2014. január 31., péntek

Foglalkoztatás-infláció

Közzétette a KSH a legújabb foglalkoztatási adatokat. Ennek kivonatolt, mondhatni kormány-barát verziója alapján úgy dübörög a foglalkoztatás, hogy az elefántok már le is szédültek a hídról. A dübörgő egerek mellől. A kormányfő sietett is kijelenteni, hogy lelkesítőek ezek az adatok. S lelkesedik is. Van is miért!

S mielőtt most bárkinek a sarkáig szaladna fel a szemöldöke, Orbán Viktornak tényleg van miért lelkesednie. Amikor annak idején elkezdte a maga unortodox workfare-programját ecsetelgetni, sokan emlegették annak gyenge pontjait. Nem is minden ok nélkül! Az ugyanis minden Nobel-díj jelölt közgazdasági ismeret nélkül is világos, hogy a szolgáltatások megvásárlására, a családi források „bővített újratermelésére” alkalmatlan fizetést jelentő közmunkás-bér alapvetően egy elszegényedési és így munkanélküliségi spirált lódíthat meg. Amennyiben valaki veszi magának a fáradtságot, és egy, a külföldi munkavállalóktól és közmunkásoktól megtisztított statisztikát készít, akkor meg is győződhet arról, hogy a rózsás arccal arcunkba süvöltött adatok mögött igencsak hervatag rózsacsokor penészedik a poshadó vízben. Az összesített, és a jelzett adatok által alapjaiban torz statisztika azonban mégis azt igazolja, hogy Orbán Viktor számítása bejött. Nem a valós foglalkoztatásban. Ó, nem! Azonban a fonnyadt rózsát is el tudja adni a hordóról szónokolva illatos csodavirágként. Ehhez pedig kétségtelenül tehetség kell. S persze végtelenhez konvergáló mujaság azok részéről, akik számára a pucér király is pompásan öltözött.

De természetesen Orbán Viktornak egy egész apparátus áll a rendelkezésére, hogy kellően tágas lyukat meséljen bele a hallgatóság hasába. Az említett statisztikai adatokra építve szóvivői is offenzívába kezdtek. Arról mesélve, hogy 22 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság. Ami természetesen azt is jelenti Hoppál Péter szavainak sorai között, hogy az első Orbán-kormány regnálása alatt korántsem tudtak rózsát mesélni a csalánosba. Így aztán akkor nem is volt csúcson a foglalkoztatottság. Ahogy az említett rétegek, a külföldön munkavállalók, és közrabszolgák nélkül ma sem lenne. Miközben természetesen a közmunkaszolgálatnak a statisztika torzításán kívül számos emberi hátránya is van. De ezt a demagógiai előnyök olyan mértékben képesek egyensúlyozni, hogy még a szélsőségeknek is megfelel a „munkára szoktatás” fedősztorijaként.

Miközben a miniszterelnök még az alacsony inflációért is verdesi a keblét. Amelyben jelentős szerepet kap a vásárlási kedv jelentős visszaszorítása. Az ugyanis, akinek nincs pénze a szimpla megélhetésén kívül egyebekre, az még alacsony áron sem fog túl sokat vásárolni. Az áremelésnek ilyen esetekben nincs releváns értelme. Hacsak a boltos nem akarja a raktárkészletet saját magára rohasztani. Az az alacsony infláció, amire olyan nagyon büszke a kormányzat, tehát alapvetően egy igencsak gazdasági műterméknek tűnik. Miközben a vásárlóerő hiánya egyben egy nagyon komoly bevételkiesést is okozhat a költségvetésben. A forgalmi adó kiesésével. Az orbáni közmunkafelfogás tehát két léket is üt egy csapásra. Erősíti a munkanélkülivé válás tendenciáját a piacról finanszírozott munkahelyek körében, és a csökkenő vásárlási kedv miatt csökkenti az adóbevételeket. Amely bevételeket különben az alacsony munkabérek utáni jövedelemadó-csökkenés tovább csökkenti. Ugyanakkor a költségvetésből finanszírozott közmunkás munkahelyének teljes költsége az államot terheli. Növelve az állami kiadásokat. Még mutyimentes körülmények között is! Alkalmasint az alacsony béren dolgoztatott munkaerő a versenyszférában is fizetésleszorító hatással bír. Mert a vállalkozó hülye lesz magas bért fizetni, amikor a dolgozója a varázslatos közrabszolga-juttatásnál alig valamivel többért is kezet puszil.

De a statisztikai adatok a foglalkoztatásban látszólag valóban nagyot lendültek. Azért persze gyanút foghatunk akkor, amikor az egyre újabb „rezsiharcról” hallunk. Valamint a vállalkozói adóprés szorításának fenntartásáról. A rezsicsökkentéses rizsa ugyanis többek között arról s árulkodik, hogy a kormányzatnak eszébe sincs bérszínvonal-emelkedésben gondolkodni. Mert egyébként ki a fenét érdekelné a gáz ára, ha egy magasabb áron sem okozna gondot a számla kiegyenlítése. Amihez persze magasabb jövedelmek is kellenének. A kormányzat tehát beismerte: a fizetések maradnak a béka feneke alatt. Már csak azért is, mert egy jelentősebb bérkiáramlás rögtön megfinanszírozhatatlanná tenné a közmunkásokat, és a növekvő vásárlási kedv azonnal lebuktatná az infláció mesterkélt leszorítását is. Amivel Orbán Viktor azonnal elvesztené a kommunikációs csatát mindenkivel szemben, aki a banánhámozás tudományán felülemelkedve, a négy alapműveletig is eljutott. Amely matematikatudományi szintre Balog Zoltán még láthatóan nem jutott el. Az, hogy a kormányfő csapata sikerrel veszi ezeket a demagógia-fordulókat az tehát az iskolarendszerről is kiállítja a szegénységi bizonyítványt.

Amivel kormányzati erőből visszaélve bizony hitvány viselkedésnek lehetünk tanúi. De kampányszempontból ettől ez még lehet hatékony. Még akkor is, ha az egész foglalkoztatáspolitika inflálódik el. A statisztikai hivatal megbízhatóságával együtt. Holott a pontos adatértelmezésre szükség lehet. Abban a pillanatban, amikor majd rájönnek az emberek, a saját felmondólevelük, a modern munkaszolgálati behívó-üzenetük kézhezvételekor, felhagynak a hatalom hitelvi megközelítésével. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor és csapata egy porszívóügynök állhatatosságával mondja, és mondja a magáét. Mert jobban félnek attól, mint Gyurcsány Ferenctől, hogy a zemberek egy kicsit megállnak és gondolkozni kezdenek.

Andrew_s

2014. január 29., szerda

Demagógisztáni napló: Orbán aktuál-jogálma

Ébren álmodok nektek jogállamot
Forrás: Fidesz
Orbán Viktor részt vett a Belügyminiszter évértékelőjén, és Pintér Sándorral alighanem kölcsönösen meglapogatták egymás vállát. A miniszter ugyanis kifejtette, hogy az országban rend van, és ő mindennel meg van elégedve. A közrend stabil. A betiltott szervezetek utódszervezeteinek eskütételei, illetve a könyvégetős akciók nem számítanak. Talán a miniszterelnöknek sem, aki szerint 2010-ben állt helyre a jogállamiság.

Miközben az ország úgy kiáll magáért, hogy csak na. Azért ezzel a jogállamisággal mégsem lehet minden rendben. Holmi motoros felvonulások kapcsán Orbán Viktor vezérelte kézzel az engedélyeket, és elég sokszor keltett sikerrel olyan látszatot, hogy közvetlen megrendeléseket küldözget a hatalom a bíróságnak, vagy az ügyészségnek. A koncepciós eljárások azonban nem a jogállamiság keretei közé tartoznak. Amitől persze még lehet, hogy 2010-ben állt helyre az orbanista jogállamiság. Bár, még az sem kizárt, hogy Orbán Viktor általánosabb értelemben gondolta ezt a helyreállítást. Ami azonban szintén sánta kutyák futóversenyét juttathatja az egyszerű ember egyszerű gyermekének az ő eszébe. Merthogy vala már egyszer Orbán vezette kabinet. Márpedig erre nézve csak azt tudjuk, hogy egy önmaga által levezetett, majd önmaga által verbuvált hívek által megkérdőjelezett választáson veszette el azt, ami a Fidesz elnökének a legbecsesebb. A hatalmát. Ami becsesebb Vezérnek, mintha aranyból való hat almát ajánlottak volna fel neki. S hozzá istennőket céltábla gyanánt.

Hagyjuk azonban az istennők többségét nyugodni a mítoszok lapjain, és szólítsuk elő Justitia-t. Ha ugyanis a mai Orbán Viktor szerint 2010-ben állott helyre a jogrend, akkor vajon mi volt 1998 és 2002 között? Jogrendetlenség? S mi volt 2010 előtt. S 2010-ben mikortól számítandó az a jogrend? A választások előtt vajon jogrend volt, vagy nem volt jogrend? Ez egy nagyon fontos kérdés kérem szépen. Ha valaki olvasott már Perry Mason-ről szóló történetet, akkor tudhatja, hogy az ilyen kérdéseken szokott bukni a vád és állni a védelem. Mert ezek tényleg nagyon fontos kérdések tisztelt esküdtszék. Különösen az a 2010-es vízválasztó tarthat igényt alaposabb figyelemre. Ugyanis könnyen lehet, hogy a miniszterelnök a saját kormányának legitimitását vonta egy csapásra kétségbe. Mert mi is a helyzet, ha a választások előtt nem volt jogállam? Akkor ugyebár erős kétségek merülhetnek fel abban a tekintetben, hogy a jelenlegi Parlamenti patkóba besorsolt képviselő urak és hölgyek vajon jogosan ülnek-e ott, vagy sem? Az kicsit elmegyenge álláspont lenne, ha valaki rugalmasan kezdene ezügyben magyarázatba. Miszerint általában nem volt jogállam, de speciel akkor, amikor őt képviselővé, illetve miniszterelnökké avatták, akkor a legteljesebb jogállamiság dühöngött. S csak azon dühöngött, hogy miért kétharmad, amikor négyötöd is lehetne. Szóval akkor mégis mikortól jogállamiság az a jogállamiság, amely Orbán Viktor vezényletével felállt, mint erigált bronz-ló az emelvényen?

Arra az esetre, ha hívei nagyon komolyan akarnák venni a miniszterelnöki szereplésen elhangzottakat, akkor talán érdemes lenne kicsit továbbgondolni ezt az ügyet. Amennyiben a jelenlegi Parlament nem jogállami körülmények között állt fel, akkor az egész ténykedése jogtalan. Alaptörvényestől, és paksostól. A miniszterelnököt is általában aszerint bízzák meg, hogy milyen a patkóban ülő képviselők pártállása. Tehát Orbán Viktor kijelentése alapján Orbán Viktor egész politikai, és döntéshozói ténykedése egy szempillantás alatt kétségbe vonható. Még az ellenzék sem kell hozzá. Legfeljebb ahhoz kellene, hogy az ilyen kormányfői kijelentéseket kivesézve a boncasztalra fektesse. Annál jobb kampányfogáson úgyis nehezen törhetnék a fejüket, mint amikor a kormánypárt vezetője jelenti ki: kétséges az egész múltam, és kérdőjeles a jelenem.

Mert mi van akkor, ha már a 2002-es választásokat megelőző időszakban sem volt jogállamiság? Akkor bizony már az első Orbán-kormány is súlyos legitimációs válságba keveredett. Könnyen lehet, hogy már az akkori képviselők is jogtalanul kezdték koptatni a jobb sorsra érdemes műemléképület padlózatát. Vagy már őelőttük is, meg azelőtt is. A végén még kiderülhet, hogy az utolsó jogállami államiságot Orbán Viktor valahol a kőkorszakban fogja megtalálni, ha elég időt adnak neki a visszafele tartó szellemi időutazáshoz. Még az is előfordulhat, hogy a miniszterelnök szellemiségében kvantált jogállamiság van. Azok a pontok, amik az ő hatalmát szolgálják, amelyek nyomán egy-egy lépése alá felépítheti a demagógia szótraverzét, azok jogállamiak. Amelyek ellenben ennek ellene hatnak, azok nem jogállamiak. Igaz, az ilyen szemlélet jogszabályokba öntve tényleg nem jogállami megoldás. Ellenben akkor lehet, hogy 2010-ben mégsem helyreállt, hanem ájulásba zuhant a jogállamiság.

Andrew_s

2014. január 28., kedd

Szellemi TyRex-törpék! Előre!

Azt, hogy őseink közül ki mit írt rovásírással, nem tudom. De az olyan fogalmakat, mint a fűrészbak, biztosan nem. Mert ahhoz letelepedett életmód kell. Kicsit életszerűtlennek tűnik ugyanis, hogy két lovasroham között bakon fűrészelgettek volna egy kicsit. Mindenesetre egy pécsi iskolában úgy gondolták, hogy visszamaradott lesz az, aki a fűrészbakot nem tudja kellően kalligrafálni.

Amúgy, a Hir24 tudósítása alapján, büntetés gyanánt is gyakorolva a rovásírást a napköziben. Ugyanitt szólnak arról is, hogy a szülők kiborultak, az igazgató elhatárolódik, és vizsgálatot ígér. Mi meg hiszünk az igazgatóak, hogy így lesz, sehogy másként. Mert az ellenbizonyításhoz nyilvánvalóan a vizsgálat végének eredményét kellene ismerni. Addigra meg amúgy is elül az eset keltette vihar, és minden visszazökken a szokásos oktatáspolitikai anyázások szintjére az iskolákkal kapcsolatban. Ahogy aligha emlékeznek sokan arra a jobbikos ötletre sem, hogy legyen kötelező a rovásírás tanítása. Ami talán azért már mégis túlzás lenne. Annak ellenére, hogy biztos sokak szemében nemes hobbi a rovásírás megtanulása. Még az sem zárható ki, hogy néhányan talán a saját gyökereik hiányát akarják pótolni azzal, ha erre adják a fejüket. Számukra egyenesen pszichológiai jótétemény lehet például egy ilyen elfoglaltság. Amíg nem élik bele magukat abba, hogy csak az a magyar, aki álmából felriasztva is képes az aratókést leírni rovásul. Végállomásként pedig elégetne minden könyvet, amit nem az ősmagyarok szellemi áldása alatt levőnek sejt. Még akkor is, ha különben aligha lehet fogalma a saját biológiai őseinek teljes köréről sem.

Azért persze eszembe sincs azt hinni, hogy a gyermekeknek büntetésből rovásírásos feladatot adó tanár ilyen messzire jutott volna. Legfeljebb a tudásszintjével lehetett gond. Mert ellenkező esetben tudná, hogy aratni is elsősorban a letelepült népek szoktak. Egyébként azért sem biztos, hogy a tanerőt a Jobbik ötlete iránti vonzalom vezette, mert a kötelező feladatok ritkán eredményeznek népszerűséget. Így az sem kizárt, hogy éppen ellenkezőleg: a Jobbik képviselte nézetek elleni fondorlatos támadásként lehet értékelni a rovásírásos büntetőfeladatot. Ellenkező esetben fel kellene ugyanis tételezni a hazafiasnak ítélt elvárásoknak való túlzott megfelelési kényszert. Ami mégis csak kellemetlen lenne. Nem azért, mert pont egy tanár ne eshetne az ügybuzgóság hibájába. Hanem mert pont egy tanár esetében lenne hiba, ha az önálló gondolkodásra való képességet alárendelné a vélt kormányzati elvárásoknak. Habár az is lehet, hogy tud valamit. Például azt, hogy ezek az elvárások nem is annyira csak véltek. Látva a hungaristákkal, a szélsőséges eszméket vallókkal zajló össze- és visszakacsintási kormányzati kommunikációt, könnyen abba a hibába eshet egy egyszerű tanerő, hogy számára mintegy elvárás a Jobbik által hirdetett elvek felé irányuló serteperte. Ha ugyanis reális lehetőségnek ítéli a Fidesz-Jobbik koalíciót akkor reális döntés is lehet a részéről jó előre tisztára nyalni a karrierjének kiteljesülése felé vezető utat.

Ebben az esetben az igazgatótól komoly elmarasztalásra számíthat. Nem feltétlenül a rovásírásos büntetőfeladat miatt, hanem azért, mert az igazgató a saját pozíciója elleni merényletként is értelmezheti ezt a gesztust. Egy talpnyalóval többnek ítélvén az őt politikai irányból veszélyeztetők létszámát, mintsem azt ildomosnak gondolná. De nyilván ez az iskola igazgatójának a magánügye is lehet. Nagyobb baj az, hogy egy napközis tanár úgy érezheti adott esetben, hogy a megszokás fásultsági köreiből az a kitörési lehetőség, ha valami nacionálmázas pótcselekvéssel büntet. Mintegy kötelezővé téve azt. Még akkor is, ha emlékszünk arra az esetre, amikor a legjobb rovásíró vietnámi ősökkel büszkélkedhetett. A többieknek, az aratókés és a fűrészbak után, és a megbonthatatlan orosz-magyar békemenetelés jegyében lehet, hogy a következő feladat tényleg a sarló és a kalapács rovásírásos lejegyzése lesz. Rögtön a cirill-betűs lejegyzetelés előtt. Mintegy visszavezetve a kötelező orosz nyelvtanulást az iskolákba. Melynek eredményeként majdnem annyian tanultak meg oroszul, ahányan a kötelezően büntető rovásírás hatására rovásírásul megtanulnának.

Addig pedig, átvezető feladatként javasolni lehetne a „tavaris ucsityelnyica” rovásírásos átiratának gyakorlását. Látva a jelen politikai kurzust lehet annyira szükséges, mint az azeri-balta célba dobásának gyakorlása. A bürokrata-túlteljesítési hajlamot ismerve a felvetéssel csak egy fenntartásom van. Egy lelkes kormány hű hivatalnok holnaptól komoly felkészülésbe kezd az elmondottak teljesítése érdekében.

Andrew_s


2014. január 27., hétfő

SimFelcsút és hangsávkötél

Forrás: Simcitizens
Reggel jelentős gumicsont-hatást tudva magáénak megjelent a hír, hogy Orbán Viktornak saját repülőtere lesz. Majd az MSZP kongresszusán hallani vélt, vagy nem vélt „kötelezésről” szólva pattant párat a gumidominó. Majd az előbbi kétségekkel, az utóbbi kétségtelenül nyugovóra tért. Holott talán érdemtelenül. Ha már annyi energiát fektettek bele.

Az MSZP kongresszusán majdnem az a jelenet játszódhatott le, mint amikor annak idején a „zsidó”, és „szónok” szavakat keverték el a fülek a Parlamentben. Innen visszatekintve, nem is sokkal a rendszerváltásnak nevezett jogi aktus után. Most a „kötelet” és a „börtönt” szavakat látszott első közelítésben félrehallani mindenki. Amennyiben az utóbbit vélték hallani a helyszínen, de az előbbit a Fidesz székházáig elgyűrűzött felvételen. Amire annyira felháborodtak, hogy Kocsis Máté a hazudozás abbahagyását követelte ebben az ügyben az MSZP-től. Alighanem a saját megérzéseit is követve. Mert a hazudozást illetően akár Kocsis Máténak is tulajdoníthatunk némi gyakorlatot. Annak idején, még a saját párttagságát illetően sem mondott igazat. Alkalmasint a saját kezével kitöltött MIÉP-tagfelfelvételi kérelméről emlékezett egészen másként a későbbi polgármester úr, Holott a Fideszen belül is igen patinás társaságot tudhatna a magáénak a szélsőségek, vagy a Horthy Miklós társaság keretében. De erre mondhatja bárki: már régen volt.

A jelenlegi kirohanása pedig a mostani helyzetre vonatkozik. Azt az egykori malőrt feledve, azóta éppen úgy nem hazudik, mint a Fidesz vezére, vagy a magánnyugdíj-pénztárak egykori védasszonya. Az utóbbiakat garantáló Schmitt Pálról már nem is beszélve. Ilyen igazság-, és őszinteség-bajnokok közt teljesen jogosan vet a szemére másoknak bármi kis botlást is. Dehogy is alkalmazna kettős mércét Kocsis Máté! Az is cudar ember lehet, aki meggyanúsítja ilyesmivel. Amellett még igaza is lehet olykor-olykor. Amellett, hogy az ő személyesen viselt dolgai sem mentenek fel másokat a hazugság, és hamisítás alól. A felszólalása az MSZP kongresszusával kapcsolatban tehát legalább félig a helyén lehetett volna. Szinte sajnálni lehet azt a sok felkészülést, nekiveselkedést, amivel Kocsis Máté vette a hétfői sajtótájékoztató akadálypályáját. Estére ugyanis kiderült, hogy a felkészülést az alapoknál áshatták alá a túlteljesítési válságban fortyogó baráti hírTV. A jelek szerint megalapozott lehet a gyanú, hogy manipulálták azt a felvételt, amellyel Mesterházy Attilán és pártján akartak ütni egyet. Amennyiben ez igazolódik, akkor számosak mehetnek Kövér Lászlóhoz vérvételre. Aki a kötél-ügyi beszédekben is szakértő lehet.

Az egyéb hétfői dokumentációk kapcsán kevesebb vita férhet talán ahhoz, hogy Népszabadság munkatársai lefotóztak egy aszfaltozott kisrepülőgép-felszállópályát. Ami éppen azért lehet kínos, mert kivételesen jó minőségű pályaszakaszról van szó. Pont abban a térségben különben, amelynek helyi Döbrögijéről szólva született a vitatható reakció az MSZP-kongresszuson. Az említett repülőtér-szakasz ugyanis szintén Felcsút környékén került megörökítésre. Abból az alkalomból, hogy a Légügyi Hivatal cáfolta az Orbán-birtok leendő repülőtérőről felrepült hírt. Azt a hírt, ami délelőtt még arról szólt, hogy nyilvános repülőteret kap Felcsút. Csatolt beruházásként az egyéb humán-ipari létesítményekkel, például a stadionhoz kapcsolódó szállodaépítéssel. A hatóság cáfolata alapján új repülésügyi kérelem nem érkezett hozzájuk, és a térségben 2012 óta létezik egy IV kategóriájú repülőtér. Az aszfalt úgy kerül az asztalra, hogy a Hivatal szerint ott, ahol keményburkolatú pálya van, szerintük „füves le- és felszállópályát” lenne szabad csak látni. Így talán mégsem teljesen kizárt, hogy a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia terjeszkedése nyomán kibontakozó „krumpli helyett stadiont” címmel meghirdetett alternatív földhasználati projekt repülőteret is fial.

Végtére is teljesen logikus. Ott, ahol legfeljebb közparkokban lehetne burgonyát ültetni, budapesti belváros tanyafejlesztési támogatást kap. Ahol pedig lehetne segíteni a hazai ellátáson, ott épületek teremnek majd a földeken. Olyan ez, mint a sokaknak talán ismerős SimCity nevű játék. Amiben, bizonyos határok között, semmi akadálya nem volt annak, hogy ötletszerűen szervezzünk át területeket. Valahogy így lehet ezzel az ingatlanügyekbe már elég régóta belegabalyodott dr. Lévai Anikó férje is. Csak az ország területének ügyei kapcsán. Amennyiben az ország termőföldjét mindaddig körömszakadtig kell védeni, amíg nem a családi körzetbe végzendő beruházásokról van szó. Abban a pillanatban a világ egy SimHungary nevű játék SimFelcsút-nak nevezett külön-pályájává válik. Ahova egy külön repülőtér is kellhet. Akár titkos Felcsút-Graz különjárattal a megrögzötteknek.

Andrew_s

2014. január 26., vasárnap

Kövér a pro(vo)kátor

Kövér László legfrissebb megnyilatkozása szerint a választási csalás a baloldal vérében van. Erről a saját MSZMP-s múltja, valamint a Fidesz-ben és holdudvarában előforduló egykori MSZMP-, és Hazafias Népfront-funkcionáriussal beszélgetve nyilván közvetlen tapasztalata van. Kár is lenne meghazudtolni a házelnököt.

Tudomásul vesszük: véleménye szerint a Fidesz említett tagjai csalásra készülnek. Tudomásul vesszük abban a reményben, hogy házelnökként eléggé érdekelt a tiszta választásokban. Annyira, hogy még önmaga és saját párttársai ellen is fellép, ha a csalás irányába ható vértolulást kezdene érzékelni. A Kövér Lászlótól már korábban megszokott önismereti komcsizás miatt tulajdonképpen szóra sem lenne érdemes ennek legújabb kiadása. Bajuszos bőrkötésben. Különösen azért, mert nem csak önmaga kapcsán épít a hívek feledékenységére. A 2006-os események kapcsán szerinte komolyan kell venni Orbán Viktor korábbi szavait, hogy „ma is közibünk lövetnének, hogy ha tehetnék”. Mármint a jelenlegi ellenzék. Amely kijelentéssel rögtön szembeötlő, hogy Orbán Viktor sehol, pontosabban egy sebesen menekülő autóban volt, amikor bármi rázós dolog is történhetett volna az Astoria-nál lezajlott gyűlése után. A bátor vezető közibe tehát még csak füttyenteni sem tudott volna senki. Legfeljebb nyalni. Miután kiszállt, és az alsója takarta szakasz szabaddá vált. Másrészt keringenek olyan legendák is, hogy a Fidesz igencsak elvárt volna egy erőteljesebb, fegyverhasználattal is tarkított fellépést az első pillanatokban. A TV-felgyújtásnál.

Ami kétségtelenül kapóra jött volna, mint a kormányzat felülése egy nyilvánvaló provokációnak. Melynek provokációs voltát éppen a Fidesz-közeli haknizók Kossuth téri megjelenései jelezhettél. Egyfajta döntési csapdába, és erőszak-harapófogóba fogva az akkori kormányzatot. S nagyon emlékeztetve arra, amit jelenleg ellenzékként kénytelen megélni az ország jó része. Kövér Lászlótól pedig igencsak az agresszív cinizmus megnyilvánulása az erre való figyelemfelhívás. Az ugyanis teljesen nyilvánvalóan látszik, hogy erőteljesen zajlik a társadalom provokációja. Erre most éppen az antiszemitizmus fegyverét játsszák ki, mivel ez kecsegtet azzal a járulékos előnnyel, hogy a Jobbiktól szavazatokat rabolhatnak. S természetesen azzal is jár, hogy a hazafias érzelmek hiányát süthetik arra, aki nem hajlandó a kormányzattal azonos hangerővel üvölteni a farkasok kórusában. Alapvetően azonban mégiscsak provokáció. Aligha tenne ugyanis bármi is jobb szolgálatot a hatalomnak annál, mint az, ha valaki komolyan venné az Amerikai Népszavában felvetett szoborrobbantásos ötletet.

Nem azért, mintha a hulladékszobor érdemes lenne a hazai fasisztáknak zarándokhelyet biztosító felállításra. Azonban egy szoborrobbantás kiváló esélyt biztosítana ahhoz, hogy egymásnak ugrassza a hazai szélsőjobboldalt, az ellenük állást foglaló erőkkel. Orbán Viktor ezt „megelégelvén” bejelenthetné a szükségállapotot, és bizonytalan ideig elnapolná a választásokat. A forgatókönyv alighanem kész, és alig várják talán a Fidesz valós hatalmi centrumában azt, hogy valahol, tényleg elpattanjon a cérna. Talán ezt érzik az ellenzék oldaláról is, amit túlreagálva szinte semmilyen reakciót nem mernek megkockáztatni. Amivel szintén a hatalom malmára hajtják a vizet, mert a saját bázisukat is romboló gyengeséget mutatnak. Annak megítélését mindenki saját véleményére bízom, hogy a jelenlegi ellenzék jelenleg körvonalazódó vezetését alkalmasnak tarják-e a borotva élén előadott penge-táncra. Valójában ez talán az, ami a Fidesz-ben senkit sem érdekel érdemben. A felszínen előadott személyeskedések legfeljebb arra jók, hogy az egybites gondolkodású, troll-szinten álló hívekben fenntartsa a lelki nyomást, és a CÖF-nek is feladatot biztosítson. Mielőtt úgy éreznék arrafele, hogy nem kell mozdulni és ennek hatására szétszéledjen a „gárda”. Valójában jól láthatóan marginális szerepet töltenek be, mivel a Fidesz nagyban játszik. Segédcsapatai lehetnek legfeljebb a szükségállapotban amúgy is bevethető karhatalmi elitcsapatoknak.

Alkalmasint az említett szobor kapcsán a legújabb hír, hogy a kukából kikiabáló Szakály Sándor által, összefüggéseiből kiragadva idézett Randolph L. Braham nyílt levélben határolódott el a hazai történésektől, és korábbi kitüntetését is visszaküldi. Kövér László pedig az államiság jogfolytonosságától határolódott el. Azt a kijelentését nehéz lenne vitatni ugyan, hogy nem a magyar a második világháború egyetlen bűnös nemzete. Azonban az államiság jogfolytonossága mégis mindaddig őrzi a teljes magyarság felelősségét, amíg a történtekkel való szembenézés nem történik meg, és nem történik mag az a szintű, állami szintű elhatárolódás, mint például Németországban. Az egyes ember tehát nyilvánvalóan csak a saját tettei erejéig felelős, de egy országban, ahol zsidótörvényeket hoztak, ahol gestapós szakértőket segítve magyar karhatalom foganatosított halálba küldő „idegenrendészeti eljárást”, ahol a kormányzat cinkosan összekacsint a jobboldali szélsőségekkel, ott az ország vezetésének igenis lenne az említett összekacsintáson túlmutató felelőssége. De ez Kövér László szellemi követőinek, a Fidesz szélsőségeseinek, és a Jobbik tapsolóinak alighanem olyan magas, mint a mélytengeri makkféregnek a Himalája.

Miközben az sem kizárt, hogy a szobortervezet már megtette azt a szerepet, amit neki szántak az antiszemitizmus sakktábláján játszó stratégák. A szimbolikájában amúgy is elcseszett szobrot talán fel sem akarták állítani ténylegesen. Azonban olyan helyzetet teremtettek, amiben a hungaristák felé ezt úgy lehet eladni, mint a szemét külföld és a zsidó világösszesküvés magyarságot romboló mételyének kényszerét. Kifele pedig önmagukat fényezhetik a hazai fasizmust egyedül féken tartani tudó erőként. Középen pedig tovább provokálhatják az ellenzéket, valamint, a nemzeti tisztességet, a magyar államiság Szent Istváni eszméjét még őrzőket. Ebben a játszmában a házelnök sem több egy pojácánál. Aki talán szintén annak drukkol: hátha csak összejön az a fránya kis szükségállapot. A stadionok már épülnek.

Andrew_s


2014. január 25., szombat

Miért köz-lelettelen Orbán?

Orbán Viktor elmeállapotával, és hívőinek az extremitások iránti vonzódásával foglalkozni hálás téma. Már csak azért is, mert a téma folyamatos utánpótlást kap a napi hírfolyamok morzsáiból. A globális értékelések száma sem ritka. Közülük egy rég esedékes kérdést feszeget PuPu-nak az Amerikai Népszavában megjelent írása.

Nevezetesen azt, hogy az állampolgároknak joguk van-e pontos információkkal bírni a miniszterelnök elmeállapotát illetően? S alighanem jogosan jut arra a következtetésre, hogy igen, alapvetően joguk lenne tudni az alkalmasságot veszélyeztető helyzetről. Igen ám, de ezek a kérdések, ha úgy vesszük, korántsem újak. A miniszterelnök tünetei már közel két éve átcsaptak egy inflexiós ponton. Nem sokkal később már arról is megjelent összefoglalás, részben az említett portálon is, hogy alkalmassági problémát okozhat a vezéri komplexus túlburjánzása. Azt sem nagyon lehet elmondani, hogy az eltelt időben ne lett volna figyelemmel kísérhető a helyzet romlása. Bárki emlékezhet annak az útnak az állomásaira, ahogy Orbán Viktor egyre jobban lovalta bele magát a nagy machinátor, az ország és a világ megmentőjének a szerepébe. Ennek csak egyik tünetsorozataként értékelhető az a fajta mindenhol jelenlevőség, ami a gátaktól a szülészeti esetkivizsgálásig mindenütt szakértő hozzászólóként láttatta a Vezért.

Ez a jelenség a személyi kultuszt ápoló diktatúrákban gyakori, és nyilvánvaló, hogy ezekben a diktatúrákban van egy olyan diktátor is, aki ezt igényli. Az egocentrikus felsőbbségtudat egy olyan szintjén, ahol a személyes önbecsülése már csak a függelmi viszonyok túlhangsúlyozásától remélhető. S természetesen ezekben a rendszerekben létezik egy olyan holdudvar, amely ennek a helyzetnek feltétlen haszonélvezője. Miközben a látszólagos haszonélvezők között nem egy esetben a történések valódi irányítói is megbújhatnak. A személyiségzavarral, megfelelési kényszerrel, mentális problémákkal önmagában és önmagával is harcoló vezető ugyanis, éppen a problémák ismerete által jelentett zsinórokkal irányítható. Nem véletlen tehát, hogy a diktátorok esetében sokszor felmerül a háttéralkuk, és háttérszereplők jelentőségének a kérdése. Még akkor is, ha a vezető személyes problémái nem olyan nyilvánvalóak, mint azok az akaratlan szájmozgások, zavartnak tűnő megnyilatkozások, amelyeket az Orbán Viktorról készült felvételeket kikockázva sokszor repít világgá az internet.

Az is világos, hogy a helyzet haszonélvezőitől éppen úgy nem várható a vezetői alkalmasság tisztázásának a kezdeményezése, mint attól a kiszolgáló személyzettől, amelynek tagjai „csak” félnek. Ha általában el is fogják ismerni a vezetői alkalmasság kérdésének jogosságát, a konkrét esetre vetítve nem fogják alkalmazni ezt a jogát a választóknak. Mindig a másik oldalon fogják megtalálni azt a célszemélyt, akivel szemben előbb kellene vizsgálatokat folytatni, miközben a saját oldaltól lehetőleg egyre inkább távolítani próbálják frontvonalat. Ez a jelenség a Fidesz kommunikációjában igencsak nyilvánvaló. Orbán Viktort gyakorlatilag csak preparált helyzetekben engedik megnyilatkozni, miközben egyre intenzívebben folyik az ellenzékkel szembeni személyeskedés. Nem feledve természetesen azt sem, amit az A rendszerváltás előtti Orbán-videó „újrafelfedezése” kapcsán írtam. A Fidesz valós hatalmi centrumának még nagyon is jól jöhet ez a felvétel egy jól időzített vezércsere, vagy egy választási vereség esetén. Egyébként a vezércsere lebegtetése Orbán Viktornak a személyiségi zavarain keresztül ható kézben-tartásához is nagyon jó fegyver lehet. Tovább emelve az említett felvétel értékét.

Ami sokkal érthetetlenebb a kialakult helyzetben az az ellenzék viselkedése ennek kapcsán. Természetesen tudom, hogy a személyeskedés dágványába süllyedés nem hálás szerep, és igen ellenszenves is lehet sokak szemében. A „Pistike hüje” stílusú megnyilvánulásokat számon kérni tehát értelemszerűen balgaság lenne a részemről. Ugyanakkor szinte biztosan lehetne módot találni arra, hogy csokorba gyűjtve az alkalmasság kérdését kétségessé tevő jelenségeket, szembesítsék azokkal a választókat. Megadva a konkrét szembesülés lehetőségét az országért egyre inkább egyszemélyi felelősként feltűnő miniszterelnök esetleges problémáival. Az ellenzék számára ennek kézzelfogható haszna lenne, hogy mentesítené a csendestársi szerep, a személyiségtesztek elsunnyogásában való érdekeltség vádjától. Valamiért azonban nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a kialakult helyzet nem csak az ellenzéki pártok sara, hanem legalább annyira média-probléma is. Az említett csokorba gyűjtés lehetőségére hol másutt lehetne alkalmasabb a terep? Mi tartja vissza a magukat ellenzékinek definiáló csatornákat is ettől? Holott hol másutt lehetne hatékonyabb egy igazságügyi szakértő interjúra hívása a kérdést megvitatni, mint egy TV-csatornában? Ami nem pótolná egy elhihető vizsgálat eredményét, de segíthetne kikényszeríteni a valós tájékoztatást.

Azt, aminek eredményeként az ország számára világos képet nyújthat egy hiteles vizsgálati eredmény „becsatolása”. Akkor is, ha Orbán Viktor teljes felelősségvállalási képességéről árulkodik, és akkor is, ha nem. Az előbbi esetben a párt összes csinovnyikjának minden erőfeszítése hiába való lehet a személyes felelősség alóli mentesítésre. Az utóbbi esetben pedig világossá válhat, hogy az ország valós hatalmi tényezője korántsem az a bármikor cserélhető Orbán Viktor, akit hívei pajzsra emelve imádnak.

Andrew_s

2014. január 24., péntek

Faluinternetesítés vagonárnyakkal

Utca-villamosítás: 1920
A választási kampány több dologra jó. Néha arra is, hogy az ember betegre röhögje magát. S aztán az influenza elmúlásáig olvasgassa a híreket. Amitől néha szintén nem mindig tuja, hogy nem egy viccoldal került-e a szeme elé. Mint amilyen a megbonthatatlanul újrafelfedezett barátság miatti Békemenet. Most mégis egy más témában szeretnék visszatekintve előrepislantani.

A visszatekintő szakaszban először idézzük fel Lenin egyik híres kijelentését 1920-ból: „kommunizmus = szovjetek + villamosítás”. Nem véletlen, hogy mindenüvé igyekeztek kiterjeszteni az egységes elektromos hálózatot, ahova csak a tanács-rendszer, a szovjetek hálózata elért. S bár sokan úgy gondolják, hogy az abnormalitás egyik szintje volt az elektromos eke ötlete, az elektromos szántás lehetősége korántsem Lenin, illetve híveinek fejéből pattant ki. Ikerváron például már a jóval korábban folytak ezzel kísérletek. Gyakorlatilag a gőzeke elvét átültetve villanymotorra. Önmagában tehát még ez az ötlet is csak a mérsékelt marhaságok körébe tartozna. A gőzeke, az egykori megvalósításnál hatékonyabb megoldásokkal, ma is lehetne egyfajta, a környezetkíméleti elvárásokat kielégítő, talajművelő eszköz. De maradjunk most még a régebbi múltnál. A szovjet példát követve hazánkban is megindult a faluvillamosítási program, és ennek eredményes lezárását jelentette, amikor a Szabolcs megyei Aporligeten, 1963. augusztus 20-án felgyulladt a villanyfény.

Ennek alapján azt hihetnénk, és a legtöbb esetben nem is csalatkozunk a hitünkben, hogy hazánkban nincs olyan család, ahol potenciálisan ne lehetne szó a háztáji elektromosság előnyeinek kihasználásáról. A legtöbb esetben, mert például a tanyák világában ez korántsem van így. Jól illusztrálja ezt az a kormányközlemény, melyet 2013 júniusában adtak ki, és 2020-ig tervezi a teljes villamosítás megvalósítását. Ebbe a budapesti belváros ellátása alighanem akkor sincs benne, ha azóta már azt is megtudtuk, hogy az V. kerület jelentős tanyafejlesztési területté lépett elő. A fővárosban ugyanis legfeljebb a fejekben szánthatna pár új barázdát az elektromos eke. Amire már csak azért sincs égető szükség, mivel a napi politika hírei alapján a régiekben is simán elközlekednek a megbonthatatlan szovjetorosz-magyar barátság lemezén megakadt szellemi lejátszó-programok. Láthatóan sem barázda-, sem tűcsere-programban nem vettek részt. A világból a „békéért” menetelőket szervezők úgyis csak két rózsaszínes kapaszkodót, és köztük egy nyelvükkel tisztítandó ősszájat látnak. A jelszavakat induláskor újratöltik, és a következő kocsmáig kell csak úgyis kitartani a memóriának.

Az elektromos rendszer hiányosságai különben nem is a lelki békéjüket békemenetes megszerzők miatt keveredtek ide. Sokkal inkább azért, mert jó néhány olyan technológia van, amihez a hétköznapokban is elektromos áram kell. Nyilván nem feltétlenül kell nagyfeszültségű távvezeték, mert már a légoltalmi lámpák racsnis dinamója is régen bebizonyította: akár kézimunkával is kergethetők az elektronok. Azért nehéz lenne elképzelni, amint a család fogyókúrára szoruló tagja felpattan az „ördögbiciklire”, és ezzel biztosítja az internetezéshez szükséges elektromosságot. S akkor a szélessávú internetes technológia egyéb, szintén elektromosságfüggő elemeiről nem is szóltunk. Márpedig az Orbán Viktor egyik potenciális utódjának is időnként kikiáltott Lázár János éppen ezt, a szélessávú internetet ígérte meg minden háztartásnak. 2018-ig. Világosan jelezve, hogy igencsak a kampányhoz igazított kijelentésről van szó. Az, hogy a tanyákkal mi lesz? Az Lázár Jánost láthatóan nem érdekli. Az ő szemében a tanyasi háztartások nem is léteznek talán.


Talán azért, mert Lázár szerint nem kapartak eleget. Vessenek magukra, ha tanyán élnek, és még áramuk sincs. Ahogy azok a családok sem számítanak nyilvánvalóan semmit, ahol a család anyagi lehetősége nem teszi lehetővé a rezsicsökkentés, valamint az internet kihasználását. Lévén, villanyszámlára sem telik. Miniszterelnökséget vezető államtitkárként miért is érdekelné a főkaparnok kartársat az ő sorsuk? Az különben persze látszik a kampányígéretből, hogy valaki mesélt neki arról, hogy az internet az egy olyan izé, amivel foglalkozni kell. Nem tudja talán, hogy mire jó, vagy mi szükséges hozzá, de kell. Mint egyszeri törzsfőnöknek a laposelem. Talán most jutott el hozzá a hír, hogy 2002-ben Rogán Antal, a Matáv Rt. akkori üzletpolitikájára válaszolva szintén bedobta az olcsó internetet, mint kommunikációs fogást.

Bár az igazán olcsó internet ígéretét nem Lázár János lengette meg a választók orra előtt. De még csak nem is Rogán Antal, vagy a Fidesz egy másik tisztségviselője. Az alanyi jogú internet ötletével Novák Előd, a Jobbik alelnöke állt elő. Nem is családi, háztartási alapon, hanem állampolgári jog alapján ígérve ingyenes internetet mindenkinek. Az MTI-nek eljuttatott közleményben nem elvi jogról szól, hanem arról, hogy „ingyenesen biztosítaná az internethozzáférést”. Vajon szabadon, vagy csak a Jobbik által biztosított cenzúrán keresztül? A koncepció buktatója ugyanott van, amiről korábban is szó volt. Mi légyen azokkal, akiknek nincs pénze, lehetősége a biztosított internetre? Vajon csak szimplán másodrendű állampolgár lesznek, vagy az állampolgárságukat is elveszik? Ezt a kérdést nem a technológia teszi manapság élessé, hanem az, hogy épp a napokban fejtette ki egy kormánypárti kukalakó: az állampolgárságuktól előbb megfosztott emberek halálba deportálása tulajdonképpen semmiség volt.

Andrew_s


2014. január 23., csütörtök

Gábriel a Turul-piszkozat alatt

A német „megszállás” emlékművével kapcsolatban, a jelentőségéhez képest szerény ellenzéki fellépés, és a szakmai indoklások mellett, mintha magáról az emlékműről és lehetséges utódairól mintha kevés szó esne. Annak ellenére, hogy már a szimbolikája is legalább olyan zavaros, mint a Kerényi-féle Alaptörvény-illusztrációké. De annak egyikével legalább összhangban van.

Emlékezetes az az illusztráció, amely látszólag egyszerű ellopása a Szent György kapcsán ismert motívumnak. Azért, ha abba belegondolunk, lehet egyfajta művészi üzenet is a csőcselékről. Lévén, hogy a klasszikus kompozícióban a sárkány nem a pozitív hőst képviseli. Interpretálható az említett kép tehát úgyis, hogy a szűzzé vált sárkányt legyőzi a szent rendőr. De ez egyrészt valószínűleg nem tűnt fel Kerényinek, másrészt utólagos feltűnése esetén sem vallaná be vezérének, hogy kedvenc művészei nyíltan csinálnak belőle hülyét. S még az is lehet, hogy ezt a jeles kompozíciót valaki beleálmodta egy bronzszoborba. Ha az elszúrt kép-üzenet feltűnt, talán megfúrták ezt a koncepciót. Amitől még kétségtelenül maradhatott egy elfekvő angyal-terv a sifonérban. A félig kész tervek átalakítása még csak nem is számít ritkaságnak. Ennek az egyik legszembetűnőbb példája Budapesten a Citadellán látható szobor. A Szabadság-térre tervezett szoborzat így lehet, hogy egyszerűen csak hulladékhasznosítás egyik formája.

Mert nyilvánvaló történelemhamisítástól eltekintve is szinte biztosan alkalmas arra, hogy I. István álmában szájon csapja elhíresült jobb-kezével az alkotót. Ha ugyanis az említett tervezetet nézzük, akkor az teljesen egyértelmű, hogy Gábriel arkangyal nem azonos a Jézus anyjával, akinek annak idején az országot ajánlották. A nagy dérrel-dúrral beharangozott szoborkompozícióban a megszállt országot tehát aligha jelképezheti az angyal. Akit éppen meghágott, és most éppen lecsinál egy birodalmi sas. Természetesen látható a tervezeten, hogy látszólag eltávolodott egymástól a két alak. Azonban még a rajzos megfejtésen is látható, hogy igazán nem okozna nehézséget pozícióváltás. Nem vitatva azt sem, hogy aligha vívta volna ki az Orbán Viktor által felkarolt szobrász a hungaristák, de talán a keresztények csodálatát sem egy valós szimbolikájú megoldás. Ha egy Szűz Máriát leterítő, és azon tollászkodó sastól várta volna a Magyarországra szövetségesként bevonuló német haderőre való megemlékezést. Az csak a helyzet pikantériája lenne, ha az illető sasról kiderülne, hogy a szobrászi maradékok között Turul-ként kezdte volna a pályafutását. Ebben az esetben ugyanis kiderülhetne, hogy a Máriát földre taszító megszálló hatalom valójában egy maradék angyalon kielégülő keselyűpiszkozat. Amit jó pénzért sikerült rásózni a belvárosi tanyaközpontra.

Az sem kizárt, hogy kormányzatnak gesztust gyakorló szobrászok már lázas kutatásban vannak. Feltárandó a különböző fiókok mélyén kallódó rajzokat, és a műhelyek pókhálós sarkaiban hányódó maradékokat. Bízva abban, hogy majd csak jönnek a további jelentős szobormegbízások. Azok, melyeket előre jelezve akár pár ötlettel is szolgálhatnánk a kormányzatnak. Amennyiben van egy kóborló Antall József szobor, akkor például lehetne egy olyan szobrot állítani, melyen mögötte áll a neki szamárfület mutató, és másik kezében Paksot tartó Orbán Viktor, miközben lábával leteríti az orosz medvét. A medve alá az összes szocreálból itt maradt építődaru, kombájn, és hasonló eszköz is beépíthető lenne. Jelképezve azt, hogy milyen hatékonyan sikerült tönkretenni például a hazai mezőgazdaságot és élelmiszeripart, az autóbuszgyártást, illetve a lakásépítési projekteket.

De ez természetesen csak futó ötlet. Ismerve az emberi kreativitást, szinte biztosan számos másik merül majd fel a jövőben. Addig pedig elégedjünk meg azokkal a szoborkészítési sallangokkal, melyeknek már így is többrétű haszna lehet. Az egyik a már említett hulladék-újrahasznosítás lehetősége. A másik tulajdonképpen az Orbán kedvenc kondérjában ülő békák tűrőképességének a tesztelése. Jelenleg minden esetre nagyon úgy fest, hogy még az említett, Turul alá tepert Nagyasszony ellen sem tiltakoznának sokan. Különösen nem akkor, ha annak felállítását Pannónia Vezérpumája maga vonyítja világgá. A miniszterelnök pedig szinte biztosan megvédené még annak a felállítását is, ha az odavezető út kiépítésében valamelyik kebelkegyence lenne érdekelt. Talán a jelenlegi műtörténelmet Szakállyal hazudó hulladék-felállítást is csak egy szempontból sajnálja a kormányfő. Azért, hogy a Szabadság tér nem valamelyik haver magánterülete. Mert akkor a szobrászon kívül még a terület-kisajátítás költsége is egy havert gazdagítana.

Ám ami késik, nem biztos, hogy múlik.

Andrew_s

2014. január 21., kedd

Kit szolgál az Orbán-videó?

A napokban, szinte meglepetésszerűen előkerült egy régi felvétel, melyen a rendszerváltás előtti Orbán Viktor vall a fiatalkoráról. A felvétel nagy valószínűséggel mégis egyfajta hamisítás eredményeként keveredett elő. Még akkor is, ha eredetiségéhez, és a készítők dokumentarista jó szándékához nem fér kétség. Azonban az időzítés mégis egyfajta hamisságot kölcsönöz a megfigyelhető publicitásnak.

A neten valamikor január elején kezdett újult erővel keringeni az a link, ami a különböző közösségi oldalakon igen alaposan elterjedt. Biztosítva azt, hogy a köztudatba valamikor január elején újult erővel behajító forrás igencsak nehezen felderíthető legyen. Ezt követően megindult a felvétel karrierje a különböző portálok felé. Nem véletlenül, hiszen az a momentum, miszerint a jó édes apja nem egyszer elgyepálta a jelenlegi miniszterelnököt igen vonzó cím-téma. Sok média-oldal ki is használta, és sikerrel javította ezzel talán az olvasottsági statisztikát. Továbbra sem adva persze választ arra, hogy tulajdonképpen mire jó ez az egész? Az akció mögött alighanem sokan az ellenzéket sejtik, és talán ez így is van. Azonban ebben az esetben igencsak suta megoldást választottak, mivel a kampányfinishez közelebb sokkal többet ért volna a videó. Ugyanakkor a lassan felfutó terjedés komoly stratégiai elgondoltságra vall, amit, bocsánatot kérve, de nem tételezek fel a jelenleg elég diffúz ellenzékről. Az a látszat, hogy a közvélemény felhívása a videóra ellenzéki akció volna, alighanem hamis vágányra terelheti a gondolatokat. Itt tehát egy kis hamisság máris tetten érhető lehet a videofelvétel kapcsán.

Ha az ellenzéki akciót sejtető megoldást elvetjük, és előszedjük a híres borbély, Occam borotváját, akkor nem sok választás marad. Az Orbán Viktort lejáratni akaró magányos farkasok legendájában nem igazán hiszek. Még akkor sem, ha teljesen nyilván ki sem zárhatók. Reménybeli jelöltként azonban inkább a jelenlegi kormánypárt stratégiai és kommunikációs felelősei, a hatalom centrumához közeliek maradnak, mint gyanítható bábosok. Akiknek a működésének hatékonyságát az is mutatja, hogy az ellenzékiséghez közelálló média is mélyen benyelte ezt a horgot. Lelkesen elemezve, és egyben tovább terjesztve az említett felvételt, illetve annak részleteit. Ez ellen az ötlet ellen persze felhozható lenne az, hogy a kormányzati hatalomhoz közel állóknak látszólag nem igazán fűződik érdekük egy olyan felvétel széleskörű taglalásához, melyen Orbán Viktor beszél például a saját skizoid hajlamáról, a gyermekkor veréseiről, vágyairól és Simicskáról „meglepő őszinteséggel”. Holott a valós hatalmi érdekviszonyok éppenséggel nagyon is a felvétel publicitása felé lejthetnek.

Először is vegyük figyelembe, hogy miniszterelnök mentális állapotáról, a viselkedésében megnyilvánuló tünetekről elég régóta megy a találgatás. Nem kis részben a vezérségi szerepvállalása kapcsán is. Ennek nyilvánvalóan csak tápot adnak azok a felvételek, melyek az akaratlan szájmozgásokról, „leeresztett” testbeszédről látszanak tudósítani. Márpedig a gyermekkorban elszenvedett abúzushalom egy csapásra magyarázatot adhat akár a tényleges személyiségzavarokra is. A hívek szemében felmentve, míg sokan mások szemében legalább magyarázva a szeretetéhségen, a kisebbrendűségi érzéseken, a családi kitaszítottság-érzésen kicsírázott hatalomvágyat, teljesítési kényszert, és az állandó önigazolódás hajszolását. Ami egy határ után nyilvánvalóan kórossá válhat. Korántsem használva az országnak. Ebből a szempontból tehát nagyon is kapóra jöhet az a bizonyos videó. Akár azt az igényt is tompíthatja, hogy a kampányra fordulva egy valós pszichikai vizsgálatot követeljenek ki a jelöltség fenntartásáért cserébe. Mert lássuk be, hogy ezt legesélyesebben a miniszterelnök környezete, a jelölő szervezetek, illetve a vele hatalomban és felelősségben osztozók, a hívek tömegei követelhetnék ki.

S ha már a felelősség szóba került, megemlékezhetünk a felvétel másodlagos hatásairól is. Egy ilyen videó az esetleges, bár jelenleg kis eséllyel megfogadható, választási vereség esetén aranyat érhet. A felelősségre vonás esetén tápot adhat a korlátozott ítélőképességre alapozott védekezésre. Nem is feltétlenül büntetőjogilag, de a hívek szemében mindenképpen. Különösen, mert az ő szemükben a negyed százados felvétel a „szegény elgyötört fiatalemberről” szól, aki legkisebb királyfiként királlyá koronáztatta magát. Egyfajta népmesei legendáriumba illő, és az alapvető emberi sajnálatra is támaszkodó hangulatot keltve. Ennek alapján is fenntartani azt a véleményt, hogy a hatalomnak nem lehetett érdeke a fiatal Orbán Viktorról szóló videó elterjesztése és publicitása, elég megalapozatlannak tűnik. Mely megalapozatlanságot csak fokozza a miniszterelnök ifjúkorát taglaló felvétellel szembeni erőteljes tiltakozások elmaradása. Még az ellenzéket is „elfelejtették” megvádolni egy övön aluli reklámfogással. Ami persze azonnal bekövetkezhet, ha az ellenzék balga módon rámozdul a videóra.

Természetesen kár lenne elfeledkezni arról az esetről, hogy önmagában az így gerjesztett „szegény kicsi Viktor” legendája, és a választási törvények kisajátítási is kevésnek bizonyulhat a kampány finiséhez közeledve. Ekkor a közvéleménybe most gondosan beágyazott felvétel tehet még egy utolsó szolgálatot. Éppen, mert megalapozhatja a kormányfő esetleges személyiségtorzulásainak gyanúját, alkalmas kommunikációs eszköz lehet a jelöltségből való kimozdítására. Vele buktatva mindazon régi harcostársakat és neofita túlbuzgókat, akik addigra erősen kompromittálódtak. Ennek lehetősége már a Fidesz-kongresszus kapcsán is felmerült. Az pedig azóta sem változott, hogy a kampányig a legnagyobb odaadással végezheti el ez a csapat a piszkos munkát. Amikor is az őket hatalmi strómanként kihasználó háttérstáb egészségügyi okokra hivatkozva pillanatok alatt lecserélheti a komplexusos vezért például egy technokratára.

Amikor tehát az ellenzék most talán lelkesen támadja Orbán Viktort, netán ezt a felvételt is lobogtatva, lehet, hogy az alternatív hatalom elleni meccsre is fel kellene készülnie. Mielőtt felül saját magának, hogy egyedül a jelenlegi miniszterelnök az, akit mg kell előzni a választáson.

Andrew_s


Kampánylózungokkal leplezett félelem

A különböző gyűlésekről szóló hírek nyomán olykor felkaphatjuk a fejünket: mi van? Még akkor is, ha a meglepődésre való képességünket esetleg elvesztettük, vagy az előzmények ismeretében nincs min meglepődnünk. A közeli napokból az egyik hír a rezsigárdával, a másik a Demokratikus Koalícióval, illetve annak vezetőjével kapcsolatos.

Tulajdonképpen mindkettő arról szól, hogy megtartottak egy rendezvényt és olyan telt ház volt, hogy csak na. A rezsigárdának, mely a keresztségben a „Magyar Csapat” nevet kapta,Szombathelyen szerveztek egy moziban alakuló taggyűlést. A tudósítás nem szól arról, hogy milyen matematikai előfeltételt kellett teljesíteni annak, aki belépett a teltházas terembe. Holott, egy internetes fórumról puskázott feladat nyomán, érdekes lenne tudni, hogy nekik mennyivel csökken a rezsijük, ha euróban nominálva hasonlítják össze a 2010. év januári adatait a mostaniakkal. De fogadjuk el, hogy rendkívüli módon csökkent a rezsijük. Annyira, hogy szinte mikroszkóppal kell keresniük. A rendezvényt nem is ilyen, talán rosszmájú szempontok alapján érdemes kortünetként megemlíteni. Inkább a tudósítás azon mondata miatt, ami szerint: „a vetítővásznon egy nagy Orbán Viktor kép jelenik meg, ütemes a vastaps”. Amely jelenségről más korok, más emberek, személyi kultuszok és diktatúrák képei derengenek fel. Snitt!

A másik rendezvény egy Debrecenben tartott fórum, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) szervezett, és Gyurcsány Ferenc tiszteletére telt meg az Aranybika Szálló Hajós Alfréd terme. S nem a képe, hanem a személye jelent meg. A megjelent sokaság több okból is említésre méltó lehet. Az egyik ok kétségtelenül a színhely. Nem a szálló, hanem a város miatt. Egy olyan városról beszélünk ugyanis, amelyik Kósa Lajos hosszú idő óta tartó polgármesteri regnálása miatt, egyfajta kormánypárti fellegvárnak tekinthető. Ellenben a floridázástól kezdve, a nem túl szimpatikus polgármesteri megnyilatkozásokig, ez visszaüthetett. De természetesen az is jogos észrevétel lehet, hogy egy szálló termét megtöltő félezer ember nem biztos, hogy eldönt egy választást. Így lényegesebb lehet Gyurcsány Ferenc „fellépése”, valamint az erre adott kormánypárti reakció.

A fórum arra a kérdésre teljesen nyilvánvaló választ adott, hogy ellenzéki oldalon továbbra is Gyurcsány Ferenc lehet az, aki esélyes retorikai kihívója jelenleg a kormánypárti szónokoknak. Nem véletlen, hogy ennek kapcsán, több olyan véleményt is olvasni lehetett, hogy a DK esetleg túláldozta a pozícióját az ellenzéki összefogásban. Különösen, mert egy esetleges miniszterelnök-jelölti vitában így – értelemszerűen – nem feltétlenül a DK elnöke lesz a meghívott fél. Bár, ismerve a Fidesz vezetésének eddigi reakcióit, aligha kell az ellenzéknek tartania egy ilyen vitától. Sokkal valószínűbb, hogy marad a sorok közti üzengetés, meg a híveknek szóló röplapozás. Még akkor is, ha az utóbbi inkább átvitt értelmű, és célja nem is annyira az érvek felsorakoztatása, mint az érvpótló jelszó-készlet frissítése. Egyfajta pánikjelzésként is, amelyet korábban Hoppál Péter próbált értelmezni a nagyobb közönségnek. A 2014. január 20.-i állapotra értelmezve ugyanezt a reakciót láthattuk, amikor a Fidesz honlapja tényleg szinte röplapszerűen telt meg Gyurcsány Ferenc nevével.


Az különben a korábban látható hasonló tünetek nyomán is világosnak tűnt, hogy ez a fajta görcsölés inkább segíti, mint rombolja a DK-t és vezetőjét. Arra ugyanis mindenképpen rámutat, hogy a kormányzat vezetője nagyon félhet egy esetleges vereségtől. Gyakorlatilag az irracionalitás határáig elmenve. Alighanem azért, mert a cselekvési területet is sokszor az irracionalitás mezsgyéjére sikerült áthelyezni. Jól mutatja ezt az ócsai fiaskó. Itt már sokan jelezték az alapkőletételekor, hogy csak a beruházást végző vállalkozónak éri meg a lakópark. Különben drága, és kihasználhatatlan. Létrehozása tehát irracionális ötlet volt arra célra, amivel indokolták. A fiaskó utáni mosakodás ugyanaz. A DK elnökére történő maszatolás kísérlete – már csak a döntést hozó, és a döntéshozatal időpontja miatt is – nyilvánvalóan irracionálisnak tűnhet.

Mindaddig, amíg csak a felületen látható okokat akarjuk mérlegre tenni. Ha azonban feltételezzük, hogy a reakciók mögött a Fidesz vezetőjének személyes félelme húzódik meg, akkor magyarázatot kaphatunk rá. Feltéve, hogy a környezete nem tud kontrollként hatni a miniszterelnökre. De ugyanígy magyarázatot kaphatunk erre akkor is, ha valami olyan eltitkolnivaló mutyi, vagy személyes probléma – például a kormányfő valós egészségi állapota – áll a háttérben, amelynek kiderüléséhez képest a nyilvánvaló nevetségessé válás, a kontraproduktív kampánylózungok alkalmazása még mindig a kisebbik rossznak tűnhet.

Andrew_s