2014. november 30., vasárnap

Super Victor - dilemma

Nagy bajban lehet, azt hiszem, a Szijjártó-csapat. Főhet a fejük rendesen, hogy országos sikert, vagy nemzetközi sértődést sugalló kampányt indítsanak-e? Ez alighanem mostanság fogósan ravasz kérdés lehet arrafele Azt követően legalább is, hogy megválasztották a franciaországi, 2016-os futball világbajnokság hivatalos kabaláját.

Az UEFA internetes szavazásán, a szavazáson „megjelentek” többsége ugyanis Super Victor figurája és neve mellett tette le a voksát. A külügyi apparátus nyugodt lelkivilágát, az elbocsátások mellett, azonban okkal borzolhatja fel a kabalaválasztás. Azért, amit a 444 is emleget: „Super Victor egy sima franciamezes gyerek, piros köpennyek és irreálisan nagy fejjel”. Ráadásul nem is minden helyzetben megnyerő fizimiskával. Olyan kicsit, mint a falu vízfejű bolondja. Nagy fejjel, és a nagy fejben nagy komplexusokat sejtetve. Rejtett agresszivitást is akár, mivel a futball korántsem a kisasszonyok sportja. A női futball sem, ahogy a kevés közvetítésbe belenéztem. A Szijjártó-team tehát akár már a felháborodott levelek egyikét is elkezdheti fogalmazni.

Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy miként jön a silány gúnyolódáshoz a labdarugó-szövetség. Miként veszik maguknak a bátorságot, hogy ezzel a figurával figurázzák ki a stadionépítés hazai csúcsteljesítményeit. Amely kolosszális közkampányban erőt, és a köz pénzét sem kímélve, csak úgy nőnek kifele a stadionok a földből. S akkor jön az UEFA és nyilvánvalóan csak, és kizárólag a magyarok elleni burkolt hadüzenet gyanánt így nevezik el az egyik lehetséges kabalafigurát. Akinek a nevével talán nincs is semmi gondja, mert Szijjártó Péter is megmondhatja: az ő Viktora igazán szuper. Neki. De az mégis csak háborút, de legalább egy tiltakozó jegyzéket kíván, hogy a hazai szuper Viktorra még csak nem is hasonlít az említett figura. Remélem, már izzanak a békemenetelő forródrót telefonvonalai, és szervezik a francia követség irányába a menetet.

Legkevesebb azért, hogy ilyen körülmények között az egész szavazás annulálását követeljék. Az ugyanis nem járja, hogy egy kicsit vízfejű, ostoba figurát csak úgy leviktorozzanak. Visszaélve ezzel a gazdasági erőfölényükkel, és a nagyobb népesség adta sokkal több rekeszizommal. Amellyel külön visszaélve, különösen hangosan röhöghetnének akkor, ha a magyar külügy esetleg tényleg fennakadna az említett kabala-figurán. Bár gyanítom, az ellenkező előjelű kampány esetében is megszakadnának páran a röhögéstől. Akkor, ha Orbán Viktor dicsekedni állna ki. Esetleg a köreiből valaki más, ha a miniszterelnököt a szokásos szerénysége visszatartaná az öndicsérettől. A kormányfő majd csak egy régi dakota mondásba fogja ágyazni, hogy már a VB-n is róla emlékeznek meg. Mert természetesen egy ilyen olvasata is lehet a hírnek.

Az említett stadionépítések, valamint a magyar kormányzat sikerei, a keleti nyitás fantasztikus eredményei, és a hazai futball-sikerek annyira lenyűgözték az UEFA-t, hogy a magyar miniszterelnöknek gondoltak ezen módon is gesztust gyakorolni. Elismerve a szuper eredményeket, és alkalmazkodva a nyugatias írásmódhoz, de mégis csak Victor fogja jelképezni a futballvilágot a bajnokságon. Márpedig egy ilyen kiugró, és az európai világ előtt is példamutató gesztus esetén, üsse kavics, megbocsátja majd a Fidesz teljes vezérkara, hogy „c”-vel merészelték leírni az ő nagyszerű vezérük nevét. Engesztelésül alighanem elfogadnak majd néhány a VIP-páholyba szóló tiszteletjegyet Orbán Viktornak és egész családjának.

Habár ez utóbbi kilobbizása talán már nagy erőkkel zajlik. Függetlenül attól, hogy a külügyben most éppen a dicshimnuszokat, vagy a hadüzenetet fogalmazzák éppen. A hazai közállapotok árnyékában bármi előfordulhat.

Andrew_s

2014. november 29., szombat

Feminicivilizmus

Tegnap vagy ma, szinte mindegy, megint hallottam, hogy civil aláírásgyűjtés zajlik a pécsi videók kapcsán. Amikor először hallottam, szinte elégedett lettem. Annak pár napja. S azért lettem elégedett, mert hiányérzetem lett volna, ha néhány szervezet, véleménykereskedő rá nem repül erre a témára.

Mert hosszas magamba nézéssel azért azt is el kellett ismernem, hogy kezd baromira tele lenni a hócipőm a „civil szerveződések” egy részével. Azokkal, amelyek belekapaszkodnak valami felkapott témába, és aztán rázzák, de nem eresztik, mint a felajzott, ám szájzáras véreb. Ha pedig valaki csak célozni mer arra, hogy talán nézzék is meg, amit kritizálnak, és talán gondolják végig az egész történetet, akkor csak rázzák a fejüket. Szájukban a közéleti konccal. Olyanokat sziszegve félvállról, hogy aki nem ad nekik alanyi jogon igazat, az azonnal a perverz állatok körébe kerül, és természetesen maga sem jobb, mint az erőszaktevő, és esetleg már tervezgeti is, hogy miként csal lépre védtelen lányokat az éjszakába. Pontosan ugyanazt a „vagy velünk vagy, vagy ellenség vagy” szemléletet képviselve, ami ellen nagy garral látszanak fellépni. S aztán még jobban belegondoltam a kialakult helyzetbe, és kezdtem elrémülni.

Attól az egyszerű gondolattól, hogy talán tényleg a perverz állatok egy speciális osztályába tartozom. Ezt a hirtelen reám törő önundort csak erősítette, amikor egy jegyzetet, interjút, vagy mit olvasgattam a szőrtelenítés és szereptévesztés kapcsolatáról. Természetesen a biológiatankönyv kapcsán. A TASZ szólásszabadság-szakértőjével, akiről úgy mellesleg, na jó: szinte mellesleg, odalökték, hogy egyébként feminista. Rájöttem ugyanis, töredelmesen bevallva, hogy nem vagyok feminista. Annyira nem, hogy a harcos feministákkal, akiknek mindenről a feminizmus jut eszébe, szintén tele a hócipőm. Különösen, mivel ez az a kategória, aki minimum nőgyűlölő bitangnak tekinti a másikat, aki nem vonul velük bármikor, bárhova. De legalább is nem vállal hamuszóró szolidaritást. A felvonulás témájától, tárgyától és módszertanától függetlenül. Így aztán tényleg rá kellett jönnöm, hogy az a bizonyos bitang-osztályú „pasi” vagyok. Mondhatok, és gondolhatok akármit. Ha nem vonulok, ha más véleményem van, akkor csak a szemét állatok egyike lehetek. Amiben talán lehet is valami. Ha a feministák új nemzedékeinek gender-rasszizmusát nézem. Ami semmivel nem jobb egyébként, mint ugyanez a másik oldalon. Az, amelyik mindent lesöpör azzal, hogy „nem baj, hiszen nőből van”. S ami különben éppen úgy nem tetszik.

Alkalmasint akár szórakoztatónak is tűnhetne az, amikor a harcos, csak azért is feministák egyik fórumán az ember hímnemű gyereke megpróbál kérdezni, vagy csak véleményt nyilvánítani. Őrzök olyan levelezést, aminek a fórumon csak az egyik része olvasható. A nagy önbizalommal, és alanyi, mondhatni főfoglalkozású nőként irkáló kartársnő az eredeti hozzászólásokat nem engedte közszemlére csak a saját észosztó válaszait. Gondolom ettől roppant okosnak és főleg nagyon feministának gondolva saját magát. Mert egy hülye „pasi” mégis mit gondol arról a zseniálisan önnyálazó akármiről, amit produkál. Ja igen. Természetesen az előzőeket a sértett hiúság íratta csak le. Azért persze fenntartom azt a nézetemet, hogy leginkább talán nem a gender-rasszizmusok csatatereként kellene elképzelni a mindennapokat. Nekem például sokkal szimpatikusabb lenne, ha pusztán Embernek tekintenénk egymást. Az izmusok közül meg maradnék a humanizmusnál.

Talán némelyik civil kezdeményezés kezdeményezőire is ráférne egy kis önvizsgálat. Meg közvizsgálat. Talán sikerülne rájönniük, hogy miért is nyílik ki a rendőrség által elkobzott összes bicska időnként a nagy mozgalmárságban. Talán még arra is rájönnének, hogy senki sem csalhatatlan. Még a „civilek” sem. Ahogy én sem. De talán könnyebb lenne párbeszédet folytatni társadalmilag is, ha nem szekértáborokból próbálnának érveket és meggyőzés helyett minősítgetéseket vagdosni egymáshoz az emberek. Amíg ez nem változik, addig nagy tisztelettel, például a feminizmus kapcsán, inkább vállalom az ősellenség titulusát. Nem mintha felmenteném az erőszakoskodókat, és eszemben sincs kevésbé tisztelni a nőket.

De juszt sem fogok mindenben tisztelni csak azért valakit, mert egy fél kromoszómával többet juttatott neki szüleinek nászágyi véletlenkéje. A biologikumnak, a pillanatnyi helyzetnek, de leginkább az emberi mivoltnak kijáró tiszteleten kívül, mely utóbbi korántsem kevés, minden további tiszteletet ki kell kérem érdemelni. A nőknek is, a férfiaknak is, a politikusnak és a kazánkovácsnak is. S legkevésbé azzal, hogy lenéznek mindenki mást. Mert onnantól semmivel nem különb civil mozgalmár, mint a megélhetési szakszervezet-vezető. S pont annyi szolidaritást is érdemel.

Andrew_s

2014. november 27., csütörtök

Imígyen szólott Czomba és Kurucz -

Az álmodó páros
Forrás: Fidesz
A dübörgő foglalkoztatásról

Nagyon felemelő lehet egy olyan országban államtitkárnak lenni, ahol csak úgy dübörög a munkaerőpiac, mint az üstdob abban a bizonyos szimfóniában. Annál már csak az elehet felemelőbb, ha a kormányzat nem nézi ki egy államtitkárból, hogy erről felnőtt kísérő nélkül is be tud számolni. Márpedig Czomba Sándorból a jelek szerint nem nézik ki. Így megkapta kísérőnek Kurucz Évát.

Azon a sajtótájékoztatón, ahol az egyre növekvő foglalkoztatási adatokról szóló statisztikát ismertették. A statisztériát, pontosabban az adatokat biztosította a Központi Statisztérikai Hivatal (KSH). Mindenki vésse tehát az eszébe, hogy Magyarországon kérem nő a foglalkoztatottság. Ezt mindjárt ketten is megerősítették az említett eseményen. Két politikai közszereplő, akiknek a párosa kapásból igazolja, hogy két ember is kellhet ahhoz, amihez talán egy is sok. Csak jól kell megszervezni. Egymás megfigyelését. S máris sokkal olajozottabban megy az államapparátus kommunikációja. Rögtön beleférnek az olyan mondatok is, amelyek szerint a kormányzati foglalkoztatáspolitika a szegénység elleni küzdelemnek is a része. Ahhoz képest, hogy nem is olyan régen hazánk szegénységi rekordkísérletéről, és a gyermekszegénység kiugróan magas térségi voltáról szóltak a hírek, ez igazán derék. Az építésztől. Amiért nem omlanak a falak ilyenkor a politikusi páros-előadás szereplőire. De talán csak a sajtótájékoztató hallgatóságát kímélte meg az épület.

A komoly tetőtürelem oka persze az olyan kijelentés is lehet, miszerint: „a szegénységet örökölte a kormány”. Ami akár igaz is lehet. Az Orbán kormány örökölte a szegénységet. Orbán Viktor miniszterelnökségének korszakából. Kurucz Évának ugyanis elfelejthették megmondani, hogy az előző kormányt is Orbán Viktor vezette. S például az emberi akkumulátorüzem vezetője is ugyanaz a Balog Zoltán volt, mint mostanság. Mert azért gyanítom, hogy a kijelentés alighanem inkább egy kis gyurcsányozás akart lenni. Csak hát azok a rohanó évek. Azok tehetnek mindenről. Így aztán őszinteséggé változott az alighanem piszkálódásnak szánt kijelentés. Az ugyanis aligha vitatható, hogy az előző Orbán-kormány, amelynek regnálás a alatt a napokban ismét emlegetetett nyugdíjpénztári vagyont is sikerült eltapsolni, tényleg sokat tett a növekvő elszegényedésért. Ha mással nem, akkor a közrabszolgaságba torkolló unortodox workfare miniszterelnöki vesszőparipává avatásával. Amiért nem is lenne kár. Mármint a vesszőparipával. Ha Orbán Viktor és kedven lovas-helyettese azon lovagolna. Valami jól szigetelt hely kertecskéjében. Ahelyett, hogy magas lóról nézik hülyének az embereket.

Bár ezen az alapon Czomba Sándor is elkezdhetné fonni a fűzfa éves hajtásait. A növekvő foglalkoztatásra ugyanis a legjobb példa az, ha valaki leül egy munkaügyi központ környékén, és igyekszik megsaccolni a megjelenőket. Aligha fogja azt találni, hogy az ügyintézők, akik talán maguk sem mások, mint kényszerből ott dolgozó, és messze magasabban képzett korábbi munkanélküliek, véresre vakarnák a lábszárukat az unalomtól. Ha pedig véletlenül valami cég tart tájékoztatást a potenciális munkalehetőségről, akkor százával jelennek meg a kormányzat szerint agyonfoglalkoztatott tömegek. Nyilván külön elkéredzkedve a versenyképes fizetést biztosító munkahelyükről. Esetleg még külföldről is hazautazva, hogy jelentkezési kísérletet tegyenek egy jó, zsíros minimálbéres állás elnyerésére. Amely minimálbér kétségtelenül magasabb, a foglalkoztatási statisztikát kozmetikázó közmunka bérénél. Bár sokkal alacsonyabb annál, amennyiért a másik statisztikatorzító tömeg elhagyta az országot. Ellenben a külföldre távozottak és közmunkásként lassan éhen halók számával szépítve már akár igaz is lehet a foglalkoztatás növekedése. Ha már a szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár sem titkolta, hogy, „a közfoglalkoztatottak száma a 2014 augusztus-októberi időszakban átlagosan 171 ezer főt tett ki, egy év alatt mintegy 27 ezerrel nőtt a számuk”. Éljen! Közmunkás-bérből. Czomba Sándor és Kurucz Éva.

Azonban, mint megtudhatjuk a kormánypárti szónoklatról: „az államtitkár hangsúlyozta, a kormány által elindított programok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket”. Amiből az is következik, hogy a kormányzat előre elhatározott szándéka a deprivációs helyzet tömegessé tétele, az egzisztenciális kiszolgáltatottság növelése, a szociális szakadék mélyítése, és a gazdasági exodus felpörgetése. Kurucz Éva, finnugor-szakos államtitkár-megfigyelő tehát nem végezte megfelelően a feladatát. Czomba államtitkár csak elszólta magát. Csak az a furcsa, hogy az állítólagos sajtótájékoztatós hír nem szól a sajtó kérdéseire adott válaszokról. A kérdésekről sem. Tehát vagy nem voltak meghívottak, vagy csak előzetes lojalitásvizsgálat után merték beengedni a sajtót. Esetleg csak nem merték közzétenni a kérdéseket és a válaszok hiányát.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Tüntetési demagógia

Az utóbbi időkben gyűlnek az emberek olykor egy kis tüntetésre, demonstrációra. Legutóbb a maradék magánnyugdíjak begyűjtése kapcsán. Közben, teljesen költői kérdésként egyre inkább az foglalkoztat, hogy vajon hányan szavaztak a most utcára menők közül a nyájjal. Orbán ugyanis tulajdonképpen csak betartja a választási ígéretét.

Annak idején, Selmeczi Gabriella kommunikációs vezényletével, és szoknyájával takarva befedtek állami szalagokkal sok-sok pénzt. A magánnyugdíjakat. Egyéni számlák mintha azóta sem születtek volna. De ez állítás igaz volt a választások előtt is. S mi is volta Vezér legmarkánsabb választási ígérte? Az, hogy aki rájuk szavaz, a folytatásra szavaz. Amellett az is könnyen belátható volt, hogy a szavazásról távolmaradók a mindenkori többséget támogatják. Ellenkező esetben ugyanis elmennek és behúznak egy „X”-et másra. Amikor tehát most a 200 milliárd miatt nagy a felhorgadás, akkor érthető a kormányzati megrökönyödés. Elvégre nem tesznek ők mást, mint betartják az ígéretet. Folytatják. Ahogy aligha kell arról ábrándozni, hogy ennek az mostani padlássöprési begyűjtésnek más lesz a története, mint az előzőnek. Ellenben a kormányzat mondhatja, hogy nem rejtették véka alá a dolgot. Ők szóltak, hogy folytatni fogják. A költői kérdés tehát adott. A most utcára menők hol voltak a korábbi államosításnál? No meg a választásnál? Vajon mire ez a nagy meglepődés?

Ahogy nagyon meglepő a meglepődés azon is, hogy a pedagógusok háborognak. Orbán Viktor kormánya már az előzőciklusban meghirdette a nemzeti néphülyítés programját. Amikor tehát a tankönyvek egyre ostobábbak, manipulatívabbak, akkor egy adott tendencia újabb állomásáról van szó. A kormányzat folytatja, amit elkezdett. De hiszen ők szóltak. Már akkor állásfoglalásokat téve a centralizált, a pedagógusokat szellemi rabszolgának kezelő elvek mellett. Miközben a pedagógusok szakszervezetinek küldöttei kávézni jártak az Emmi akkori miniszteréhez. Aki történetesen ugyanaz, aki most. Ahogy a Pedagógusok Szakszervezetének elnökének személyében is ugyanazt láthatta az, aki megjelent a csendes, kis összejövetelen. Ahol már csak azért sem volt kérdés, hogy Gallóné mikor mond le, mert felszólalt. Ahogy Rejtő írná: „Ő olvasta a névsort”. Ám azt senki meg nem kérdezte tőle nyílt színen, hogy hol volt eddig. Ahogy azt sem, hogy hol nem volt? Mert az igazi szakszervezeti parafa-funkcionárius tényleg olyan, mint a népmese. Hol volt, hol nem volt. Azt azonban az eddigi, az előző ciklusban is láthatta bárki, hogy Orbán Viktor csapata kijátszik rétegeket egymás ellen. Így aki meglepődik ezen most, az aligha érthető. Hiszen szóltak előre, hogy folytatni fogják.

Ahogy szó nem esett arról, hogy a haverok ügyletei nem fognak a továbbiakban előnyt évezni. Aki tehát manapság meglepődik a baráti állatfarm-avatáson, az a kevéssé érthető. Szólott Orbán Viktor előre, hogy a folytatásra szavaz, aki a Fideszre szavaz. Folytatja is. Legfeljebb a leplezetlenség mértéke lehet meglepő. De talán az sem. Már korábban is látható volt az a folyamat, ami mentén folyamatos licitben van az országgal, az egész világgal szemben. Már előző vezér-ürüi megbízatása során is látszott, hogy egyre hangosabb kolompolással mutatja be: ő még ezt is megteheti. Folyamatosan melegítve a békák fürdővizét. Ám szólt előre, hogy a legfőbb programpontja a folytatás. Ami felé alighanem többszörös kényszer is hajtja.

Belülről az önigazolás kényszere, míg kívülről az előre menekülés kényszere. Ami Orbán esetében a hátramenekülés. Előre menekülve hátrál az időben. De még ez sem igazán meglepő, mert a folyamat kezdetei jól látszottak a Turul-avatások, a minden-legyen-nemzeti mozgalomegyes állomásai kapcsán. A jelenlegi kormányzat alighanem már régen átlépte azt a határt, ahonnan önerőből a racionalitás talajára lenne képes visszaereszkedni. Orbán, miként ígérte: folytatta, amit elkezdett. Centralizálja a hatalmát, a politikait és a gazdaságit is. Még azt sem lehet mondani, hogy szaván lehet fogni. Ugyanis már azt is régen megmondta, hogy pávatáncot folytat, és az adott szava, ígérete éppen olyan tartós, mint az izzó vasra dobott jégkocka.

Ígéretet ilyen körülmények között ugyan mit kérhetne számon bárki. A legfőbb ígéret teljesítése napról napra látható. Folytatódik az, ami zajlott korábban. Legfeljebb kicsit zajosabban, pofátlanabbul. De amíg megteheti, miért zavartatná magát akár Orbán Viktor, akár Kósa Lajos, akár bárki más. Márpedig megválasztották. De minden esetre nem szavaztak ellene. Tehát a csendes, vagy békemenetelő többségnek ez így teljesen megfelel. Még most is. Különben százezrek lennének a demonstrációkon.

Andrew_s

2014. november 23., vasárnap

Rendőrségi videók jól-rosszul a nemi erőszak ellen

A nők elleni erőszak kérdésköre legtöbbször olyan összefüggésbe kerül be a média látóterébe, ami a bűnügyi statisztikák ismételt bővüléséről, az elkövetések számának növekedéséről ad hírt. A pécsi rendőrség által készített figyelemfelhívó filmecskék kapcsán nem így van. Most éppen a figyelemfelhívás leszólása vált témává.

A filmekre az Index hívta fel első körön a figyelmet. Mindjárt, egy jónak hitt címmel, buli-ellenesnek is bélyegezték. Majd, majd ebből a nézőpontból szemlélve sommásan megállapítják, hogy: „hihetetlenül ostoba és hazug az üzenetük”. Mely utóbbit tekintve akörül forog a gondolat, hogy a megerőszakolt maga is tehet a megerőszakolásról. Ezt kapta fel az Index-re hivatkozó 444 is, ahol mindjárt a címben, rendőrségi üzenetként aposztrofálják azt, hogy megerőszakoltként „Tehetsz róla”. A tisztelt néző pedig nézhet ki a fején, és elgondolkodhat a média felelősségéről. Akár a címadási felelősségről is. Aki ugyanis olyan címeket olvas, amelyben rendőrségi üzenetként olvassa a felmentési szándékot, az potenciális elkövetőként akár bátorításként, elszenvedőként pedig tényleg eltitkolásra való felhívási szándéknak értelmezheti. A klikk-, és lájkvadász szerkesztésnek csak gratulálni lehet a felelőtlenségért.

Mert nem szeretném azt hinni, hogy az említett, különben kontraproduktív hatás kiváltása lett volna a céljuk. Ugyanakkor, a 444 „mentségére” legyen mondva, hogy igen komoly háttér-információs készletet tesz közzé. Még akkor is, ha amögé a százas-szög szintű megállapítás szellemisége mögé teszi, hogy a „rendőrség hülye”. De legalább eljutottak addig a felismerésig, hogy a nemi erőszak az korántsem egyszerű bűn-halom. S még azt sem állítom, hogy a közzétett filmek biztosan a legjobb megoldást jelentik a megelőzésben. Egészen biztosan vannak hibái. Miközben az is az erények egyike, hogy legalább megszülettek. Ami lehetne akár végzetes hiba is, ha tényleg kezelhetetlen ostobaságot tartalmaznának. A filmek szinte képkocka szintű leírása az Index-en elolvasható. Az alapüzenete különben szerintem nem az, hogy ne menj bulizni, hanem az, hogy ha bulizol, vigyázz magadra. Ebből a szempontból pontosan az az üzenete, amivel egy szülő bocsátja el az estébe induló csemetét.

Beleértve azt is, hogy a szórakozóhelyen nem létkérdés előadni a „Nagy Koktélpióca” című magánszámot. Aki nem hiszi, hogy olykor valóban a minél gyorsabb berúgásra „gyúrnak”, az látogasson el egy szórakozóhelyre, és nézzen ki a fejéből. Az alkohol és az agresszivitás, illetve az alkohol és a mérlegelés-képtelenség közti összefüggések pedig unalomig ismertek. Azt a rendőrségi üzenetet, hogy „ha bulizol vigyázz magadra és maradj mérlegelésre alkalmas állapotban” valahogy nem érzem ostobának. Még akkor sem, ha a közlés módja tényleg túlegyszerűsítettnek tűnik. Ami tényleg erősen tévesnek tűnik a videókban, az a kihívó ruházat és a „sötétben bujkáló” kapucni alól figyelő elkövető túlhangsúlyozása. Az utóbbi kapcsán például tudható, hogy a nemi erőszakok nagy részénél az áldozat ismeri az elkövetőt. Nem egyszer önként, és vele érkezik a buliba. Márpedig ilyenkor előfordulhat, hogy éppen az ismeretség miatt, a potenciális áldozat könnyebben ismerheti, ismerhetné fel azt a pillanatot, amikor már egyáltalán nem vicces a helyzet. Alkalmasint az sem kizárt, hogy az éppen ezen felismerés nyomán elhajtott ismerős a szórakozóhely közelében bevárja a leányzót, és elégtételt vesz a hiúságán.

A mém-ek is lehetnek felelőtlenek
Forrás: Elephantjournal
A probléma tehát nem biztosan a videóval van. Talán inkább azzal, hogy a leányzóknak nem tanítják meg az áldozattá válás megelőzésének a módjait. Nem adnak egy olyan biztos, tulajdonképpen magabiztos alapot, amelyen állva egy buli-meghívásra tudjanak nemet mondani. A jelenlét esetén pedig az első jelre, például a felismert leitatási szándékra, távozzanak. Amíg a „túloldalon” is működik az önkontroll valamilyen maradéka. Alkalmasint pedig azt kellene valahogy elérni, hogy veszélyeztetettség esetén merjenek segítséget kérni. Merjenek odamenni a biztonsági őrhöz, legyen mód taxit hivatni, és biztonsággal kimenekülni egy adott helyzetből. Amely helyzetet illetően, a viselkedéshez képest, valóban nem okvetlenül a kivágott ruhának van nagy jelentősége. Pszichológiai tanulmányok igazolják, hogy a ruházatnak nem, a viselkedésnek ellenben nagy jelentősége van a nemi erőszak elszenvedésében. Kimutatva, hogy azok válnak áldozattá, akiknek a testbeszéde elárulja az alávetettségi hajlamot, a csendes eltűrés lehetőségét, a pszichikai védekezésképtelenséget. Az áldozat valamilyen szinten tehát tényleg tehet róla. Békeidőben. A legnagyobb hatást tehát a nevelés, a családi háttér gyakorolhatja. Egy videó óhatatlanul lehet elnagyolt, akár karikatúra-szerű is. Azt például az említettek már elérték, hogy beszélünk a kérdésről.

A nemi erőszak esetén az erőszaktevőket menti fel legkevésbé bármi is. Mert nincs az a rossz videó, elbarmolt tudósításcím, idióta mém a neten, ami felmentene bárkit egy ilyen, bűntett esetén. Amivel szemben valóban zéró-tolerancia kellene.

Andrew_s

2014. november 22., szombat

Színházi „Láthatár”-nevelés

Forrás: Fórum Társulat
A drámapedagógia mára annyira ágas-bogas területe lett a színház és a nevelés tudományának határán kicsírázott műfajnak, hogy valószínűleg már kitermelte a saját szakmai nagy öregjeit. Ez nem feltétlenül válik egy művészeti, vagy akár tudományterület hasznára. Az azonban biztos, hogy péntek este nem a nagy öregek tartottak bemutatót.

A „Láthatár” című színházi nevelési előadás közönsége ebben az esetben nem az eredeti célközönségből tevődött össze. Annyiban biztosan nem, hogy az előadás koncepcióját alapvetően gimnazistáknak, a jelen iskolaszámítás szerint kilencedikeseknek és idősebbeknek dolgozták ki. A produkció közönség elé terjesztője a Fórum Társulat. S akkor jöjjön a nagyjából körülményes magyarázat, hogy miért nem emlegettem színdarabot. Tehát miért is nem egy szimpla alternatív színdarab? Holott akár annak tekinthetnénk azt, amit láthattunk 2014. november 21. –én a Hátsó Kapuban. Budapesten, a Dohány utca 13.-ban. Babonáktól mentesítve. Alkalmasint nem is feltétlenül azért, mert az alternatív színjátszás két ismérve, a sznob semmibe-tekintés, és az önmegkarmolás diszkrét vágya nem kellemezte az előadást. Habár ez már önmagában is megért volna egy tapsot.

De máris ígérem, hogy azonnal kikeveredek a körmondatok gyűrűjéből. Szóval, azért csak koncepciót emlegettem az előadás kapcsán, mert az előadók inkább egyfajta vázlatot adnak csak át. Olyan vázlatot, ami elhelyez karaktereket egy virtuális hajó virtuális fedélzetén. Ezt követően a közönségen a sor, hogy a karakter-vázlatokat kiszínezze. Megfogalmazva azokat a gondolatokat, amit gondolhat két magányos lány a hajón, és egy „szárazföldi”. De nem csak gondolatok, hanem teljes karakterrajzok is megfogalmazódhatnak. A narrátor, és inkább pedagógiai asszisztens szerepét eléjátszó rendezői asszisztens felhívására, és „útmutatása” mentén. A karakterrajzok kialakítása arról, hogy milyenek lehetnek a tipikus „szárazföldiek”, illetve „víziek” már csak azért is hasznos nevelési módszer lehet, mert feltűnés nélkül vezethet rá az előítéletesség felismerésére. Márpedig a felismerés nélkül szembenézni sem lehet vele. Mely utóbbihoz sürgősen a végjátékot emlegetném.

Azt a pontot, amikor a színészek, illetve a rendező által tartott csoportos megbeszélés során alakul tovább a történet. Ráébresztve a diákokat, a nézőket, a résztvevőket arra, hogy „vízi”, és a „szárazföldi” is ugyanolyan ember, ugyanolyan beszélgetőtárs, mint bárki más. Ebből a szempontból pedagógiailag mindenképpen figyelemre méltó az izolált közösség és külvilág találkozásának az a fajta feldolgozása, ami a „Láthatár” kapcsán válhat láthatóvá. Nem feledve persze a történet személyes továbbgondolásában rejlő lehetőségeket sem. Ahogy azt sem, hogy a nem szükséges a saját problémák „kibeszélése” a darab szereplőire vetíthető viselkedés-minták felvetéséhez. Nem kell a saját személyes konfliktusokat, akár intimitási abúzusokat a világ elé tárni ahhoz, hogy valaki a hajós-lányok előéletéről találgasson. A saját világtól eltávolítva, és kicsit könnyebben feldolgozhatóvá is téve az esetleges ilyen irányú problémákat.

De nyilvánvaló, hogy nem kell ilyen messzire menni a kommunikációs csatornák megnyitásának jelentőségére. Aminek hiányát, pontosabban a virtuális térbe szorulását, illetve -szorítását annyit, de annyit emlegetik a „mai fiatalok” kapcsán. Holott talán alig különbözik attól, ami régebben volt. Azoktól a módszerektől, amelyekkel annak idején valósították meg a társas magányt a közösségi létet csak kényszer hatására gyakorlók. Amikor a színház, és annak előtere, büféje tág teret adott egyfajta átmeneti zóna kialakítására. S talán ezért is igazolta a történelem, hogy a színház szinte örök. Még akkor is, ha természetszerűleg változik az időben. Akár olyan szerepeket is betöltve, amelyek a személyes láthatárokat képesek beláthatóbbá tenni.

S végül, de korántsem utolsó sorban álljon itt a Láthatár című produkció stáblistája:

Rendező: Márton Gábor Csaba
Rendezőasszisztens: Montvai Hanna
Szereplők:
Lili - Schefcsik Orsolya
Luca - Kallós Viola
Máté - Molnár Markó

Andrew_s

2014. november 21., péntek

„Zseb”-be vágott kiállítás

A kultúra támogatása nagyban sem árt, de kicsiben is jól jön. Különösen azoknak, akiknek a bemutatkozásához elég pár négyzetméter. Alapterületben, illetve falfelületben egyaránt. Az utóbbit szolgálja az a mára gyakori „jelenség”, hogy egy-egy „vendéglátós” lehetőséget ad fiatal művészek bemutatkozására.

Egy ilyen kiállítás nyílt meg, találóan, „Zsebre vágva” címmel a napokban. 2014. november 20-án a „Zseb cafe”-ban (Budapest, II. Fazekas utca 25.). Abban a kávézóban, amelynek Facebook-oldalán is bátorítják a kiállítani, bemutatkozni vágyókat a jelentkezésre. Külön kiemelve, hogy a kiállítókat semmilyen költség nem terheli. Ami érthető könnyebbség lehet azoknak, akik diákként próbálkoznak a tehetségük kibontakoztatásával az alkotói útkeresés ösvényein. Amiben ugyan biztosan sokat tudhatnak segíteni az iskolák, de amelyeken bolyongva végül is a művésznek magának kell megtalálnia önmagát. Már akkor, ha nem másoló, ha nem „valaki stílusában” alkotó tömegtermelő akar lenni. Ami ugyan lehet a majdani megélhetés záloga, de kevés művészpalánta igyekszik ezzel az elhatározott szándékkal gyökeret verni a sokszor szikkadt szellemek meghatározta résekben.

Az említett, „Zsebre vágva” című kiállítás is egy Epres-kerti diák, Köbli Alexandra munkáiból adott ízelítőt. A kiállítást Helmeczi Zsuzsanna nyitotta meg, akiről gyorsan kiderült, hogy baráti alapon, diáktársként vágott bele a lámpalázat próbáló feladatba. Aminek kétségtelenül volt valami, jó értelembe vett bája. A szárnyak próbálgatása csak különböző magasságokban lehet ugyanis sikeres. Másként sosem tapasztalja meg valaki, hogy meddig emelik fel a szelek, és hol lesz túl közel a saját határaihoz. Így aztán az óhatatlan bakikra is az vesse az első követ, aki szakállas, besavanyodott műtörténészként született. Az meg ne járjon kiállítás-megnyitókra. Mert számára könnyen lehet, hogy már csak a kiérlelt, ámde unalmassá váló termek sora a művészet. A „Zseb cafe” kiállítási területe pedig maga a kávézó, és szó nincs lovarda-méretű termekről.

Ami a képeket illeti, a kiállított képek jelentős része bevallottan a tükörtojásra variáló stílustanulmányok sora. Legalább kedvet kap a látogató az említett ételneműre. De azért van pár más témájú festmény is. S így utólag, töredelmesen bevallva, ez utóbbiak némelyike jobban is tetszett. Azonban annak is igazsága vagyon, aki szerint a világ nagyon unalmas hely lenne, ha mindenkinek ugyanaz tetszene. Tehát inkább alkosson mindenki maga véleményt a festményekről. Egy ideig még megteheti, mert Köbli Alexandra kiállítása két hétig várja azokat, akik egy kávé, egy beszélgetés vagy akár egy bögre forralt bor mellett megtekintenék a képeket.

Aztán lehet drukkolni, hogy pár év múlva egy nagy kiállítás kapcsán mondhassuk el: „Ott voltunk az első kiállítások egyikén”.

Andrew_s

Schmitt Pál negyven közrabszolga éhbérén nyomorog

Ha véletlenül aggódtam volna azért, hogy szegény Schmitt Pálnak a végén koldulnia kell, most már akkor is megnyugodhatnék. A közeljövőben nem lesz rászorulva. Valószínűleg. Másoknak meg amúgy sincs más lehetősége. Esetleg még elmehetnek prostituáltnak. Igazán nagy dicsőségére a dübörgő közrabszolgaságnak. Viszon még így is szinte morális magasságokba emelkedve a legújabb Nemzet Sportolójához képest.

Mert a sport-témában az utóbbi években legütősebb hírt a plagizált doktorijával generáló, egykor, még sportolóként, talán tényleg jobb predesztinált bukott politikus lett most a Nemzet Sportolója. Ezzel a korábban csak lehetőségként felmerült kiválasztottság tényszerűvé vált. Mert például akár vissza is utasíthatná Schmitt Pál ezt a tisztességet. Ehhez azonban tükörbe kellene néznie. Amellett le kellene mondania arról a kis extra jövedelemről, amit kiválasztott sportolóként még hozzáragaszthat a havi bevételhez. Amely utóbbiról ugyan csak becslést közöltek, de ez a becsült havi bevétel is igen jelentősnek tűnik. A hivatalos címek, és törvényileg garantált bevétele „nettó 1 millió 844 ezer forint”, ami könnyedén felkúszhat havi kétmillió fölé az ingatlanokból származó becsült jövedelmével. Mindezt úgy, hogy ebben benn van az a köztársaságelnököknek kijáró tiszteltdíj, ami az ő esetében a hatalmas bukta miatt, inkább tiszteletlenségi díj. S lehet ugyan azt mondani, hogy vannak ennél nagyobb jövedelmek is, de azért éppen a bukás körülményei, illetve a mostani kiválasztás egyfajta morális tartalma tesznek legalább két tételt nevetségessé a Schmitt Pálnak juttatott pénzekből.

Ugyanakkor a plágiummal bukott egykori doktor beválasztása a grémiumban alapvetően mocskolja be a Nemzet Sportolója cím korábbi viselőit éppen úgy, mint a többi, még élő cím-birtokost. A sportot ugyanis aligha úgy könyvelik el általában, mint a morális nullák pasziánszát. Az ugyanakkor erősen elgondolkodtató, hogy az, aki ilyen szinten bizonyult erkölcsi semminek, az mintegy negyven közmunkás bérét élvezheti nettó jövedelemként. Alsó hangon. Míg az említetteknek, a közmunkásoknak csak az alsó polc jut. A világból. Ami még mindig lehet igazi magasság. Egy olyan országban ahol a közzé tett legújabb „részeredmények” szerint igen előkelő pozíciót foglal el Magyarország. A szegénység kútjában zuhanók között. Legalább is az MTA szociológusainak legújabb adatai szerint. Nem csak az EU átlagához képest, hanem még térségileg is több mint a lakosság negyedét sújtja a súlyos nélkülözés. A tíz év alatti gyermekeknek pedig közel negyven százalékát. Ugyanakkor jelzik, hogy a növekvő elszegényedés mögött nem a foglalkoztatottság csökkenése áll. Ami mindennél világosabban jelzi, hogy a statisztikai foglalkozatottságot növelő közmunka valójában nem segít az érintett családok valós gazdasági helyzetén. Ez a jelenség különben már jóval korábban is előre becsülhető volt. Az elszegényítési spirál alapvetően nyomorpolitikát jelent Orbániában. Ahol még a workfare is tud unortodox lenni.

S amivel kapcsolatban tévedés lenne azt hinni, hogy csak a képzetleneket érintené. Jól mutatja ezt az a folyamat, ami a kivándorlási számokban jelentkezik. Amely elég sok családot érint, és az olykor közölt, valós prostituálódás ellenére nem elsősorban a szex-ipar jelenti a felszívó erőt a határon kívül. Bár az is elgondolkodtató lehet, ha a beteg édesanyját támogatni valaki csak külföldi, és ilyen munkával képes. Amivel kapcsolatban lehetnek persze eltérőek a vélemények. De az mindenképpen a hazai foglalkoztatáspolitika szégyene, hogy belföldön sem kevés a pedagógusból, egészségügyi dolgozóból lett prostituált. Alkalmasint az oktatáspolitika, a pedagógus-életpályamodell elég sajátos letükröződéseként. Nem feledve természetesen azokat a tömegeket sem, akik nem szó szerint, hanem átvitt értelemben kényszerülnek prostituálódni. Mert a szegénység lehet ugyan tisztes a romantikus regényekben, de a napi gyakorlatban inkább megaláz, kiszolgáltatottá, védtelenné tesz.

Az ezzel visszaélő hatalom pedig önmagát tapsoltathatja egy falat kenyérért. Vagy egymásnak ugraszthatja a kiszolgáltatott rétegeket. Manipulálva, a páholyból, a haver disznajának kolbászával telt szájjal kiröhögve az arénában egymással acsarkodókat.

Andrew_s

2014. november 18., kedd

Tüntetés-másnap

Fotó: I. Szonja / Gépnarancs
Lassan egy nap telt el a nagy Kossuth téri lökdösődés óta. Tulajdonképpen nem is nagyon akartam kommentálni mindazt, ami lezajlott. Ahogy más megfogalmazta, a szervezők által magára hagyott tömeg reakcióját lehetett látni a Parlament lépcsőjén. Tulajdonképpen a megjelent tömeg spontán semmit akarása zajlott. Ellentétben például Korózs Lajos vízióival.

Az MSZP-s politikus ugyanis valami hatalmas ellenállást, illetve akár valami vérnélküli forradalmat emlegetett. Nem a Kossuth téren, hanem az ATV stúdiójában. Nem mintha pont ő hiányzott volna a Közfelháborodás Napjának titulált összejövetelen. Amúgy is, elvileg egy pártoktól semleges és pártmentes rendezvény volt. Ami annyiban inkább növeli, mintsem csökkenti a szervezők felelősségét, hogy mindazt a szerepet nekik kellett volna betölteni, amit különben valamelyik politikai erő nyakába lehet varrni. Például annak a felelősségét, hogy valami célt, közösen képviselhető célt, és ahhoz vezető, eszközparkjában is körvonalazott utat mutassanak a demonstrációra odaérkezőknek. Netán azoknak, akiket meg szeretnének győzni a részvétel szükségességéről. Márpedig pont ezek a pontok azok, amelyek kapcsán már a Lendvay utcában véget ért első séta előkészítése során is pocsékul szerepelt a szervezőség.

A most hétfői események továbbra is leginkább azt igazolták, hogy valami tisztes távolságtartás alakult ki a demonstráción részt vevők valamint az általuk, illetve velük eredményt elérni akarók szándékai között. Anno, nem kis szkepszissel szemléltem az említett első, akkor az internetadó ellen meghirdetett, demonstrációt. Fenntartva a tévedés lehetőségét. Amely utóbbi természetesen továbbra is fennáll. Bár az utóbbi idők megmozdulásai meglehetős párhuzamot mutatnak a diáktüntetésekkel. Ahol a Parlament előtt ugyan nem, de a rádiónál azért kialakult némi tumultus. Ráadásul ott a diákság képviselője bejutott az épületbe. Csak utána csináltak hülyét az egész tüntetésből. Az orbanista sajtóetika nagyobb dicsőségére. Ettől függetlenül remekül működött a hatalom részéről a diákság felszalámizása, majd kifárasztása. Az elmúlt közel két év, de a választások eredménye is jól szemlélteti, hogy valójában ki nyerte a felsőoktatási széncsatát.

A szervezők által nem szervezett demonstrációs végjáték, a valós irányítás hiánya, és a közös cél legfeljebb közös mantra-kiabálásokban való megnyilvánulása közepette aligha várható több. Márpedig a hétfői demonstráció szervezői munkája olyan volt, mint egy hollywoodi történet. Ott is a nagy egymásra találással szokott a klasszikus film befejeződni. Holott a közös élet, az igazi felelősség ott kezdődik. Odahívni egy térre tömegeket szép kerettörténet. Felszólalni derék dolog. A felszólalások nyomán cselekvésre hangolt tömeg cserbenhagyása azonban pont olyan felelőtlen gerinctelenség, ahogy annak idején az Operaház előtt sem volt másként. Ha egy demonstráció szervezőitől erre futja, akkor inkább maradjanak otthon, bontsanak ki egy sört, tegyék fel a lábukat az asztalra, és nézzenek meccset. Orbán-kompatibilis módon. Alkalmasint a Parlament előtt cserbenhagyottak körében az unalom, a cselekvéstelenség, a magára hagyottság, a hűvös este, és a nagy semmi érzete megtette a magáét. A rendőröknek könnyű volt fegyelmezettnek maradniuk, mivel érdemi dolguk kimerülhetett a fizikai állóképesség demonstrálásában.

Egyébként akkor sem lennék elégedettebb, ha a tömeg sikerrel rohamozza meg a Parlamentet. Ha ugyanis bejutnak, a céltalan bolyongás helyett valami hatökör esetleg vandalizmussal kezdi levezetni a tehetetlenségét. Márpedig az Országház felgyújtása, vagy akár csak szétverése sem lehet épelméjű ellenzéki cél. Se pártokkal, sem anélkül. Főleg nem azok nélkül. A kérdés tehát továbbra is adott. Hol a fenébe voltak a szervezők azt követően, hogy valós szerepük lett volna? S tulajdonképpen, a hangzatos zengzeteken kívül tulajdonképpen mi volt a célja az összejövetelnek? A közös üvöltözést és transzparens-lóbálást valahogy továbbra sem igazán érzem kormánybuktató hatásúnak. S az a kisebbik gond, hogy én nem érzem annak.

Jól láthatóan Orbán Viktor kommunikációs csapata sem érzi annak. A Parlament előtti lökdösődés másnapján ugyanis Orbán Viktor átadta háza tájának marhatelepét Felcsúton, majd mangalicatelepét Alcsútdoboz mellett. Mely átadásoknak nem csak az adja a súlyát, hogy a mangalicatelepben például Mészáros Lőrinc közvetlenül is érintett. Az legalább annyira demonstratív értékű, hogy „ődöngjetek csak a Parlamentnél, de a haver disznai is többet érnek”. Mert „én ezt is megtehetem pupákok”. S jól láthatóan tényleg megteheti. S jól láthatóan a hívek felé ezt sikerrel lehet bemutatni. S hol voltak eközben a nagy demonstrációszervezők? Ja bocs, ma esett az eső, még elázott volna a gyújtóhangú, spontán felszólalás nyomtatványa.

Andrew_s

2014. november 17., hétfő

Az árnyékkormány a Várba megy

Árnyékkormány-utánpótlás
Varga Mihály előadást tartott arról, hogy micsoda szárnyalás, metrófelújítás, és a béremelések miatt talicskával kezelhető fizetések világa lesz a jövő évben. A sok pelyvában mondott valamit, amin talán érdemes kicsit elgondolkodni. Elővezette ugyanis azt a gondolatot, hogy „a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) támadók valójában nem a NAV-ot támadják, hanem a magyar állam intézményrendszerét”. Hmmmm. Hogy is állunk ezzel? Mármint ezzel az intézményrendszerrel.

Azt ugyanis az eddigi gyakorlatból tudjuk, hogy jól-rosszul előkészítve előterjesztett egyéni indítványok sora, utolsó pillanatos előterjesztések szabályoztak sok mindent a hazai törvénykezésben. Beleértve különben a gazdaság működésére igen nagy hatást gyakorló területet, az adópolitikát is. Márpedig, ha eltekintünk a hirtelen megvilágosodások, az isteni fény, és a kristálygömb szentháromságának sugalló hatásaitól, akkor kép kezdhetett már korábban is kialakulni, ami egyfajta árnyékkormány működését sejtetheti. Kivételesen egy olyan árnyékkormányét, amelyet nem az ellenzék állított fel, hanem magán a kormányzati körökön belül nyert teret. Ez a sejtés akár puszta sejtésként is kezelhető természetesen, azonban megpróbálhatunk a hírmorzsákban is ösvényt keresni. A Fidesz szóvivőinek átalakulásától a Budai Vár szerepváltozásáig átfésülve kicsit a sorokokat.

Az már a nyáron is látszott, hogy a hazai intézményrendszer egyfajta atomizálása mellett végrehajtott miniszterelnökségi centralizálás belefér egy vezetési pánikreakció következményei közé. Amely folyamatnak egyik részeként a Lázár János vezette Miniszterelnökséget a Vezér keze ügyébe helyezik el a Budai Várban. S amely Miniszterelnökségről Lázár János már áprilisban azt nyilatkozta, hogy azt új típusú hivatalként kívánja működtetni. Egy leleplezéssel egyenértékű kijelentés kíséretében: „Tartalomszolgáltatóként viszont szívesen veszek részt a kormány munkájában”. Amely kijelentés mögött nehéz nem észrevenni azt a szándékot, hogy a teljes intézményrendszernek egyfajta központi „agyaként” kíván működni. Mert az elég egyértelmű, hogy egy adott szakterületen a „tartalomszolgáltatás” megszabja a haladás irányát, ütemét, és az ösvényen közlekedők számát, de akár a csapat összetételét is. Már csak azért is, mert „a politikai kormányzás szempontjából központi szerepet kell, hogy betöltsön” a miniszterelnöki hivatal. Lázár szerint, áprilisban. Amelyet meglehetősen komoly hatalomkoncentrálás követett az említett hivatalban.

Időrendben különben ezt követte az említett intézményi szétszóratás, és várba-költözési terv meghirdetése. Amelynek egyik mérföldköve lehetett az a miniszterelnöki megnyilatkozás a napokban, aminek nyomán néhányan röhögő-, míg mások sírógörcsöt kaptak. De térjünk vissza az intézményrendszerhez. A kormányzati oldalon azt láthatjuk, hogy a miniszterelnökség államtitkárságai gyakorlatilag ténylegesen lefedik, kevés kivétellel a minisztériumok feladatkörét. Gyakorlatilag kilenc államtitkársággal biztosítva a minisztériumok politikai felügyeletét. Ugyanakkor lekövetve azt az elvet is, hogy amikor már túl sok hivatalnok tologatja egy adott hierarchiában a papírokat, akkor a valós döntéseket egy hatékonyabb, átláthatóbb csapat kezébe kell szervezni. S ebben az esetben az irányítási, hatalomgyakorlási hatékonyságot értsük ez alatt. A jelenség leírása Parkinson törvényei között megtalálható, nem újdonság. Ugyanakkor joggal mondhatja erre valaki, hogy a politikai felügyelet nem jelent okvetlenül operatív döntéshozást, döntés-előkészítést. S igaza is lehet. Azonban azt már jelzi, hogy a vezetés nem meri a tényleges döntéseket teljes mértékben a minisztériumoknál hagyni. Ami egyben egy igen komoly bizalomhiányról is árulkodik.

De nézzünk rá kicsit az előbb említett operatív területre. A közelmúlt egyik eseménye, ami nyomán felkaphatnánk a fejünket Selmeczi Gabriella szerepváltása. A Fidesz korábbi szóvivője a Fidesz emberi erőforrások kabinetének vezetését kapta meg. Nocsak. Ilyen minisztérium mintha létezne Balog Zoltán vezetésével. S Selmeczi Gabriella már csak azért is hű Orbán Viktorhoz, mert gyakorlatilag nincs más választása. Már akkor, ha munkakörként nem útszéli fák gyomlálásával kívánja az idejét múlatni a továbbiakban. De mi is a helyzet a Fidesz kabinetjeivel? Pokorni Zoltán már 2003-ban bejelentette, hogy a Fideszben kialakítanak egy centrális irányítási, döntéshozatali rendszert. Ugyanakkor azt is emlegette, hogy ez, a korábbiakkal ellentétben nem az államigazgatási rendszer leképezése lesz. Ezzel a véleményével, hosszú távon alighanem egyedül maradt. Selmeczi új címe például kifejezetten ezt az államigazgatási leképezést sejteti.

Az internetes keresésekben talán nem egyszerű a Fidesz kabinetjeinek a nyomára bukkanni, de utalásokat könnyen találhatunk. Nem másutt, mint a párt utánpótláscsapatának, felkészítő-terepének honlapján. A Fidelitas ugyanis szintén kabinetekben működik, és egy érdekes megállapítást olvashatunk ezzel kapcsolatban: „A Fidelitas szervezeti struktúrája nagyban hasonlít a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kabinetrendszerének felépítéséhez”. S megtalálhatjuk a kabinetek listáját, amely egyrészt megfelel a minisztériumok hatáskörének, és visszaköszön a lázári hivatal államtitkárságainak kilences száma is. Nyilván teljesen véletlenül. Ahogy Parkinson elveivel való összevetés sikeressége is nyilván teljesen véletlen. Ahogy az is, hogy az említett egyéni indítványok nem egyszer nyilvánvalóan olyanok nevét viselik, akik megbízhatóságában aligha kell kételkedni.

A Budai Vár kormányzati kisajátítása, ami különben a Horthy által képviselt rendszerrel is konform megoldásnak tűnik, nagyon úgy fest, hogy egy primer irányítási kört rendel Orbán Viktor személyes szolgálatára. Gyakorlatilag a minisztériumok feladatát ellátó párt-kabinetekkel, és a politikai befolyást gyakorló miniszterelnöki hivatallal. A nagy költözéssel tehát az árnyékkormány a Várba megy. Szorosra zárva, és akár egymást is megfigyelve.

Andrew_s

2014. november 15., szombat

Fidesz-meglepődés az ellenzéki ellenzéken

Németh Szilárd megmagyarázza
Forrás: Csepel.info
Németh „Rezsifelelős” Szilárd vészjósló bejelentést tett a Fidesz nevében. Azt követően, miután a kristálygömbbe nézett, és a gyógyszere is hatni kezdett. Kifejtette, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) a kormány megbuktatására tör. Rémes! Egyébként tényleg az. Igazán. Ha nem is azért, amit ez a szegény, a közelmúltban vidaildikósat zakózó, politikus mondott.

Habár azért az is jelenthet valamit, ha minden kilométerkőnél ott van Németh Szilárd. Hol parlamenti bizottságot, hol a kormánypárt frakcióját képviselve a mikrofon előtt. Lehet, hogy a nála szellemdúsabbak inkább kitérnek a roppant felelősségteljes feladat elől. Tehát nyilatkozik: Németh Szilárd. Felkészül Kósa Lajos. De mit is mondott ez a jóember? Ja igen. A DK a kormány megbuktatásán munkálkodik. Annyira, hogy már talán az USA kormányát is lefizette. Mert különben hogy a viharba képzeli ez a szegény sorsú agytekervényekkel ellátott jóember, miszerint „André Goodfriend is Gyurcsány Ferenc kottájából játszik”. Habár lehet, hogy Vivaldit, amennyiben tud zongorázni. Ha pedig az improvizativ műfajt kedveli, akkor kotta sem kell neki. Anélkül is zongorázhatja a különbséget a magyar és az amerikai felfogás között.

Ugyanakkor van abban is valami groteszk, hogy a Fidesz frakciója nevében megszólaló politikus kiáll a nyilvánosság elé, és felháborítónak tartja: egy ellenzéki párt a kormány megbuktatására törekszik. Most elképzelem, milyen mértékű szellemi mattot kaphatott azáltal, hogy a DK részéről elismerték: valóban kormányváltásra a rezsim megbuktatására törekszenek. Lehet, hogy az egész frakciónak vasárnapi összetartást és ezzel kapcsolatos brain-stormingot hirdettek a vezéri biliben. Mert az mégis csak tűrhetetlen, ha egy ellenzéki párt ellenzékként működik. Nincsenek kérem ehhez hozzászokva. Pozsgay elvtárs is biztos mesélte nekik, hogy annak idején a csak olyan névleges ellenzékiség létezhetett, amire a pártbizottság előzetes engedélyt adott. Legalább is szabadlábon. Azok után pedig, hogy Orbán Viktor főpolgártársnak csak a diktátor személyével volt gondja, nyilván ő is így gondolta felállni őfelsége ellenzékét.

Aminek önkijelölt vezető ereje különben tényleg úgy is viselkedett, mintha őfelsége előre lezsírozott ellenzéke lett volna. S ezért elszólásgyanús Németh Szilár legújabb remekelése. Ha ugyanis a választások környékén valami háttéralku köttetett, s még az önkormányzati választásokig is kitartott, akkor teljesen érthető a Fidesz frakcióban bekövetkezett értetlenkedés. Ebben az esetben ugyanis joggal nem várták el egy ellenzéki párttól, hogy rezsimtelenítésre adja a fejét. Németh Szilárd esetleg tényleg úgy tudta, hogy az ellenzék névleges szerepre van kárhoztatva. Néhány akadékoskodó ugyan kaphat mikrofont az LMP-ből, vagy talán máshonnan is, hogy neve legyen a gyereknek, de aztán semmi komolyabb ugatás ne legyen. A világ meg szépen elketyeg a Shiffer-Tóbiás-Juhász tengely mentén. Éppen csak annyira mozgatva meg az állóvizet, ami még alkalmas demokratikussá hazudni a közéletet. S akkor most jön valami párt, és homokot szór a szépen kicsiszolt tengelyen mocorgó fogaskerekek közé.

Igazán nem szép tőle. Meg is értem a Fidesz-frakció rosszallását. Elég kínos lehet nekik már az is, hogy kiderült: létezik egy fecni a kitiltási botrányban. Mégsem lehet azt elhitetni a továbbiakban senkivel, hogy senki nem tudott semmiről. Az is kínos lehet, hogy a személyeskedésen, illetve az egész lelki megtagadásán kívül semmilyen érdemi ellenérvet, korrupcióellenes cselekvés-sort nem képesek felhozni. Azonban mégis az érdekelne jobban, hogy miért is a nagy meglepődés a kormánypárti frakcióban? Csak nem volt tényleg valamilyen háttéralku annak idején? Lehet, hogy nem véletlenül tűnt úgy, mintha az „ellenzék” előre megfontoltan bukná el a választásokat?

Andrew_s