2016. május 29., vasárnap

Kormány-gyermeknap Ratkó Anna ajánlásával

>Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet
Szó se róla, vonzó ötlet lett volna beleírni a pápai Gyermeknappal nyitó írásba, hogy: a kormány is foglalkozott a gyermeknappal. De egyrészt utólag nem biztosan sportszerű lényegileg hozzányúlni valamihez, míg másrészt kár lett volna. Magyarország kormánya ugyanis olyan szinten nyilatkozott meg, ami egyszerűen nem fér bele egy szövegbe a pápai reakciókkal.

Még akkor sem, ha magam is elég hosszan visszatekintettem arra, ahogy a magyar politika jobbszárnya megy szembe szinte mindennel, ami emberinek tekinthető. Lett légyen azok az oktatás, vagy akár csak a puszta lét kérdései. A hazai gyermekszegénység szinte már legendás. A gyermekek oktatásában bevezetett diszkriminatív intézkedések miatt most indul talán kötelezettségszegési eljárás. A társadalom szociális abortuszával ér fel a fiatalok és középkorúak kivándorlása. Az a gazdasági exodus, ami számszerűsíthetően a második és harmadik Orbán-kormány jelenéhez kapcsolódik. S amelynek nyomán aligha tekinthető családbarátnak a hazai vezetés. Nem a lózungok és a plakátok szintjén, hanem a mindennapokban. Amikor legfeljebb csak a kiemelt oligarcha-családok kormányaként működik a Fidesz vezette hatalomgyakorlás. Függetlenül az éppen aktuális neoratkoista ömlengésektől.

Amelyek bármikor előadva visszásak, de pont a gyermeknap alkalmából akár gyomorforgatóak is lehetnek. Eltekintve attól az „apróságtól”, hogy a magát kereszténykonzervatívnak beállító, de inkább keresztény-demagóg kormányzat a pápa által lefektetett elvekkel is rendszeresen szembe megy. Ami önmagában, tekintve az egykori ellenpápák történelmi hagyományát, akár egy működőképes képlet is lehetne. Ha visszaballagunk pár évszázadot az időben, Orbánt a hunglikán egyház megalapítójának tekintjük, és kinevezzük mondjuk a migránsokat rühellő Erdőt ellenpápának. Aztán jöhet a deres és a várbörtön annak, aki szerint ennek semmi köze a kereszténységhez. Minősített esetben hadüzenet a Vatikánnak. De gyorsan, mielőtt a főorvos úr oda nem ér a szurival. Addig meg ott van a kormányzat remekbe szabott gyermeknapi üzenete, mint az említett, alakulás előtt álló, és Rétvári által már egyszer, mintegy négy éve, felvillantott árnyékkereszténység egyik kordokumentuma. Egy kordokumentum, amelynek alapján a menekültek gebedjenek meg. Lehetőleg a gyermekeikkel együtt. Még akkor is, ha ezt azzal a szokásos nemzeti demokratikus mázzal öntik le, amiben kényszerbetelepítés, és „csak” migránsozás lelhető fel. Azért, hogy az egységsugarú szélsőségesek is megértsék.

A szöveg nagy része különben a szokásos brossurák nyelvezetét idézi. A Fidesz-kormány természetesen mindent megtesz a családokért. Az egzisztenciális összeomlás elől menekülők tehát idióták. Mert a Fidesz mindent megtesz a családokért, csak azok a hülyék nem látják. Ahogy a Fidesz mindent megtesz az oktatásért is. Palkovics minapi nyilatkozata a vidéki röghöz kötésről tehát csak az államtitkár magánszáma. Az oktatásért megtett „mindenbe” tartozhat bele Balog csodálkozása is. Ha már másra képtelen. De ide tartozik a gyermeknapi közlemény szerint az ingyenes tankönyvcsomag is. Ami siker lenne. Akkor, ha ezek a tankönyvek nem egy esetben nem a szervezett elbutítás eszközével vetekedő, hibáktól hemzsegő pamfletek lennének. Mely esetekben nem többek a kormányzat gyermekek felé kinyújtott propaganda-csápjainál.

De azért mégis a felvezető migránsozás az ami az egész szöveg alaphangulatát megadja: „Azt gondoljuk, hogy nem migránsok betelepítésével, hanem a gyermekvállalás ösztönzésével kell Európa és Magyarország demográfiai gondjait megoldani”. Ami, jószerivel egyenértékű szellemiség azzal, hogy „s akkor most mindenki szépen hazamegy és hanyatlöki az asszonyt”. Varga István emlékezetes megnyilvánulása óta tudjuk: ha nem megy szépszerével, akkor leszaladhat pár pofon is a szent cél érdekében. Legfeljebb rá kell fogni a világ valamelyik vak komondorára. Csak az nem világos, hogy a kampányba ezt miként fogják majd beépíteni. A „mindenki hozzon magával egy használt kotont” pont az ellenkezőjét lenne hivatott szorgalmazni.

De egy igazi nemzeti demokretén majd csak megoldja. Ha beszopja a kormánypropagandát, akkor ez már igazán nem fog problémát jelenteni. Például egy kitűző Ratkó Anna képével, és aláillesztve a terhes kedves fényképe. Ha kedvetlen, akkor is.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése