyeg alá seperni a valós problémákat, miközben egyfajta hamis biztonságérzetet kölcsönözhet sokaknak. Pusztán hatalmi demonstrációvá silányítva a bűnmegelőzési tanácsadónak titulált diktatúra-ügynökök megjelenését. Ráadásul olyan hatalmi demonstrációvá, ami a következő generációk teljes életét befolyásolhatja, és zsigerileg beépítve korlátozhat szabadságjogokat. Azonban a TASZ erre mintha nem térne ki. Holott tartósabb és súlyosabb hatású lehet a társadalomban, mint a droghasználat elleni fellépés ténye, illetve módja. A valós szándékról ugyanis nagyon árulkodó módon nyilatkozott a témában legilletékesebb miniszter.

Pintér Sándor már májusban elmondta, hogy emberei a tantestületekbe épülve fognak működni. Márpedig egy tantestületben státuszt foglaló nyomozó nyilvánvalóan hatalmi gócpont, és demonstráló erő. Nem csak a folyosón szaladgáló, és a WC-fülkékben továbbra is nyugodtan cigiző diákok, hanem a tantestület többi tagja számára is. S ettől a ponttól teljesen mindegy is, hogy minek hívják a nyomozót hivatalosan. Könnyedén lehet, hogy nem más, mint a nagy testvér szeme és füle az iskolákban. Ahogy az is lehet, hogy amennyiben a belső megfigyelés a hatalom szerint eléri a kívánt hatást, akkor a jelenleg, úgymond veszélyeztetett, kétszáz iskola után szinte mindre ki fog terjedi ez a kiváló projekt. S csak azért szinte mindre, mert az oligarcha elitiskoláira majd alighanem a TEK vigyáz majd.

Andrew_s