2015. szeptember 19., szombat

Szijjártó: Csak ő, csak ő nem hazudik

A menekültek kapcsán tapasztalható krízishelyzetbe nem kicsit játszik bele a kormányzati nemtörődömség. Az, hogy a január óta legfeljebb az elutasító gyűlöletig, a szélsőségeknek tett gesztusokig sikerült elvergődni. Talán a tehetségtelen semmittevést gondolta a külügyekért felelős, egykori személyes Orbán-csicska, túlkompenzálni, amikor turbófokozatba kapcsolt a diplomáciai kocsmológia terén.

De természetesen csak találgathatjuk az okokat. Lehet, hogy Szijjártó Péternek egyszerűen megártott a meleg, majd a frontok. Az is elképzelhető, hogy a világot egy nagy teremfoci-bajnokságnak látja. Esetleg azt is videojáték-stílusban. Amikor akármit lehet csinálni, elég egy gombnyomás és ráfordulhat az ismétlésre. Mintha mi se történt volna. Aztán lehet az is, hogy egyszerűen a politika sértegetési világrekordjának megdöntésére tör. De ezt elbírálni nem nagyon tudnánk, mert nem tudom, van-e ilyen kategória a világrekordok nagy könyvében. Ahogy azt sem, hogy itt hány nagykövet számít egy ENSZ-főtitkárnak, és az átszámítások eredményeként hol jegyzik a magyar külügyér teljesítményét ebből a szempontból. A világpolitikában, vezéréhez hasonlóan, alighanem a nagy szigetelőszalag-díjat is kiérdemelheti. Sajnálatos módon az egész országnak.

De álljon itt a találgatások helyett egy hevenyészett leltár. Abból a produkcióözönből, amely nagyjából azokat a válaszokat, gesztusokat öleli fel, amit Szijjártó előadott a menekültkérdés magyar kezelésével, a hazai állapotokkal kapcsolatos kritikákra. Akkor is érdekes lehet persze egy végső leltár, ha már körbeért a kerítés az országon. De addig is....

Ausztriából még augusztus végén azt merészelte felvetni Werner Faymann, hogy a menekültkérdés megoldásában a brute force eljárások helyett a politikai megoldások lennének a preferáltak. Szijjártó Péter erre közölte, hogy elvárása az lenne, ha a szomszéd ország vezetése nem valótlanságokat állítson. Ami, akárhonnan nézzük, mégiscsak úgy fordítható nyóckeresre, hogy véleménye szerint az osztrák vezető egy hazug tróger. Kiegészítve azzal a nyugatra irányzott megjegyzéssel, hogy: nem értesz semmit öcsisajt. Még akkor is, ha ez szijjártóilag a „csalódást keltő és érthetetlen” fordulattal került bejelentésre. Ausztria kancellárja a magyar külügy szerint tehát hülye és hazug. S egyenesen hazugságkampányt folytat.

De az osztrák kancellár nem maradt egyedül a hazugok halmazában. Amikor Victor Ponta a román határra álmodott kerítéstől is inspirálva azt merte állítani, hogy a magyarokkal ellentétben emberszámba szeretnék venni, és nem elsősorban leltárba a menekülteket, akkor Szijjártó leporolta a korábban nyugatra már elsütött frázist. Kiegészítve azzal, hogy a román kormányfő a belpolitikai bajai miatt ragadtatta magát „szélsőséges, hazug kijelentésre”. Egyben a külügyminiszter kijelentette, hogy „a magyar kormány határozottan visszautasítja az elhangzottakat, és egyúttal felszólítja a román miniszterelnököt, fejezze be a Magyarországról szóló hazugságait”. Tehát, tulajdonképpen, a román kormányfő is hazugságkampányt folytat a külügy szerint. De tulajdonképpen a szerb vezetés is, mert Szijjártó Péter kiemelendőnek tartja, hogy „Aleksandar Vulin szerb foglalkoztatási miniszter állításával ellentétben Magyarország folyamatosan tájékoztatja Szerbiát arról, mi történik a szerb-magyar határon”. A magyarok tehát mondják a nagy okosságokat, csak azok a fránya szerbek letagadták.

Ez utóbbi külügyi állásfoglalások már abban a pár napja, a kormány weboldalainak egyikén közzé tett közleményben is olvasható, Amelyben, mintegy, nagyban megszámítják a külföldi politikusok kiosztását. Victor Ponta, és Aleksandar Vulin után itt Harlem Désir, az európai ügyekért felelős francia államtitkár a következő olyan politikus, aki nem tudja a helyét, ha a magyar kormány ténykedésével kapcsolatban megszólal. A francia államtitkár, kerítés-állítást kifogásoló, véleményére szimplán közölte a magyar külügy, hogy ne ugasson bele a mi kerítésünkbe, mert nekik is van Calais-nál. Nem pengékkel, és nem éhségtáborokkal, de különben tényleg. Úgyhogy a franciák letudva. Különben is. Ott írták alá az I. Világháborút lezáró békediktátumot. Úgyhogy csak hallgasson a sok csigaevő. Szijjártóra. Különben jön és egy egész teremfoci-csapattal megy az államtitkár ellen. De csak azután, ha az olasz Gianni Pittella-val végzett, aki nem átallott a „Migráció és menekültek Európában” című vitában megszólalni, mint a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoport tagja. S aki a magyar külügyminisztérium szerint úgy hazudik, mintha könyvből olvasná.

De azért, hogy a nemzetközi szervezetek vezetői is értsék már meg, hogy miről van szó, Szijjártó Péter igyekezett helyre tenni az ENSZ-főtitkárt is. Annak alkalmából, hogy Ban Ki Mun szóba merte hozni, hogy őt sokkolta „az a látvány, ahogy ezekkel a menekültekkel és migránsokkal bántak”, és szerinte ez elfogadhatatlan. Márpedig, ha a magyar kormányzat azt akarja mondani, hogy a rendőrök nem használtak könnygázt és nem ütöttek meg senki, akkor a felvételek a vérző emberekről, égő szemű gyerekekről nincsenek. Akinek ez nem tetszik, és szóvá teszi, jelesül az ENSZ főtitkára, az „bizarr és felháborító” véleményt képvisel. Tényleg ideje lenne már I. Ferenc Pápát is megrendszabályozni. De azt talán nem Szijjártó Péter, hanem Semjén Zsolt fogja megtenni.

A magyar külügyérnek a világi aprómunka jut. Például olyasmi, hogy bekéresse a francia és svéd nagykövetet. Annak tudatosítása érdekében, hogy ők se ugassanak már annyit. Hivatalosan: fejezzék be a képmutatást. Talán azért is, mert nem Orbán Viktor képét mutogatják és tartják az asztaluk felett a falon. S különben is: „Magyarország a nemzetközi előírásoknak megfelelő ellátást biztosít a bevándorlóknak” mondá Szijjártó. Tehát a könnygáz is része szerinte a megfelelő ellátásnak. De vajon a magyar kormányzat hány flakon paprika-spricnit fogyaszt száz sértegetésenként? Amiből a horvátoknak is kijutott. A miniszterelnökük szánalmas, a rendőreik hazudnak. Azok, akiket elfogtak, talán már be is vallották.

Egy csak egy-két legény van talpon és csillogóan igaz szemekkel a vidéken. Aki nem hazudik, mikor az ág is húzza. Ha nem is kötéllel a nyakánál fogva. Csak áll a vártán, miközben mindenki hazudik körülötte. Mindenki hazudik körülötte. Mindenki... Csak ő, csak ő nem. Neki mindig igaza van. Csak az a sok hülye, hazug szemét, az jön mindig szembe az autópályán. Mert ő jó irányba megy. Mindenkivel szembe. A hangok is megmondták. Igaz, doktor úr?

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése