2014. június 21., szombat

Közhelyekre felkészülni! Választás!

Forrás: ATV
Egy politikai szerveződés esetében tulajdonképpen triviális, hogy közösségként működjön. Ha nem úgy működik, akkor nehéz akár pártokról is beszélni. Tóbiás József frakcióigazgató tehát alapvetően egy szép vaskos közhelyet fogalmazott meg az MSZP feladataként. Zalaegerszegen. Míg másutt mások próbálkoztak reanimálni az ellenzéket.

Tóbiás József különben azt is mondta, hogy az MSZP dolga a közjót szolgálni. S most kérdem én: melyik épeszű politikus fog mással kampányolni békeidőben. Például azzal, hogy: „Szavazz rám, és minden rosszabb lesz!” Ezt a Fideszben sem mondták. Csinálják. Mert ők a tetetett tettek emberei. Továbbá az is leszögezésre került az MSZP jövőbeli cselekvési programjaként, hogy „Nem úgy fogjuk folytatni, ahogy az elmúlt négy-nyolc évben tettük, másképp kell mást csinálnunk". Ehhez az éleslátáshoz és retorikai erőhöz igazán csak gratulálni lehet. Azért persze az MSZP és az egész ellenzék, de leginkább az ország szempontjából csak remélni lehet, hogy a frakcióigazgató ezt követően megissza az esedékes sört, majd kialussza az egészet. Ha ugyanis csak ilyen közhelyekre futja, akkor régen rossz. Különösen azért, mert az, hogy nagyon másként kellene sok mindent csinálni, az nem újdonság. Már a tavalyi szárszói kerti-partin, illetve azt követően sem volt hatalmas nóvum. Legfeljebb a saját személyes törekvésektől szelektíven megvakult politikusoknak. Mert azért kár lenne azt hinni, hogy csak a kormányzat képes szűklátókörű embereket kiemelni a jól megérdemelt szürkeségből.

Alkalmasint a Szárszón ismét összejött a találkozó Farkasházy Tivadar humorista és lapszerkesztő jóvoltából. XIII. alkalommal, és számos ellenzéki vezető részvételével. A megjelentek mondatait és akár a puszta jelenlétüket szinte biztosan elemezgetik majd a jövőben. Annak ellenére, hogy alapvetően magánrendezvény. Ahogy az volt az előző is. Nyilvánvalóan azokkal a résztvevőkkel, akiket a házigazda meghív. Ezért az elmúlt évben is méltánytalan lett volna a meghívotti kör kiválasztása tekintetében szót emelni bárki ellen, vagy bárki mellett. A múlt nyáron sem az volt a gond, hogy kik voltak jelen, hanem az, hogy a megjelentek felültek egy önmaguknak kitalált látszatnak. Annak, hogy a széles választói környezet számára számít az, hogy ott, a kiválasztottak megrostált körében, ki mit mond a világról, egymásról, a másik hátáról. Mely mondatok különben lehetnek akár érdekesek is. Csak nagyon szűk a hatáskeresztmetszetük.

Ahogy a legkiválóbb egyetemi tanár legjobb gondolatai sem jutnak tovább a szemináriumi terem falainál, ha csak a nekik érthető zsargonban, és csak számukra érthetően fogalmazódnak meg. Farkasházy Tivadarnak természetesen szíve joga csak egy kiválasztott értelmiségi körből válogatni vendégeket. Művészeket, filozófusokat, és akár politikusokat. A múlt nyári rendezvényen sem volt másként. A színpadra felállított, ellenzékről delegált álompáros el is vesztette a választásokat. Nem kicsit, hanem alaposan. Jobbára azért, amire az MSZP-ben lassan ráébrednek. A választásokon nem csak az a szűk értelmiség ad le szavazatokat, akiket egy elitista, illetve olykor vezérelvű, csapat meg képes szólítani. Ez a múlt ősszel is világos volt. De egy választási bukás kellett ahhoz, hogy néhány politikusnál felgyulladjon a villany. Azért, ha az MSZP leendő elnökként bemutatott frakcióigazgató csak közhelyeket képes pufogtatni, akkor az a villanykörte csak a pincében maradt bekapcsolva.

Talán a tavalyi találkozó utóhatása mondatta azt az Egyenlítő szerzőjével, hogy Szárszóra politikailag találkozni nem érdemes elmenni. Lehet, hogy tényleg nem érdemes. Ugyanakkor kár lenne azt elvárni, hogy otthon maradjon az a mérvadó értelmiség, aki csak ott képes, és csak egymás számára megmondani a tutit. Az az egyes politikusok feladata,, hogy eldöntsék a kezelés módját. Például udvariasan meghallgatva a zárt egylet tagjait, majd gyorsan elfeledkezve az egészről. Az önkormányzati választásoknak minden esetre kár lenne azzal a munícióval nekifutni, ami már tavaly is csak üres pufogtatásra volt elegendő.

Andrew_s


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése