2016. szeptember 24., szombat

A királylány csatlakozása

Szeptember 30.-ára egy olyan demonstrációra hívják az embereket, mely egy emberséges Magyarországért egy humánusabb hazai jövőért szól majd a tervek szerint a Kossuth téren. „Lásd meg az embert!” címmel, a Facebook-on is lehet jelezni a csatlakozási szándékát annak, aki tud, képes és hajlandó részt venni a demonstráción.

A várható részvétel mértékén nyilván lehetne előre fanyalogni, de az ismert hazai közállapotok között a demonstráció ténye is igen komoly eredmény lehet. Az ország ugyanis lassan leküzdi magát arra a szintre, ahol a demokráciadeficit mértéke már a legkisebb humanitárius szándék-nyilatkozatot is méltánylandóvá teszi. Különösen azon néhány száz, esetleg néhány ezer háborús menekült esetében, akikbe belerúgni, akik nyomorát kampánycélokra felhasználni mostanában trendi a kormányzati oldalon. Annyira, hogy a kormány kötelékébe szegődött lelkész éppen úgy szembeköpi a vatikáni főpásztor tanítás-értelmezését, ahogy a magát kereszténynek nevező párt csinovnyikjai, és a goebbelsi magasságokba szárnyaló pártpublicista. Az utóbbi keresztes lovagnak is kinevezve. Talán csak azért, mert a főinkvizítor címére Erdő tart igényt. Tulajdonképpen csak azt értem egyre kevésbé, hogy miért nem átkozta még ki vagy Erdő, vagy Semjén a pápát.

Jó lenne persze azt látni, hogy a menekültekben a kezdetektől az embert látó Ferenc pápát követve, a kereszténység hazai egyházai egymást beelőzve csatlakoznak az említett demonstrációhoz. De még álnaív sem szeretnék lenni. Fel sem tételezek ilyen tülekedést azoktól a vallási szervezetektől, amelyek a neohorthyzmus bronzfétisének lelkészi avatásakor sem tiltakoztak túl hangosan. A kezdeményezők között ugyanakkor örömmel fedeztem fel a TASZ-t, illetve a Magyar Helsinki Bizottságot. Különösen azok után, hogy B. Zs. kitüntetése után meglepett a hallgatásuk. Ahogy hiányoltam akkor a tanárok tüntetés-szervezőinek a Tanítanéknak a megszólalását is. Azért is, amit korábban írtam: a pedagógia jellegénél fogva a humánus értékeket kell, hogy képviselje. Ahogy az egészségügy is. Ezért talán furcsa lehet, hogy a mostani demonstráció szervezői, illetve első csatlakozói között is hiába kerestük volna a Tanítanék mozgalmat, illetve a feketeruhás nővérkét.

Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy a Tanítanék esetében megtörni látszik a jég. A mozgalom nevében ugyanis napvilágot látott egy közlemény, amelyben bejelentették a csatlakozásukat a „Lásd meg az embert!” demonstrációhoz. Rögtön az első mondatban azzal indokolva a csatlakozást, hogy szeretnék „felhívni a figyelmet arra, hogy a menekültek ellen folytatott gyűlöletkampány morálisan és pedagógiailag is rendkívül aggályos”. S ezzel csak egyet érteni lehet. Legfeljebb kicsit kerek szemekkel rácsodálkozva arra, hogy eddig miért nem volt számukra világos ugyanez. Amikor hallgattak. Amikor nem határolódtak el a szélsőségesektől. Amikor a Jobbik fórumán vendégszereplő résztvevővel a színpadon szerveztek tanár-megmozdulásokat. De most kimondták egy közleményben, és lehet, hogy ez lesz az a kis lépés, ami az első a korábbi lépések újragondolása felé. Mely első lépésecske hitelességét csak növelte volna, ha a közleménynek, miként a mozgalomnak „arca” van. Ha, mondjuk Törley Katalin, illetve Pukli István is a nevüket adták volna hozzá.

De nem szeretnék telhetetlennek tűnni. Emberileg teljesen elfogadom, hogy az említettek még nem tették meg az említett első lépéseket. Elvégre Pukli februárban még az illiberálisan autoriter eszme embere volt egy akkori interjú alapján. Legutóbb pedig a kormány felé tett egy sasszét. Egyszerűen lehet, mert miért ne lehetne, hogy még nem jutott döntésre. Hezitál még. A Tanítanék által most, mások által jóval korábban felvetett, morális minimum, valamint az igazgatói szék, illetve a megválogatható, a nyelvüket akár farpofák közé is szorítani hajlandó beosztottak kényelme között. Ahogy a tanárok egy Facebook-csoportjában is még kérdés, hogy „Elmenjünk?”.

Egyelőre inkább örüljünk egy kicsit annak, hogy talán tényleg megtörik a jég. Talán. Talán nem törli el a jelen pillanatot egy újabb, a Tanítanék, vagy a pedagógia más szervezetei irányából érkező, interjú, vagy nyilatkozat. Mert gyors egymás utánban kár lenne ennyi hitelességi pofont elszenvednie a tanár-szervezeteknek.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése