Az orbanistává váló MSZP, avagy a programhiány bosszúja

A menekültügy nem egy belpolitikai tanulsággal is szolgált, illetve szolgál folyamatosan. Orbán politikájának nemzetközi patthelyzete ismert. A belpolitika diktatúra-irányú elmozdulása is köznapi téma. Vagy az lehetne. Az ellenzék körében azonban, sajátosan, szintén hozzájárul a kép tisztulásához. Az LMP már korábban letette a hűségesküt Orbánnak, amikor Schiffer nyomjelzőt javasolt a menekültekre. Most pedig az MSZP tette le az eddig kezében gyűrögetett álarcot.

Az Index híre szerint legalább is valami ilyesmi látszik kirajzolódni, ha az ott megjelent véleménnyel nem is tudok mindenben egyet érteni. Ott ugyanis olyasmit írnak, hogy a most meghirdetett, pozitív semlegességnek keresztelt, ebihal-taktika kontrasztban áll az eddigi kemény bírálatokat felvonultató irányvonallal. Valójában eddig sem tűnt úgy, hogy a felszín óvatos kapirgálásán túl komoly kritika forgalmazódott volna meg. Nem általánosságban, hanem tényszerűségében. Nagyjából belesimulva ezzel a látszatpolitizálással abba az irányvonalba, amit az MSZP már a választások előtt is csúcsra járatot. 2013. nyarától egyre nyilvánvalóbban képviselve azt az irányt, ami szinte törvényszerűen vezetett a választási vereséghez. Annyi nyilvánvaló hibával, hogy a spontán bakizás egyre kevésbé volt hihető. Meghirdetve gyakorlatilag egy vezérelvű ellenzékiség képzetét, és mellőzve minden alternatív megoldást. Már akkor, ha az alternatívát nem a „ki tud hangosabban beszélni a semmiről” kategóriájában keressük. Amely sajátos programhirdetőből már volt egy pályán Orbán Viktor személyében. Aki továbbra is a napi széljárásnak megfelelően mond mindent. Aztán az ellenkezőjét. Aztán a magyarázatot arra, hogy a kettő egyszerre miért jelenti az aktuális harcában elszenvedett győzelmét. Ahogy az a menekültkérdésben is tapasztalható volt, és tapasztalható.

Ebben a kormányzati szélforgásban zárkózott most fel a jelek szerint a Tóbiás vezette ellenzéki párt. Egy füst alatt megmagyarázva azt is, hogy miért tartózkodtak a demokratikus játékszabályok szembe-köpését lehetővé tevő katona-milíciákat sejtető törvény megszavazásakor. Elvégre a pozitív nulla, az mégsem olyan nulla, mintha negatív nulla lenne. Amikor tehát az MSZP nem csinál semmit, hallgatásával hallgatólagosan támogatójává válik az Orbán-rezsimnek, az nem más, mint a pozitív nulla. Ami akkor is nulla, ha ezt „pozitív semlegességnek” hívják. S akkor sem ellenzékiség, ha akár méteres molinókkal fognak sétálni. Rajtuk felirattal: „ELLNZÉKIEK VAGYUNK”. A felirat értelmezéséhez ugyanis meg kellene tudni mondani a választ arra a kérdésre is, hogy: „MENNYIBEN?”. S ez az a válasz, amihez nagyon kevés az a kijelentés, hogy há’ azé’, „mert nem szeretjük Orbán Viktort”. Az igazi ellenzékiség alternatívák kommunikációjából is állna. Választ adva arra is, hogy mit, és hogyan csinálnának másként. Akár a menekültkérdésben is.

Abban, amiben jelenleg az MSZP csak addig jutott, hogy megmagyarázza az eddigi semmittevést, programtalanságot, alternatíva-mentességet. Előre felmentést adva önmagának azért, amiért a továbbiakban sem kíván, illetve képes előállni kommunikálható, demokratikus, vállalható, és humanitárius alternatívával. Olyan képzetet keltve, mintha ugyanaz lenne a baja csupán Orbán Viktorral, mint Orbán Viktornak Kádár Jánossal. S ahogy Orbán nem a diktatúra ellen harcolt, úgy az MSZP-t is láthatóan nem a rendszer zavarja. Hanem az, hogy a vezért miért nem ők delegálják. Mert akkor az országos nulla rögtön pozitívvá válna. Nekik. Az országnak azonban kétségesen lenne jobb.

Andrew_s