2015. március 30., hétfő

Parlament! Oszolj?

Forrás: 168ora.hu
Oszlassunk! Nem tömeget, hanem hóhányókat. Ezúttal a Parlamentben. Mondta Szabó Tímea. Az ellenzék nevében. Éljen! Virágozzék! Ja bocs! Az más. Oszlassunk! Csak tudnám minek. Pedig de szép lenne.  De csak lenne. Ha az a lenne ott nem lenne. Ja bocs! A „volna”. Vagy inkább a Vona.

Mert azért az sem ártana, hogy egy-egy ilyen szépen felfújtan is hámozott léggömböt először megnézne az, aki fújja. A magáét. Még akkor is, ha ellenzéki. Sőt! Leginkább akkor. Az országgyűlés feloszlatása szép idea. Ha valamiért megteszik akkor az leginkább azért lesz, hogy a magát demokratikusnak kinevezett ellenzék alól a maradék szőnyegfoszlányokat is kirángassák. Ha már önerőből sikerült foszlósra oszlatni, és alig tenni valamit a foltozásért, összeszövésért. A nagy oszlatási lázban ugyanis el teccenek felejteni kedves liberális és baloldalibb politikusaink, hogy az oszlatást önmagatokkal már régen elkezdtétek. El tetszett feledni, hogy a választások előtt csak egy szinte vezérelvű alternatívára futotta. Azt is el tetszettek feledni, hogy legalább annyit keresta az ellenzék a maga soraiban az ellent, mint Orbán Viktor. De lehet, hogy többet.

Mert aki nem ma reggel ébredt egy pár éves hibernációból, az még emlékezhet arra, hogy az ellenzék nagy arca hosszan figyelmezett arra: kivel nem köt szövetséget. Lehetőleg a saját potenciális szövetségesei közül. Éljen! Virágozzék! A Milla nevű ellenzéki mákvirág. Ellenzéki? Tessék mondani, ezt a Fidesznél is így tudják? Megannyi olyan gesztus és húzás után, ami többet hozott a konyhára Orbánnak, mint a leváltására szakosodott szervezeteknek. A ki kivel nem szemlélete olyannyira elhatalmasodott, hogy a még ütős, és a kisemberek, tudják, a tényleg keményen dolgozók, szintjén is megérthető programról is elfeledkeztek. Tudom! Van egy remek elitbe szabott réteg, aki a saját köldökében a szöszt remekül tudja vizsgálni, és akinek a szintjére fel kéne nőni. Aki nem érti, hogy mit akarnak, az nem is érdemes arra, hogy rájuk szavazzon. El is bukták a választásokat. Legyünk kárörvendők? Ennek kellene örülni? Meg Orbánnak? Mert 2014 áprilisában még ez volt a választék. Ugyan már!

S kedves ellenzéki tökfejek! Mit tetszettek észrevenni azóta? Már úgy gondolom, hogy a nagy semmin, illetve a Jobbik előretörésén sopánkodó óbégatáson kívül. Hol a fenében van az a bizonyos program? Nem azok az egyes elemeke, amelyek előfordulnak, például Bokros Lajos háza táján, hanem a mainstreamben. Ott! A gőzben. Ami a fejekben van. Abban a lila ködben. Ott! Mert túl sok nem szivárog át belőle. A nagy utánlövéseken kívül. Holott már a választások előtt világos volt: előbb a feladat, aztán a végrehajtás. Orbán leváltása nem eladat, nem cél, hanem eszköz. Eszköz ahhoz, hogy jobbat mutassanak. Nem mást! Jobbat. Nem Jobbikot, hanem jobbat. Világos? Szerintem nem.

Kedves ellenzék! Kedves Szabó Tímea! Oszlassuk fel a Parlamentet? Tényleg? S mit akarnak másnaptól? Nem a szép szavak, a lózungok és jelszavak szintjén, hanem valójában. Hatalmat? Semjén lovát? Vagy csak a lószerszámot? Úgy mégis. Biztos, hogy végiggondolták a kedves és kedvetlen ellenzéki politikusok ezt blöfföt? Nem mintha nem volna szégyen az országnak egy olyan stadion-miniszterelnök, akit nem is olyan régen második ciklushoz juttattak. Nem mintha kellene Semjén, mint egy falat kenyér. A főkaparnok Lázárról, a szüleitől házat nyerő Péterkéről, és az ötker táskabajnokáról, és a többiekről nem is beszélve. Ha csak arról lenne szó, hogy ezek egy varázsütésre mennek a levesbe, elindul a pártatlan ügyészi eljárás, és másnap varázsütésre minden szép és jó lesz, akkor oszlathatnánk a Parlamentet. De tényleg! Mi a fészkes fenét akarnak másnap a kedves oszlatók.

Annyira, de annyira kíváncsi vagyok. Nem lenne kedvük a nagy Parlament-oszlatási lázban leereszkedni a butácska tömegekhez? Nem volna kedve valakinek szimpla egy gépelt oldalban összefoglalni a másnaptól érvényes ügyeket? Mi a garancia, hogy enélkül nem a Fidesz nyerne meg egy rendkívüli választást? Vagy az egy gépelt oldalban is mindenki mást a halál nemi szervére küldeni képes Jobbik? A demagóg és populista ellenségkeresést mindig gyorsan össze lehet foglalni. A többihez idő kell. Eddig a hangadón önrangadó Együtt és vele együtt a PM, meg az MSZP, de a többiek is éveket vesztettek. Orbán és az orbánizmus az országtól vettek el milliárdokat és évtizedeket. Ezt értjük. De lesz itt bármi látnivaló egy holnapi Parlament-oszlatástól? Vagy hátra tetszenek dőlni és békésen elszemlélni, amint a szélsőséges erők kisajátítják az országot? Ahogy az ovisokat a kormányablak-átadók.

Kedves ellenzék! Kedves Szabó Tímea! Nem kellene először nyílással fölfelé fordítani azt az éjjelit mielőtt ráülnek? Tudom! Megvan a veszélye, hogy akkor a kezük is belelóg és felébrednek. De talán még mindig jobb, ha a kezük ér bele és attól ébrednek fel, mintha a fejük belenyomására ébrednek. Jó reggelt! Ha felébredtek oszlassunk. De csak akkor.

Andrew_s

2015. március 29., vasárnap

P. Howard 110

A köztudat részévé válni szinte biztosan olyasmi, ami sok betűvető álma. Több is lehet, akinek időlegesen, hatalmi nyomásra sikerül. Kevesek azonban azok, akiknek mondatait úgy idézik, hogy sokszor az eredetét sem ismeri az, aki „menőzik” velük. Az egyik ilyen író, valóban a köz tudatának nagy alakítója volt Rejtő Jenő.

Rejtő Jenő, aki futólag megjárta az idegenlégiót, és ma 110 éve született. S aki egyike volt azoknak, akiket bedarált a második világháborús hadigépezet magyar munkaszolgálata. Mert nem volt elég magyar azoknak, akik nemhogy műveit nem olvasták talán, de esetleg olvasni sem tudtak. Csak lőni. Meg halálba kényszeríteni másokat. Akár irigységből. Irigyelve azt, mert a másiknak tehetségből esetleg több jutott. Vagy akár csak emberségből. Elvégre az, aki emberségből sehol nincs, kínos lehet annak a jelenléte, aki tükörként mutatja vissza saját lelki sivárságát. Írhattam volna barbárságot is. De a valós barbárok korántsem voltak azon a szinten, ahova a magyar munkaszolgálatos „kontingens” összeállítói, majd „kezelőszemélyzete” süllyedni volt képes.

Születésének évfordulóján azonban inkább a műveire érdemes emlékezni Rejtő esetében. Azokra a művekre, amelyek nem egy esetben kacagtatva mutatták be azt az embertelenséget, amely hőseit, szereplőit nem egy esetben egész más színben tünteti fel, mint ahova a hétköznapi sztereotípiák nyomán sorolnánk. Az úri csirkefogók, kikötői csavargók, kártyacsalók nem egy Rejtő-kötetben bukkannak fel a jó ügy harcosaiként. Két pofon közt a gyengét gyámolítva. Miközben nevetünk a hatalmaskodó, de pórul járó őrmesteren, altiszten. Mígnem valahol előbukkan az altisztből is az ember. S talán ez a Rejtő-könyvek egyik zsenialitása. Az a humánum, amivel talán keveset találkozott, de amit legalább megpróbált láttatni. Nem feledkezve meg arról az olvasói igényről sem, hogy a mű végére lelepleződjenek a valós gazemberek, és lakoljanak is meg azért, amit tettek. Olyan fordulatok között, amelynek leírt mondatai generációk alatt égtek be a mindennapokba.

Alighanem azok szóhasználatába is, akik most bőszen zsidóznak, és Rejtő Jenőt lehetőleg kitagadnák az egész múltból. Számos társával együtt. Holott lényegesen egyszerűbb lenne a turulgőzös helyosztók helyett a másikban az embert meglátni. Talán ezért is lenne jó néhány Rejtő-könyvet, a kevésbé mosolygósabbak közül felvenni az iskolai repertoárba. Tudomásul véve, hogy a magyar irodalom rését képezi a Csontbrigád éppen úgy, ahogy Piszok Alfréd történetei, illetve a Menni vagy meghalni.

Andrew_s

2015. március 28., szombat

A netes érvrezisztenciáról

Már többször szóltam az internetes fórumokról, és nem egy esetben hivatkoztam is az ott olvasottakra. Ezek ugyanis érdekes világok. Nagyon sokszor olyan vélemények is megismerhetőek az olvasgatásukkal, amit különben nehéz lenne meghallani. Részben, mert az anonimitás látszata segít a kifejtésükben, míg másrészt egyszerűen eltűnnének a média kakofóniájában.

Mint az előzőekből is sejthető: szeretem a fórumokat. A maguk speciális világaival együtt. Lett légyen az politikai, vagy szakmai. Sokszor, a sorok közt, akkor is megmutatkozik az ember, ha valami ismeretlen álnév mögül írogat. Nem név szeriont, és nem arcra, de habitusra, ismeretszintre nagyon sokszor. Mert, ahogy egy kocsmapultnak támaszkodva sem lehet nagyon sokáig alakoskodni, a rendszeres fórumjárókat is kiismerik. Nyilván engem is. Nincs ezzel semmi baj azt hiszem. Legfeljebb azok ódzkodnak ettől, akik valami elfuserált küldetéstudattól hajtva róják a bitek országútjait. Esetleg napidíjért. De még ekkor is sokszor kibújik a troll mögül a személyiség. A maga ismereti szintjével, vitakultúrájával.

Nem véletlenül. Nagyon régóta ismert jelenség, hogy tegezve is lehet tisztelni valakit, és magázva is el lehet küldeni a melegebb éghajlatra. Nagyon sokszor kiderül a fórumokon, hogy a látszólag troll-ként viselkedő panel-beszóló valójában inkább csak küldetéstudatos. Nem azért, mert ki kéri magának azt, hogy eligazításra küldjék a párt-irodákra. Mikor, melyikre. Hanem azért, mert sok beírás, vagy akár vita után, az is kiderül, hogy az őrültség mögött van rendszer. Akár széles ismereti spektrumon alapuló rendszer. Ezeket a fórum-lakókat nem is tartanám igazi troll-nak. Céljuk ugyanis legtöbbször nem a rombolás, hanem valamiféle kényszeres evangelizáció. Amellett, ami éppen megérintette őket. Ők valóban hisznek abban, amit a többiek marhaságnak tartanak. S a cikizések nyomán méginkább megerősödik bennük a hit hintésének szándéka. Ami legfeljebb akkor idegesítő, ha kifejlett érvrezisztenciával bírnak, illetve valami embertelen eszme az, ami megérinti az egyszerű lelküket.

Érvrezisztencia. Talán ez az, ami a leginkább zavaró lehet akkor, ha valaki nagyon személyében érintve érzi magát egy fórum-témában. Nem a trollok szabadalma, hanem egyszerűen az ismereti szint, vagy inkább a sztereotípiákba szorulás jellemzője. Sok fórumon megkapják különben a fórumromboló büszke jelzőjét. Holott esetleg tényleg csak a belső szakadék az, ami oka lesz a kis személyes kálváriáknak. Az a szakadék, ami a megnyilatkozási kényszer, a mindenhol ottlevés vágya, a közlési vágy, és az érdemi hozzászólás között tátong. S mielőtt bárki ítélkezne, tegye a szívére a kezét az, aki rendszeresen irkál az interneten. A szívgörcs elmúltával bevallhatja: nagyon könnyű ott teremni a szakadék szélén. Valószínű, hogy szinte mindenkivel fordult már elő. Rajtam kívül is. Aztán az ember igyekszik megtanulni a kezelési módját. A szakadékon ugyanis vezetnek át pallók. Az érvek, és a közlendők átgondolásának, átgondolatlanságuk esetén az elnézést kérés képességének deszkáiból.

Az említett érvrezisztens fórumozók azok, akik közül a valószínűleg napidíjért igét hirdetők is kikerülnek. Mert kár áltatni magunkat. A politikai, vagy akár szakmai iszapbirkózásoknak is ideális terepe lehet egy-egy internetes fórum. A beírtakat legtöbbször elég sokan elolvassák, mielőtt a beíró lelepleződne, vagy esetleg törölnék az illető hozzászólást. A napidíjasokat, vagy egyszerűen ostobákat elég gyorsan le lehet fülelni, mert bármilyen kérdésre ugyanazok a panelek kerülnek be a válaszba. Nem feledve egy másik egyszerű módszert. Érvekre, tényszerű vitára, megbeszélésre „kell” szorítani ezeket a delikvenseket. Általában ott szoktak összeomlani. Újabb, de egyre gyengébb paneleket hajigálva. Mígnem a „ne személyeskedj”, és „csak” szintű beszólásokra nem redukálódnak a válaszok.

A szimplán ostobák talán ezen a ponton válnak el. Náluk a kísérő szólamokban kellő pökhendiséggel is találkozunk. Ugyanis megengedhetik maguknak. Nem ellenőrzi a munkaadó a leírtakat. Lehetnek személyes gesztusaik. S mielőtt bárki azt hinné, hogy itt generál-butaságról van szó: ez nem így van. Egyszerűen csak arról van legtöbbször szó, hogy az adott fórum-topik olyan irányba megy el, amiről lövésük sincs. De azért, mert korábban beleszóltak, ott maradnak. Akkor is, ha érzik: véleményük már nincs, újat már nem tudnak mondani, de ezt szégyellik bevallani. Nem másoknak, maguknak. Átmennek sündisznóba és minden irányba szúrni kezdenek. Ha pedig valami orbitális baromsággal mégis nekimennek a falnak, akkor az „csak vicc volt”.

Ugyanakkor az vesse az első követ rájuk is, aki el tudja venni a szívéről a kezét erre a célra. Mert még csak nem is cikizésnek, fennhéjázó bölcselkedésnek szántam a fentieket. Inkább egyfajta görbe tükörnek. Esetleg figyelmeztetésnek. Akár kicsit önfigyelmeztetésnek is. Arra, hogy az interneten nincs olyan marhaság, amit legalább egyszer ne lehetne leírni. De olyan is kevés marad, ami ne lepleződne le. A fórumozók tisztelete ebben a világban nem a tegezés vagy magázás kérdése. Még csak nem is a gyorsan leírt mondatok akadémiai nyelvisége. Sokkal inkább az, hogy egy beszélgetésben vagy legyenek érveink, és azokkal megtámogatott saját véleményünk, vagy tekintsük irányadónak a hallgatás és bölcsesség kapcsolatát leíró szabályt. Ha képesek vagyunk rá.

Andrew_s

2015. március 27., péntek

Demagógisztáni napló: Brókermargó

Azért a brókerbotránynak is meg lehet a maga bája. Bár egyelőre nagyjából az lehet az érzésünk, hogy egy uszodányi gennyben zajló iszapbirkózás zajlik. Azért még meg lehet a maga bája. Majd egyszer. Úgy száz év múlva. Amikor már senki nem fog a napi kínlódásokra emlékezni. S azok a gyermekek is nagyszülőkké válnak, akik most szívnak a botrány következtében bejelentett számlazárlatok.

Mert azért a történethez az is hozzá tartozik, hogy például az elesettebb rétegeken segítő Igazgyöngy alapítványt is szügyig nyomják az iszapba. De az Emmi szerint alighanem úgy kell nekik. Ez még akkor is igaz, ha valami alamizsnát mégis pottyantanak. Miért nem az elittel foglalkoznak. Esetleg sportakadémiák felvirágoztatásával. Az olyan brókeres, meg kormányfős hobbi. Az elszegényedett régiókkal való bánásmód tekintetében kérhetnének szaktanácsot a Jobbiktól. Ha odáig mégsem süllyednének, akkor ott van néhány, alig kevésbé diszkriminációpárti politikus a kormánypárti holdudvarban. De, az említett alapítványokon túlmenően, az önkormányzatok számlái sem az emberektől elrugaszkodott absztrakciók.

Eközben azt hallgatom, hogy Orbán Viktort az életösztön hajtotta, amikor a minisztériumok pénzét azért csak kimentették a Quaestor-bedőlés előtt. Még jó, hogy van a kormányfőben életösztön, Mire is menne az ország nélküle? Még a végén az is előfordulhatott volna, hogy a tényleg keményen dolgozó kisemberek pénze, legalább kis mértékben, de szintén megmenekül. Még belegondolni is iszonyatos lenne. Úgyhogy jó dolog az az életösztön, amelyik a minisztériumi számlákra kiterjed, de az állampolgárokra, úgy általában, nem. S ha valaki nem tudná: Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, és nem a „szabadítsatok ki a diliházból” című túlélőjáték egyik szereplője. A történetben nem is az a legsanyarúbb tehát, hogy Orbán Viktor bennfentes információkkal házalt, vagy sem. Sokkal inkább az, hogy a kormányfő szerint mindenki nagy ívben le van tojva, aki nem az ő hűbéreseinek egyike.

Eközben hallgatom azt is, hogy az állam pénzét akarták ilyen módon megvédeni. Na annak a vadbaromnak, aki ezt komolyan gondolja, el kéne magyarázni egy trivialitást. Az „állam pénze” nem más, mint egy absztrakció. Az államnak az a pénze, amit a köz bedob a közös kalapba. Önszántából vagy kényszernek engedve.  Az, aki az említett absztrakció absztrakció-voltával nincs tisztában, azt tanítani kellene. Aki szándékosan nem akarja tudomásul venni, és a sajátjaként kezeli a közpénzt, az meg ne kérje ki magának, hogy diktátorként jelölik meg. Ha pedig ez marhaság csak egy-egy fullajtár túllihegése, akkor a fénysebességet meghazudtoló tempóban kellene kirúgni. Ha Orbán Viktor nem diktátor, akkor az őt ebbe a hírbe keverő bürokreténektől azonnal el kellene határolódnia. Félek, hiába várjuk.

Mert akkor, amikor ilyen helyzetben is megpróbálják az ellenzéket felelőssé tenni, és cinikusan azokra mutogatni, akik jó ideje nincsenek hatalmi pozícióban, kár az időt pazarolni a meddő várakozásokra. Különösen úgy, hogy olykor a kormányzati oldalon sem látszottak egyeztetni a véleményeket. Amik valószínűleg egy ponton biztosan találkoznak. A hatalom magasából a kisbefektetők, illetve általában a kisemberek, és a velük kapcsolatot tartó, nekik segítő szervezetek nem számítanak. Mert abból a magasságból, ahova magukat pozicionálják, nem is látszanak. Csak nehogy úgy járjanak, mint az egyszeri hülyegyerek a viccben. Összetörve magukat, amikor leesnek az egójuk magasából az IQ-juk szintjére.

Andrew_s

2015. március 25., szerda

Elítélés a szélkakas-pártból

Egy ellenzéki jelleggel bíró tüntetés rendőrhatósági betiltása kapcsán mindig felmerülhet az, hogy alapjában véve a leírt és a valós indok között van némi rés. Olykor szakadék. Még akkor is, ha különben érthető a leírt indok is. Mint legutóbb, amikor a miniszterelnök háza előtti tüntetést tiltották be.

A hivatalos indok ugyanis az, hogy a tüntetés zavarná a környék békéjét és nyugalmát. Bucsek Gábor rendőrségi főtanácsos szerint a XII. kerület Cinege utcában lakóknak joguk van ahhoz, hogy vadidegen emberek ne nézzenek az utcáról az orcájukba. De a kertjükbe sem. S tulajdonképpen ez egy teljesen elfogadható vélemény. Magam is utálnám, ha a jól megérdemelt köldökvakarászás közben belesnének az ablakon. Habár erre elég régóta ismert egy igen hatásos megoldás. Úgy hívják, hogy függöny. A főtanácsosi határozatról szóló hír hatására hirtelen arra is gondoltam, hogy adakozást kellene kezdeményezni. A miniszterelnök ugyanis ezek szerint egy olyan környéken kénytelen meghúzni magát, ahol nem telik a népeknek függönyre. Aztán az is eszembe jutott, hogy az ugyanitt lakók ugyanakkor igazán nyílt és befogadó emberek lehetnek.

Az ugyanis teljesen jogos elvárás, hogy idegenek ne szemléljék az említett hasvakarást, de még emlékezhetünk a környék korábbi zárlatára is. Akkor a miniszterelnök hasonló műveleteinek titkossága érdekében a TEK zárta le a környéket. Az ő jelenlétük tehát nyilván azért nem zavarta az ott lakókat, mert nem voltak idegenek. A végén még ki fog derülni, hogy tulajdonképpen a környékbeliek zárlatoltak annak idején. Jelmezkölcsönzőből beszerzett TEK-nek látszó ruhában. De inkább a nyílt, és befogadó légkörre szavazok. A barátságos, és a környékbeliekkel hamarosan pertut ivó terror-elhárítókat befogadta a Cinege utca baráti közössége. S akkor máris nem vad idegenként tartottak ellenőrzést, hanem barátként kukkantottak be a lakásokba az utcáról. Mert egy ilyen barát nyilván megérdemel minden nyíltságot. Különben esetleg nem benéz az ablakon, hanem beugrik. Bakancsostól. Az meg ki a fenének hiányzik?

Aztán arra is gondoltam, hogy egy ilyen gondoskodó főtanácsos is kell, mint egy falat kenyér. Személy szerint sajnálom, hogy nem volt belőle néhány példány korábban is a városban. Akkor például, amikor nem egy facér napra, hanem hetekre lakták be a Parlament előtti térséget. De arra is emlékezhetünk, amikor Gyurcsány Ferenc háza környékére vetődtek oda a csendesen lopakodó akkori ellenzékiek. Oda is kellett volna egy Bucsek Gábor. De nem volt. Csak tüntetés. Hiába, akkor a kutyát sem érdekelte a környékbeliek nyugalma, kertje, ablaka. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy Orbán Viktornak és a környékében nyomorgóknak ne lehetne joga a csendes magánéletre. Igenis, joga van. A miniszterelnöknek különösen. Fárasztó idegmunka lehet a bennfentes információkkal való megfelelő sáfárkodás közepette olykor megszólalni a nyilvánosság előtt. Még akkor is, ha panelbeszélgetések gyanánt panelbeszédeket mond legtöbbször.

Az egykori pisis forradalom kapcsán aztán eszembe jutott az is, hogy volt pár évvel olyan is, amikor egy hidat zártak le. Olvassuk tehát, mit is mond a Fidesz a hídlezárásról: „A baloldali provokátorok nem bírnak magukkal, újra Budapesten balhéznak. Az elmúlt évek sorozatos törvénytelen és erőszakos akciói után, most éppen a Szabadság hidat zárták le”. Hopp! Zavar lehet az erőben, mert anno az Erzsébet hidat zárták le. No igen. Ez a Fidesz-állásfoglalás a mai nap terméke, tényleg a Szabadság hidat zárták le tüntetők. Érdekes lenne megtalálni azt a nyilatkozatát a mostani kormánypártnak, ami az Erzsébet hídi blokád mélységes elítélését foglalja magába. Mert azért annak a hídnak a lezárása semmivel nem volt jobb, mint emezé. S persze például a TV-székház felgyújtása sem volt egy kifejezetten erőszakmentes eseménysorozat része.

Csak hát ugye az üléspont nyilván erősen meghatározza a Fidesz-nyilatkozatokban éppen elítélt eseményeket. Az álláspont ilyetén determináltsága nem új. S ahhoz képest, ahogy Orbán Viktor szembemenni saját korábbi énjével, még csak nem is kirívó.

Andrew_s

2015. március 24., kedd

Sümegre kupacot sodró politikai szél

Forrás: Népszava
 Zajlik a nemzeti amortizáció. Egy ideje zajlik. Mint a folyók jege. Az olykor beretvaéles szilánkok leborotválnak egy-egy darabot a még egyáltalán megmozdítható lakossági mezőnyből. Az így leválók aztán szépen otthon maradnak. Esetleg, lendületet véve, elhagyják az országot.

A hátrahagyott a nemzeti latrinában aztán egyre mélyebbre kapálódznak azok, akik egyre újabb vezéreket akarnak maguk felett tudni. Ebből a szempontból, amióta a választások előtt az ellenzék is a vezérelvűség felé tett lépéseket, szinte alig van különbség a politikában egyre jobban füstölgő pártromok között. Ahogy a romokra mindenáron valamilyen zászlót kitűzni akaró gerillaharcosai között. Akik olykor megállnak valamelyik kiszögellésen, jót röhögnek a lemaradókon, és a nagy neheze maguk köré gyűjtött, egyre kisebb tömegnek igyekeznek elmagyarázni: ők minden titkok tudói. De legalább is ismerik azt, aki látta már fényképen az illetőt. Kit? Hát azt, aki mindent tud. Illetve mindenről, bármiről tud megfellebbezhetetlennek tűnő véleményt mondani.

Az amortizáció folyamata nyilvánvalóan a hatalomhoz közel ülő fröcsögőket éri el később. De a sümegi békemenet, vagy ahogy találóan olvastam a neten, békecsosz, mutatta a hatalmi villanófénybe került többi szervezetet is utolérte. Pár százan jelentek meg a luciferi áthallásokkal meghirdetett monstre gyűlésre. Lehet, hogy amennyiben nem fényt hordozóknak titulálva, hanem egy világító nyulat felmutatva hirdetik meg a gyűlést, akkor többen érkeznek oda. Azt a kevés, GMO elleni tüntetőt meg majd csak kiutálják ebben az esetben. Sőt! Világító nyúllal egybekötött autószalont kellett volna hirdetni. Akkor még a megjelent luxuskocsi is belefért volna a műsorba. Elkerülhetővé téve, hogy a keményen dolgozó kisemberekért harcolva dübörgő CÖF magyarázkodni legyen kénytelen. Habár ők nem magyarázkodnak. Ők kinyilatkoztatnak. Ahogy Bayer Zsolt megmondta ismét a frankót a sajtó munkatársairól. Példaképül állítva Szijjártó Pétert, mint a család által támogatott legkisebb fiút. Az országban nyomorgó, család által, forráshiány miatt nem támogatott fiúk és lányok meg vessenek magukra. Keresztet. Legfeljebb.

Szóval. Mégis inkább egy világító nyúl kellett volna. Esetleg világító ló. Vagy vérnyúl. Világító lószerszámmal. Ebben az esetben, mit mondjunk, akár már ötszázan is elmentek volna talán Sümegre. Meghallgatni az aktuálisan szolgálatba eresztett instant békemenetet. Amit az eljövendő tapolcai szavazás alkalmából rántottak össze. Lélektani támaszt adva az áprilisi pszicho-drámához. Amely az ötös számú nemzeti párttagkönyv tulaja szerint kell a Fidesz-KDNP számára. Mármint a győzelem. Mármint lélektanilag. Ebben aztán mind a négyszáz megjelent alighanem egyetértett a felszólalóval. Azt követen pedig talán elment a legközelebbi kocsmába. Ahol lehet, hogy még aznap este lelkesen szidta annak az összes felmenőjét, aki elrendelte a vasárnapi zárva tartást. Különösen, ha esetleg valamelyik csemetéje abból próbálta meg a saját tanulását finanszírozni, hogy hétvégén munkát vállalt.

Mert a békemenetes gyurcsányozás tárgya messze van. A munkanélküliség, a megbélyegző közmunka, a gyerek továbbtanulásának támogathatatlansága meg a családok küszöbeinél. Talán a világító lóhere nyúlszerszáma helyett egy kis napidíjat kellett volna inkább kilátásba helyeznie a messziről Sümegre csoszogóknak. Ha már olyan viszonyokat teremtett az orbanizmus, amiben egy vekni kenyérrel is korrumpálhatóak a kisemmizett tömegek. Amelynek tagjait a legkülönbözőbb szólamokkal igyekeznek egymásnak ugrasztani az ebben cirkuszt, a megosztásban pedig a hatalmuk biztosítékát látó politikai szemetek.

Andrew_s

2015. március 22., vasárnap

Csak a Semjén

Mert én vagyok az úr, az etika, és a norma.
Forrás: Blikk
Semjén Zsolt ismét hallatott magáról. Nem! Nem a vasárnapi nemzeti szívatást bánta meg nyilvánosan, hanem elnök lett. Nagy politikai útjának csúcsa közelében igazán orbáni magasságba emelkedett. Nagyjából annyira, mint Milo Renfield az ő mestere mellett. Bár az eredetihez képest inkább a vidámabb feldolgozás juthat az eszünkbe.

Nem azért, mintha a miniszterelnök annyira tehetséges lenne, mint Leslie Nielsen volt. Ellenben a „Drakula halott, és élvezi” című paródiában fordul elő az a jelenet, amikor Drakula életeket ad a rabszolgájává tett ügyvédnek. Nem nagyokat, hanem kicsiket. Valahogy így lehet ez a Fidesz-KDNP viszonyrendszerben is. Ahogy a gazdaszervezetben sem túl sok alternatív jelölttel kellett megharcolnia Orbán Viktornak, úgy a Fidesz klerikális platformjaként egzisztáló KDNP-ben is egyetlen jelölt volt Semjén Zsolt. A Fidesz paródiájaként jelenlevő KDNP vezetőjeként Semjén megtarthatta a „kis életet” a KDNP-t a vezetése alatt. Azt a KDNP-t, amelynek kereszténységét Rétvári Bencén, néppártiságát a vasárnapi zárva tartáson, és demokráciáját az ellenjelölt nélküli demokratikus választáson lehet talán legjobban lemérni. Egy olyan jelölttel, akinek életműve talán önmaga paródiája is lehetne.

Függetlenül attól, hogy saját bevallása szerint tulajdonképpen átsínylődte a rendszerváltás előtti időket. Mert az nyilvánvaló, hogy a jelenlegi hatalom minden képviselője ugyebár 1989 után született. Legfeljebb a sötét éjben megálmodott legendárium szerint. Ahogy az is itt fordul elő, hogy a rendszerváltás előtt csupa keserűség volt csupán az osztályrészük. Az egyetemet is csak kényszerből végezhették el. S a diplomájuk... No abban lehet valami, hogy nem mindenkié ér többet, mint azt a papírmennyiséget, amire nyomtatták. Különösen, ha egy billegő asztalt kell alátámasztani. Habár, ha jelenlegi munkaerőpiacra tekintünk, a tényleges tudást takaró diplomák, tudományos fokozatok sem érnek sokkal többet. Legfeljebb Hegyeshalomtól nyugatabbra. De ne menjünk olyan messzire, ahol a bécsi út véget ér. Akkor, amikor itt van nekünk a családvédelemből boltokat bezáró remekbe szabott kis párt. Megméretlenül, és megválasztatlanul. Egy farok, amelyik simán képes egy országnyi kutyát is csóválni. Egy farok, amelyen újjáválasztott bojtot tisztelhetünk, Semjén Zsolt személyében, mostanság.

Csak azt remélem, hogy rendesen megtapsolták. Orbán Viktort ugyanis annak idején, amikor az egy szem maga képviselte jelöltek közül megválasztották, megtapsolták. A megválasztásakor ráadásul talán még statiszták sem kellettek. Be sem engedték volna őket. Nincs az a pénz. Talán Semjén Zsoltot sem statiszták tapsolták meg. Minek is mentek volna oda? Vannak ott biztos elegen egy ilyen műveletre. S most, hogy vasárnap bezárnak a boltok, idejük is volt. Illetve bocsánat. A KDNP szombaton választott elnököt. Nem szép tőlük. Ezzel ugyanis csökkentették annak az esélyét, hogy szombaton bevásárolhassanak azok a küldöttek, akik most vasárnapra sem tehetik át a bevásárlást. Hacsak nincs valami jóféle háztáji beszállítójuk, aki vasárnap is szállítani hajlandó nekik. Esetleg bejárónő, aki felderíti a környékbeli kis alapterületű forrását a napi betevőnek. Egy kis böjtösnek. Szalonkák és egyéb védett madarak nélkül. Habár nincs hír arról, hogy Semjén Zsolt, a védett madarak nagy kedvelője nem volt-e vadászni a héten. Mert ő igenis kedveli a védett madarakat. Csak azt nem tudjuk, hogy sütve vagy párolva? De az biztos, hogy kedveli.

Nagy tapsot hát neki. Semjén Zsoltnak a nép és a védett madarak nagy barátjának. Felállva és vastapssal üdvözöljük a nép egyszerű fiát, aki hosszas sínylődésből a magasba jutott. Éljen és virágozzék a borvirág.

Andrew_s

Köszönet az M1-nek

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság
A napihírek biztosítják, hogy a látszólagos utánlövések sem legyenek azok. A röpke nyolcvan milliárdból ráncfelkavart M1-es hírműsor például elégendő mennyiséget biztosít a napi vihogni valóból. Habár abból a pénzből, amit most az ablakon dobtak ki a királyi TV üdvére, akár újságíróképzést is lehetett volna finanszírozni. De ezt a kijelentést máris visszavonom.

Muszáj visszavonni, mert aztán jön majd a nagyszerű műsor veretes, illetve perrel-veretős igazgatója, és perel. Mert érdemes mégis csak visszatérni a HVG kálváriájára. Pontosabban arra az esetre, hogy Tóta W. Árpád, a HVG-n megjelent, írását követően egyenesen rasszizmussal vádolták meg a publicistát. Állítván, hogy a bakisorozatot nem azért nehezményezi, mert szakmailag nehezen alulmúlható, hanem azért, mert a szakmailag száguldva orra bukó riporter roma származású. Noha ezt a publicista nem írta, csak közmunkát emlegetett, mint alternatív karrierlehetőséget. Szabó László Zsolt MTVA-elnök volt az, aki szerint ez felért a rasszizmussal. Az egész ügy kapcsán pedig az lehetett az ember érzése, hogy a fagyi körbenézett, és mindenkinek visszanyalt. A magam részéről pedig vártam, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kiemelkedik a sokszor igencsak árulkodó tespedésből, és megnyilatkozik. Nem tette. E helyen is gratulálhatunk a szakmaiság fellegvárának.

De maradjunk a fagyinál. Az, hogy a szakmai kudarc kritikájára rasszizmust és intoleranciát emlegetnek, az nem új. Sajátos módon nem a kormányzati, illetve hatalmi oldalon szokott ez a megoldás szolgálatba helyeződni. Talán azért, mert nem egy esetben olyankor pampognak szakmai megbélyegzésről, amikor a megbélyegzettnek titulált valamiben kilóg a nemzeti együttnyalás rendszeréből. Ilyankor szokott az előfordulni, hogy az, akinek egy adott színházi előadás nem tetszik, vagy egy adott énekest nem kedvel, az azonnal homofób vagy rasszista, illetve homofób rasszista lesz. Olyan szemléletet sugallva, hogy a másságukat világ elé tárók alanyi jogon zsenik lehetnek csak. Mindenki más meg idióta, vak és botfülű. S persze joga sincs annak eldöntésére, hogy mit kedvel, vagy nem kedvel. Illetve joga van, de informálisan csak a kormánypárti, esetleg Jobbik-szimpatizánsként gyakorolhatja. Szabó László Zsolt tulajdonképpen nem tett mást, mint ugyanezt a fagyit belenyomta az arra illetékesek orcájába.

Számos helyen lett is nagy hallgatás ezt követően. Mert azoknak, akik korábban a szakmaiság kritikáját az intolerancia jegyének vélték, bele kellett volna nézni a tükörbe. Elismerve, hogy olykor legfeljebb bizonyos mércék betartásával szembeni intoleranciát jelent a kritika. Esetleg szimplán ízlésbeli kérdést takar a kritika vagy elutasítás, és semmi köze nincs az alkotás szerzőjéhez, előadójához. De a tükör ugyebár makacs dolog. Nem csak csillog, de vissza is tükrözhet korábbi véleményeket. Márpedig szembenézni ezekkel, esetleg bizonyos mértékű önkritikát gyakorolni, korántsem az a kategória, amit mindenki könnyedén megtesz. Már csak azért sem, mert szakítani kellene a jól bevált panelekkel. Amelyek alkalmasint pont olyan előítéleteket hordoznak, mint azok, amelyekkel a valóban rasszista, homofób populisták takargatják szellemi fasizmusukat.

A Szabó László Zsolt által körbehordozott fagyi azonban nem csak az áltoleránsoknak nyalt vissza. Visszanyalt a kormányzati ugatóknak is. A közmunkával kapcsolatban ugyanis a bevezetése óta sejthető volt, hogy azt alapvetően egy bizonyos réteg tartósabb szegénységbe nyomására találták ki. Ami azért nem jelenti azt, hogy ne lenne alkalmas a foglalkoztatási statisztikák kozmetikázására. Amely hatásba kapaszkodva dübörgő tapsorkánokat várva szoktak megszólalni a hatalom szekértolói. Hangoztatva a közmunka nagyszerűségét, és a munkaerőpiacra való visszavezetésben betöltött előremutató szerepét. Mely utóbbi viccnek szomorú, komolynak egyszerűen nevetséges állítás. A politika ezzel párhuzamosan mellet döngetve szokta tagadni, hogy a közmunkát alapvetően a szegénység és a romák szociális alávetettségének konzerválására, elsősorban a roma lakosság számára találták ki. Ebben a helyzetben aztán jön egy kommunikációs csatorna elnöke, és egyszerű leleplezésként kimondja: aki a közmunkát emlegeti, az a romákra utal. Elegánsan, egyszerűen, egy mozdulattal vágva át a hatalmi kommunikáció közmunka-fejének a torkát. Tényleg dícséret is járhatna érte.

Személy szerint már csak emiatt is vártam volna a MÚOSZ-tól valamiféle állásfoglalást. Nem is annyira az M1 ellen, vagy a HVG mellett, esetleg fordítva. Általában. Egyfajta szakmai állásfoglalást a szakmai minimumok védelme érdekében. De, ha jól sejtem, ezt várhatom. Míg a világ és három nap. Miközben tulajdonképpen akár köszönetet is mondhatnánk az elnök úrnak. Az a bizonyos fagyi ugyanis elhozta azt a kegyelmi pillanatot, amikor talán lett volna lehetőség tiszta vizekkel feltölteni a különböző poharakat. De félek, sokaknak, alapvetően, fel sem tűnt a nagy zsivajban, hogy itt az idő megállni és elgondolkozni egy pillanatra. Mások pedig letörlik az arcukat, hogy legyen hely a további szitkok szórásakor előtörő habnak.

Andrew_s

2015. március 21., szombat

Akác után LMP

A hír pár napos, de érdemtelenül nem szerepelt eleget a hírrovatokban. Noha a természetes környezet veszélyeztetése szinte biztosan megérne pár szót. Még akkor is, ha nem emiatt a pár napos hír-csúszás miatt tűnhet a szokásosan későn ébredés egyik mintapéldájának. Az, hogy az LMP részéről a nemzeti parkok szétverését nehezményezték egy március 17.-i közleményben.

S mielőtt bárki azzal jönne, hogy a nemzeti parkok védelméért bármikor időszerű felszólalni, előre leszögezem: ez így van. Nem csak idő-, hanem kötelesség-szerű is. Ráadásul sokkal nemzetibb, mint vörösre tapsolt tenyerekkel éljenezni egy éppen aktuális vezetőt. Mert a természeti környezetünk akkor is létezett, amikor meg sem születtünk, és a mindenkori jelen generációjának a felelőssége a továbbörökítés minősége. Az, hogy a hatokon belül egy élhető környezetet, vagy bűzölgő kupacokat hagy maga után. Illetve azért is, ha lebetonozott rétekkel, és aszfaltozott mezőkkel, kiparcellázott domboldalakkal teszi kevesek haszonélvezeti cikkévé a világot. Esetleg olyan társadalmi nyomásgyakorlás alkalmazásával, mely az erdőkben csak a tömegsírok potenciális elnyelőit láttatja. A hatalom részéről a sírásókkal akár meg is tapsoltatva magát. De maradjunk az LMP tiltakozásánál.

Az, hogy Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője felszólalt az ügyben, az nagyon rendes tőle. Még akkor is, ha természetvédelem nyakán nem mostanság kezdett szorulni a hurok. Legfeljebb a pofátlanságban lépett szintet az illetékes minisztérium. Azzal, hogy a közlemény szerint mintegy 300 ezer hektárnyi földterületet kivon a nemzeti parkok közvetlen felügyelete alól. Immár a természeti értékek megmaradását is kormányzati keggyé téve. A nemzeti földalapkezelőn keresztül gyakorolva azt a kegyet, hogy vagy felparcellázzák, vagy nem. A mostani ébredésért tehát egy porszemnyi kavicsot sem hajítanék el az LMP felé. Kicsit az elkésettség az, ami zavar. Még akkor is, ha nem láttam a többi párt részéről sem a nagy tülekedést az előjelek láttán.

Márpedig előjelek, azok voltak. Egészen nyilvánvalóvá tulajdonképpen az akác körüli habveréskor vált az a lehetséges tendencia, ami láthatóan mostanra érett be minisztériumi szinten. Akkor írtam: „sokkal érdekesebb lenne arra a kérdésre tudni a választ, hogy melyik természetvédelmi területet nézték ki maguknak, hétvégi telek gyanánt, a kormányzatban”. S a kérdés továbbra is érdekes lehet. De félek, hamarosan megkapjuk a választ. Jelenleg Sallai R. Benedek a Hortobágyi Nemzeti Park területét hozta fel. Most. Mert korábban, az akác-vita közepette egy kétfedelűnek is tekinthető sajtóközleményt tett közzé. A Facebook-on. Olyan kitétellel, hogy az „akácot senki nem veszélyezteti, senki nem akarja Magyarországról kiirtani, és senki nem akar a méhészeknek kárt okozni. Ilyen törekvés nem létezik”. Amit akár a kormányzat felé tett óvatos, de határozott gesztusnak is érezhettünk abban a „szövegkörnyezetben”, amikor a természetvédelmi területeken gyomfaként betelepülő akác éppen a parcellázásokat segítheti. Indokként, hogy miért lehet nyugodtan kivonni a védelemből az adott területet. Arról az apróságról sem feledkezve meg, hogy az LMP akkor, egy éve simán fantomkérdésként kezelte az akác-ügyet.

Holott, egy önmagát zöldnek, meg másnak hirdető politikai erőtől, amelyben állítólag szakpolitikusok vannak a föld-, és természetvédelem terén más lehetne elvárható. Szakpolitikailag például az, hogy ne csak a romok láttán legyen képes diagnosztizálni a földrengést, hanem az előjelekből is. A romok alapján már nem szakpolitikai kérdés. Akkor már lezajlott, akkor párt-átokkal illetni valamit, már semmin nem segít. A természetvédelmi területeken sem feltétlenül. Miközben, a politikai játékokat nézve, utólag szólni már legfeljebb csak ködösítésnek jó. Az utólagos ködösítések közepette eleresztett nyilatkozatok annyira megszokottak, hogy ettől aligha válik mássá az LMP, mint bármelyik másik sóhivatala a politikai játéktérnek. Egy igazi szakpolitikus, az én olvasatomban, nem akkor ébred fel, amikor politikai nyilatkozatokat kell tenni, vagy kihúzzák alóla az íróasztalt. Mert ugyebár ismerünk olyan kormányzati szakpolitikust, akiben a szak-, csak akkor támadt fel, amikor államtitkárként megbukott, mint politikus.

Andrew_s

2015. március 19., csütörtök

Fidelitas: Ostobaság vagy Ügynöklista-gyűjtés

MTI Fotó: Marjai János
Próbáltam, de nem megy. Mármint megállni azt, hogy a nemzeti besúgás-kampány kapcsán ne mondjak semmit. Mert ki tudja, ki olvassa. Nem igaz? Tehát induljunk ki abból, hogy ifjan amatőrnek tűnő besúgóink hajnalpír-ártatlanságúak. Megilleti őket is az ártatlanság vélelme. Még akkor is, ha például a Fidelitas felnőtt-pártjának vezetője, a brókerügyben, előbb emlegetett bilincskattintást, mintsem az megtörtént volna.

Az ifjak tehát ártatlanok. Véljük őket annak. Annyira ártatlanok, hogy a történelemkönyvek elolvasásával sem vádolom meg őket. Kár is lenne. Nyilvánvalóan csak azért tartják a könyvespolcon, mert jól megy a tapétához. Ahhoz a szép narancssárga színűhöz, amelyet csak olykor szakít meg Orbán Viktor markáns arcának férfias éle. Természetesen napjainkból, mert az a korszak, amikor a miniszterelnök, akkor még ellenzékben akár kordonbontással is provokálta az akkori ország-vezetést nyilvánvalóan nem szerepel a Fidelitas-tagok kötelező ismeretei között. Ahogy az sem, amikor a Fidesz-tagok minden erővel próbáltak megzavarni állami-, és nemzeti ünnepeket. Az pedig, amikor Göncz Árpádot fütyülték ki egy ’56-os megemlékezésen, meg sem történt. Meg különben is. Azt az akkori szélsőségek, például a MIÉP számlájára lehet írni. Ja, hogy egykori MIÉP-tagok most a Fidesz-ben is előfordulnak? A fideszessé vált miépes már nem is annyira miépes. S különben is. Orbán Viktor mondja meg, hogy ki a jó fideszes. A Fidelitas tagjai meg nyilvánvalóan jól akarnak seperni.

Ezzel természetesen nem azt állítom, hogy „fentről” jött az ötlet a provokátor-figyelő besúgóiskola beindítására. Még akkor sem, ha a Fidesz-frakció bevédte a besúgó-toborzókat. Az ártatlanság vélelme okán, senkit sem szabad ilyen, különben törvénytelen, ötlet kapcsán felbujtással gyanúsítgatni. Nem is teszem. Tudomásul veszem, hogy a Fidesz vezetésének semmi köze a nagyszerű ötlethez. Amelyhez még olyan szép Facebook-oldalt is indítottak, hogy csak na. Igaz, azt meg bezárták. Nem mintha kár lenne érte. De azzal sem gyanúsítom meg a Fidelitas-t, hogy ne lennének makacs fiatalok. Így könnyedén előfordulhat, hogy a Facebook-bezárásra előre számítottak. Ebben az esetben az nem más, mint egy nyilvánvaló elterelés. A bezárás pedig legfeljebb elaltatja a naivitásból jeles járókelők figyelmét. Mert aligha valószínű, hogy a besúgás-orientált népmozgalmat ettől még megszüntetnék. Már akkor, ha valóban működtetni akarják. Márpedig valószínűleg működtetni akarják, mert a homályosan ráutaló bizonytalanságkeltés kellhet az önbizalmát vesztett hatalomnak, mint egy falat kenyér.

A történelem-tudással meg nem gyanúsítható ifjúság pedig szalad, lohol, nyelvel és liheg. Ugyanabban a túlteljesítési lázban égve, amellyel annak idején a Gestapo igényeit igyekeztek sokan kiszolgálni Magyarországon. Híresen magasra csapó bejelentés-lavinát indítva útjára. Szinte „természetesen” névtelenül. Ahogy később az AVH is bizton számíthatott az akkor éppen öntudatos kommunistává vedlett, de alapvetően továbbra is csak túlkompenzáltan szervilista senkik segítségére. Valószínűleg nem csak az épületet átvéve az Andrássy úton, hanem sokat örökölve a már kialakított kapcsolati hálóból is. Mert a rendszerek jönnek-mennek, de a besúgó örök érték. Azonban a rendszerek jövése-menése közepette legtöbbször éppen a beszervezők, a felső körök kerülnek megrostálásra. Olykor rostaszerűen meglyuggatva egy-egy kivégző-sortűz által. A történelem pedig arra taníthatná a Fidesz ifjú utánpótlását, hogy a rendszerek márpedig jönnek és mennek.

A ma felbujtói nagyon gyorsan kerülhetnek a bot másik, számukra nem feltétlenül előnyös oldalára. S már csak ezért is inkább választom azt a megközelítést, hogy a Fidelitas besúgótoborzói nem ismerik a történelemkönyvek borítók közti tartalmát. Ebben az esetben csak szimplán ostobák. Máskülönben például arra számíthatnak, hogy az orbanizmus örök. Ami szintén az irracionalizmus felé tendáló hit. De ez még mindig hízelgő lenne ahhoz képest, hogy más számításokat tételezünk fel. Például azt, hogy a történelem ismeretében előre felkészülnek egy esetleges radikalizálódásra, amikor a saját hatalmuk, vagy akár a túlélésük záloga lehet a zsebben hordott, maguk toborozta ügynökök névsora.

Andrew_s

2015. március 16., hétfő

Demagógisztáni napló: : Kis Orbán-magyarázó

Fotó: MTI / Illyés Tibor
Március idusa, 2015. Orbán Viktor szónokol. Meg még néhányan. Random elosztva e honban és hazában. De miniszterelnök mégis csak egy van. Még. Jó darabig még, mivel az alternatívák még nem csíráztak ki a veremben. Meg különben is. Nem azért kapták a statiszták, közmunkások és iskolások a szívesen kötelező meghívást, hogy ne Orbán Viktorra figyelmezzünk.

Ahhoz is kell szőlőcukor. Natívan, vagy előemésztve. Attól függően, hogy valaki bírja-e józanul az értelmezésének szellemi kihívását. Aki véletlenül kihagyta volna, annak a kormányzat nemzeti olvasatra közreadta. Ami már csak azért is jó, mert egy régi kabarészám-sorozat juthat az ember eszébe. A fiatalabbaknak: arról szólt, hogy dalszövegeket próbáltak meg értelmezni. Az idősebbek pedig megerősíthetik, hogy milyen jó szolgálatot tett a sorok közti értelemkeresés gyakorlásában. Amolyan „tanuljunk újságul könnyedén” című tanfolyam gyanánt. De ne kalandozzunk messzire, mert itt van a kormányfő beszéde. Hipp, hipp, nesze nekünk! Lapozzunk bele:
Köszöntöm Önöket a 167 évvel ezelőtti forradalom epicentrumában.”
Akinek az epicentrumról egy atomrobbanás jut az eszébe, az túl sokat nézett háborús filmeket, és ezért álmodik a Paksi beruházásról.
Most itt állunk, azon a helyszínen, ahonnan szétsugárzott, szerteáradt a mágikus energia, amely felvillanyozta és nagyszerű nemzetté formálta a magyarokat.
Alapvetően a Pilvaxból indult a buli. Tehát a kormányfő, a Nemzeti Múzeumnál egy kávéházi asztalon hitte magát. A mágikus energiának tehát vannak hátrányos mellékhatásai. Folyékonyan és tablettában is. Amikor a Jobbikkal legközelebb szóba áll, majd erre fogja, hogy minden itt élőt, egy futó pillanatra, magyarnak volt hajlandó tekinteni.
Ám kellő távolságból, nagyjaink csillagmezejéről, István, Mátyás, Bethlen, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth és Tisza szemmagasságából nézve, ahová persze mi csak kötélhágcsón kapaszkodhatunk fel, letisztult alakzatot mutatnak a századok, és mi rácsodálkozhatunk a magyarok történetének végtelenül egyszerű és áttetsző ácsolatára”.
Kis képzavar, de megbirkózunk vele. Ha a hamvaiból feléledt főnix végigmegy a vérvonalon, akkor kellő távolságba jut egy kötélhágcsón, amelyen ott másznak már számosan felfele. Orbán ugyanis „nagyjaink csillagmezejéről” és egyben „István, Mátyás, Bethlen, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth és Tisza szemmagasságából” néz. Az évszázadokra, amiket tiszta alakzattá formálnak a baráti történészek. Egyben egyfajta királyi többest és irodalmi külső nézetet is alkalmaz. Kifinomultan jelezve, hogy „ti azt hiszitek, veletek mászok, pedig már rég felettetek vagyok”. Az ácsolat tetején, ahova a mágikus erőkkel fel vagyok emelkedve.

Az ellenfelek ma már egymás fejeit nem betörik, inkább megszámolják. Ez magával hozta a demokráciát és vele a bonyolult hazai és nemzetközi játékszabályokat.”
Tisztelt hölgyeim és uraim! Itt van ez a demokrácia. Rohadt bonyolult. Nem is értem. Pláne az epicentrum háttérsugárzásában itt ennek a múzeumi kávéháznak az asztalán. Hagyjuk is a fenébe. Számoljuk meg a fejeket. Egyelőre nyakon. Majd később gúlában. Nehogy leltárhiány legyen. De addig is itt van ez a kis helyre illiberalizmus.
A magyarok keményen dolgoznak a fennmaradásukért, a biztonságért és a megbecsülésért.
Egyre többen külföldön, de majd teszünk róla. Mindenkivel megutáltatjuk magunkat, és majd csak lezárják a határokat. Szijjártó kül-stztahanovistánk már keményen dolgozik az ügyön.
Keményen dolgoznak azért, hogy családjuk, gyermekeik boldoguljanak. Keményen dolgoznak, hogy legyen egy hely, ami az övék, és ahová tartozhatnak. Helytállásukért elvárják a tiszteletet, ami megilleti őket.
Akinek nem tetszik az, ami itt van, menjen is máshova. Addig sem itt fütyül és hőbörög.  

Mindig is ezt akartuk.
Mi Orbán Viktor. Minden magyarok asztaltáncoltatója és fő-beszédmondója.

Andrew_s

2015. március 15., vasárnap

Március idusa a hatalmi présben

Március idusa, 2015. Már az ünnepi előkészületek sem nélkülözték a feszültséget, aminek sajátos vonulatát képviselték azok a huzalok, amelyek a hivatalos tapsolók biztosítását gondolták odadrótozni a kormányzati megemlékezésre. Elfeledve azt, hogy ami kötelező, az szinte alapból a negatív tartományba kerül át a szubjektív értékítéletben.

Ezen az sem változtat, ha a kötelezettség informális, és a hatalmi hierarchia által csak gyengéd erőszakkal kerül megfogalmazásra. Ahogy most a KLIK állítja a középiskolások kirendelését illetően. Elfeledkezve arról, hogy az iskolákban még bőven vannak olyan pedagógusok, akik még emlékeznek a sok évtizeddel ezelőtti gyakorlatra. Vagy talán pont arra számítottak, hogy megértik a hatalmi elvárásokat, és ugranak teljesíteni. Az eredmény azonban nem egészen ez lett. Az iskolák sora tagadta meg az éneklő-tapsoló biodíszlet-kölcsönzést. S ezen a tényen már az sem változtat, ha az ezzel kapcsolatos hatalmi bosszúhadjárat még eltart majd egy ideig. A teljesebb visszaemlékezést ugyanis nem csak az előkészületek szolgálták, hanem az is, ahogy a hatalom egyes fullajtárjai kezelni gondolták a helyzetet. Arra az esetre, ha bárkiben kétség merült volna fel a kormánypárt irányából induló nyomásgyakorlást illetően, Fördős Attila váci polgármester megoldotta a kétségek eloszlatását. Berendelte a váci Madách Imre Gimnázium illetékeseit némi „elbeszélgetésre”. Ami ellen most az ellenzék joggal tiltakozik.

Azért pedig, hogy a váci polgármesternek ne egyedül kelljen megharcolnia a sötétben bujkáló bomlasztó kis rohadékokkal, kapott egy kis pártbéli támogatást is. Tényi István, aki egyébként korántsem váci, mert a belvárosi Fidesz tagja, szolgálatba helyezte magát. S ennek keretei között sürgősen feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen. Talán azért, ő, mert nála már előkészített sablonok hegyei lapulnak az ilyen feljelentésekhez. Amelyek közül a netadó-, valamint a NAV elleni tüntetéseket szervezők elleni feljelentésekből még visszamaradhatott néhány. Biztos azt gondolta, hogy kár lenne kárba veszni hagyni, Amikor ott vannak Vácon azok a renitensek, akik még a polgármester-bajtársat is úgy kihozták a fősodor-vonalból. Meg különben is: tényleg mit is képzel néhány alávaló alattvaló, hogy nem önként tapsolva dalol úgy, ahogy a miniszterelnök fütyültetni akar az ő magasabb dicsőségének üdvére.

Amellett nem is mindenhol olyan leleményesek, mint Debrecenben. Ott a közmunkásokból biztosították a hivatalos ünnepségen megjelenő élősúly egy részét. Mert az előkészületek dacára azért mégis csak tenni kellett valamit. Nem lehet az úgy, hogy miközben már az öreg bányatulajdonos a sóder-vakerját is megszólják, akkor ne tapsoljanak elég hangosan. De az mégsem Budapest, ahol maga a nagy Orbán Viktor szólt le a tömegekhez. S miket mondott! Még a rádión keresztül is könnybe lábadozott a fül. Például azon, hogy akkor még Facebook sem volt, oszt mégis milyen jól megszabadságharcosodott a tömeg. Ami különben igaz. Mármint az, hogy nem voltak közösségi portálok. Ahogy az is tény, hogy csak páran indultak el annak idején, és százezrek szabadságharcává eszkalálódott a polgárháború. Pusztán az marad kérdéses... Nem, nem marad kérdéses. Pont ennek ismeretében lehetett rendőrsorfalakat állító pánik. Annak érdekében, hogy még a tizenpár fütyülő se jusson közel a színpadhoz. Mert mit lehet tudni? Orbán Viktor sem tudhatja, hogy a néhány rosszalló mikor sodorja magával a dübörgő gazdaság kárvallottjaiból toborzódó, valóban spontán sokaságot. Pláne most, hogy Facebook is van.

Mert az ünnepséghez a rendőrkordonok is hozzá tartoztak. A nép nagy barátait is elszigetelendő a néptől. Amelyben annyira azért nem bízhat meg a jelek szerint hatalom. Ha megbízna, akkor abban is bízhatna, hogy a néhány renitens hangját elnyomja a valóban önkéntes támogatók sokasága. A bizalomhiány tünetei tehát árulkodnak. Arról a pánikról árulkodik, amelyből ellen talán éppen a lélek sivárságát túlkiabálni akaró frázisok kihangosításával akar menekülni a mikrofon mögül szűkölő. Igaz, mégsem olyan messziről osztva az észt, mint a bukás jelére a kontinenst is elhagyó Kossuth.

Andrew_s