2013. október 31., csütörtök

Mesterházy helyzetmentes hattyúdala

Gondok márpedig vannak
Mesterházy Attila leírta magát. Globálisan nem tudom mennyire, de lokálisan biztosan. Az ok a bajai videó utóhatása. De szó nincs arról, hogy az MSZP belekeveredése miatt került volna az MSZP elnöke a margón túlra. Nem. Az legfeljebb a tünetek megvilágítására alkalmas.

Az alapvető problémához érdemes lehet megkeresni például az október 23.-án történtek, valamint az említett felvétel kezelésének közös vonásait. Már csak azért is, mert mindkettő olyan esemény, amelyről alighanem szinte mindenki hallott. Az 1956-os eseményekre emlékezve, mint emlékszünk rá, az ellenzék közös megemlékezésről döntött. Kampányeseménnyé válása valószínűleg korántsem annyira probléma, mint azt néhányan felvetették. Nyugodtan lehetett volna egy összellenzéki kampány nyitánya. Ehelyett, és nem kis részben Mesterházy Attilának köszönhetően, egy sokkal inkább destruktív sárdobálássá vált. Azt taglalva, hogy ki szervezte, vagy ki nem szervezte az összefogásért kiabáló kórust. Az MSZP vezetője teljesen nyilvánvalóan akár megdicsőülve kerülhetett volna ki a helyzetből, ha képes csak egy kis rögtönzésre, és a helyzetfelismerésből nem bukik meg. Mert lett légyen valakinek akár a legjobb kampánytanácsadója, az emberek elé kiállva rögtönözni is tudni kell. Kellene. Az, hogy a pártvezető formális lebénulása után ki miként gondolta megmenteni a helyzetet, elmaszatolni a gondot, részletkérdés. Egy vezetőnek nyomás alatt is teljesíteni kell tudni. Vagy alkalmatlan vezetőnek. Esetleg kerülje a nyomást, ha teheti. Ellenzéki vezetőként ellenben nem teheti.

S itt jutottunk el a bajai videó ügyéhez. Akár a csalásleleplezésért remélt fejpénzért alkotni egy áldokumentumfilmet, nem szép dolog. Ha valóságosnak állítja be, az még kevésbé szép dolog. A felvétel sikeres rásózása az MSZP-re a felvétellel házalók ügynöki képességét dicséri. Utólag mindenki okos, szemfüles és bölcs, de ez nem játszik ebben szerepet. Utólag ugyanis szinte biztosan mindenki meg tudja mondani, hogy mitől kellett volna rájönni a hamisításra. Ott és akkor lépre ment az MSZP kommunikációs igazgatója, és ebbe belebukott a HVG főszerkesztője. Miközben folyamatban van a rendőri vizsgálat, és korántsem tudni, hogy a nagyot, és még nagyobbat mondások licitjéből ki miként jön ki, a totális hírzárlat lett volna a szinte egyetlen épeszű reakció. Nem leállni magyarázkodni, és rögtönözni. Ehhez azonban Mesterházy Attilának jobb helyzetfelismerő képességgel kellett volna reagálni. Akár a folyamatban levő nyomozásra is joggal hivatkozva állíthatta volna le azt a folyamatot, amelyben jobban magukra húzzák az ügyet, mintsem érdemes lenne.

Azt, hogy a felvétel kinek az érdekét szolgálja, különben jól mutatja az erre hivatkozó törvényjavaslat beterjesztése. Indoklásként a bajai videóra hivatkozva. S miközben azt írják benne, hogy a „bizonyíték hamisítás alkalmas a demokratikus intézmények lejáratására és a választások tisztaságának megkérdőjelezésére”. Nem szólva arról, hogy a Fidesz választáskörüli viselkedését bíróság ítélte el az első forduló kapcsán. Ez hosszú távon mindenkinek kellemetlen lehet, hiszen előre lehet besározni valakit egy feljelentéssel, és számára mindegy lesz már pár év múlva, ha meghurcolása oktalannak bizonyul. Amiért ezt érdemes itt megemlíteni, az Déri Balázs lemondása, mely szintén kapcsolatban van az említett videófelvétellel. Afféle kommunikációs állatorvosi lóvá nemesítve a helyzetet.

A felvétel alapos vizsgálat előtti átadása a HVG-nek alapvető hiba volt. Az is nyilvánvaló, hogy a vizsgálatok lezárását követően le kellett volna mindenképpen vonni a személyi konzekvenciákat. De akkor lemondani kommunikációs igazgatóként, amikor a felvételt állítólag készítők nem egy ponton az önellentmondások és részigazságok hálójában magyarázkodnak, hiba. Elvonja ugyanis a figyelmet készítőkről, és visszarántja az ügyet az MSZP-re. Magas labdát adva fel a Fidesznek a haraszt, a szél, és a zörgés meséjének felidézésére. Az, hogy Déri Balázs az adott helyzetben kiválasztotta a legostobább lépést, és meglépte, az nyilván lehetne a magánügye. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Ő csak felajánlotta a lemondását a párt elnökének, aki azt el is fogadta. Ezzel végső soron pártelnöki szintre emelve a stratégiai baklövést. Egyben ismét megbukva a helyzetfelismerés terén. Olyan helyzetet teremtve, amiből nagyon nehéz lesz felállni, miközben a hatalom részéről hamisnak mondhatnak majd bármit, amit beterjesztenek egy későbbi tetszőleges csalási kísérletről.

Természetesen nem áltatom magam arról, hogy az említett hibák nélkül a Fidesz nem szállna rá az ellenzékre. De éppen ezért lenne nagyon fontos egy ellenzéki vezető esetében, hogy „lásson a pályán”. Felismerje, ha helyzet van, értékelje a kialakult állapotot, és ott helyben reagálja le. Lehetőleg úgy, hogy abból a kampány során profitáljon, és ne pozíciót veszítsen. Ehhez egyfajta pol-celebként viselkedni kevés. S mert az MSZP valóban lehetne potens tagja egy ellenzéki összefogásnak, talán megérné elgondolkodni egy kampányhelyzetben alkalmasabb vezetőn. Az internetes lehetőségeket, és a párt még mindig széles ismertségi bázisát ismerve még mindig nem lenne talán késő.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. október 30., szerda

A „Bajnai-gárda” felmentése lebénította a Fideszt

2013. október végén két akár politikai jellegűnek is tekinthető bírósági döntésre került sor egy napon, 2013. október 30.-án. Az egyik alapján a másodfok, szembemenve a korábbi elsőfokú ítélettel, letöltendőt szabott ki Újbuda korábbi polgármesterére. A másik ítélet alapján felmentették a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Fidesz-székházat elfoglaló fiatalokat. A bíróság és a politikai elvárások mérkőzése a mai napon döntetlennel zárult.

Molnár Gyula esetében ugyanis, noha az eljárás látszólag köztörvényes, nehéz elhessenteni az említett politikai felhangot, mivel az első fokhoz vezető eljárás is az önkormányzati választások megmérgezéséhez legjobban időzítve fordult be a célegyenesbe. A jelen ítélet pedig, mintegy mellékesen két évre eltiltaná a volt polgármestert a közügyektől. Gondolom sokakat egészen meglepő módon, mert így a bíróság egy látszólag független ítélettel biztosíthatja távolmaradását a következő önkormányzati választástól. Ami aligha lehet ellenére a népes kerületet igazgató jelenlegi, fideszes főembernek. Különösen, mivel például a Móricz Zsigmond körtéren még mindig csak a szétveretés állapotában leledző „Gomba” jól reprezentálja a polgármester ténykedését. A szétverés már remekül működik. Márciusban még úgy tudhatta a kerület, hogy ősszel átadják. Nem adták át. Talán majd jövő ősszel. Addig folytatódik a kifogáskeresés. Hoffmann Tamás számára, jelenleg bíróságilag garantált módon, üdítően magányos pályán.

A Fidesz székházába behatoló fiatalok esetében a politikai motívumok sokkal kézenfekvőbbnek látszanak. A felvonulásuk annak idején kifejezetten politikai akció volt. Békésen tiltakozva a kormányzati politika ellen, és végül Orbán Viktor saját korábbi mondatait felolvasva. Az, hogy a székház védelmére felvonultak ezeket a mondatokat is lehülyézték, igazán nem az ő hibájuk. Ahogy az sem, hogy olyanok mozdultak a Fidesz védelmében, akik például arcba-savazással gondolták feloldani tiltakozókat. Illetve már korábban bizonyították, és szükség esetén letöltött szabadságvesztésükkel is garanciát tudtak vállalni arra, hogy akár mások életén át is képesek megvédeni azt, amit, vagy akit, a szívükbe zártak. A bíróság azonban az ügy jelen állapotában felmentette a diákokat. Alighanem szembe menve a Fidesz elvárásaival is, mely már annak idején kellően telekürtölt mindent a Bajani-gárda keksz-visszautasító agresszivitásával.

A kormánypárt felkészületlenségét egyébként jól mutatja a Fidesz honlapján megjelent hírek spektruma is. A Molnár Gyula koncepciós jellegeket sem nélkülöző perét illető ellenzéki fellépésre ugyanis nagyon gyorsan reagáltak. Erre a többé-kevésbé kiszámítható ellenzéki reakcióra tehát alaposan fel voltak készülve. Mely felkészülés nyilvánvalóan csak akkor lehetett tökéletes, a közleményvázlat összeállítása csak akkor lehetett sikeres, ha az ítéletet nagy vonalakban előre sejthették. A gyors reakciót ebben az esetben nem hátráltathatta más, mint a tényleges reakciókból kiragadott elemekhez való hozzáigazítás időigénye. Nem így a diákok felmentése esetén, melyre órákkal a bírósági döntés után sem reagált hosszasan a Fidesz kommunikációs gépezete. Holott, amennyiben a reakció valós reagálás, és nem tartalmazza az előre felkészülés momentumait, akkor várható lett volna egy gyors és alapos válasz a kormánypárttól. A Pesti Központi Kerületi Bíróság azonban alighanem meglepte kissé Selmeczi Gabriella csapatát.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne dőlt volna ki a netre majd a Bajnai-gárdát emlegető újabb szöveg. Elvégre nem is igazi Fidesz-szóvivő az, aki ilyet álmából, vagy ítélet-kábultságából felriasztva nem tud legalább húsz percig sorolni. Ha pedig egyedül nem megy, akkor a KDNP fogja megmagyarázni, hogy a demokráciáért szót emelni a Fidesz székháza előtt miért nagyobb erkölcsi fertő az ifjúságnak, mint savazást emlegetni. Ezt előkészíti az a fideszes direktíva, hogy „a Fidesz szerint valakinek a magántulajdonába erőszakosan betörni nemcsak jogi, hanem erkölcsi kategória is”. Egyben jelezve azt, hogy érdemi válaszra nem, csak zavart kapkodásra futotta a meglepetéstől.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. október 28., hétfő

Orbán második vonalai

Forrás: Gépnarancs
Olvasom azt a látszólag uborka-szezonra utaló hírt, hogy Orbán Ráhel leszidta egykori tanárát, és hirtelen nehéz eldönteni a következő tennivalót. Nagyjából a szimpla elkeseredés és a sírva röhögés közti skálán ugyanis nehéz megtalálni azt a szintet, ahol az ember nem tudja kellően komolyan kezelni a hírt. Azt, hogy a hatalmi oligarchia második vonalának egyik, önerőből talán alig valaki tagja, beszól valakinek a dinasztia védelmében.

Nem azért verheti ki a hír a biztosítékot, mert az ember biztos lehetne abban, hogy a Városmajori Gimnáziumban nem tanítottak annak idején szerényebb képességű pedagógusok. De még azért sem, mert ne lehetnék biztos abban, hogy a diákok és pedagógusok között itt sem mindig teljes a barátság és testvériség. Mi tagadás én sem minden volt tanárommal kapcsolatban csak a dicséret hangjain artikulálnám a véleményem. Azonban a beszólás tárgya az, ami röhejes és egyben sírnivaló az adott esetben. Orbán Ráhel ugyanis azon akadt ki, hogy volt tanára közreadta azt a hírt a Facebook-on, ami Orbán Viktor kínos, indiai protokollfiaskójáról szólt. Egy füst alatt mindjárt koholmánynak is titulálva azt az esetet, amelyről videó-felvétel járta körbe a netet. De egy olyan dinasztiában, ahol a kedves papa nem képes a mobiltelefon használatára miért is tételeznénk fel az internetes videó megtekintését a vagdalkozás helyett. Az a beszólás, ami a volt tanítványa szülőjének kigúnyolását hánytorgatja fel, az lehetne helytálló, ha egy átlagpolgárról készült paparazzi-képről lenne szó.

Azonban Orbán Ráhelnek tudomásul kellene vennie, hogy a kedves papa jelenleg hazánk miniszterelnöke. Aminek nem csak olyan előnyei vannak, hogy az esküvőre számolatlan keretből kátyúzzák az utakat, és stadiont építenek a kert aljába is. Vannak bizony hátrányai is. Többek között a reflektorfény, a hibák leleplezése, és az, hogy rajta és testvérein kívül senki másnak nem az apukája. Még akkor sem, ha az atyáskodó diktatúrát építi. Ha pedig Orbán Ráhelnek ez nem tetszik, akkor beszélhet a protokollfőnökkel, illetve akár lebeszélhetné a kedves apukát az önjelöléséről a következő ciklusban. Amit a család második vonalbeli tagjaként talán jobb hatásfokkal tehet meg, mint a kormányfő párttársai. Ugyanis ahogy miniszterelnöknek lenni felelősség, a második vonalnak is lenne felelőssége. Még a családiaknak is. Amennyiben ezzel Orbán Ráhel, már akkor, ha tényleg ő a beszólás szerzője, csak a mások rendreutasításáig tud élni, akkor sajnálom, hogy a szakdolgozati vegzálása kapcsán szinte megsajnáltam. Mert ezek szerint, mint a fához túl közel hullott hatalmi almát, kissé érdemtelenül. Vagy csak őt is bedarálta azóta a nagyképűség variátora.

S erről eszébe jut az embernek, hogy tulajdonképpen a pártbeli második vonalnak is bőven van felelőssége. Az ugyanis a hatalmi sors könyvének pusztán a páratlan oldalain van megírva, hogy mit tehet meg önerőből egy miniszterelnök és pártvezér. Az ugyanis, hogy egy pártvezér meddig mehet el hatalma fitogtatásában mindig azok által kontrollált, akik a hatalom gépezetében olajozzák a csavarokat. Minél közelebb állnak hozzá a hatalomban, annál inkább. Mert a fékek és ellensúlyok rendszerében ezen a szinten az informális tényezők is nagyon fontosak lehetnek. Az emberi, baráti, ismeretségi viszonyokon alapuló hatások érvényesülése révén. Vagy akár az aktív, illetve passzív ellenállás szintjén is. Az tehát, hogy Orbán Viktor a hordón szónokolhat, és olykor önmagának, a saját múltjának is ellentmondó nyilatkozatokat tehet, vagy akár az egész országot égetheti egy protokollbakival, az nem csak Orbán Viktor felelőssége.

Ott találhatók a háttérben mindazok, akik nem figyelmeztetik, akik haszonélvezői a ténykedésének. S akik, szélsőséges esetben Orbán Viktorral végeztetik el a piszkos munkát. Még akkor is, ha a miniszterelnök meg van győződve eközben saját nagyszerűségéről, és ebben az említett második vonal még erősíti is. Nevét adva eközben egy lágyabb, vagy keményebb diktatúra, vagy egyes vélemények szerint egy fasisztoid rendszer kialakításához. Egy rendszerhez, amiben már az idegengyűlölet kapcsán sem képes a kommunikációs főkomornyik tényeket bemutatni az olykor személyeskedésbe csapó léggömbhámozás helyett. A rendszer mellé az alighanem majdan Orbán-korszaknak hívott, korszakhoz is nevét adva. Mely utóbbira a kormányfő talán még büszke is lesz. Mert sértettségén, pótcselekvési kényszerein, régóta találgatott tünetein keresztül alighanem feltűnés nélkül irányítható. Pontosabban számára feltűnés nélkül, de az embernek szólón szánni valóan. Még akkor is, ha benne csak az elektromos ekével összemérhető országot és világot megváltó gondolatok, csodafegyverek víziói zúgnak a megszervezett tapsorkán szüneteiben.

Azonban, miközben sokszor szólunk Orbán Viktorról, aki egyre inkább Pannónia géniuszának szerepében tetszeleg, mintha alig esne szó a háttériparosokról. Nem a talán megfélemlített beszédírókról, a túlteljesítési lázban égő csinovnyikokról, hanem azokról, akiknek jéghegyéből csak a csúcsok látszanak ki. S akik hideg, mondhatni jeges számítással söprik be munkájuk aligha megérdemelt jutalmát. Akár azon az áron, hogy majd Orbán Viktoron verik el a port. Univerzális bűnbaknak mutatva be, és akár az élmezőny közeléből megbuktatva. Azt követően, hogy kikaparta utódjának a gesztenyét. Annak, aki majd rá mutogat, mint a párt fekete bárányára, és beül az előmelegített székbe. Akinek már nem kell letörni a bíróságokat, alaptörvénybe iktatni a dinasztikus hatalmat, kiléptetni az országot az EU-ból, mert mindezt, és minden mást megtett már addigra Orbán Viktor. Aki után az elnöki székből akár kisebb engedményekkel is biztosíthatja a népet, és környezetét jóindulatának látszatáról.

Ismert recept ez a történelemből. Mondhatni unalomig ismert. Orbán Ráhelnek, ha ő az a bizonyos „Rachel Rasi Rachel”, tehát talán nem is annyira a miniszterelnök bakija miatt kellene szidni a tanárát. Hanem inkább azért, mert nem tanította meg neki a történelmet. Melynek ismeretében sokkal hatásosabban védelmezhetné a kedves papát. Ha akarná. Nem az ellenfeleitől, hanem a pártbéli jó barátoktól. Esetleg még orvoshoz is elkísérve. Hacsak nem zupál be a hataloméhes második vonalba. Az orbánista kor utáni haszonélvezők sorait gyarapítva. Elvégre ifjú asszonyként gondolnia kell a jövőre.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. október 27., vasárnap

Túllihegés a xenofóbia svédasztalánál

Részlet a Mi a magyar című kiállításról
Fotó: EISimay
Közel másfél évvel ezelőtt az Anti-Defamation League (ADL) közölt felmérést a hazánk befogadási attitűdjének nem is kicsit siralmas állapotáról. Mellyel kapcsolatban szinte azonnal megindult a kormányzati számháború. A történelem most a svéd televízió egyik adása kapcsán látszik ismételni önmagát. Ebben ugyancsak a magyarok és idegenek viszonyát feszegették. S szintén nem túl pozitív kicsengéssel.

Annyira nem, hogy Kumin Ferenc a Facebook-oldalán elhelyezett nyílt levélben gondolta első körön rendre utasítani Heller Ágnest az ügy kapcsán. Amire meg s született a címzett válasza. Ezzel végső soron az ügy lerendezettnek tekinthető lett volna, ha nem ismernénk a hazai politika híres túlreagáló képességét. Minden olyan esetben, amikor alkalom nyílhat némi kocsmaközépi melldöngetésre. Jól látszott ez az elhíresült német videó-műsorok kapcsán, melynek végeredményeként az is röhögő görcsöt kaphatott Orbán Viktor bohóc-királyságától, aki különben rá se fütyült volna a német gyermekműsorokra. S amire csak ráerősített a kormányzathoz feltétlen hűséggel tartozó, és a TV-székház felgyújtóit is hős forradalmároknak kommentáló hirTV válasza. Elvégre, ha nyalni kell, akkor nyalni kell. Bármi áron. Valahogy ez látszik körvonalazódni a svéd esetben is. Melynek újabb állomásaként nagyköveti szinten próbál meg beleugatni a hazai hatalom egy külföldi média ügyeibe. Mielőtt pedig bárki nehezményezné az ige használatát egy diplomata esetében, rögtön megkövetem érte Makkay Lilla stockholmi nagykövetasszonyt. Miközben sajnos a jelenségre, a spontán vagy parancsra zajló uszulásból elkövetett reakciókra nehéz kifejezőbbet találni.

Mert ahogy a németek sem igazán értették, a svédek sem igazán tudták magukévá tenni azt a mentalitást, ami különben csak autoriter uralkodók alattvalói esetében válik érthetővé. De mielőtt ezen próbálnánk eligazodni, érdemes lehet az alapproblémára is rávetni figyelő tekintetünket. Mert nyilvánvaló, hogy az sem érdektelen. Az idegenekhez, illetve a különböző vallású hazánk fiaihoz való viszonyunk ugyanis erőteljesen befolyásolhatják a mindennapjainkat. Márpedig a svéd közszolgálati televízió adása nem kevesebbet állított, mint azt, hogy hazánkban a legerőteljesebb az idegengyűlölet és az antiszemitizmus a környéken. Erre azt a választ adni, hogy a svéd televíziósok kérjenek bocsánatot legalább annyira rossz válasz, mint másfél éve módszertani vitákba bonyolódni. Ugyanis nyilvánvalóan nem a tényt cáfolja, hanem hírvivőt szeretné a földbe kalapálni. Ez még akkor is kommunikációs baklövés lenne, ha az állampolgár-társait olykor leállatozó publicista nem lenne a kormánypárt megbecsült tagja. A belügyi erőkkel vigyázott gárda-eskütételekről már szót sem ejtve adott esetben. Márpedig ez utóbbiak fényében legfeljebb azt lehet mondani, hogy nincs politikai antiszemitizmus, és Orbán Viktor nem hirdetett pogromokat. De azt állítani, hogy a kormánypárt, vagy a politika nem csendestárs néhány enyhén szólva is többértelmű megnyilvánulásban, ugyancsak nagyzolásnak tűnhetne.

Az idegenek elutasítása ugyanis nem a Duna-parton elhangzó sortüzeknél kezdődik. Ellenben volt már eset rá, hogy ott ért végett. Talán Kumin Ferencnek, illetve a nagyköveteket a mundér vélt becsületének védelmére utasítóknak ezen sem ártana elgondolkozni. Ahogy azon sem, hogy végső soron mit jelent a szegregáció, vagy az idegengyűlölet. Például érdekelne a Békemenetelők, vagy akár Kumin Ferenc véleménye arról, hogy mit szólnának gyermekük párválasztása esetén egy cigány, zsidó, néger, sárga, zöld, vagy bármi másban „idegen” fogadott rokonhoz. Amely véleményt alighanem sokkal inkább befolyásol a személyes attitűd, mint az adott esetben ismert „elvárt válasz”. Nem feledve persze, hogy egy olyan országban, ahol a szinte folyamatos volt a transzmigráció a történelemben, elég komoly ismerethiányt jelenthet fajiságot bárminemű formában felvető vélemény. Ám ez megint más vizekre vezetne.

A hazai idegengyűlöletet feszegető, a szegregációt felemlegető külföldi vélemények elleni fellépésnek sokkal hatékonyabb módjai is lennének, mint a nagykövetek telefonjai, államtitkárkákok nyílt levelei. Például, ha Kumin Ferenc bemutathatná azt a videót, amelyen Orbán Viktor beszédet mond a Gyöngyösi Márton képviselő antiszemita megnyilvánulását követő nagygyűlésen. Melyet rögtön követhetne a betiltott gárda utódszervezeteit szétkergető belügyi fellépésről készült felvétel közszemlére bocsátása, és a faji ellentétekből gyilkoló azeri baltás orgyilkosról, a letöltött büntetését követően, az itthoni börtön kapujában készült riportanyag.

Amíg azonban a miniszterelnöknek csak némi történelemhamisítástól sem mentes október 23.-i beszédre telik, és a fentebbi videók is okkal nem állnak rendelkezésre, addig kár rágörcsölni a külföldi visszhangokra. Pontosabban, előbb egy kis itthoni szálkaszedésre kellene a szemészeten jelentkezni a gerendák vizsgálata előtt.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. október 26., szombat

Orbán októberi komcsijai

Még mindig október 23. Holott tudom, sejtem, hogy sokan unják már a témát. Pedig sejteni lehetett, hogy hosszú vitasorozat kezdeteit vetette el. Miközben talán érdemtelenül keveset foglalkoznak Orbán Viktor vész-kancellári székfoglalójával. Mert a beszédét a permanens mozgósítások felvetésével aligha lehet másként értelmezni. Beleértve a csúsztatásokat és torzításokat is.

Nem utolsó sorban a Fidesz kedvenc homokzsákját, a kommunizmust is, mellyel kapcsolatban Orbán Viktor beszéde sokkal inkább volt egy önmúltfeledtető neofita kirohanás, mint megalapozott szöveg. Nem vitatva persze azt, hogy a saját múltjukat elfeledni, megtagadni kész, illetve megtagadni akaró hallgatóságnak ez kellett. Ehhez elég végigtekinteni azokon a képeken, melyeken jócskán feltűnik az a korosztály, amelyik végigszolgálta az MSZMP pártállami évtizedeinek egy részét. Nekik kell az a beszéd, ami képes át-, és újraértelmezni a saját személyes történelműket. Feloldást kínálva mindenért, amiért talán nem is kellene. Egyszerűen azért, mert ott és akkor, azokban az évtizedekben a rendszer csendes robotosának lenni a túlélés záloga volt sokszor. Ehhez nem kellett besúgónak lenni. Ahogy nem kellett az elitcsapathoz tartozva, párttitkárnak, KISZ-vezetőnek sem lennie valakinek. Mely utóbbiak közül különben a Fidesz számos tagot tudhatna felmutatni, ha ilyen leltárra merészkedne. S akik helyett, szinte biztosan nem került senki börtönbe az 1956-os eseményeket követően. Akárhogy is ezt szerette volna Orbán Viktor kommunikálni. Egyszerűen azért, mert a párt elit katonái, és rokonai számára nyitva voltak az állami munkahelyek és állami egyetemek. Korántsem a sínylődés útja volt az övék. Ha azonban a miniszterelnök arra gondolt, hogy az ő felemelkedésük útja a börtönbe és bitóra kerültek csontjain át vezetett, akkor egy igen ízléstelen metaforát sikerült kieszelnie a beszéd megírójának.

Ennél kicsit több szót érdemel talán az a kijelentés, ami alapján, a kormányfő szerint „háromszor ráztuk le magunkról a kommunista önkényt”. Utalva elsőként a Tanácsköztársaság megdöntésére. Ami kétségtelenül megdőlt, és a túlkapásai miatt alighanem kevesen ontottak krokodilkönnyeket ezzel kapcsolatban. Orbán Viktor történelemértelmezésével csak az a gond, hogy a Tanácsköztársaság leverésében nem kis szerepet kaptak a külföldi haderők. Például azok a román egységek, melyek Budapestig is eljutottak. Nem véletlen, hogy Horthy Miklós csak ezek távozása után vonulhatott be a fővárosba. No meg azt követően, hogy a Russel Clerk brit diplomata vezette Clerk-misszió november 5-i tárgyalásán ígéretet tett a katonai diktatúra elkerülésére. Ebből a szempontból a Tanácsköztársaság bekerülhet abba a sorba is, melyet a külföldiekkel támogatott harcleverések sora alkot. Horthy Miklós pedig a külföldiek által hatalomba segített magyar uralkodókéba. Ami senki érdekeit és bűneit nem csorbítja, csak egy miniszterelnöknek a részletek iránt sem ártana fogékonynak lennie.

Legalább egy kicsit. Ami például azt is megmutatná, hogy Nagy Imre nem a szélsőjobb irányából érkezett középre, hanem a baloldali hatalmat szolgálta korábban. Érdemeit természetesen nem csorbítja ez a körülmény, hiszen a baloldaliságnak mély történelmi hagyományai vannak azóta, hogy egy mártírrá vált judaista fiatalember lerakta annak alapjait. Így a baloldaliság ördögi eredetének képzete az egész kereszténység kigúnyolása és megcsúfolása lenne. Amiért joggal háborodhatnának fel azok, akik a vallást és frissen szerzett keresztény-konzervativizmusukat nem a hatalmuk alátámasztására akarják csak felhasználni. 1956, és Nagy Imre szerepét különben az eddigiek sem csökkentik. Akik azt hiszik, hogy igen, azok alighanem tényleg inkább a saját múltjukkal vannak elfoglalva, mintsem a történelmi hűséggel. Talán azért, mert még ott vonultak 1957 május elsején, és Kádárt éltetve, míg most a Békemenetben kiabálnak. Mert a tömeg bárkit felment és sokakat bátorrá tesz. Miként azt a diktátorok és tömeg manipulátorok régóta tudják.

S fizikailag a tömeg fölött állva még az is bátornak tűnhet, aki különben csak az önmeghasonlásban tud nagy eredményeket elérni. Elérkezve ugyanis Nagy Imre újratemetéséhez ugyanis azt látjuk, hogy Moszkvában már rég megszületett a döntés a csapatkivonásokról, mire egy borostás ex-KISZ-titkár elkezdte azt követelni. Nem annyira bátran, mint hangosan. Az azonban a jelen Orbán-beszédből teljesen igaz, hogy „a Szovjetuniót nem a szabad világ, nem is a vele szemben álló szuperhatalom döntötte meg”. A láncok eltöréséhez ugyanis egy olyan reálpolitikus ténykedése kellett, mint Gorbacsové. Aki világosan felismerte, hogy a kialakult világhatalmi, és világgazdasági állapotban nem tartható fenn a rendszer. Felismerve azt, hogy a nyitás esélye nélkül Oroszországnak sincs esélye. Elengedte tehát a gyeplőket, melyek nyomán valóban nemzetek sora kezdhetett önállóan sáfárkodni a saját további történetével. Nekünk az Antall-kormány jutott. Meg az a sors könyve, amit a pillanatnyi hatalmi ambíciók igyekeznek állandóan újraértelmezni. Ahogy a jelen kormány akár a történelmet is újraírná talán az új, ezt szolgáló intézettel.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. október 25., péntek

Tétényi Éva for President

Az október 23.-i ellenzéki klubtalálkozó több reflexiót váltott ki a kölcsönös vádaskodások és mutogatások következtében, mintha fizetett hirdetésekkel járulnak a közvélemény elé. S valamilyen szinten hatékonyabb reakciókat is eredményezett. Ha nem lenne alapvetően tragikomikus, akkor akár örülni is lehetne ennek, mert esetleg olyanok is felfigyelnek az ellenzékre, akik különben nem mérlegelnék a létét.

Így, miközben az MSZP, mint titkos összeesküvőre, Gyurcsány Ferencre mutogat, akár hálakönnyeket is ejthetne a Demokratikus Koalíció vezetőjének stratégiai érzéke nyomán. A kampánynyitányt feltűnőbbre aligha lehetett volna szervezni. Rámutatva arra a problémára is, ami Szárszó óta ott lebeg a levegőben. Arra, hogy nincs szükség egy elitista, vezérelvű, és szűk bázison alapuló ellenzéki „összefogásra”. Végső soron Gyurcsány sem igazán mondott mást. Azzal a kiegészítéssel, hogy nem lehet egyszerre egynél több ellenzéki miniszterelnök jelölt. A realitások keretein belül biztosan nem. Az egymásra mutogatást kiváltó közönségreakció sem igazán jelzett mást, mint azt, hogy összefogásra van szükség. Az, hogy ki indította be Mesterházy Attila beszéde során a kórust, végső soron mindegy. Ha nem lett volna rá igény, akkor cérnahangú kisebbség mondta volna csak a magáét. Ráadásul az MSZP elnöke egy spontán, helyeslő mondattal elvehette volna az élét az egésznek.

Ehelyett áll a bál, melynek során inkább az elszigetelődés, a megosztottság fokozódik csupán. Holott lenne realitása annak a gyurcsányi javaslatnak, hogy akár Bajnai Gordon, akár Meterházy Attila visszavegyen a nyomulásból. Erre is lehetett volna az a válasz, hogy „Te is Ferikém”. A tárgyalások megszakítása rossz válasz, mert alapvetően Orbán Viktor kormányzatát erősíti. Ami akkor sem jó megoldás, ha a választási törvények jelen állása alapján nem biztosan verhető a kormányzó kormányfő a választásokon. Azt üzenheti ugyanis, hogy az ellenzék bedobta a törülközőt. Ennél már csak az lenne rosszabb üzenet, ha a politikai iránytű a személyes, a képviselői fizetés irányába mutató ambíciókra állna be. Ezért is lenne jobb megoldás, ha tulajdonképpen a három, emblematikusnak tekinthető, ellenzéki vezetőből mindhárom hátrébb lépne. Egy negyedik, de mindenki által támogatható jelöltre hárítva át a jelöltség felelősségét.

A támogatottság alatt itt nem a pártok, hanem a választók általi támogatásra gondolva. A végső cél ugyanis olyan jelölt állítása, aki hiteles, és politikailag sem erőteljesen kompromittált. Nem a Fidesz szemében, mert annak központi kommunikációja úgyis rárepül mindenkire, aki mozog, hanem a választók szemszögéből. Ugyanakkor természetesen élveznie kell, illetve kellene az ellenzéki pártok támogatását is. Enélkül ugyanis csak a zabhegyezésben indulhat a jelenlegi választási rendszer alapján. Feltéve, hogy nem rendelkezik, a kormányzatival összemérhető, szinte korlátlan forrással. Ilyen jelölt azonban nem sok van a jelenlegi politikai menükártyán. Még azok sem feltétlenül taroznak bele ebbe a körbe, akik egy kisebb ellenzéki pártból érkezve különben emberileg sokaknak szimpatikusak lehetnek.

A kétségtelenül eddigi legpotensebb ötlet nem is a pártok köréből érkezett. Vagy legalább is nem nyilvánvalóan a pártok környékéről. A korábban a Facebook-ról kiszorított ellenzéki csoport, az Orbán lapjáról kitiltottak társasága II. dobta be a köztudatba. Név szerint Tétényi Éva esztergomi polgármester jelölésének felvetésével. Még az sem kizárt, hogy gegnek szánták. Annak illusztrálására, hogy jelenleg milyen helyzetbe navigálja magát a sok kirakat-anti-orbanista. Ugyanakkor érdemes lehet komolyan venni az ötletet. Már csak azért is, mivel Tétényi Éva a fentebb említett kritériumoknak szinte maradéktalanul megfelel. Saját pályán verte meg a korábbi fideszes polgármestert, és mert egyik korábbi kormánynak sem volt tagja, erodálódni sem tudott a korábbi kormányzatok alatt.

Ezért a magam részéről csak rábeszélni tudnám Esztergom első asszonyát, hogy jelöltesse magát. Illetve az internetes közösség jelölését fogadja el. Amúgy is legfőbb ideje lenne, hogy egy hölgy vezesse az országot. S mögé kockázat nélkül sorakozhatna fel az egész politikai ellenzék. Még akár a jobboldali, de Orbán rendszerét elutasítók is. Ezzel a korábbi Jobbik-támogatás úgyis kiesne, mivel Vona Gábor alighanem Orbán Viktorral lépne koalícióba. Némi páváskodás és táncolás után.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. október 24., csütörtök

Harrach előre kiszámított haragja

Vidám megelégedéssel az orbáni úton
A KDNP alatt ismét megdübbent a föld, és a dübörgés visszhangja betölti a mikrofonokat. A földzajt ezúttal is, mint annyiszor már a Fidesz aktuális irányvonalának kifejtése szolgáltatta. A visszhang pedig nem is késlekedett a pártkormány keresztes platformjának oldaláról.

Mint azt hallhattuk az október 23.-i beszédében, Orbán Viktor meghirdette a legújabb harcát, melyhez elvezényelte az összetartó felvigyázzt. Egyben nem kevés csúsztatást helyezett el a beszédében az ellenzékkel kapcsolatban. Ez nyilván termékeny talajra hullt azok fejében, akik nem nagyon fordítana figyelmet a beszéd ellentmondásaira. Esetleg hivatalból nem érzik szükségét annak, hogy az ellentmondásokra reagáljanak. Miközben természetesen megindul az a kommunikációs rendszer, amely már régóta bejáratott síneken vonatozik tovább. S amelynek része a KDNP-ként bejegyzett politikai lobbi-formáció is.

Ezúttal Harrach Péter érezte égető szükségét annak, hogy megpróbáljon ráerősíteni az orbáni mondatokra. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője azt kezdte fejtegetni, hogy „nem elég jó a kormányzás, azzal is szembesíteni kell az embereket, hogy milyen az ellenfél”. Ami sokat elárul arról, ahogy a magukat kereszténynek beállítani akaró politikusok a világot látják. Az ugyanis világos, hogy az ellenfél bemutatása ebben az esetben a karaktergyilkossággal határos lejárató-kampányt jelenti. Erre a Fidesz szóvivői már jó néhányszor szolgáltattak példát. Miközben persze Orbán Viktor sem fukarkodott ezzel. A 2006-os események kapcsán elfeledkezve a megemlékezésről a Kossuth téren fellépő képviselői, és a felgyújtott TV-székház, illetve a flaszterhajigálás tárgykörében. Harrach Péter tehát az ellenfél bemutatása helyett elmélázhatna azon is, hogy milyen formációban társultak a hatalomszerzés jegyében.

De nem tartok attól, hogy ilyesmire vetemedne. Párttársai sem nagyon szoktak foglalkozni a lelkiismeret ilyen apró-cseprő kérdéseivel. Ahogy azzal a politikai igazsággal sem, hogy amikor a hatalom mozgósít az ellenfél lejáratására pénzt, paripát, és erőt, akkor a lehetőségei tágasabbak az ellenzéknél. Óhatatlanul ellenségkép-képzéssé silányítva a bemutatást. Ezzel szemben a jó kormányzás bemutatása is elegendő lehetne. Ha nem tényekkel cáfolható túllihegési kampányt értene a kormányzat alatta. Ennek ugyanis a kiliheget köd a legnyilvánvalóbb hozadéka. Ami természetesen azért még alkalmas lehet a vakhit táplálására. Harrach Péter nyilatkozata tehát egyfajta elismerése lehet annak is, hogy az ellenfél lejáratása egyszerűbb feladatnak ígérkezik, mint a kormányzat tényszerű eredményeinek bemutatása.

Miközben azért nem árt arról sem megfeledkezni, hogy a választási kampány közeledtével az ellenfél ilyetén „bemutatása” könnyedén csaphat át egyfajta eretneküldözésbe. Ha másba nem, a KDNP-nek ebben tényleg lehet szerepe, amennyiben csatakoznak a középkor isteni kutyáihoz. De addig is legalább az már világos lehet, hogy a keresztes hatalmi platform nem fog ellenkezni az akár nyílt koncepciós eljárások, vagy a politikai ellenfelek bárminemű meghurcolása ellen. Amely hozzáállás lehet ugyan a kereszténység megcsúfolása, de jelentős hozadékkal, képviselői tiszteletdíjjal, és a hatalmi bográcsból fröccsenő mócsing szórási irányába való elhelyezkedéssel kecsegtet.

Andrew_s
Comments on Facebook

Október 23.-i alulnézet előnézettel

Az október 23.-án tartott beszédek, menetek szinte biztosan még sokáig fognak munkát adni az elemzőknek, és értékeléseket végzőknek. Ez rendben is van, hiszen sokan, sok mindent mondtak. Sokaknak. De azt csak a jövő fogja megmutatni, hogy elegeknek-e. Miközben azért kiderült, nem egy esetben sokat megtettek annak érdekében, hogy komolytalanná tegyék az adott rendezvényt.

Ha mások nem, hát az első értékelések. Ilyen például az a nyelvészeti természetű kérdés is, hogy a Békemenet molinójára miért nem futotta egy vessző felfestésére. Holott alighanem sokkal lényegesebb az, hogy maga a Békemenet vált a saját molinójával egy népes önellentmondássá Orbán Viktor beszédének a fényében. A miniszterelnök beszédírója, miközben hetet havat és botorságokat hordott halomba, elfelejtette Bayer „állatozó” Zsolt, vagy más menetvezető telefonszámát. Holott az „Aki agresszív fél” felirat kétségtelenül mókássá vált, miközben Orbán Viktor permanens szabadságharcról, háborúba készülésről, és hasonlókról zagyvált. Szinte teljes arzenálját felvonultatva az agresszióra készülő hadvezér demagóg kirohanásainak. Ezzel nyilvánvalóvá téve a saját maga által különben mennybe magasztalt Békemenet résztvevői számára, hogy gyáva. Nem kicsit, hanem nagyon.

Esetleg csak szimplán zavar támadt az erőben. Abban, amely a Harry Potter történeteivel foglalkozó könyvekben is lehetővé teszi egy kis sátor belülről naggyá varázslását. Márpedig ahhoz, hogy a rendezvények népsűrűség-becsléseinek hinni lehessen, ahhoz legalább ilyen szintű pálca-tudomány kellene. Erre mind a kormányzat, mind az ellenzék esetében, a 444.hu is rámutat. Felidézve azt az emlékezetes esetet, amikor kétmilliós Orbán-tapsvihart hazudtak a Kossuth térre. S ismét emlékeztetve arra a szemléletre, hogy „minél nagyobb, annál szocialistább”. Bár ennek alapján a kormányzati gyűlés nagyon szocialista volt, mert a lehetséges maximumérték laza négyszeresét kamuzta be Széles Gábor. Mintegy előrejelzés gyanánt. Azért persze Orbán Viktor beszéde is emlékeztetett a nagy szocialista elődök beszédeire. Csak éppen kis eltérésekkel. Amíg ugyanis, manipulációval vagy anélkül, de Rákosi Mátyás vezetésével a Párt valósan erős többségi támogatással került be a népképviseletbe, a Fidesz csak a választási matematikának köszönheti a képviselői székek kétharmadát.

Viszont kétségtelen, hogy gyakorlatilag ugyanazt az atyáskodó állam-modellt vázolta fel, miközben szerinte sokszor legyőzte a nép a kommunistákat. Erre nézve azért a történelmi hűséghez tartozott volna, hogy a Tanácsköztársaságot például éppen úgy külföldi erők verték le, amilyeneket a szabadságharcoknál emlegetett a miniszterelnök. Csak hát úgy tűnik külföldi erő és külföldi erő közt van különbség Orbán Viktor történelemkönyvében. A Budapestet 1919-ben sakkban tartó román seregek például ezek szerint pozitív hősökké váltak. Holott a fehérlovas tengernagy csak az ő kivonulásuk után merészkedett be a városba. Orbán Viktornak tehát nem csak a saját békemenetelőivel, hanem a történelemmel is sikerült ellentmondásba keverednie. Meg néha önmagával is. De ezt úgyis atomjaira fogják szedni a későbbi elemzők.

Ahogy az ellenzéki gyűlést is, ahol sajnos az ellenzéknek sikerült önmagával ellentmondásba keverednie. Nem kis részben szinte egyenes következményeként annak a folyamatnak, ami Szárszó óta megfigyelhető. S amiről magam is többször megemlékeztem már. Legutóbb az ünnep előtti időben, mely szkeptikusnak tűnő jelzéseket végső soron igazolták a történtek. Holott ez is olyan eset, amikor nem feltétlenül örül az ember, ha igaza van. Az, hogy a számháborúktól függetlenül sem voltak jelen százezrek, az még felületes szemlélődéssel is megállapítható volt. Az azonban már a részletek síkjai közé settenkedő jelenség, hogy a Demokratikus Koalíció, és Gyurcsány Ferenc némileg mintha valóban népszerűbbnek tűnt volna az ellenzék önjelölt vezéreinek várakozásánál. Az, hogy Mesterházy Attila beszédébe beszűrődött a valós összefogásra buzdító kórus, az lehet egyfajta szervezés eredménye. Azonban minden ilyen szervezés mögé valós emberek kellenek. A tömegek valós megszólítása helyett egyfajta duzzogásba menekülni az egy olyan polceleb szerep, aminek jelei már korábban is láthatóak voltak. De már akkor sem állt jól.

Forrás: Gépnarancs
De kár lenne azt hinni, hogy az MSZP egyedül viszi el a balhét. Valójában mindenki elviszi a balhé rá eső részét. Így a „közönségkapcsolat” hiányosságai az ellenzék esetében mindenkire visszaütnek. Hosszú távon különben azokra is, akik most lelkesen tapsolnak Orbán Viktornak. 1956 egyik tanulsága ugyanis az is lehetne, hogy ugyanazok a tömegek támogatták Nagy Imrét, a baloldali reformert, mint akik előtte tűrték Rákosi Mátyás rendszerét. Ami azt mutatja, hogy idővel, egy kis haszonélvező réteg kivételével széles rétegek szívták meg a lelkes hozsannázásuk jutalmát. Mert ugyanazt kapták jutalmul, mint az ellenzékük büntetésből.


Andrew_s
Comments on Facebook

2013. október 23., szerda

Egyenes és csalárd gondolkodás

A címmel kapcsolatban rögtön igyekszem leszögezni, hogy nem Orbán Viktor október 23.-án tartott beszédére utal. A cím ugyanis nem más, mint egy réges-régi könyv címének fordítása. Robert H. Thouless először 1930-ben jelentette meg „Straight and crooked thinking” című könyvét, melynek az ezt követő kiadása 1953-ban, míg legutolsó, immár részben átdolgozott, ötödik verziója 2011-ben látott napvilágot.

A könyvvel kapcsolatban csak megerősíthető az a vélemény, hogy a különben pszichológiát tanító, és egy ideig a Society for Psychical Research elnöki tisztét is betöltő szerző nem elméleti kifejtéssel, hanem sokkal inkább egyfajta kézikönyvvel szolgál művében. Annyira, hogy nem egy esetben szinte a gyakorlatból visszaköszönő gondolatok olvashatóak benne. Ezt mutatja az is, hogy a könyvben függelékként közölt egyfajta összefoglalást nem egy esetben olvashatjuk kritikai munkákban, vagy például a meggyőzésen alapuló módszerek ismertetése esetén. Így „A meggyőzés 38 csalárd trükkje” idézetre kerül Sipka János István által „Meggyőzés a Network 21-ben” címen publikált művében. Ennek a műnek az alcíme ("Hogyan kovácsoljunk magunknak milliók álmaiból milliárdokat") ugyan utalhatna a korrupciós politikára, illetve a politikai korrupcióra is, de nem. Itt sem sérül az, hogy nem Orbán Viktor beszédéről, illetve a kertek alá vasutat építő közgépesített politikájáról van szó.

Annak ellenére sem, hogy az említett 38 pont nem kis része kipipálható a populista demagógiára épülő beszédek, politikai fordulatok, vagy akár a hétköznapok politikai retorikája kapcsán. De mielőtt akár ennek ürügyén aktuálpolitikát keresne valaki a jelen sorokban, érdemes a mű kiadási évszámaira tekinteni. Az 1930-as évszám alapján sokkal inkább forgathatta volna Hitler és tanácsadói köre, mintsem a mai magyar miniszterelnök. Goebbels olvasmányainak listáiról ellenben nincsenek adataim. Igaz, azt ezt követő kiadások már „játszhatnának”, hiszen akár a neten is elérhetőek lehetnek. Azonban kár lenne talán feltételezni egy mai felelős politikustól, hogy egy olyan könyv alapján „készül” a politikai megmérettetésre, melyet akár az ilyen húzások leleplezésére is fel lehet használni. Az tényleg egyfajta csalárd gondolkodásra vallana. No meg olyan olvasottságot tételezne fel, ami méltatlan vád lenne a miniszterelnök beszédei alapján az azt összeállítókra nézve. Az említett beszédek ugyanis sokkal inkább egyfajta spontán, indulati demagógiára építenek, mintsem átgondolt meggyőzési stratégiára. Így minden átfedés a miniszterelnök beszédei és az említett, különben olvasásra mindenképpen ajánlható könyv mondandói között csak a véletlen műve lehet.

Kedvcsinálónak álljon itt a már említett függelék (Thirty-Eight Dishonest Tricks Which Are Commonly Used In Argument, With The Methods Of Overcoming Them) pontsora a Szkeptikus Társaság nyomán:

  1. Érzelmi töltésű szavak használata
  2. Állítás, amely a "minden" minősítést implikálja, de csak "néhány" minősítő igaz.
  3. Bizonyítás kiválasztott példákkal
  4. Ellenfelünk állításának felnagyítása akár ellentmondással, akár félreértelmezéssel
  5. Egy érv alapos cáfolatának kivédése szofista fordulattal.
  6. Eltérítés újabb kérdéssel, melléktémával vagy lényegtelen ellenvetéssel.
  7. Bizonyítás következetlen érvvel
  8. Az az érv, hogy ne küszködjünk X-szel, ami elismerten rossz dolog, mert van egy még rosszabb Y, s erőfeszítéseinket az ellen irányítsuk
  9. Azért javasolni elfogadásra egy álláspontot, mert az a két véglet közötti közép
  10. Rámutatni egy érvelési forma logikai helyességére, miközben premisszái kétes vagy valótlan tényeket tartalmaznak
  11. Logikailag megalapozatlan formájú érvelés alkalmazása
  12. Körben-forgó érvelés
  13. Olyasmivel érvelni, ami maga is bizonyításra szorul
  14. Egy szavakra vonatkozó kijelentést úgy vitatni, mintha az tényekre vonatkozna, vagy nem elválasztani az állítás szavakra vonatkozó részeit, ha az mindkét félét tartalmaz
  15. Úgy adni elő egy tautológiát, mintha ténybeli ítélet volna
  16. Spekulatív érv alkalmazása
  17. Egy kifejezés jelentésének megváltoztatása az érvelés során
  18. Olyan dilemma alkalmazása, amely figyelmen kívül hagyja, hogy lehetőségek folytonos sora húzódik a két bemutatott véglet között
  19. A kontinuitás tényének felhasználása arra, hogy kétségbe vonjuk két dolog különböző voltát (a "szakáll érve")
  20. A definíció jogosulatlan használata vagy annak követelése
  21. Sugalmazás ismételt állítással
  22. Sugalmazás határozott fellépést alkalmazva
  23. Sugalmazás a presztízsre támaszkodva
  24. Hamis presztízs
  25. Ál-szakzsargonon alapuló presztízs
  26. Úgy tenni, mintha nem értenénk, s ezt presztízzsel támasztani alá
  27. Olyan kérdéseket alkalmazni, amelyek a másikat magára nézve romboló beismerésekre vezetik
  28. Puszta tekintélyre hivatkozni
  29. Egy kétséges állítással szembeni ellenállást leküzdeni azáltal, hogy előrebocsátunk néhány könnyen elfogadható állítást
  30. Egy kétes állítást oly módon megfogalmazni, hogy az illeszkedjék a hallgató gondolkodási szokásaihoz, vagy előítéleteihez
  31. Egy érvelés premisszáiként előre megemésztett gondolatok általánosan elfogadott megfogalmazásait alkalmazni
  32. "Mindkét oldal mellett sok minden felhozható, ezért nem lehet a kérdést eldönteni", vagy bármely más megfogalmazás, amely akadémikus kívülálláshoz vezet
  33. Érvelés tökéletlen analógiával
  34. Érvelés erőltetett analógiával
  35. Feldühíteni az ellenfelet, arra számítva, hogy akkor rosszul fog érvelni
  36. Hazabeszélés
  37. Azért javasolni vagy elvetni egy állítást, mert gyakorlati következményei vannak a hallgatóra nézve
  38. Az érvelés céljából előítéleteket vagy indítékokat tulajdonítunk az ellenfelünknek

Az október 23.-án, vagy bármikor máskor elhangzott kormányfői megnyilvánulások és a pontsor közt keresse meg az a kedves olvasó az átfedéseket, aki mindenképpen a populista meggyőzéstechnikákat szeretné megtalálni az említett beszédekben.

Andrew_s
Comments on Facebook

2013. október 22., kedd

Kivel Együtt az Ellenzéki Október?

Egy évvel ezelőtt még sokan találgatták, hogy Bajnai Gordon visszaköszönése a politikába mit hozhat. Naivan, álnaivan, vagy szkeptikusan. Ki miként. A Kormányzó Párt részéről alighanem némi pánikkal. Nem is teljesen ok nélkül, és máig észlelhető jelekkel adva félelmüknek hangot. Azóta sok víz lefolyt a gátak mentén.

Az akkori várakozások sok szempontból indokolnák egy Godot-ügyi bizottság megalakítását az ellenzéket szemmel követők részéről. Az ugyanis szinte teljesen biztossá vált, hogy az kormányváltó szövetség létrejöttének színhelye szimbolikussá is válhat. Az A38-as hajó ugyanis egy állóhajó. Jelképezve azt, hogy az ellenzék önjelölt vezérerői állnak egyhelyben, miközben az események elfolynak alattuk és mellettük. A várakozásokhoz képest pedig jelezve azt, hogy ez a hajó még állva is elmegy lassacskán. Nem kis részben azért, mert nem elég azt látni világosan, hogy mit nem akarnak, miközben a célokból csak egy kis szegmens látszik. Az a cél, hogy a hatalmat megszerezzék Orbán Viktor pártjától. Ami a jelen centralizált, és a népi demokratikus diktatúrákra hasonlító rendszert figyelembe véve, kétségtelenül nem kis feladat. Ha azonban ez felőrli minden erejét a szövetségre lépetteknek, akkor mi lesz azután?

S ez az a kérdés, melynek tüzes neonbetűi ott villódznak lassan egy éve. Azóta, amióta először látszott úgy,hogy az ellenzék némely erői sokkal kormánypártibb gesztusokkal élnek,minta kormányzat. Azt mérlegelve, és kommunikálva hosszasan, hogy kivel nem akarnak összefogni az ellenzéki összefogás jegyében. Listavezetővé téve például egy olyan pártot, a Demokratikus Koalíciót, melynek vezetője akkor és azóta is szinte Orbán Viktor egyetlen potens kihívója lehet. Azon a grundon, ahol a Vezér játszik, mindenképpen. S lehet Gyurcsány Ferencet szeretni, vagy nem szeretni, az ellenzék részéről momentán nem igazán tudnak jobbat javasolni. Az ugyanis nem javaslat, hogy ketten szépen összeülnek, egy hajóra települnek. Aztán kicsit tanakodnak, és jelöltet állítanak. Márpedig a sokat emlegetett szárszói kézfogó óta leginkább csak erről hallani. Mondhatjuk: Hallali! De ettől még igencsak kevés ez a brummogás a nagy, országos mackósajtban. Egy éve ugyanis még úgy tűnt lehet ebből a Gordon-gyerekből valami. Például miniszterelnök.

Aztán szépen, lassan, de biztosan lejátszotta magát a színpadról. Talán a névválasztás fétise nyomta agyon az elmúlt évben, de talán nem. Az azonban biztos, hogy az „Együtt” aligha jó jelkép egy pártnak, melynek szövetségi politikája alig szól az együttműködésről. S nem csak a DK-val, hanem a jelen tudásunk szerint az MSZP-t leszámítva mindenkivel szemben. Bajnai Gordon pedig mégiscsak ehhez a párthoz csapódott. Vagy a párt kondenzálódott körülötte. Mára már szinte mindegy is. Mert egy év sok vizet lehordott a gátak mentén. A gátak hiánya pedig nyilvánvaló gátlástalansághoz vezet. Mellyel szemben a valós együttműködés lehet védelem, de minden más pótcselekvéssé silányulhat. Jól mutatják ezt a hétköznapi reakciók, melyek mindenki számára értő barométerként jelzik a közhangulat nyomásviszonyait.

Nyilvánvalóan azt is, amely erővel a kormányzat akar elnyomni minden ellenzéki kezdeményezést. De azt is, hogy milyen gyenge suttogás az ellenzéki dübörgés. Elég az utóbbi hónapokra visszatekinteni. Ugyan hányan jelentek meg Orbán szobrát ledönteni? Márpedig, ha világos a szó, talán a visszhang is érthető. Ha a visszhang elmosódott, ott szólítása is hézagos lehet. Jól látszik ez az elmúlt évben, amikor az ellenzéki rendezvények látogatottsága nőtőn csökkent. Érzékeny mérlegként jelezve az elitista kommunikáció, a „nőjetek fel hozzánk” szemléltének hiábavalóságát. S itt vissza is kanyarodhatunk Délre, Bajára. Oda, ahonnan most éppen a videó botránya örvénylik kifele. Vitákat generálva arról, hogy az érdekkedvezményezett Fidesz keze, vagy valami kétbalkezes ellenzéki lába lógott-e rá a képkockák szerzői jogára. Holott az egész csalási vita kicsit a pótcselekvés műfaja.

Mert tegyük fel, hogy az ellenzék tényleg összefog, és tényleg képes ígérgetés, és jópofizás helyett valóban megszólítani százezreket. Ebben az esetben a Fidesz legfeljebb karhatalommal védhette volna ki az ellenzéki szavazatok özönét. Mit számítana pár száz, vagy akár ezer vett szavazat a másik százezerrel szemben? Erkölcsileg sokat, de számszakilag keveset. Ahogy országosan sem lesz jövőre másként. Ha tehát egy év múltán, 2013. októberének 23-án továbbra is csak a köd marad említésre méltó kísérőjeként az ellenzéknek, akkor ködevésből fog legfeljebb vizsgázni a két önjelölt ellenzéki zseni. A kísérőnek hívott vendégművészekkel egyetemben. Míg kérdés maradhat, hány embert tud majd megszólítani. Együtt? Kivel?

Andrew_s
Comments on Facebook

Mikrobi szerzői centenáriuma

A mai középosztálynak a napi politika szemlélése közben igen komolyan az lehet az érzése, hogy ezt már egyszer látta, vagy hallott róla a családban. Azoktól, akik átélték az 1950-es éveket. Míg mások szinte úgy közlekednek a világban, mintha az 1990 előtt nem is létezett volna. A saját előtörténetükkel együtt. Azzal az előtörténettel, melyben nem csak politika, vagy nem csak a közvetlen politika létezett. S amely korszak egyik emblematikus szereplője még csak nem is ember volt.

Az egyik talán legnépszerűbb, folytatásokban hallható, és az ifjúságot megcélzó rádiójáték főszereplője ugyanis Mik Róbert, azaz becézve Mikrobi volt. Alighanem sokak gyermekkorát átlengedezve a mostani ötvenesek közül. Utazva vele az űrön át, vagy csatangolva a Holdon. Sokszor sokkal inkább mutatva fel az igazi barátságok értékét, jellemzőit, mint azok az élő emberek, melyek az iskolákban, a mindennapokban körülvették a hallgatóságot. Ugyanakkor szinte mérnöki pontossággal ábrázolt a kor technikájából extrapolálható lehetőségeket, és a hiteles ismeretterjesztés nyelvén szólt a természet ismert tényeiről. Végső soron igazi tudományos műsort nyújtva fantasztikus, és nem egyszer fantasztikusan emberi kerettörténetbe csomagolva. Mégpedig egyáltalán nem véletlenül, hiszen Mikrobi megálmodója valóban mérnökember volt. Az a Botond-Bolics György, aki most lenne száz éves, ha élne. Aki, eredetileg jogászként végezve, talán tényleg értőn tudott valamit az emberekről is, akiknek a technikához fűződő kapcsolatát több műve is feszegeti.

Beleértve a azt, amibe talán mindent belesűrített, amit csak tudott a gépek, és az emberek, valamint az emberek és az emberek kapcsolatáról. Mert a „Redivius tüzet kér” című könyve azért sokkal inkább szól rólunk, mint a Mars egyszer volt lakóiról. Még akkor is, ha a gépek korlátozta, a mechanikus logika által szabályozott, és a csak a kötött szabályokon keresztül gyámolított világ látszólag az idegen bolygó terméke. Mely ütközik a földi pszichikummal, és valóban szinte kriminalisztikus helyzeteket produkál. Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk a könyv erényeit, nem árt figyelembe venni a születésének idejét sem. A Táncsics Könyvkiadó, mely a szerzőnek is munkahelye volt, 1969-ben jelentette meg a könyvet. Alig valamivel az éppen aktuális, a szocializmus kötöttségeit kicsit enyhíteni szándékozó „Új mechanizmus” indulását követően. No meg persze a Varsói szerződés tagállamainak csehszlovákiai szerepvállalását követően. Amikor sokaknak lehettek némi elképzelései a túlzásba vitt, erőszakos gyámkodás mindennapjairól. Mert Botond-Bolics György oly korban alkotott, amikor nem csak a sorok, hanem azok köze is ismeretet hordozott.

Talán ezért is fordult inkább a fiatalabb generációk ismereteinek bővítése felé. Erről ma már aligha kérdezhetjük meg. Ahogy arról sem, hogy neki mennyire lennének ismerősek a mai viszonyok. Miközben a múlt század közepét alig követően írt művei ma is lehetnek, lehetnének szórakoztatóak. Ha nem is háromdimenziósak. De talán elgondolkodtatóak. A tudományos fantasztikum terén születettek mindenképpen, hiszen a technikai tárgyú, műszaki könyvei szinte biztosan túlhaladottak. Ami azonban biztos, hogy a sokszor szinte elfeledett író mindenképpen megérdemli, hogy születésének centenáriumán szót ejtsünk róla. Emlékezve Mikrobira, Rediviusra, képzeletben egy évezredet töltve a Vénuszon. Adózva ezzel a szerzőnek, akinek művei szinte biztosan sokakban vetették el a műszaki, a tudományos pálya felé fordulás magvait. Biztosabban, mint a pártdirektívák.

Andrew_s

Comments on Facebook