2014. március 9., vasárnap

Lózungcsokrot a nőknek

Varga köszönti a nők képviselőit
Forrás: Fidesz
A címben szereplő ajándékot nyújtotta át a kormánypárt a Nemzetközi Nőnap tiszteletére. Ebben a pénzügyérnek, Varga Mihálynak, illetve a kamerasztár Zsigó Róbertnek osztottak lapot. Honlapot. A Fidesz.hu –n. Abból a célból, hogy fényezzék a kormányzat nőkkel kapcsolatos ténykedését. Akikkel szemben ismerten az a központi elvárás, hogy szüljenek gyereket, feküdjenek, ha kívántatnak, és főleg mindezek elmulasztásakor, de egyébként is: legyenek ütésállók.

E két utóbbi fontos szempontot Varga István és Balogh József munkássága kapcsán tudhattuk meg az elmúlt évek során. Talán említeni sem kell, hogy sem ezek, sem a központi családkép felülvizsgálata, és akár a biológiai családmodell nem szerepelt a Fidesz nőnapi üzenetei között. Ahogy a családon belüli erőszak elleni fellépés domborítása is elmaradt. Pedig, sarkítva azt, hogy „Zsigó Róbert leszögezte: a Fidesz minden élethelyzetben a nők mellett áll”, megjegyezhető lenne: nem mindegy miként. Pofonra emelt kézzel, vagy a pofontól megvédőn? S akkor ott motoz a kérdés: hogy is volt azzal a maszatolással Balogh József fideszes polgármester esetében? De persze nyilvánvaló, hogy puszta véletlenségből maradt ki az erőszak elleni védelem Zsigó Róbert beszédéből. Miközben azért némi bajnaizásra azért futotta a szóvivőtől. Miközben az idézet szlogent már napokkal korábban „lelőtték” a kormánypárt honlapján. A szóvivő tehát valójában tényleg csak felmondta a leckét. De egy pártpapagájnak ez is a dolga.

Ellentétben a felelős miniszterekkel. Varga Mihály nyilatkozatától tehát elvileg több lett volna várható, mint egy általános szóvivőétől. A gazdasági miniszter sietett is leszögezni, hogy a kormány sokat tett a nők munkaerő-piaci helyzetéért. Ez a szöveg ugyan inkább az erőforrásügy miniszteré lehetett volna, de Balog Zoltán nem mondott ilyeneket. Talán felgerjedt lelkészi esküje a hazugság tilalmával kapcsolatban. Azon a fránya erőpiacon ugyanis töretlen a bérszakadék. Miközben a kisgyermekes anyák alighanem tudnának mesélni a lehetőségeikről. Ezzel kapcsolatban Varga Mihály akár igazat is állíthatott azzal, hogy: „egyre közelebb került a helyzet, amelyben a nőknek, édesanyáknak nem kell választaniuk a munka és a család között”. Mivel kiszorulnak a munkaerőpiacról. Tehát nem kell választaniuk. Nincs mit választani. Gyermekkel jó eséllyel nem kapnak ugyanis érdemben megfizetett munkát. De ez nyilván nem igaz azokra, akik a nők képviseletét felvállalták a miniszteri pogácsázáson. Csupa olyan kisemmizett, a közmunkáscsalád mindenre elég 47 ezréből gazdálkodó hölgy, mint Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos és a Fidesz nőtagozatának vezetői. Pelczné Gáll Ildikó és Király Nóra.

Az ő munkaerő-piaci helyzetükkel április 6.-ig biztos nincs gond. Jó eséllyel, ismerve a jelenlegi ellenzék ténykedését, azt követően sem. Már csak a többi százezrek, milliók helyzetével kellene tenni valamit. Amíg a gyermekszülést is nem sikerül outsourcolni. Leginkább a leginnovatívabb, a hazai kilábalást leginkább segíteni képes fiatalok esetében. A világ más országaiba.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése