Abortusz(turizmus)unk mindennapjai

Del Parson festményén Jézus
gyermekeket áld meg.
Forrás: www.lds.org

Az abortuszturizmus szinte folyamatosan téma, mert az egyes államokban uralkodó hivatalos hozzáállás a művi terhesség-megszakításhoz erősen eltérő. Annak idején, a rendszerváltás előtt hazánk volt az egyik regionális abortuszközpont. Míg az utóbbi években inkább hazánkból mennek más országokba, elsősorban Ausztriába a nem kíván terhesség megszakítása érdekében.

Noha a napokban jelent meg ennek a jelenségnek a fokozódásáról, feldübörgéséről egy hír, a tendencia nem idén kezdett erősödni. Nem kis részben annak köszönhetően indult meg egyfajta növekedése az ilyen utakra vállalkozók számának, hogy hazánkban a korányváltás egyik mellékhatásaként az abortusztabletta betiltása mellett ált ki a politika. Ennek hatására 2012-ben már az abortuszturizmus szinte folyamatos erősödéről szóltak a tudósítások. Amibe igen komoly szerepet kapott az alaptörvénybe belobbizott KDNP-s szemforgatás is a magzatvédelemmel kapcsolatban. Ami igencsak egy neoratkoista indíttatású nemzetszaporítási szemléletet takar. Függetlenül attól, hogy milyen ideológiai köntösbe csomagolják. A gyermekvállalási kedv ugyanis általában nem a gyermekszülést előíró törvényi előírásoktól lesz nagyobb.

A törvényi előírás, vagy az informális kényszer sokkal inkább egyfajta erőszakká teszi azt. Ezt az eredeti ratkóizmus évei alatt megtapasztalhatta már a társadalom. Azt pedig a történelem bizonyította be, hogy a legszigorúbb tiltások sem állítottak gátat a magzatelhajtásnak. Azonban nyilvánvalóan sokkal veszélyesebb módszereket alkalmaztak, mint az orvosilag segített abortusz esetében. Ami nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy a terhesség megszakítása kívánatos lenne. De az is nyilvánvaló, hogy gyermekvállalás nem csak arról a tizenegy percről szól. Már akkor, ha valaki felelősséggel gondolkodik a jövő nemzedékről. Ebben az esetben a gyermeknek nem csak a puszta életét, hanem felneveléséről is szól a történet. Amibe a biztosítható életkörülmények mérlegelése is beletartozik. S persze a társadalom fogadókészsége is. Amely utóbbival kapcsolatban rajzolódik ki legjobban a politika kétszínűsége.

Ahogy azt Rétvári Bence nyilatkozatai rajzolták ki, a politika sok szempontból különbséget igyekszik tenni az egyes családok között. Az egyik oldalon szinte Ratkó Anna nyomdokaiban lépve, míg a másik oldalon alig téve valóban valamit a gyermek felelősséggel való vállalása iránt. Miközben a szélsőséges, a fasizmussal sem minden rokonságot megtagadó szólamok is dübörögnek egyes embercsoportokkal kapcsolatban. Az abortusz iránti igény csökkenése tehát aligha fog várhatóan csökkenni. A gyermek ugyanis nem kampányfogásként születik a világra. Még akkor sem, ha egyes politikusok a kampányban is felhasználják családjukat. A család gyermeknevelő minőségét nem az abban szereplők tenyészállapota határozza meg. Ahogy a kampánycélból hangoztatott teoretikus családbarátság, és a valós költségekhez képest legfeljebb alamizsnának ható eseti pénzosztás sem megoldás egy gyermek évtizedeken átívelő programjában. No meg az abortuszon való sopánkodás sem.

De nyilván nem érdemes a szólamversenyt elkezdeni ezen. Azt mindenki ki tudja számolni, hogy a gyermeknevelés családi költsége a gyerekcipőtől az iskoláztatásig milyen költségekkel jár. Még azt sem állítva, hogy a politikai kurzusok egyike angyal, míg a másika ördög lenne ezen a téren. Az azonban felmérhető, hogy melyik politikai kurzus kezeli a kérdést Ratkó Anna fénykorának megfelelő szemlélettel.

Andrew_s