2015. május 31., vasárnap

Lelki pofon az Orbán-hitetleneknek

Orbán Viktor születésnapja tiszteletére csak sikerült megtartani egy hálaadó szentmisét. Miközben a templom előtt ételt osztottak a szegényeknek. S mielőtt bárki azt hinné, hogy valamelyik Monthy Python epizód mai magyar újrafeldolgozásáról lenne szó, e helyen külön kiemelendő, hogy ez nem vicc. Ez a mai magyar tragikomikum maga.

Beleértve azt is, hogy a Magyar Narancs tudósítása szerint az ájtatosság belső légkörét körbelengte az agresszív beszólások külső környezete. Azt azonban talán nem ártana tudomásul vennie az egyháznak, de tulajdonképpen az említett misét megrendelőknek is, hogy élő vezérért, különösen a világi hatalom birtokosaként egzisztáló, állítólag demokratikus vezetőért nem illik hálaadó szentmisét celebrálni. Mert snassz. Mert diktatórikus emlékeket idéz. Mert szembemegy a szekularizált állameszmével. Mert ennél nyíltabb politikai állásfoglalást nehezen lenne kitalálni. Olyat, amivel az egyház alapvetően egy erős politikai üzenetet fogalmaz meg. Egy ilyen hálaadó szentmise puszta tényének az egyházi üzenete az, hogy az egyház mindenkit, aki nem az adott vezető, jelesül Orbán Viktor, vakhittel buzgó híve, az kívül áll azon a körön, amely felöleli az isteni kegyelembe részesülők körét. Gyakorlatilag, közvetve egyházi átokkal sújtja az ellenzéket éppen úgy, mint az Orbán feltétlen imádatában csak kicsit is megingókat. Ezt pedig nyugodtan tekinthetjük az állampolgárok egyfajta pszichikai zsarolásának.

Nem mellesleg egy füst alatt az alapvetően a választók kegyelméből parlamentben küldöttek részéről miniszterelnöknek választott kormányfőt elemeli a világi hatalomtól, a választóktól, és a választói kontrolltól. Ami önmagában is orbitális pofátlanság és a nyílt egyházi diktatúrának sem ritka előfutára a történelem során. Elég arra gondolni, hogy már a fáraók korában is elemelték a világi hatalmat gyakorló uralkodót a világi környezetből, és istent faragtak belőle. Ha pedig nem akarna valaki az ókori Egyiptom zavaros Nílusában halászni, annak ott vannak példaként az „Isten kegyelméből” uralkodókká koronázottak sorai. Természetesen a nem Orbán-hitű társadalom tudatos provokációjának szándékát nem tételezem fel a misét propagáló Szentmihályi Szabó Ilona esetében. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy rendszerváltást követően jobbkanyart vevő író özvegyét az a szándék vezette csupán, hogy eleget tegyen az elhunyt egyik kezdeményező kérésének. Post humus postázva a miniszterelnöknek a misét. Az pedig, hogy eközben nekiment a demokratikus és szekularizált tűzfalnak, azzal így járt.

Az író özvegyével ellentétben a hálaadó misének helyet adó Hermina-kápolna „személyzetének”, és nem utolsó sorban a misét celebráló Dr. Tringer Lászlótól, vagy ahogy a tudósításokban a teljes címhalmaz ki vagyon írva, a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend helytartója, Őexcellenciája Gr. Uff. Prof. Dr. Tringer Lászlótól, talán elvárható lett volna némi történelmi ismeret. Valamint annak tudása is, hogy Isten aligha aszerint válogat a hívek közül, hogy mely világi hatalmasság hátsójába van az illető nyelve beszorulva. Különösen ennyi cím, és szalag birtokában elvárható lenne. Az informális üzenet, ugyanis, mint írtam függetlenül a mise tényleges lefolyásától, de nem független a mise tényétől. Különösen olyan bevezető után, hogy: „Ma szentháromság vasárnapja van, hitünk legnagyobb titkának ünnepe”. Amely után a misét Orbán Viktornak ajánlani... Azért érdekelne a magyar püspökök véleménye erről a tüneményes popsifényezésről.

S most egy pillanatra tételezzük fel, hogy a misét megtartó Prof. Dr. Tringer László helytartó azonos azzal, akinek életrajzában több pszichológiai képesítésről, gyakorlatról olvashatunk. Olyanokról, többek között, mint a csoportpszichoterápia, klinikai szakpszichológia, magatartásterápia is. S mielőtt bárki karaktergyilkosságot kezdene emlegetni, maximálisan egyet tudok érteni, hogy a hívek lelki támogatását végző személynek legyenek pszichiátriai ismeretei, Ellenben éppen ezek az ismeretek növelik meg a felelősséget az olyan helyzetekben, amely emberek, embercsoportok egyfajta pszichikai zsarolásának képzetét kelthetik. Ahogy egy pofon lehet egyszerű túlreagálás egy pityókos kocsmai zsiványtól, de lehet egyfajta fegyverhasználat egy színjózan karate-bajnok esetében.

Andrew_s
Comments on Facebook

2015. május 30., szombat

Tervbeszámoló és kommunikáció

Orbán Viktor megtartotta az öt éves terv tervbeszámoló közgyűlését. A beszámoló elemzését sok szempontból meghagyom másnak. Lesznek közgazdászok és politikusok elegen, akik majd megmondják, hogy miként kell értelmezni még a kötőszavakat is. Ami azonban mindenképpen szóra érdemes, az a kommunikációs trükk, amit bevetett.

Amiért szót érdemel annak az egyik oldala, hogy jó alaposan szembe ment a szabad tájékozódáshoz fűződő bárminemű elvárással. Függetlenül attól, hogy ezt a sajtó-, illetve a véleményszabadság garanciáját az éppen aktuális törvények mennyire és meddig szavatolják. A közpénzből tengődő miniszterelnök felé a minimális elvárás lehetne, hogy a közvélemény minden szegmensének képviselőit, a szerinte ellenzékinek tekintett média-szegmensét is szeretettel lássa, és kiszolgálja. Mert a nem rá szavazók, illetve a nem szavazók adóforintjai is benne vannak abban trezorban, amiből fizetik. Ez ilyen egyszerű. Még akkor is, ha formálisan nem a miniszterelnökség, hanem a Fidesz pártalapítványa szervezte például a szocialistanemzeti kormányzat tervbeszámolóját. Minden esetre így könnyebben megléphette a szervezőség, hogy néhány sajtó-képviselőt elhajtottak. Alkalmasint persze az is jellemzi a magyar helyzetet, hogy ezt megléphették. Bármilyen átlátszó, és cáfolható indokkal.

A jelen hazai helyzetet az említett elhajtás ténye helyett is minősíti az Index tudósításának címe: „Az erő helyett a figyelem kormányzása jön”. Mely mondat kiragadás Orbán Viktortól. Ami tulajdonképpen felér egy diktátori önvallomással. Elismerve, hogy alapvető kormányzati ténykedésük nem volt más, mint az erő gyakorlatilag l’art pour l’art demonstrálása, melyet most követhet a diktatúra konszolidálásnak korszaka. Akasztások ugyan nem voltak, csak gazdasági exodus, de azért érdemes emlékezni arra, hogy az 1956-ot követő időszakban is egy nagyon markáns erődemonstrációt követett az a konszolidáció, melynek végén a legvidámabb barakk volt Magyarország. S a jelenlevők, gondolom lélekben megfrissülve, vastapssal ünnepelhették Orbán Viktor -elvtársat. De a kommunikációs trükk természetesen nem itt van.

Ott sem, hogy Orbán Viktor elismerte, az internet-adó belengetése baromság volt. Ez az elismerés különben már felveti azt a gyanút, hogy egy pávatánc része, Azonban akár az internetadó belengetése is lehetett az. Az ugyanis borítékolható volt, hogy tömegeknek nem fog tetszeni. S valóban megmozdultak a civileknek nevezett szervezők, és neki is álltak egy nyilvánvalóan céltalan, programtalan, és elkapkodott tüntetést megszervezni. Azt, hogy méterre lógnak ki az említett lólábak, akkor is írtam. El is mondtak a fórumokon minden szkeptikus ellendrukkernek. Mert milyen cudar szemétség is megkérdezni egy tüntetés-szervezőtől, hogy mit is akar elérni tulajdonképpen. Ezt számos tüntetés kapcsán is megkérdezhetjük a válasz gyanújának megvilágítása nélkül. A végeredmény mára annyira nyilvánvaló, hogy kiveri az ember szemét. A közvélemény kifáradt, és egy manapság szervezett ellenzéki megmozdulás annyi embert mozgat meg, ami lassan a média ingerküszöbét sem éri el.

Ebben a folyamatban egy nagyon fontos mérföldkő volt az internetadó. Világosan jelezte, hogy valós ellenzéki erőt egy sokakat érintő ökörséggel sem lehet megmozdítani. Ezt valószínűleg a Fidesz-szakértők is előre felmérték. Ellenkező esetben nem dobták volna be a köztudatba az említett sarc-tervet. A közvélemény továbbfárasztásában ugyanakkor szintén jelentős lépést jelentett. Orbán Viktor tehát nyugodtan elismerhette azt, nem kis késedelemmel, hogy hiba volt. Ezzel ő lett a belátó vezér a hívei szemében. Miközben a semmibe vezető tüntetésekkel az ellenzék olyan taktikai csapást mért a közhangulatra, amiben simán megléphető a média szelektív kitiltása, vegzálása is. A kutya sem tüntet. Már fel sem merül. S felmerülése esetén sem lenne jelen a felszólalók rokoni-, és baráti körén kívül senki. Az internetadó tehát lehetett látszólag kormányzati hiba. Taktikailag nagyon is megfelelt a célnak.

Ezen a ponton kanyarodjunk vissza még egy gondolatfüzér erejéig a média szelektív kitiltására. S annak hatására. Mely hatások közt látszik az előbbi is. Az ellenzékhez köthető média elvan azzal, hogy az értékelő napján és közvetlen közelében az elzavarásukkal voltak elfoglalva. Annak valótlan indokait, és tényét nyalogatták. Holott volt egyenes közvetítés az orbáni fecsejről. Amely a hívekhez eljutott. Ezzel a hithű orbanisták nyilvánvalóan megkapták a napi melaszt. Az ingadozók, akik esetleg bele-beleolvasnak a nem-királyi hírvilágba, legfeljebb önsebnyalogatókat, és sértett, vagy szolidáris szólamokat találhattak.

Na ez az a kommunikációs trükk, amihez csak pár újságírót kellett elzavarni, és minden ellenző elemzést utánlövéssé lehetett silányítani.  Ez az a kommunikációs csali, amit láthatóan sok helyen benyeltek. Mélyen.

Andrew_s
Comments on Facebook

2015. május 27., szerda

Psziborg-álmok újratöltve

Pierre-től Hannah-ig
A tudományt az átlagos képzettségű emberekhez közel vinni hatalmas felelősség és komoly kihívás. Az elefántcsont-tornyok akadémikusai szemében nem is mindig komoly tudós az, aki ilyenre adja a fejét. Talán mert nem egy esetben hipotézisek, gondolatkísérletek, a valóságtól látszólag elrugaszkodott példákkal élnek. Holott ezek egyben távlatokat is felvillanthatnak. Mint amilyen az örök pszichikum számítógépes ötlete.

Ezt legutóbb Dr. Hannah Critchlow dobta be az agykutatás egyfajta jövőjét szemléltetve egy Wales-ben rendezett fesztiválon. Azon a Hay-fesztiválon, mely az egyik legnagyobb művészeti és irodalmi fesztivál a szigetországban. Előadása az idegrendszerről szólt általában, és számos témát, például az agy kihasználtságát és érintette. Érthető azonban, hogy az örök élet, vagy inkább az örök személyiség lehetősége az, amely a leginkább felkeltette a hírolvasók figyelmét. Holott ennek az ötlete korántsem új. S még az sem kizárt, hogy az egyik, az ötletet egyfajta mitosz-játékba ültető irodalmi mű szerepet játszott a neurológia tudományterületének közönségkapcsolati nagykövetévé szegődött agykutató pályaválasztásában. Az a tudományos fantasztikus mű, melynek Pierre Barbet a szerzője.

Hazánkban negyven évvel ezelőtt, 1975-ben jelent meg a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában. S a címe, „A psziborgok álmai”, pontosan leírja azt, ami a sodró lendületű mondavilág mögött meghúzódik. Alaptörténete egy intergalaktikus nyomozó, egy specialisták kügyüivel megtámogatott megfigyelő kalandjai. Olyan körülmények között, melynek során óriások, törpék, lovagok, királyok, varázslók keverednek az útjába. Segítve, vagy tesztelve. Miközben szép lassan, de biztosan a fura lények legtöbbjéről kiderül, hogy androidok, vagy mutációs tervezés eredményeként léteznek. Ahogy azt is megtudhatjuk, hogy még az emberek sem igazán az evolúciós fejlődés eredményeként vannak jelen a hirtelen felbukkant bolygón.

Azért persze, módunkban áll megismerni a bolygó valós urait is. Azokat, akik a bolygót sújtó apokalipszist éppen a személyiségük számítógépre mentésével élik túl. S a történetüket megírva, Pierre Barbet írásából kicsit az is képet alkothat a hidegháború működésmódjából, aki megúszta. S az is képet alkothat a biológiai fegyverek kétélűségéről, aki manapság növeszti a világuralmi szemellenzőket. Tulajdonképpen a mostani, agy-számítógépesítéses hírtől teljesen függetlenül is érdemes elolvasni azoknak, akiket a sci-fi egyéb ágazatai is érdekelnek, mint a „jöttek a szörnyek, és mindenkit megettek”. Alkalmasint az sem véletlen, hogy a Pierre Barbet által jegyzett könyvekben rendre felbukkan a biológia, illetve a kémia témája. Claude Avice, akit az írói álnév rejt, a gyógyszerészet doktora volt.

Sok szempontból tehát egyfajta tudományos ismeretterjesztésként is felfoghatjuk a műveit. Ami nincs is messze attól, amikor egy tudományterület iránt egy „ütős” ötlet mai környezetbe helyezésével igyekszik valaki felkelteni a figyelmet. S talán nem is véletlen, hogy egy kulturális fesztiválon. Ahol nagyobb eséllyel fordulnak elő azok a nyitottabb szellemek, akik nyitottak az új gondolatokra. Azok, akik gyermekeiknek is hajlandóak talán elnézni, ha érdeklődésük a természettudományok felé fordul.

Andrew_s

Comments on Facebook

2015. május 26., kedd

Orbán csak a mának cáfolta az elnökséget

Orbán Viktor hatalomszeretete közismert. Talán ennek tudható be, hogy már a plágiumbotrányba dőlt köztársasági elnök távozásakor szinte kegyként jelentette be a kancellár-uralta nemzeti demokrácia, esetleg a királyság, kihirdetésének elmaradását. Így az aligha lepett meg sokakat, hogy egy sajtóhír szerint átmentené magát a köztársasági elnök helyére. Amit sietett cáfolni a miniszterelnök, de...

De az ördög abban a kis részletben van, ami a jelenlegi köztársasági elnököt a tényleges teljhatalomtól elválasztja. A magyar köztársasági elnök posztján nyomorgó politikus ugyanis kétségtelenül egy gyenge hatalommal rendelkező poszt birtokosa. Kezdettől fogva az. Göncz Árpád esetében sem a definiált jogkör, hanem a személyesen kivívott tisztelet emelte olyan magasságba a pozíció megítélését, ahonnan a jelek szerint csak lefele volt út. Mondhatjuk azt is, hogy a köztársasági elnök posztjának tisztelete mára elérte azt a szintet, amely a hatalmi hierarchiában betöltött szerepe. Sokkal inkább reprezentatív szereppé, a nemzeti golyóstoll őrzőjének szerepévé vált. S Orbán Viktornál ezt valószínűleg kevesen tudják jobban. Nem véletlenül tette ebbe a posztba, parkoló pályára Áder Jánost, aki a kinevezésekor még akár belső riválisa is lehetett volna Orbán Viktornak. Azok az idők azonban elmúltak. Az évek új riválisokat teremtek. Köztük a neofita seprűként indult Lázár Jánost, akiről jó ideje találgatják, hogy mennyire lehet(ne) Orbán utóda.

Ha feltételezzük, hogy lehetne, és a minden jelenlegi körmondat-nyilatkozat ellenére mégis megkötendő Fidesz-Jobbik kiegyezés, netán koalíció megkötője is lehetne, akkor Orbán nem lehet a mai értelembe vett köztársasági elnök. Abban a pozícióban, a jelenleg ismert keretek között gyakorlatilag minden hatalmát elvesztené. Márpedig azt nincs az az akkumulátor-töltő, amelyik korrigálni lenne képes. Innen nézve tehát az orbáni cáfolat teljesen hihető, és érthető. Látszólag minden rendben van. Lázár marad az árnyékkormány feje. Elég befolyással ahhoz, hogy csendben maradjon, de elég kevés befolyással ahhoz, hogy előrébb lépjen. Holott az eddigi megnyilvánulások alapján nem tartozik az ambíciókban szegény emberek közé. Azonban, a jelenleg tapasztalható helyzet alapján van legalább egy markáns különbség közte és Orbán Viktor között. A rongyrázási hajlam, például a vadászatok, a „majd én megmutatom, hogy elutazok” tünetei alapján Lázár inkább a külsőségek embere. Míg Orbán, noha felhasználja a külsőségeket, a populizmust, sokkal inkább a tevőleges, és közvetlen hasznot hajtó, a másokon uralkodó hatalomba szerelmes. Az említett orbáni cáfolat még innen értelmezve is hihető és elfogadható. A külsőségekben gazdag köztársasági elnök posztját oda lehetne engedni Lázárnak, míg a harácsparancsnok szerepében továbbra is Orbán Viktor tapsoltathatná meg magát.

S most kanyarodjunk vissza ahhoz az írás eleje felé emlegetett patáshoz. A köztársasági elnök, noha jelenleg gyenge, mégis az ország egyfajta szimbóluma. Nekünk Áder jutott, de akkor is, Márpedig a permanens szabadságharcos aligha engedné át ezt a posztot „csak úgy” Lázár Jánosnak. Valószínűleg már sokszor megbánta a vezér, hogy nem szavaztatta meg anno a prezidenciális rendszert. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne kerülhetne rá sor. Ebben az esetben egy valós hatalmi tényezővé tett, és egyben országos szimbólumként is megmaradó köztársasági elnökről beszélhetnénk. Aki mellett, noha külsőségeiben a kormányzat feje, de mégis gyenge a mindenkori miniszterelnök. Bár, vadászni, reprezentálni attól még eljárhatna. Tegyük fel tehát, hogy a mostani cáfolat a jelen helyzetnek szól. Miközben esetleg gőzerővel zajlik az állam átrendezése. Egy akár királyi hatalommal bíró országvezéri státusz kialakítása érdekében. Amely posztot, akár az illő fanyalgást is mellőzve már alighanem hajlandó lenne betölteni Orbán Viktor is. Sőt! Elsősorban ő.

A kiüresedett miniszterelnöki posztot pedig miért ne hagyhatná meg az ezzel vazallussá tehető Lázárnak? Hacsak azért nem, mert vezéri páholyból akarja majd végignézni, amint Rogán, Lázár és esetleg Kövér vagy Vona kitekerik egymás nyakát a nagy akarhatnékban. A legközelebbi Orbán-imádatra persze még lehet hogy nem érik meg kellően a helyzet ehhez. De a következőre akár már koronázási szentmisévé is válhat, az Orbán Viktor születésnapján tartandó hálaadó szentmise.

Andrew_s
Comments on Facebook

2015. május 25., hétfő

Beer Miklós bála-háza védelmében

Forrás: Lakáskultúra online
Jó pár éve elég nagy vihart kavart, amikor az egyházak gyakorlatilag alanyi jogon kaptak ingatlanokat. Egyesek szerint „vissza”, míg mások szerint csak úgy, és elég kiváltság-orientáltan. Talán ez az emlék söpört át azokon a hír, akik szerint rémes és borzasztó, ha az egyház állami földeket venne bérbe. S még rémesebb, hogy a rászorultak egy részének szalmabála-házakkal oldaná meg a lakhatását.

Az ötlettel Beer Miklós váci katolikus püspök állt elő. Felvetvén, hogy a munkanélküliség csökkentésére az államtól bérelne földeket, és ezeken olyan intenzív termesztéstechnológiájú növényeket termesztenének, mint paradicsom, a paprikát, a hüvelyesek, a dinnye, illetve a gyógy- és fűszernövények. Egy mezőgazdasági múlttal rendelkező országban ez tényleg nagyon rémes ötletnek tűnhet egyeseknek. A magam részéről csak akkor ítélném el a kezdeményezést, ha kiderülne: a védett természeti értékek rovására történne meg a földek bérbe adása, és művelésbe fogása. Az sem tenne ugyanakkor elégedetté, ha az derülne ki a végén: közmunkára kényszerített embereket dolgoztatnának jobbágy-rabszolgaként. Az eredeti hír azonban nem erről szól, és jelenleg legfeljebb az eddigi kormányzati gyakorlatok tehetik a várakozást szkeptikussá. Amitől még eléggé etika-surolónak egy olyan címmel kommentálni a hírt, hogy „Szalmaházakba költöztetné és földjein dolgoztatná a szegényeket az egyház Mert bérelt földekről lévén szó, nem az egyház földjein dolgoznának az érintettek. S persze mindenkit el kell akkor ítélni, aki bérmunkást alkalmaz. Elvégre többségük a munkáltatónál szegényebb, és dolgoztatva vannak. De akkor, a 444.hu-nak a fenti címre futja, hát ne vitassuk el tőlük ezt a jogot.

Inkább figyelmezzünk egy kicsinyt azokra a szalmaházakra. Amelyek nem azonosak az egykori béresek esővédő fűkunyhóival. Az eredeti hírben ezekről a tervezett házakról azt olvassuk ugyanis, hogy a tervezett szalmaházak: „szalmabálákból készült, kívül-belül agyagvakolattal burkolt épületek, amelynek mechanikai stabilitását favázszerkezet biztosítja”. Ez a megfogalmazás az egyik szakportálról látszik kimásoltnak lenni. Ahol különben azt is olvashatjuk, hogy a megfelelő technológiával épült bála-házak sem tűzvédelmi, sem élettartambeli hátrányban nincsenek a hagyományos házakkal szemben. A kellemetlen társbérlők ellen is lehet védekezni. Ahogy annak idején is megoldották a vályog- és patics-házak esetében.

Mely utóbbiak kétségtelenül nem a felső tízezer lakóépületeire voltak jellemzők a történelemben. De azért generációknak adtak otthont az évszázadok, évezredek során. S csak remélni merem, hogy a tákosi, paticsfalú műemléktemplom nem vívja ki a bála-építéskezést ellenzők haragját. Bár lehet, hogy csak azért nem, mert az mégsem szalmabála, hanem vesszőfonat. De, mint emlegettem, szintén nem a gazdagok építkezési módja volt annak idején. Ami nem állítható biztosan a bála-házak jelenére, noha szintén nem új keletű építészeti forma. Mert a felépítésük költségei nem sokban maradnak el a hagyományos épületektől. Az előnyük, az olcsó alapanyagtól eltekintve, nem is az építkezésnél, hanem utána nyilvánul meg. Az alapanyag kétségtelenül környezetbarát. Meszelés esetén a festés is. Ugyanakkor a fenntartás, a lakhatás energia-költsége alatta marad a hagyományos házakénak. Illetve ugyanazt az energiahatékonyságot jóval alacsonyabb befektetéssel lehet elérni.

Egyébként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen mind szakdolgozat, mind PhD-dolgozat készült a szalmabála-épületekkel kapcsolatban. S egyik alapján sem az a következtetés vonható le, hogy ez valami megvetendő építészeti megoldás lenne. Miközben hamarosan konferenciát is rendez a a szalam és építészet kapcsolatáról a Magyar Szalmaépítők Egyesülete Így kicsit kevésbé érthető az az indulat, ami Beer Miklós ötletét fogadta néhány esetben. Még azt sem vitatva el, hogy a megvalósítás során előbújhatnak kis ördögfiókák a részletekből. De a jelenleg ismert adatok alapján nagyon úgy tűnik, hogy a különben indulatos elítélést beharangozó azon cím, hogy „Lakjon szalmakunyhóban a váci püspök” inkább jutalom lehet. De büntetés semmiképpen.

S még azt sem állítom, hogy az egyházat nem érheti ezer dolog miatt kritika. Azt sem hiszem, hogy mindig, és mindenkor az etika és morál csúcsát képviselő szervezet. De talán érdemesebb akkor kritikát fogalmazni meg egy-egy kezdeményezés kapcsán, ha a begyűjtött információk alapján az indokolt. Akkor viszont meg is kell fogalmazni, hogy a némaság ne váljon cinkossággá. De csak akkor.

Andrew_s

Comments on Facebook

Don't Panic - 2015

A törülköző egy nagyon fontos dolog. Szinte mindenre jó, ha megfelelően használják. Ezt pontosan tudhatja minden galaktikus utazó. Még akkor is, ha nem egészen tudja, hogy mi az egész létezés értelme. Bár az, aki olvasta Douglas Adams egyik, talán leghíresebb könyvét, a „Galaxis Útikalauz Stopposoknak” címűt, mindezt pontosan tudja.

Persze jó lenne tudni, hogy a delfinek és bálnák mit gondolnak az egészről, De azt is tudjuk, hogy ők még időben kiszálltak. Talán stoppoltak, talán maguknak görbítették át a teret. Furcsa módon erre nem kapunk választ. De, törülköző híján valószínűbb az utóbbi. Meg különben is. Mit is kezdhetnének a vízben egy száraz frotírral. Amelynek hordozásával a világon számosan és számtalanul, de 42-nél szinte biztosan többen emlékeznek meg május 25.-én Douglas Adams-re. S persze az említett könyvre. Amely kötet, vagy az abból készült filmek, alighanem generációknak szóltak bele az életébe. Nyomot hagyva az egyes emberek életében és gondolkodásában.

Ahogy az egy korszakos alkotás esetében kell is, hogy megtörténjen. Elegendő azt megemlíteni, hogy az „élet értelme” hány százezreknek pattintja be a személyes neuronhálózatban a „42”-t válaszként. Egyben talán egy kis mosolyt is megrezgetve a szája sarkán. Ezzel is felidézve azt a mottót, ami a galaktikus ugrálás egyik legfontosabb irányelve: „ne ess pánikba”. Ugye milyen sokszor lenne jó, ha a nyakunk köré tekert törcsivel megoldhatnánk a világ összes problémáját? Pánik nélkül. Nyugiban. Abban a tudatban, hogy másnap is lesz nap. Még akkor is, ha eltűnik a világ. Mert vannak, akik gondoskodnak az újraalkotásról. Még akkor is, ha nem nézzük ki belőlük. Miközben a világban nem okoz gondot az emberi megértés sem.

Nem az egyes ember személyes megértése, hanem az odáig vezető kommunikáció. Mert elegendő egy kis hallójárat-parazita, s máris mindenki ért mindenkit. Egy kis hal segedelmével, amelyik automatikusan fordít. Hiba, és félreértés nélkül. Gesztushelyesen. Sajnos a valóságban nincs ilyen. Douglas Adams hatása mégis utolérhető ezen a téren. A húsz éve útjára indult, s akkor egyedüli, internetes fordítórendszer nem véletlenül kapta a bábeli hal (Babelfish) nevet. Akkor, amikor a legjobb internetes keresőként sokan az AltaVista-ra esküdtek, és a falból folyó internet még csak vágyálom volt. Különösen hazánkban, ahol még a modemes, korántsem olcsó, net-elérés sem volt mindenki kiváltsága. De ez a múlt. Szinte már egy alternatív valóság.

Azonban a törülköző örök, és minden valóságban szükség lehet rá. Aki nem hiszi, stoppoljon egy űrhajót és ugorjon utána.

Andrew_s
Comments on Facebook

2015. május 23., szombat

Demagógisztáni napló: Bévándorló-olló

Forrás: KnowYourMeme
Érdemes néha elgondolkodni? Nem! Több okból sem. Az agy ugyebár eszi az energiát. Tehát fárasztó. Esetleg fejfájást okoz. Amellett bosszúságok szülőágya is lehet. Netán fura összefüggéseket kezd látni az ember. Mert itt vannak például a hazánkba beszédelgő mindenféle emberek.

Ráadásul már több mint ezer éve. Mindjárt itt vannak azok a furán beszélő, lóháton nyargalászó nyilasok, akik berobogtak a Kárpátok ölébe és kifejtették, hogy onnantól itt őshonosak. Lehetőleg már a kőkorszaktól. Csak ideiglenesen elmentek Ázsiába. Pusztán egy nagyon fontos ottani exportcikk beszerzéséért. A fenekükre okvetlenül kellett néhány piros petty. Márpedig a barlanglakó, és szakócát pattintó, de már keresztény, pannóniai ősmagyaroknál ez hiánycikk volt. Ezért mentek el Ázsiába. Meg azért is, hogy addig se legyenek Pannóniába. Amikor aztán visszalovagoltak, meglepve látták, hogy itt közben mindenféle népek vannak. De az igazi nemmenekültek természetesen még véletlenül sem házasodtak az őslakókkal. Maradtak beltenyésztett ősmagyarok. Csökkenő intelligenciával és növekvő terheltségekkel. Ki is haltak. Némelyek, fennmaradtanak, de ők egész életüket azzal töltik, hogy az ezer év negyven nemzedékének 549.755.813.887 biológiai ősének neveit sorolgatva mormogják. Miközben a „nem vagyunk menekültek”, és a „mi géntiszta magyarok vagyunk” mondatfoszlányokat lehet közben hallani.

A kevésbé hibbant lovasok összeházasodtak az itt lakó népekkel, majd a az időről időre megjelenő külhoniakkal, akiknek tiszteletét még egy szent király is irányelvekbe öntötte. Átvették a kultúrákból azt, ami a fennmaradást szolgálta és Pannóniát előre vitte. Utódaik bejárták a világot, és nevet szereztek Magyarországnak. Nem igazán ismerték az ötszázmilliárd ős mindegyikét, de nem is foglalkoztak vele. Mígnem a mormogók olykor nem kezdték firtatni. Akkor útra keltek, ha tehették, és külföldön hirdették a magyar elme sikerét. Ha ezt igen sikerrel tették, akkor a mormogók szemében is visszanyerhették a magyarságukat, és onnantól máris a hyres magyarok arcképcsarnokát díszítették. Messziről. Táviratilag. Mert nem mindenki feledte el közülük, hogy korbáccsal csináltak belőlük menekültet. Elég a magyar Nobel-díjasok sorára tekinteni az illusztrációhoz. Azt nem tudjuk, hogy a mostanában távozók közül hányra lesznek majd büszkék a jövő nyilazói, vagy nyilasai. De előttük a pálya. Mármint a kivándorlók előtt.

Orbán járt itt? Menekült-tábor Szíriában
Forrás: Die Welt / AFP
Miközben itthon azt hallani, hogy hömpölygő tömegek ostromolják a határokat. Akkora tömegben, hogy a mormogók érdekeit szem előtt tartó, igen felvilágosult kormányzat mit sem tud kezdeni velük. A zömét ki is nevezte gazdasági menekültnek. Akik elveszik a munkát. S még a buzulás sem segít ellenük. Talán azért sem, mert nem vagyunk elég délen, és így parkjainkban nem terem meg a banán. Marad tehát a ki- és visszaűzetés. Amihez persze el kellene dönteni, hogy ki a gazdasági bevándorló. A bevándorló nyilván az, aki nem lóháton érkezik, nem nyilazik, és piros petty sincs a fenekén. Ez utóbbit az MNB külön, fenékügyi főbizottsága vizsgálja. S persze mindezek mellé pénzt keresni érkezik. Ezen bevándorló-törzs egyik legjellemzőbb képviselői talán a most szaporított stadionok bentlakóinak egy része. Az „idegenlégiósnak” nevezett külhoniak. Akik elveszik, és ráadásul drága pénzen veszik el a magyar, pirospettyes fenékkel rendelkező futballisták elől a munkát, az érvényesülés lehetőségét. Amiért ők mégsem lehetnek gazdasági beérkezők, az az, hogy Orbán Viktor nem akarja hazaküldeni őket.

Ezért hazaküldené azt a pár száz menekültet, aki jön, lát, és még azok után is itt akar maradni. Lehet, hogy az ittmaradási szándék buktatja le őket. Mint olyanokat, akiknek pszichiátriai ellátás kell. Abból meg hiány van. Annyira hiány, hogy a kormányzat tagjait sem tudják megfelelően kezelni. Az azonban biztos, hogy ezeket a tömegeket a százas, vagy legfeljebb ezres nagyságrendben hömpölygő sokaságot a Mészáros- és Tiborcz-családok szája elől elvett falattal kellene etetnie a Feltsuthy Orbán-család fejének. Hallatlan! Jobb is itt abbahagyni a töprengést ezen a bevándorlási hullámon. Mert még arra a következtetésre jutnánk a végén, hogy valami világ-összeesküvés áldozata Magyarország. Esetleg egy sajátos intézmény működik valahol egy sivatag mélyén. Valami olyan névvel, hogy a „Világot Gazdasági Menekültekkel Ellátó Központ”.

A baj csak az, hogy esetleg arra a következtetésre jutunk, amely egy ilyen központ tényleges létét valószínűsíti. Csak az lenne ebben az esetben a baj, hogy nem valamely sivatag titkos mélyén vélhetnénk felfedezni, hanem Pannóniában. Ahonnan százezer-számra látja el a világot magyarokkal a jelenlegi kormányzat. A nagy lelki gyötrelmet okozó bevándorlók, és a hazánkból, a gazdasági exodus során távozó, gyakorlatilag egy legyintéssel elintézett sokaság között tehát nagyjából ezerszeres olló van. Úgyhogy maradjanak nyugodtan a focisták is. Legalább van, aki jó pénzért ugrabugrál a vezér előtt a vadiúj stadionokban.

Andrew_s
Comments on Facebook

Nagykoalíciós egyeztetés a Jobbikkal

Fotó: Huszti István / Index
S megtartották a nagykoalíciós megbeszélést a Jobbik leendő kormányzati szerepvállalásáról. Tudom, hivatalosan a rendszerváltásról hirdették meg, és hivatalosan Juhász Péter is mindent megtett a szerecsenek árjára sikálása érdekében. Azonban az Index tudósításának a címe is sokat elárul a csevely valóságáról: „A jobbikos akkor vette észre, hogy buzizik, amikor kifújolták”.

A tudósításból aztán kiderül, hogy sokkal inkább szólt a konferencia a Jobbikról, mint a rendszerváltásról. Ami teljesen érthető akkor, ha az emberek általános élményparkját vesszük tekintetben a rendszerváltást illetően. Azt a váltást illetően, amelynek keretében politikailag leginkább a hatalom átmentéséről lehetett volna megemlékezni. Nem a csúcsvezetés szintjén, hanem azon a szinten, akik érdekében Pozsgay Imre mindent bevetett az ellenzékinek hívott kerek-asztal megrendezésével. Amely asztal körül, talán az SZDSZ kivételével nehéz lett volna túl sok valóban ellenzékit fellelni. Mert azért azt a különben sokadvonalbeli politikust, aki a rendszerváltás előtt is múzeumigazgató volt, talán nem sorolnám a kádárizmus nagy vesztesi közé. Ahogy azokat a fiatalokat sem, akik a kádárizmus évtizedei, és az akkori oktatáspolitika nélkül legfeljebb a vályogvetésben jeleskedhettek volna. Az említett aktusról ma politikai konferenciát rendezni különben akkor is felesleges lenne, ha minden szép lenne és remekbe álmodott. Valószínű, hogy akkor nem is rendeznének különben ennyi megemlékezést.

S most kanyarodjunk vissza ahhoz a megbeszéléshez, aminek védelmére annyira felágaskodott a milláneus politikus, Juhász Péter. A konferenciát szervező Együtt nevében, amelyre fideszes, jobbikos és LMP-s politikusokat hívtak vitapartnerként. Amiből különben borítékolható lett volna, hogy a rendszerváltásról szólhat a buli legkevésbé. A Fidesz akkor még egészen más elveket vallott. Még akkor is, ha ugyanaz volt a vezetője, mint manapság. A Jobbik és az LMP, politikai formációként pedig nem is léteztek akkortájt. Tulajdonképpen tehát sokkal célszerűbb lett volna talán egy olyan cím, mint a „Jobbik térhódítása és részvételünk a hatalomelosztásban”. Igaz, ebben az esetben patthelyzetbe kerültek volna a részt vevők. A Fidesz-nek például nyíltan számot kellett volna adnia arról a támogatásról, amit a hallgatólagosan, vagy kevésbé burkoltan de a Jobbik élvezett a hatalom részéről. Az LMP-t képviselő Schiffer András is nehezen tudta volna megkerülni azokat a politikai gesztusokat, amelyeket a hatalom felé gyakorolt.

Az utóbbiba természetesen beleértve azt a parlamenti fellépést is például az LMP részéről, amellyel gyakorlatilag szinte minden lényegi kérdésben obstruálta a széles ellenzéki fellépést. Miközben mintha nem lett volna mindig érzékeny a rasszista megnyilatkozókat sem nélkülözni látszó Jobbik politikájára. De beleérthetnénk azt a Juhász-féle húzást is, amellyel a választások előtti valós együttműködés előtt csapta be az ajtót. Nem kis szerepet vállalva abban, hogy Orbán Viktor ma is jelentős parlamenti többségre hivatkozva tobzódhat a hatalom rózsaszín habfürdőjében. De ezeket a gesztusokat most nem újratárgyalva az mindenképpen nem kicsit nevetséges, ahogy a Fidesz, az Együtt, illetve az LMP képviseletében megjelentek egymásra mutogattak. A felelőst keresve a Jobbik előretöréséért. Azért a megerősödésért, amelyért már régóta láthatóan közös a demokráciát emlegető politikai erők felelőssége. Azzal, hogy a féligazságokon alapuló lózung-politikával szemben a fújoláson kívül nem mutatnak fel alternatív megoldásokat. Nem alternatív populizmust, hanem megoldást. Ahogy különben az Orbán leváltásáról szóló szövegelések is legtöbbször megrekednek az „Orbán takaroggy” színvonalán.

A jelen konferencián különben mintha szintén nem túl sok szerepet kapott volna az alternatív politikai megoldások ismertetése. Ami felveti annak a gyanúját, hogy számos olyan téma, amely érdemi intézése kifogná a mindennapi fasizmus vitorlájából a szelet, nem igazán karcolta meg a résztvevők ingerküszöbét. Olyanok például, mint a növekvő szegénység, a szétnyíló egzisztenciális olló, az ennek talaján növekvő modern rabszolgaság, a kiszolgáltatott rétegek egymással szembeni kijátszása, az emberi egyenlőség mentén meghirdetett oktatáspolitika hiánya, és hasonlók. Márpedig akkor, ha a társadalmat a szélsőséges radikalizmus felé eltoló kérdésekre nem lesz sürgősen valós válasz, akkor bekövetkezhet a társadalom végletes szakadása. Azokra, akik emigrálnak, azokra, akik félnek és azokra, akik félelemben tartanak. A pogrom-diktatúrák történelmi példái szerint.

Úgyhogy alighanem érdemes lesz megőrizni azt a képet, amely a vitaasztalnál megjelenteket ábrázolja. Könnyen lehet, hogy hamarosan mint a hazai politika belsőleg megkötött „Molotov-Ribbentrop-paktum” szereplőire fogunk emlékezni a személyükben. Akik: Gulyás Gergely (Fidesz), Szigetvári Viktor (Együtt), Schiffer András (LMP) és Mirkóczki Ádám (Jobbik)

Andrew_s
Comments on Facebook

Civilség-infláló akcióval a szoptatásért

A civil megmozdulások nagyon fontosak lehetnek egy társadalomban. Különösen akkor, ha tömegeket képesek megmozgatni. Nem véletlen az, hogy nem egy esetben hatalmi törekvések kiszolgálására veszik kölcsön ezt az alapvetően demokratikus eszközt. Tegnap azonban erről szó sem lehetett. Akkor, amikor állítólag tömegek mentek el a McDonald’s-hoz szoptatni.

Aki ismeri a Nyugati téren birtokba vehető McDonald’s-üzletet, az tudja, ott minden különösebb felhajtás nélkül is képes elég sok ember előfordulni. Ugyanakkor valós, egy utcai gyűléssel összemérhető tömeg aligha fér be. Technikailag. Ami egy átlag étteremben már idegesítő tömeg, az egy utcai összejövetelnél valahol a még indultak kategóriájába esik. Így aztán, a helyzetnek megfelelően, a médiát szinte természetesen csábította a túldimenzionálásra az a röptiltakozás, amelyet az éttermi szoptatás intoleráns kezelése ellen szerveztek. Jól megdöngetve a nyitott ajtókat, és megmutatva, hogy most aztán jól megmutatják azt, hogy ők aztán most már tényleg nagyon megmutatják. Ja igen. Egy tiltakozó akciónál nem árt, ha elég pontosan sikerül megfogalmazni azt, hogy mit is akarnak általa elérni. Ha az a szervezés pillanatában is túlreagálásnak tűnik, akkor egy valamit szinte biztosan el lehet érni egy civil megmozdulással: az eszközt lehet lefele lökdösni az inflációs lejtőn.

A szoptatós bevonulás előzménye az, hogy az említett McDonald’s-étteremből kiküldtek egy anyát, aki ott kívánta a babát megszoptatni. Ez így elég furcsának hangzik, és a kis patás jószág a részletekben van. Az első beszámoló szerint a kép ugyanis ennél kicsit árnyaltabb. Az anyuka ugyanis elsőként az egyik Meki-alkalmazottól kért, úgymond, engedélyt. Az, természetesnek tekintve egy különben tényleg természetes helyzetet természetesen nem ellenezte, hogy az étteremben kerüljön sor a baba megetetésére. Mert egy négy hónapos gyermeknek mégis jobb, ha szoptatják. A kálvária láthatóan ezt követően kezdődött. Az étterem egyik, legalább prüdériából túlképzett biztonsági őre hívta fel a figyelmét arra, hogy a szoptatás nem elfogadott tevékenység az étteremben. Miután, állítólag, konzultált a főnökével. Akiről nem igazán tudható ezen a ponton, hogy az étterem vezetőjét, vagy a biztonsági őrök főnökét jelenti.

Az anyuka panaszt tett, s jól tette. A McDonald’s felvette vele a ckapsolatot és ezt is jól tette. A cég egyben belső vizsgálatot indított, és az őket megkereső médiának azt a nyilatkozatott tette, hogy „éttermeikben minden édesanyának lehetősége van a szoptatásra, nincs és nem is volt érvényben olyan szabályozás, ami ezt tiltaná”. A vizsgálat, ha lezajlik, nyilván feltárja, hogy a külső cég alkalmazásában álló biztonsági őr kinek a felhatalmazásával közölte az anyukával azt, amit. Ezzel azt hihetnénk, hogy a lovagiasság szabályai szerint lezajlott a csörte, és a gyengébb képességű dolgozóknak majd legfeljebb egy körlevelet eredményez a cégen belül a kis-, és még kisebb gyermekes anyukák támogatását illetően. Ami azért is természetes, mert a McDonald’s egy etető-szolgáltató cég. Tehát abból él, hogy elad. A csörte azonban nem ért itt véget.

Egyszerűen azért, mert az első híradást követően szolgálatba helyezték magukat az ügyeletes mozgalmárok, és flashmob-ot kezdtek szervezni az éttermi szoptatás jogának védelmében. Végtelen éleslátással megdöngetve azt a bizonyos nyitott kaput. Arccal a túlreaglálás felé. Néhány százan meg is hallgatták a felhívást, és a napi szoptatás egyikét a villám-tüntetés idejére időzítve ellepték a Nyugati téren található éttermet. Azért gondolok az időzítésre, mert fel nem tételezném, hogy pusztán az esemény blikkfangjának és bulvárértékének emelése céljából dugdosták a mellüket a különben jól lakott baba szájába. Az eseményről készült minden olyan kép, ami ezt a feltételezést látja igazolni, puszta érzékcsalódás tehát. S mit sem von le különben abból az üzenetből, hogy a szoptatás természetes gyermeketetési mód, és ezen ostobaság megbotránkozni. Tehát nagyon is érdemes tüntetve gazolni, hogy márpedig ehhez joguk van. Az persze egy más kérdés, hogy ezt a jogukat az egy szem bunkó őrön kívül senki nem vonta kétségbe, de akkor is megmutatták.

A szervezők pedig megérdemlik a hiperinflációs nagy emlék-plecsnit. Mert a jelen tudás szerint:
  1. A Meki alkalmazottja természetesnek tekintette a dolgot.
  2. A külsős alkalmazott biztonsági őrök egyike szólt be a kismamának
  3. A kismama hivatalos panaszt tett.
  4. A McDonald’s hivatalos állásfoglalásban adott neki igazat és egyben meg is követte.
  5. Belső vizsgálatot ígértek, aminek még nincs eredménye.
  6. Flashmobot szerveztek, de hova is? Nem a biztonsági őrt foglalkoztató vállalkozás, hanem a biztonsági őr cselekedetét különben elítélő cég egyik üzletébe. Ami pótcselekvés-gyanút vet fel a tiltakozással kapcsolatban.
  7. Mikor is? Amikor a McDonald’s már elnézést kért.
  8. Mit akarnak ezzel elérni? Azt, hogy a Meki természetesnek tekintse a kismamák létét, a szoptatást. Ehhez csak gratulálni lehet, mivel az ellenkezőjét a McDonald’s sosem állította.

Egy utánlövéses akcióban, pótcselekvésre hajazó módon, döngetni a nyitott ajtókat tényleg csak arra jó, hogy üres vázzá silányítsák a különben nagyon erős eszközt: a civil megmozdulásokat. Hacsak ki nem derül: a McDonald’s szervezte valami fondorlatos reklámkampány részeként. Amire jelenleg nem utal semmi.

Andrew_s
Comments on Facebook

2015. május 22., péntek

Isten gépei: Embertől Omegáig

Aki a kortárs magyar sci-fit szeretné egy kurtán-furcsán induló regény képében megismerni, annak bátran ajánlható az „Isten gépei” című könyv. Brandon Hackett, azaz Markovics Botond által írva. Mintegy öt évvel a megjelenés után valószínűleg nehéz olyat írni, amit más ne írt volna le a könyvről. Ez ellen a legjobb védekezés az, hogy nem olvastam el a kritikákat.

Talán önfejűségből. Mert a fenti megjegyzés egyáltalán nem valami fellengzős kiszólás. A könyv kérem úgy indul, hogy alapvetően elég rémesnek tűnik. Még az ötvenedik oldal előtt erőssé vált a kísértés, hogy megnézzem azokat a kritikákat. Hátha segítenek erőt meríteni a folytatáshoz. Bizodalmat keltve, hogy majd csak lesz valami. Nos. Nem néztem utána, viszont letettem kicsit a könyvet. S ez igen hasznosnak bizonyult. Már eltekintve attól, hogy a szerzőnek valami tévképzete lehet a tizenévesek kényszer-trágár szóhasználatot illetően, Nem azért, mert a rózsás ajkú tinik tömegeinek létében hinnék. Aztán persze a genetikai eltervezettségek korának egy alternatív világgá megugrott Földön lehet a szerző világának egyik mellékhatása is az említett szóhasználat. Mert egyébként a bevezető oldalak alapján nagyjából ebben maradhattunk. Egy genetikailag átkutyult tini-lány szemén, keresztül szemlélődő narrátor meséli el a történetet. Azt, hogy mi a helyzet az időnként gyilkos flerekkel támadó vörös törpe mellé keveredett Földön. S milyen lehet egy állandó belső megfigyelőeszközzel felszerelt, minden életpillanatában, és minden érzéseivel, naplózottan megfigyelt GMH (genetikailag módosított humán) emberpalánta gyermekkora, illetve élete.

A narrátorral, aki szintén nem tűnik hétköznapi embernek (hogy mennyire nem az, később megtudjuk a könyvben), végső soron az ő, Szófia naplóállományát bújva ismerkedünk meg. Majdnem olyan szenvtelenül lapozva bele az akkor még diáklány életébe, mint ahogy egy Megfigyelő tenné Asimov híres regényében, a Halhatatlanság halálában. A leányzóról kiderül, hogy Budapesten él, és a regény lapjain elkezdenek visszaköszönni a magyar főváros nevezetesebb pontjai is. Mellesleg leírva az ázsiai menekültekkel felduzzadó lakosságot, és a technika-ellenesek tüntetését is. Szeretném itt ismét kiemelni, hogy a könyv nem napjainkban íródott, hanem öt évvel ezelőtt, 2008-ban jelent meg. Tehát szó nincs arról, hogy a napjainkban tapasztalható politikai történésekre lenne válasz. Amitől, persze még bizonyulhatnak az anti-utópisztikus vonások látnokiaknak. Még akkor is, ha ehhez nem kell a Föld nevű bolygó-klónt áthelyezni a téridőben. Mert azért persze az is kiderül már a narrátor korai monologizálásai közepette is, hogy szinte egészen biztosan különböző helyekre keveredett alternatív Földek vannak a galaxisban. Ráadásul ugyanazokkal a kiindulási szereplőgárdával, de különböző utakat járva.

Forrás: tudnodkell.info
Egyébként ezen a téren a szerző tehetségét minősíti, és felfele, hogy még a századik oldal előtt „végigszemlélhetünk” egy értekezletet a Szingularitás Intézetben. Ja, nem ez a tehetség záloga, mert értekezletről írni az nem kell. De ennek során megismerhetjük mindazokat a technológiai alapokat, elemi kockákat, amelyek alapjában véve már itt sejthető magyarázattal szolgálnak. Kulcstechnológiaként megemlítésre kerül ugyanis a programozott anyag-átalakítás, amikor egy fakocka fémgolyóként végzi, az önfejlesztő mesterséges intelligenciával rendelkező „szuperlények”, akiket itt omegáknak hívnak, és a már említett genetikai manipuláció, melynek hatására egyáltalán esélye lehet az embereknek lépést tartani a világgal. S mégis, alapvetően a könyv végére kerülnek még ezek a kis kockák is legalább nagyjából a helyükre. Addig sok ponton az olvasó fantáziájára is van bízva, hogy mit kezd a puzzle lassan adogatott elemeivel. Valamint azzal a gondolattal is, hogy mi vajon az emberi „mivoltság”, és lehet-e, érdemes-e azzal szakítani? S itt ismét szeretném jelezni. Érdemes olykor letenni a könyvet, és egyfajta saját alternatívákat is végiggondolni. Amíg az omegák, akik talán nem is véletlenül kapták a terminátor-betűt, hagyják.

Nem, nem megyek végig olvasónapló szerűen a könyvön. Mindenki küzdjön meg vele maga. Az első harmad után felpörögnek az események, és a szereplők annyira, hogy nem is igazi küzdelem. De azért is kár lenne végigmenni a könyvön itt, mert az a törekvés csak pártolandó, ami a sorok mögé, a történések közé látni serkent. Vagy a történések mögé és a sorok közé? Ezt is döntse el mindenki maga. Aztán választ adhat magának arra is, hogy tetszik-e a könyv? Azért érdemes talán emlékeztetni arra, hogy valamikor régen a sci-fi egyik fő erényének tartották azt, amire ez a könyv szinte biztosan serkent. Kinyitni a szellemi ajtókat és kapukat olyan irányokba is, amelyek felé csak nagyon csikorgósan indulnak el a kerekek.

Isten gépei
Markovics Botond (Brandon Hackett)
Galaktika Fantasztikus Könyvek
ISBN: 9789639828209
Kiadás éve: 2008

Andrew_s
Comments on Facebook

Corvinus: Ismerős hatalmi ösvény-nyitás

A Corvinus körüli történések kezdenek nagyon ismerős képet mutatni. A hatalom részéről megindult az időhúzás, amiben a jelek szerint partnerré vált az egyetem rektora. Eközben, párhuzamosan akció indult a Budapesti Kertészeti Egyetem feldarabolását ellenző vélemények hiteltelenítésére. Összességében a hatalmi döntést ellenző szolidaritás szétverésére, megosztására és kifárasztására.

Az legújabb örvénykeltés azzal indult, hogy az internetre felfújt a szél egy állítólagos levelet az Emmi egyik vezető bürokratájának aláírásával. Ez egy titkos stratégiai megbeszélésre „invitálta” állítólag az egyetemi vezetést. Ahol stratégiailag beszélték volna át, hogy mikor és miként kell, lehet lenyomni a népek torkán a Corvinus szétverését. Ezt a levelet az Emmi csípőből tagadta, és a legfrissebb állítások szerint valóban hamisítvány lehet. A levél vélt eredetijéről, és a levélről ugyanaz a Vs.hu közöl képet, ahol a feldarabolásról is megjelentek az első hírek. Még az eredetinek vélelmezett példány megkerülése előtt sikerült egy, annak valóságtartalmát valószínűsítő, hozzászólást közzé tenni a feldarabolás ellen indult petíciós oldalon. Hamarosan egy olyan választ eredményezve, amely besorolta az egészet egy diákcsínynek is gyenge történésbe. Ami különben tökéletesen igaz. S mégis zseniális.

Nem vitatva, hogy bármiről lehet összeesküvés-elméleteket gyártani, mégis előterjesztenék a jelen esetre egy alternatív forgatókönyvet. Ennek első feltételezése természetesen az, hogy a Corvinus szétbarmolására és a Budai Campus valamint az arborétum eltörlésére valóban van kormányzati szándék. Ezt nyilvánvalóan nem lehet sokáig titkolni, mert amiről ketten tudnak, az nem titok. Megjelenik tehát egy hír, ami belengeti ezt az ötletet. Kiszámíthatóan, előre láthatóan felzúdulást kelt. Alkalmasint elvonva a tűz egy részét arról is, hogy Orbán Viktorral feltörlik, és okkal, a padlót az EP-ben, de ez mellékhatás. A hatalom számára kedvező mellékhatás, de mellékhatás. A média megtelik a Corvinus szétbarmolását taglaló írásokkal. A figyelem nagy, az ellenállás kovácsolódik, a szolidaritás épül. Petíciós oldal indul. A kormányzat látszólag tagad és cáfol. Valójában nem tagad, és nem cáfol, A Vs.hu erről ezt írja: „Forrásaink szerint az állam több ingatlant eladna, a pénzt a Budai Vár rekonstrukciójára költenék. Utóbbit a Miniszterelnökség cáfolta.” A cáfolat csak a Vár-építésre költésre vonatkozik. Az eladásra nem. De a ködösítés remek.

Itt, ezen a ponton kap szerepet a kamunak bizonyult levél, és a petíciós hozzászólás. A levél olyan gyenge, hogy tudható: pillanatok alatt bukik le a hamisítás. Vele együtt az azt megerősítő hozzászólás a kialakuló szolidaritás egyik bázisán teszi látszólag hiteltelenné az okot, amire született. Gyakorlatilag pillanatok alatt kiteljesítve a szétbarmolást ellenzők közti megosztási kísérletet. Amivel többek között nagyon értékes dolgot nyerhet a hatalom: időt. Ahogy annak idején, a diáktüntetések fénypontján is igyekeztek időt nyerni, és sikerült is megosztani a diákságot. A jelen helyzetben egy profi levél erre nem jó. Egy valósan kiszivárogtató hozzászólás sem. Pont az kell, amit kaptunk. Egy gagyi levél, és egy nyilvánvalóan átlátszó provokáció. Mert még a csúcspont előtt vághatja el a torkát egy most robbanó ellenállásnak. A rektor? Kivár. „Természetesen”. Efelől a hatalomnak nem lehet kétsége az előzmények nyomán. Tényleg zseniális.

S akkor fussuk át röviden az illető előzményeket. A rektorról tudjuk, hogy dékán volt korábban a Corvinus-on. Tehát nem a Holdról pottyant oda rektornak. 2011-2012 az egykori Államigazgatási Főiskola leválasztása a Corvinus-ról. 2011-2012 Rostoványi Zsolt rektori pályafutásának kezdete. Az akkori „racizást” úgy hajtják végre, hogy a média nem hangos a rektor, korábban dékán, tiltakozásától. 2011-ben különben már megjelent egy olyan egyetem-átszervezési tervezet, ami vészesen hasonlít arra, amiről most olvashatunk. 2012-re ezek konkrétabb formát öltenek. Ekkor Rostoványi Zsolt, ne vitassuk el tőle, azt nyilatkozza, hogy a „Corvinus egy elismert, erőteljes márkanév, egy brand, ami csak így, ezzel a hat jelenlegi karral az, ami”. S ez valószínűleg így is volt. Mert azért csendben, és nyilvános tiltakozása nélkül csapták a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karát (Államigazgatási Főiskola). Tehát van egy nyilatkozat, és van egy cselekvés. Illetve az utóbbi hiánya. Márpedig egy jeles pávatáncos mondta: azt nézzék, amit csinál, és ne azt, amiről beszél. 2013-ban az átszervezések elleni tiltakozás nélkül telik el, és csak a gazdasági irányítás kártékony hatását kifogásolja erőteljesebben. Különben jogosan. Ugyanakkor a kancellár intézménye remek kibúvó egy ócska „szegény rektor nem tud tenni semmit” jellegű mentegetésre. Holott egy rektor sok mindent megtehetne. Ahogy ezt korábban is írtam. Most tehát ezt a szálat hagyjuk nyugodni.

Azt azonban érdemes talán figyelembe venni, hogy az egyetemek, s jelesül a Corvinus szétdarabolását érdemben nem cáfolta a kormányzat. Ahogy arról sincs információ, hogy 2011-2012 óta levette volna a hatalom a napirendről. Azt tudjuk, hogy hatástanulmány nem vált publikussá a témában. Annak ellenére, hogy évek óta készülhettek volna. Azt tudjuk, hogy az egyetem csúcsvezetése részéről sem ismert sem érdemi ellenzés, sem alternatív cselekvési terv. Megfelel mindez a korábban vizionált forgatókönyvnek? Gyaníthatóan igen. S már csak 1-2 hónapot kell kibekkelni. A nyári szünetben aztán tényleg jöhetnek a dózerrel. Mert attól, hogy egy gagyi levéllel előre igyekeznek kifogni a szelet a vitorlákból, attól a hurrikán még létezhet.

Andrew_s
Comments on Facebook