2016. január 10., vasárnap

Kölni előkonteo

A kölni, illetve szélesebben, a német menekült-ügy szilveszteri fejleményei jelenleg is gyűrűznek tovább. A vizsgálatoknak még nincsenek végleges eredményei, de azért több tanulság levonható belőle. Miközben az információ-hiány a különböző alternatív magyarázatoknak is kedvez. Amelyek esetében azért érdemes az érdekviszonyokra is rá‑, és rápislantani. Akkor is, ha néhányaknak ez nem tetsző eredménnyel jár.

Bevállalva, hogy nem fog tetszeni a rasszizmus, a diszkrimináció felkent bajnokainak, a migránsokat cakk-pakk primitív állatoknak aposztrofáló idiótáknak, valamint a menekültek ellen uszulóknak, érdemes visszatérni egy korábbi gondolatra. Arra, „hogy beosztásra, nációra való tekintet nélkül kerüljenek is a vádlottak padjára az elkövetők”. Illetve, hogy: „az adott esetben csak ők”. Ami különben nem ütközik az alapvető demokratikus jogelvekkel, illetve a koncepciós, rasszista indíttatású, illetv a kollektív bűnösséget hirdető eljárások elutasításával. S mielőtt bárki belekötne: a kölni rendőrség közleményei alapján eddig nem bukkantam nyomára annak, hogy ez sérülne. Ezzel szemben az internetes közvéleményben megjelentek azok a vonulatok, amelyek válogatás nélkül elítéltek mindenkit, aki nem árjának születet. A korábban emlegetett arányoktól függetlenül.

Holott, ha a számos más esetben, akkor a szociológiai attitűdök eloszlásában is elfogadhatjuk a harang-görbét modellnek. Ennek alapján tetszőleges nagyobb, statisztikainak tekinthető csoportban meg fogjuk találni azt a tíz-húsz százalékot, aki radikalizált, vagy egybites érvkészlettel radikalizálható. Természetesen ezek jelenlétét a migránsok között ostobaság lenne lebecsülni. Azonban a többiek megítélése rajtuk keresztül, ahogy korábban is írtam, olyan lenne, mint a teljes magyar népességet az ultrák, a könyvégető neonácik alapján minősíteni. Azonban a fórumok hozzászólóinak egy része vagy nem gondol ebbe bele, vagy valóban az említett csoportokba tartozik. Így nem is zavarja őket ez az egyen-azonosítás. Az tehát mindenképpen tanulságos, hogy konkrét ismeretek nélküli vádaskodások keretében megjelennek a diszkriminatív gyűlöletkeltés tükröződései. Aki pedig a menekülteknek is egyforma jogokat kér, és csak az elkövetőkre irányuló eljárásokra koncentrálna, az előlép a „szemétállathordaerőszakolók” felmentőjévé. Függetlenül annak az egyszerű motívumnak a végiggondolásától is, hogy elutasítható-e a szervezett akció, illetve kinek az érdekét szolgálja, ha nem elutasítható a szervezés.

A bevándorlók érdekeit például biztosan nem szolgálja. Éppen az előzőekben emlegetett kollektív bűnösség-képzet kialakulása miatt. Ez nem azt támasztja alá, hogy a frissen érkezett bevándorlók tömegei spontán nekiindultak a szilveszteri éjszakának. De adott esetben a helyismeret hiánya is gátja lehet egy soraikból induló spontán szerveződésnek. Alkalmasint a tudatos felkészülés, felkészítés nyoma lehet az egyik letartóztatottnál talált előre megírt cédula-kollekció is. Alkalmasint, ha valaki nem bírja a nyelvet, akkor a legtrágárabb, provokatívabb szöveggel megírt cetlit is a kezébe lehet nyomni. Azzal a szöveggel, hogy „jó csajozós duma van rajta”. Akár gyanútlanul is mutogatni fogja, és mire a reakciók alapján rájön, hogy átverték, addigra már késő lehet. A másik addigra ezt molesztálásnak tekinti, és joggal. Miközben a provokátor, a cetli értelmi szerzője már messze jár. Akkor is, ha egy korábbi bevándorló-generáció heccelődő tagja, és akkor is, ha helybeli politikai provokatőr.

Szintén egyfajta felkészülést sejtet, hogy megjelentek a hamisított, csonkítással módosított videók a neten. Amelyet, tekintettel arra, hogy a migránsokra nézve dehonesztáló, aligha a frissen érkezettek állítottak elő, illetve terjesztettek. De amelyek alkalmasak lehetnek a hangulatkeltésre, illetve a szélsőjobboldali megmozdulások hangulati előkészítésére. Márpedig a szélsőjobb megmozdulása megtörtént, és az egységes német támogatottsági kör esetleges megszerzésével a Pegida egyértelműen haszonélvezője lehet németországi Szilveszter-éjnek. Ahogy másutt is profitálhat a szélsőjobb a különböző hasonló eseményekből. Időponttól függetlenül. De természetesen nem csak a szélsőjobb, hanem a jelenlegi kormányzatot gyengíteni kívánó egyéb helyi mozgalmaknak, politikusoknak is jól jöhetett a nők molesztálása.

De ne legyünk annyira igazságtalanok, hogy mindent a helybeli csirkefogók nyakába akarjunk lőcsölni. Egészen biztos, hogy a migránsok sem egytől egyig angyalok. De még azok sem feltétlenül, akik korábban, akár generációkkal korábban érkeztek. S akik esetleg nem a támogatandó honfitársat, hanem a konkurenciát látják a frissen érkezettekben. Alkalmasint, ahogy erre egy internetes fórum hozzászólása rámutatott, nekik is érdekük lehet a frissen érkezettek lejáratása. S kár lenne leírni az ISIS provokátor-ügynökeit is. Azonban mindezek a lehetőségek még inkább sürgetik a mielőbbi korrekt kivizsgálást és az eredmények transzparens közlését.

Éppen a korábban említettek jegyében: a bűnösöket kapják el, és járjanak el ellenük. De csak a valóban bűnösök ellen, és „érdemeik” szerint. A felbujtók, provokátorok, szervezők ellen is. S persze az erőszakoskodók ellen is.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése