2014. szeptember 21., vasárnap

Skócia nem Orbanisztán

Egy népszavazás sok mindenre jó. Leginkább arra, hogy az emberek visszanézzenek, illetve magukba révedjenek. Valamin tarra is, hogy időt áldozzanak a múlt mellett a jövőbe merengésre is. S persze leginkább arra, hogy a különböző érvek, ellenérvek csatájában vívják meg az ideológiai széncsatákat. Tehát egy szavazás, ha nép, ha nem nép, jó dolog. Azoknak, akik az erre való felkészülés során hivatalosan teret kapnak a megszólalásra.

Megjelennek a hivatalból fanyalgók, és félhivatalból elemzők. Egész-, és félcédulások. Ha valamiben, akkor a Magyarországon élőknek ebben igazán rutinjuk lehet. Nagy nemzeti ünnepeket lehet ülni vesztes csaták emlékére, és halotti tor gyanánt merengeni évszázados sérelmeken. Tág teret adva annak, hogy mindenki, önmagát felmentve utálja a másikat. Nem utolsó sorban a saját lelki nyomorát kompenzálandó. Meg persze olykor a fizikai nyomoráért is megtalálva a szükséges bűnbakot. Nem véletlen, hogy a nagy nemzeti hátranyilazást nem egy esetben komoly hatalmi erők tűzték zászlajukra. Revansot akarván venni azokon a sérelmeken, amit esetleg az üknagyanjuk dédapja szenvedett el. Vagy az sem, ha az éppen valahol a világ másik táján élt akkortájt. Nem tudván, hogy majdani egyszeri leszármazottja szerint nem is ott élt, ahol, nem azzal, akivel. S ha mégis, akkor lélekben már akkor genetikai ősmagyar volt, amikor azt sem tudta, hogy Pannónia valahol ott van a nap körül kerengő geoidon.

De történelmi problémáik nem csak a magyaroknak vannak. Jól mutatja ezt, hogy hasonló, vagy még régebbi nyavalyák miatt számos helyen ölik egymást az emberek. Ha másért nem, akkor egy „i” miatt. Mint azt Madách is megénekelte egykoron. Alighanem különben olyanok által felpiszkálva, akiknek a hatalmon kívül semmi sem szent. Mármint a saját hatalmukon kívül. Az egykori hétköznapok tehát bőven adnak lehetőséget arra, hogy a ma hétköznapjait megkeserítsük egymásnak. Már akkor, ha az emberek fogékonyak rá. Amit nyilvánvalóan képes fokozni a kiszolgáltatottság, a létbizonytalanság. Tágabb teret engedve az anyázásnak, a hibáskeresésnek a mindennapokban.

Amiért ez eszembe jutott, mármint a hétköznapi ellenség-faragás, és –keresés, az a minap lezajlott skót népszavazás. Az elemzők természetesen elemezték előre, és fogják még hosszasan elemezni utólag is. Még azt sem merném kijelenteni, hogy minden skóciai szíve csücske az Egyesült Királyság égisze alatt egzisztálni. Ami mögött szinte biztosan megvannak a régi sérelmek. Lefejezések és hadjáratok. Talán még a viking törzsekig visszanyúló sérelmekkel, és az újabb kori vallási nézetkülönbségekkel tarkítva. Mindezt nem is citálnám elő. Az azonban elég nyilvánvaló, hogy nem tört ki a világvége az egység fennmaradásától. Ahogy nem tört ki az egekig érő öndicséret sem a másik oldalon. Talán ezért is merészelték ezek a fura népek a hét közepére tenni a népszavazást. Még akkor is, ha az eredményét semmilyen menet közben végrehajtott választási törvénykezés nem borítékolta előre.

Ahogy nem voltak kölcsönösen vádaskodó nagy utcai kampányesemények sem. Senki nem akarta a hétköznapi kapcsolatokat, cikk-cakkban kötött barátságokat és házasságokat megmérgezni és szétbarmolni sem. Az egész szinte észrevétlenül zajlott. Az elemzők vad törzsei sem egymás rokonságát elemezték, és kimaradtak a másik szomszédjában lakók életvitelének elemzése is a mindennapokban. Hiába! Az angoloknak és skótoknak van még mit tanulniuk a magyaroktól. Mert lám, még egy rendes ellenségeskedést sem képesek önerőből úgy végrehajtani, hogy aztán évtizedekig ne beszéljenek a szomszédok egymással. Ahogy eredményhirdetésileg is van még mit tanulni. Mert micsoda ostoba dolog, hogy nem forgatták fel a városokat. Akár örömükben, akár bánatukban. Ahogy elmaradtak a választási csalást emlegető hídlezárások is. Szinte észre sem lehetett venni a NAGY ESEMÉNYT. Az emberek élték a mindennapjaikat. Bementek dolgozni, és nem köpték szembe egymást.

Mert hát ezek már csak ilyen fura népek. A népszavazáson hoztak egy döntést, és csak úgy tudomásul veszik. Szijjártónak lenne még mit evangelizálni a csatorna mentén. Bár lehet, hogy amennyiben megpróbálná elmagyarázni a hites orbanista szabványt, akkor csak odaszólnának neki egy pub-ban: „Ülj le öcsi, s igyál inkább”. Vagy azt sem. Legyintenének, hogy „bolond ez a gyerek”, aztán rá se bagóznának többet.

Andrew_s
Comments on Facebook

2014. szeptember 18., csütörtök

Szex a poligon lovon

A napi híreket, és azok kezelését látva nem egy esetben jut eszembe a valamikori rajzfilmből az a magyar poligon paci, aminek csak túloldala vagyon. Hatékonyan segítve azt, hogy mindig sikerüljön a túloldalára esni. Aminek az egyik legnagyobb baja, hogy a valós érveket is kicsorbítja. Egyben nehezíti a koncentrálást a valós problémákra. Nem feledve azt sem, hogy nem egyszer gumicsont-effektussá tesz egyes témákat.

Ilyen mostanában a tankönyvek körüli herce és hurca. A tankönyvek kétségtelenül megérdemlik a kritikát, mert nem egy esetben valóban érdemes beléjük kötni. Ez azonban aligha új jelenség. Még emlékszem arra az évtizeddel ezelőtti délutánra, amikor könnyesre nevettem magam a gyermek biológia-könyvén. Azt sem vitatom, hogy a tankönyvek nagyon komoly ideológiai támaszt jelenthetnek. Akár a sorok közti üzeneteikkel. Miközben vannak olyan tankönyvek, amelyek alapvetően egy adott rétegnek készülnek. Specifikus rétegszemléletet tükrözve. Alapesetben azoknak a réteglakóknak szólva, akik egyébként is célcsoportjai egy adott ideológiának. Ahogy tipikusan ilyenek például az egyes vallások hittan-könyvei. Így azért kipécézni és kicikizni egy vallási talajon álló tankönyvet azért, mert az adott vallás nézeteit tükrözi vissza, elég ostobának tűnik.

Márpedig a 7. osztályos fiataloknak szánt hittankönyv, a megjelenést követő potom három évvel, pontosan így járt, midőn az Origo szerzője tollára tűzte. Egyben szép hangzatos címet is kerített hozzá a szerkesztő. S ezzel látszólag mindenki igénye ki van elégítve. Mentségére legyen, hogy ha a címből nem is, a szövegből azért kiderül, hogy a házasságon kívüli szexuális életet bűnnek tekintő megállapítás egy hittan-órákon forgatott műből származik. Márpedig a szexualitás, a paráznaság a Vatikán-központú ideológia szerint bűn. Aki tehát az ennek keretében működő egyházak hitéletének alapján gondolja megszervezni az életét, az tekintse nyugodtan bűnnek. Ha pedig ezt az ideológiai alapvetést kívánja gyermekeire hagyományozni, akkor írassa be a csemetét hittanra. A lelkiismereti szabadság ugyanis nagyjából erről szólna. Szerintem.

A gond tehát nem az, hogy hitelvi állásfoglalás van egy hittankönyvben. Még akkor sem, ha ezt a kritika szemszögéből valami általános maszatolás keretében vezetik elő. Ennek az égvilágon semmi köze annak, hogy hányan élnek azonos nemű párral, vagy élettársi kapcsolatban általában. Általánossá téve ugyanis egy hittankönyv elveit, és a teljes populáció valóságával állítani szembe: a ló túloldala. Amellett önkéntes hanyattfekvés egy olyan prokrusztészi ágyban, amit a joggal kritizálható korményzati szólamok,és az oktatáspolitika gyakorlata akar rákényszeríteni a teljes lakosságra. Mintegy elismerve: egy réteg-tankönyv a teljes populációra érvényes, tehát a teljes populáció önként és dalolva érezze magára nézvést kötelezőnek az adott vallási kör normáit.

Holott magának a „házasságnak” az értelmezése is elég tág teret adna a vitáknak. Ha ugyanis azt tekintjük házasságnak, amit egy adott közösség az együttélés közösségi szentesítésének elismer, akkor közösségtől függ a házasságkötés formája. Ha a jogszabályi megfelelést, az anyakönyvi megfelelést tekintjük házasságnak, akkor a pap előtti kijelentések csak az adott vallási közösségen belül bírnak bármiféle jelentőséggel. Vallásilag pedig a virágfüzér alatti átbújás semmivel nem komolytalanabb, mint bármi más szertartás. Ahogy egy-egy vallás normái lehetnek akár a szexualitással kapcsolatban is jelentősen eltérőek. Amely paletta egyik eleme az, amely színezésére az említett hittankönyv szolgálhat. A probléma az oktatási és nevelési folyamatban éppen az, hogy akkora feneket kerítenek egy ideológiai nézetcsoportnak, amekkorát. Az oktatáspolitikának nem az a baja, hogy egy hittankönyvben mi olvasható. Az sokkal inkább, hogy felelős minisztere maga is egyházi személy. Szimbolizálva a szekuláris, a lelkiismereti szabadságot tiszteletben tartó állam eszméjének lerombolását. Azt a fajta oktatási modellt, ami direkt vagy indirekt pressziót gyakorol egy adott vallás eszméinek agyakba mosására.

Nem egy adott rétegtankönyvvel van tehát gond, hanem azzal, hogy az állami és oktatási világkép erőltetett menetben masíroz a középkori eszmevilág felé. Amikor azonban egy-egy tankönyv egy-egy mondatán rugóznak, akkor ennek is elveszik az élét. Különösen, ha meg sem említődik esetleg.

Andrew_s
Comments on Facebook

2014. szeptember 14., vasárnap

Mogorvizmus-építés Weimar emlékére

Nem szeretnék új tudományterületet alapítani mogorvizmus néven. S mégis lehet, hogy szükség lenne. Meg talán igény is. Azt azért nem szeretném, ha a különben hangzóival is nagyon kifejező „mogorva” szó az idióta antiszemitizmus PC megfelelőjévé válna. Bár úgy tűnik igény, az volna rá.

Érthetően, mert egy purhabbal dúsított agytekervényekkel megvert, és így légmentesen magába zárt uszító inkább hívja magát mogorvának, mint antiszemitának. Habár olyan törpe-nagyságok, mint a sokszor példaképpen szoborba fétisült Horthy is, önbevallottan, antiszemita volt. Azt, hogy mogorvista szempontból mennyi hülyeséget lehet összelapátolni, azt más már elemezte. Ismételni felesleges. Ahogy alighanem meddő ügy lenne megértetni azt is, hogy a Pannon-medencében összesen nem élt talán annyi a különböző utakon idelovagló ősökből, amennyi egyetlen decibel-magyar őseinek számát kitenné. Elvégre, és „tekintve, hogy a megszólaló a 40. generáció, legalább 2^39, azaz 549.755.813.888 őséről kellene” tudnia. Holott példa mutatta annak idején, hogy véresszájúék olykor a nagyszülőkkel sincsenek tisztában.

Van azonban egy másik, régen ismert mondás is, aminek a szempontjából vizsgálható a helyzet. Ez a lótrágya és a verébpopuláció összefüggését írja le. Ami igaz lehet az ideológiai latrinatartalmak, és a körülötte tülekedők kapcsolatára is. S ez még akkor is fennállhat, ha a latrina saját, és önjelölt császárra tesz szert. Saját ellenségképekkel. Alkalmasint, természetesen, az ellenségkép önmagában kevés. Ahogy önmagában az üldözési képzetek is kevesek. Még az is kevés lehet, ha tömegeket lehet mozgósítani az önnön felelősség megtagadásának jegyében. Kifejtve, hogy nem az a baj, hogy hülye maradtál fiam/lányom, hanem az, hogy azok a szemetek tanultak, míg te a pöcegödörnél üvöltöztél. Nyilvánvaló, hogy alapvetőn ezek mind izoláltan jelen levő komponensek, melyek önmagukban a tetszőleges gyülekezésnél jelen levő pár százaléknyi csőcselékhajlamú elemet lenne képes mozgósítani. Azokat, akik „buli van” felkiáltással bármikor hajlandók feltépni a kockakövet, és akár lincselni is, ha a büntetlenségben bízhatnak.

Ahhoz, hogy nagyobb számban legyenek azok, akikre ráragadhat a dobálhatnék, több kell. Az, hogy a fenti elemeket egy globális, köztudatformálásra alkalmas környezetbe ágyazzák. Amihez a média birtoklása lehet szükséges, de nem elegendő feltétel. Szükséges, mert széles körben lehet felmutatni az alkalmi ellenségeket. De nem elegendő, mert akkor, ha az emberek tömegei kiegyensúlyozottak, és kiszámítható életvitellel számolhatnak, akkor le se tojják a szólamokat. Tehát gyakorlatilag tervezetten kell lerombolni a személyes szférákat. Újradefiniálni a családot, minél többeknek sugallni, hogy a magánéletük sem szent. Elvéve azt a lehetőséget, hogy bizalmi hálóban élhessen. Lehetőséget adva arra, hogy ideológiai szektákkal helyettesítődjön a magánszféra.

Kiegészítve azzal, hogy ki kell építeni a létbizonytalanság mindent átfogó rendszerét. A személyes bizalmi háló mellett az egzisztenciális bizalom szétrombolása is kellhet. Az, hogy senki ne érezze a megélhetését biztosnak. Pozíciótól függetlenül. Ehhez kell egy alapos munkanélküli nyomás. Beleértve azokat is, akik gyakorlatilag nyomorszinten foglalkoztatottak a közrabszolga-programokban. Már csak azért is, mert a közmunka kilátástalan spirálja komolyabb, megalázó jellegében rombolóbb, fenyegetés, mint a puszta munkanélküliség. Az emberek ilyen körülmények között gyakorlatilag folyamatosan frusztráltak, és még a munkahelyi büfékben is magukba fojtanak mindent. Gyakorlatilag egy frusztrációs spirálba kerülve, ami belépő lehet a radikalizálhatóság szobájába. Márpedig az kell ahhoz, hogy bármilyen ideológia mentén hajlandóak legyenek az önfeladásra, flaszterdobálásra, tömegbe olvadásra, és akár a szomszéd kijátszására, agyonverésére is. A passzív bezárkózás után a feszültség, a frusztráció csökkentése érdekében.

Az tehát, hogy néhány bolond feláll a hordóra, csak akkor érdekes, ha különben lehet számolni a hatalom hallgatólagos támogatása mellett a tömegesen frusztrált mogorvaságra. Amihez elég felszállni egy tömegközlekedési eszközre. S számba venni a befordultan mogorva arcokat. A kényszerjókedvű harsányság mögé bújó sivárságot. Összehasonlítva azzal, hogy hányan köszönik meg az előzékenységet, hányan próbálnak segíteni a térképpel bénázóknak. Miközben még azt sem mondhatnánk, hogy a recept új. Inkább az a szomorú, hogy láthatóan kockázat nélkül porolják le a weimari szakácskönyvet.

Andrew_s

Comments on Facebook

2014. szeptember 13., szombat

Otromba tréfa Áder hivatalától

Nem is olyan régen találták ki a három dimenziós nyomtatást. Manapság pedig már olyasmiről olvashatunk, hogy a 3D-s nyomtatásé a jövő. Terjednek a hozzá tartozó eszközök. S jöhet utána a következő lépés. Amikor, mondjuk a szagokat is át lehet vinni. S akkor egy rohadt narancs kinyomtatott formában pont olyan büdös is lesz, mint az eredeti. Itt még nem tartunk, de Áder János hivatala egy kicsit mégis elé ment a kornak.

Mert a haladás megállíthatatlan. 3D-s nyomtatót ugyan még nem osztogatnak a rászorulóknak, és három dimenziós érintőképernyők sem igazán vannak a piacon, de a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) már erre is felkészült. Mármint az utóbbira. Gondoltak ugyanis a vakokra is. Mármint akkor, amikor az éppen aktuális honlap aktuális nyitólapját állították össze. Nem vitatva természetesen azt, hogy kellenek azok a megvalósítások, amelyek a képességeikben korlátozottak elől sem zárják el az információkat. De talán nem az a legjobb megoldás erre, amit a KEH gondolt ki a honlapjukra érkezők számára.

Gondoltak ugyanis egy nagyot, és Braille-írással szedett sort illesztettek be a honlapra. Ezt, mi tagadás, nem tudom még szemmel sem olvasni, s így nem tudom, hogy valójában mit is írtak ki pontokkal kirakva. Olyan felhívással sem élnék, hogy egy vak ismerőst kérjek fel a fordításra. Egyszerűen otromba viccnek gondolnám a kérést, hogy a sík képernyőn tapogassa ki a feliratot. Például azért, mert magam sem rendelkezem a már említett 3D-s érintő-képernyővel. Azonban nagyon szívesen megtekinteném fényképen azt a példányát ennek, amelyet Áder János hivatalában felállítottak. Ott bizonyára létezik, mert ellenőrizetlen honlap-tartalommal csak nem állnak ki a világ vakjai és nagyon gyengén látói elé. Ellenőrizni pedig az említett technikai eszközzel lehetne leghatékonyabban. Különben marad az otromba vicc. KEH-be töltve.

Egyébként a Braille-írás, mint kattintható internetcím működik, és egy akadálymentesítettnek nevezett honlap-mutációra hivatott elvezetni a tapogatással olvasókat. Itt a további tartalmak nem pontokkal vannak ugyan kirajzolva, hanem tényleg egy erősen kontrasztos oldalon jelennek meg. De, talán mondani sem kell, hogy még csak nem is nagyobb betűkkel. Arról meg mintha nem is hallottak volna az országot képviselni hivatott hatalmi irodában, hogy hangzó anyaggal is feltölthetnék a lényegi információkat.

De ez talán a következő lépés lesz. A kitapogatható monitortartalom után.

Andrew_s
Comments on Facebook

2014. szeptember 10., szerda

Neuromancer (30)

A Facebook és általában, a szinte mindenhova beszivárgó világháló korában, nem egyszer megfeledkezünk arról, hogy a gyökereket nem egy esetben valahol a fantasztikus irodalom kertjében keresgéljük. Ahogy a távközlési műholdakat is adottságnak tekintjük. Holott azok ötlete sem kisebb sci-fi szerző érdeme, mint Arthur C. Clark. A valamikor egyetemi kísérletként indult csomagkapcsolt hálózatok kiscsoportos korának szintén megvoltak a maguk irodalmi vizionistái.

Szinte alig hihető, hogy az egyik, mára alapművé vált alkotás, a Neuromancer immár harminc éves. William Gibson műve 1984-ben jelent meg. S szinte biztosan hatott a szerzőre a hippi-kultúra éppen úgy, mint az azzal közel egy idős egyetemi hálózatok. Mert arról is gyakran megfeledkezünk, hogy a mai internet gyökerei is valahova az 1960-as évek végéig nyúlnak vissza. Azért valószínűleg még az ARPANET indulását követő tíz évben is kellhetett némi kristálygömb-nézés ahhoz, hogy valaki teljes személyiségek „benyeléséről” fantáziáljon. Bedobva a köztudatba például az azóta is többször értelmezett, át-, és újraértelmezett „cyberspace” fogalmát is. Nem mellesleg egy olyan, korábban nem is volt műfaj megszületésénél is bábáskodva, mint a cyberpunk. Annyira, hogy nem egyszer a műfaj „nyitódarabjának” tekintik a már említett művet.

Ami annyiban téves, hogy a cyberpunk műfaja sokkal inkább köthető egy másik, és korábban írt alkotáshoz. Pontosabban az abból készült filmhez. Az „Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (Do Androids Dream of Electric Sheep?)”1968-ban jelent meg. Philip K. Dick tollából. A belőle készült filmet 1982-ben mutatták be. Hazánkban „Szárnyas fejvadász” címen vetítették. Azonban kétségtelen, hogy a Neuromancer személyiségeket leképező szoftveres rendszere, és a számítógépes alternatív világ képe igen mély benyomást gyakorolt szinte az egész sci-fi világra. S azon keresztül azokra az olvasókra is, akik később a technológiai fejlesztések mérnökeiként, feltalálóiként váltak ismertté. A hatásvizsgálathoz elég például olyan filmekre gondolni, mint a Johnny Mnemonic, vagy a Mátrix. De az asimovi világ „továbbfejlesztéseiben” megjelenő sim-ekre is asszociálhatunk a számítógépes hálózatban továbbfejlődő személyiségekről.

A műfajteremtés címe talán mégis éppen ezért jár ki William Gibsonnak. Olyan alapvetéseket írt le mindjárt az első könyvében, amelyek folyamatos ihletet adtak a sci-fi írói és olvasói közül több generációnak is. Még akkor is, ha néhány ötlet manifesztációjának csak mérsékelten örülnénk. De ezzel aligha foglalkozik a NAGY RENDSZER. Ahogy egy másik szerző 1984 című munkájának az elemei sem a közöröm-szerzés érdekében épülnek be egyre jobban a mindennapokba.

Andrew_s
Comments on Facebook

2014. szeptember 7., vasárnap

Romba dőlt a Debreceni Egyetem?

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt
A nemzeti stadionkultusz közepette, az a kijelentés, hogy a kormány felelősséggel tartozik a családoknak és az egész nemzetnek meglehetősen beszűkítő kijelentésnek tetszhet. Lehetne talán beszűkültnek is mondani, de egy miniszterelnöki kijelentésről vagy magáról a miniszterelnökről nem illik ilyet mondani. Még akkor sem, ha csak közvetett értelmezésként tekinthetjük orbáninak a fenti bejelentést. Mármint nem a stadionokról, hanem a kormányról.

A stadionok szükségességének épeszűségéről világos kritikát mondott az a játék, melynek eredménye egy hazai pályán elszenvedett vereség Észak-Írországtól. A focit borítsa azonban most éppen olyan homály, mint olykor a stadionok építését, a CÖF finanszírozását, vagy esetleg a miniszterelnök személyiségét. Aki különben a korábban említett kijelentést egy egyetemi évnyitón tette. Abban a formában, hogy: „az egyetemek felelősséggel tartoznak a családoknak és az egész nemzetnek, a kormány pedig osztozik ebben a felelősségben”. Így gondolom érthető az, amit a közvetett önbevallással kapcsolatban felvetettem. Ha ugyanis az egyetem felelősségében a kormány is osztozik, akkor nyilvánvaló, hogy mindazért a kormány is felelős. Ha már az egyetemi képzésért nem nyilvánvaló a felelősség vállalása, és legfeljebb a politikai komisszárok kiküldéséig terjed a kormányzati részvétel, akkor legalább a családokról legyen szó. Még akkor is, ha a gyermeküket egyetemre küldő családok támogatása enyhén szólva is kétséges.

Pedig például ugyanezen családok akár adakozhatnának is az egyetemeknek. Nem csak tandíjjal, hanem általában is. A Debreceni Egyetem például biztosan igen romos állapotban lehet. Erre éppen az említett ünnepélyes megnyitó helyszínéből következtethetünk. A százéves Debreceni Egyetem jubileumi tanévnyitóját ugyanis a debreceni Református Nagytemplomban tartották meg. Orbán Viktor részvételével. Közösen a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel. Mely utóbbi esetében talán teljesen rendben levőnek is látszik, hogy egy templomban tartanak évnyitót. Ha pedig a miniszterelnök, a frissen megtalált konzervativizmusa kapcsán, református, hát hívják is meg. Nehogy már megússzák egy hazai főreformátus beszéde nélkül. Különösen, ha az éppen a mintakonzervatív korszakát éli. Ez azonban nem magyarázza, hogy a nem csak teológusokat képző másik egyetem mit keresett a templomban?

Az egyik kézenfekvő magyarázat lehetne, hogy az egyetem vezetése olyan mélyen be akart nyalni a miniszterelnöknek, hogy oda szervezték a saját megnyitójukat, ahova Orbán Viktor egyébként is elbaktatott. Nehogy a nagyúrnak kocsikáznia kelljen még egy kicsit egy újabb haknira. Ezt a magyarázatot azonban vessük is el nyomban. Mert egy autonóm szellemi műhely, és az egyetemeknek ilyennek kéne lenniük, vezetése ilyen mélyre nem hajolhat, és nem is nyalhat. Demokráciában semmiképpen. Így aztán alternatív magyarázatok után nézhetünk. Melyek egyike szintén kézenfekvőnek ígérkezik.

Az, hogy a kielégítő létszám biztosítása miatt volt szükség az összevont tanévnyitóra. Ami ugyebár azt jelentené, hogy minden, az egyházi oktatás remekbe szabott ívét emelgető szövegnek, nincsenek elegen évet nyitni a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatói. Az pedig mégsem járja, hogy Orbán Viktor meghallgatására ne sikerüljön összeverbuválni egy templomnyi fiatalt. Így jöhetett az a mentő ötlet, ami a kettős hallgatóság kihasználását jelenti. A megannyi Patyomkin-átadás után egy kis Patyomkin-hallgatóságot gründolni. Nehogy kiderüljön az elvártnál alacsonyabb szintű érdeklődés. Arra jutva, az egyetemek vezetése nem érzi az őszinteség igényét. Egy vállrándítással elintézve azt, hogy ha húszan érdeklődnek, hát annyian mennek el, és kész. Azonban egy, a tudományok terén komoly eredményeket elért egyetemi vezető így nem viselkedik. Mert őt védi a tudományos munkásságának elismertsége. Nem lehet vele ilyen alacsony szinten packázni. Egy demokráciában semmiképpen.

Így egy igazán kézenfekvő magyarázatként az marad, hogy a Debreceni Egyetem azért tartotta a templomban az évnyitót, mert másutt nem tudta, Az egyetem teremleltárából tehát hiányzik egy évnyitó megtartására alkalmas aula. Vagy azért, mert meg sem épült, vagy azért, mert olyan romos, hogy abban kész életveszély lenne az évnyitó Orbán-beszédre hömpölygő tömeget beengedni. Márpedig ebben az esetben mégis csak helye lenne a szülők adományának. Célzatosan az aula-gondok megoldására. Már csak azért is, mert különben maholnap egy stadionban fognak évnyitót celebrálni. A Floridából visszatért önkormányzati nagyságosok jelenlétében. Orbánnal a dísztribünön.

Andrew_s
Comments on Facebook

Kolbász helyett putri Albionban

Fotó: EISimay
A külföldön való munkavállalás kapcsán legtöbbször annak politikai vetületét szedegetik elő. Okkal, és joggal. Már csak azért is, mert tényleg kell valami megejtő arcátlanság a növekvő foglalkoztatás emlegetéséhez úgy, hogy ez Angliában, Németországban, illetve a világ egyéb tájain valósul meg. Miközben Záhony és Hegyeshalom között dübörög a társadalom szociális abortusza, és kifele a gazdasági exodus. Kifele, ahol a kolbász nem okvetlenül a kerítésbe kerül beépítésre.

Ez nagyjából akkor kezdhet végelegesen megvilágosodni az idegenbe, például Angliába, szakadtaknak, ha megpróbálják a lakhatásukat megoldani. Nem is feltétlenül csak azért, mert személyesen kénytelenek valami nyomortanyán meghúzni magukat, vagy a csatornakanyarban csövezniük. Elég lehet az is, ha a bérbe-adandó lakások listája mentén tesznek egy ki virtuálisan induló, majd a valóságban befejezett kirándulást tenni. A virtuális induláshoz nem kell sok. Viszonylag gyorsan el lehet érni a legtöbb angol városban valami nagyjából ingyenes internetet. Komoly laptop sem kell hozzá, mert a legtöbb telefon is már alkalmas erre. Ezzel el lehet keveredni a bérlakásokkal üzletelő cégek honlapját, és szétnézni a bérelhető lakhatások köreiben. Az szinte biztos, hogy nem igazán fog senki olyan képet találni, ahol kilóg a falból a vezeték. Tehát nyugodt lelkiismerettel választhat az olcsóbban bérelhető szobák köréből is.

Fotó: EISimay
Lehetnek természetesen árulkodó jelek az esetleges lepukkantságra, de azért valamilyen szintű kényelmetlenségre nyilvánvalóan felkészül az, aki nem a legdrágább apartmanok közül válogathat. Márpedig akár kétszeres, háromszoros szorzók is előfordulhatnak. Miközben természetesen minden lakás jó állapotú, és frissen festett, valamint kiváló eszközökkel felszerelt. A honlapokon. Mert amikor odajut valaki, hogy a gyakorlatban is megtekintsen egy-egy lakást, akkor égbe kiáltó különbségek tapasztalhatóak. Akkor már meg lehet tapasztalni azt, hogy milyen az a lakás, amit bérbe adni szeretne a tulaj, de az előkert zöldfelületét a küszöbig burjánzó gyom jelenti, illetve az előszobában a puszta drótra felfűzött égő világítja meg a felső szintre vezető lépcső fordulójában penészedő függönyt. Amely kép után már alig lepődik meg az ember, hogy a konyhában enyhén belepenészedett morzsákkal fogadja rozsdás kenyérpirító. Inkább azon lepődik meg, hogy a nappaliban a repedezett asztal mellett nem egy kecske fogadja, és a húgyfoltos ágyról nem kell néhány szárnyast is lekergetni. Mert az egész képről Rejtő Jenő, vagy Nagy Károly munkássága jut az ember eszébe. Amikor is, a duár bérbeadása esetén, frissen kergetik ki a kecskéket.

Természetesen a többség kifordul az ajtón, és távozik. Elkönyvelve a közvetítő cég telefonszámát, mint soha többet felhívandót. Már csak azért is, mert alig másfélszer több pénzért igen színvonalas lakás is bérelhető. Már akkor, ha rendelkezésre áll a szükséges, mintegy két-három ezer font havonta. S ez az, amiért az előző példát említettem. A lakhatás ugyanis itt is pénz kérdése. Ez aligha nagy újdonság. Azonban az, hogy a fenti, éppen csak kecskementesített lakást is meg lehet hirdetni, a potenciális piac meglétét is jelzi. Azt, hogy van olyan réteg, amely tagjainak az említett lakásmegoldás igenis piacképes, illetve egyedüli megoldás az albioni ködszitálás ellen. Azoknak, akiknek hiába lenne esetleg igényük tisztább, felszereltebb lakásra, nem igazán jut rá pénz. Miközben nyilván jelzi azt is, hogy a bérbeadóknak is van egy olyan rétege, ahol nincs személyes igény az olyan marhaságokra, mint higénia, érintésvédelem, tisztaság. Egyszerűen azért, mert ellenkező esetben a lakás megtekintésekor nem személyesen feszítenének a tulajdonos büszke szerepében.

S, hogy mindebben semmi egetverő nincs? Tényleg nincs. Pusztán azt jelzi, hogy tényleg nincs Angliában sem kolbászból a kerítés. No meg azt is érzékelteti, hogy jobb azért egy biztos álláslehetőséggel a tarsolyban megérkezni. Az időnként fel-feldobott negatív híradások ugyanis azt jelzik, hogy meglehetősen könnyű olyan helyzetbe kerülni a bizonytalanságba érkezők helyzetével visszaélők miatt, amikor is már a kecske sem megvetendő előzetes bérlője egy valaminek. Amit inkább lehetne tégla-putrinak tekinteni, mintsem lakásnak.

Andrew_s
Comments on Facebook

2014. szeptember 3., szerda

Ne báncsátok Balog Zozót!

Szegény Balog Zoltánot báncsák a csúnya osztrákok. Nagyjából ennyiben is összefoglalható lenne a sok helyettes államtitkár egyikének bértolnoki coming upja, melyet a patinásan sem kormánytávoli nemzeti MNO tolt bele az internetes olvasóközönség képébe. Mármint itthon, mert Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára a Die Presse című konzervatív osztrák lapban vendégkommentárként osztotta kicsit a rizsát.

Nem a Szarvason termett fajtát, bár szarvas csúsztatásokat azért csak sikerült elkövetnie, ha a hazai referenciának hinni lehet. Amúgy a fő téma még mindig az a miniszteri kijelentés, hogy a romák tömeges legyilkolása azért nem nagy ügy, mert Balog szerint nem az. Világos? Nem? Hát ez van. Szegény Balog Zoltán csak egy félreérthető nyilatkozatot tett, és azt a szemét zsurnaliszták forgatták ki, és még a miniszter teljes munkásságát sem átallották górcső alá tenni. Majd nem estek hanyatt az elragadtatástól. Mert mit is ír ez a jámbor, közpénzből eltartott államtitkárka? Olyasmit például, hogy „Balog egyértelműen állást foglal a rasszizmus minden formája ellen”. Ami lehet, hogy az osztrákokat nem lepi meg, és talán még hihetőnek is találják. Azonban egy olyan minisztérium élén, ahova az oktatásügyi illetékes elvtársak is tartoznak illik ismerni a személyes példamutatás átütő erejét. Prőhle kijelentését például nagyban hitelesítené, ha Balog Zoltán megjelent volna a Gyöngyösi-féle rasszista kijelentés kapcsán szervezett antifasiszta nagygyűlésen. De nem rémlik a felszólalása ottan.

Aztán például tudjuk, hogy volt egy magát publicistának hazudó egyén, aki birtokolja a Fidesz egyik, igen előkelő sorszámú tagkönyvét, és sanzé leállatozta némely embertársát az ő származása szerint. Ugyanezen humanoid biorobot tudottan a kormánytámogató békemenetek egyik szülő-apukája. Mely birkamenetek fővédnöke az a CÖF, melynek kitüntetését Balog Zoltán elfelejtette ellenezni. Annyira elfelejtette, hogy a kitüntetést a saját kicsi kezével bírta átadni annak idején. S nem bírta azt mondani, hogy amíg egy bayerzsolt ott feszíthet, addig ő nem. De különben biztosan nagy antirasszista a lelkész úr, és csak a kényszer hatása alatt tehette meg. A megfelelési kényszer hatása alatt. Miközben Szaniszló kitüntetésének visszavonása kapcsán legfeljebb egy bátortalan levélkére futotta a harcosan antirasszista minisztertől. Ám ezekről az esetekről Prőhle Gergely mintha elfelejtett volna szót ejteni akkor, amikor megpróbálta kicsit zöldebbre festeni a füvet az Emmi háza táján. Ahogy arról is hallgat, hogy Balog Zoltán egy olyan kormány minisztere, mely túl sokat nem tett a rasszizmustól sem idegenkedő gárdaszerűségek ellen. Holott akár le is mondhatott volna.

Azonban megnyugodhat szegény. Mint olvashatjuk: „A Fidesz elítélte a minisztert kritizálókat”. Mert Orbán Viktor nyilván mindennel meg van elégedve. Talán még hibádzik, hogy nem kötelező tananyag az életrajza. De ami késik, nem biztos, hogy elmarad. Tehát egyelőre a Fidesz, mint olyan mindennel meg van elégedve, és Fidesznek minden nagyon tetszik. Kivéve az osztrák zsurnalisztákat például. De ellenük már megkezdte a harcot egy kivont Prőhlével.

Andrew_s
Comments on Facebook

2014. szeptember 1., hétfő

Fonyódligeti erőszakmargó

A nemi erőszak, a másik kiszolgáltatott helyzetével való visszaélés, és az intimitás, a személyes tér lerombolásával végrehajtott erőszak nem véletlenül kavarja fel a kedélyeket. S joggal kavarja fel a kedélyeket. Az pedig különösen joggal kavarja fel a kedélyeket, ha egy iskolai rendezvény szolgáltatja a díszletet. Mint az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának gólyatáborában is megeset.

A helyiek, a „táborlakók” a hírek szerint adekvát reakciót mutattak, és ennek következtében az alaposan gyanúsítható letartóztatásáról is gyorsan megjelentek információk. Az ELTE gólyatáborának hallatán mégis joggal kaphatjuk fel a fejünket. Még emlékezhetünk például arra a botrányra, ami a „Pistának jó lesz” szlogennel botrányosult el. Midőn az ELTE egy másik karán szexuális, illetve fekvőérték alapján osztályozták a gólyatáborba jelentkezőket, valamint talán általában is a diákokat. S talán érdemes emlékezni arra, hogy „Pista” azóta sem kényszerült szerzetesi magányba, és az ELTE, mint intézet is igen felemás reakciót mutatott. Természetesen teljesen függetlenül attól, hogy a második Orbán-kormány felsőoktatásért felelős államtitkáraként szereplő, de korábban is oktatáspolitikában exponált férfiú 2000 és 2006 között az ELTE rektora volt. Így például talán érdemes lenne feltenni azt a teoretikus kérdést, hogy mennyire tekinthette valaki egy ELTE-s gólyabál résztvevőit „szabad prédának” pusztán az említett „mellékes” előzmények hatására. Mert a szexuális megalázásban azért alighanem belejátszik az, ha az elkövető előtt vélten vagy valósan „futni hagyott” előzetes elkövetők is szerepet, illetve terepet kapnak. S nem véletlenül emlegettem szexuális megalázást. A kényszeres közösülés, illetve annak kísérlete csak egy részhalmaza annak, amit nyugodtan lehetne azzal egy kalap alá venni, ha az előfordulást és pszichikai hatást vennénk alapul.

Most pedig ennek fényében kezdhetjük el furcsa szemekkel olvasgatni az ELTE reakcióját a Fonyódligeten történtekre. Az ELTE, még szép, elhatárolódott. Habár lehetne talán feszegetni az elhatárolódás és az elítélés közti fogalmi kapcsolatot. Mert azért ugyebár van valami fogalmi distinkció a között a két reakció között, hogy „kérem szépen, mi ott sem voltunk”, illetve „száradjon be gerincig annak, aki erre képes”. De elhiszem, hogy a „Pistának jó lesz”-es gólyatábor-szervezős múltjával nehéz lehetett az ELTE reagáló-osztagának is valami olyasmivel kirukkolni, ami a politika szereplőire nézve is kellően PC-nek tűnik. Így születhetett az a szólam, miszerint: „Az ELTE gólyatáborában a szervezett programokban részt vevőket senki nem kényszerítette semmire, és ezeken bűncselekmény sem történt”. Ami első olvasatra is jól láthatóan marhaság. A gólyatábor legfontosabb szervezett programja maga a gólyatábor. Ahova szülők és barátok a szervezők iránti bizalommal küldik a csemetét, barátot, barátnőt, rokont, és ismerőst. Az ELTE szervezése ebből a szempontból megbukott. Nem feledve egy sorok közt lappangó másik kérdést is.

Ha ugyanis azt mondják, hogy a szervezett programokban részt vevőket senki nem kényszerítette semmire, akkor mi van a szervezett programon éppen nem részt vevőkkel. Azokat ezek szerint akár kényszeríthették is bármire? Akár a tábor területén is? S ebben a szervezőknek, az ELTE-nek már innen semmi felelőssége? Esetleg voltak olyan ismert, ám nem szervezett programok, amelyeken a nemi erőszak hallgatólagosan elfogadott intermezzo az ELTE nyilatkozója szerint? A nyilatkozó kedves lánya, felesége, barátnője érintettsége esetén is ezt mondta volna? A kétségeim erősek. Aztán ott van a nemi erőszak, mint olyan. Egyedül ugyebár nem megy. Ha valóban bekövetkezett, s a rendőrség szerint jelenleg zajlik a nyomozás, akkor nyilván volt elkövető is. Az milyen jogcímen keveredett oda? Milyen kapcsolatban van az ELTE-vel, illetve a szervezőkkel. Mert az első megnyilatkozások alapján az elkövetőtől kicsit hézagos az elhatárolódás. Ahogy a tábornak helyet adó kemping képviselői is igen hallgatagok az Origo szerint

Így aztán maradnak a nyitott kérdések és zárójelek. Nem éppen a bizalom építésének szolgálatában. Remélve azért, hogy a zárójeleket, és a cseppet sem T. bűnelkövetőket bezárják majdan. Beleértve azokat a közvetetten bűnös csirkefogókat is, akik a jelek szerint visszaeső erőszaktevőnek tálcán kínálták fel a táborozókat.

Andrew_s
Comments on Facebook