2016. május 25., szerda

Jobbulást Orbán Viktornak!

Forrás: Fixabay
Orbán Viktor januárban hivatalosan is beteg lett. Valószínűleg nem az átlag magyar közmunkásnak is elérhető gyógykezelést kapta. Bár talán még akkor is megküzd az influenzával. Most ismét hivatalosan is beteg. Azaz a sajtósa hivatalosan is megerősítette: emiatt mondják le a programjait. Jobbulást!

Betegnek lenni nyilvánvalóan nem jó. Valakinek, aki állandóan az erő szabadságharcosának képzetét szeretné láttatni magáról, különösen nem lehet egyszerű. Már akkor, ha nem gyógyul, nyilván a hívek sűrű imáitól, kicsit gyanúsan gyorsan. Mert Orbán ilyet is tudott annak idején produkálni. Mindamellett, beteg emberként megilleti mindaz a kímélet, ami egy beteg embert csak megillethet. Így például nem kívánom neki, hogy egy ügyeletes napot „ünneplő” kórházban lássák el úgy, ahogy az általa leginkább alattvalónak. tekintett átlagos honfit. Elvégre lehet, hogy tényleg beteg, és tényleg súlyos az állapota. Mármint a fizikai. Akkor meg nem érdemel ilyen gonoszságot. A végén még nem bírná ki szegény. Azt, amit szerinte egy átlag magyarnak különben ki kellene bírnia. Ami két dolgot is jelenthetne. A farpofái közé szorult fejekből szinte biztosan kipattanna a szoborállítás ötlete. Márpedig szerintem sokan szeretnének egy olyan Orbán interjút meghallgatni, ami úgy kezdődik, hogy: „Az úgy volt, tisztelt bírónő...”. Esetleg „bíró úr”.

S erről eszünkbe juthat, hogy a bíróság éppen mostanság kötelezte bocsánatkérésre Orbán Viktort. De ő nem kér bocsánatot. Inkább fellebbez. Pedig lehet, hogy jobban járt, mintha a bíróság arra kötelezte volna, hogy ne bocsánatot kérjen a DK elnökétől, hanem álljon ki vele egy nyilvános vitára. De, gondolom, nincs ilyen büntetési tétel. Amellett, hogy a bíróság is lehet humanista. Nem kívánván a miniszterelnöknek azt, amin egyszer már átesett, és alighanem belebetegedett. Nem a teste, hanem az önérzete. annyira, hogy ilyesmire soha többet nem vállalkozott ezidáig. Persze, igazán rosszmájúakban felmerülhet, hogy esetleg a mostani betegség sem független az említett bírósági döntéstől. Amúgy neuroszomatikusan. Mert szinte biztosan nagyon kellmetlen élmény lehetett ez a bocsánatkérési felhívás. Már csak azért is, mert mintegy három éve Orbán már szerette volna megüzenni a bíróságoknak: ő dönti el, hogy ki a bűnös. Így az a fránya önérzet már megint megtámadhatta a szegény kormányfőt.

Aki pár napja még azt mondogatta, hogy a világ egyik nagyhatalmának a vezetője alapvetően Soros-ügynök. S mit lehet tudni: talán a pápa is az. Ha azért, mert nem ért egyet Orbánnal és Erdővel, akkor biza Soros ügynök lesz a’. A fekete macskák is ezt mondogatták a sarkon. Ahova az udvari táltos kidobta a lejárt szavatosságú jós-belet. De az MTI még nem kürtölte szét a miniszterelnöki kór természetét. Így lehet, hogy csak futó kórság, és minden más találgatás a kert végében összesúgó unikornisokról csak maga a puszta cinizmus. Annak ellenére, hogy találgatások márpedig vannak. S ezen az egykori Orbánt bemutató videó sem sokat lendített. Holott azon még a tik-korszaka előtt volt látható. Mely korszak azonban azt követte, amikor a vezér-kórság azért már látszani engedte az ember mögött álló komplexusokat. De mindez tulajdonképpen lehet továbbra is csak puszta találgatás.

Azok az odalökött, mindössze lemondott látogatást emlegető félmondatok azonban mégis teret engednek a mindenféle találgatásoknak. Amelyek különben senkinek sem tesznek jót. A miniszterelnöknek sem, mert jobb a bajt minél előbb orvosolni. Hacsak nem távozott az ő orvosa is Londonba. Az országnak is, mert mégis csak jobb, ha egy kormányfőt, legalább néhanap, komolyan lehet venni. Valamint azoknak is, akik elég régóta birkóznak azzal a kérdéssel, hogy egy egész ország vezetéséért felelős figurát miért is nem lehet alkalmassági vizsgálatnak alávetni? Legalább akkor, amikor széles körben találgatások vannak azokról a bizonyos unikornisokról. Ugyanakkor az is érthető, ha Havasi Bertalan még akkor sem szólna ezekről a kedves lényekről, ha állandó parlamenti belépőt állítanának ki nekik, és hivatalosan csatlakoznának a miniszterelnöki szakértők és tanácsadók táborához.

Mert a hatalom vágyával felvértezett permanens szabadságharcos sleppje alighanem érdekeltebb lenne ebben az esetben is a hatalom megtartásában, mint a vezér emberi kezelésében, és mielőbbi orvos elé utalásában. Ezért a hatalomért akár még alá is írnák talán azokat a belépőket. De talán itt még nem tartunk. Addig Orbán Viktor még ki is gyógyulhat egy futó betegségből. Hogy aztán újult erővel tapsoltathassa magát körbe az érdekszférában állókkal.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése