2015. szeptember 15., kedd

Kerítés lesz keleten is

Aki eddig csak vizionálta a folyamatos vasfüggönyépítést, az megnyugodhat. A vasfüggöny építése márpedig tart. Ki más is jelenthette volna ezt be autentikusabb forrásként, mint a külügyekért felelős Szijjártó Péter. Persze! Persze! Nem ő a felelős, de azért elvileg mégis. Így övé volt a megtiszteltetés a keleti elszigetelődés bejelentéséről. Románia irányában.

Az MTI híre alapján a külügyi Orbán-szóvivő közlése alapján a „magyar-szerb-román hármashatártól "ésszerű távolságig" húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány”. Azaz valószínűleg Orbán Viktor. Aki, különben, akkor is felelős a kormánytagok munkásságáért, ha véletlenül valamiben nem hozzá járulnak pitizni az elvtársai. Így mindazért a politikai következményért is, ami az ország egyre teljesebb befele szigetelődését fogja követni. Függetlenül attól, hogy különben meddig fog túlélni az orbanista rezsim. De még attól is függetlenül, hogy hány ország dönt határzárról, kirekesztésről. Mert lehet ugyan hivatkozni a németekre, osztrákokra, bárkikre. Azért a hivatkozások láncolatába mindig érdemes beilleszteni azt a belpolitikai környezetet is, amely jellemző az adott térségben. Például azt, hogy Bécs vagy Berlin melyik főterén avattak paramilitáns szervezetek, illetve emeltek-e fétis-szobrot templom környékén a háborús államfők bármelyikének. Különösen a kormányzat, illetve az egyház hallgatólagos támogatásától kísérve. Mert a körülmények azok, amelyek megmutatják, hogy az, aki az úton haladásra hivatkozik, az a többiekhez képest milyen irányba halad.

Lehet tehát hivatkozni azon, hogy az úton mások is emelnek kerítést, ahogy összefüggéseiből kiragadott példákat eddig is hozott fel az Orbán-kormány más országokból. Minden mozaik-morzsára egy másikból. A féligazságok és demagógiák bajnokai rendre meg is hivatkozták ezeket. Jelezve, hogy Magyarország azonos úton halad, mint a többiek. Ami igaz is. Csak éppen ellenkező irányba. Most éppen a vasfüggönyépítő sztálini korszaknál tartva. Olyan törvényi környezetben, amikor nem csak megvalósult a rendkívüli állapot bejelentésének jogi előkészítése, hanem két megyére terjedően a jelmezes főpróbát is bejelentették. Ahonnan a következő lépések már szinte adódnak. Az újságírókat már minden esetre figyelmeztették: ne legyenek rosszkor, rossz helyen. Valószínűleg ilyen „rossz” hely lesz hamarosan minden olyan talpalatnyi föld, ahonnan a hatalom napi gyakorlásáról, és nem csak a hatalmi szempontok szerint válogatott képekkel tudósíthatnak. Lehet, hamarosan a magyar-román határ környéke is felzárkózik ezekhez a körzetekhez.

Kerítésileg mindenképpen. Egyelőre még csak az előkészítés szintjén. Az „ésszerű távolság” azt jelenti, hogy „a hármashatártól a Maros folyóig, majd onnan még pár kilométer hosszan kezdik meg az előkészítő munkálatokat”. A Maroson pedig talán majd ideiglenes ponton-t állítanak fel késes pengékkel. Néhány ürgebőrbe varrt határvadász pedig majd a vízben fogja figyelemmel kísérni az illegálisan úszkáló halakat. Mígnem egész az Ukrán határig meg nem hosszabodik az a kerítés. Az ésszerűségre hivatkozva.

Bár, komoly kihívás lehet az ésszerűség értelmezéseként a „kormánnyal” egy mondatban szerepeltetni a fogalmat. A komolyság látszatának megőrzésével.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése