Az emberség mozgalmi elárulása

Még mindig Sándor Mária, és még mindig Jobbik. No meg hitelesség. Alkalmasint a túloldalról. Azok után, hogy korábban szóltam arról a jelenségről, ami szinte törvényszerűen lökte a feketeruhás nővért a polceleb mérsékelten dicsteljes helyzetébe. Ami azonban nem zárja ki az egyéni ítéletalkotás lehetőségét. Amit nagyjából úgy szoktak megfogalmazni, hogy jog a barátok megválogatására.

Ez az a jog, amivel a legnagyobb jó szándék feltételezése mentén is elvárható, hogy éljen egy nagykorú, közszereplést vállaló felnőtt. Egy percig sem vitatva, hogy infúziót bekötni, és tüntetésen villogni nem feltétlenül átfedő készséghalmazt igényel. Miközben az utóbbi óhatatlanul belépő a politikai szerepvállaláshoz. Mely esetben már korántsem mindegy, hogy ki milyen politikai támogatást fogad el, és kitől. Még akkor sem, hogy egy szakszervezeti szerepet elvállaló közszereplőtől a legszimpatikusabb az lenne, ha mindegyik politikai pártnak fityiszt mutatna. Ebből a szempontból tehát mind a Jobbik, mind a DK köreiben fellépni hiba lenne. De az könnyen belátható, hogy ezt könnyebb mondani, mint adott esetben megcselekedni. Maradna tehát a mérlegelés elvárása.

Amely még rövidtávon is azt mondatná, hogy egy, a származáson, illetve anyagi helyzeten alapuló diszkriminációt pártoló politikai formáció támogatása nem elfogadható sem az egészségügy, sem az oktatás területén. Nem a névmágia okán, hanem azért, mert mindkettő emberek életével, emberek sorsával foglalkozik. Márpedig a Homo sapiens –hez tartozik származástól függetlenül mindenki. Ráadásul a tevékenységük generációs hatókörű, és családok sorsára hat ki. Ugyanakkor az egészségügy, illetve az oktatás társadalmi szerepe kiterjed a különböző okból hátrányt szenvedettek ellátására is. Az az orvos, nővér, vagy akár kórházi portás, aki szerint egy cigány, egy zsidó, egy piréz, vagy esetleg mozgásában, értelmi képességeiben korlátozott gyermek, felnőtt, illetve agg nem érdemli meg az emberi bánásmódot, az elérhető kezelések teljes spektrumát, az alkalmatlanná válik a feladatra. Még akkor is, ha a történelemből tudjuk: voltak orvosok, és voltak „egészségügyi” szakemberek, akik szerint akár a származás vagy állapot-alapú gyilkosság is megengedhető volt. Aki tehát a rasszista indíttatás, és az emberi élet általános védelmére felesküdött egészségügy összeegyeztethetősége mellett tör lándzsát, az egy kicsit dr. Jozef Mengele szellemét is rehabilitálja.

Azonban aligha ezt tekinthetjük normának. Márpedig az a párt, amelynek tagjai újszülöttek diszkriminációját, és az iskolások származásalapú, netán egzisztenciális státuszuk alapján való diszkriminációját hirdeti nincs messze az említett pontra vezető ösvénytől. Amikor pedig egy párt nem határolódik el az említett tagoktól, de akár csak közvetett kapcsolatot ápol a „cigányverésre” bármikor kapható, SA-t idéző, formációkkal, akkor erősen közelít ahhoz az ösvényhez. Vagy már rajta is áll. Pusztán tudja: a tömeges támogatottsága még hiányzik, és az ezt pótló hatalommal sem rendelkezik. Hát cukiskodik kicsit. Amikor tehát egy egészségüggyel, oktatással foglalkozó szakember elfogadja egy ilyen párt támogatását, akkor óhatatlanul elveszti a szakmai hitelességét. Az említettek miatt.

Amikor tehát Pukli István elfogadja a Jobbik támogatását, és maga is az illiberális rendpártiság szólamaihoz fordul, az pontosan olyan hatású, mint amikor Sándor Mária lép fel a Jobbik rendezvényén. Valójában nem az emberi, hanem a szakmai hitelességük az, ami első sorban csorbát szenved. Az a fajta hitelesség, ami az egyik pedagógiai, illetve a másik egészségügyi kompetenciájában vetett bizalmat ássa alá. S ami nem tévesztendő össze az emberi, politikai hitelességgel. Akkor ugyanis, ha Pukli maga egy illiberális akarnok, illetve Sándor Mária egy, az embereket származás alapon lenéző figura, akkor ezt teljesen hitelesen képviselhetik. Ahogy a maga körében a Gestapo vallató-tisztje is maximálisan hiteles személyiség lehetett. Aki tehát hitelességvesztést emleget, annak nem feltétlenül van igaza akkor, ha ezt általánosan, és nem a szakmaiság keretében fogalmazza meg.

Az persze a követők, az egyes vezetőket vállukra emelők felelőssége, hogy ennek ismeretében is követnek-e valakit? Sőt! Azt, aki személyes ostobasága, mérlegelést nélkülöző döntései nyomán kerül politikai patt-helyzetbe, akár sajnálni is lehet. De különböző fogalmakat takar a sajnálni, és követni, a sajnálni és egyetérteni, illetve a sajnálni és támogatni.

Andrew_s