2014. április 30., szerda

Mozgástér-fogyta Orbániában

A MAZSIHISZ vezetői elmentek Orbán Viktorhoz. Kellemesen elbeszélgettek gondolom, és meghallgatták a soros vezéri okosságokat. Amiről, mint tudjuk, nem igazán van sok gondolkodni való. A miniszterelnök sem tesz ilyen fárasztó műveletet. Neki mindig az van a száján, ami a beszédírói, vagy randitrénerei szívén. Maga mondta annak idején, hogy a tetteit kell figyelni.

A tettei pedig azt mutatják, hogy nem tartotta be a tárgyalásokra vonatkozó korábbi ígéreteit, és megindult a bronztemető építése a Szabadság téren. További tettei azt mutatják, hogy a nagy ívben tesz a tiltakozásokra. Amiben igaza van. A saját szempontjából biztosan. Ha ugyanis engedne most a nyomásnak, akkor az Isten le nem mosná a tükörképéről fogmosás közben: meghátrált az alattvalók előtt. Márpedig számára a MAZSIHISZ sem több egy alattvalói szervezetnél. Ráadásul egy olyan szervezetnél, amelyik akár csak a puszta létével is kínosan emlékezteti az antiszemita megnyilvánulásaira. Valamint arra, hogy holmi ígéreteket tett korábban. No meg arra is talán, hogy sorra felejtett el elhatárolódni Szakály Sándortól, ifj. Hegedűs Lórándtól, a neohorthysta fétisavatóktól, a Hősök terén esküdöző gárdistáktól, és megannyi mástól.

Ezek után a MAZSIHISZ vezetőinek van képe zavarni a felhős mélabúban magába fordult Vezért. Annyira megzavarva a saját kis világában, hogy talán képes volt őszinteségi rohamot kapni. Rögtön azt követően, hogy az egyéb rohamokra szedett nyelvnyugtató, és arcizom-rángástalanító bogyók hatni kezdtek. A találkozóról kiadott közlemény ugyanis azt tartalmazza, hogy a kormányfő megerősítette: nincs mozgástere elmozdulni a korábbi, szoborállítási koncepciótól. Olcsó poén lenne azt mondani, hogy már csak egy szobrot képes felállítani, és ahhoz is daru kell. De még valakinek valami keresztényietlenül vulgáris jutna erről az eszébe. Amellett nem is ez az említett őszinteségi rohamra gyanúokot adó szempont. Mert igenis: hajlandó vagyok hinni Orbán Viktornak. Abban, hogy elfogyott a mozgástere. Már csak azért is, mert az említett meghátrálás látszata nélkül valóban nem tudna visszalépni az alagútból. Mások talán hullabűzös és féregrágta járatnak mondanák, de Orbán Viktor számára ez alighanem alagút. Aminek ott a végén a fény. A hatalom lobogó fénye. Kicsit lángoló, kicsit véres emlékekkel körbevett, de hatalom.

Ugyanakkor más tekintetben is lecsökkenhetett a mozgástere. Mert kedvesen hű szélsőséges csatlósaival szemben is kötelezettségei vannak. Olyan kötelezettségei, amelyeket be kell tartania. Különben a hatalma fabatkát sem ér. Azon erők nélkül, melyek „bevetésével” bármikor tömegrendezvényen lehet önmagát tapsoltatni, és szükség esetén őrjáratra is vezényeltethetők. Immár bírósági engedéllyel. Márpedig ezeknek a csoportoknak hűséggesztusok kellenek. Mert valóban megfélemlítő, és ezzel az alattvalóvá alázott tömegeket sakkban tartani képes erőt képviselhetnek. Úgy nem mellesleg. Velük szemben Orbán Viktor megannyi ponton elkötelezte magát. Innen visszatáncolni legalább annyira nem képes, ahogy a saját önhitsége elől sincs menekvése. A hatalom talmi ígérete tehát a szélsőségek által is zsarolt pozícióba hozhatta. Így nyugodtan elhihetjük, hogy ebből az irányból is valósan lecsökkenhetett a mozgástere.

Így a miniszterelnök olyan kettős szorításban vergődhet, ami nála erősebb jellemeket is képes lehetne tehetetlenségre kárhoztatni. Márpedig Orbán Viktor sok minden, de nem bátor. Egy felelősségpánikos és lassan önmagában és önmagától felőrlődő személyiség ilyen helyzetben gyakorlatilag cselekvésképtelenné válik. Sodródik. Aszerint, hogy éppen mit tekint a következő pillanatban a legnagyobb haszonnal kecsegtetőnek. Magánemberként megjelenik például a szentté avatáson, miközben a hivatalos küldöttséget Semjén Zsolt vezeti. Talán azért, mert reményei szerint szerez némi szimpátiát ezzel. Holott a reformátusok elvetik a szentek tiszteletét. Így pont magánemberként nem lett volna ott keresni valója. Hacsak a saját egyház-vállalása nem valami alakoskodás. De ez csak egy példa. Orbánia Vezérétől rendszeresek az impulzív megnyilvánulások, melyek ellenkezőjét és derékszögben metsző verzióját is képes pillanatokon belül elővezetni. Márpedig ez előbb utóbb cselekvésképtelenséghez vezet.

Már csak ezért is elhiszem, hogy igen, Orbán Viktornak erősen lecsökkent a mozgástere. Nem csak szoborállításilag, hanem általában is. Már csak a vagdalkozásnak van tere. Amíg tere van egy cselekvésképtelen és láthatóan személyiségzavaros diktátornak. Akár miniszterelnöknek hívatja magát, akár első fehérló-csiszárnak. Virágvasárnapon. Vagy bármikor.

Andrew_s

Comments on Facebook

A félelem szobra a kedves vezetőnek

A Szabadság téren történtek most eredménnyel terelik el a közfigyelmet a sunnyogó hatalom egyéb ténykedéséről. Például arról, hogy állítólag egy többszörösen gerinctelennek bizonyult szóvivőé, Hoppál Péteré, lehet az oktatási rendszer végleges romba-döntésének dicsősége. Mert a hatalomnak ilyen dicsőséges hadjáratai is vannak. Úgy mellesleg.

Most mégsem az oktatásügyről szeretnék elmélkedni, mivel az oktatás helyzete többek között a Szabadságtéren is építi a dicsőségét a hatalomnak. Nem nagyon, de egy kicsit. A történelemoktatás hiányosságai például nem is kicsit járulhatnak hozzá ahhoz, hogy az emberek nem tömegesen tüntetnek egy szellemiségében egyre sántább angyal ellen. 2011. szeptembere óta a helyzet nem javult. Ellenben romlott. Ezen a téren. Ahogy romlott a helyzet a szabadság terén is. Az általános szabadság terén. A megfélemlítési és sakkban tartási politika láthatóan eredményt hozott. Ezt mutatja a szoborzati kivitelező viselkedése. Amiről mintha csak érintőleg szólnának a hírek. Holott az sem érdektelen. Nem arról az oldalról, hogy elvállata valaki a kivitelezést. Egy állami megbízás akár megtisztelő is lehet. Ne a tartalmi, hanem a kivitelezési részét nézzük.

Menet közben azonban már nyilvánvalóak a megsiklások. A tiltakozásokról csak az nem tudott, aki vak és süket egyszerre. A kivitelező azonban a helyén maradt. Mármint a tényleges kivitelező. Mert a pletykák szerint a ténylegesen megbízott megbízottja az, akinek az emberei ott a földet túrják és betonoznak. A hatalom, akár önkormányzati szinten, mintha nem merte volna vállalni, hogy egy cégének közvetlen munkatársai piszkítsák be a kezüket. Érthetően. Egy alvállalkozási láncban részt vevő vállalkozás mindig kiszolgáltatottabb, egzisztenciálisan kitettebb, anyagilag zsarolhatóbb helyzetben van. A több láncszemen keresztül lecsorgatott pénzek kifizetésével, megvonásának fenyegetésével könnyebben kényszeríthetők az egyedileg egyre kisebb vállalkozások arra, hogy elvégezzék a munkát. A kisebb vállalkozásoknak a tartalékai is kisebbek. Amellett a munka szétterítése atomizál. Nehezebbé teszi az egységes fellépést. Ismert jelenség ez kérem. Nem kell hozzá még olyan szintű egyetem sem, amit Orbán Viktornak sikerült egyszer elvégeznie.

A számítás bevált a Szabadság téren. Miközben a tiltakozások folyamatosak voltak, és a kormányfő nyilvánvalóan megszegte a saját adott szavát a tárgyalásokról, nem bontakozott ki kivitelezői bojkott. Éppen ellenkezőleg. A kivitelező, talán saját, vagy emberei egzisztenciális túlélése érdekében, hitet tett az építkezés mellett. Elballagott az első jegyzőhöz, aki fogadóórát tartott és birtokvédelmet kért. Az is jellemző a kormánypártra, hogy belvárosi polgármestere kushadva hallgat mostanában. Nem ő ad tehát birtokvédelmet egy kivitelezőnek a közterület elkerítése kapcsán, hanem a nyóckeres jegyző. Aki lehet ugyancsak a kiszolgáltatott csinovnyikok egyike. Nem tudom, de nem is zárom ki. A vállalkozások kiszolgáltatottsági láncának párhuzamos világába, a közszolgák kiszolgáltatottságának hierarchiájába beleillene. Ékes bizonyságaként annak, amikor a hatalom megfélemlítve manipulál és kényszerít talán önmeghasonlásra is. Olyanokat, akik különben, „civilben”, nem lőnének le senkit, és nem dicsőítenék Szálasit.

Az pedig szintén történelmi párhuzamokért kiált, hogy az ilyen hatalmak centrumában rendszerint hatalmas a pánik. Ismert tény, hogy megfélemlítettség Sztálin halálában is szerepet kapott. Nem merték zavarni, holott egy rányitott ajtó esetleg megmenthette volna. Miközben maga Sztálin is alighanem félt. Okkal. A környezetétől. S önmagától. Az ilyen hatalom folyamatos „hűségnyilatkozatokat” követel, és folyamatosan önigazolásokat keres. Nem engedheti meg magának a meghátrálás látszatát. Ahogy jól láthatóan Orbán Viktor sem hátrál meg. A látszólagos meghátrálásokat erősebb, „szabadságharcosabb” válaszreakciókkal kompenzálja. Harcolva a világ ellen, a realitások ellen, a történelmi tények ellen is. Ha kell, ha nem. Erős bizonyítási kényszerrel és személyes gyávasággal megvert személyiség motorja egy hibás szellemi karosszériában. Egy sajnálandó ember. Emberként sajnálandó akkor is, ha sajnálatra méltóvá aláz mindenkit maga körül. Nem tehet mást.

Nagy valószínűséggel tehát tényleg nem fog visszakozni a szoborépítésből sem. Az áderi mentőkötél dacára. Nem tehet mást. Mást a környezetében tehetnének. Nem véletlen, hogy szervilista, gerinctelenített hulladékokkal veszi körül magát. Gerinctelenül mindenkinek könnyű hajlongania. Gerinctelenül nem fenyegetik a vezért olyan ellenállással, ami megkarcolná az önimádat lakkját. A gerinctelen csúszómászók felett egy szellemi senki is óriásnak hiheti magát. Ez sem új jelenség. Nincs ez másként most, a félelem szobrának építése közben sem. Amelynek tövéből, a magáncég birtokában védetté nyilvánított területről, egy csinovnyikot dobva oda áldozati birkaként, közrendőrökkel, közerőszakkal vitetik el a békés tüntetőket.

Andrew_s

Comments on Facebook

2014. április 28., hétfő

Áder beszélt valamiről Auschwitzban?

A Holocaust és a szélsőségek. Miközben a Parlamentben megy a nagy egyezkedés, és az ellenzék morálisan végképp lemond minden operatív lehetőségről, zajlik a hírek félrecsatornázása. Sikeresen, és sajnos nem ok nélkül sikeresen. A Parlamentben pöffeszkedik ugyanis az a párt is, melynek jelképe alatt tett egészségügyi sétát a gyulai bíróságon emiatt éppen csak meg nem dicsért rasszista egylet.

Rudolf Heß-nek, Hitler helyettesének születésnapján Szakály Sándor, a történészek szégyene megállapodást köt a Holocaustban részt vevő magyar hatóságok még tisztábbra mosogatásában. Egy nappal később szentté avatták II. János Pál pápát, aki világosan kimondta: a kereszténység nem lehet többé antiszemita. Dörner pedig, míg jobb ötlete nincs, kegyhelyet létesít a Gój motorosok által is támogatott Újszínházban. Hétfőn ellenben, magyar zarándokokkal az élen, elindult a menet az auschwitzi egykori haláltáborból a mintegy három kilométerre lévő birkenaui emlékhelyre. Magyarokkal az élen, mivel szinte minden harmadik áldozat Magyarországról érkezett annak idején. Magyarokkal az élen, mert a magyar Holocaust 70. évfordulója van. A magyar Holocaust 70. évfordulója, melyre Orbán Viktor a hadiszövetségeshez bevonuló fasiszta haderőknek tisztelgő szoborral állíttat emléket. Egy szoborral, mellyel szemben a tervezet bejelentése óta folyamatos a tiltakozás. Egy szoborral, melynek kivitelezését a kormányfői ígéretszegéssel szemben kibontakozott mozgalom igyekszik meggátolni.

Eközben Áder János, a magyar köztársasági elnök, az auschwitzi egykori haláltáborból a mintegy három kilométerre lévő birkenaui emlékhelyre tartó zarándoklaton vesz részt. Elvben. Mert a gyakorlatban ezt közli az MTI: "Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója az MTI-vel azt közölte: a repülőgép meghibásodása miatt az elnöki delegáció gépkocsival ment Birkenauba -, így sajnos a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt az államfőnek nem volt lehetősége arra, hogy az Élet menetével tegye meg az utat Auschwitztól Birkenauig". Így Áder János alighanem a kezdőponton, de még inkább csak a végponton, ragadta meg a szót és a mikrofont. S ott emlegette a menet kapcsán tartott megemlékezésen Magyarország legnagyobb temetőjeként az egykori haláltábort. Okkal, mivel a németekkel szövetséges magyar hatóságok, illetve a magyar hatóságokkal együttműködő német fasiszták nagybeszállítói a táboroknak. Áder János arra is emlékeztetette az emlékezőket, hogy közel félmillió honfitársa lelte ott halálát. A Szabadság téren a kivitelező pedig birtokvédelmet kért, és a józsefvárosi jegyzőtől kapott is. Elérve, hogy karhatalommal vitethetik el azt, aki zavarni merészeli az Orbán-Vona tengelyt erősítő szoborzat megvalósulását. Függetlenül attól, hogy a felszínen a Jobbik sem szereti a Fideszt. A mélyben paktumszerűen erősítik egymást. A Fidesz valójában nem tesz semmit a szélsőségek ellen, és furcsa módon a szélsőségek sem bonyolódnak konfliktusba a kormányzattal.

Áder János auschwitzi véleménye szerint erkölcsös ember erkölcstelenségnek kell, hogy tartsa a bűn mentegetését és relativizálását. Ennek alapján a Veritas igazgatója kezdhetne pánikolni, és felkészülni az állástalanságra. A Szabadság téren pedig a kivitelező kezdhetné összeállítani a lelépéséhez szükséges konvoj számára az eszközök listáját. Ha Áder János erkölcsös ember, és nem hazudik, akkor saját véleménye szerint még a hazafele megtett úton akár repülőgéppel, akár autóban teszi meg azt, kezdhetné végiggondolni a fentiekhez vezető lépések megtételéhez szükséges tennivalókat. Ha auschwitzi beszéde nem üres locsogás, akkor megérkezését követően kölcsönkérhetne egy csákányt, vagy pajszert, és legalább jelképesen odacsaphatna a gábrieles bronztemető alapjainak. Kis ütést mérve a betonra, de hatalmas lépést téve a személyes hitelességének épülete felé. Aminek első lépéseként elmesélhetné, hogy a két tábor közti úthoz miért kellett volna neki repülőgép. Gyalog sincs messze.

De betonilag azért nem ártana az említett gesztus. Még akkor is, ha nyitva hagyná a kérdést a lapok előre leosztását találgatók számára. Orbán Viktor számára kellő hátteret, menekülőösvényt nyithat egy áderi gesztus, hogy a szoborzatot minimális presztízsveszteséggel dobja sutba. A szélsőséges hívei szemében Áderre kenve ennek ódiumát. Ehhez azonban az kellene, hogy a miniszterelnök bátrabb legyen, és jelenleginél kevésbé nárcisztikus. Bátornak azonban eddig sem volt bátor, és személyes csalhatatlanságánál, alighanem csak a személyes bölcsességében hisz kevésbé. A helyzet valószínűleg a korábbi recept szerint megy majd tovább. A kormányfő továbbra is megpróbálja egyszemélyben kézben tartani a pártjait, és játszani a rasszistáknak kedves húrokon. Miközben kifele, a nemzetközi porondra továbbra is delegál majd valami marhát, aki a polkorrekt pojáca szerepét eljátssza.

Áder tehát mindaddig a nemzetközileg elvárt szöveget nyomató, köz-locsogó, amíg meg nem jelenik a Szabadság téren a csákánnyal. Akár repülőgéppel, akár autóban. Legalább egy szimbolikus csapást mérve a fasiszta szövetségek emlékművének alapjaira. Hacsak nem fél, hogy a józsefvárosi jegyző elviteti egy rendőrrel.

Andrew_s

Comments on Facebook

2014. április 27., vasárnap

Sulidráma-fesztivál

Lépcső a legtöbb iskolában van....
Fotó: EISimay
A színház világa lehet világokat építő. Közönségnek és színésznek egyaránt. Összességében akkor is építő, ha a botránylapok alapján nem egy esetben komolyan lehet romboló is. Ezért önmagában nem kifogásolható az ötlet, hogy a diákok tantervileg is menjenek színházba. Vagy a színház menjen hozzájuk?

Az utóbbi körbe tartozik az, amikor a diákok maguk is részt vesznek az előadásban. Lett légyen a tényleges helyszín akár a tanterem, akár egy színház. A drámapedagógia nem véletlenül segíthet az oktatásban, és a személyiségfejlesztésben egyaránt Mindenképpen előnyös helyzeteket teremtve ahhoz, hogy diákok továbbgondolhassák mindennapjaikat. Mert alig valószínű, hogy szívesen játszanak olyan játékot, aminek köze sincs a mindennapokhoz, és mondanivalója azonos az üres fehér lapokéval. Bár az utóbbiban nem vagyok biztos. Az üres fehér lap nem egy esetben gondolatébresztőbb lehet, mint egy költő életét kifacsarva sem bemutató zenés időpocsékolás. De ez túlmutatna drámapedagógián, amelyről egy minapi fesztivál szólt. Még akkor is, ha József Attila, a hányatott életű, és –szobrú költő, még tananyag.

Az említett fesztivál, hivatalosan projekt és szemle, színhelye a Jurányi Produkciós Inkubátorházban volt, és immár harmadik a sorban. A III: Tantervi Színházi Projekt és Szemle. A színhely előadásokkal való megtöltését a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE) vállalta magára. Biztosítva az előválogatást, és zsűrizést egyaránt. A fogalmazási bizonytalanságok egyébként nem a véletlen, de még csak nem is némi sör hatására tapasztalhatók. Az ilyen jellegű rendezvényeket általában fesztiválnak tekintik. Talán csak hagyományőrzésből. Ebbe a szemle még csak beleférne, bár az nyilván szemlézőket is feltételez. A projekt azonban már teljesítménykényszer és pénz szagát vetíti előre. Meg körbe-körbe. Ami részben igaz is. A Jurányi honlapján olvasható szöveg ugyanis már pályázatként is megemlékezik a három napos eseményről. De az ilyesmin igazán nem akadhatunk fel ott, ahol színjátszásról van szó. Mert már régóta tudjuk, hogy „színház az egész világ”.

A világot jelentő tanterem kis közösségében pedig tényleg fontos eszköz lehet a drámapedagógia. Amihez azért némi pénzbeli támogatás tényleg nem árt. Mert a drámapedagógus tanárnak is ki kell fizetnie a rezsit. Így a fügés Kuratórium tagjainak, Róbert Júliának, Kis Tibornak, Ugrai Istvánnak és Cziboly Ádámnak nyilván nem volt teljesen egyszerű a feladata az előválogatások során. A végső össze-megméretésre engedve a pályázatok egy körét, és kirekesztve a többieket. Ahogy a pályázat végső értékelése is óhatatlanul szól a pénzről is. Minden magasztos gondolat, és valóban elhivatott szándék, dacára. A pénz pedig felelősséget jelent. A zsűri döntése tehát nem csak szakmai, hanem egy-egy kisebb előadócsoport, közösség számára túlélési kérdés is. Mi tagadás, hasonló helyzetben igencsak vakarnám a fejem. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy pedagógiailag nem feltétlenül a legjobb színházi előadás a leghatásosabb. Miközben kínos magyarázkodáshoz vezethet a „vérprofik” pillanatnyi sutba dobása.

Azt hiszem ilyen helyzetben a célközönség bevonásával osztanám meg a fejvakarás nehéz munkáját. Diákokat vonva be a zsűrizés munkájába, Akár külön diák-zsűrit is felállítva. Hátha jobban meg tudják állapítani, hogy őket melyik előadás, melyik csapat tudja legjobban megszólítani. Ilyen zsűri felállásáról nem szóltak a suli-folyosói hírek. De talán majd legközelebb. Addig? Addig alighanem mindenki megy tovább a maga útján. Annyi támogatással, ami jut és akad. A tarsolyban a három napos rendezvény tapasztalataival, a megőrzött vagy felmelegített régi, és beszerzett új ismeretségekkel. Sörözni, beszélgetni, vagy csak egyszerűen újraosztani az élet, a tanórák és tanárok színlapjait.

Andrew_s

Comments on Facebook

2014. április 26., szombat

Új Veritas-díszlet a színpadon

Forrás: Átlátszó
A Fidesz történelmi nagymosásra bármikor kapható hű emberének intézete Holocaust-ügyi megállapodást kötött a népirtásra emlékezés szabályozásáról. A hivatalos hír szerint együttműködési megállapodás jött létre a Veritas Történetkutató Intézet és a Holocaust Dokumentációs Központ között. Alighanem egy politikai színjáték részeként.

A sajátos mosókonyhai színdarab látszólagos főszerep-leosztása a következő:
- a fekete sarokban: Szakály Sándor főigazgató;
- a sárga sarokban: Haraszti György;
- a pokol tornácán: (röhögve) Rudolf Hess;

A színjáték előzetesét hónapok, évek óta játssza a politika. Kezdve onnan, hogy a kormánypolitika hallgatólagosan, vagy néha nem is annyira hallgatólagosan, elfogadja a nyíltan rasszista politikai megnyilvánulások legitim voltát. Annyira, hogy nem egy esetben kormányzati szereplők mennek el az antiszemitizmus nyílt vállalásának küszöbéig. Majd beteszik a lábukat az ajtórésbe. Nehogy valaki kizárja azt a mindennapokból. Elég a fasiszta hadiszövetségesek bevonulási emlékműve körüli kormányzati szerepvállalásra gondolni a Szabadság téren. De a Veritas igazgatójánál maradva megemlékezhetünk a nem is túl régi szerecsen-mosdatásáról. Amikor is a szerecsen szerepébe a gestapos szaktanácsok szerint elvégzett népirtás került. Azzal, hogy Szakály Sándor, a csendőröket magasztaló „objektív” történész” idegenrendészeti eljárássá minősítette a halálvagonok elindítását. Aztán, mintha mi se történt volna aludni tért.

De aludni tért a kormányzat is, amikor nem határolta el magát a Veritas mosólegényétől. Igaz, kicsit hiteltelen is lett volna az elhatárolódás Navracsics Tibor és NERtársai megannyi, megnyilvánulása után. Ahogy különben nyugodt lelkiismerettel nyugodni tértek mindazon egyházi vezetők is, akik ugyancsak elmulasztottak akár csak egy gyenge ellenkezést megereszteni. Annak az egyháznak a képviselői, amelynek nevében II. János Pál, pápaként kért elnézést az antiszemitizmus egyházi támogatásáért. Az egyházi vezetők hallgatása így még akkor is érthetetlen, ha ők maguk, II. János Pállal ellentétben, esélytelenek a szentté avatásra. S ebben az esetben nem csak a Horthy-ügyekben belülről érintett, és a kormányfőt is magába temető református egyházra gondolok, hanem általában. A fekete sarokban tehát olykor mintha bíbor fény is villódzana.

A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely közalapítványa az 1990-ben társadalmi kezdeményezésre alakult Magyar Auschwitz Alapítvány jogutódjaként működik. Prof. Dr. Haraszti György, akinek veretes címei a honlapról ismertek, ennek a kuratóriumi elnöke. Ugyancsak a honlapról azt is megtudhatjuk, hogy állami finanszírozással működik. Innen nem is kell talán túl merész gondolati ugrást tenni a zsarolhatósága felé. A pénzcsapokkal való manipulálás tág teret ad annak befolyásolására, hogy miért kapnak a kutatók kockacukrot, és miért korbácsot. Így egy állami befolyásolás alatt álló intézet együttműködési megállapodást kötött egy kormányzati felügyelet álló másik intézettel. Mert Szakály Sándor intézménye annyira független, hogy kormányzati rendelkezésre, törvényileg hozták létre a miniszterelnökséget vezető államtitkár irányítása alatt álló szervezetként. Amikor tehát Szakály böffent, akkor azt csak kormányzati engedéllyel, illetve bíztatásra teheti. Vagy repül.

A két kormányzati befolyás alatt álló intézet megállapodásában nem is az az gond, hogy megállapodtak. Ez akár természetes lehetne. Azonban a Holocaust-emlékévben a fasisztáknak emlékhelyet dedikáló kormány árnyékában tulajdonképpen visszaélnek az intézet nevével. Miközben szervezetileg a MAZSIHISZ megtagadta az együttműködést a kormánnyal, a Holocaust Dokumentációs Központ szerepeltetése olyan látszatot kölcsönöz, mintha szervezeti támogatást kapna a fasiszta hatalom cselekedeteit tisztogató Vertias-kukázó. Holott egy aljas, de célzatos kommunikációs húzás történik csupán. Azt ugyanis aligha fogják a közös publikációik mellé odatűzni, hogy ez a Holocaust-központ alapvetően éppen úgy állami intézmény, mint a Veritas. Az említett Szakály-nyilatkozatot különben a Páva utcai zsinagóga mellé húzott központ részéről sem ítélték el.

Tegye fel a kezét, akit ez utóbbi meglepett. Akit nem, az majd később tegye fel a kezét. Esetleg mindjárt a falnak is támaszthatja. Ha a Gyulai Törvényszéken felmentett rasszizmus alapján széles körben fognak sétálni a fekete sarkot erősítő fekete ruhások. Miközben a Szakály-Haraszti kézfogót jó érzékkel tették közzé 2014. április 26.-án. Rudolf Heß-nek, Hitler helyettesének születésnapján.

Andrew_s

Comments on Facebook

2014. április 24., csütörtök

Dörner keresztje

Húsvét alkalmából igazi feltámadási show-t szerveztek a NER-nek. Felcsúton. Mint azt magától Orbán Viktortól tudjuk: nem közpénzen. Személyes ajándékként kaphatta tehát az őt hőn szerető népétől. Illetve annak őt valóban szerető, de legalább is belőle hasznoz húzó rétegéből. S nem ajándékba. Ahogy alighanem Dörner György keresztje sem igazi ajándék.

Pedig a színházigazgató a hírek szerint ezt állította. A színházi fakereszt-állítás alkalmából. Mondván, hogy: „Most pedig nagyon örülünk, hogy ő ajándékozza meg színházunkat ezzel a jelentős, mementóként szolgáló kereszttel”. Az „ő”ebben az esetben Nagy Kristóf, aki a színigazgató állítása szerint régi ismerőse Dörner Györgynek. Így szinte rosszindulatúnak tűnhet a kérdés, hogy kik vettek még részt a kereszt-faragási pályázaton? Már akkor, ha volt ilyen. De ilyen rosszindulatú kérdést természetesen nem teszek fel. Mert ajándék keresztnek ne kérd a számláját. Remélhetőleg ilyen számla valóban nincs is. Hiszen ajándékról nem szokás számlát adni. Ahogy azt sem feltételezném, hogy a színház díszletezési munkáiban továbbra is minden bizonnyal foglalkoztatni szándékozott szobrász a továbbiakban nem versenytárgyalások nyomán, nem a legolcsóbb ajánlatot tevő mesterként vehet részt a kivitelezési munkálatokban. Mert igazán kínos lenne egy szakrális emléktárgy utóéletét illetően, ha kiderülne: ez az ajándék bizony sokba kerül. Most, vagy a későbbiekben.

Azt ugyanis csak az igen naiv lelkek hihetik el, hogy Dörner György a saját zsebéből fizeti ki az említett, díszletezési és színház-csinosítási, munkálatokat. Ahogy az sem valószínű, hogy a színészek és ő maga a jegyárakon képződött hihetetlenül magas haszonból fizetik a csökkentett rezsijüket. De mert nem képviselő, neki nem kell vagyonnyilatkozatot tenni. Bár tulajdonképpen közszereplő. Ám az ilyen fejtegetés is méltatlan lenne a kereszthez. Még akkor is, ha azt egy színházban avatják fel. Az első magyar Keresztény Színházi Fesztivál nyitónapján, Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel. Aki most, a majdnem félmilliomodik állampolgár szerepe után, most a rendezvény fővédnökeként tűnik fel. Valószínűleg ő lesz a fesztiválnyitó szentmise főszereplője is, miközben a fesztivál alatt majd különböző események zajlanak az Újszínházban. A program-előzetesben hiába kerestem a „Jézus Krisztus Szupersztár” implementációját. De a fesztivállátogató ne is legyen ilyen válogatós. Ne is akarja az említett művet látni, ha végigélvezhet például egy igazi Kerényi-rendezést. A frissen avatott ajándék-kereszttel ellátott előadóhelyen.

Ha pedig valaki azt hiszi, hogy a kereszt csak ideiglenes szereplője lesz a színháznak, az alighanem téved. Ideiglenes jellegéről nincsenek hírek, de Dörner György meg sem engedhetné magának, hogy ideiglenes legyen. Nem is annyira a szobrásszal fenntartott régi ismeretség, hanem a pozícióféltés okán. Az eljövendők során ugyanis tág tere lehet annak, hogy a kereszt legyen az ő mentsvára. Nem imahelyként, hanem átvitt értelemben. Bármikor is megpróbálnák a későbbiekben a szakmai hozzáértését kritizálni, vagy ennek hiánya miatt eltávolítani, mindig ott lesz vezérszólamként, hogy: „őt a kereszt miatt, a kereszténysége miatt éri támadás”. Ami természetesen kiterjeszthető az egész színházra is.

Akár azzal a kitétellel is, hogy az, aki ott bármilyen darabot meg akarna nézni, a jegyvásárlás mellé mutassa be a keresztlevelét is. Mert micsoda dolog is lenne, ha egy kereszteletlen ember menne el a kereszt alatt. Csak úgy. Színházba. Panyókára vetett ideológiával. Lehet, hogy a végén majd templomba-járási igazolás is kell. De legegyszerűbb talán az lesz, ha ennek megfelelő ki-kitűzőket kezdenek el osztogatni a színházkapuban. Aztán az újszínházasok, hogy máskor is megismerjék egymást, elkezdhetnék ezt folyamatosan viselni. A kellő feltűnés érdekében, például, karszalag formájában.

S mert természetesen egy kereszttel megtisztelt hely üdvére viselik, nyilvánvaló, hogy nyilvánosan lenézhetik a nyilvánosság mindazon tagjait, akik nem viselik a megfelelő karszalagot. Újszínházi Dörner György pedig fővédnöke lehet az új keresztes lovagságnak. Motorkerékpáron. Annak idején amúgy is támogatásukról biztosították már a „Gój Motorosok”. Talán ezért is lenne megnyugtatóbb, ha a színdarabok a színházban, a keresztek pedig a templomokban kapnának helyet. Mielőtt politikai színpaddá válnak templomok, és ideológiai gócpontokká a színházak. A történelem során már sokan sokszor megszívták azt, amikor a rendezvények és szimbólumuk nem ott kezdtek felbukkanni, ahol inkább lett volna helyük. Öltek már keresztényeket színházban a hitükért, rendeztek temetéseket stadionokban, és gyújtottak röhögve zsinagógákat emberekre olyanok, akik a keresztet kis kampócskákkal, vagy nyilacskákkal a végükön szerették viselni karszalagon.

Andrew_s

Comments on Facebook

2014. április 23., szerda

Kistestvéri adóforintok a nagytesónak

Akinek csak a nyalással kell törődnie
Fotó: Vidékfejlesztési Minisztérium -MTI
/ Pelsóczy Csaba
Az adó megfizetése kétségtelenül jelentős állampolgári kötelezettség. Kivéve a gyevi bírókat, és a gyepi labdakergető-támogatókat. A gyevi bíróknak, mint Illés Zoltánnak nem is kell foglalkoznia a jövedelmével, mert csak. Az adó befizetése helyett azt stadionra „adományozók” meg ugyebár kivételek. Maga Orbán Viktor röhögtette ki magát ezzel a megállapítással legutóbb. De a többieknek azért ez állampolgári kötelezettség.

Már akkor persze, ha nem voks-turisták, mert akkor sem. De a többieknek ugyebár mindenképpen. Úgy nagy vonalakban. Alapját a jövedelem szolgálja. Már akkor, ha ismerni véli valaki a saját jövedelmét, illetve vagyonát. Mert a kormánypárt funkcionáriusai, polgármesterei és vazallusai ez alól fel vannak mentődve. Mások annyira nem, hogy a nemzeti tündérfelelős, Matolcsy György még a napi átutalásokat is látni szeretné. Szinte biztosan azért, mert a negatívba futó lakósági számlákra automatikusan pénzt akar elhelyezni. Mármint a mese szerint. Mert a valóságban aligha. De azért persze lehet ebben hinni. Ahogy a Fidesz demokratikus világképében is, amely ragyogó ívfényként világítja meg Pannóniát. Az árnyékában menetelő rasszizmus, antiszemitizmus, és társai meg hátha nem tűnik fel a rezsicsökkentéstől is vakító fényben. Mert boldogok a vakok, akiknek ott van a felcsúti sonka stadionvilága. A többiek meg álljanak sorba a Blaha Lujza téren. Míg ki nem találják a morzsa-adót.

Az állampolgároknak, akiknek mégis csak adót illik fizetni. Abból virágzik az egészségügy. No nem mindenhol, de a VIP-kórházakban szinte biztosan. S ne legyünk irigyek és önzők. A nép a kiválasztott keveseken keresztül gyakorolja az egészséghez való jogát. Az adófizetési jogot azt nem. Azt alanyi jogon. A kiválasztott kevesek pedig rajtuk keresztül gyakorolják azt. Az utóbbiakat amúgy sem érdekli a jövedelem. A sajátja például. Bár elnézegetném Illés Zoltán orcáját, ha a zöld-ügyekről és ne létezve is látott diplomákról való megemlékezés helyett egyszer zöldségekkel foglalkozna. Mondjuk normában kapálva egy krumpliföldön. Alighanem azonnal hevesen érdeklődni kezdene nem csak vagyoni helyzete, hanem a ceglédi-kannában vizet hozó kisleány érkezési ideje iránt is. Akinek az élete most amúgy sem érdekli. Igaz, ebben sincs egyedül. Ellenkező esetben vagy nem nyilatkozna hülyeségeket, vagy a következő öt percet a lemondó nyilatkozatának megfogalmazásával töltené. Igaz, ebben sem lenne egyedül, ha nem a banántermesztés meghonosítása lehetne a következő iránycél.

Miközben az állampolgár fizesse csak az adókat. Szigorúan ellenőrzötten. Annyira szigorúan, hogy NAV immár adónyomozókkal akarja figyeltetni a Facebook-ot. Bár a hír, illetve Tarjányi Péter rendőrségi szakértő szerint valószínűleg eddig is figyelték. De ez nem biztos. Azért nem biztos, mert az ott megjelenő rasszistán uszító profilok, vagy nyilas honlapokat reklámozók ellen mintha mérsékelt lenne a fellépés. S nem a net cenzúráját hiányolom. De azt igen, hogy az egy adott népcsoport ellen nyíltan uszítókat hívják már be egy kis nyilatkozattételre. Hasonlóan a jachton fotózódókhoz. Ha ugyanis az utóbbiakat meg tudják találni a Facebook adatai alapján, akkor talán az előbbieket sem lenne sokkal nehezebb. Ha pedig az egyik csoportot nem képesek megtalálni, akkor alighanem a másiknak sem sok aggódni valója van. Ellenkező esetben ugyanis azt kellene feltételeznünk, hogy a rasszizmust hallgatólagosan eltűri a kormányzat, míg az Illés Zoltánoknak fizetést összedobók adóügyei roppant módon érdeklik a hatóságokat.

Ami mégis pozitívum, az az, hogy ezek szerint a NAV hamarosan nagy munkaerő-piaci felvásárlója lesz az internetes kommunikáció, képszerkesztés, illetve képanalízis szakértőinek. Az ugyanis kínos lenne, ha akár kicsinyes bosszúkhoz adna segédkezet. Akár annak alapján is, ha valakit egyszerűen „rátegelnek” egy képre a közösségi oldalon. Ha ott volt a hajón valójában, ha nem. A közvetlen képmanipulációkról már szót sem ejtve. Úgyhogy mindenki nyugodtan kezdhet akár rettegni is, hogy milyen bulik milyen képeivel hozzák kapcsolatba az ismerősök. Különösen akkor, ha esetleg kiderülne, hogy a netfigyelőket darabbérben, feljelentett profilok arányában fizetik. A megfizetett adóforintokból. Mert nincs annál jobb, ha a közösség fizet azért, hogy vekzálják a közösség tagjait. Igazi auto-szadomazo. Míg a kivételezettek bőszen köpködhetik a szotyihéjat. Akár az alattvalókon röhögve.

Andrew_s
Comments on Facebook

2014. április 22., kedd

Tanárképzés Sziszifusznak

Fotó: EISimay
Az oktatás napi átpolitizálása mellett sokszor elfeledkezünk arról, hogy tanárként emberek vesznek részt abban a folyamatban, amit tanításnak, nevelésnek nevezünk. Az iskolában. Ahol egyre inkább egyfajta pótszülői tevékenység is hárul a gyermekkel foglalkozó pedagógusra. Mert a szülő elvált, mert veri a gyerekét, mert elhanyagolja, mert…

Lehet persze közhelyekbe menekülni, és a pedagógusképzés során se szeri, és száma is sok, amikor valóban ez történik. Álmából felzargatva is elismételheti, például, bárki: „a tanár teljes személyiségével vesz részt az oktató-nevelő tevékenységben”. A vizsgán bárki el fogja tudni mondani az említett közhelyet. Szép példákkal is alá fogja tudni támasztani. Remek vizsgajegyek fognak születni. Igaz? Nagyon is igaz. Az említett állítás is nagyon igaz. De vajon a kezdő pedagógust felkészítik-e erre? Nem szakmailag, hanem emberileg? Nem a vizsgára, hanem a valós élethelyzetre. Különösen az olyan szakterületeken, ahol halmozottan erőteljes értelmet kap a tanár, mint ember. Ahol a 6-10 éves, vagy kisebb, vagy nagyobb gyereket nem elméleti síkon, tankönyvi példaként verik, hanem naponta. Ahol az iskolában feltűnő agressziós jelek mögött az otthon megtapasztalt feleslegesség van. Amikor nem azért rúg a gyerek a tanár felé, mert utálja, hanem mert egyszerűen nem ismer más lehetőséget arra, hogy észrevetesse a puszta létét.

Amikor a gyerek egyetlen lehetősége a belső túlélés valamilyen önbiztosítása. Akár a korai felnőtté válás árán, mint a libatop esetén, amely sziklevelesen magot hoz, ha a kényszerítő körülmények úgy hozzák. S ami tömegesen ismert jelenség volt a gyermekmunkások kiterjedt alkalmazása idején Európában is. S amit különben a társadalom megszívott. Nem kicsit, hanem nagyon. Alkalmasint sosem fogjuk talán megtudni, hogy az 1900-as évek elejének történéseiben milyen valós szerepet kaptak a gyermekként megkeseredett, valójában sosem felnőtt, de túl korán felnőtt-szerepre kényszerített egykori gyerekek. Mert lehet sok okosat mondani, de azt aligha lehet kétségbe vonni, hogy a hatások generációkra elnyúlók. A minta nélkül, vagy rossz mintával szocializálódott gyermek felnőttként a saját gyermekein keresztül örökíti az őt ért hatásokat. Ez is vaskos közhely. Valahogy mégis kimarad a pedagógusképzés során. Nem általában, hanem az egyik legtriviálisabb személy belső önmegtámasztásának megsegítését szolgálandó.

Az iskolában pórszülőként szerepet kapó személy egész „előélete”, de sokszor a szüleié is, pontosan ugyanúgy ott lesz a munkájában résztvevő teljese személyiségében, mint a valós szülőnek. Tanárként, segítő személyként, pedagógusként értelemszerűen korlátosabb megélési lehetőségekkel, mint a valós szülők esetében. Akár naponta szembesülve az így kialakuló tehetetlenség-érzéssel. Mert része a folyamatban nem egy esetben csak a diagnózis. Nem annak a diagnózisa, hogy átlagpistike tud-e jól olvasni, vagy be tudja-e kötni a cipőjét. Erre remek tesztek mögé bújhat bárki. Személytelen adattá konvertálva átlagpistikét. Nem utolsó sorban személytelenül lepasszolva egy „még szakértőbbnek” problémát, vagy vállvonogatva a szülőhöz vágva az adatokat. Kétségtelenül érintetlenül hagyva a tanár lelki egyensúlyát, és gyakorlatilag semmit sem segítve a gyermeken. Akin különben egyébként sem biztos, hogy tud segíteni.

A puszta meghallgatásától ugyanis nem fogják otthon jobb körülmények várni. Apuka nem fog kevesebbet inni, vagy nem megy vissza anyukához. Munkahelye sem lesz több a szülőknek. A gyermekben visszaköszönő helyzetek valós kulcsa nem egy esetben nem az iskola, és nem a pedagógus kezében van. Jószerivel arra két végletre korlátozva a lehetőségeket, hogy a tanár vagy beáll a sorba és személytelenül lökdösi az említett, amúgy is sokak által sokfelé lökdösött, gyermeket, vagy beleszemélyesül a helyzetbe és belebetegszik, személyiségében belerokkan a tehetetlenségbe. Különösen, mert a tanár is ember. Jó eséllyel elvált szülők gyermeke, de ellenkező esetben sem szentek nemzették. A „keze alá” kapott gyermekben esetleg saját maga is visszaköszön, és ez még hatványozottabban szorítja össze a segíteni akarás, és -képtelenség harapófogóját.

S ez az a helyzet, amiről a pedagógusképzésben mintha elfeledkeznének a közhelyek vizsga-tételsorba illesztése előtt. Pontosabban álmegoldások tobzódását láthatjuk. Amelyek egyik kirívó példája volt annak felvetése, hogy a tanári pályára csak hetediziglen igazolt szentek nyerjenek felvételt. A gyermek problémáival, mert már meg sem érti, fel sem fogja azokat, ugyan még kevesebbet fog törődni, de ez aligha számít esetleg. Pont. Pont, mert aki most arra számít, hogy ezt követően tuti recept következik, annak csalódást kell okoznom. Univerzális recept ugyanis aligha van. Könnyű lenne azt mondani, hogy a tanárnak nem szabad összetörnie, és kilapulnia a saját hegyén felfele tuszakolt kő alatt. Ami ellen a legjobb recept, ha nem akarja feltuszakolni. Ha megtanulja elengedni, és ellépni előle. Még akkor is, ha tudván tudja, az izomlázat holtáig nem heveri ki. De vajon, és nem csak tanárként, megtanulunk-e együtt élni a saját múltunkkal. A gyermekkorban összeszedett tüskékkel, a saját ballépésekkel, és minden mással. Nem a szavak, hanem a valóság szintjén. Tudomásul véve azt, hogy ezekkel együtt, ezek hatására is lettünk olyanná, amilyenné.

Egyébként a pedagógusképzés felelőssége nem az ebben, hogy az említett szándék elvetése nem lenne üdvös általában is. Az azonban biztos, hogy amennyiben a tanár személyiségét is nyomják az említett kövek, addig nehezebben fog tudni ténylegesen segíteni az órákra fogadott „gyermekének”. Abban, hogy a hegyen fölfelé mentükben szóljon: „A kövek mindig le fognak esni, de nem kötelező alatta maradni”. Amiért ezt a szép közhelyet magam sem tartom a „tuti receptnek” az teljesen világos. A személyiséget nyomasztó kövek alól mindenki számára más lehet a kitérés útja. Mert mindenki egyéniség, mindenki másban lehet igazán önmaga. Az említett képzési, majd tanári felelősség ezért lehet csak a szándék elvetése. Majd a cselekvés támogatása. Sajnos, a személyes tanári tanulmányok során a képzésben is csak a közhelyekig jutottam. Talán azért, mert a katedra túloldalán is ott ált a szerencsétlen tanár, és ő sem tudta mit kezdjen önmaga személyiségével.

Andrew_s
Comments on Facebook

2014. április 21., hétfő

Stadion-termékenység-rítus Felcsúton

Lesz-e ilyen zászló és belőle Orbán-arc?
Sajnálom a felcsútiakat. Ahogy ma már alighanem sajnálatra méltóak voltak Scornicesti lakosai már 1988-ban is. Nyilvánvalóan elvettek területeket a stadionhoz, mert az aligha a semmiben lóg. Nyilvánvalóan Orbán-stemplit nyomtak egy vallási ünnepre, ami arrafele fémjelezni fogja az ünnepeket. S a stadion árnyéka rá fog vetülni az ott lakókra. Akkor is, ha nem haszonélvezője az építkezésnek.

Ugyanakkor van pár kérdés, ami tulajdonképpen túlmutat a médiában eddig is keringő mondatokon. Túl azon, hogy vallási ünnepeken eddig csak diktátorok számára volt szokásban az önfényezés, és a feltámadás-ünnep stadionosítása miatt nem hangos a KDNP-szekció. De Semjén Zsolt nyilván okkal hallgat. Van az a pénz, és doktori, amiért nem szólal meg. Alkalmasint doktori. Már az is nevetséges, hogy egy patyomkin-doktor nyitja meg a stadiont. Fémjelezve azt a morális szintet, amit Orbán Viktor és köre magára nézve normaként elismer. Jelezve, hogy a plágiummal, a csalással csak akkor van bajuk, ha kiderül. S akkor sem kell komolyan venni a lebukást. Csak abban az esetben, ha a Vezér kiejti a pikszisből. Schmitt Pál pedig nyilvánvalóan elég mélyre beszorította a nyelvét a farpofák közé. Amellett demonstrálja minden Fidesz-tagnak: ha kitartóan nyaltok, és kussoltok, a Vezér a bukásotok után is gondoskodik rólatok. Ám nézzük inkább a kérdéseket, melyek egy részére már most, vagy hamarosan amúgy is válasz adható.

1.      Ha feltételezzük, hogy kétszínű zászlócskákat, vagy más feltartható akármit kapnak a megjelentek, vajon kirajzolják-e majd Orbán portréját a lelátón?
2.      Felcsút kétezernél kevesebb lakósa közül az orbanista szűk eliten, a polgármesteren és az Orbán-családon kívül hányan lesznek jelen a megnyitón?
3.      A négy és félezernyi embert befogadni képes stadion közönségét milyen alapon válogatták össze? Lesz-e, volt-e DNS-vizsgálat?
4.      Amennyiben később a Vezér focira vágyik, vajon kinek lesz kötelezettsége megtölteni a stadiont? Lesz-e kötelező stadionlátogatás a felcsútiaknak?

Az első kérdés kapcsán megjegyezhetnénk, hogy a portré kirajzolása lehet a legkevesebb, amit az építkezés haszonélvezői megrendezhetnének. Mészáros Lőrinc például akár közmunkásokat is mozgósíthatna a „szent” cél érdekében. Legalább a második kérdésre is megnyugtatóbb választ kaphatnánk. Ebben az esetben legalább a felcsúti közmunkások láthatnának egyzer minőségi labdarugást az új stadionban. Abban, amiben legközelebb valószínűleg amúgy is csak klozet-takarítóként, fűnyíróként fog megfordulni. Hacsak, a negyedik kérdéskörre válaszul nem lesz kötelező a település minden járni képes lakójának a megjelenés. Biztosítva, hogy a CÖF-nek kevesebb embert kelljen mozgósítani, szállítani.

A nyitó-rendezvény, de a későbbi események közönségének összeválogatása pedig szintén nem érdektelen. Ahogy az sem, hogy milyen intézkedéseket foganatosítanak Orbán Viktor nyugalma érdekében. Az szinte biztos, hogy külön csapat fogja figyelni a főnöki orca rezdüléseit. Megbízhatóan vezényelve hurrázást, tapsot, vagy kimért fújolást. Ahogy a mérkőzés sztárja azt óhajtja. Mert a húsvéti stadionbuli sztárja nyilvánvalóan Orbán Viktor. Orbán Viktor szemében szinte biztosan. De hagyjuk is meg ebben a hitében, és térjünk vissza a kérdésekre. Jelesül a válogatási szempontokra, és az előkészületekre.

Egy korábbi Orbán-esemény például teljesen aktuálissá teheti a DNS-vizsgálatokra vonatkozó kérdést. Mert nem lehet előre tudni, hogy nem tűnik-e el egy mobiltelefon, vagy egy zacskó sózott napraforgómag. Ebben az esetben mégiscsak jobb, ha előre lehet tudni a részt vevők genetikai profilját. Kellő elővigyázatossággal akár előszűrésre is használhatják. Kiválogatva a Turul-ivadékokat a nagy tömegből. Csak olyan tömeget engedve a leendő kancellár közelébe, hogy akár Leni Riefenstahl is forgathatna filmet „A Futball Diadala” címmel. Amellett a DNS-vizsgálat a pár hónappal későbbi eredményekhez vezető eseményeknek is világosabb hátteret szolgáltathatna. Az Orbán Viktor láttán felajzott tömegben lezajló, és a Húsvét-hétfőhöz méltó termékenységrítusokhoz. Amelyek fényében máris más szemmel nézhetjük az Észak-Koreával fellendülő ginszeng-bizniszt is.

Egy jó vezér ugyanis gondoskodik az alattvalók potenciájáról. Akkor is, ha a szellemi impotencia csúcsán szerveztet húsvéti ünnepséget önmagának.

Andrew_s

Comments on Facebook

2014. április 20., vasárnap

E. Gregoros Semjén dolgozatáról

Semjén Zsolt a magyar politikai élet egyik emblematikus figurája. S most tekintsünk el attól, hogy ez az embléma milyen színű, és milyen keretes szerkezetet sejtet. Azonban kétségtelen, hogy a KDNP-nek nevezett Fidesz-alszervezet vezető tisztségviselőjeként mindenütt ott van.

Ha kell lovagol, ha kell sínylődés-történetével áll elő, és ha kell akkor plágiumbotrányba is keveredik. Ez utóbbi kapcsán érdemes talán emlékeznünk arra, hogy az doktori címét odaítélő szervezet valójában nem végezte el a dolgozata tartalma, illetve tudományos értéke érdemi vizsgálatát. Azt, hogy ebben milyen szerepet kapott a politika, arról talán majd egyszer elolvassuk Hoffmann Rózsa, Tausz Katalin vagy éppen Klinghammer István emlékiratait. A dolgozat elemzése előtt azonban addig is szabad a pálya. Annyira, hogy néhány szempontból magam is írtam erről korábban. A posta azonban a minap egy könyvet hozott ebben a témában.

Szerzői kiadványként, de korántsem elérhetetlenül. Ez utóbbi nyilvánvalóan nem csökkenti az értékét, hanem inkább emeli. Hiszen bárki által elolvashatóvá teszi. Szerzője E. Gregoros, és címe egy evangéliumi idézet: „Doktoroknak se hivassátok magatokat...”. Nem véletlenül, mivel a könyv alapvetően a semjéni szerzemény teológiai vonatkozásaira tér ki. Nem veszítve szem elől persze azt sem, hogy formailag sem egészen kerek egész a tudományos fokozat alapjául benyújtott pályamű. Az a dolgozat, mely igen komoly optikai tuningnak köszönhetően éri el azt látszólagos terjedelmet, amit a tördelés után a kötetnek tulajdoníthatunk. S amely alapján, formaiu okokra hivatkozva, már önmagában is indokolt lehetett volna a dolgozat egykori minősítésének felülvizsgálata. Nem feledve persze, hogy Semjén Zsolt egy „rite” minősítéssel is használhatná a neki ítélt fokozatot.

E Gregoros, a Moly.hu szerint egykönyves, szerzői elemzését azonban nem is a formai elemzés miatt lehet érdemes átlapozni. Semjén Zsolt dolgozatával kapcsolatban olyan tárházát bocsátja közolvasatra a tartalmi gyengeségeknek, ami túlmutat a KDNP politikusának minősítésén. Rámutatva arra, hogy milyen szintű elemzésnek kellett volna érvényesülnie egy alapvetően hitelvi alapon értékelhető mű esetében. De arra is felhívva a figyelmet, hogy egy politikai szereplő dolgozata kapcsán alighanem eltekintettek egy igazi mélységi elemzéstől. Ennek okáról természetesen nyithatnánk találgatásokat, de ez sem vezetne messzire. Ha azonban mindettől eltekintünk, akkor is érdemes lehet elolvasni mindazoknak a Semjén-dolgozatról részleteiben írtakat, akik kíváncsiságát éppen annak hiányosságai keltették fel. Például a New Age, vagy a sátánizmus, a sátán-képek irányába.

Ha pedig a dolgozat elemzéséről már mindent elolvastunk, akkor még mindig gondolatébresztő lehet akár az elemzés címeként választott bibliai idézet, akár krisztusi tanítás-követés általában. Olyan, alapvetően profán, leltár készítésére sarkallva, hogy hány egyházi méltóság hívatta magát a történelem során világi tudományos címen. Még akkor is, ha tudjuk: Semjén Zsolt nem egyházfi, és csak politikai méltóság.

Andrew_s

Comments on Facebook

2014. április 19., szombat

Kövér és a szélső ablak

Az „ablak” ugyebár elsősorban az a nyílás a falon, amin kitekintünk a világba. De némi kiterjesztéssel egy szemlélet-szélességet is jelöl. Egy virtuális, szemléleti ablakon keresztül erősen változhat a pillanatnyi viszonyítási pont. Elcsúsztatva az önkényes „centrumot” a politikai palettán. Szép példáját szolgáltatta ennek legutóbb a házelnök.

Kövér László alapvetően a kormányzat legitimitási kérdéseiről nyilatkozott meg a Fidesz kedvenc, és a 2006-os TV-felgyújtást is hősi eposzként beállító, hirTV-jében. A főbb üzenetek, szokás szerint, az MNO-n köszönnek ki a nagyvilágba. Többek közt üdvözölve a külhoniak voksolásának eredményét. Amire talán mérsékelten kellene büszkének lennie különben a házelnök úrnak. A félmilliós állampolgárság-osztási eredmény után begyűjtött százharmincezernél kicsit kevesebb szavazat nem igazán tekinthető átütő eredménynek. Habár vitathatatlan, hogy ezek közel teljes halmaza a Fidesz-t támogatta. Viszont az arányok alapján azt is lehetne talán mondani, hogy a józanabb többség úgy gondolkodott: a máséval nem illik a csalánt verdesni. S nem szavazott. Míg a más bőrére bármikor alkudni képes, a győztes mellé bármikor odaállni kész, és most éppen Fidesz-barát, hangnyulak mind elmentek. Az igazság persze lehet valahol a kettő között. De ez is mutatja, hogy mennyire nem mindegy, hova képzeljük oda az értelmezési ablak centrumát. Amit a történelmi párhuzamok alapján azért persze megpróbálhatunk valahogy a helyére rángatni. Ilyen párhuzam lehet például az a már emlegetett bolsevik történet, amikor a kisebbség képviselete kiáltotta ki magát többségnek.

De ezt most kár lenne itt tovább ragozni. Kövér László erre amúgy sem tért ki. Mármint erre a párhuzamra. A házelnök megrekedt a melldöngetésnél. Aminek dübörgéséből természetesen igyekezett kikottázni egy kis gyurcsányozást is. Mert arra a rutin fenntartása miatt is szüksége lehet. S azért is, mert az EP-választások itt vannak a közelben. Még jó, hogy a Fidesz, önnön pártközleménye szerint, nem kezdett bele a kampányba. Miket mondott volna a komcsizás kormányközeli csúcstartója, ha belekezdtek volna? De mit is mondott az MNO szerint Kövér László? Olyasmit, hogy: „a hazai baloldalnak el kell döntenie, hogy nemzeti baloldallá válik, vagy továbbra is Gyurcsány-féle szélsőségesekkel fog kacérkodni”. Amiből közvetlenül az a régi vágy csendül ki, ami szerint a Fidesz nagyon-nagyon szeretné eldönteni, hogy ki lehet, ki legyen őfelsége ellenzéke. Ami nem túl demokratikus hozzáállás. Még akkor sem, ha a jelen ellenzék olyan, amilyennek látjuk. Ám ezen túllépve, az a nemzeti baloldaliság is egy érdekes gondolatsort indíthat el.

Ha ugyanis a szocializmus eszméit baloldalinak tekintjük, akkor a nemzeti baloldal vajon a nemzeti szocializmus szinonimája Kövér Lászlónál? Az említett mondat ebben az esetben vajon értelmezhető-e egyfajta elszólásként? A nemzeti szocializmus szerinte kívánatos, kormányzat-pártolta újraélesztésére? Amivel kapcsolatban azért érdemes figyelembe venni, hogy a fasiszta hadak hazai bevonulására megemlékező emlékművet nem a DK kívánja felállítani a Szabadság-térre, és nem Gyurcsány pártfogoltja a Veritas igazgatója sem. Aki szerint a nemzeti szocializmus jegyében fogant hatalom kiszolgálására „rendezett” tömeggyilkosságok teljesen rendben levőnek is tekinthetőek. Amennyiben a fentiek alapján értelmezhető a Kövér-féle nemzeti baloldal, akkor Gyurcsány Ferenc alapvetően büszke lehet arra, hogy nem tartozik oda. Miközben az említett „nemzeti baloldal” alapvetően igen szélsőséges nézetrendszert implementált bele neki a történelem szövetébe.

Amennyiben azonban valaki, jelesül most Kövér László, az említett igen szélsőséges nézetrendszert tekinti a „centrumnak”, akkor nyilvánvalóan ahhoz képest minden eltolódik. Ha a szoba jobb-oldalának szélén vágja ki az ablakot, akkor a korábbi középsík már annyira a látótere szélére csúszhat, hogy nem is látja. Ha a szoba fala ívelt, mint egy parlamenti patkó, akkor annyira a jobbszélen vághatja ki az ablakot, hogy baloldali szélsőségeket is már egész közelinek láthatja. Ahogy a történelem már számos „módszertani” hasonlóságot mutatott a jobb-, és baloldali diktatúrák működésében. Miközben mindenki, aki valahol a patkó íve, a valós középsík környékén található, annyira szélsőségessé válhat, ami már nem is látszik. Így aztán cseppet sem kell meglepődni azon, ha a házelnök már csak a szeme sarkában bevillanó szélsőségként észleli mindazt, ami nincs közvetlenül az orra előtt. Különösen, ha Horthy-szobrok, arkangyalok, fallikus talapzaton ülő Turulok, illetve stadionfalak is szűkítik a politikai látóterét.

Miközben még saját magát is győzködnie kell arról, hogy ő a demokrata. Bár! Végső soron lehet, hogy tényleg az. Népi demokrata. Ahogy annak idején, az MSZMP berkeiben is az volt.

Andrew_s

Comments on Facebook