2015. március 19., csütörtök

Fidelitas: Ostobaság vagy Ügynöklista-gyűjtés

MTI Fotó: Marjai János
Próbáltam, de nem megy. Mármint megállni azt, hogy a nemzeti besúgás-kampány kapcsán ne mondjak semmit. Mert ki tudja, ki olvassa. Nem igaz? Tehát induljunk ki abból, hogy ifjan amatőrnek tűnő besúgóink hajnalpír-ártatlanságúak. Megilleti őket is az ártatlanság vélelme. Még akkor is, ha például a Fidelitas felnőtt-pártjának vezetője, a brókerügyben, előbb emlegetett bilincskattintást, mintsem az megtörtént volna.

Az ifjak tehát ártatlanok. Véljük őket annak. Annyira ártatlanok, hogy a történelemkönyvek elolvasásával sem vádolom meg őket. Kár is lenne. Nyilvánvalóan csak azért tartják a könyvespolcon, mert jól megy a tapétához. Ahhoz a szép narancssárga színűhöz, amelyet csak olykor szakít meg Orbán Viktor markáns arcának férfias éle. Természetesen napjainkból, mert az a korszak, amikor a miniszterelnök, akkor még ellenzékben akár kordonbontással is provokálta az akkori ország-vezetést nyilvánvalóan nem szerepel a Fidelitas-tagok kötelező ismeretei között. Ahogy az sem, amikor a Fidesz-tagok minden erővel próbáltak megzavarni állami-, és nemzeti ünnepeket. Az pedig, amikor Göncz Árpádot fütyülték ki egy ’56-os megemlékezésen, meg sem történt. Meg különben is. Azt az akkori szélsőségek, például a MIÉP számlájára lehet írni. Ja, hogy egykori MIÉP-tagok most a Fidesz-ben is előfordulnak? A fideszessé vált miépes már nem is annyira miépes. S különben is. Orbán Viktor mondja meg, hogy ki a jó fideszes. A Fidelitas tagjai meg nyilvánvalóan jól akarnak seperni.

Ezzel természetesen nem azt állítom, hogy „fentről” jött az ötlet a provokátor-figyelő besúgóiskola beindítására. Még akkor sem, ha a Fidesz-frakció bevédte a besúgó-toborzókat. Az ártatlanság vélelme okán, senkit sem szabad ilyen, különben törvénytelen, ötlet kapcsán felbujtással gyanúsítgatni. Nem is teszem. Tudomásul veszem, hogy a Fidesz vezetésének semmi köze a nagyszerű ötlethez. Amelyhez még olyan szép Facebook-oldalt is indítottak, hogy csak na. Igaz, azt meg bezárták. Nem mintha kár lenne érte. De azzal sem gyanúsítom meg a Fidelitas-t, hogy ne lennének makacs fiatalok. Így könnyedén előfordulhat, hogy a Facebook-bezárásra előre számítottak. Ebben az esetben az nem más, mint egy nyilvánvaló elterelés. A bezárás pedig legfeljebb elaltatja a naivitásból jeles járókelők figyelmét. Mert aligha valószínű, hogy a besúgás-orientált népmozgalmat ettől még megszüntetnék. Már akkor, ha valóban működtetni akarják. Márpedig valószínűleg működtetni akarják, mert a homályosan ráutaló bizonytalanságkeltés kellhet az önbizalmát vesztett hatalomnak, mint egy falat kenyér.

A történelem-tudással meg nem gyanúsítható ifjúság pedig szalad, lohol, nyelvel és liheg. Ugyanabban a túlteljesítési lázban égve, amellyel annak idején a Gestapo igényeit igyekeztek sokan kiszolgálni Magyarországon. Híresen magasra csapó bejelentés-lavinát indítva útjára. Szinte „természetesen” névtelenül. Ahogy később az AVH is bizton számíthatott az akkor éppen öntudatos kommunistává vedlett, de alapvetően továbbra is csak túlkompenzáltan szervilista senkik segítségére. Valószínűleg nem csak az épületet átvéve az Andrássy úton, hanem sokat örökölve a már kialakított kapcsolati hálóból is. Mert a rendszerek jönnek-mennek, de a besúgó örök érték. Azonban a rendszerek jövése-menése közepette legtöbbször éppen a beszervezők, a felső körök kerülnek megrostálásra. Olykor rostaszerűen meglyuggatva egy-egy kivégző-sortűz által. A történelem pedig arra taníthatná a Fidesz ifjú utánpótlását, hogy a rendszerek márpedig jönnek és mennek.

A ma felbujtói nagyon gyorsan kerülhetnek a bot másik, számukra nem feltétlenül előnyös oldalára. S már csak ezért is inkább választom azt a megközelítést, hogy a Fidelitas besúgótoborzói nem ismerik a történelemkönyvek borítók közti tartalmát. Ebben az esetben csak szimplán ostobák. Máskülönben például arra számíthatnak, hogy az orbanizmus örök. Ami szintén az irracionalizmus felé tendáló hit. De ez még mindig hízelgő lenne ahhoz képest, hogy más számításokat tételezünk fel. Például azt, hogy a történelem ismeretében előre felkészülnek egy esetleges radikalizálódásra, amikor a saját hatalmuk, vagy akár a túlélésük záloga lehet a zsebben hordott, maguk toborozta ügynökök névsora.

Andrew_s

1 megjegyzés:

  1. Utólag azért kiderült: zajlott egyeztetés a Fidesszel. A spiclizmus nagyobb dicsőségére:
    http://gepnarancs.hu/2015/03/a-fidelitas-vezeto-egyeztette-a-fidesszel-a-spiclifelhivast/

    VálaszTörlés